abbah-belet | belev-derit | derme-erose | erosk-futot | futta-igazs | igerd-kialt | kialu-lampa | lango-megla | megle-neznu | nezsn-rabsa | racsf-szege | szegh-tinta | tisza-veszl | veszt-zuzmo
Rész
1005 13| Báró apó a gyerek kékre dermedt lábaira. - Mert egyéb csizmája
1006 1| gondoltam egyet, amitõl kedvre derültem.~- Muzsikálok a sírja fölött,
1007 10| csak úgy elmegy Földvárra deszkát árulni, mint a csonttalan
1008 12| hazaérünk, fölfordítom a dézsát: hát csak egy lyuk van alatta.
1009 14| fogtak körül, mint valami diadalmas hadvezért. Boldog volt,
1010 17| törte az irigység, mikor diákgyereket étettek a szomszédjai.~-
1011 17| nekünk egy tojást, ángyi?~- Diáknak ingyen, édes fiam - mondta
1012 16| varróasztalkától.~- Kapd föl hamar, diákom - biztatott Malvinka -,
1013 17| kipróbálgatta elõször a diákot:~- No, öcsém, százszor egy
1014 14| megbírja a tótágast, azzal dicsekedett. Ezt a tudományát ugyan
1015 12| szeretünk.~A tündérke azonban dicséret helyett megpirongatott:~-
1016 7| felém:~- Minden jó lélek dicséri az Urat, te vagy-e az szűcsék
1017 7| szegény embernek elég, aki didereg. Őszre már te se gyémántcserepekkel
1018 2| ahogy a szemét rám szegezte, dideregni kezdtem.~- Kergessék el,
1019 3| szülém ölébe, aki maga is didergett, és befogtam a szememet.~
1020 3| annak nem kellett létra a dinnyeszedéshez.~- Nem arról beszélek én,
1021 9| étkes lesz, ne kapasd rá a dínomdánomra.~Úgy hullott a könnyem,
1022 8| és áztattam a bársonyos diófagombát, mellyel aranybarnára festettük
1023 18| felhõk, mintha az angyalok dobáltak volna odafentrõl piros rózsákat
1024 20| füzetet!~Megállt a szívem dobogása. Hirtelen szorosra csuktam
1025 18| megmondta azt is, hogy az dobostorta. Jó, hogy megmondta, mert
1026 23| Titulász doktor egy ezüstpénzt dobott a cigánynak, én pedig addig
1027 15| az asszony felé, alig bír döcögni szegény. Le akarja tenni
1028 7| értem, azt mondta:~- Ez már döfi. Erre már én se mondhatok
1029 12| drótszög, mentül jobban döfködtem, annál széjjelébb meredezett.~-
1030 19| valaki a túlsó oldalról döngette volna hatalmas csákányütésekkel.~
1031 6| orgonagallyak, vadméhek döngicséltek a tömjénfüstben. Nevetett
1032 19| a folyosó végiben tompán döngött a fal. Mintha valaki a túlsó
1033 22| összeszakadt volna, akkorát dördült, s tûzfelhõ csapott ki a
1034 19| mienkbe.~- Mégpedig lóvonat - dörgött a Péter apó hangja, s hirtelen
1035 17| annak, még a szava is olyan dörmögõ volt. Sulymot, földimogyorót
1036 6| csörrenésre, és bosszúsan dörmögte el magát:~- Mit akarsz,
1037 7| házunkban csak mécses volt, azt dörzsöltem is én úgy, hogy lejött az
1038 3| ember, és ment kifelé nagy dohogva, de a küszöbrõl visszaszólította
1039 20| hogy a kis csizmák öreg doktora azért reszket, mert azt
1040 3| terített rissz-rossz subácskát doktorolni.~A bûbájos elfintorította
1041 4| szárnya.~Édesapám elment dolgára, de bizony nekem nem esett
1042 5| voltak valami szívvidámító dolgok. Ez a jó ember csak nyáron
1043 16| akármennyire fölvitte az isten a dolgomat. Õszinte lelkesedéssel azt
1044 20| volt: az utolsó számtani dolgozat. Azt éppen a karácsonyi
1045 20| belekukucskáltam a Peti dolgozatába. Nem volt abban egy makulányi
1046 20| kijavítottam a Pálistók Peti dolgozatában az egyeseket négyesekre.
