1-500 | 501-626
Rész
1 1| amelyik arról volt nevezetes, hogy csak akkor szólt, ha jó
2 1| Ezt pedig én onnan tudom, hogy az enyim volt ez a csodálatos
3 1| Mondtam is a Jano bácsinak, hogy van már nekem körte-muzsikám
4 1| sípján. - Ez olyan muzsika, hogy csak addig szól, míg jó
5 1| hát olyan szépen szólt, hogy örömömben tátva maradt a
6 1| rikoltoztattam a muzsikámat, hogy csak úgy zengett bele a
7 1| Csakhogy azt is hozzátette, hogy ilyenkor már alszik minden
8 1| láttam és olyan szomorúnak, hogy ijedtemben kiejtettem a
9 1| életemben elõször fájdalmat úgy, hogy senki se bántott.~Szomorúan
10 1| Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek.~ ~
11 2| KIRÁLYA~Most már tudom, hogy a kishúgom torokgyíkban
12 2| Azzal se igen törõdtek, hogy egyik gyerekrõl könnyen
13 2| nyilván senki se gondolt, hogy én a körte-muzsikával a
14 2| tököt. Arról eszembe jutott, hogy jó lenne cinegét fogni.~
15 2| nem vigasztalódtam arra, hogy õ most már kint csücsül.
16 2| legkönnyebben megismerszik arról, hogy hosszú fekete bársony a
17 2| meg is pirongatta érte, hogy mit ámít ilyen mesékkel.~-
18 2| is hallottam. Azt mondta, hogy: csitt, csitt!~- Álmodta
19 2| Messzi Gyurka újságolta, hogy mikor hajnalban kerülte
20 2| össze a fejedet, öcsém, hogy szét ne vesse az a nagy
21 2| kis óra múlva látom ám, hogy valami hosszú farkú madárkára
22 2| csittegett, csak félénken. Úgy, hogy egyszerre megfájósodott
23 2| semmit. Csak arra emlékszem, hogy amint egyszer fölnyitottam
24 2| elnevettem magamat:~- Jaj, de jó, hogy elment!~Szüleim sírva-nevetve
25 2| szóltam semmit, de tudtam, hogy az a cinegekirály, és az
26 3| adott gondot szülémnek, hogy az étvágyammal nem lehetett
27 3| Mindig azon vallattam, hogy mi lesz az ebéd, mi lesz
28 3| Annyi volt ott a drága étel, hogy majd lehúzta a malomkõ asztalt.
29 3| gyereket? Hát nem tudják, hogy egyszerre elváltozott volna
30 3| kötõjével is betakargatott, hogy valahogy meg ne verjen szemmel
31 3| mindjárt az jutott az eszébe, hogy ilyenek lehetnek azok a
32 3| kincseket õrzik.~Lehet, hogy Küsmödinek is ez volt a
33 3| a lábát. Az a híre volt, hogy ott griffmadarak vigyáznak
34 3| ijedtében úgy eltátja a száját, hogy kiesik rajta a feje. Néha
35 3| féltette a vén szégyentelen, hogy most már õ is galambbá változik.~
36 3| az útból az egészet, mint hogy ezt a kedves fiúcskát szerencsétlenné
37 3| megkérdezni a bûbájost, hogy mért hív engem bárónak,
38 3| megijedve, mert azt hiszi, hogy Küsmödi bácsi nem éri be
39 3| ember a Küsmödi bácsi, kár, hogy csak egy van belõle. Ehetnék
40 3| Bele kellett gyõzõdnünk, hogy a mai vacsoránkat elbûbájoskodta
41 3| Tudod-e te azt, Márton, hogy te nagy nemzetségbõl való
42 3| gyermekkoromban is, sohase tudtam, hogy került oda, legalább most
43 3| is leginkább csak arról, hogy mindig megdézsmálja a piros
44 3| foltozószûcs! Hát tudod-e te azt, hogy én téged akkora úrrá tehetlek,
45 3| mellén a zsíros ködmönt, hogy ki ne ugorjék belõle mérgében.~-
46 3| szót, Mártonkám. Én tudom, hogy hol lehet megtalálni az
47 3| nekem olyan bûvös katlanom, hogy ha én ebben varádicskóró
48 3| Küsmödi bácsi. Azért adom, hogy legyen mibe rakni azt a
49 4| egész várformája van ennek. Hogy egy kicsit meg van roggyanva,
50 4| malomvár annyival különb volt, hogy ebben mi laktunk. Amazokban
51 4| nekem eszembe nem jutott, hogy az ember nyáron is csizmába
52 4| eszembe-eszembe vágódott, hogy a Túri bíró fiának milyen
53 4| Aztán az is eszembe jutott, hogy futná is csizmára az én
54 4| jövõre olyan ábécéskönyvet, hogy maguktól a fejébe mennek
55 4| mert olyan meleg nyár volt, hogy még a békasó is izzadt az
56 4| Azt nem mertem kimondani, hogy akkor a báróénak is az dukál!~-
57 4| sehová. Pedig értettem, hogy még a kakas is engem csúfol
58 4| mesterségem volt -, hallottam, hogy a fûrész egyre azt csikorogja:~-
59 4| szemmel mentem ki a piacra, hogy a kenyeres néni talicskáját
60 4| is a fal felé fordultam, hogy se lássak, se halljak semmit
61 4| Csillogott-villogott a napsugárban, hogy káprázott bele a szemem.~-
62 4| én kívánságom pedig az, hogy ezután mindig csizmában
63 4| Mikor fölhúztam, éreztem, hogy most már igazi báró vagyok.
