Rész
1 1| asztalra borulva nyomta el a fáradtság, húgocskám lázas
2 1| kotródtam vissza a vackomba. El is aludtam mindjárt, de
3 1| tudták megszorítani.~- Vidd el, Marika, neked adom - súgtam
4 2| kezembõl, de nem surrant el mindjárt. Háromszor-négyszer
5 2| tudom, nem szalajtottam-e el a szerencsemadárral a szerencsémet.~
6 2| szerencsemadárral a szerencsémet.~El biz azt, másnap már én is
7 2| dideregni kezdtem.~- Kergessék el, kergessék el! - sikoltottam
8 2| Kergessék el, kergessék el! - sikoltottam el magamat.~
9 2| kergessék el! - sikoltottam el magamat.~Nagy riadalom támadt
10 2| boldogan kérdezték:~- Ki ment el, lelkem gyermekem? Hiszen
11 2| cinegekirály, és az kergette el mellõlem a halál fekete
12 3| Küsmödi bácsi - nevette el magát édesapám, de szülém
13 3| parancsol a szeleknek, el tudja fütyülni a háztól
14 3| No, Gergõ báró, tátsd el a szád, hadd nézzem, benne
15 3| nem szolgálhatok - nevette el magát édesapám. De az valami
16 3| griffmadarai lábát hozta volna el kelmed a keze helyett.~Hosszú
17 3| csak kend! Én bizony ingyen el nem vehetem ezt a nagy jóakaratát.
18 4| mezítlábasságom, de hát nem dughattam el a lábam sehová. Pedig értettem,
19 4| Kis-csiz-ma, kis-csiz-ma!~El is eresztettem a fûrész
20 4| hazatoljam. Hát alig indulok el a talicskával, elkezd nyikorogni
21 4| kávájába, s úgy vágódtam el, hogy tán még most is sajog
22 4| látja.~- Jaj! - kiáltottam el magam, nem tudom bizonyosan,
23 5| szelelõlyukakon.~Egyszer el is határoztam, hogy elbújok
24 5| tud az útjába tenni, hogy el ne libbenjen, akkor megbotlik,
25 5| szöggel is nagyon szépen el lehet játszogatni, hát még
26 5| az ajtókilinccsel is úgy el tudtam beszélgetni, mint
27 5| püspökkorodban se felejted el!~- No, azt megnézzük - nevette
28 5| azt megnézzük - nevette el magát édesapám. Én magam
29 5| egérlyukakban, és azok éjszaka mind el fogják hordani az én nagyszerû
30 6| külön-külön esszük, nem ronthatjuk el a gyomrunkat.~Elszomorodva
31 6| gyémánt! - sikoltottam el magamat, s beletörülgettem
32 6| és a legyek úgy villantak el elõttem, mintha röpülõ rubintcsöppek
33 6| csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát:~- Mit akarsz, te
34 6| volna meg. Szepegve bújtam el egy magas padban, amelyikbõl
35 6| elé, csak akkor kezdett el mosolyogni, mikor az én
36 7| azt mind a markoláb vitte el. Sőt mikor egyszer napfogyatkozás
37 7| magyarázta, hogy a markoláb vitte el a napot.~Hát hogy engem
38 7| Hát hogy engem nem vitt el, azzal nagyon ki volt békülve,
39 7| azóta. Csak most pityeredtem el, mikor az akácok koronája
40 7| báránykám, te, hát hogy tévedtél el?~Az édesanyám karjában egyszerre
41 7| akkora barátfüle, amelyik el ne fogyott volna. Utoljára
42 7| fogyott volna. Utoljára csak el kellett mondanom a gyémántcserép
43 7| gyémántcserép történetét.~El is mondtam szegről-végre,
44 7| fiam?~Mit volt mit tennem, el kellett mondanom a csodalámpás
45 7| Meghiszem azt! - nevette el magát apám, kedvtelve nézegetvén
46 7| hurcolnod a ködmönt, míg el nem rongyosodik, akkor aztán
47 8| Küsmödi minden kincséért el nem mozdultam volna édesapám
48 8| csinálják. Azt se felejtem el sose, hogy mikor egyszer
49 8| mindennap ott csoszogott el házunk elõtt. Körülnéztem
50 8| jelenthetett pulykául: „Eressz el, te bolondos gyerek, nem
51 8| készül a ködmön, amelynek el kell szakadni, hogy engem
52 8| tapadt, ahogy a fogával tépte el a cérnát az utolsó öltés
53 8| akiért engem szalajtott el édesanyám, most is levette
54 9| tán majd a király kéri el a Gergõ gyereket princnek?~-
55 9| csörögefánkkal ronthatja el a gyomrát.~De már erre a
56 9| erre a kilátásra mégiscsak el kellett mosolyodnom, s az
57 9| Aztán meg az irigység fogott el, ahogy a szoba végében a
58 9| keresztapám az anyókájának:~- Fújd el a lámpát, most már bevilágít
59 10| Azt hiszem - tûnõdött el -, hogy annál nem kell olyan
60 10| illendõség, és maga vezetett el a mesterhez, aki nagyon
61 10| hanem munkában szaggatom el.~Egy nyitott ajtajú kovácsmûhely
62 10| kovácsmûhely mellett mentünk el, éppen kovácsolták az üllõn
63 10| kalapácsot, se a gyalut el nem bírná - mondta elégedetten -,
64 11| Vaskörme van!” - szomorodtam el.~Mindegy, a vaskörmû kezecske
65 11| vendég? Mire tátottad úgy el a szemedet?~- A... a...
