Rész
1 1| festve, a másik sárgára, de biz én azért mégiscsak jobban
2 1| sípjával az az ezermester tót, de egészen úgy tilliózott,
3 1| tót bácsi a harcsaszáját.~De bizony szólt ez még szebben
4 1| húgocskámat virrasztgatta. De még az is felnyitotta a
5 1| mucita! Fúadd méd, bátókám!~De még az öreg Titulász doktor
6 1| számról a körte-muzsikát. De ebben a percben megszólalt
7 1| akartam osonni az ajtón, de édesanyám megfogta a kezemet.~-
8 1| A csöpp szájához vitte, de mindjárt visszabágyadt a
9 1| diadalmasan a muzsika után, de szegénykém odább rántotta
10 1| imádságukat végezték a fülemülék, de én úgy éreztem, engem csúfolnak.~-
11 1| El is aludtam mindjárt, de elõbb bedugtam a kincset
12 1| Ó, bár megtalálta volna, de nem is kereste soha többet!~
13 1| ahogy a vánkosból kihúztam, de vézna ujjacskái már nem
14 2| madárka a sövény ágai közül, de én bizony meg nem vigasztalódtam
15 2| csizmája van a cinegekirálynak. De legkönnyebben megismerszik
16 2| lestem a cinegekirályt, de sohase került elõ. Hallani
17 2| ahogy a markomba vettem. De nem haragosan csittegett,
18 2| madárka kirebbent a kezembõl, de nem surrant el mindjárt.
19 2| csõrét egymáshoz reszelte, de látni nem láttam, mert a
20 2| Csitt, csitt, csitt, csitt!~De erre már bátorságra kaptam,
21 2| cinegekirály!~Az volt az csakugyan, de alig lehetett ráismerni.
22 2| néztem könyörögve apámékra, de meg se moccant senki. Ült
23 2| szemmel nézett maga elé.~De nem is kellett segítség
24 2| elnevettem magamat:~- Jaj, de jó, hogy elment!~Szüleim
25 2| hívják.~Nem szóltam semmit, de tudtam, hogy az a cinegekirály,
26 3| nevette el magát édesapám, de szülém ijedten húzott az
27 3| mért hív engem bárónak, de biz én inkább ríva fakadtam,
28 3| én tengeri hereberét is, de azért a hajába fõtt krumplival
29 3| nevette el magát édesapám. De az valami ország koldusa
30 3| piros szagos szõlõnket. De legalább az se esik most
31 3| megtalálni az õseid kincsét, de egymagam nem bírok hozzájutni,
32 3| ment kifelé nagy dohogva, de a küszöbrõl visszaszólította
33 3| õsei. Nagy bolond az öreg, de még nagyobbak, akik hisznek
34 4| A SARKANTYÚS CSIZMA~De mondhatott nekem az édesapám,
35 4| idejében még szélmalom volt - de hiszen ha jól megnézi az
36 4| bagolyfiókák visítottak, de emennek a padlásán én voltam
37 4| röpülni, mint a fecskefiók, de nincs neki hozzá való szárnya.~
38 4| Édesapám elment dolgára, de bizony nekem nem esett jól
39 4| Szégyelltem a mezítlábasságom, de hát nem dughattam el a lábam
40 4| Sar-kan-tyú, sar-kan-tyú!~De már erre igazán sírva fakadtam,
41 4| el-elpityeregtem magam az ágyban. De legalább aztán reggel sarkantyúpengésre
42 4| Kezében a sarkantyús csizma, de milyen csizma! A bíró fiáé
43 4| kenyeres nénike:~- Tyû, de nagy úr az úr, adjon egy
44 4| ketyegte otthon az óra, de nem volt most már semmi
45 4| patakra nefelejcset szedni, de vissza kellett fordulnom,
46 4| incselkedett velem az orgonabokron: de hát sarkantyús csizmában
47 4| s csak ennyit mondott, de ezt se haragosan:~- Látod,
48 5| csak a leheletét érzi, de ha egy árvalányhajszálat
49 5| és megindultam fölfelé. De ahogy kinyitottam az ajtót,
50 5| igazán nagyszerû játék volt, de utoljára már úgy ki volt
51 5| próbáltam beleverni a szögeket, de ez nem nagyon tetszett,
52 5| nagyon könnyû volt õket.~De nemcsak nekem nem tetszett
53 5| hozzá, hogy segítsek rajta, de édesapám odaintett magához.