64 4| sarkantyú, ragyogott a csizma, hogy hanyatt esett rajta a napsugár.
65 4| s megfogtam a fûrészt, hogy majd munkába kezdünk. Az
66 4| még az asztalosmûhelyben hogy elszontyolodtam! Forgácssöpörgetés
67 4| belepte a por a csizmát, hogy rossz volt ránézni is.~Hanem
68 4| kávájába, s úgy vágódtam el, hogy tán még most is sajog bele
69 4| cserépkorsó úgy szétugrott, hogy még cserepe se maradt. Nem
70 4| hazaértem, hát még arra hogy megeredt, amivel otthon
71 4| Nézzük no, hát a dolog hogy mondja benne.~Kis játékkapa
72 4| csizma, szédelgett a fejem, s hogy, hogy se, egyszerre úgy
73 4| szédelgett a fejem, s hogy, hogy se, egyszerre úgy kihasítottam
74 4| kapával a cifra csizmát, hogy megrepedt volna bele a szíve
75 4| magam, nem tudom bizonyosan, hogy örömömben-e vagy ijedtemben.~
76 5| Egyszer el is határoztam, hogy elbújok a kémény mellett,
77 5| Messzi Gyurka azt mesélte, hogy az a legkedvesebb fia a
78 5| úgy tud az útjába tenni, hogy el ne libbenjen, akkor megbotlik,
79 5| gorombán taszított hanyatt, hogy az igazán nem illett egy
80 5| édesszülémnek se. Mikor észrevette, hogy miben mesterkedem, szelíden
81 5| szelíden megpirongatott, hogy minek bántom a kemencét,
82 5| bolondos gyerek! Attól félek, hogy szegénykémnek nem egészen
83 5| kukoricacsutkáról is azt hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel
84 5| megértettem még azt is, hogy mit ketyeg az óra, és mit
85 5| nézett rám, meghallottam, hogy a macskabagoly elnyávogja
86 5| és mindjárt tudtam is, hogy mi baja van a szegény macskabagolynak.~
87 5| macskabagolynak.~Az a baja volt, hogy leejtette a pápaszemét,
88 5| volna kiszaladni hozzá, hogy segítsek rajta, de édesapám
89 5| azt tartotta a kalapos, hogy az nem magyar betû, s azt
90 5| arról lehetett megismerni, hogy mindent i-vel írt, amit
91 5| azt kérdezték egymástól: hogy vagy, hanem azt, hogy: hogi
92 5| egymástól: hogy vagy, hanem azt, hogy: hogi vagi?~Én azonban nem
93 5| madarat tud cifrázni a subára, hogy majd megszólal. Aztán Messzi
94 5| azt egyikrõl sem mondta, hogy iskolába járt volna. Azok
95 5| de azt sose hallottam, hogy olvastak volna, vagy írtak
96 5| ember, mikor megolvassa, hogy hányat szól a kakukk, vagy
97 5| hányat szól a kakukk, vagy hogy hány tojás van a vércsefészekben,
98 5| hófúvásban botorkálni, hogy engedhetném? Hóban elbukhatna,
99 5| megtanítalak én téged írni-olvasni, hogy püspökkorodban se felejted
100 5| magam is azt gondoltam, hogy no, azt szeretném látni,
101 5| édesapám megvigasztalt azzal, hogy marad abból elég, ha a fele
102 5| odaállt mögém a méccsel, hogy jobban lássa, mit dolgozom.
103 5| ravaszul csóváltam a fejemet, hogy engem nem lehet bolonddá
104 5| bolonddá tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém
105 5| sokszor megesik még velem, hogy megfordítva írom az S-et,
106 5| maga mellé a mûhelypadra, hogy tanuljam meg az õ mesterségét.
107 5| Bizonyos voltam benne, hogy az alatt törpék laknak az
108 5| kezembe adott két bõrdarabot, hogy azokat varrjam össze. A
109 5| apámnak. Sajnos, kiderült, hogy a bõröket a nadrágomhoz
110 6| elõhaladtam a tudományokban, hogy úgy olvastam a kalendáriumot,
111 6| Persze addig olvastam, hogy utoljára valami újat kívántam.
