Rész

501  20|               Belereszketett a szívem, hogy nem vagyok méltó az ég csillagainak
502  20|             Szót fogadtam, és örültem, hogy az égbelátó kint marad az
503  21|        állította oda az ágyam fejéhez, hogy ébredéskor az legyen az
504  21|               üvegszem.~- Hát az lesz, hogy én téged elviszlek a kis
505  21|          üvegszembe. - Megmondom neki, hogy rosszat tettem, és megkérem,
506  21|           rosszat tettem, és megkérem, hogy bocsásson meg.~Az üvegszem
507  21|                  Tudtam én azt, Gergõ, hogy derék fiú vagy - cirógatott
508  21|               is volt énbennem. De hát hogy fogjak hozzá a dologhoz?~
509  21|                volna nekem megmondani, hogy találok oda az óbányába.~
510  21|           hullott a hó. Úttalan utakon hogy bolyongjak ebben a pogány
511  21|        mogorván fogadott. Az bántotta, hogy akárhogy dolgoznak a gépek,
512  21|            bányász olyan jót nevetett, hogy a könnye is kicsordult bele:~-
513  21|            kisöcsém! Hát mit gondolsz, hogy maradhatna ott meg a griffmadár,
514  21|          odaröpülni, mert az is tudja, hogy ott mindjárt megkopasztják.~
515  21|                is hívják. Olyan kicsi, hogy a csákány lyukán is átbújik,
516  21|             kezében akkora botot visz, hogy azt a világon senki se bírja
517  21|         kezében meg olyan mécsest fog, hogy abból az olaj soha ki nem
518  21|               nem voltam benne biztos, hogy szeretnék-e találkozni a
519  21|           össze tudnám tolni a lábait, hogy jobb fogás essen rajta,
520  21|               legföljebb azt gondolja, hogy elvitt a markoláb, aki a
521  21|     jobbra-balra:~- Nézzétek, emberek, hogy sarkantyúzom én a jó útra
522  21|             Nagyobb baj volt ennél az, hogy mire a régi mészégetõhöz
523  21|               se földet, se fát. Igaz, hogy a szél elállt, de annál
524  21|                volt. Olyan csönd lett, hogy csak a szívem kalapálása
525  21|              mesében az is benne volt, hogy karácsony éjszakáján még
526  21|                pedig olyan hideg volt, hogy megfagyott, mire legördült
527  21|              Ki jõ, ki jõ?~Megmondtam, hogy ki vagyok. De a hang nem
528  21|              De a hang nem mondta meg, hogy õ kicsoda. Hanem ahelyett
529  21|             már kétfelõl is kérdezték, hogy: ki jõ, ki jõ?~Már belerekedtem
530  21|            amelyik otthon keresett, és hogy nem talált sehol se, ide
531  21|             hanem a kezemmel is érzem, hogy valaki ütögeti a fát. De
532  21|             ijedten - csipogni.~Persze hogy nem angyal volt, hanem egy
533  21|                nem arra volt kíváncsi, hogy ki jön, hanem magamagát
534  21|              hanem magamagát biztatta, hogy a hernyó kijõ a fából, ha
535  21|               azt az egyet még tudtam, hogy merre van: fölfelé. S a
536  21|           mélységbe. De olyan sebesen, hogy megszédültem bele. Az utolsó
537  21|             utolsó gondolatom az volt, hogy most már csakugyan elvitt
538  22|     MEGSZÓLALNAK~Arra tértem magamhoz, hogy valami szemkápráztató világosság
539  22|               mulattattam magam azzal, hogy lehunytam a szememet, és
540  22|             körül. Egyszerre rájöttem, hogy én most a Xaxa-barlangban
541  22|             meg olyan igazánbul sajog, hogy jobban se kell. Körülöttem
542  22|         Megmondta azt nekem Péter apó, hogy karácsony éjszakáján megszólalnak
543  22|           mondom a beszélõ szikláknak, hogy õk se féljenek éntõlem.
544  22|           éjféli misén eleget, tudtam, hogy az Isten dicsõségére ott
545  22|              Hanem arra nem gondoltam, hogy mikor a sziklák megszólalnak,
546  22|           sírdogálni olyan keservesen, hogy a kõ is meginduljon bele.~
547  22|              akkorra már úgy elhaladt, hogy csak egy kicsi karéja látszott
548  22|            mindenütt olyan meleg volt, hogy verejtékeztem bele - ez
549  22|             volna, de most már tudtam, hogy itt nagyon csínján kell
550  22|                Hát csak annyit tettem, hogy a szívemmel rámosolyogtam
551  22|               szûk folyosóba jutottam, hogy kinyújtott két karom a két
552  22|           lódítottam magamon. Éreztem, hogy csak egy-két lépés már a
553  22|       bukfenceztem le megint valahová, hogy a nagy Cintula szíve meghasadt
554  22|         szememet, már látok is. Látom, hogy egy nagy, kerek gödörbe
555  22|              egyszer csak észreveszem, hogy azzal a nyílással szemben,
556  22|            semmit a világon, csak azt, hogy milyen jó lesz itt aludni.
557  22|             aludni. Eszembe se jutott, hogy itt nemcsak elaludni lehet,
558  22|             talán úgy elaludtam volna, hogy fel sem ébredek többet,
559  22|             már tisztában voltam vele, hogy micsoda hang volt, amit
560  22|          áldottam magamban Péter apót, hogy jó elõre úgy kitanított
561  22|                jó volt azt most tudni, hogy mivel lehet kedvében járni
562  22|               Úgy eltátottam a számat, hogy majd kiesett rajta a fejem.
563  22|              vén szeleburdi azt hiszi, hogy én vagyok a bányacsõsz.~
564  22|              Persze olyan ház volt az, hogy semmiféle ajtaja nem volt.