1047 18| az írásodat, kész-e már a dolgozatod.~Nem volt kész, de Cintulát
1048 23| ahogy illik. Ahogy ott dolgozgat, egyszerre csak megüti a
1049 11| is, legalább tündéreknek dolgozik. Olyanoknak, akik üres madárfészkekben
1050 21| bántotta, hogy akárhogy dolgoznak a gépek, nincs foganatja
1051 16| mint a pehely, öröm vele dolgozni. Tudod, úgy bele van már
1052 20| úr belépett.~- Hát te mit dolgozol idebent ilyen sokáig? -
1053 18| ujja.~- Na, látom, hogy dolgoztál. Hát most már olvasd föl
1054 21| hát hogy fogjak hozzá a dologhoz?~Tündérkémhez nem fordulhattam
1055 18| ültünk a helyünkön, és buzgón dongottuk magunk elé a leckénket.
1056 23| Hogy ragyogott föl az én drágáim arca, hogy futottak oda
1057 5| akik messzillették vagy drágállották az igazi iskolát. A Kese
1058 19| kezdett, mint a megtüzesedett drót, s a fütyülés egyre ijesztõbb
1059 11| csörögtek bele a pápaszem drótjai. - Azokat bizony ne sirasd,
1060 20| rézharsogánynak hívta, s még a drótostótra is azt mondta, hogy sodronyostót.~
1061 2| nekik mit enni az erdõben.~- Drótoztasd össze a fejedet, öcsém,
1062 12| hajam volt, kemény, mint a drótszög, mentül jobban döfködtem,
1063 22| jóllaktam én, báránykám, mint a duda.~- Akkor jól van, nagyapóka -
1064 18| négy sarkára, és tudtára dudálta a világnak, hogy megint
1065 21| szele haragos óriás, még a dúdolása is bömbölés. Most pedig
1066 16| míg egyszer csak elkezd dúdolgatni egy régi-régi nótát, amit
1067 21| bömbölés. Most pedig nem volt dúdoló kedvében a szél. Tombolt,
1068 19| döcögött el mellettünk, dübörgõ szenesszekeret hurcolva
1069 22| elette a vacsorát.~Elfutott a düh, és fölkaptam egy nehéz
1070 3| egyszerre lángot ereszt dühében orrán-száján. Reszketve
1071 14| szétszaggatásból soha se lett semmi. A dühös vérmedve úgy összegömbörödött,
1072 20| hogy sodronyostót.~Most is dühösen kergetett ki bennünket a
1073 21| tapogatódzva körülkerültem a düledezõ mészégetõ kemencét. Egy
1074 4| mezítlábasságom, de hát nem dughattam el a lábam sehová. Pedig
1075 22| kezét pedig a háta mögé dugja, úgy fogja benne a kenyeret.
1076 4| hogy akkor a báróénak is az dukál!~- Jaj, fiam, az teheti,
1077 9| nagylevelû sóska zöldellt a dûlõúton. Persze csak afféle vadon
1078 5| melyik a déli, melyik fúj a Dunáról, melyik a Tiszáról. Álmatlan
1079 22| ezt mondod, nagyapóka - duzzogott a gyerek. - Minden fényes
1080 11| vannak, te kisfiú.~- Hisz é-é-éppen azért sí-í-í-rok - eredt
1081 6| tövében mertem kinyitni.~- E-ze-re-gyéj - olvastam az aranyos tábláján
1082 16| hogy õ ugyan a világ minden ebállatjáért se adna egy rézgarast, mert
1083 23| hogy is hívják azt a derék ebállatot?~- Mitvisz - mondta szülém
1084 23| esett a kobakodon, de sebaj, ebcsont beforr. Az ám, az ebrõl
1085 23| jövõ vasárnap már otthon ebédelhetünk a malomházban. Akkora lakomát
1086 18| én nem szeretnék kökényt ebédelni” - gondoltam magamban délben,
1087 21| zsebét - karácsonybõjti ebédemnek azt szánta tündérkém.~-
1088 9| képzeltem a telkes gazda ebédjét. De keresztapám haragosan
1089 23| gyermekemnek sütlek meg ebédre, a kis bice-bócának is jut
1090 7| álmában, ami mesterséget űz éber korában.~- Én - azt mondja -
1091 3| ha nem fáj. ~Varjúháj, ebfül - ~elmaradsz már ettül.~-
1092 22| elaludtam volna, hogy fel sem ébredek többet, ha félálomban megint