112 6| ablakon keresztül megláttam, hogy nyomtatott papirost visz
113 6| már egész biztosra vette, hogy pap lesz belõlem. Az édesapámnak
114 6| mohóság.~- Nem való az, fiam, hogy te minden tücsköt-bogarat
115 6| nyaláb könyvvel másztam le, hogy csak úgy nyögtem bele. Kergetett
116 6| efféle. Szülém mesélte, hogy valamikor egy vándorló deák
117 6| szárához, miután hiába várta, hogy abbahagyjam a silabizálást.~
118 6| hirtelen hátat fordított, hogy csak úgy lobogott fekete
119 6| kürtölte a szemétdombról, hogy milyen ostoba teremtés a
120 6| tarsolyba. Errõl jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi
121 6| felejtettek benne. Bizonyos pedig, hogy nem erre csinálták ezt a
122 6| fölemelem - úgy tündöklik, hogy majd kiveri a szememet.~-
123 6| azt mondanám az ilyesmire, hogy valami vastag pohárfenéknek
124 6| rávetettem, mindjárt tudtam, hogy gyémánt. Még abban is bizonyos
125 6| abban is bizonyos voltam, hogy csakugyan õsök felejtették
126 6| vasárnapon.~Úgy volt az, hogy délebéd után bementem egy
127 6| onnan várták a parancsot, hogy mikor lehet nekik már megmozdulni
128 6| nagyon szomorúan.~Nem tudtam, hogy mi bánata lehet a jó Istennek
129 6| hirtelen rászántam magam, hogy nekiadom a gyémántot.~-
130 6| üvegcseréppel? Nem tudod, hogy az Isten házában nincs helye
131 6| õket. Csak azt csodálom, hogy egyik se csengett, mikor
132 6| Ez bizonyosan azért van, hogy az a haragos Gáspár apó
133 6| merev fejüket, és láttam, hogy még Gáspár harangozó is
134 6| kebelén nyugvó üvegdarabtól, hogy be kellett hunyni a szememet.~
135 7| bizony már nem gondoltam, hogy megkerülsz. Az apádéknak
136 7| de a Mitvisznek mondtam, hogy no, ezt a gyereket is elkapta
137 7| pulikutyája volt, hanem hogy a markoláb mi volt, arra
138 7| azt is azzal magyarázta, hogy a markoláb vitte el a napot.~
139 7| markoláb vitte el a napot.~Hát hogy engem nem vitt el, azzal
140 7| eddig eszembe se jutott, hogy hát otthon mit gondolhatnak
141 7| drága kis báránykám, te, hát hogy tévedtél el?~Az édesanyám
142 7| ugyan a könnyem, de tudtam, hogy most már nem kell félnem
143 7| se, csak annyit mondott, hogy ha még egyszer elkóborlok
144 7| belém a lekváros barátfülét, hogy egy hang ki nem szabadulhatott
145 7| apámat -, csak nem kívánja, hogy szeme láttára haljon éhen
146 7| földhöz, szívében úgy érezte, hogy nem egészen volt az álom,
147 7| kimondani, míg meg nem hallotta, hogy apám mint vélekedik.~Az
148 7| apám pedig úgy vélekedett, hogy sok mindenfélét összeálmodik
149 7| akkora subát varrok álmomban, hogy a világon minden szegény
150 7| Kimondtam a szívemen valót, hogy én bizony nem leszek diák.~-
151 7| barlangjában.~- No, jó. Aztán hogy akarsz hozzáfogni?~Már ebben
152 7| Kicsit megzavarodva mondtam, hogy úgy, mint a bagdadi varga
153 7| se mondhatok mást, mint hogy jól teszed, ha kincskeresõ
154 7| csodalámpát.~Megvallottam, hogy ezzel az eggyel én se vagyok
155 7| azt dörzsöltem is én úgy, hogy lejött az ujjamról a bõr,
156 7| elállt csudálkozásomban, hogy én ezt eddig föl nem értem
157 7| Mihelyt valaki megtudja, hogy a ködmönöd kincses ködmön,
158 7| ez az egyik. A másik az, hogy míg te vagy a ködmönnek
159 7| hosszúra ráncigálja a füledet, hogy legyezheted vele magadat.
160 7| megcsinálom. Fogadom is, hogy mire elszaggatod, akkorra
161 7| Hát csak nem gondolod, hogy majd a tündér olyan bolond
162 7| tündér olyan bolond lesz, hogy a szép új ködmönt otthagyja?
163 7| ködmönt otthagyja? Tudod, hogy az Aladdin lámpása is ócska
164 7| csodaködmön, majd teszek én róla, hogy ne sokáig maradjon friss
165 7| mint a hímes tojással, hogy a tündért meg ne haragítsd.
166 7| kihasítanád a ködmönt, lehet, hogy a tündérben is kárt tennél.
167 7| tündérrel?~Be kellett látnom, hogy ebbõl csakugyan nagy nevetség
168 7| nevetség lenne. Megígértem, hogy úgy õrzöm a ködmönt, mint
169 7| az egy kívánságom volt, hogy minél elõbb készen legyen
170 7| se. Kezet adtam apámnak, hogy isten neki, deák leszek
171 7| Õ meg arra adott kezet, hogy másnap már szabja is a ködmönt.~
172 8| sehogy se tudtam elképzelni, hogy költözik az majd bele a
173 8| meg tõle nagy óvatosan, hogy látott-e már tündért igazában.~
174 8| a tündér olyan szerzet, hogy mikor már színrõl színre
175 8| arcocskádra terítettem, hogy a legyek ne bántsanak. Azóta
176 8| Azt se felejtem el sose, hogy mikor egyszer aratáskor
177 8| fürjfiókot megitattam a számból, hogy ringott az egész búzamezõ
178 8| barátomé, s elhatároztam, hogy megpróbálok én is tündért
179 8| hát csak most vesem ésre, hogy ezs a malacska van a végén.
180 8| kerekre nyitottam a szemem, hogy mind beleférjen a tündérek
181 8| szeme villanását láttam.~- Hogy a varnyú mondja csecsebogyónak
182 8| semedet, hát ast hised, hogy minden koldusgyerek csúfot
183 8| Rudrud-rud-rud-rudrud-rud!~Lehet, hogy ez olyasmit jelenthetett
184 8| A vége persze az lett, hogy az öreg pulykamadár nekidühödött,
185 8| ugrott, s úgy meggázolt, hogy még ma is sajog, ha rágondolok.