54 5| egyet-mást Kese kalaposról, de azok nem voltak valami szívvidámító
55 5| mindenféle híres királyfiakról, de azt egyikrõl sem mondta,
56 5| fejét, mint én a vadmákokét, de azt sose hallottam, hogy
57 5| tojás van a vércsefészekben, de ezért ugyan nem érdemes
58 5| huszárokat, akasztott embereket, de annak mindnyájának van értelme.
59 5| feleltem rá hirtelen, de aztán jobbnak láttam lenyelni
60 5| édesanyám meg nem ment. De õ az ölébe húzott, és megcirógatta
61 5| megcirógatta a bozontomat:~- De ilyen télben nem adom ám
62 5| odafagyott az orrom hegye, de édesapám megvigasztalt azzal,
63 5| hasított az ablak jegébe. De én ravaszul csóváltam a
64 6| jöttek a többi okos könyvek, de azok nekem nagyon is okosak
65 6| szót sem értettem belõlük, de azért fönnhangon olvastam
66 6| eldicsekedni vele valakinek. Az ám, de kinek?~Eszembe jutott az
67 6| fekete kakas, kerestem is, de sehol se lehetett megtalálni.
68 6| szülémhez, újságolom neki, de egyszerre csak befogja a
69 6| Közelrõl nem ragyogott úgy, de ha napnak tartottam, gyönyörûen
70 6| pohárfenéknek a darabja. De ahogy akkor a szemem rávetettem,
71 6| ilyen szép vasárnap délután, de nagyon-nagyon megsajnáltam,
72 6| surrantam ki a templomból.~De ahogy a küszöbhöz értem,
73 6| csattantottam tapsra két tenyeremet, de csak csendesen, mint mikor
74 6| hitvány üvegdarab az, Urunk!~- De gyémántszív adta! - csengett
75 6| a zekém ujját.~- Ejnye, de itt aludtunk a templomban,
76 6| pillantottam oda az oltárra. De mindjárt megnyugodtam, mert
77 6| pénzek ott voltak a tányéron, de a gyémántom nem volt ott.~ ~
78 7| apádéknak nem mondtam ugyan, de a Mitvisznek mondtam, hogy
79 7| cifra beköszöntőt kezdett, de szülém nem várta ennek végét,
80 7| hullott ugyan a könnyem, de tudtam, hogy most már nem
81 7| volt az álom, amit láttam. De nem merte kimondani, míg
82 7| lejött az ujjamról a bõr, de akkora szellem se ugrott
83 7| Persze sok fortélya van, de én mindnyájára megtaníthatlak,
84 8| kivallathatom a dolog felõl, de hát a csodaködmönrõl nem
85 8| Egyszer láttam egész közelrõl, de akkor se az volt. Mert a
86 8| nem láttam annyi tündért, de azért még most is sokszor
87 8| keresne, amibe belesüllyedjen. De ahogy rám ismert, megbátorodott,
88 8| esem a sádat, Gergõkém, de rám ijestettél, ast hittem,
89 8| malacska van a végén. No de mán most mindegy, nem kergethetem
90 8| beleférjen a tündérek ragyogása.~De csak a karimátlan kalap
91 8| üzshet egy Báró csigányból?~De ezt már csak fél füllel
92 8| cserebogárral csemegéztess meg” - de nekem ugyan mondhatott szegény
93 8| biztatott az édesapám.~De az utolsó öltés még nagyon
94 8| homlokomra húzott paplan alól, de csak õket kettejüket láttam,
95 8| mosolyú fejük körül a glóriát.~De én csak azt láttam akkor,
96 8| utolsó öltés már megvolt, de Márton szûcs azt már nem
97 8| nem értettem, mit tesz, de mégis megnyugodtam tõle.~„
98 9| nekem a semmi is elég.~- De hát nem jobb volna, ha magának
99 9| ugyan, mint az õszi saláta, de nagyon ösztövérnek maradt,
100 9| ronthatja el a gyomrát.~De már erre a kilátásra mégiscsak
101 9| megint csak ríva fakadt, de a kezemet már akkor keresztapám
102 9| most már telkes gazda lesz, de azért igen jó volt, hogy
