1-500 | 501-1000 | 1001-1191
Rész
1 1| pedig én onnan tudom, hogy az enyim volt ez a csodálatos
2 1| körte-muzsika. Ahogy most az életem hajlatáról visszanézek
3 1| életem hajlatáról visszanézek az elejére, egész eddig a körte-muzsikáig
4 1| vissza. Ami elõtte volt, az elmosódik elõttem, mint
5 1| körte-muzsikát.~Szép volt az a körte-muzsika, szép volt,
6 1| körte-muzsika, szép volt, az egyik fele pirosra volt
7 1| csinálhatott a sípjával az az ezermester tót, de egészen
8 1| csinálhatott a sípjával az az ezermester tót, de egészen
9 1| édesanyámnak is fölsütött a mosoly az orcáján a muzsikaszóra.
10 1| húgocskámat virrasztgatta. De még az is felnyitotta a bágyadt
11 1| szegényke, és megvillant benne az öröm, ahogy megszólalt:~-
12 1| Fúadd méd, bátókám!~De még az öreg Titulász doktor is
13 1| homlokomon -, csak hadd szóljon az a világszép muzsika, ha
14 1| homlokomról, mikor már bekönyökölt az este az ablakon.~Az ám,
15 1| már bekönyökölt az este az ablakon.~Az ám, csakhogy
16 1| bekönyökölt az este az ablakon.~Az ám, csakhogy édesapám meg
17 1| Borongós volt a homloka az apámnak, lekaptam a számról
18 1| fölemelte, úgy libegtek azok az alkonyat barnaságában, mint
19 1| senkinek.~Ki akartam osonni az ajtón, de édesanyám megfogta
20 1| és elkeseredve ültem ki az udvarra a ribizlibokrok
21 1| értek rá velem törõdni azon az éjszakán, amelyiknek olyan
22 1| volna.~Ahogy kijózanodtam az álomból, áttapogatóztam
23 1| meg a betegágyat.~Anyámat az asztalra borulva nyomta
24 1| mint a rózsa, piroslott az éjjeli mécs gyönge fényében.
25 1| gyönge fényében. Odalopództam az ágyhoz, és benyúltam a vánkos
26 1| suhantam vele kifelé. Mikor az ajtóba értem, nagyot lobbant
27 1| a küszöbön, fölriadt rá az édesanyám:~- Te jársz itt,
28 1| nagyon bele volt feledkezve az imádságos könyvbe, s nem
29 1| nem vette észre, mikor én az asztalra fektetett koporsócska
30 1| szaladtam ki a temetõbe.~Az isten kertje csak egy futamodásnyira
31 1| nem szólalt meg.~Hiszen az csak addig szólt, míg jó
32 2| torokgyíkban halt meg. Akkor még az orvosok se nagyon ismerték
33 2| mulatságom volt. Persze nekem nem az orrom fogta a cinegét, mint
34 2| lestem vele Messzi Gyurkát, az öreg csõszt:~- Nézze, Gyurka
35 2| hékám. A cinegék királya, az a valami. Azt kellene megfogni,
36 2| kellene megfogni, gyerekem. Az viszi a szerencsét a házhoz.~
37 2| senki, csak Messzi Gyurka, az pedig mindig fabulás ember
38 2| mindig fabulás ember volt. Az édesapám meg is pirongatta
39 2| ilyen mesékkel.~- Nem mese az, Márton szomszéd - erõsítgette
40 2| Márton szomszéd - erõsítgette az öreg. - Láttam én egyszer
41 2| kend azt, bátya - nevetett az édesapám, s magam se igen
42 2| olyankor nincs nekik mit enni az erdõben.~- Drótoztasd össze
43 2| öcsém, hogy szét ne vesse az a nagy ész! - fortyant föl
44 2| nagy ész! - fortyant föl az öreg. - Nem úgy van ám az
45 2| az öreg. - Nem úgy van ám az a cinegekirálynál, mint
46 2| szegényfajta cinegénél; az akkor jön-megy, amikor õ
47 2| Megcsináltam a fogót, és kitettem az ól tetejére, szerencsét
48 2| szívem, s nyargaltam oda az ólhoz ész nélkül.~Az volt
49 2| oda az ólhoz ész nélkül.~Az volt az csakugyan. Kék a
50 2| ólhoz ész nélkül.~Az volt az csakugyan. Kék a feje, fehér
51 2| bácsi mondta. Még a szava is az: - Csitt, csitt!~Ijedten
52 2| csitt!~Ijedten nézett rám az aranyszínû szemecskéjével,
53 2| testvérkém utolsó tekintetének az emléke nyilallott bele.
54 2| fekete madár gubbaszkodott az ágyam végiben. Olyanforma
55 2| támadt arra a szobában. Az édesapám, az édesanyám,
56 2| a szobában. Az édesapám, az édesanyám, a Titulász doktor,
57 2| madarat hajszolta.~Nem ért az semmit. A madár felröppent,
58 2| madár. Csak hallottam, ahogy az alsó, felsõ csõrét egymáshoz
59 2| Hiszen ez a cinegekirály!~Az volt az csakugyan, de alig
60 2| a cinegekirály!~Az volt az csakugyan, de alig lehetett
61 2| nem is kellett segítség az én cinegekirályomnak. Sürgött-forgott,
62 2| keserveset, és kilebbent az ablakon.~- Csin-csen, csincsen -
63 2| ezüstcsengettyûje. Én pedig felültem az ágyban és elnevettem magamat:~-
64 2| senki.~- Dehogynem volt! Hát az a nagy fekete madár? Elkergette
65 2| fekete madár? Elkergette az a kis cinegekirály, ni! -
66 2| oda édesapám. - Bizonyosan az elõbb repült be, mikor szellõztettünk.
