SÜNDISZNÓCSKA LOVAGOL

Mackó bácsi alig törölte meg a száját a délebéd után, kifeküdt a napra szundítani egy kicsit. Már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja, hogy két cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.

Azt kérdi az egyik cinege:

- Csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre?

Azt mondja rá a másik:

- Nincs erre, nincs erre, nincs erre. Ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér: medvén lovagol a sündisznócska.

Mackó úgy felugrott erre az újságra, mintha egy kaptár méhecske csípte volna meg.

- Hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátra kötöm a sarkadat!

Cinege húgom nem ijedt meg:

- Szörnyû szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg tõle. Sündisznócskától hallottam, hogy õ medvén szokott lovagolni. Vele vessen számot, Mackó bácsi.

- No, majd beszélek én a fejével, csak várjatok vissza! Idehozom azt a rossz portékát, elõttetek vallja be, hogy nem mondott igazat.

Nagy dörmögve ballagott el az erdõszélre, ott lakott a sündisznócska, föld alatt a kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit fésülgette egy nagy fenyõtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messzirõl hujjángatott elébe:

- Isten hozta, bátyámuram, jaj de örülök, hogy látom! Hogymint szolgál drága egészsége?

- No, csak hagyd el azt az édeskés beszédet - dörmögött a medve -, egy kis számadásom volna veled.

- Ráérünk még, Mackó bácsi, arra is. Tessék elõbb falatozni valamit. Van egy kis békabecsináltam, maradék egérpecsenyém.

- Hiába pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább, mióta szoktál te medvén lovagolni?

Jaj, milyen jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett kacagtában.

- Ej, haj, de tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én medvén, amikor azt se tudom, hogy mi az a lovaglás.

Megint erõt vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a tüskéje, de a mackó mérge csak nem engedett.

- Nagy kópé vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam szoktál lovagolni?

Sündisznócska elvisította magát:

- É-é-én? Azt se tudom, micsoda Isten teremtése az a cinege? Isszák azt, vagy eszik?

- Ne bomolj, lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled.

- Jaj, Mackó bácsi!

- Gyere velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem mondott igazat, mert te nem mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni.

- Megyek már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a fülemnek hagyjon békét!

Elöl baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem mert szólni szegényke, egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet elinalni. Kapta magát, egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba.

De a medve, hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött, mindjárt visszafordult:

- Hol bujkálsz már megint, te kis gombolyag?

- Jaj, jaj, Mackó bácsi - könyörgött sündisznócska - nem gyõzöm én már a menést. Vegyen föl egy kicsit a hátára!

A medve gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír tovább menni, akkor õ szégyenben marad a cinege elõtt. Hát inkább a hátára vette.

Hát ahogy tovább mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja magát sündisznócska a medve hátán:

- Jaj, jaj, Mackó bácsi, ez így nem jó lesz, mert én innen legurulok, kitörik a nyakam. Pedig kár lesz érte, mert csak ez az egy van. Engedje meg, hogy ide erõsíthessem magam.

- Szaporán, hékás, mert várnak a cinegék!

Az erdõben a fák tele voltak nõve iszalaggal. Az iszalag olyan futó növény, mint a borostyán. Erõs, szívós a szára, mint a zsineg. Errõl szakajtott le sündisznócska egy hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint ló szájába a zabolát. A két végit meg a kezébe vette, mint a kantárt.

- Mehetünk már, Mackó bácsi!

Kisvártatva megint megszólal sündisznócska.

- De sajnálom én magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit szólna hozzá, ha elhajtogatnám õket egy mogyorófavesszõvel?

- Jól tennéd, öcsikém!

Sündisznócskának se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót és olyanokat húzott vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott.

- Hagyd abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre vagytok? Most válik meg, ki mondott igazat.

Jöttek a cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották, mi készül Mackóéknál. De olyan csúfolódást még nem hallott az erdõ, mint most.

- Nini, jön a sündisznócska medveháton!

- Hogy adod a lovad, sündisznócska?

- Medvelónak párja nincs!

- Gyi hõ, gyi hõ, medve koma, sündisznócska hátas lova!

A rászedett mackó lehajította sündisznócskát a hátáról s nagy maga szégyenletében úgy bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött felõle. Sündisznócskának pedig soha életében nem esett még olyan jól a békabecsinált meg az egérpecsenye, mint akkor.