103 9| a telkes gazda ebédjét. De keresztapám haragosan közbevágott:~-
104 9| mindig az evésen jár az esze.~De mire befogta a szamárkát
105 9| akartam kapaszkodni a kordéra, de már akkor megint nem voltam
106 9| azt tele kell szedni.~- De csak a szépét válogasd,
107 9| aranysárga császárkörtének, de ahogy a leggömbölyûbbe bele
108 9| ilyen szegény gyereknek. De ez a Márton, isten nyugtassa,
109 9| is rárakta volna a fiára.~De már erre elállt a könnyem
110 10| belenyugodott volna abba is - ó, de milyen boldog örömmel! -,
111 10| sietett elkérkedni vele, hogy de bizony tele tudok már én
112 10| sajnálkozva, mikor kijöttünk. De én láttam a szemén, hogy
113 10| majd összeestem alatta. De csupa jóság volt a mosolygása,
114 10| lenézéssel mondta az óriás, de volt is hozzá joga, mert
115 10| könyvkereskedõnek teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat
116 10| annyi varjúcomb lesz a tied.~De hiszen ígérhetett volna
117 10| kitessékeltem vele az ajtón.~De nyilván mégis volt a kis
118 10| fülét akarná megharapni. De aztán inkább csak az én
119 11| gondot viseljen rám.~No de itt aztán egyszerre a torkomba
120 11| madárka az, hanem kezecske. De olyan könnyû kezecske, hogy
121 11| még elengedem a büntetést, de ezután mindig igazat mondj,
122 11| nem lett volna még itt, de bizonyosan azért jött elõ,
123 11| kanárimadár kalitocskáját. De én ezt mind csak késõbb
124 11| pajtás? Nem vagy éhes?~- De még egy kicsit éhes vagyok -
125 11| gyûszût se ismered meg!~De most már nemcsak õ nevetett,
126 12| én elvégeztem illendõen, de azért a tündérke mégis elégedetlenül
127 12| szénaboglyát a fejeden! De urasan ám, kis Gergõ, mert
128 12| milyen az uras fésülködés, de azért csak nekimentem a
129 12| egeret fogni a Pajtásnak, de a fekete macska kegyesen
130 12| pohárból a vizet. Az ám, de hát mit csináljak most a
131 12| vizet az árvácskák közt, de az kedvre derített, mikor
132 12| volna rá, hogy vakondok, de én tudtam, hogy nem vakondok
133 12| kincset ismer a föld alatt, de nem beszél róluk senkinek
134 12| belefáradtam az erõlködésbe.~No de füle van neki. Nagyot kiáltottam
135 12| földvári herceg, nem tudom, de az bizonyos, hogy megrettent,
136 12| mért járt a kutya mezítláb.~De aztán nem értem rá, mert
137 12| elejbünk krajcárt kérni, de az öreg visszaparancsolta
138 13| majd attól is összébb mén, de nemigen lett foganatja a
139 13| akarná csodálni a ködmönt.~No de azért van tündérkéje az
140 13| beleturbékoltak a hangjába -, de a vége az lett, hogy a tanító
141 13| vékony cérnaszálhangon:~- De nem cseléjem ám el vele
142 13| No, az nem nagy dolog!~De olyan furfangosan mosolygott,
143 13| új csizmában: csikorog-e? De csikorog ám! Hallga csak,
144 13| szépen. Engedelmet kérek, de én csak olyan csizmát tudok
145 13| az én nevemet nem tudja, de azért mégiscsak gyönyörû
146 13| nekiörült a cigánynak:~- Ejnye, de jókor jössz, Báró! Nézd
147 13| gonosz téli idõben.~- Hm, de honnan tudjam én azt hirtelenében,
148 13| nagyhangú harangozót. - De a kis cigánygyerekek lábán
149 14| kisfiú volt, mint én magam.~De mikor megüresedett mellettem
150 14| ugyan nem mutatta be soha, de én elhittem neki. El is
151 14| koppantott a nagy Cintulának, de énrajtam az már nem segített.