67 2| semmit, de tudtam, hogy az a cinegekirály, és az kergette
68 2| hogy az a cinegekirály, és az kergette el mellõlem a halál
69 3| AZ ŐSÖK KINCSE~Egy hét múlva
70 3| se volt már, legfeljebb az adott gondot szülémnek,
71 3| adott gondot szülémnek, hogy az étvágyammal nem lehetett
72 3| vallattam, hogy mi lesz az ebéd, mi lesz a vacsora.~
73 3| érteni, és volt vadribizli, az is nagyon jó étel annak,
74 3| sátoros ünnepkor szokott az asztalunkra kerülni. Apám
75 3| mikor egyszerre csak begurul az ajtónkon a bûbájos Küsmödi,
76 3| tányért a mellehúsával, veszi az ölébe, leül vele a ládára,
77 3| legjobbkor vezérelt ide az isten! Galambfiók húsával
78 3| de szülém ijedten húzott az ölébe, és még a kötõjével
79 3| ránézett, annak mindjárt az jutott az eszébe, hogy ilyenek
80 3| annak mindjárt az jutott az eszébe, hogy ilyenek lehetnek
81 3| biztosat. Emberemlékezet óta az óbánya egy gödrében lakott,
82 3| emberfia be nem tette a lábát. Az a híre volt, hogy ott griffmadarak
83 3| akire azok rásüvöltenek, az ijedtében úgy eltátja a
84 3| ám, inkább odatelepedett az asztalhoz, és maga elé húzta
85 3| asztalhoz, és maga elé húzta az egész galambot.~- Isten
86 3| mondja -, inkább elteszem az útból az egészet, mint hogy
87 3| inkább elteszem az útból az egészet, mint hogy ezt a
88 3| szedett ki a kemencébõl.~Az apám meg csak nevette az
89 3| Az apám meg csak nevette az öreget, aki még a csontját
90 3| Odafogott a két térde közé, akár az igazi doktor szokta tenni,
91 3| kertészpecsenyével kezdett barátkozni az öreg.~A bûbájos sülthal-szeme
92 3| Küsmödi bácsi nem éri be az ilyen szegényemberes koszttal.
93 3| elbûbájoskodta a hatalmas Küsmödi.~Az édesapám már föl is állt
94 3| édesapám már föl is állt az ablak mellé a mûhelyszékre,
95 3| orrát:~- Még ez is suba?~Az apám világéletében szûkszavú
96 3| volt, kurtán felelgetett:~- Az ám.~- Száz macska sem fogna
97 3| Hosszú szélmolnárnak hívták az apámat, isten nyugtassa
98 3| volt a maga szegénységében. Az apám szélmolnár volt ebben
99 3| még akkor szélmalom volt. Az öregapám juhász volt, a
100 3| a padláson.~- Hát annak az apja? - csillant meg a szeme
101 3| nevette el magát édesapám. De az valami ország koldusa lehetett.
102 3| tarisznya, ott hányódott már az én gyermekkoromban is, sohase
103 3| legalább most már azt is tudom. Az lehetett az én õsömnek a
104 3| azt is tudom. Az lehetett az én õsömnek a kápsáló tarisznyája.~
105 3| süveget, és nagyot csapott az asztalra. Persze könnyen
106 3| csapkodhatott, mert már akkor az utolsó szem ribizliig mindent
107 3| róla.~- Márton, a te õsöd az ország bárója volt!~- No,
108 3| ország bárója volt!~- No, az se baj - húzott cérnát a
109 3| cérnát a nagy szûcstûbe az apám. - Én ugyan csak egy
110 3| csak egy bárót ismerek, az öreg Báró cigányt, azt is
111 3| szagos szõlõnket. De legalább az se esik most már idegennek,
112 3| láttál? Vékával mérheted az ezüstöt, lapáttal az aranyat.
113 3| mérheted az ezüstöt, lapáttal az aranyat. Bíborból varrhatod
114 3| szûcs?~Édesapám kisimogatta az új foltot a subán, és azt
115 3| belõle mérgében.~- Értsd meg az okos szót, Mártonkám. Én
116 3| hogy hol lehet megtalálni az õseid kincsét, de egymagam
117 3| valami ragadozó madár lába. S az apám tréfájára befelé fordult
118 3| változik.~Ezzel sarkon fordult az ördöngõs ember, és ment
119 3| küszöbrõl visszaszólította az apám:~- Megálljon csak kend!
