|
Aki vízparton járt valamikor, mindenki látta már Csupaszem
békát, a papucsosmestert. Nyakba vetett zöld kötényérõl, munkára termett
keze-lábáról könnyû fölismerni ezt a jóravaló mesterembert. De legkönnyebben a
szemérõl, mert ahhoz fogható nagy szem nem kerülközik több a nádasban. Hozzá
még Csupaszem mester nem is az arcán hordozta a szemit, mint más
istenteremtése, hanem a feje tetején. Büszke is rá az öreg papucsosmester, hogy
õ a feje tetejével lát.
- Ebbõl is kitetszik, hogy valami elõkelõ nemzetség ez a
miénk - mondja estendén a Csupaszem-porontyoknak, mikor jó étvággyal
elfogyasztották a szúnyográntottát.
- Elég baj az nekünk - kuncog az egyik kis Csupaszem -, hogy
mink a fejünk tetején látunk.
- Miért, mért? - kérdi az öreg Csupaszem.
- Mert így nem tehetünk a fejünkre kalapot - nevette el
magát a poronty.
De sietett is ám elkotródni az iszapba, hogy hirtelenében
kalapot ne mérjen a fejére a gyékény-buzogánnyal az öreg Csupaszem.
Mert semmit se utál jobban az öreg papucsos, mint a kalapos
mesterséget. Azt mondja, hogy csak olyan éhenkórász népeknek való, mint a
gémek, akik még tollat is tûznek a süvegük mellé. Szabad fõvel jár az igazi
vízbéli nemes, de papucsban, hogy meg ne szúrja a talpát a sulyomtövis.
Lapulevélbõl szabja Csupaszem a papucsot s míg õ ott
szorgoskodik a vízparton, Csupaszem anyó a sás közt keveri a délebédhez való
rántást. Ki-kiszól a konyhából a papucsos mûhelybe:
- Mit varrsz, mit varrsz?
- Papucso-cso-cso-cso-cso-csot, papucso-cso-cso-cso-csot -
dúdolgatja vissza a mester.
- Szép mesterség is ez annak, aki nem tud egyebet - zümmögi
a feje felett az aranyos szárnyú szitakötõ.
- Hát te mit
tudsz? - kérdezi Csupaszem.
- Szitát
kötögetni, vásárokra járni, repkedni, szállni, világot látni.
- Világot látni?
Ugyan mit látsz te többet, mint én, te éhendongó?
- Túl a dombon
erdõt, rétet, mindenféle tarka népet, csacska, locska patakot, egy tarisznya
szúnyogot.
- Minek ez a nagy
tudomány egy hitvány szitakötõnek? Tán szolgabíró akarsz lenni Tápén?
- Utcu tolla, motolla: kinek arra mi gondja! Hanem tudod
mit, mester? Ha szolgabíró leszek, megveszem a szemedet ablaknak a megyeházára.
Úgy se veszed semmi hasznát.
- Kapjon el a béka! - vartyogott haragosan Csupaszem s
csakugyan utána kapott a szitakötõnek.
Hanem az már akkor a másik parton vallatta a virágos kákát,
mit álmodott az éjszaka?
- Szerencséd, hogy elhordtad az irhád, mert majd megmutattam
volna, hogy hasznát tudom venni a szememnek - dörmögött utána Csupaszem mester.
Hanem azért a szitakötõ beszédje mégis szöget ütött a
fejébe. Szó, ami szó, mégiscsak illendõ volna egyszer körülnézni a világban az
ilyen magaformájú elõkelõ személynek. Akkor lenne még csak nagy tisztessége a nádasban
Csupaszem papucsosnak! Még tán a bíbic is õvele varratná az ünneplõ papucsát!
Se szó, se beszéd tovább, Csupaszem elhajította a kaptafát,
fölgyûrte a zöld kötõjét s akkorát ugrott föl a dombra, hogy szinte puffant.
- Hová, hová? - kiáltotta utána kétségbeesetten Csupaszem
anyó.
- Megyek világot látni.
Bokrok, virágok nevetve csóválták meg a fejüket, mikor
meghallották, hogy mi járatban van az öreg Csupaszem. Még a napocska is
elnevette magát az égen: lett is Csupaszemnek olyan melege, hogy mire felére
kapaszkodott a dombnak, már a nyelve is lógott.
- Hová, hová, Csupaszem bácsi? - kérdezte tõle a csigabiga.
- Megyek világot látni - lihegett a szegény Csupaszem -,
valamirevaló mesterember nem élhet meg anélkül, hogy körül ne nézzen egy kicsit
a világban.
- Ugyan mit lehet
rajta nézni?
- Mit-e? Nem a te
eszedhez való az, kis öcsém! Túl a dombon erdõt, rétet, mindenféle tarka népet,
csacska, locska patakot, egy tarisznya szúnyogot.
- De már azt
magam is megnézem - örvendezett a csigabiga -, gyerünk együtt Csupaszem bácsi!
Csupaszem mestert
elfutotta a béka-méreg. Még hozzákötné magát ez a sehonnai vándorlegény, akinek
hátán háza, kebelén kenyere. Mérgében úgy nekirugaszkodott, hogy három ugrással
fent volt a domb tetején.
- No, nézzük,
milyen világ van itt - fohászkodott Csupaszem s fölágaskodott a két hátulsó
lábára, hogy jobban körülnézhessen.
Nini, a kiskésit
neki, hisz itt is csak olyan pocsolya van, mint a másik oldalon! No nézd, itt
van még a papucsos mûhely is! Lám, lám, hát ott nem az a sásbokor hajladozik,
ahol a vacsorára való szúnyog-szalonnát pörkölik! Még az a békateknõ is ott
úszkál a vízen, amelyikben a kis Csupaszemeket szokta füröszteni az édesanyjuk.
- Hordja el a
gólya ezt a világot - csak olyan az, mint a mienk! Hej, de bolonddá tett az a
gonosz szitakötõ! - sopánkodott az öreg Csupaszem, szép csendesen legurítván
magát a lejtõn. Nem érte föl ésszel a jámbor, hogy õ benne volt a hiba.
Visszafelé látott, mikor két lábra állt, azért látta a tulajdon maga nádasát.
Ilyen veszedelem van abban, ha valaki a feje tetején viseli a szemét.
A parton már ott
várta az egész családja. Csak úgy rezgett belé a nádas, ahogy az éhes
Csupaszemek világlátott apjukat köszöntötték:
- Vár a
vacso-cso-cso-csora, vár a vacso-cso-cso-csora!
Az öreg Csupaszem
azonban ügyet se vetett a nyájas köszöntésre. Fejest ugrott a vízbe s úgy
elbújt a nádtorzsába, hogy gólya legyen, aki megtalálja. Attól félt, hogy
megkérdezik tõle a porontyai, elmén-e máskor is világot látni?
|