186 8| rágondolok. Még szerencse, hogy édesapám az ablakon keresztül
187 8| nevetve -, most már látom, hogy tebelõled huszárnak kell
188 8| Elsírtam-ríttam aztán, hogy jó szándékom volt nekem
189 8| azért akartam megitatni, hogy lássam a tündéreket.~- Ó,
190 8| lábánál, és egyre lestem, hogy mikor röpködnek már a tündérek.~-
191 8| süvegével.~- Ez azért van, hogy akármerre jársz-kelsz a
192 8| én csak azt láttam akkor, hogy lassan készül a ködmön,
193 8| amelynek el kell szakadni, hogy engem kincses nagy úrrá
194 8| magamban, és azt hittem, hogy ez nem is lehetett volna
195 8| szél,~mindig azt gondolom, hogy õ beszél.~Az öreg mûhelyt
196 9| a gyerekét, és elhiheti, hogy nevelnék belõle olyan embert,
197 9| feje olyan töpörödött volt, hogy sótartónak is kicsi lett
198 9| telkes gazda lesz Gergõbõl, hogy még hétköznap is csörögefánkkal
199 9| utoljára mégiscsak azt mondta, hogy: „Hát akkor áldjon meg az
200 9| Mert az ki volt alkudva, hogy a vasárnapot mindig a malomházban
201 9| világnak. Örülni örültem, hogy énbelõlem most már telkes
202 9| de azért igen jó volt, hogy keresztapám jó erõsen belefogta
203 9| sopánkodásban volt a jó lélek, hogy nem fõzött ebédet, mert
204 9| mert nem tudta bizonyosan, hogy jövünk-e.~- Mármost nem
205 9| szomorú ez a szegény gyerek, hogy egy falat le nem menne a
206 9| hát azt kellett mondanom, hogy igaz.~Erre azt kérdezte
207 9| Erre azt kérdezte tõlem, hogy tudok-e fára mászni.~- Mint
208 9| Fogadást kötöttem a fülessel, hogy te vagy a futósabb. Hát
209 9| Virgonc!~Az volt a szerencsém, hogy a Virgoncnak csak a neve
210 9| szerszámszíjak, látszott rajta, hogy zsugori gazdának csakugyan
211 9| kiértünk, s nehezen vártam, hogy a csacsit kicsapjuk az árokpartra
212 9| fölnyújtotta a kosarat, hogy azt tele kell szedni.~-
213 9| elhallgattam egy kicsit, hogy pihentessem a csücsörgetésbe
214 9| öreg mindjárt azt gondolta, hogy a körtét kóstolgatom, és
215 9| kaptam a körtébõl. Igaz, hogy õ maga se kóstolt bele.~-
216 9| aki nagyon büszke arra, hogy milyen pompásan megvendégeli
217 9| Hanem azt mondom neked, hogy aki jobb szereti a körtét,
218 9| Úgy hullott a könnyem, hogy szinte kopogott a köpönyegen,
219 9| kicsinység, s mikor hallottam, hogy a jó emberek fújják már
220 9| én elgondoltam magamban, hogy énbelõlem nagyszerû inaska
221 10| úgy elszomorodott azon, hogy inasnak akarok beállni.~-
222 10| annyit tudott az inasokról, hogy azok mindig borzasztó kurjongatással
223 10| Bizonyosan azt gondolta, hogy ez kötelességük nekik, és
224 10| foglalkozásuk is azon kívül, hogy a kutyákat meghajigálják
225 10| ha azt kívántam volna, hogy engem egész életében a karján
226 10| azt az egyet kötötte ki, hogy ha már inas leszek, Kese
227 10| hiszem - tûnõdött el -, hogy annál nem kell olyan sokat
228 10| embert nevelek az öcsikébõl, hogy esztendõ ilyenkorra csupa
229 10| sietett elkérkedni vele, hogy de bizony tele tudok már
230 10| nemcsak egy nyújtódeszkát. S hogy nem is deáknak akarnék én
231 10| De én láttam a szemén, hogy csak ravaszkodik, mert a
232 10| szíve örömmel van tele, hogy mégiscsak otthon maradok
233 10| míg be nem szólt félénken, hogy kellene-e még egy inas.~
234 10| forgatott a fél kezében, hogy azt a mesebeli hét bölcs
235 10| megkérdezni Csorbóka urat, hogy mit néz ki belõlem. Alkalmas
236 10| Ahogy szülém elment - igaz, hogy még egy óra múlva is tekingetett
237 10| a mesterségbe. Elmondta, hogy melyik a krajcáros, melyik
238 10| úr büszkén nézett körül, hogy ilyen hamar belevezetett
239 10| annyira a kegyelmébe fogadott, hogy a második héten már egészen
240 10| mondja.~Úgy megijedtem, hogy egyszerre a torkomba szökött
241 10| lettem én könyvkereskedõinas, hogy minden könyvet elhurcolásszanak
242 10| hallotta a nagy újságot, hogy a Csorbóka boltjában ingyen
243 11| MALVINKA~Nem mondhatnám, hogy könyvkereskedõi pályám ilyen
244 11| azért lakik benne tündér, hogy gondot viseljen rám.~No
245 11| énnékem édesapám azt mondta, hogy míg a ködmönben tart, addig
246 11| másképp úgy megnyúlik a fülem, hogy legyezhetem vele magamat.~
247 11| vele magamat.~Ejnye, ejnye, hogy én errõl megfeledkeztem.
248 11| Mi lesz most már abból, hogy Csontos Szigfridet úgy letagadtam?