120 3| ember már kint döcögött az ablak alatt. Az apám nevetve
121 3| döcögött az ablak alatt. Az apám nevetve nézett utána.~-
122 3| sulyokhajigálók lehettek az õsei. Nagy bolond az öreg,
123 3| lehettek az õsei. Nagy bolond az öreg, de még nagyobbak,
124 4| CSIZMA~De mondhatott nekem az édesapám, amit akart, én
125 4| édesapám, amit akart, én már az õsök kincsével álmodtam
126 4| kincsével álmodtam azon az éjszakán. Odaült a lidérc
127 4| azon le s föl sétálgatunk az égbe. Hol a Marika jön le
128 4| Mikor én azzal köszönök az angyaloknak, azok mind azt
129 4| Arra Marika azt mondja: „Az bizony az én bátyókám, a
130 4| Marika azt mondja: „Az bizony az én bátyókám, a Gergõ báró,
131 4| a fia...”~Malomvár... ez az elnevezés nagyon megtetszett
132 4| hívták a házunkat, mely az öregapám idejében még szélmalom
133 4| de hiszen ha jól megnézi az ember, a gömbölyû vastag
134 4| kicsit meg van roggyanva, az nem baj. A megtépázott tetõ
135 4| hullasztotta magból ecetfa nõtt, az volt a süvegen a bokréta.
136 4| kiülni a szelelõlyukba, az ecetfa tövébe, és lógatni
137 4| lógatni a mezítelen lábamat az öreg falon. Aranyszemû gyíkok
138 4| eszembe nem jutott, hogy az ember nyáron is csizmába
139 4| miért ne lehetne olyan? Az õ apja bíró, az enyim meg
140 4| lehetne olyan? Az õ apja bíró, az enyim meg báró!~Aztán az
141 4| az enyim meg báró!~Aztán az is eszembe jutott, hogy
142 4| hogy futná is csizmára az én keresetembõl. Mert azért,
143 4| hogy még a békasó is izzadt az országúton.~- A bíró fia
144 4| hogy akkor a báróénak is az dukál!~- Jaj, fiam, az teheti,
145 4| is az dukál!~- Jaj, fiam, az teheti, mert az úrnak született.
146 4| Jaj, fiam, az teheti, mert az úrnak született. Látod,
147 4| talicskát, nénit otthagytam az út közepén. Szaladtam haza,
148 4| Egyszerre csak elketyegi magát az óra a fejem fölött:~- Sar-kan-tyú,
149 4| is el-elpityeregtem magam az ágyban. De legalább aztán
150 4| csizma, fiam!~Édesapám állt az ágyam mellett. Kezében a
151 4| csizma, megvan a kívánságod. Az én kívánságom pedig az,
152 4| Az én kívánságom pedig az, hogy ezután mindig csizmában
153 4| hogy majd munkába kezdünk. Az öreg azonban mérgesen rám
154 4| nénike:~- Tyû, de nagy úr az úr, adjon egy garast! Mert
155 4| kevély kedvembõl. Hát még az asztalosmûhelyben hogy elszontyolodtam!
156 4| van-csiz-ma! - ketyegte otthon az óra, de nem volt most már
157 4| métázni. Persze nem volt az az ügyetlen gyerek, aki
158 4| métázni. Persze nem volt az az ügyetlen gyerek, aki engem
159 4| pille incselkedett velem az orgonabokron: de hát sarkantyús
160 4| lehet pillét fogni.~Folyt az orrom vére, mire hazaértem,
161 4| benne.~Kis játékkapa volt az én kapám, a Nekopogi kovács
162 4| kovács kenyeres pajtása volt az apámnak, attól kaptam ajándékba -
163 4| elnehezedett a kezemben, mint az óriások vasbuzogánya. Nem
164 5| kegyetlen tél következett abban az esztendõben. A nagy hófúvások
165 5| szavukról megismertem, melyik az északi, melyik a déli, melyik
166 5| Gyurka azt mesélte, hogy az a legkedvesebb fia a hajnalnak,
167 5| és aranykoronája. Persze az ember nem láthatja színrõl
168 5| árvalányhajszálat úgy tud az útjába tenni, hogy el ne
169 5| megbotlik, és akkor megmutatja az emberi alakját. Egyszer
170 5| fölfelé. De ahogy kinyitottam az ajtót, a szél sebesen jött
171 5| taszított hanyatt, hogy az igazán nem illett egy királyfihoz.~
172 5| egész marékkal van belõle! Az maga eltartott egy hétig,
173 5| letisztogattam róluk. Aztán elõhúztam az ágy alól a kukoricamorzsoló
174 5| voltam, akkor elölrõl kezdtem az egészet, s külön nevet is
175 5| ki bántja a kemencét? Én az öreg óriásnak vertem szögeket
176 5| nem egészen úgy szolgál az esze, mint más rendes embernek.~
177 5| kukoricacsutkáról is azt hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel
178 5| hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel is úgy el
179 5| azt is, hogy mit ketyeg az óra, és mit gondol magában
180 5| óra, és mit gondol magában az oroszlán, aki oda volt festve
181 5| oroszlán, aki oda volt festve az óra számlapjára, szép nemzetiszínû
182 5| szegény macskabagolynak.~Az a baja volt, hogy leejtette
183 5| nélkül nem látta lefelé az utat. Nagyon megesett rajta
