Rész

 1   1|        sárgára, de biz én azért mégiscsak jobban szerettem volna valami
 2   6|       nem adnék.~Pedig utoljára mégiscsak odaadtam biz én. Mégpedig
 3   6| tetszett, mint a napvilágnál.~- Mégiscsak a tiéd lesz! - mutattam
 4   6|    Úristen ölébe.~- Lásd, Uram, mégiscsak jószívûek az emberek - muzsikált
 5   7|        megint megriadtam. - Hát mégiscsak deák legyek, ne kincskeresõ?~-
 6   9|         De már erre a kilátásra mégiscsak el kellett mosolyodnom,
 7   9|      eresszen-e, ne-e, utoljára mégiscsak azt mondta, hogy: „Hát akkor
 8  10|    szíve örömmel van tele, hogy mégiscsak otthon maradok az õ fiának.~
 9  12|        benne, hogy az öreg néni mégiscsak valami jótét-tündér. Hazafelé
10  13|     nevemet nem tudja, de azért mégiscsak gyönyörû csizma ez. Fénylett
11  14|     kajla kalap. De a kapunkban mégiscsak lekaptam a kajlát, és elõvettem
12  17|   tiszta búzájába aztán egyszer mégiscsak belekeveredett a konkoly
13  20|  Kezdtem éledezni. Úgy látszik, mégiscsak én vagyok az a derék fiú.
14  22|         szabadság.~- No, Gergõ, mégiscsak eleresztett a markoláb!~
15  22|         vad vidékre.~- De ugye, mégiscsak eljönnek néha ide is? Minden
16  23| vonyított a romok tetején, hogy mégiscsak meg kellett néznünk, mi
17  23|   szíves volt, de nevetve-sírva mégiscsak az én nyakamba borult az