249 11| egész világosan éreztem, hogy a jobb fülem máris hosszabb,
250 11| De olyan könnyû kezecske, hogy annál a pintyõke nem lehet
251 11| csóválta meg a néni a fejét, hogy csak úgy csörögtek bele
252 11| a kezébe, mert éreztem, hogy ez az öreg néni nem lehet
253 11| bizonyosan azért jött elõ, hogy segítsen rajtam. Hát a kincseket
254 11| jól megfogjam a kezét, hogy le ne csússzak. Jól átfogtam
255 11| finom ujjacskát, s éreztem, hogy a középsõ ujján keményebb
256 11| aranykörmû tündér; elmondhatom, hogy azóta se láttam olyan kis
257 11| lúdmájacskát, tányérkákat, hogy azt a világon semmilyen
258 11| igazán nem jutott eszembe, hogy az én meséimben a tündérek
259 11| csöppség most már úgy nevetett, hogy hátravetette magát a csöpp
260 11| csicsergett a hangjában, hogy siettem a megnyugtatással.~-
261 11| Persze, elfelejtettem, hogy te egy bolondos kisfiú vagy,
262 11| nyíló ajtót, és intett, hogy kukucskáljak be a fülkébe.
263 11| Olyanformán képzeltem, hogy ha már az öreg néni maga
264 11| koronájában. Mert az lehetetlen, hogy gyerekek lehessenek olyan
265 12| álommadaraknak. Nemhiába hogy a malomházban mindig félhomály
266 12| volt - sose hittem volna, hogy egy szoba ennyire megtelhet
267 12| fénnyel. Ugyan az is lehet, hogy vannak olyan szobák is,
268 12| fehéret. A fehérrõl tudtam, hogy tej, hanem a feketérõl nem
269 12| a feketérõl nem tudtam, hogy kávé. A malomházban nem
270 12| ha most arra gondoltam, hogy az valami fekete tehénnek
271 12| nem voltam benne bizonyos, hogy nekem van-e szánva.~- Persze
272 12| nekem van-e szánva.~- Persze hogy a tiéd - kacagott a tündérke. -
273 12| fejezte ki azt a kívánságát, hogy szeretné látni a reggelijét.~
274 12| csinálni. Azt csináltam, hogy a tányért rátettem a pohárra,
275 12| tündérke elé. Hadd lássa, hogy ha akarom, tudom ám én,
276 12| büszkén.~- Sose hallottam, hogy az volna az uras - pittyesztette
277 12| Kicsit elszontyolodtam, hogy énnekem már sose sikerül
278 12| derített, mikor észrevettem, hogy milyen emberi arcocskájuk
279 12| lesz itt mindjárt!~Az lett, hogy mozogni kezdtek a göröngyöcskék,
280 12| emberfia azt mondta volna rá, hogy vakondok, de én tudtam,
281 12| vakondok, de én tudtam, hogy nem vakondok az, hanem valóságosan
282 12| Azt is õtõle hallottam, hogy a vakondok minden kincset
283 12| eddig senkirõl se hallottam, hogy õ segítette volna kincshez.
284 12| mondva, magyarul annyit tesz, hogy: „Vakondok, mit csinálsz?”
285 12| nem tudom, de az bizonyos, hogy megrettent, és visszafelé
286 12| Persze arra nem gondoltam, hogy éppen ebéd alatt jut majd
287 12| tudsz?~- Azt nem tudom, hogy... hogy mit szoktak ilyenkor
288 12| Azt nem tudom, hogy... hogy mit szoktak ilyenkor az
289 12| mondta, sose hallotta még, hogy az urak vakondokot szoktak
290 12| rakni. És rám parancsolt, hogy vigyem csak ki a kertbe,
291 12| sarkában a vakondoknak, hogy herceg korában se feküdt
292 12| semmit se tudott arról, hogy a könyvkereskedõi mesterségben
293 12| Hát még mikor hallotta, hogy a tündérke iskolába is akar
294 12| akkor õ bizonyos volt benne, hogy az öreg néni mégiscsak valami
295 13| kezemet. Nagyon féltem, hogy a tanító úrnak is annyi
296 13| szorosan egy zsebkendővel, hogy hátha majd attól is összébb
297 13| ezt a kisfiút?~Éreztem, hogy a sok gyerek most mind az
298 13| s ez annyira megzavart, hogy egy szót se tudtam szólni.
299 13| embernek kisiskolás korában, hogy kisegítse a bajból. Nem
300 13| bajból. Nem tudtam ugyan, hogy Malvinka mit beszél olyan
301 13| hangjába -, de a vége az lett, hogy a tanító úrnak is mosolygott
302 13| szoba a nagy nevetéstől, hogy az ablaküvegen mászkáló
303 13| pedig az volt a csizmának, hogy csikorgó volt a talpában.