184 5| kalaposhoz.~- Mert itt van már az idõd, gyerekem, és olyan
185 5| nõhetsz fel, mint a lósóska az árokparton.~Azt hiszem,
186 5| messzillették vagy drágállották az igazi iskolát. A Kese kalapos
187 5| könyv, se irka. A kalapos az ajtaja felsõ felére fölírta
188 5| felére fölírta krétával az ábécét - s a gyerek addig
189 5| gyerek addig rajzolgatta õket az alsó felére, míg egészen
190 5| tanulni minden betût, csak az ipszilont nem. Arról azt
191 5| tartotta a kalapos, hogy az nem magyar betû, s azt nem
192 5| azt nem is tanította. Aki az õ iskolájában nevelkedett
193 5| rendes ember ipszilonnal. Az õ deákjai nem azt kérdezték
194 5| se a másikat. Mire való az iskola? A sárgarigók se
195 5| mégis egészen jól megélnek. Az édesapám se jár iskolába,
196 5| volna. Hiszen olvasni olvas az ember, mikor megolvassa,
197 5| iskolába járni. Írni is ír az ember a szûcskrétával a
198 5| míg ezeket elgondoltam.~- Az is leszek, édesapám - feleltem
199 5| a nyomára jöjjek azoknak az õsi kincseknek, amiknek
200 5| édesanyám meg nem ment. De õ az ölébe húzott, és megcirógatta
201 5| annyit én is tudok, mint az a vén szeleburdi. Ne félj,
202 5| télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt az
203 5| az a befagyott ablak volt az én palatáblám, édesanyám
204 5| aki utánozni tudná azokat az ide-oda csúszkáló, hol hanyatt
205 5| barátságos betûk, amiket az én ügyetlen ujjaim is egyszerre
206 5| szemébõl omlottak miatta. S az o betûre mindig úgy fogok
207 5| lehelnem egészen közelrõl az ablakra. Egyszer ugyan odafagyott
208 5| Egyszer ugyan odafagyott az orrom hegye, de édesapám
209 5| nyulat. Egyszer messzirõl az öreg Küsmödit is láttam
210 5| betûnek a létrájában.~Azon az estén ezt a szót kapartam
211 5| valami varázsírás.~- Te, az S-el megfordítva írtad -
212 5| rendes S betût hasított az ablak jegébe. De én ravaszul
213 5| bolonddá tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém tanított.~
214 5| tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém tanított.~
215 5| velem, hogy megfordítva írom az S-et, mint ahogy falusi
216 5| nevezetes eredménye volt az életemnek: szûcsmesterségre
217 5| szûcsmesterségre fogtak. Ez az elsõ pályám azonban nagyon
218 5| mûhelypadra, hogy tanuljam meg az õ mesterségét. A hosszú
219 5| Bizonyos voltam benne, hogy az alatt törpék laknak az egérlyukakban,
220 5| hogy az alatt törpék laknak az egérlyukakban, és azok éjszaka
221 5| éjszaka mind el fogják hordani az én nagyszerû ajándékaimat.~
222 5| szûcsmesterséggel, pár nap múlva az édesapám a kezembe adott
223 6| mindjárt rávetettem magam. Ha az ablakon keresztül megláttam,
224 6| nyomtatott papirost visz a szél az utcán, az után én addig
225 6| papirost visz a szél az utcán, az után én addig szaladtam,
226 6| hogy pap lesz belõlem. Az édesapámnak azonban nem
227 6| nagy mohóság.~- Nem való az, fiam, hogy te minden tücsköt-bogarat
228 6| levest se keverjük össze az uborkasalátával meg a mákos
229 6| legvastagabbat hagytam odalent. Az legalább a magyarok történelme
230 6| fönnhangon olvastam õket az udvar közepén. A galambok
231 6| kukorékolást.~Így viaskodtam az okos könyvekkel mindaddig,
232 6| kitalálások vannak benne.~Sietve az ingderékba bújtattam a könyvet,
233 6| E-ze-re-gyéj - olvastam az aranyos tábláján a címét,
234 6| nemcsak a számmal, hanem az ujjammal is, és azóta se
235 6| eldicsekedni vele valakinek. Az ám, de kinek?~Eszembe jutott
236 6| de kinek?~Eszembe jutott az öreg fekete kakas, kerestem
237 6| Eladtam a kakast, ennek az árán vettem neked ezt a
238 6| olvasgatni, a rendes helyemen, az ecetfa alatt, lábamat lelógatva
239 6| a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhõboglyákkal,
240 6| neszekkel.~Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam,
241 6| hátha felejtettek benne az õsök egy marék gyöngyöt.~
242 6| régi, molyos korpával, amit az isten tudja, mikor felejtettek
243 6| beletörülgettem a kincsemet az ingecském ujjába.~Közelrõl
244 6| Ma már én is azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag
245 6| is szólt édesapám, ahogy az ünneplõ kabátkámban észrevette
246 6| májusi vasárnapon.~Úgy volt az, hogy délebéd után bementem
247 6| tartottak a kezükben, és mind az oltár felé fordították arcukat.