152 14| nem lehetett rólam mosni. De még azt csak elviseltem
153 14| fölkerestem a malomházban, de Messzi Gyurka megcsóválta
154 14| kukoricák porhanyó tövét. - De te már olyan nagyon okosra
155 14| már belõled kukoricacsõsz, de még szolgabíró se. Szót
156 14| még ennyit egyfolytában. De aztán megint csak megszólalt:~-
157 14| Hát elég csúnya jószág.~- De szép volt ám ezelõtt negyven
158 14| nekem az öreg kajla kalap. De a kapunkban mégiscsak lekaptam
159 14| Cintula vitte köztük a szót, de ahogy engem meglátott, mindjárt
160 14| hogy csak úgy nyekken. De még meg is gyömöszöltem
161 14| Fölcihelõdött a nagy Cintula, de nem szólt se jót, se rosszat,
162 14| végigsimogathatta:~- Ejnye, de szép kis ködmön! Ejnye,
163 14| szép kis ködmön! Ejnye, de takaros kis kalap!~Mikor
164 14| mintha kicseréltek volna.~De nem is vártam ám vasárnapot,
165 14| csudát a híres kalap?~- De tett ám - újságoltam büszkén -,
166 15| hogy hátha vallana valamit, de nem volt azon még egy feslés
167 15| borzasztó ravasz kérdés, de én még ravaszabb feleletet
168 15| arra gondolok, hogy nini, de olyan kötője van ennek a
169 15| hátrameresztett nyakkal néznek utána, de az én szemem megint csak
170 15| Le akarja tenni a zsákot, de inkább magától esik az le
171 15| segíts neki! Mennék is én, de már szállingóznak vissza
172 15| nyitnám feleletre a számat, de abban a percben mintha megszorítaná
173 15| zsákot. Fölemelem az ütőfát, de ki is ejtem a kezemből mindjárt.
174 15| zsák, meg is indult vele, de úgy tántorog, hogy mindjárt
175 15| bolondom? - mondta nevetve, de az ő szeme is telefutott
176 15| észreveszik ezt a változást, de azoknak csak a zsákon volt
177 15| más ködmönnek a karjai. De az alján szinte lángoltak
178 16| mint valami papírdarabért, de úgy emeltem föl, mint valami
179 16| is zöldültek a penésztõl, de azért Malvinka mégis gyöngéden
180 16| ezüstgyûszût kapok értetek.~De még milyen fényeset kapott!
181 16| azonban elfüttyentette magát, de mindjárt meg is csóválta
182 16| egyre megy az, azt mondja õ. De nem úgy van az, mondom,
183 16| mondom, mert az eb, az kutya, de a puli többet számít, mint
184 16| mikor nem tartozik vele? De igenis tartozik, azt mondja,
185 16| széle már kezd sárgulni. De én nem hagyom ám magam bolonddá
186 16| képzelni, hogy gyorsan jártam, de tündérkém még gyorsabb volt.
187 16| valami értelmes mondás, de igen jóleshetett az öreg
188 16| jószántából, azt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy azonnal
189 17| étettek a szomszédjai.~- Jaj, de kár beléjük tömni azt a
190 17| kapta le, csak a kalapját, de a kiskoma sehogy se akarta
191 17| elégedetten a vállát.~- De majd leszedi édesatyám,
192 17| magam melléje szegõdtem, de ahogy a tojáskofákhoz lekanyarodtunk,
193 17| nádkotú, mint a szakáll, de a két nagy füle most is
194 17| komolyan.~- Köszönjük szépen, de ebben nem találni azt, amit
195 17| is ingyen adta a tojást. De még másodikat is kínált,
196 17| bácsikám - hagyta rá Cintula -, de nem ilyenfajta tojásban
197 17| hátrafordult vele a fiúkhoz, de úgy, hogy az öreg Maksusnak
198 17| értettek az egész tréfából.~De a bûbájos is egyszerre elõremeresztette
199 18| Még csak õsz vége volt, de már porka havak szállingóztak
200 18| nyolckor végezte a hivatalát, de akkor egyfolytában eldudálta
201 18| dolgozatod.~Nem volt kész, de Cintulát nem olyan fából
202 18| fölemelkedett a tanító úr kezében, de mire lecsapott volna, csikordult
203 18| tanító úr elé, mint a veréb. De szinte jól állt neki, olyan
204 18| micsoda.~- Pálistók Peti.~De már erre a furcsa névre
205 18| aggóskodva a tanító úr -, de hát enned is kellene ám
206 18| szemet megkóstoltam belõle, de a színe jobban tetszett,
207 18| a buktát.~Nézte, nézte, de nem nyúlt hozzá, se nem
208 18| semmit. Közelebb toltam, de már akkor nem nézett oda.