1093 21| oda az ágyam fejéhez, hogy ébredéskor az legyen az elsõ, amit
1094 20| Nyújtózkodtam egyet, mint aki ébredezik.~- Kis Gergõ! - hajolt fölém
1095 6| haragos Gáspár apó föl ne ébredjen, és rá ne kiabáljon az angyalkákra” -
1096 6| kincset, az öreg Gáspár nem ébredt fel, és én elégedetten surrantam
1097 4| reggel sarkantyúpengésre ébredtem.~- Itt a csizma, fiam!~Édesapám
1098 20| szememet, hogy meg ne sejtsék ébrenlétemet. Jaj, mi lesz, ha már kitudódott!~-
1099 16| a szobába, s hogy föl ne ébresszen, nem gyújtott lámpát. Különben
1100 20| kis kacagásainak sortüze ébresztett fel. Az ünnepi sortûz a
1101 23| ebcsont beforr. Az ám, az ebrõl jut eszembe: hogy is hívják
1102 1| csikorgatni, mint a csíz.~Még édesanyámnak is fölsütött a mosoly az
1103 17| hogy holtig ríhattok az édesanyátok kötõje után!~No, nekem nem
1104 18| a gyerek fejét.~- Hát az édesapád mért nem jött fel veled?~
1105 5| fejét, és panaszosan fordult édesapámhoz, aki halkan fütyörészgetve
1106 2| ahogy befutottam a szobába édesszülémhez, egyszerre eszembe jutott,
1107 5| tetszett ez a mulatság, hanem édesszülémnek se. Mikor észrevette, hogy
1108 3| ez volt a foglalkozása, efelõl senki se tudott biztosat.
1109 20| mernél jönni az udvarra az égbelátóba bekukucskálni?~- Ki - mondtam
1110 20| Gergõ?~Nem adtam volna száz égbelátóért, ha a tanító úr a ködmönt
1111 22| szemem, és ködmönöstül, égbelátóstul rázuhantam a kis bice-bócára.
1112 22| icike-picike darab látszott az égbõl, mintha valami mély kútból
1113 22| Kijutottam az õ szabad ege alá! Nemcsak a csillagok
1114 20| varga már akkor ott állt az egeket mutató szerszámnál, és reszketett,
1115 14| selyempántlikája, míg az egér le nem rágta róla. Vadonatúj
1116 13| akinek jóformán csak a kis egérképe látszott ki a padból, és
1117 5| az alatt törpék laknak az egérlyukakban, és azok éjszaka mind el
1118 8| nótáját. Olyankor még az egérlyukból is tündérkék táncoltak elõ,
1119 3| mondja -, kakasszólásra olyan egészséges lesz Gergõ báró, mint a
1120 20| engem mégis tûz gyanánt égetett.~- Na, mit szólsz hozzá?
1121 4| hozzánk a kukoricaföld. Égette a lábam a csizma, s mire
1122 7| Megvallottam, hogy ezzel az eggyel én se vagyok egészen tisztában.
1123 7| egész életében közelebb az éghez, mint a földhöz, szívében
1124 13| Gáborka. Elment tamburázni az égi mezõkre, amiknek kék bársonyán
1125 5| rõzseszedõ gyerekeit. Néha egy-egy ijedt nyulat. Egyszer messzirõl
1126 8| görbe szûcskésnek, mely egybe szabdalta õket, s íróasztalom
1127 15| hogy ez nem uras. Ebben az egyben nem engedtem neki. Azt mondtam
1128 10| históriás könyvvel való egyedülmaradásnak. Ott volt a „Ludas Matyi”
1129 10| kérdezõsködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.~
1130 6| fölszedte a pénzeket, és egyenként visszadobta õket. Csak azt
1131 20| is kapta, ott is maradt egyes-egymagában. A felesége nem akart odatemetkezni,
1132 20| Pálistók Peti dolgozatában az egyeseket négyesekre. Takaros kis
1133 6| vissza velük édesapám.~- Csak egyesével, fiamuram. A levest se keverjük
1134 6| a könyvet, csípett rajta egyet-kettõt, aztán hirtelen hátat fordított,
1135 7| ködmönt.~Mire megvolt az egyezség, akkorra szülém is elõkerült,
1136 17| szalonnás bácsik, almás emberek egyforma jó szívvel voltak hozzánk.