248 6| tömjénfüstben. Nevetett a napfény az anyókák fehér haján és a
249 6| gyermekszemek tiszta tükrében; csak az Istenke nézett maga elé
250 6| képre, ahogy odasompolyogtam az oltár elé.~Kis ezüsttányérka
251 6| Kis ezüsttányérka volt az oltár sarkán, jó emberek
252 6| aki alacsony szalmaszéken az oltár mögött szundikált,
253 6| Mit akarsz, te fiú, azzal az üvegcseréppel? Nem tudod,
254 6| üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye
255 6| hajította a kincsemet, és az nekem jobban fájt, mint
256 6| templomban.~Már leborult az este, elhallgatott a vadméhek
257 6| lassú horkolása hallatszott az oltár mögül. Az Istenke
258 6| hallatszott az oltár mögül. Az Istenke képe a lobogó gyertyafénynél
259 6| lábujjhegyen odaóvakodtam az oltár elé. Szép lassan tettem
260 6| lassan tettem le a kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel,
261 6| csak szárnysuhogást hallok az oltár felõl. Odatekintek:
262 6| felõl. Odatekintek: hát az angyalkák repültek le az
263 6| az angyalkák repültek le az oltárképrõl. Az egyik éppen
264 6| repültek le az oltárképrõl. Az egyik éppen az ezüsttányérkát
265 6| oltárképrõl. Az egyik éppen az ezüsttányérkát tette az
266 6| az ezüsttányérkát tette az Úristen ölébe.~- Lásd, Uram,
267 6| Uram, mégiscsak jószívûek az emberek - muzsikált a szava,
268 6| kifordította a tányérkát.~Az angyal aztán visszatette
269 6| aztán visszatette a tányért az oltárra, a jó Isten pedig
270 6| bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó föl
271 6| ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra” - gondoltam
272 6| magamban.~És szórta, szórta az Istenke a pénzeket, és egyre
273 6| kezdett el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került:~-
274 6| elteszem - mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat
275 6| mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja
276 6| egyszerre szivárványszíne lett az éjszakának, egészen olyan,
277 6| egészen olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni.
278 6| mutatni. És elmosolyodott az egész templom, mosolyogtak
279 6| álmában. És mosolyogtak az angyalkák is, mikor megszólaltak:~-
280 6| Hiszen csak hitvány üvegdarab az, Urunk!~- De gyémántszív
281 6| gyémántszív adta! - csengett az Isten szava, és egyszerre
282 6| egyszerre olyan világos lett az egész templom az Úr kebelén
283 6| világos lett az egész templom az Úr kebelén nyugvó üvegdarabtól,
284 6| fölnyitottam, bepiroslott a hajnal az ablakon, imádkoztak odakint
285 6| Kidörzsöltem a szemembõl az álmot, és ijedten pillantottam
286 6| ijedten pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam,
287 7| milyen büszkén ballagtam haza az alsó utcákon keresztül.~
288 7| ott állt a keresztúton az öreg csősz, nagy tasla kalapban,
289 7| Minden jó lélek dicséri az Urat, te vagy-e az szűcsék
290 7| dicséri az Urat, te vagy-e az szűcsék Gergője, vagy csak
291 7| gondoltam, hogy megkerülsz. Az apádéknak nem mondtam ugyan,
292 7| amiért úgy rájuk ijesztettem az elveszésemmel apámékra.
293 7| most pityeredtem el, mikor az akácok koronája fölött kibukkant
294 7| koronája fölött kibukkant az öreg malomház. Úgy vettem
295 7| sapkája félrecsúszott volna az éjszaka. Egyetlen ablakszeme
296 7| te, hát hogy tévedtél el?~Az édesanyám karjában egyszerre
297 7| mogyorófahájtól.~Nem is bántott az apám egy ujjal se, csak
298 7| háztól, akkor odapányváznak az asztal lábához.~- Hát aztán
299 7| gólyafészekben töltötted az éjszakát?~Nem felelhettem
300 7| összetett kézzel hallgatta, mint az imádságot, s mikor bevégeztem,
301 7| Szépet álmodtál, gyermekem.~Az egyik szemével rám nézett,
302 7| egész életében közelebb az éghez, mint a földhöz, szívében
303 7| érezte, hogy nem egészen volt az álom, amit láttam. De nem
304 7| hogy apám mint vélekedik.~Az apám pedig úgy vélekedett,
305 7| mindenfélét összeálmodik az ember, s rendesen azzal
306 7| irkával meg kalamárissal.~Az édesanyám ölében már egészen
307 7| bátorságom, mint kiskutyának az eresz alatt. Kimondtam a
308 7| bagdadi varga fia.~- No, az is szép mesterség - bólintott
309 7| Aladdin egész történetét. Az apám nagy kedvvel hallgatta,
310 7| akarsz lenni. Jó foglalkozás az, csak érteni kell hozzá.
