|
Télidõben
késõn ébred még az erdõ is. Nincs, aki költögesse. Oda vannak a vidám szavú
madarak; aki itthon maradt közülük, örül, ha mentül tovább nyújthatja az
éjszakát. Legalább addig se gyötri a gond: hogy hol terítenek neki ma ebédre?
Mikor a
tudós bagoly, aki egész éjszaka a csillagokat vizsgálgatta, hajnal szõkülésekor
hazafelé suhog a ködben, még akkor minden alszik. A fák csendesen bólogatnak:
álmukban bizonyosan virágukat ringatják a meleg napsugárban. Lassú horkolás
hallatszik a fahegyrõl: ott a mókus álmodik puha vackán friss mogyoróról. A
sûrûbõl is jön valami halk neszezés: az összebújt õzikék kergetõznek álmukban a
csörgõ patak partján. Bezzeg mackó bácsi akkorákat szusszan az erdõ mélyén,
hogy elhajtana egy szélmalmot. Bizonyosan mézet talált álmában a Tányértalpú s
most a vad méhecskék elõl menekszik esze nélkül.
Meleg
napsugár, csörgõ patak, mézelõ méhecskék? Az ám, ólomszín felhõk, csepegõ köd,
nyirkos hideg. A bölcs bagolynak minden tolla reszket, ahogy lebegtében elsóhajtja
magát:
- Hu-hu, jobb
nyáron! Hu-hu, de fázom!
- Kidobolták
Szentesen: aki fázik, reszkessen - recseg bele valami jókedvû nevetés a hajnali
csendbe.
Tudós bagoly
ijedtében majd leejti a pápaszemét: ugyan kinek van ilyen hangos jókedve ebben
a cudar idõben?
Harkály mesternek
biz ott, aki kint gubbaszkodott a háza küszöbén, nagy faodú szélén. Piros
sapkája csak úgy villog a félhomályban, ahogy csavargatja a fejét jobbra-balra.
- Nini,
Harkály mester - mondja neki a bagoly -, de korán kialudtad magad! Tán valami
szépet álmodtál, hogy olyan nagy jókedved van?
- Huj-huj -
ujjong a mester -, úgy érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz.
- Bizony
rád is férne - szánakozik a bagoly -, mert olyan vagy már, mint a hét szûk
esztendõ.
Az erdõk
tollas ácsmesterét csakugyan nagyon megviselte a tél. Tisztes fekete gúnyája,
szép zöld kötõje csakúgy lityeg-fityeg rajta, hiába: tél az idõ, nincs kereset,
üres a konyha. Hetek óta nem evett húsocskát, csupa fenyõmagon tengõdik a
jámbor.
- De érzem,
hogy ma valami különös szerencsém lesz - biztatja magát a mester s nyakába
veszi az erdõt: hátha kerülközik egy kis munka valahol.
Elõször a
fenyõfákat kopogtatja sorra. Azokban lakik a fenyõpille könnyû hernyója, nincs
annál fölségesebb eledel a harkálygyomornak. Az ám, de a hernyónak is van
magához való esze: olyan mélyen bevette magát a fába, hogy odáig ugyan be nem
ér az ácsbalta, ha tövig kopik is.
- Mindegy
az, mégiscsak valami szerencse ér ma engem - csóválta a mester a piros sapkát s
nekifeszíti a vésõjét a cserfakéregnek. Ott lakik az ormányos bogár, bizony azt
is jó lenne kávézni.
- Ki-jõ,
ki-jõ! - kiabálja Harkály mester diadalmasan.
De bizony
nem jön ki az az ármányos ormányos.
Sebaj,
hiszen még a bükkfák hátra vannak. Pedig azoknak a repedéseiben tanyázik a százlábú
bogár.
-
Gyer-gyer, gyer-gyer! - kopácsol a mester. De nem hiába van száz lába a
százlábú bogárnak, úgy elindul velük, hogy nyoma se marad.
Pedig
lefelé csuszkál már a napocska az égen s ugyancsak vacsorázhatnékja van a
mesternek. Ej, ej, hát csak nem mutatkozik az a különös szerencse? Nyilván
azoknak az öreg nyárfáknak a kérge alatt bujkál. Nem baj, ha csupa hangyatojás
lesz is, az is drága koszt ebben a szûk idõben.
-
Kipp-kopp, kipp-kopp - dolgozik a fejsze, hasad a forgács, de semmi sincs
alatta. Alighanem olyan vidékre hurcolkodtak a hangyák, ahol nincsen ács a
faluban.
- Hû-hû,
hû-hû - sóhajt szomorúan a mester - mibõl éljen meg most már a szegény
mesterember? Már látom, hogy el kell bujdosnom errõl a tájról, ahol semmi
becsülete az iparosnak.
Pedig
dehogyis nincs, dehogy! Alig ért haza Harkály mester, mindjárt rákopogtatták az
ablakot. Egy kövér csigabiga ágaskodott be rajta:
- Ugyan
mester, foltozd be a házamat, kilyukadt a teteje, mind bever rajta az esõ.
- Kérem
alássan, kérem alássan - szorgoskodott a mester s úgy beácsolta a tetõt, hogy
tán szebb volt, mint azelõtt. Hálálkodott is a csigabiga, ahogy csak a
szarvaitól telt, hanem a mester nem érte ám be szép szóval:
- Hohó
barátom, hát a napszám hol van?
- Napszám -
meresztgette a csiga a szarvait -, hát nem elég, hogy dolgot adtam, még meg is
fizessek érte?
- De
mindjárt, de tüstént! - rikoltozott a mester - háziúr létedre elvennéd az
ingyen munkát a szegény embertõl?
- No, majd
nyáron küldök egy kis tormalevelet, ha el nem felejtem - integetett nagy
kegyesen a csiga s azzal kotródott be a száraz levelek közé.
- Úgy? Majd
a nyáron? Ha el nem felejted? - ugrott utána a mester s sutty! úgy kirántotta a
csigát a házából, mintha benne se lett volna.
- Kirántott
csigát is régen vacsoráltam - bóbiskolt álmosan, mikor a háziurat lenyelte -,
de éreztem én ezt már reggel, hogy ma valami különös szerencse ér engem.
|