304 13| Mégpedig olyan okos csikorgó, hogy mindig a gazdája nevét csikorogta:~-
305 13| mert útközben kiderült, hogy a kis Cötkényék háza a Malvinka
306 13| van. Meg az is kitudódott, hogy a kis Cötkénynek Cötkény
307 13| foltokat tud vetegetni, hogy nem látsik tőlük a bocskor.~
308 13| olyan remekbe készült ám, hogy az angyalok is eljárkálhattak
309 13| mosolygott, míg a lábamat mérte, hogy én mindjárt arra gondoltam:
310 13| elmondani a nagy zokogástól, hogy hol szorít a csizma. Szegény
311 13| sütött a szeretet a szemébõl, hogy az én szívem is megmelegedett
312 13| lábamon a csizmát. Igaz, hogy az én nevemet nem tudja,
313 13| csak az volt kettõnk közt, hogy én keményebbet léptem, és
314 13| és nagyon büszke volt rá, hogy milyen különösen tud õ köhögni.~-
315 13| álmomban. Meg is ígértem neki, hogy új csizmával várom, mire
316 13| Legfeljebb arra gondoltak, hogy a nagy szomorúság megzavarhatta
317 13| az ereszet alá. Hiszed-e, hogy reggelre már a lábán lesz
318 13| képpel Báró, s alig várta, hogy beesteledjen. Akkor aztán
319 13| nagyon a lelkemre kötötte, hogy tisztuljak haza, s még az
320 13| semmit, szentül hittem, hogy csakugyan az én egérképû
321 13| tanácskozott a két öreg, hogy bizony az angyalkáknak is
322 13| tudjam én azt hirtelenében, hogy hányan vannak azok az angyalkák? -
323 13| derengeni valami világosság, hogy miféle tündérek laknak az
324 14| PULI~Nemhiába hogy magános gyerek voltam a
325 14| zsebébe bújni.~Emlékszem rá, hogy mikor még majorsága volt
326 14| föltett szándékom volt, hogy ha a nagy Cintula most belép,
327 14| lett belõle egyéb, mint hogy majd megfulladtam.~Félni
328 14| neki. El is határoztam, hogy medve képében is csak hátulról
329 14| csak hátulról ugrok rá, hogy meg ne tudja, ki szaggatta
330 14| is betoppant a terembe, hogy rám ijesszen. Egyszer aztán
331 14| úgy megszégyelltem magam, hogy se fût, se fát nem tudtam
332 14| Tanultam pedig én annyit, hogy egész belefakultam már.
333 14| ahogy a színedrõl látom, hogy azzal a nagy ésszel csõsz
334 14| lehetnél.~Én mindig tudtam, hogy a csõszmesterséghez ész
335 14| megint a csõsz bácsival? Hogy is hívják csak? Messzi Gyurkának,
336 14| rendén valónak tartottam, hogy Messzi Gyurkát a tanító
337 14| beszélsz vele, mondd meg neki, hogy tiszteltetem. Derék ember,
338 14| elsírtam-ríttam nagyeszû barátomnak, hogy milyen anyámasszony katonája
339 14| Ejnye, ejnye, öcsém, hogy errõl elõbb nem szóltál!
340 14| tartotta, akkor láttam, hogy a rejtélyes holmi valami
341 14| kalapnak az a fortélya van, hogy akinek ez van a fején, az
342 14| Árgyélus királyfi. Kár, hogy az én kvártélyom falán nincs
343 14| kisgyereket!~Kezdtem hinni, hogy valami nagyszerûen állhat
344 14| alól a pörgét. Nem akartam, hogy Malvinka néni elõre megtudja,
345 14| fel kellett tologatnom, hogy egy kicsit kinézegethessek
346 14| úgy teremtem a földhöz, hogy csak úgy nyekken. De még
347 14| gyerek a világon.~Megérezte, hogy lemúlt róla a királyság,
348 14| nem gondolod, te csacsi, hogy ebben a rossz kalapban valami
349 15| egyszer arról is kiderül, hogy egy morzsa tündér se lakik
350 15| el-elnézegettem a ködmönt, hogy hátha vallana valamit, de
351 15| ellenkezett velem a tündérke, hogy ez nem uras. Ebben az egyben
352 15| megfogadtam az édesapámnak, hogy addig hurcolom a ködmönt,
353 15| aztán hirtelen hozzátette, hogy tán szolgabíró koromban
354 15| akarok járni.~Azt hitte, hogy ez borzasztó ravasz kérdés,
355 15| feleletet adtam rá. Azt, hogy miért ne járnék, a birka
356 15| tudott mást tenni, mint hogy kivett egy kockacukrot a
357 15| igazán nem kellett tartanom, hogy ki találom nőni a ködmönt.
358 15| szabta, úgy volt az szabva, hogy kétszer is belefértem volna.
359 15| Hanem azért tudja az isten, hogy történt, egyszer-kétszer
360 15| métáztunk a pajtásaimmal, látom, hogy az egyik bánya felől kikanyarodik
361 15| kötőjét, arra gondolok, hogy nini, de olyan kötője van
362 15| Fölütöm olyan magasra, hogy tán vissza se esik többet,
363 15| szülém a múlt vasárnap, hogy tapasztani kellene már a
364 15| akkorát suhintok a labdára, hogy a szőlők aljáig szaladnak
365 15| azok hozzá, ha megtudják, hogy az én szülém az a zsákos
366 15| magát:~- Fogadjunk, Gergő, hogy azt a nénit én ennyiről
367 15| Az a bajod bizonyosan. Hogy lehet nyáron ködmönben járni?~-
368 15| megfogom a ködmön szélét, hogy majd kibújok belőle, mert
369 15| birkózás közben, látom, hogy szülémnek hátán van már
370 15| indult vele, de úgy tántorog, hogy mindjárt elesik. Erre aztán
371 15| szemmel könyörögtem neki, hogy én vihessem haza a földet.~-
372 15| nem győzött hálálkodni, hogy neki milyen jó kisfia van.~
373 15| vallottam be szülémnek, hogy én vagyok a világon a leghaszontalanabb
374 15| ahogy kinyitom, látom, hogy a szék karjára akasztott
375 15| Végigcirókálta az arcomat, éreztem, hogy az egyik ujján nagy gyűszű
376 15| tűből.~És én megéreztem, hogy egy láthatatlan szempár
377 15| rám, ha úgy viselem magam, hogy a ködmönnek ne legyen oka
378 16| tündérkém, te hát nem tudod, hogy mikor a te nevedet leírom,
379 16| szeretném mártani a tollat? És hogy a te nevelt fiad, aki vándorútjában
380 16| alszik el soha anélkül, hogy kisdiák módjára az öledbe
381 16| látott. Úgy kellett lenni, hogy szülém lelke sokat találkozhatott
382 16| fiatal úr voltam, tudtam, hogy a tündérek nem úgy röpködnek
383 16| tisztába jönni azzal is, hogy a kincsek nem hevernek úton-útfélen,
384 16| gyűszű, mert meg-megesett, hogy utánam gurult, ha eloldalogtam
385 16| jókedvűen:~- Hallod, Gergõke, hogy csörögnek benne a hatosok?
