Rész
1 1| gyerek fújta.~Ezt pedig én onnan tudom, hogy az enyim
2 1| hát most már mit adjak én neked, amiért vizet hoztál
3 1| a másik sárgára, de biz én azért mégiscsak jobban szerettem
4 1| fáradtan elmosolyodott, én pedig rikoltoztattam a muzsikámat,
5 1| a beteg.~- Enim mucita, én fúok - áradt felém szájacskájából
6 1| kerek világért se adhatom én azt oda senkinek.~Ki akartam
7 1| játékot a vánkoskája alá.~Én pedig kisompolyogtam a szobából,
8 1| végezték a fülemülék, de én úgy éreztem, engem csúfolnak.~-
9 1| édesanyám:~- Te jársz itt, fiam?~Én már akkorra fölmarkoltam
10 1| s nem vette észre, mikor én az asztalra fektetett koporsócska
11 1| szemfödélkét.~- Nem kell, bátyókám, én még ennél is szebb muzsikát
12 2| nyilván senki se gondolt, hogy én a körte-muzsikával a halált
13 2| kék, nyitni kék!~Ilyenkor én mindig a két tenyerem közé
14 2| szerencsét a házhoz.~No, erre én mindig elszomorodtam, és
15 2| a sövény ágai közül, de én bizony meg nem vigasztalódtam
16 2| erõsítgette az öreg. - Láttam én egyszer még a fészkén is
17 2| El biz azt, másnap már én is ott feküdtem a tisztaszoba
18 2| nem is kellett segítség az én cinegekirályomnak. Sürgött-forgott,
19 2| cinegekirály ezüstcsengettyûje. Én pedig felültem az ágyban
20 3| gyermekem, mit hozok ám én teneked mindjárt!~Hát egy
21 3| ahová bekopogtatott.~No, én mégis úgy néztem most a
22 3| halott is megélemedik, akire én ráolvasok!~Nagyon szerettem
23 3| hív engem bárónak, de biz én inkább ríva fakadtam, mert
24 3| egy van belõle. Ehetnék én tengeri hereberét is, de
25 3| dinnyeszedéshez.~- Nem arról beszélek én, Márton - gyömöszölte befelé
26 3| tarisznya, ott hányódott már az én gyermekkoromban is, sohase
27 3| is tudom. Az lehetett az én õsömnek a kápsáló tarisznyája.~
28 3| nagy szûcstûbe az apám. - Én ugyan csak egy bárót ismerek,
29 3| Hát tudod-e te azt, hogy én téged akkora úrrá tehetlek,
30 3| az okos szót, Mártonkám. Én tudom, hogy hol lehet megtalálni
31 3| Hát nem terajtad akartam én segíteni, hát rá vagyok
32 3| segíteni, hát rá vagyok én szorulva akárki pénzes kincsére?
33 3| bûvös katlanom, hogy ha én ebben varádicskóró tüzével
34 3| Megálljon csak kend! Én bizony ingyen el nem vehetem
35 4| az édesapám, amit akart, én már az õsök kincsével álmodtam
36 4| fel õhozzájuk. Olyankor én mindig ünneplõ ruhában leszek,
37 4| gõzös lesz varrva. Mikor én azzal köszönök az angyaloknak,
38 4| azt mondja: „Az bizony az én bátyókám, a Gergõ báró,
39 4| visítottak, de emennek a padlásán én voltam a gazda. Legjobban
40 4| hogy futná is csizmára az én keresetembõl. Mert azért,
41 4| is, foglalatoskodtam már én akkor is többféle mesterséggel.