1137 18| lépett az iskolánkba.~Velem egyidõs fiúcska lehetett, lenhajú,
1138 17| az utolsó tojást. Egytõl egyig feltörte valamennyit, hogy
1139 22| rideg-hideg sziklák voltak, egyik-másik keményen meg is ütött, ahogy
1140 22| belsejébõl ömlött kifelé a fény, egyikbõl piros, mint a hajnal, a
1141 18| pedig zavartan kapkodott hol egyikhez, hol a másikhoz:~- Ez az
1142 22| kemence lesz benne, s az egyiknek a kuckójában én alszom,
1143 5| híres királyfiakról, de azt egyikrõl sem mondta, hogy iskolába
1144 8| hol felcsillanva, mint egyjátékos napsugár. Magam törtem és
1145 22| kincset, báránykám! Várj csak, egykettõre itt leszek vele! Lesz itt
1146 3| megtalálni az õseid kincsét, de egymagam nem bírok hozzájutni, hanem
1147 17| csörgette meg a pénzt az egymásba fogott két markában.~- Mi
1148 2| ahogy az alsó, felsõ csõrét egymáshoz reszelte, de látni nem láttam,
1149 23| iskolába, és vigyázhattok egymásra, hogy megint el ne vigyen
1150 13| öreg mesternek. Hanem azért egypár nap múlva az öreg Báró megint
1151 13| ezüstpityke a rámáján - az én egyszeri sarkantyús csizmámat ehhez
1152 17| loccsantotta ki az utolsó tojást. Egytõl egyig feltörte valamennyit,
1153 16| ugye, nem csúfolod ki a te együgyű, öreg nénikédet?~- Ó, drága
1154 7| hogy szeme láttára haljon éhen szegény istenadta gyereke.~
1155 8| mikor egyszer aratáskor egy éhes-szomjas, anyjavesztett fürjfiókot
1156 23| és sorra hordozta a kis éhesek közt:~- Vegyetek hamar,
1157 3| házõrzõ kutyád is marcifánkot ehet. Hát ehhez mit szólsz, Márton
1158 23| egyet tudtam mondani.~- Ehetném - ez volt az egész.~De azt
1159 9| ám, itt majd nyelheti az éhkoppot - bólintott csúfolódva Bordács -,
1160 22| szemem. Nem éreztem én se éhséget, se félelmet, se hideget,
1161 1| orcáján a muzsikaszóra. Pedig éjjele-nappala csupa szomorúság volt akkoriban,
1162 1| mint a rózsa, piroslott az éjjeli mécs gyönge fényében. Odalopództam
1163 19| bányakertbõl megint fekete éjszakába kerültünk. Mázsás szikladarabok
1164 20| keresi a kenyerét, örökös éjszakában. Kék eget nem lát, madarat
1165 15| sarat.~Szép holdvilágos éjszakával végződött ez a nap. Malvinka
1166 15| Fölemelem az ütőfát, de ki is ejtem a kezemből mindjárt. Még
1167 15| egy kicsit gondolkodóba ejtett. Nini, hátha a ködmöntündér
1168 17| repedésen mindjárt bele is ejthesse a pénzt. Akkor aztán egészen
1169 8| szegényes kertünk egyetlen ékessége, az apám legkedvesebb virága.
1170 2| cinegék királyában.~Hanem ekkortájt megint hírt hallottam róla.
1171 16| legfényesebbet, amit a Mitetszik ékszeres boltjában találni lehetett.
