Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Móra Ferenc Kéménysepro zsiráfok IntraText CT - Text |
|
|
A RADNÓTI FECSKÉKA radnóti gyerekek hiába várták haza az idén a fecskéket. Nem hozta meg õket a tavasz. Pedig már az egész Balog völgye virágba öltözködött a tiszteletükre. Hófehér kökénybokrok nézegették magukat a víz tükrében. Gólyahír virágok arany szeme nevetett fel rájuk. Harangvirágok harangoztak eléjük: - Jönnek a fecskék, jönnek! Nem jöttek biz azok. Egy-egy seregük átvágódott a falu fölött, keringett is fölötte, mintha gondolkozóban volna, de aztán csak elsuhogott másfelé. Volt olyan is, amelyik jajveszékelve szántotta a földet a szárnyával, de aztán az is csak továbbröppent. El, el a radnóti határból! No, a szúnyogok, meg a legyek örvendeztek is ennek nagyon. S nagy boldogan zümmögték, döngicsélték körül a radnótiakat: - Sose búsuljatok, emberek. Szebb a mi nótánk, mint a fecskéké. Szegény radnótiakra rá is fért volna a vigasztalás, mert nagyon szomorúan tekintettek az égre. - Jaj már minékünk, ha az Isten madárkái is elhagytak. Nekik sincs már hajlékuk Radnóton. Nem néz már miránk le a jó Isten sem az égbõl. Csakugyan hamvas felhõfátyollal takarta el az orcáját a nap. Még a múlt tavaszon Radnótra sütött legörömestebb a Balog mentén. Bogárhátú, tiszta házaira, muskátlis, százszorszépes ablakaira, mályvarózsás kertjeire, piros képû, nevetõs szemû, nótás ajkú népére. Hol vannak most már a virágos házak, hol a nevetés, hol a nóta? Mind megették azt tavaly nyáron a piros tûzmadarak. Ledõlt falomladékok temették be a virágos kerteket, kormos szarufák meredeznek az égre, mint valami óriás kéznek az imádkozó ujjai. Csupa szomorúság itt minden. Hallgatagon járnak kelnek az emberek a háztalan utcákon. Még ahol építenek is, ott is tompán csattog az ácsszekerce. Mintha az is azt csattogná: - Nem ér ez semmit. Nem lesz többet Radnót. Elkerülik az Isten madarai még a helyét is. Elég fájdalom az a kicsi madarak szívének is. Azért csicseregtek röptükben olyan sírva-ríva. Nem a régi fészket siratják õk, ahelyett ragasztanának másikat: de hová? Nincsen ereszalja, nincs hajnalkavirágos tornác, nincs leveles kapu. Újfaluba, Czakóba, Iványiba, meg a többi szomszéd faluba kvártélyozták be magukat az idén a radnóti fecskék. Ott is mindenütt derék magyar nép lakik, szívesen befogadja zsellérnek az Isten madárkáit. Még örül is neki, hogy így megszaporodtak az idén az õ határukban a fecskék. Annál jobban elkeseredtek a radnótiak. Volt köztük, aki szemét törülgetve sóhajtotta el magát: - Jobb lesz nekünk elbújdosni errõl a tájról, amit már a madár is elkerül. Hogy maradhassunk mi akkor radnótiak, ha Radnót nincsen? S arcról arcra, szívrõl szívre egyre terült a szomorúság felhõje. S az Isten tudja, mi lett volna a vége a nagy bánatnak, ha egy reggel arra nem ébrednek a radnótiak, hogy majd fölveti a határt a nagy fecskecsicsergés. Ott ültek az Isten apró kõmûvesei kútágasokon, félig égett fák kizöldült gallyán, épülõ házak ormán, füstös falomladékokon. S olyan fürgén forgatták a kis fejüket, olyan sebes ficsergéssel tanácskoztak, hogy a radnótiak mindjárt kitalálták, mi történik itt: - Országgyûlést tartanak a radnóti fecskék. Azt tartottak azok csakugyan. Visszahozta szegényeket a szívük Radnótra. Megérezték, hogy csak itt vannak õk igazán itthon, azon a földön, amelyen születtek. - Dévilik, dévilik, ugye, hogy jó lesz itt? - ezt kérdezték az öregek. - Itt, itt, itt, jó lesz itt! - felelték vissza a fiatalok. Azzal hirtelen fölrebbent az egész sereg, mint mikor az õszi faleveleket felsodorja a forgószél a magasba. - Elmennek, elmennek! - ijedeztek a radnótiak. Dehogy mentek pedig, dehogy! Szépen leszálltak párosával. Csak azt keresték a magasból, hol lesz legjobb fészket rakni. - Csicseri, ficseri, ide ni, ide ni! - röpködték körül az üres udvarok nekilombosodott fáit. Mire a nap fölszárította a harmatot, akkorra már ment a munka nagyban. Gyúrták a sarat, szórták a szalmát, villa formájú ágakba rakták a gömbölyû fecskeházakat. Egyik rakta a falat, másik hordta a nekivalót. - Csicseri, szalma ké-é-é-ék! - Ficseri, van elé-é-é-ég! - Add errébb, csicseri! - Hozom már, ficseri! Alkonyatra már a maguk házában laktak a radnóti fecskék. Mégpedig fák ágára rakott házban. Pedig a fecskének nem szokása fára fészkelni. Ezt csak a radnóti fecskék eszelték ki, hogy el ne kelljen nekik szakadni a szülõfalutól. Boldogan fohászkodtak a húnyó nap sugaraiban és vidám csicsergéssel kívántak jó éjszakát a radnótiaknak. Azok se kívánkoztak már el a falujokból, jaj, dehogy kívánkoztak! Visszajöttek az Isten madárkái, visszajött velük a szerencse, az áldás, a jókedv, az öröm. Az épülõ házak körül nevetve sürgölõdtek az emberek, boldogan nézték, hogy magasodnak a falak s muzsikaszónál szívesebben hallgatták, milyen vígan csattog az ácsszekerce: - Ne féljetek, emberek, falu lesz Radnótból megint. Példát mutatnak az ég madarai! Az ég madarai már akkor álomra készülõdtek. Egyre halkuló csicsergésüket illatos szellõ hordta szét a Balog völgyében: Adjon Isten, fittyfiritty,
.oOo. |
Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License |