|
Egyszer a
hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-kapargál, talál egy
fületlen gombot. Nosza fölugrik vele az ól tetejére s elrikkantja magát hét
határ hallatára:
Kukuriku Kelemen!
Mit leltem a szemeten!
Hatrongyosi bíró
fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.
- Mutasd
csak, kis kakas, mid van neked?
- Nem tudom
én, hogy micsoda, de mégse adom oda - feleselt a hatrongyosi bíró kakasa s
beugrott a sövény közé. Utána Kelemen s a hatrongyosi bíró fia úgy megbúbozta a
hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette szegény feje a fületlen
gombot.
- Kukuriku,
Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad a kakast, majd megbánod még te
azt! - sivalkodott a kis kakas s egyszeribe összetrombitálta a kakasülõrõl a
falu kakasait:
Hatrongyosi kakasok,
Gyorsan ide szálljatok!
Nem telt bele egy
kukurintásnyi idő, már akkor ott voltak a hatrongyosi kakasok. Öreg bíró
kakasa, kisbíró kakasa, kántorék kakasa, harangozó kakasa - több kakas nem volt
Hatrongyoson.
Mit tanácskoztak,
mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült, jobban meg tudná mondani,
ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy elkeseredésében be nem kapta volna a sárga
cserebogarat. Elég az hozzá, hogy arra repült egy cinege s odaszólt a
kakasgyűléshez:
Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?
- Kicsi falu,
nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson - felelték a kakasok.
- Majd ha fagy,
hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy - csúfolódott a cinege.
- A fele se tréfa
ennek - meresztgették a taréjukat a hatrongyosi kakasok. - Nem kel föl többet a
nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki a hatrongyosi kakasok.
- Hatrongyosi
kakasok, jaj de nagyon okosok! - nevetett a cinege tovább repülve. A
hatrongyosi kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen megrázták
egymásnak a taréját. Kakas tesz fogadást, huncut, ki nem állja - annyit jelent
ez kakasnyelven.
Bizony még
javában húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a kántorék kakasa
már elrikkantotta magát:
Kukuriku, virradóra,
Éjfél után három óra.
Egyszerre talpon
volt egész Hatrongyos s mérgében majd lenyelte a fejét a hatrongyosi bíró
kakasa.
- Ez a
kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!
Három kis kakas
úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt addig, ameddig a hatrongyosi
torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak, azok még jobban megfogadták,
hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson. Ne tudja a hajnal, mikor kell
neki hasadni.
Hát, uramfia, a
fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa, mikor már rágyújtott a
nótára:
Kukuriku, emberek,
Hajnallik már, keljetek!
Bizony az lett a
vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték Hatrongyosról, mint az igaz ügy
árulóját. Majd azok mutatják meg, hogy ki az igazi kakas, akik otthon maradtak:
kisbíró kakasa, öreg bíró kakasa.
Kisbíró kakasa
állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem bírt magával:
Kukuriku, kelj, kelj,
Piros hajnal, serkenj!
Nem is kellett
egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az ég alján.
- Jaj, mit
tettem, jaj, mit tettem! - sipított a kisbíró kakasa s úgy világnak ment
bújában, hogy még tán ma se állt meg.
Nem maradt már
egyéb kakas Hatrongyoson, csak az öreg bíró kakasa. Le se merte hunyni a szemét
egész éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát valahogy. Jaj neked, Kelemen,
megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked, Hatrongyos, sose látod többet a szép
piros hajnalt, nincs, aki felköltse!
Néz-néz a
sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul ám az ég alja s
fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog, egyre jobban
mosolyog, szinte csúfolódik:
- Tudom én az
időt kakasszó nélkül is.
- Kukuriku, ilyen
szégyen többet engem sose érjen! - rikkantotta el magát az utolsó hatrongyosi
kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten kitörte a nyakát.
Azóta
Hatrongyoson nincsen kakas s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek kakastejes
kenyeret.
|