42 4| megvan a kívánságod. Az én kívánságom pedig az, hogy
43 4| adjon egy garast! Mert én ugyan nem adok többet neked,
44 4| forgott velem a világ. Hej, ha én még egyszer mezítláb járhatnék,
45 4| járhatnék, dehogy lennék én többet báró!~- Nem gyõzöm
46 4| benne.~Kis játékkapa volt az én kapám, a Nekopogi kovács
47 5| szokva a padlásunkra, s én már a szavukról megismertem,
48 5| sebesen jött lefelé, mert én fölfelé mentem, s olyan
49 5| volt rozsdás szögekkel. Ezt én úgy fogadtam, mintha szél
50 5| Hát ki bántja a kemencét? Én az öreg óriásnak vertem
51 5| lehetett valami igazság, mert én akkoriban még a kukoricacsutkáról
52 5| a világon minden élt, és én mindig egész tisztán megértettem
53 5| Fülheggyel hallottam már én egyet-mást Kese kalaposról,
54 5| hanem azt, hogy: hogi vagi?~Én azonban nem találtam szép
55 5| a sárkányok fejét, mint én a vadmákokét, de azt sose
56 5| úr, ország bárója! Csak én egyszer a nyomára jöjjek
57 5| megtanulhatja. Aztán meg annyit én is tudok, mint az a vén
58 5| kincsecském, úgy megtanítalak én téged írni-olvasni, hogy
59 5| nevette el magát édesapám. Én magam is azt gondoltam,
60 5| befagyott ablak volt az én palatáblám, édesanyám gyûszûs
61 5| barátságos betûk, amiket az én ügyetlen ujjaim is egyszerre
62 5| hasított az ablak jegébe. De én ravaszul csóváltam a fejemet,
63 5| lehet bolonddá tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire
64 5| mind el fogják hordani az én nagyszerû ajándékaimat.~
65 6| Mire kiértünk a télbõl, én már annyira elõhaladtam
66 6| újságpapírban hoztunk valamit, arra én mindjárt rávetettem magam.
67 6| a szél az utcán, az után én addig szaladtam, míg meg
68 6| azokat olvasgassad.~Szaladtam én a padlásra mindjárt, s olyan
69 6| tartotta volna kincsnek. Ma már én is azt mondanám az ilyesmire,
70 6| boldog gyerek a világon, mint én voltam akkoriban. Annyiszor
71 6| nem vágod vele magadat.~Én csak lesütöttem a szememet,
72 6| a rossz üvegdarab, amit én senkinek a világon oda nem
73 6| utoljára mégiscsak odaadtam biz én. Mégpedig a jó Istennek
74 6| kinyújtóztatni egy kicsit.~Én is oda néztem, ahová a szobrok,
75 6| szegények gyámolítására szántak.~Én is abba tettem a gyémántomat
76 6| Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam ki
77 6| el mosolyogni, mikor az én gyémántom a kezébe került:~-
78 6| kezébe került:~- Tudtam én ezt! - csattantottam tapsra
79 6| olyan, mint amilyent az én gyémántom szokott mutatni.
80 7| Gergője, vagy csak a lelked?~- Én hát, Gyurka bácsi, mit figurázik
81 7| liba, nincs semmi hiba! Én bizony már nem gondoltam,
82 7| Messzi Gyurka kocogott utána, én kullogtam leghátul. Öreg
83 7| mesterséget űz éber korában.~- Én - azt mondja - mindig akkora
84 7| Kimondtam a szívemen valót, hogy én bizony nem leszek diák.~-
85 7| akarsz hozzáfogni?~Már ebben én magam se voltam egészen
86 7| Ez már döfi. Erre már én se mondhatok mást, mint
87 7| Megvallottam, hogy ezzel az eggyel én se vagyok egészen tisztában.
88 7| volt, azt dörzsöltem is én úgy, hogy lejött az ujjamról
89 7| elállt csudálkozásomban, hogy én ezt eddig föl nem értem
90 7| Persze sok fortélya van, de én mindnyájára megtaníthatlak,
91 7| kukorékoltam örömömben, mintha én volnék a fekete kakas.~-
92 7| édesapám.~- No, ha te vállalod, én meg megcsinálom. Fogadom
93 7| csodaködmön, majd teszek én róla, hogy ne sokáig maradjon
94 7| olvasott a szememben, mint én a kalendáriumban, mert így
95 8| beszélni:~- Tudod, fiacskám, én akkor láttam legtöbbet a
96 8| elhatároztam, hogy megpróbálok én is tündért látni, mielõtt
97 8| vágtam a beszédjébe -, én megszántam magát.~- Megsántál?