386 16| úgy jóllakik a kis medve, hogy már nem fér bele több ezüstpénz,
387 16| mondhassák az angyalok, hogy mindenkinek szépet varrt
388 16| voltam már, mikor hallottam, hogy a tündérke a pitvarban letappogja
389 16| Csöndesen jött a szobába, s hogy föl ne ébresszen, nem gyújtott
390 16| hallgatni mindnyájunknak, hogy ez a gyûszû magától varr,
391 16| ez a gyûszû magától varr, hogy ebben magától emelkedik
392 16| mint a madárnak a szárnya, hogy ez a gyûszû olyan gyûszû,
393 16| futtából kurjongat vissza, hogy pénz beszél, kutya ugat,
394 16| lelkesedéssel azt feleltem, hogy a Mitvisz éppen száz forintot
395 16| forintot ér. Ha tudtam volna, hogy ezer forint is van a világon,
396 16| varga volt, aki azt felelte, hogy õ ugyan a világ minden ebállatjáért
397 16| hanem azért azt hiszi, hogy három pengõforinton ki lehetne
398 16| addig annak a jó embernek, hogy nézne be hozzánk estefelé.
399 16| szõrmók.~El lehet képzelni, hogy gyorsan jártam, de tündérkém
400 16| amibõl láthatta ország-világ, hogy a Mitvisznek most már jussa
401 16| ki a füled gombját!~Már hogy aztán a Pajtás szófogadásból
402 16| tudom, de annyi bizonyos, hogy azonnal megpróbálta a kályhanyakról
403 16| miatt, mert úgy éreztem, hogy nem egészen urasan viselte
404 16| és el voltam rá készülve, hogy tündérkém is el fogja pittyeszteni
405 17| az ért abban a piacban, hogy ott csupa jólelkû ember
406 17| bácsi meg nem állhatta, hogy az ökölnyi cipóra rá ne
407 17| népek voltak azok mind, hogy még az öreg Vízhányóné is
408 17| avas zsírral a csizmáját, hogy ki nem heverte halálos holtáig,
409 17| reggel aztán az történt, hogy a kis Pipitér Gazsi sírva
410 17| sehogy se akarta elhinni, hogy helyén van a feje. Utoljára
411 17| fülemet, hé!~- No, látod, hogy megvan a fejed! - veregette
412 17| ezüsthúszasom, úgy csúffá tenném, hogy sose jönne ki többet a piacra.~
413 17| Cintulának, s akkor veszem észre, hogy énbelõlem már csak sereghajtó
414 17| elsõ tojásos anyókánál:~- Hogy ád nekünk egy tojást, ángyi?~-
415 17| tojást a csizmája orrához, hogy a repedésen mindjárt bele
416 17| vele a fiúkhoz, de úgy, hogy az öreg Maksusnak is szemébe
417 17| benneteket a forgószél, hogy holtig ríhattok az édesanyátok
418 17| ember.~Cintula úgy nevetett, hogy csak úgy harsogott, aztán
419 17| egyig feltörte valamennyit, hogy kiszedegesse belõlük a húszasokat.~-
420 18| tudtára dudálta a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra.
421 18| deákgyerek.~Azért nem volt szép, hogy a nagy Cintula éppen a kis
422 18| Igenis, annyit.~- Hát aztán hogy tudod te azt?~- Tanító úr,
423 18| nem olyan fából faragták, hogy ilyen kicsiségek zavarba
424 18| a tíz ujja.~- Na, látom, hogy dolgoztál. Hát most már
425 18| akkor csak azt láttam, hogy mind a két hóna alatt mankó
426 18| magához, õ idevalósi.~- Hogy hívják a nagyapádat?~- Küsmödi
427 18| szétterpeszkedtünk a padokban, hogy még kevesebb legyen a hely.~-
428 18| iskolának, annak akkora kuckója, hogy bálozni lehetett volna benne.