311 7| Megvallottam, hogy ezzel az eggyel én se vagyok egészen
312 7| dörzsöltem is én úgy, hogy lejött az ujjamról a bõr, de akkora
313 7| gyerek. Milyen nemzet is volt az az Aladdin?~- Az török gyerek
314 7| Milyen nemzet is volt az az Aladdin?~- Az török gyerek
315 7| is volt az az Aladdin?~- Az török gyerek volt, apám.~-
316 7| csak a csodaködmönben. Az is csak azon segít, aki
317 7| ködmön, rögtön elveszti az erejét. Érted-e?~- Értem,
318 7| Értem, édesapám.~- No, ez az egyik. A másik az, hogy
319 7| No, ez az egyik. A másik az, hogy míg te vagy a ködmönnek
320 7| ködmönt otthagyja? Tudod, hogy az Aladdin lámpása is ócska
321 7| magamban -, csak rajtam legyen az a csodaködmön, majd teszek
322 7| terítõn a búzát. Most már csak az az egy kívánságom volt,
323 7| búzát. Most már csak az az egy kívánságom volt, hogy
324 7| kincskeresõ?~- Hiszen mindegy az, gyerekem, akármi leszel,
325 7| tied - magyarázta apám. - Az elõbb-utóbb úgyis hozzájuttat
326 7| a ködmönt.~Mire megvolt az egyezség, akkorra szülém
327 7| aki odakint járt valahol az erdõk alatt a pásztoroknál.
328 8| AZ UTOLSÓ ÖLTÉS~Bûbájos Küsmödi
329 8| elképzelni, hogy költözik az majd bele a ködmönbe.~Nem
330 8| egész közelrõl, de akkor se az volt. Mert a tündér olyan
331 8| már színrõl színre látja az ember, akkor már nem tündér,
332 8| tisztogattuk, és szülém az ölébe vonva lekuporodott
333 8| leány” nótáját. Olyankor még az egérlyukból is tündérkék
334 8| bekukkintott a kendõcske alá, amit az arcocskádra terítettem,
335 8| megképzenek elõttem. Tudod, mikor az ember a kolduskákat megszánja,
336 8| a számból, hogy ringott az egész búzamezõ a tündérek
337 8| válnék belõlem.~Elõször az öreg Báró cigánnyal tettem
338 8| házunk elõtt. Körülnéztem az udvaron, találtam egy rozsdás
339 8| patkódarabot, s azzal kiálltam az árok szélére Báró cigányt
340 8| lesni.~Nemsokára jött is az öreg a mezõk felõl, egy
341 8| Mindössze egyet láttam, az is csak ürgefiók volt, s
342 8| itathatja meg a szájából az ember, hanem a pulykát is.”~
343 8| a számat.~A vége persze az lett, hogy az öreg pulykamadár
344 8| vége persze az lett, hogy az öreg pulykamadár nekidühödött,
345 8| szerencse, hogy édesapám az ablakon keresztül meglátta
346 8| könnyebben elszaladhatsz az ellenség elõl.~Elsírtam-ríttam
347 8| tündérek a szívében laknak az embernek, s onnan röpködnek
348 8| ott ültem a mûhelyszéken az édesapám lábánál, és egyre
349 8| röpködnek már a tündérek.~- Majd az utolsó öltésnél - biztatott
350 8| utolsó öltésnél - biztatott az édesapám.~De az utolsó öltés
351 8| biztatott az édesapám.~De az utolsó öltés még nagyon
352 8| pipacs és búzavirág, és az alját sárga peremérvirág
353 8| kertünk egyetlen ékessége, az apám legkedvesebb virága.
354 8| nézegetett rá kedvtelve az ablakból:~- Látod, fiam,
355 8| Utoljára rákerült a ködmönre az öreg malomház is a félrecsapott
356 8| is a magunk termése volt. Az udvarunk eperfájának ágából
357 8| zöld szegõvel.~- Ez lesz az utolsó öltés - mondta mosolyogva -,
358 8| vissza szülém -, csak ez az egy-két szál csikófarok
359 8| szobába.~- No, megvan-e már az utolsó öltés? - csacsogtam
360 8| csacsogtam már a küszöbön.~Az utolsó öltés már megvolt,
361 8| kicsit jobb vállára billent, az ajkára egy kicsi selyemszál
362 8| fogával tépte el a cérnát az utolsó öltés után.~Sikoltva
363 8| ködmön lecsúszott a vállamra.~Az öreg Titulász doktor, akiért
364 8| laknak, azt mondta apám. Most az õ szívébõl kiköltözött a
365 8| temetõnkben tudok egy zúgot:~az öreg remekes szûcs nyugszik
366 8| gondolom, hogy õ beszél.~Az öreg mûhelyt sírja vissza
367 8| beszitálta hóval a temetõt,~s az öreg szûcs már nem panaszkodik,~
368 8| szûcs már nem panaszkodik,~az öreg szûcs már szépet álmodik.~
369 8| zöld, mely hegyig belevész,~az rajta zöld irhábul a szegés.~ ~
370 9| szegény a gyásza is. Erre az igazságra Bordács keresztapám
371 9| nem sírhatja magát agyon az ember, mint anyjavesztett
372 9| fagallynak?~- Nem úgy van az - feddõzött a keresztapám -,
373 9| vissza lehetett téríteni az élethez.~A szívére szorítva
374 9| szorítva zokogott föl:~- Ezt az egyet senkinek se adom a
375 9| keresztapám -, hiszen nem is kéri az ifiurat tudtommal senki
376 9| király aranyos hintót küldene az õ egyetlen fiáért. - Itt
377 9| Itt ám, itt majd nyelheti az éhkoppot - bólintott csúfolódva
378 9| komaasszony, ha maga meg tud élni az arasztos földecskéjébõl.