209 18| az apja.~- Bányász volt, de már régen meghalt. Még akkor,
210 18| nevezeteset mondani róla. De csak annyit mondhattam,
211 18| is volt egy bányamérnök, de az csak egy héten egyszer
212 18| se én, se a bice-bóca.~De még azt ki se bontogatta,
213 18| az enyém? Mind az enyém? De hát mit csináljak én ezzel
214 18| állott közénk mentegetõzve -, de hát minálunk csak suhintott
215 18| tiszteletedre!~Meg is próbálta, de úgy vágódott hanyatt, hogy
216 18| kis bice-bócát az utcákon. De ahogy a város széléhez közeledtünk,
217 19| egyet-mást kérdezni róla, de nem mertem. Észrevettem,
218 19| volna is, mint a vak légy, de az öreg bányász vállon kapott.~-
219 19| Végigfutott rajtam a hideg, de még a fogam is vacogott,
220 19| éjszaka a becsukott pincében. De aztán Péter apó megcsóválta
221 19| az Isten keze virágokkal. De micsoda virágok termettek
222 19| nevetett a bányász -, de a bányavirágot csak csákánnyal
223 20| õk az óbányában laktak, de Péter apó egyre azt erõsítgette,
224 20| magát velem a bányaházhoz.~- De hát mi szándékkal lyukasztotta
225 20| vergõdtünk is még egy darabig, de nem ért az semmit, akárhogy
226 20| bennünket az új bányába, de Küsmödi nem jött velünk.
227 20| amit én tudok Küsmödirõl, de akkor el kellett volna mondanom
228 20| Gazda lett volna arra sok, de utoljára csak ketten maradtunk
229 20| hogy meleget nem adott, de a sok likluk csupa ablak
230 20| felém a rézcsõ:~- Ejnye, de szeretnék a tied lenni,
231 20| csakugyan engem nézett. De olyan csúfondárosan nézett
232 20| itt õ is örömed estéjén.~De ha õ szülémnek adott hírt,
233 20| mester - mondta a tanító úr, de én tisztában voltam vele,
234 20| vele magad, amikor akarod. De most eredj hamar, bújj vissza
235 20| vele egy szobában aludnom. De álmomban csak bejött hozzám.
236 21| talpon is volt énbennem. De hát hogy fogjak hozzá a
237 21| Márpedig menni kellett, de minél hamarabb. Karácsony
238 21| is találtam Péter apót, de nagyon mogorván fogadott.
239 21| én, csak a nagy havat.~- De azokat a nagy kopasz nyárfákat
240 21| kicsordult bele:~- Jaj, de nagy bolond vagy te, kisöcsém!
241 21| akkor nincs mitõl félni. De ahogy elköszöntem az öregtõl,
242 21| csákány lyukán is átbújik, de a jobb kezében akkora botot
243 21| szerteszéjjel, azért bányapásztor, de nem bánt senkit; csak akkor
244 21| jobb fogás essen rajta, de nem boldogultam vele sehogy
245 21| az éjféli misére.~„Az ám, de hátha tündérkém elõbb hazaér,
246 21| lökött egyszer-kétszer, de azt föl se vettem, hiszen
247 21| Igaz, hogy a szél elállt, de annál rosszabb volt. Olyan
248 21| kalapálása hallatszott. De az aztán annál hangosabban
249 21| az bizonyosan így is van. De abban a mesében az is benne
250 21| valaki kopácsolt volna. De nem hangosabban, mint ahogy
251 21| megint hallottam a kopogást, de most már más irányból. Tele
252 21| Megmondtam, hogy ki vagyok. De a hang nem mondta meg, hogy
253 21| ugyan nem látok semmit, de szárnycsattogást hallok.~
254 21| hogy valaki ütögeti a fát. De csak mintha gyerek ütögetné
255 21| az a ködben se téved el. De mi lesz énvelem, aki most
256 21| sarkantyúzzon a jó útra, ha tud!~De most már elhallgatott még
257 21| lefelé valami mélységbe. De olyan sebesen, hogy megszédültem
258 22| keresztülsüt rajta a nap. De nagyon nehezemre esett minden
259 22| száraz mákfej a szélben. De azért elvánszorogtam egy-két
260 22| megdermedtem, mint a kapubálvány, de nem ijedtem meg egy csöppet
261 22| A hold most is ott volt, de hiába nézegettem föl hozzá.
