Rész
1 1| szájacskájából a forró lehelet, s ahogy erõtlen kezeit fölemelte,
2 1| nézett rám haragosan, s bedugta a játékot a vánkoskája
3 1| sírva, bementem a házba, s azon ruhástul végigdõltem
4 1| a mécses. Megrettentem, s ahogy visszafordultam, mintha
5 1| feledkezve az imádságos könyvbe, s nem vette észre, mikor én
6 2| tetejére vagy a kút kávájára, s estefelé már rendesen benne
7 2| fekete sapkás kis madarat, s lestem vele Messzi Gyurkát,
8 2| nevetett az édesapám, s magam se igen hittem többet
9 2| dobbant nagyot a szívem, s nyargaltam oda az ólhoz
10 2| végigborzongatott a hideg, s ahogy befutottam a szobába
11 2| nagyágyában, este elõvett a láz, s Titulász doktor bácsi énfelettem
12 2| Olyanforma volt, mint a holló, s ahogy a szemét rám szegezte,
13 2| felröppent, keringett körülöttem, s mikor leszállt, közelebb
14 2| szememet nem mertem kinyitni.~S ekkor egyszerre valami halk
15 2| égnek meredt minden tolla, s kis csõre csattogott, mint
16 3| griffmadarak vigyáznak rá, s akire azok rásüvöltenek,
17 3| esztendõkig nem lehetett látni, s ilyenkor azt mondták, oda
18 3| a háztól a patkányokat, s akihez hozzávágja a sapkáját,
19 3| valami ragadozó madár lába. S az apám tréfájára befelé
20 4| nekitámasztjuk a Tejútnak, és azon le s föl sétálgatunk az égbe.
21 4| elõbújtak, ha sziszegtem nekik, s napégette lábamon csakolyan
22 4| erre igazán sírva fakadtam, s még este is el-elpityeregtem
23 4| petykélkedtem ki a favágóhoz, s megfogtam a fûrészt, hogy
24 4| Sebaj - gondoltam magamban, s kibillegtem nagy kevélyen
25 4| beleakadt a kút kávájába, s úgy vágódtam el, hogy tán
26 4| este, mikor lerúghattam, s elszomorodtam reggel, mikor
27 4| Égette a lábam a csizma, s mire kiértünk, forgott velem
28 4| mosolygott apám a bajusza alatt, s a markomba nyomta a kapanyelet. -
29 4| csizma, szédelgett a fejem, s hogy, hogy se, egyszerre
30 4| Édesapám pedig rám nézett, s csak ennyit mondott, de
31 5| nem vetõdött felénk soha, s nekem nem volt egyéb mulatságom,
32 5| voltak szokva a padlásunkra, s én már a szavukról megismertem,
33 5| zúgva kergették egymást ki s be a szelelõlyukakon.~Egyszer
34 5| mert én fölfelé mentem, s olyan gorombán taszított
35 5| kukoricamorzsoló kisszéket, s abba belevertem a szögeket
36 5| elölrõl kezdtem az egészet, s külön nevet is adtam minden
37 5| fölírta krétával az ábécét - s a gyerek addig rajzolgatta
38 5| hogy az nem magyar betû, s azt nem is tanította. Aki
39 5| télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt
40 5| szemébõl omlottak miatta. S az o betûre mindig úgy fogok
41 5| nyúlva vetõdött ki a hóra, s úgy reszketett a mécs lobogásában,
42 5| Azzal a körmével egy rendes S betût hasított az ablak
43 5| amire szülém tanított.~S ha gyorsan írok, most is
44 5| szabók cégtábláján látni. S amikor észreveszem a hibát,
45 5| teleszalad a szemem könnyel, s megcsókolom a szívemmel
46 5| a fia - mondta édesapám, s felültetett maga mellé a
47 5| kötõcskéket szabogattam össze, s azokat lecsúsztattam a mûhelypad
48 6| én a padlásra mindjárt, s olyan nyaláb könyvvel másztam
49 6| meszelõnyélbõl faragott kardommal, s a konyhapárkányon szülém
50 6| sikoltottam el magamat, s beletörülgettem a kincsemet
51 6| padlásról a malomház elé, s a gilicetövisbokrok mögé
52 7| hallgatta, mint az imádságot, s mikor bevégeztem, annyit
53 7| mindenfélét összeálmodik az ember, s rendesen azzal bajoskodik
54 7| merre van benne a tündér, s ha valami szögben kihasítanád
55 8| kukoricapásztor barátomé, s elhatároztam, hogy megpróbálok
56 8| akármilyen kolduskánál, s mindennap ott csoszogott
57 8| egy rozsdás patkódarabot, s azzal kiálltam az árok szélére