1172 15| Esteli vetkőzéskor sokszor el-elnézegettem a ködmönt, hogy hátha vallana
1173 4| fakadtam, s még este is el-elpityeregtem magam az ágyban. De legalább
1174 10| boltajtóból. - Ahány könyvet eladsz, annyi varjúcomb lesz a
1175 6| kezével.~- Hallgass, te! Eladtam a kakast, ennek az árán
1176 19| kis bice-bócának mindig elakad a szava, ha nagyapjáról
1177 8| jut~a borongós nap, melyen elaludt,~s amikor halkan sírdogál
1178 6| keresztül látszik - hebegtem elámulva.~A kutyatejvirágokat szivárványszínû
1179 4| kellett fordulnom, hiszen mind elázott volna a drága sarkantyús
1180 11| mesékben se hallottam.~Nagyon elbámészkodhattam, mert a tündér gyöngéden
1181 16| a szobácska mindig úgy elborult, mintha kifutottak volna
1182 3| hogy a mai vacsoránkat elbûbájoskodta a hatalmas Küsmödi.~Az édesapám
1183 5| Egyszer el is határoztam, hogy elbújok a kémény mellett, és meglesem
1184 1| egész erdõre való madár van elbújva ebben a csudadudában. Csakhogy
1185 5| hogy engedhetném? Hóban elbukhatna, jégen elcsúszhatna, rossz
1186 18| furcsa névre megint csak elcihegtük magunkat. A tanító úr is
1187 20| Tündérkémet alig lehetett elcsalni az égbelátótól. Egész este
1188 23| Most meg énrajtam volt az elcsodálkozás sora. Sehogy se akartam
1189 23| vittem a számhoz, azon úgy elcsodálkoztak, mintha én volnék a cirkuszban
1190 21| bányaházon túl már nagyon elcsöndesedett a világ. Még a hó sem csikorgott
1191 5| Hóban elbukhatna, jégen elcsúszhatna, rossz gyerekek megkergethetnék,
1192 8| ringattalak, és százszor is eldanoltam neked egyfolytában a „Júlia
1193 6| Csak nagyon szerettem volna eldicsekedni vele valakinek. Az ám, de
1194 16| szakajtóból elõkereste az eldobott öreg gyûszût, fölhúzta,
1195 18| hivatalát, de akkor egyfolytában eldudálta az egész napra valót. Igen
1196 22| lámpafénynek gondoltam, az elébb éppen belesütött úgy, hogy
1197 20| nézi az égbelátó.~Kezdtem éledezni. Úgy látszik, mégiscsak
1198 12| de azért a tündérke mégis elégedetlenül csóválta meg a fejét, mikor
1199 23| kövek közt, szétfoszlott, elégett az egész ködmön, csak ennyi
1200 14| Gyurka birodalmába. Lengettem elejbe a kajla kalapot messzirõl.~-
1201 7| kibújik belõle a tündér, és elejbéd áll: „Mit parancsolsz, édes
1202 19| azonban csak magánosan jött elejbem, s nagyot nézett, mikor
1203 18| akkor is, mikor a tündérke elejbém tolta a lekváros buktát.
1204 9| keresztapám nem volt az emberek elejébõl való. Hosszúra fölmagzott
1205 14| gyerek. Olyan vagy, mint õsz elején a tarhonyás zacskó. Ugyan
1206 1| hajlatáról visszanézek az elejére, egész eddig a körte-muzsikáig
1207 22| már kihallgatom ám õket elejétõl végig, s nem kotyogok bele
1208 11| fülemet:~- No, ez egyszer még elengedem a büntetést, de ezután mindig
1209 12| lábára, úgy sántikáltak elénk összefogódzva.~„Ezt elmondom
1210 22| No, Gergõ, mégiscsak eleresztett a markoláb!~Az ám, úgy bukfenceztem
1211 16| fiad, aki vándorútjában elérte már a napnyugati király
1212 22| érõ havon, és nagy nehezen elértem a barlang száját. Nem volt
1213 5| vizekben megvörösödött, éles szelektõl reszelõsre fújt
1214 9| gyereket, hiszen látod, milyen elesett. Nem kell annak most már
1215 15| tántorog, hogy mindjárt elesik. Erre aztán elsikítottam
1216 18| megérkezett, és a kuckó-diák éléstárába õ is becsúsztatott egy csirkecombot,
1217 23| hegedûszava közt:~- A szeretet az élet.~ ~.oOo.~
1218 20| sziklákat, amiket egész élete verejtéke öntözött. Engedelmet
1219 23| már legalább nem féltem az életedet.~... Jó pár hét beletelt
1220 1| körte-muzsika. Ahogy most az életem hajlatáról visszanézek az
1221 13| takarta be az én gazdátlan kis életemet.~ ~
1222 5| nevezetes eredménye volt az életemnek: szûcsmesterségre fogtak.