98 8| bolondos gyerek, nem vagyok én szomjas, s ha már mindenáron
99 8| össze. A varázsfüvek, amiket én szedegettem össze erdõn-mezõn,
100 8| fejük körül a glóriát.~De én csak azt láttam akkor, hogy
101 9| jutna? Nézze, komaasszony, én magamhoz venném a gyerekét,
102 9| belõle olyan embert, mint én vagyok.~Ez nem volt nagyon
103 9| tejbe a Bordács-portán. Az én kezem alatt olyan telkes
104 9| kellett mosolyodnom, s az én mosolyom egyszerre visszatükrözõdött
105 9| virágszálam, hiszen úgyis csak az én fiam leszel minden vasárnap.”~
106 9| Azt is köszönöm - mondtam én fanyalogva, mert nem egészen
107 9| Virgonc csacsi.~Így aztán én versenyt futottam a Virgonccal,
108 9| árokpartra legelgetni. Utána én is sorra kerülök - gondoltam -,
109 9| csak a szépét válogattam én az aranysárga császárkörtének,
110 9| amilyen keserves fütyörészést én véghezvittem a Bordács-szõlõben.
111 9| rongyosak is egy kicsikét. És én elgondoltam magamban, hogy
112 10| de bizony tele tudok már én irkálni akár egy kaput is,
113 10| hogy nem is deáknak akarnék én beállni, hanem kalaposinasnak.~
114 10| sajnálkozva, mikor kijöttünk. De én láttam a szemén, hogy csak
115 10| semmi fogás. Hanem javallok én magának valamit, jó asszony.
116 10| nézhetett csúnyábban, mint ahogy én néztem. „Ohó - gondoltam
117 10| magamban -, hát azért lettem én könyvkereskedõinas, hogy
118 10| De aztán inkább csak az én fülemen töltötte a mérgét,
119 11| magamat.~Ejnye, ejnye, hogy én errõl megfeledkeztem. Mi
120 11| mindjárt?~A skatulyát az én karomra húzta, aztán ballagtunk
121 11| tipegett ide-oda a tündér, és én kezdtem nem érteni a dolgot.
122 11| kanárimadár kalitocskáját. De én ezt mind csak késõbb láttam,
123 11| jutott eszembe, hogy az én meséimben a tündérek soha
124 11| piroslott, mint amekkorát én betessékeltem.~A tündér
125 11| tündéreken jár az esze. Én nem ismerem a tündéreket,
126 11| Meluzina tündért sem ismerem. Én nem a Meluzina vagyok, én
127 11| Én nem a Meluzina vagyok, én a Malvinka vagyok, a kisruha-varrónõ.
128 11| nem is hallhattad, mert én csak úri házaknak dolgozom,
129 12| találod a vizet a konyhán. Én elszaladok a pékhez, addig
130 12| lett volna semmi hiba, azt én elvégeztem illendõen, de
131 12| fejükön. Na, gyere, majd én veszlek a kezem alá.~Munkába
132 12| egy tányérka tejjel is. Az én csészém is az asztalra került
133 12| tisztára nyalogatta a tányért, én is a csészét.~- Hát egy
134 12| ittunk, vasárnap pohárból. Ha én otthon tányérból ittam volna,
135 12| hogy ha akarom, tudom ám én, mi az illendõség!~Kis kacagások
136 12| el minket egymástól, mert én már meg is fogadtalak. Te
137 12| most megmutatom, mit tudok én.~Kimentem a ház elé, körülnéztem
138 12| ember sokáig nézi õket.~Hát én sokáig néztem, s csakugyan
139 12| volna rá, hogy vakondok, de én tudtam, hogy nem vakondok
140 12| tudta megnevettetni.~Az én vakondokom se nevette el
141 13| az iskola küszöbét.~Biz én aligha el nem szaladok,
142 13| sok gyerek most mind az én ködmönömet nézi, s ez annyira
143 13| ezüstpityke a rámáján - az én egyszeri sarkantyús csizmámat
144 13| Cötkény varga az apja, aki az én tündérkémmel is jó barátságban
145 13| míg a lábamat mérte, hogy én mindjárt arra gondoltam:
146 13| nagy szakértelemmel. - Az én apám csinájta.~Lépek egyet
147 13| van, kérem alássan, már én errõl nem tehetek, kérem
148 13| szépen. Engedelmet kérek, de én csak olyan csizmát tudok
149 13| szeretet a szemébõl, hogy az én szívem is megmelegedett
150 13| a csizmát. Igaz, hogy az én nevemet nem tudja, de azért
151 13| volt kettõnk közt, hogy én keményebbet léptem, és gyorsan
152 13| derengette be a képét:~- Csakhogy én nem a rajkót gondoltam ám.