58 8| szemmel láthatólag megrezzent, s körülnézett, mintha ürgelyukat
59 8| rám ismert, megbátorodott, s lekapva a karimátlan kalapját,
60 8| nyújtottam felé a patkódarabot, s kerekre nyitottam a szemem,
61 8| csattant nagyot a hátamon, s a Báró bácsi haragos szeme
62 8| lesz” - gondoltam magamban, s váltig kerestem a megitatni
63 8| az is csak ürgefiók volt, s esze ágában sem volt neki
64 8| nem vagyok én szomjas, s ha már mindenáron jót akarsz
65 8| vastag csõrével a homlokomra, s ahogy eljajdítottam magam,
66 8| föltaszított, rám ugrott, s úgy meggázolt, hogy még
67 8| szívében laknak az embernek, s onnan röpködnek ki, ha kedvük
68 8| mely egybe szabdalta õket, s íróasztalom fiókjában ma
69 8| mintha rebbent volna még, s térdeirõl a ködmön lecsúszott
70 8| mosollyal, könnyel lelkemen,~s deres fejemmel sok-sok hajnalon~
71 8| borongós nap, melyen elaludt,~s amikor halkan sírdogál a
72 8| tán,~fáj a sötétség néki s a magány;~a hideg ellen
73 8| beszitálta hóval a temetõt,~s az öreg szûcs már nem panaszkodik,~
74 8| takarja be, mint meleg suba,~s a téli zöld, mely hegyig
75 9| nagyon ösztövérnek maradt, s a feje olyan töpörödött
76 9| el kellett mosolyodnom, s az én mosolyom egyszerre
77 9| a szõlõbe akarunk menni, s a nagy jóllakás ellustítja
78 9| pihegtem, mire kiértünk, s nehezen vártam, hogy a csacsit
79 9| be gyámapám a csacsikát. S úgy nézett rám, mint aki
80 9| várakoztam egy kicsinység, s mikor hallottam, hogy a
81 10| nemcsak egy nyújtódeszkát. S hogy nem is deáknak akarnék
82 10| sok gyerek, mint a raj, s az mind Csontos Szigfridet
83 10| a csonttalan Szigfridek, s akkorra egy morzsa mézeskalács
84 11| Ezen aztán elkeseredtem, s tán még most is csordogálna
85 11| vézna, finom ujjacskát, s éreztem, hogy a középsõ
86 11| megkocogtatja a körmével a gerendát, s abból egyszerre kipattan
87 11| csinálhatta volna ügyesebben. S ebben a percben igazán nem
88 11| a csupa fehér szobában, s nekem megint kezdett nem
89 11| Õ maga nem evett semmit, s ezen egy kicsit felderültem.
90 11| jókedvében tizenkettõ helyett, s még a mogorva öreg Pajtás
91 11| Nagyon megszégyelltem magam, s mikor a tündér azt kérdezte,
92 11| egyszerre csak szakálla nõtt, s már akkor nem is a Pajtás
93 12| pünkösdirózsa színe volt -, s takaros csokrot kötött belõle
94 12| asztalra került friss kiflivel, s a tündérke átengedett engem
95 12| õket.~Hát én sokáig néztem, s csakugyan mozdultak is a
96 12| kezdtek a göröngyöcskék, s gurulni kezdtek jobbra-balra,
97 12| vele.~Siettem szót fogadni, s pántlikafûbõl olyan vackot
98 13| mind az én ködmönömet nézi, s ez annyira megzavart, hogy
99 13| mint a megrepedt teknõ, s alig tudtam elmondani a
100 13| a fiam nevét csikorogja.~S ahogy a sápadt, egérképû
101 13| bizonykodott sunyi képpel Báró, s alig várta, hogy beesteledjen.
102 13| kötötte, hogy tisztuljak haza, s még az ablakon se nézzek
103 13| Ajtónyitáskor már ott volt, s csak akkor készülõdött kifelé,
104 13| laknak az emberi szívben. S mikor hazaértem, többé már
105 14| kutyát:~- Ne, puli, ne!~S mikor a megbérmálás után
106 14| magát az utolsó padban, s halkan kipisszegett a keze
107 14| törtem el a kis mécsest. S elsírtam-ríttam nagyeszû
108 14| emelni, olyan nehéz volt, s egyszerre leszaladt az orrom
109 14| Cintulának, megkapom derékon, s úgy teremtem a földhöz,
110 14| hirtelen beült a padba, s elõszedte a könyveit, mintha
111 15| a békateknős pikszisből, s azt elfelezte köztem meg
112 15| Rátátom a szemem az asszonyra, s ahogy a szél meglibbenti
113 15| biztatnak a többiek is, s megfogom a ködmön szélét,
114 15| segítünk - mondják a fiúk, s belém kapaszkodnak hárman-négyen.
