A HATRONGYOSI KAKASOK

Egyszer a hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-kapargál, talál egy fületlen gombot. Nosza fölugrik vele az ól tetejére s elrikkantja magát hét határ hallatára:

Kukuriku Kelemen!
Mit leltem a szemeten!

Hatrongyosi bíró fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.

- Mutasd csak, kis kakas, mid van neked?

- Nem tudom én, hogy micsoda, de mégse adom oda - feleselt a hatrongyosi bíró kakasa s beugrott a sövény közé. Utána Kelemen s a hatrongyosi bíró fia úgy megbúbozta a hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette szegény feje a fületlen gombot.

- Kukuriku, Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad a kakast, majd megbánod még te azt! - sivalkodott a kis kakas s egyszeribe összetrombitálta a kakasülõrõl a falu kakasait:

Hatrongyosi kakasok,
Gyorsan ide szálljatok!

Nem telt bele egy kukurintásnyi idő, már akkor ott voltak a hatrongyosi kakasok. Öreg bíró kakasa, kisbíró kakasa, kántorék kakasa, harangozó kakasa - több kakas nem volt Hatrongyoson.

Mit tanácskoztak, mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült, jobban meg tudná mondani, ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy elkeseredésében be nem kapta volna a sárga cserebogarat. Elég az hozzá, hogy arra repült egy cinege s odaszólt a kakasgyűléshez:

Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?

- Kicsi falu, nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson - felelték a kakasok.

- Majd ha fagy, hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy - csúfolódott a cinege.

- A fele se tréfa ennek - meresztgették a taréjukat a hatrongyosi kakasok. - Nem kel föl többet a nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki a hatrongyosi kakasok.

- Hatrongyosi kakasok, jaj de nagyon okosok! - nevetett a cinege tovább repülve. A hatrongyosi kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen megrázták egymásnak a taréját. Kakas tesz fogadást, huncut, ki nem állja - annyit jelent ez kakasnyelven.

Bizony még javában húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a kántorék kakasa már elrikkantotta magát:

Kukuriku, virradóra,
Éjfél után három óra.

Egyszerre talpon volt egész Hatrongyos s mérgében majd lenyelte a fejét a hatrongyosi bíró kakasa.

- Ez a kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!

Három kis kakas úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt addig, ameddig a hatrongyosi torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak, azok még jobban megfogadták, hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson. Ne tudja a hajnal, mikor kell neki hasadni.

Hát, uramfia, a fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa, mikor már rágyújtott a nótára:

Kukuriku, emberek,
Hajnallik már, keljetek!

Bizony az lett a vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték Hatrongyosról, mint az igaz ügy árulóját. Majd azok mutatják meg, hogy ki az igazi kakas, akik otthon maradtak: kisbíró kakasa, öreg bíró kakasa.

Kisbíró kakasa állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem bírt magával:

Kukuriku, kelj, kelj,
Piros hajnal, serkenj!

Nem is kellett egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az ég alján.

- Jaj, mit tettem, jaj, mit tettem! - sipított a kisbíró kakasa s úgy világnak ment bújában, hogy még tán ma se állt meg.

Nem maradt már egyéb kakas Hatrongyoson, csak az öreg bíró kakasa. Le se merte hunyni a szemét egész éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát valahogy. Jaj neked, Kelemen, megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked, Hatrongyos, sose látod többet a szép piros hajnalt, nincs, aki felköltse!

Néz-néz a sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul ám az ég alja s fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog, egyre jobban mosolyog, szinte csúfolódik:

- Tudom én az időt kakasszó nélkül is.

- Kukuriku, ilyen szégyen többet engem sose érjen! - rikkantotta el magát az utolsó hatrongyosi kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten kitörte a nyakát.

Azóta Hatrongyoson nincsen kakas s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek kakastejes kenyeret.