153 13| rajkót gondoltam ám. Az én Gáborkámat láttam az éjszaka
154 13| betért melegedni. Éppen én is ott lábatlankodtam a
155 13| helyett simogatott engem, én az apám kezét éreztem az
156 13| mert elkap a markoláb.~Hát én nem is néztem volna ki kerek
157 13| csizma a gyereknek.~Persze én nem tudtam errõl semmit,
158 13| hittem, hogy csakugyan az én egérképû pajtáskám vitte
159 13| Hm, de honnan tudjam én azt hirtelenében, hogy hányan
160 13| egész városban.~- Tudom én azt, jó ember - békítette
161 13| uraságból csókoltam meg az én tündérkém töpörödött kis
162 13| gondviselés gyanánt takarta be az én gazdátlan kis életemet.~ ~
163 14| öreges kisfiú volt, mint én magam.~De mikor megüresedett
164 14| egészen egyedül maradtam. Se én nem kerestem a fiúk barátságát,
165 14| sohase tartott a többivel. Én is ilyenformán voltam a
166 14| hengerbuckot a füves udvaron, akkor én bent maradtam az iskolaszobában,
167 14| mint a vasút. Titokban én is próbálgattam ezt, utoljára
168 14| nem mutatta be soha, de én elhittem neki. El is határoztam,
169 14| Pssz, pssz, pssz!~Arra én úgy megszégyelltem magam,
170 14| tett úgy.~Tanultam pedig én annyit, hogy egész belefakultam
171 14| ésszel csõsz is lehetnél.~Én mindig tudtam, hogy a csõszmesterséghez
172 14| többet ért, mint amennyire én becsültem.~Azt kérdi ugyanis
173 14| elindulsz az iskolába?~- Viszem én azt magammal, Gyurka bácsi,
174 14| anyámasszony katonája vagyok én az iskolában.~A csõsz megcsóválta
175 14| elõbb nem szóltál! Tudok ám én orvosságot errül is. Mindjárt
176 14| Vadonatúj kalap volt ez, mikor én juhászbojtárrá cseperedtem!~-
177 14| Árgyélus királyfi. Kár, hogy az én kvártélyom falán nincs tükör -
178 14| aztán nagyot nevetett az én öreg barátom, és lekapta
179 15| borzasztó ravasz kérdés, de én még ravaszabb feleletet
180 15| nagyon szűknek éreztem az én bő ködmönömet.~Egyszer például,
181 15| nyakkal néznek utána, de az én szemem megint csak a nénikén
182 15| nagy kurjongatva a többiek.~Én meg nézek az asszony felé,
183 15| segíts neki! Mennék is én, de már szállingóznak vissza
184 15| hozzá, ha megtudják, hogy az én szülém az a zsákos néni?~
185 15| Pedig nem a naptól akartam én elfordulni, hanem szülémtől.
186 15| elfordulni, hanem szülémtől. Én csakugyan hátat fordítottam
187 15| Gergő, hogy azt a nénit én ennyiről is hátba tudnám
188 15| Mire utolértek, akkorra már én ott térdeltem szülém előtt,
189 15| szemmel könyörögtem neki, hogy én vihessem haza a földet.~-
190 15| vallottam be szülémnek, hogy én vagyok a világon a leghaszontalanabb
191 15| szaladt volna ki a tűből.~És én megéreztem, hogy egy láthatatlan
192 16| voltam ma?~Tündérkém: már én csak így mondom halálos
193 16| ham, gyerek, bekaplak, én vagyok a százesztendős gyűszű!~
194 16| valami órakörte.~- Hát még az én öreg kezemnek milyen nehéz -
195 16| bizony, ezüstgyûszûvel varrom én meg egyszer a szemfödelemet.