1223 10| remeteségben töltötte az egész életét, leginkább csak annyit tudott
1224 9| vissza lehetett téríteni az élethez.~A szívére szorítva zokogott
1225 9| Fél nap alatt az egész életre elkészültem a gazdapályával.~
1226 22| kisgyerek koromban énelõlem elette a vacsorát.~Elfutott a düh,
1227 20| elkapta a szemét:~- Egy eleventelen malacsért se nézsnék bele
1228 23| bácsikája fülébe.~Szülémnek elfacsarodott a szíve. Se szólt, se beszélt,
1229 1| csak ezt csattogták volna.~Elfakadtam sírva, bementem a házba,
1230 16| lett, a kanári már kezdte elfelejteni az éneket, az óra a kakukkolást,
1231 16| az orrát, a kakukkos óra elfelejtett kakukkolni, s a Pajtás macska
1232 20| magánosságba. Az emberek lassanként elfelejtették, ki volt, mi volt, s így
1233 15| békateknős pikszisből, s azt elfelezte köztem meg az öreg kanári
1234 3| subácskát doktorolni.~A bûbájos elfintorította rá a tömpe orrát:~- Még
1235 16| öreg csõsznek, mert nagyon elfogódva veregette meg az állat fejét.
1236 15| nem a naptól akartam én elfordulni, hanem szülémtől. Én csakugyan
1237 16| bennünket. A küszöbön azonban elfüttyentette magát, de mindjárt meg is
1238 22| minden fény, mint mikor elfújják a lámpát.~Vaksötétben tapogatóztam
1239 10| Nem gyõzné szusszal.~- Elfújná a fújtató.~- Nem, egész
1240 9| sírdogálni, nagy kedvem volt elfutni a telkes gazdaságtól.~Nem
1241 22| énelõlem elette a vacsorát.~Elfutott a düh, és fölkaptam egy
1242 12| rávenni. Legelõször úgy elgörbítettem a számat, mintha meg akarnám
1243 23| a végére értem, a doktor elgondolkozva bólogatott:~- Most már hát
1244 18| néhány szem kökényt. Egy szem elgurult, Cintula azt mindjárt fölkapta
1245 22| Itt mostan nyilván valami elhagyatott tárnába kerültem. Annak
1246 14| szolgabírót tükrös hintóban elhajtani az iskola elõtt.~- Hát hiszen
1247 18| robbanás volt, egész a vasútig elhallatszott.~Megmondtam, hogy az én
1248 18| nekem se apám, se anyám. Elhaltak idegen városban. A nagyapám
1249 8| kukoricapásztor barátomé, s elhatároztam, hogy megpróbálok én is
1250 9| magamban.~Az ám, a gyámapám elhelyezkedett benne nagy kényelmesen,
1251 20| Bíztam benne, hogy majd csak elhibázza valahogy Pálistók Peti.
1252 23| hallottad azt a sok furcsaságot. Elhidd, hogy ha én vagyok ott a
1253 9| magamhoz venném a gyerekét, és elhiheti, hogy nevelnék belõle olyan
1254 15| hátba tudnám hajítani!~- Elhiszem - nyitnám feleletre a számat,
1255 14| nem mutatta be soha, de én elhittem neki. El is határoztam,
1256 21| A hó belepte, ráfagyott, elhomályosította még az üvegszemet is. Hát
1257 13| meglássa, mester uram, mind elhordódik azs a sögrül. Akire szükség
1258 10| könyvkereskedõinas, hogy minden könyvet elhurcolásszanak elõlem!”~- Hallod-e, te
1259 20| Lá-há-tom.~A tanító úr gyöngéden elhúzott az égbelátótól:~- No, hagyjál
1260 22| változott nagyapókád szíve is, s elijedtek tõle az angyalok. Add ide
1261 23| eresz alatt.~- Nini, de elillantak a vendégek - kukkantott
1262 14| otthon az eszedet, mikor elindulsz az iskolába?~- Viszem én
1263 23| Gergõ fiam, mikor hazulról elindultál. Lázadban láttad, hallottad
1264 21| Lecsúsztam a mészégetõrõl, és elindultam a hang irányában. Pár lépés
1265 13| ám, hogy az angyalok is eljárkálhattak benne.~Ahogy hűvösödni kezdett
1266 23| nyugosztalja szegényt.~Nagy éljenzés támadt erre az ablak alatt
1267 22| vidékre.~- De ugye, mégiscsak eljönnek néha ide is? Minden jó emberhez
1268 21| haladsz egészen az erdõig. Ott elkanyarodsz jobbra, egész a régi mészégetõig.