115 15| a drága szép kisködmönt.~S megsimogatta a ködmönt,
116 15| puhán libegett rajtam, s mintha a belevarrt színes
117 15| szégyenletében, mint a tűz. S csak azért nem vallottam
118 15| fogni a tapasztáshoz is, s ha ránk nem estellik, tán
119 15| nyitva hagyta az ablakunkat, s a behulló holdfényben alig
120 15| nyitogattam a szememet, s egyszer, ahogy kinyitom,
121 15| egyre közelebb jött hozzám, s mire az arcomig ért, akkorra
122 16| haragos zörgéssel az asztalon, s mintha csak megszégyenlette
123 16| nem tudott szépet varrni.~S mikor ilyeneket mondott
124 16| elfelejtett kakukkolni, s a Pajtás macska kelletlenül
125 16| bizony - sóhajtott Malvinka, s elõkeresgetve a földrõl
126 16| mint valami ólomsapkát, s varrta, tûzte, szegte vég
127 16| nélkül a sok-sok kis ruhát.~S az öreg asszony meg az öreg
128 16| Csöndesen jött a szobába, s hogy föl ne ébresszen, nem
129 16| térdére, beleölti a tût, s aztán úgy marad a keze a
130 16| a drága szép gyûszûben. S addig-addig nézi, míg egyszer
131 16| egy rég elporlott ajak, s amit rajta kívül talán senki
132 16| belehajítja a zöld kocsiba, s csak futtából kurjongat
133 16| nekifogott a szegésnek, s egy-két öltés után ragyogó
134 17| azon a szép akácfás piacon.~S a legtöbbet az ért abban
135 17| hány? - azt kérdezte tõle. S aki ezt a borzasztó nehéz
136 17| nagyon sokáig találgatta, s akkor se találta ki, annak
137 17| bólogatott elégedetten, s ebben lehetett neki valami
138 17| gyorsan összerakták a pénzt, s a nagy Cintula az elsõ óra
139 17| is kihajlik a sapkából, s a tüzes szeme most is úgy
140 17| súgnám oda Cintulának, s akkor veszem észre, hogy
141 17| már csak sereghajtó lett, s Cintula már ott áll az elsõ
142 17| fiam - mondta az ángyi, s már hallani, ahogy az öreg
143 17| hozzáütötte a csizmája orrához, s megcsóválta a fejét nagy
144 17| meg a markába szorította, s úgy ütötte a tojást a csizmája
145 17| pedig kihalászta belõle, s nagy titkolódzva hátrafordult
146 17| mit vághatna Cintulához, s mivel nem esett egyéb a
147 17| Küsmödi - kacagott Cintula, s kezdtem magam is gondolkozóba
148 17| más véleményen voltak, s még ma is emlegetik maguk
149 18| Habók Fügedi toronyõr volt, s az iskolánk ablakából éppen
150 18| bele a tülökbe egymás után, s ehhez kellett körülbelül
151 18| bele - mondta Cintula, s fölemelte mind a két mancsát.