379 9| mert keresztapám nem volt az emberek elejébõl való. Hosszúra
380 9| Hosszúra fölmagzott ugyan, mint az õszi saláta, de nagyon ösztövérnek
381 9| tejbe a Bordács-portán. Az én kezem alatt olyan telkes
382 9| el kellett mosolyodnom, s az én mosolyom egyszerre visszatükrözõdött
383 9| hogy: „Hát akkor áldjon meg az isten, drága kis virágszálam,
384 9| virágszálam, hiszen úgyis csak az én fiam leszel minden vasárnap.”~
385 9| leszel minden vasárnap.”~Mert az ki volt alkudva, hogy a
386 9| markába a kezemet. Mert ahogy az útkanyarulatnál megláttam
387 9| közbevágott:~- Nem kell az a nagy eszem-iszom. Olyan
388 9| nagy jóllakás ellustítja az embert. Igaz-e, Gergõ fiam?~
389 9| gyereket, akinek mindig az evésen jár az esze.~De mire
390 9| akinek mindig az evésen jár az esze.~De mire befogta a
391 9| heherészve kocogtatta meg az ostornyéllel a vállamat.~-
392 9| Ohó, csacsikám - vihogott az öreg telkes gazda -, nem
393 9| telkes gazda -, nem úgy lesz az! Fogadást kötöttem a fülessel,
394 9| csacsi érdemli-e meg jobban az abrakot vagy a Virgonc csacsi.~
395 9| Ne hagyd magad, Virgonc!~Az volt a szerencsém, hogy
396 9| hogy a csacsit kicsapjuk az árokpartra legelgetni. Utána
397 9| kerülök - gondoltam -, kapom az abrakot.~Kaptam ám egy barackot
398 9| Egyszerre fönt voltam a fán, az öreg meg fölnyújtotta a
399 9| csak a szépét válogattam én az aranysárga császárkörtének,
400 9| csücsörgetésbe belefáradt számat, az öreg mindjárt azt gondolta,
401 9| kordéra -, mert kihull tõle az embernek a foga. Csípje
402 9| tejföllel - mondtam ki szerényen az igazságot.~A telkes gazda
403 9| aki jobb szereti a körtét, az ne egyen sóskát. Inkább
404 9| hazafelé, gondoltam magamban.~Az ám, a gyámapám elhelyezkedett
405 9| nyoszolyámra gondoltam. Aztán meg az irigység fogott el, ahogy
406 9| aztán azt mondja keresztapám az anyókájának:~- Fújd el a
407 9| most már bevilágít a hold az ablakon. Aztán ágyazhatsz
408 9| Bizony anyó maguknak se az ágyba ágyazott, csak a földre.
409 9| egy viselt subát, aztán az egyik is a feje alá gyûrt
410 9| pruszlikot, a másik is: ez volt az egész. Keresztapám egy darabig
411 9| jó árát adnák. Úgyse való az ilyen szegény gyereknek.
412 9| a ködmönbe, és kiosontam az ajtón. Fél nap alatt az
413 9| az ajtón. Fél nap alatt az egész életre elkészültem
414 10| beállni.~- Nem neked való az, gyerekem - mondta gondba
415 10| tudsz te úgy ordítani, mint az inasok szoktak. Nem gyõzöd
416 10| malomházi remeteségben töltötte az egész életét, leginkább
417 10| leginkább csak annyit tudott az inasokról, hogy azok mindig
418 10| borzasztó kurjongatással járnak az utcán. Bizonyosan azt gondolta,
419 10| mentõl jobban ordítanak. Az igazat megvallva, magam
420 10| egészen tisztában vele, van-e az inasoknak más komoly foglalkozásuk
421 10| a kutyákat meghajigálják az utcán.~Utoljára aztán belenyugodott
422 10| karján hordozzon. Csak azt az egyet kötötte ki, hogy ha
423 10| olyan sokat ordítani, mert az nagyon szótlan ember, aztán
424 10| senki se tudta jobban, mi az illendõség, és maga vezetett
425 10| olyan tudós embert nevelek az öcsikébõl, hogy esztendõ
426 10| egyszerre elsavanyodott az ábrázata. Végig-végigméregetett
427 10| fejben nagyon szétszalad az ész. A kis fej jobban összefogja.~-
428 10| mégiscsak otthon maradok az õ fiának.~Hát azért se maradok.
429 10| mentünk el, éppen kovácsolták az üllõn a szikrázó vasat a
430 10| lépett elõ a tûzhely mellõl, az volt a mester. Ahogy a kezét
431 10| karja - mondta a kovács.~- Az, az - integetett szülém -,
432 10| mondta a kovács.~- Az, az - integetett szülém -, a
433 10| éppen inast keres. Itt van az üzlete általellenben. Úgy
434 10| lenne. Nem nehéz mesterség az övé, nem erõ kell hozzá,
435 10| egy kis lenézéssel mondta az óriás, de volt is hozzá
436 10| városban Csorbóka úr volt az egyetlen könyvkereskedõ.