429 18| engedelmet kért tõle arra, hogy õneki ne kelljen hazamenni
430 18| fintorította a száját, úgy, hogy a füléig ért.~- Tanító úr,
431 18| csak parancsba kapta volna, hogy mondjon véleményt a kökényrõl.~-
432 18| szeretik.~Tudtam azt én is, hogy a kökényt is meg lehet enni,
433 18| az iskolába.~Siettem is, hogy el ne hûljön a bukta, mire
434 18| volt mélyedve a munkába, hogy észre se vett. Csak arra
435 18| szerette.~Eszembe jutott, hogy a bice-bócának nincsen se
436 18| elhallatszott.~Megmondtam, hogy az én apám meg szûcs volt,
437 18| csak annyit mondhattam, hogy a ködmönömet õ varrta.~-
438 18| vettük a nagy barátkozásban, hogy azalatt Veszkény Gyuszi
439 18| Mindjárt megmondta azt is, hogy az dobostorta. Jó, hogy
440 18| hogy az dobostorta. Jó, hogy megmondta, mert annak még
441 18| de úgy vágódott hanyatt, hogy csak úgy nyekkent. Persze
442 18| a legszebb tollszáramra, hogy a nagy Cintula csak azért
443 18| akarta. Valaki megsúgta neki, hogy a kis bice-bócának nem lehet
444 18| az olvasókönyvébe - igaz, hogy egy beteg õszi légy is mászkált
445 18| tõle, csak nem akartuk, hogy haragudjon.~ ~
446 19| belátta a tanító urunk, hogy nem kuckóba való diák a
447 19| Ráparancsolt a tanító úr, hogy mondja meg, ki mellé szeretne
448 19| úgy összebarátkoztunk, hogy még estig is alig akartunk
449 19| akirõl már messzirõl láttam, hogy bányász. Bõrkötõje volt,
450 19| most hallottam elõször, hogy a bûbájos Küsmödi valaha
451 19| volt. Én bizony azt hittem, hogy világéletében mindig a bûbájosság
452 19| nem mertem. Észrevettem, hogy a kis bice-bócának mindig
453 19| egyszerre kötélnek állt, hogy az elsõ vakációs napon levisz
454 19| öcskös.~Eszembe jutott, hogy valamikor azt hallottam
455 19| rólam a hideg verejtéket, hogy ne féljek, majd izzadok
456 19| falhoz -, húzódjunk félre, hogy el ne üssön.~Kócos kis lovacska
457 19| galléron fogott.~- Hallod-e, hogy fütyül a bányarigó?~Furcsa
458 20| mindenki hallott már róla, hogy milyen nagy riadalmat csinált
459 20| hallgatott, akárhogy faggatták, hogy „no, bányamérnök úr, most
460 20| rigó.~Hát az igaz volt, hogy õk az óbányában laktak,
461 20| apó egyre azt erõsítgette, hogy éppen ott lehet valahol
462 20| adta a szenet, s úgy volt, hogy föl is hágy vele a bányaigazgatóság.
463 20| Csak Küsmödi erõsködött, hogy van ott még kincs, csak
464 20| öntözött. Engedelmet kért rá, hogy ott maradhasson, ahol eddig
465 20| túrt-fúrt, faragott, kopácsolt, hogy utoljára belezavarodott
466 20| Nagyon fúrta az oldalamat, hogy én is elmondjam neki, amit
467 20| Abban már nemigen hittem, hogy akkor a tündér lapáttá nyújtja
468 20| fülemet, hanem attól féltem, hogy a tanító úr kinevet.~Pár
469 20| bebizonyosodik közületek, hogy a legderekabb legény, az
470 20| számítgattuk az ujjunkon, hogy hány hét még karácsony.
471 20| azon törtük a fejünket, hogy mi lehet az az égbelátó.~
472 20| mondani. Annyira ment szegény, hogy az artézi kutat elkeresztelte
473 20| drótostótra is azt mondta, hogy sodronyostót.~Most is dühösen
474 20| esett róla magunk közt, hogy ugyan lát-e azon mindenki.
475 20| lát-e azon mindenki. Meg hogy mit lehet rajta látni? És
476 20| rajta látni? És fõképpen, hogy ugyan melyikünké lesz?~Gazda
477 20| Hiába bizakodtam benne, hogy majd csak elmarad mellõlem:
478 20| délelõtt. Bíztam benne, hogy majd csak elhibázza valahogy
479 20| hiszen a gúnyácskája nemcsak hogy meleget nem adott, de a
480 20| vagy!~„No, én megmutatom, hogy csakugyan az vagyok” - gondoltam
481 20| hidegen csillogó szemével, hogy alig találtam ki az ajtón.~
482 20| ködmönt, kitelt volna tõle, hogy kinyújtja a karját a székrõl,
483 20| félig nyitott szememet, hogy meg ne sejtsék ébrenlétemet.
484 20| tanítványom, tudtam én azt, hogy most se csalatkozhatom meg
485 20| látszott szegény fiúcskán, hogy beteg.~Most már bizonyos,
486 20| beteg.~Most már bizonyos, hogy a kis bice-bócáról beszél!
487 20| kérj bocsánatot, ígérd meg, hogy soha többet ilyen gonoszságot
488 20| hangja lágyan simogatott. - Hogy érzed magadat, kis Gergõ?~-
489 20| mondtam halkan.~Olyan halkan, hogy tündérkém félénken szólalt
490 20| kukucsolna bele inkább, hogy meg ne fázzon. És... és
491 20| Sehogy se akart rá emlékezni, hogy õ vitte oda, mikor õ mindig
492 20| Elmagyarázta minden csínját-bínját, hogy egyedül is tudjak vele bánni,
493 20| az emberre a holdvilág, hogy köszönni lehet neki. No,
494 20| én tisztában voltam vele, hogy a kis csizmák öreg doktora
495 20| reszket, mert azt hiszi, hogy mindjárt színrõl színre
496 20| ebben a bosorkányüvegben, hogy salonnát lehetne nála pirítani.~
497 20| Egész este azt hajtogatta, hogy sose hitte volna, milyen
498 20| pénzt árulnék húsvétra, hogy csupa selyembe, bársonyba
499 20| szorított az avicska ködmön, hogy se holt, se eleven nem voltam,
500 20| lepett meg, mikor belenéztem, hogy nem látok semmit.~- Szép-e,
1-500 | 501-626 |