152 18| belemerítettem a kanalamat. S arra gondoltam akkor is,
153 18| nagy Cintula érkezett meg, s mikor meglátta a kuckó körül
154 18| nagyobb nevetés lett belõle. S én még arra is mernék fogadni
155 18| délutánon. Korán alkonyodott, s ahogy bepiroslottak az ablakon
156 19| volt Pálistók Peti válasza, s én még ma is büszke vagyok
157 19| magánosan jött elejbem, s nagyot nézett, mikor a pajtásom
158 19| bennünket valami nagy vödör. S Péter apó azzal törülgette
159 19| izzadok még a melegtõl is.~S bizony mindjárt lekívánkozott
160 19| folyosók nyíltak belõle, s azoknak a végiben pislogott
161 19| dörgött a Péter apó hangja, s hirtelen odalapított a karjával
162 19| fütyülés hallatszott messzirõl, s néha mintha darázsdongás
163 19| Egész nekielevenedtem tõle, s igen meresztgettem a nyakamat,
164 19| mint a megtüzesedett drót, s a fütyülés egyre ijesztõbb
165 19| bányarigó kiszabadult valahol, s már megütötte a lámpákat
166 20| õk az óbányában laknak, s ott nem fütyörészget semmiféle
167 20| a fészke a bányarigónak, s bizonyosan valami nyíláson
168 20| járta, szûken adta a szenet, s úgy volt, hogy föl is hágy
169 20| elfelejtették, ki volt, mi volt, s így lett belõle öregkorára
170 20| trombitát rézharsogánynak hívta, s még a drótostótra is azt
171 20| az arca, beesett a szeme, s kékespiros a keze feje,
172 20| nézett rám az üvegszemével, s úgy tetszett, mintha még
173 21| egy szikra tûznél több, s egyszerre szétveti a gáz
174 21| ilyen sovány volt a délebéd. S most kétszeresen örültem
175 21| vacsoráztunk karácsony estéjén, s együtt mentünk az éjféli
176 21| vettem, hiszen puhára estem. S az égbelátó olyankor mindig
177 21| nekiütköztem egy fának, s megint hallottam a kopogást,
178 21| hogy merre van: fölfelé. S a köd mintha vékonyodott
179 21| Reménykedve tettem egy-két lépést, s egyszerre csak mintha kicsúszott
180 22| mély kútból néznék kifelé, s azon úgy lebegett a hold,
181 22| néztem végig magamon -, s a föld apró kövecskékkel
182 22| óbányát.~Föltápászkodtam, s megindultam a felé a szikla
183 22| valami óriásnak a hangja. S annak egyszerre száz visszhangja
184 22| õk se féljenek éntõlem. S amilyen fönnhangon tõlem
185 22| pedig egyre erõsebb lett, s ahogy kanyarodott egyet
186 22| kanyarodott egyet a folyosó, s akkor már úgy vágott az
187 22| belõle egy teli tüdõre valót, s azzal nagyot lódítottam
188 22| beleesik egy üres csöbörbe. S egyszer csak észreveszem,
189 22| a hátam a sziklafalnak, s nyomban lefogódott a szemem.
190 22| lehet, de megfagyni is.~S talán úgy elaludtam volna,
191 22| ám õket elejétõl végig, s nem kotyogok bele a beszédjükbe.~-
192 22| rajtam erõt. Leguggoltam, s lassan, óvatosan elõrecsúsztam
193 22| a hangot jobb kéz felõl, s hirtelen fénysugár szökken
194 22| egy szikladudorodás mögé, s lelapultam a földre. Most
195 22| egy-két lépést kellett tennem, s már akkor ajtóstul bent
196 22| szemébõl hull a könny, s hogy a vén ember rejtegeti
197 22| tördösöm - mondta az öregember, s olyan szelíd, olyan lágy,
198 22| azt hiszed, hogy kincs, s a tudós emberek mindig kinevetnek
199 22| két kemence lesz benne, s az egyiknek a kuckójában
200 22| gügyögve az öreg bûbájos, s fölébe hajolva a vézna kis
201 22| lebukott az ég peremén, s a kis bice-bócának egyszerre
202 22| változott nagyapókád szíve is, s elijedtek tõle az angyalok.
203 22| mintha ajtó csapódott volna, s aztán nem hallottam semmit,
204 22| nyakamban szorongattam, s arra ráterítettem az én
205 22| volna, akkorát dördült, s tûzfelhõ csapott ki a barlang
206 23| szaladtak egy pohár tejért. S mikor kivettem a poharat
207 23| megértem, gondoltam magamban, s nagy hetykén fölpattantam
208 23| bányászinasoknak valót, s arra kértek, hogy ezután
209 23| gyerekeinek fogad benneteket, s iskoláztat, neveltet addig,
210 23| meg a szomszéd szobában, s ahogy megnyíltak az ajtók,
211 23| nem látott az öreg épület, s ha hiszem, ha nem, még a
212 23| hogy találkozhassam vele, s át is adta neki szülém az
213 23| piruló liba mellõl az ajtóba, s megsimogatta a rajkó kócos
214 23| azzal befordult a konyhára, s ki se jött addig, míg az
215 23| visszaosont a konyhába, s földarabolta a ludat, ahogy
216 23| a tálban a mellehúsánál, s szegény szülém csak akkor
217 23| a húst már leette róla, s most már csak a csonttal
218 23| Csak egyet füttyentek, s mindjárt itt lesz a terülj
219 23| ugatni - vélte Messzi Gyurka. S jól vélte, mert a cigány
|