196 16| az, gazdasszonykám, mikor én ezüsttel jóllakom!~- Soká
197 16| Pajtás is a vackába bújt, én is a magaméba. Félálomban
198 16| társam, kivel beszélgessek én mármost e világi pusztaságban?~
199 16| város, te is várhatsz, még én egyszer beléd teszem a lábamat!~
200 16| végképp nem szerette.~No, én annál jobban szerettem a
201 16| Sokat ürgéztünk együtt, és én hû maradtam a régi barátomhoz,
202 16| igazi ezüst.~- Nem hiszem én azt, tündérkém - csóváltam
203 16| széle már kezd sárgulni. De én nem hagyom ám magam bolonddá
204 17| el nem vetted volna, az én fiam is ekkora diák volna
205 17| sereglettünk mindnyájan, én magam melléje szegõdtem,
206 17| oldalba a nagy Cintula.~Én meg ahogy odanézek, majd
207 17| ebben nem találni azt, amit én keresek.~A tojások sorában
208 17| az, hanem nini, itt látok én valami cifra tojásokat.~
209 17| bûbájos. - Ne félj, láttam én, amit láttam. Megeszem én
210 17| én, amit láttam. Megeszem én azt a gyiákot, aki az öreg
211 17| kalamárisnyalói, mert ha én egyet rittyentek, úgy elvisz
212 17| valami különös biztatás, mert én anélkül is szaladtam ész
213 17| odaértek az iskola elé, én már akkor rég ott pihegtem
214 17| ki a parancsot Cintula.~- Én nem megyek - mondtam ijedten. -
215 18| neved van. Hol csinálok én most már neked helyet, mikor
216 18| rendes lábú embernek se.~- Én pedig csak olyan bice-bóca
217 18| is szeretik.~Tudtam azt én is, hogy a kökényt is meg
218 18| tetszett, mint az íze.~„No, én nem szeretnék kökényt ebédelni” -
219 18| buktát. Erre rám nézett, én meg megszólaltam:~- Ezt
220 18| elhallatszott.~Megmondtam, hogy az én apám meg szûcs volt, és
221 18| volt, és szerettem volna én is valami nevezeteset mondani
222 18| szebb, mint a bányászoké. Én bányamérnök leszek. A mi
223 18| hírét se hallottuk soha, se én, se a bice-bóca.~De még
224 18| enyém? De hát mit csináljak én ezzel a sok mindenfélével?~
225 18| nagyobb nevetés lett belõle. S én még arra is mernék fogadni
226 19| Pálistók Peti válasza, s én még ma is büszke vagyok
227 19| ólálkodott a vén bûbájos, és én olyankor mindjárt fölvettem
228 19| Küsmödi valaha bányász volt. Én bizony azt hittem, hogy
229 19| akarod látni, öcskös?~- Azt én.~- Hát akkor ne keresd a
230 19| valamikor azt hallottam én, griffmadarak õrzik a Küsmödi
231 19| odalent. Nézd e, kerítettem én neked ahhoz való gúnyát.~
232 19| látszott.~- Szebbet mutatok én neked ennél - húzott el
233 20| bányamester volt, mikor én a keze alá kerültem, inasnak.
234 20| fúrta az oldalamat, hogy én is elmondjam neki, amit
235 20| is elmondjam neki, amit én tudok Küsmödirõl, de akkor
236 20| osztálynak mondott:~- Fiúk, én karácsonyra minden esztendõben
237 20| ez teleszkóp! Láttam már én ilyent a kirakatban a pesti
238 20| számítósak. A kis bice-bóca meg én. Hanem miköztünk aztán nem
239 20| megtudtam, mert óra után mindig én szoktam bevinni a füzeteket
240 20| olyan ügyes fiú vagy!~„No, én megmutatom, hogy csakugyan
241 20| belemártottam a tintába:~„Én bizony nem engedem az égbelátót,
242 20| odaakasztotta elébem a székre. Én pedig, mihelyt magamra maradtam,
243 20| kulcsot az ajtóra, mert ahogy én ismertem a ködmönt, kitelt
244 20| legderekabb tanítványom, tudtam én azt, hogy most se csalatkozhatom
245 20| Úgy látszik, mégiscsak én vagyok az a derék fiú. Az
246 20| mondta a tanító úr, de én tisztában voltam vele, hogy
247 20| annyit mondott:~- Hej, ha én azt a fiastyúkot kikölthetném,
248 20| fiastyúkot kikölthetném, én abból annyi pénzt árulnék
249 20| bársonyba öltöztetném ezt az én jó gyermekemet e helyett
250 20| avicska ködmön helyett!~Az „én jó gyermekem”-en akkorát
251 21| üvegszem.~- Hát az lesz, hogy én téged elviszlek a kis bice-bócának -
252 21| egy meleg ölelés.~- Tudtam én azt, Gergõ, hogy derék fiú
253 21| fordulhattam tanácsért, mert mire én felébredtem, akkorra õ már
254 21| járatban vagyok. Mennék én innen sebesen, csak tudnám
255 21| gyalogutat?~- Nem látom én, csak a nagy havat.~- De
256 21| tündérkém elõbb hazaér, mint én? - jutott eszembe, mikor
257 21| emberek, hogy sarkantyúzom én a jó útra ezt a rossz kisgyereket!~
258 21| semmi élõ, csak mi ketten, én meg az égbelátó. Szinte
259 21| szívét.~Egy mesében olvastam én valamikor ilyent, és az
260 21| hangosabban, mint ahogy az én ijedt szívem kalapált.~-
261 22| Egyszerre rájöttem, hogy én most a Xaxa-barlangban lehetek,
262 22| félnem, hiszen nem járok én semmi rosszban. Meg is mondom
263 22| jóakaratú embereknek!~Voltam én már éjféli misén eleget,
264 22| Gyere arra, Gergõ, amerre én!~Erre aztán meg is indultam
265 22| kell lenni valahol. Akkor én ki is szabadulhatok még
266 22| sárkányok országából. De míg én a föld alatt tévelyegtem,
267 22| lefogódott a szemem. Nem éreztem én se éhséget, se félelmet,
268 22| Jó meleg ágyat csinálok én neked mindjárt! - mondja
269 22| szeleburdi azt hiszi, hogy én vagyok a bányacsõsz.~De
270 22| bányacsõsz.~De hiszen akkor én egészen jó helyen járok!