1269 13| nézzek ki ezen az estén, mert elkap a markoláb.~Hát én nem is
1270 17| ellen.~Bezzeg tudta õ! Ha elkaphatta valamelyikünket, annak úgy
1271 3| Küsmödi, se szó, se beszéd, elkapja elõlem a tányért a mellehúsával,
1272 13| bizony az angyalkáknak is elkelne valami jó meleg csizmácska
1273 13| nem akarom ilyen fiatalon elkényestetni.~Cötkény vargának szomorú
1274 8| róla, és sehogy se tudtam elképzelni, hogy költözik az majd bele
1275 20| szegény, hogy az artézi kutat elkeresztelte vízcsordító távfuratnak.
1276 2| az a nagy fekete madár? Elkergette az a kis cinegekirály, ni! -
1277 10| nyújtódeszkát is.~Szülém sietett elkérkedni vele, hogy de bizony tele
1278 11| hosszabb a jobbnál.~Ezen aztán elkeseredtem, s tán még most is csordogálna
1279 1| kisompolyogtam a szobából, és elkeseredve ültem ki az udvarra a ribizlibokrok
1280 9| nap alatt az egész életre elkészültem a gazdapályával.~Már hajnalodott,
1281 4| világból. Egyszerre csak elketyegi magát az óra a fejem fölött:~-
1282 15| mozdítani. Aztán meg mind elkeverné a drága szép kisködmönt.~
1283 19| lenne ezt a szép ködmönt elkeverni odalent. Nézd e, kerítettem
1284 19| szétválakozni. Rendesen elkísértem egész a papok kertjéig,
1285 7| mondott, hogy ha még egyszer elkóborlok a háztól, akkor odapányváznak
1286 20| nem akart odatemetkezni, elköltözött errõl a vidékrõl a kis lánykájával
1287 20| szedtek le róluk. Péter apó elköszönt tõlünk.~- Ezekkel szívatjuk
1288 21| nincs mitõl félni. De ahogy elköszöntem az öregtõl, utánam kiabált:~-
1289 22| csupa kõszikla, ameddig csak elláttam, és az mind csillogott-villogott,
1290 18| bice-bóca napján árulkodott ellene. Fölágaskodott az utolsó
1291 15| hordtam télen-nyáron, akárhogy ellenkezett velem a tündérke, hogy ez
1292 23| élnek a világon. De minek ellenkeztem volna olyan okos öregemberrel,
1293 8| könnyebben elszaladhatsz az ellenség elõl.~Elsírtam-ríttam aztán,
1294 22| lettem volna takaródzva.~Ellenzõt csináltam a két tenyerembõl
1295 12| gyémántszemet, amit a hörcsög ellopott tõle. Azért áskál mindig
1296 9| menni, s a nagy jóllakás ellustítja az embert. Igaz-e, Gergõ
1297 20| csillagos ég felé volt fordítva. Elmagyarázta minden csínját-bínját, hogy
1298 20| bizakodtam benne, hogy majd csak elmarad mellõlem: megállta a helyét
1299 3| fáj. ~Varjúháj, ebfül - ~elmaradsz már ettül.~- No - azt mondja -,
1300 11| pocsolyavízzel. Föléje hajolok, elmarkolászom a tetejérõl a békanyálat,
1301 18| megcsikordult alattam.~Hirtelen elmázolta a tenyerével a rajzokat,
1302 10| Csontos Szigfrid is csak úgy elmegy Földvárra deszkát árulni,
1303 7| csodaködmön.~- Hát mire elmégy deáknak, akkorra meglesz -
1304 11| füllentésed. Most pedig elmegyünk mihozzánk, mert ilyen késõn
1305 19| csörgedezett keresztül. Elmehettem volna a Hófehérke hét törpéje
1306 6| kimenni.~„Megvárom, míg elmennek” - gondoltam magamban, és
1307 12| okvetlen megnevettetem, majd elmesélem neki, mért járt a kutya
1308 13| megrepedt teknõ, s alig tudtam elmondani a nagy zokogástól, hogy
1309 11| mellém az árokpartra, és elmondatta velem, ki vagyok, mi vagyok.