565  22|            elébb éppen belesütött úgy, hogy tisztán láthattam mindent.~
566  22|       láthattam mindent.~Láttam pedig, hogy egy száraz mohaágyon fekszik
567  22|              Még azt is elfelejtettem, hogy éjszakának idején az óbánya
568  22|          bukdácsolok. Csak azt láttam, hogy a kis pajtásom arca sápadt,
569  22|               szemébõl hull a könny, s hogy a vén ember rejtegeti elõle
570  22|                 azzal a jó szándékkal, hogy hozzálódítom az öreghez.
571  22|         bányacsõszrõl beszéltem neked, hogy mesebeszéd az? Hát nézd
572  22|            kezébõl. Olyan gyönge volt, hogy már azt se bírta tartani.~-
573  22|           olyan szomorú volt a hangja, hogy tán soha életemben nem hallottam
574  22|               Küsmödi olyan jókedvûen, hogy még engem is majd megcsalt. -
575  22|        odajuthassak a kincshez. Tudod, hogy már a nyomában vagyok?~-
576  22|               fényes kõrõl azt hiszed, hogy kincs, s a tudós emberek
577  22|               nekem olyan szobám lesz, hogy két kemence lesz benne,
578  22|              Bizony sose hittem volna, hogy valamikor még kedvem támadjon
579  22|             bírtam erõt venni magamon, hogy meg ne tegyem.~- Milyen
580  22|               Istenem, de hát sötétben hogy találnak majd ide az angyalok
581  22|               Ejnye, micsoda dolog az, hogy ez a kisfiú még ilyenkor
582  22|          báránykám.~Úgy kellett lenni, hogy a bûbájos ember az unokája
583  22|              föl a hangja:~- Lám, lám, hogy elõbb eszembe nem jutott!
584  22|             Lesz itt olyan világosság, hogy mind idetódulnak az angyalok.~-
585  22|              ködmönt, míg megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza
586  22|        égbelátóra esik meg a ködmönre! Hogy örülnek majd neki, hogy
587  22|                Hogy örülnek majd neki, hogy sötétben is idetaláltak
588  23|     gondolataimat. Hol vagyok én most, hogy kerültem ide? Hová lett
589  23|              ebbõl az egyetlen szóból. Hogy ragyogott föl az én drágáim
590  23|                föl az én drágáim arca, hogy futottak oda az öreg Titulászhoz:~-
591  23|              megint nagy volt az öröm, hogy csak iskolába akarok menni.
592  23|         könnybe lábadt szemmel mondja, hogy eddig mindig az angyalokhoz
593  23|              és vigyázhattok egymásra, hogy megint el ne vigyen benneteket
594  23|             Sehogy se akartam elhinni, hogy én már három hónap óta fekszem
595  23|             kórházban van.~- Hát aztán hogy jöttünk mink ide?~- Bizony,
596  23|                tudtam. Mikor odaértem, hogy hogyan szólaltak meg a világító
597  23|               sok furcsaságot. Elhidd, hogy ha én vagyok ott a te helyedben,
598  23|       szülémmel: mi ketten tudjuk azt, hogy nemcsak az emberek élnek
599  23|            város. Az volt a szerencse, hogy karácsony éjszakáján történt,
600  23|           ketten úgy menekedtetek meg, hogy a robbanás kidobott benneteket
601  23|              ám, az ebrõl jut eszembe: hogy is hívják azt a derék ebállatot?~-
602  23|             kellene foglalni. Tudod-e, hogy az vezetett nyomra bennünket?
603  23|              de ki gondolt volna arra, hogy ott keressen benneteket
604  23|             Csak a Mitvisz érezte meg, hogy lenni kell ott valaminek.
605  23|             vonyított a romok tetején, hogy mégiscsak meg kellett néznünk,
606  23|               égbelátót. - Csodálatos, hogy még csak egy srófja se görbült
607  23| bányászinasoknak valót, s arra kértek, hogy ezután az legyen az ünneplõ
608  23|                 mikor szülém megsúgta, hogy a jövõ vasárnap már otthon
609  23|               beszélt. Én tudtam róla, hogy õ a világon a legfehérebb
610  23|                 õ pedig tudta énrólam, hogy a világon semmit sem szeretek
611  23|                 Pedig már alig vártam, hogy találkozhassam vele, s át
612  23|           igyekezz meghízni, ludacska, hogy szégyenben ne maradjak veled.~-
613  23|      engedelmesen. Belenyugodott abba, hogy õbelõle pecsenye lesz vasárnapra.
614  23|        pecsenye lesz vasárnapra. Igaz, hogy akkor is az lett volna belõle,
615  23|              olyan vidáman sistergett, hogy öröm volt hallgatni. Olyanok
616  23|               odaszaladt arra a hírre, hogy nagy ebéd készül a malomházban
617  23|             akkorára tátotta a száját, hogy befért volna rajta az egész
618  23|       birkózott.~- Jaj, csak soká edd, hogy soká nézhessük - sóhajtott
619  23|             uras - mondta rátartian -, hogy ebbõl az ünnepbõl õ se maradjon
620  23|                elõl, aki azt csaholta, hogy igen szeretné a nevét Mellecsontotviszre
621  23|              is van a kocsimon.~Persze hogy ott volt, hiszen szemünk
622  23|             Csaptunk is olyan lakomát, hogy a király portáján se lehetett
623  23|               ültünk, mikor hallottuk, hogy a Mitvisz igen nagy lelkesedéssel
624  23|            vele. Ast akarta az assony, hogy akassuk föl képnek a falra,
625  23|           rongyos ködmöndarab, hát mán hogy venném én el est azs én
626  23|            volt? Elvisem neki, mondok, hogy örüljön segény feje, én