271 22| nesztelenebbül csússzon, mint ahogy én elõcsúsztam a szikla mögül.
272 22| fogja benne a kenyeret. Az én kenyeremet, amit a bányacsõsznek
273 22| mindig azt mondtad, mikor én a bányacsõszrõl beszéltem
274 22| tartani.~- No, várj, majd én tördösöm - mondta az öregember,
275 22| nem vágtam. Úgy jóllaktam én, báránykám, mint a duda.~-
276 22| nyugodott meg a gyerek -, akkor én még nem laktam jól, ha te
277 22| nagyapóka, mit csinálnék én, ha neked volnék?~- Mit
278 22| az egyiknek a kuckójában én alszom, a másikéban te.
279 22| jó volna, nagyapóka, ha én kiállnék most az ajtóba,
280 22| Gergõnek hívják. Álmomban én is mindig olyan ködmönben
281 22| karácsonykor minálunk is voltak, de én nem láttam õket, mert aludtam.
282 22| felelte a kis bice-bóca -, én majd imádkozom addig.~Az
283 22| s arra ráterítettem az én kincskeresõ kisködmönömet.
284 22| kisködmönömet. Minek az már nekem? Én addig hurcoltam a ködmönt,
285 23| szülém a homlokomat.~- Akarok én, de sehogy se tudom rendbe
286 23| gondolataimat. Hol vagyok én most, hogy kerültem ide?
287 23| szóból. Hogy ragyogott föl az én drágáim arca, hogy futottak
288 23| úgy elcsodálkoztak, mintha én volnék a cirkuszban a buzogányhajigáló
289 23| erõmûvész.~Nem értettem én ezt sehogy se. No, majd
290 23| se akartam elhinni, hogy én már három hónap óta fekszem
291 23| furcsaságot. Elhidd, hogy ha én vagyok ott a te helyedben,
292 23| vagyok ott a te helyedben, az én tiszteletemre nem szólalnak
293 23| Csak sírj, fiacskám, sírj, én örülök annak. Most már legalább
294 23| ludacskának meg énrólam beszélt. Én tudtam róla, hogy õ a világon
295 23| nekem is ilyet süt, ha én is olyan jó deák lesek,
296 23| mint azs Annus néni fia.~Az én lelkem szülém csak kiszaladt
297 23| a tálat.~- Elég lesz az én fiacskámnak ez az egy darab
298 23| nevetve-sírva mégiscsak az én nyakamba borult az ajtóban:~-
299 23| a foga közt tartotta az én részemet. Már tudniillik
300 23| hadd próbáljak most már én is valami boszorkányságot.
301 23| velem, te samár kutya, mikor én most jóban járok? Nem visek,
302 23| Nini, mondok, ezs meg azs én kiskomám gúnyájából való.
303 23| a kontyát. Hát mi vagyok én? - mondok. És micsoda ezs,
304 23| ködmöndarab, hát mán hogy venném én el est azs én kiskomámtól,
305 23| hogy venném én el est azs én kiskomámtól, aki énhozsám
306 23| hogy örüljön segény feje, én úgyse tudok vele mit csinálni.~
307 23| ezüstpénzt dobott a cigánynak, én pedig addig néztem a selyemmel
|