66 12| akkor ásó, kapa választ el minket egymástól, mert én
67 12| az uras - pittyesztette el a tündérke a száját. - Az
68 12| földvári herceg. Csakhogy el van varázsolva, és addig
69 12| énnekem Messzi Gyurka mondta el. Azt is õtõle hallottam,
70 12| én vakondokom se nevette el magát, pedig ugyan igyekeztem
71 12| tudományom. A vakondok még csak el se mosolyodott.~„Hát persze,
72 12| putrija mellett haladtunk el. Két purdéja szaladt elejbünk
73 13| küszöbét.~Biz én aligha el nem szaladok, ha Malvinka
74 13| cérnaszálhangon:~- De nem cseléjem ám el vele a csidmámat!~Úgy csengett
75 13| Nem a Gáborka hordta ám el a csizmákat, hanem az a
76 14| soha, de én elhittem neki. El is határoztam, hogy medve
77 14| nem merem elõadni - törtem el a kis mécsest. S elsírtam-ríttam
78 14| Fortunátus kalapja - tátottam el a számat.~- No, gyerek,
79 14| van? Hanem azért ne hagyd el magad nagy kalap nélkül
80 15| kapitány Laci fia mindjárt el is kiáltotta magát:~- Fogadjunk,
81 15| a kezemből mindjárt. Még el is jajdítom magam, mert
82 16| birodalmát, még ma sem alszik el soha anélkül, hogy kisdiák
83 16| bácsi. Inkább õtet vitték el.~- Kicsoda vitte el?~- Hát
84 16| vitték el.~- Kicsoda vitte el?~- Hát a markoláb.~No, gondoltam,
85 16| az izé is, az a szõrmók.~El lehet képzelni, hogy gyorsan
86 16| urasan viselte magát, és el voltam rá készülve, hogy
87 16| készülve, hogy tündérkém is el fogja pittyeszteni a száját.~
88 17| mellé:~- Hej, istenkém, ha el nem vetted volna, az én
89 17| vidd a tojást - vigyorodott el a bûbájos.~Cintula odaadta
90 18| mintha ollóval vágták volna el.~- Éppen most akartam leírni
91 18| nagyon jó lesz - mosolyodott el, és indult a kvártély felé
92 18| fölkapta és beleharapott. El is fintorította a száját,
93 18| kökényrõl.~- Jó az - mosolyodott el a bice-bóca -, csak sok
94 18| iskolába.~Siettem is, hogy el ne hûljön a bukta, mire
95 18| Bukta.~- Tudom - mosolyodott el, és mindjárt bele is harapott. -
96 19| húzódjunk félre, hogy el ne üssön.~Kócos kis lovacska
97 19| Kócos kis lovacska döcögött el mellettünk, dübörgõ szenesszekeret
98 19| én neked ennél - húzott el onnan Péter apó. - Elvezetlek
99 19| fektetve.~- Itt temette el a bánya a fiamat - mondta
100 20| tudok Küsmödirõl, de akkor el kellett volna mondanom a
101 20| égbelátó.~- Micsoda? - nevette el magát a tanító úr. - Nem
102 20| szokás vizsgálni - nevette el magát a tanító úr. - És
103 20| csövét rám tátotta, mintha el akarna nyelni, a lábait
104 21| bányagödrök. Ott kurjantsd el magad jó hangosan, arra
105 21| meg az ollót meg a gyûszût el szokta vinni. Utóvégre egyszer
106 21| messze. Nyilván azért veszett el olyan hirtelen minden fény
107 21| mert az a ködben se téved el. De mi lesz énvelem, aki
108 21| a föld. Pedig nem estem el, talpon állva süllyedtem
109 22| figurázni, mert akkor viszi el az embert, mikor nem is
110 22| megcsalt. - Hiszen engem el se eresztett a bányacsõsz
111 22| Most már majd nem kerülnek el az angyalok. Úgy érzem,
112 23| vigyázhattok egymásra, hogy megint el ne vigyen benneteket a markoláb.
113 23| beszédtõl. Hát most már el tudnád-e mondani szép értelmesen,
114 23| nem õ volt - borongott el a doktor arca. - Õ volt
115 23| hamar, kis rongyélusok, míg el nem hûl!~Nem is maradt több
116 23| hát mán hogy venném én el est azs én kiskomámtól,
|