262 22| karéja látszott le a lyukon. De az olyan biztatóan ragyogott,
263 22| ahogy nekimentem a sötétben. De azért csak botorkáltam elõre,
264 22| örömömben, ha mertem volna, de most már tudtam, hogy itt
265 22| sziszegett, nyerített, de nekem nem lehetett volna
266 22| Hallom zúgni a szelet, de nem érzem: fejem zúg. Fölnézek:
267 22| a sárkányok országából. De míg én a föld alatt tévelyegtem,
268 22| nemcsak elaludni lehet, de megfagyni is.~S talán úgy
269 22| megint hangot nem hallok. De hangot hallottam, amely
270 22| kövek megint beszélnek! De most már kihallgatom ám
271 22| jóságosan az elõbb hallott hang. De az egész más hang volt,
272 22| bányacsõsz lámpája!~Hej, de áldottam magamban Péter
273 22| én vagyok a bányacsõsz.~De hiszen akkor én egészen
274 22| Igazi kenyér, nagyapóka?~- De igazi ám! - bólogatott a
275 22| beleharapott a kenyérbe, de aztán csak kiejtette a kezébõl.
276 22| elhallgatott, aztán újra kezdte:~- De jó volna egyszer meleg szobában
277 22| az öregember.~- Istenem, de hát sötétben hogy találnak
278 22| ilyenkor kint kóborol!”~- De énnekem beszélnem kell ma
279 22| az ilyen vad vidékre.~- De ugye, mégiscsak eljönnek
280 22| karácsonykor minálunk is voltak, de én nem láttam õket, mert
281 22| bányarigót juttatta eszembe. De csak egy pillanatra, mert
282 22| szívében hordozza az ember. De micsoda öröm lesz, ha az
283 23| homlokomat.~- Akarok én, de sehogy se tudom rendbe szedni
284 23| kérdeznivalóm lett volna, de csak egyet tudtam mondani.~-
285 23| Ehetném - ez volt az egész.~De azt hiszem, ha a világ minden
286 23| fölpattantam az ágyban. De arra meg nagy ijedten csapta
287 23| kis kacajok sortüze közt, de könnybe lábadt szemmel mondja,
288 23| mindig a bányáról beszélsz, de bizony nem lettünk okosabbak
289 23| tündérkém nem gyõztek ámuldozni, de a doktor csak mosolygott.~-
290 23| emberek élnek a világon. De minek ellenkeztem volna
291 23| repedés is esett a kobakodon, de sebaj, ebcsont beforr. Az
292 23| nyüzsgött a bánya körül, de ki gondolt volna arra, hogy
293 23| barátságosan csillogott, de nem tudtam neki örülni.
294 23| egész beszélgetésünket, de tovább nem bírta magát türtõztetni.
295 23| még akkor se mehettünk, de vendég már jöhetett hozzánk.~
296 23| magyarázta Péter apó -, de mink még másképp is gondoskodni
297 23| ugyan az újbánya egy részét, de az óbánya fölszaggatott
298 23| nagy öröm volt ez nekem, de a legnagyobb mégis az volt,
299 23| találkoztam az életben, de hírbõl nagyon jól ismertük
300 23| Titulász doktor úrnak is, de még Messzi Gyurkát se felejtjük
301 23| belõle, ha bele nem nyugszik, de azért mégis szép volt tõle
302 23| az eresz alatt.~- Nini, de elillantak a vendégek -
303 23| Mi lesz most már ebbõl?~De ahogy az örömtõl nekipirosodott
304 23| mindnyájukhoz szíves volt, de nevetve-sírva mégiscsak
|