437 10| kalitka, két asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal
438 10| asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal be volt terítve
439 10| mindenféle históriás könyvekkel: az volt a könyvesbolt. A másik
440 10| huszárok, a mandulás pogácsák: az volt a mézeskalácsos bolt.~-
441 10| kétszer-háromszor körülfuttatott az asztalok körül.~- Úgy nézem,
442 10| mondta elégedetten -, az Isten is könyvkereskedõnek
443 10| drágább nyalánkságot abban az idõben nem árultak.~- Hát
444 10| közelebb a könyves asztalhoz.~- Az elsõsorbelieknek egy hatos
445 10| elsõsorbelieknek egy hatos az ára; a második sor két hatos;
446 10| is drágább könyvet keres, az túlságosan okos ember, azt
447 10| melyikhez kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra
448 10| vitézzel, egyszerre csak nyílik az ajtó, és bedobog rajta egy
449 10| szökött a szívem.~- Nincsen az - csúsztattam le a könyvet
450 10| csúsztattam le a könyvet az ölembe.~A fiúcska körülnézett,
451 10| huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón.~De nyilván mégis
452 10| mézeskalács mogyoróval.~Nem ért az semmit, úgy jött a sok gyerek,
453 10| sok gyerek, mint a raj, s az mind Csontos Szigfridet
454 10| gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk
455 10| Sietett szegény feje, mert már az utca végén hallotta a nagy
456 10| megharapni. De aztán inkább csak az én fülemen töltötte a mérgét,
457 10| éppen barátságosan adta ki az úti cédulámat.~- Föl is
458 11| Tapogattam a fülemet, hol az egyiket, hol a másikat:
459 11| Szép füves árok húzódott az utca hosszában, az tele
460 11| húzódott az utca hosszában, az tele volt szép békanyálas
461 11| is csordogálna a könnyem az árok vizébe, ha egy madárka
462 11| Odatekintek, hát nem madárka az, hanem kezecske. De olyan
463 11| fiúcska, ilyen késõn este az árokparton? - kérdezte tõlem.
464 11| néni aztán leült mellém az árokpartra, és elmondatta
465 11| kezébe, mert éreztem, hogy ez az öreg néni nem lehet más,
466 11| más, mint a ködmöntündér. Az ideje ugyan nem lett volna
467 11| elõadja-e mindjárt?~A skatulyát az én karomra húzta, aztán
468 11| mellett apró lépésekkel az üres utcákon. Néha meg-megráztam
469 11| takaros kis házban lakott az aranykörmû tündér; elmondhatom,
470 11| kis házat. Nem is ház volt az, csak házacska, és nem ajtó
471 11| egy aranylámpa, és...~És az aranylámpa csakugyan ott
472 11| csakugyan ott sugárzott már az asztalocskán, és elöntötte
473 11| fénnyel a két székecskét és az ágyacskát és sublótocskát
474 11| mind csak késõbb láttam, az elsõ tekintetem a tündér
475 11| nem jutott eszembe, hogy az én meséimben a tündérek
476 11| huzakodott és ásítozott. Az õ neve volt Pajtás. Nagyon
477 11| léptekkel a Pajtás odaoldalgott az asztalhoz, fölért majd a
478 11| odafektette a tündér ölébe, az pedig kétfelé szegte a maradék
479 11| gyöngéden megfricskázta az orromat.~- Mi az, kis vendég?
480 11| megfricskázta az orromat.~- Mi az, kis vendég? Mire tátottad
481 11| gondoltál! Nem köröm volt az, te bohóka, hanem a gyûszûm.
482 11| már nemcsak õ nevetett, az öreg kanári is elnevette
483 11| elnevette magát álmában, az öreg óra is tizenhármat
484 11| akit emlegetsz, kisfiú. Az is varrónõ? Talán kisruha-varrónõ?~
485 11| a megnyugtatással.~- Nem az az. Szép Meluzina egy tündérnek
486 11| megnyugtatással.~- Nem az az. Szép Meluzina egy tündérnek
487 11| mindig a tündéreken jár az esze. Én nem ismerem a tündéreket,
488 11| Olyanformán képzeltem, hogy ha már az öreg néni maga nem tündér
489 11| sûrûjében, fák koronájában. Mert az lehetetlen, hogy gyerekek
490 11| Furcsa álmaim voltak azon az éjszakán a ködmönkém alatt,
491 11| Pajtás macska volt, hanem az öreg Küsmödi, a bûbájos
492 12| megtelhet fénnyel. Ugyan az is lehet, hogy vannak olyan
493 12| fürgén tipegett ide-oda. Az egyik széket odahúzta a
494 12| sem volt szokás még abban az idõben a kávézgatás. Hát
495 12| most arra gondoltam, hogy az valami fekete tehénnek a
496 12| Nemigen tudtam, milyen az uras fésülködés, de azért
497 12| lábas tükröt. - Nem uras. Az urak nem szoktak sündisznót
498 12| nagykefével, csak nem ért az semmit. Mire az egyik oldalon
499 12| nem ért az semmit. Mire az egyik oldalon letapasztotta
500 12| egy ugrással fönt termett az asztalon, ahol halk miákolással
1-500 | 501-1000 | 1001-1191 |