1310 11| lakott az aranykörmû tündér; elmondhatom, hogy azóta se láttam olyan
1311 20| az oldalamat, hogy én is elmondjam neki, amit én tudok Küsmödirõl,
1312 12| elénk összefogódzva.~„Ezt elmondom a földvári hercegnek” -
1313 17| hallani, ahogy az öreg Maksus elmordul a harmadik szomszédban.
1314 1| vissza. Ami elõtte volt, az elmosódik elõttem, mint hajnali kép
1315 16| Ahogy leírom ezt a szót, és elmosolygom magamat, hirtelen úgy érzem,
1316 21| Gergõt is elviheti már.~Ezen elmosolyodtam magamban, és nagy vidáman
1317 13| mûhelyben, mert a Gáborka elmúlása után is tartottam a barátságot
1318 4| Most azonban egyszerre elnehezedett a kezemben, mint az óriások
1319 23| hogy nemcsak az emberek élnek a világon. De minek ellenkeztem
1320 22| bányába, Péter apóhoz, és élnék úgy, mint a többi ember.~
1321 11| nevetett, az öreg kanári is elnevette magát álmában, az öreg óra
1322 2| pedig felültem az ágyban és elnevettem magamat:~- Jaj, de jó, hogy
1323 4| fia...”~Malomvár... ez az elnevezés nagyon megtetszett nekem.
1324 20| vacog a fogad. Mink még majd elnézelõdünk idekint egy kicsit.~Szót
1325 9| komaasszony, ha maga meg tud élni az arasztos földecskéjébõl.
1326 5| meghallottam, hogy a macskabagoly elnyávogja magát kint a tetõn, és mindjárt
1327 5| vertem szögeket a hasába, aki elnyelte Jancsit és Juliskát.~A szülém
1328 9| is a feje alá gyûrt egy elnyûtt pruszlikot, a másik is:
1329 20| mi lehet az az égbelátó.~Elõadás után megtudtuk azt is. Szabad
1330 11| rajtam. Hát a kincseket ugyan elõadja-e mindjárt?~A skatulyát az
1331 14| Gyurka bácsi, csak nem merem elõadni - törtem el a kis mécsest.
1332 7| magyarázta apám. - Az elõbb-utóbb úgyis hozzájuttat a kincsekhez,
1333 4| repedéseiben, azok mindig elõbújtak, ha sziszegtem nekik, s
1334 22| csússzon, mint ahogy én elõcsúsztam a szikla mögül. Csak egy-két
1335 21| égbelátót, jól megmarkolva elöl a két lábát. Jó nagy karaj
1336 5| Mikor készen voltam, akkor elölrõl kezdtem az egészet, s külön
1337 11| már az asztalocskán, és elöntötte fénnyel a két székecskét
1338 6| a télbõl, én már annyira elõhaladtam a tudományokban, hogy úgy
1339 9| mikor keresztanyám megint elõhozakodott a kenyérkarajkával:~- Ugyan
1340 20| Malvinka nagy csodálkozva elõhozta a benyílóból. Sehogy se
1341 23| nevetett a doktor, és elõhúzta az ajtó mögül az égbelátót. -
1342 12| malomházban nem volt járatos ilyen elõkelõ vendég. A mesékben sem volt
1343 16| sóhajtott Malvinka, s elõkeresgetve a földrõl a vaskörmöt, fölhúzta
1344 16| a kis fonott szakajtóból elõkereste az eldobott öreg gyûszût,
1345 14| orvosságot errül is. Mindjárt elõkerítem, megállj!~Azzal lebukott
1346 17| A BŰBÁJOS ELŐKERÜL~Az iskolánk sok ablakszemével
1347 7| egyezség, akkorra szülém is elõkerült, aki odakint járt valahol
1348 16| hogy utánam gurult, ha eloldalogtam a varróasztalkától.~- Kapd
1349 22| hogy a vén ember rejtegeti elõle a kenyeret. Bizonyosan maga
1350 7| maradt a fán, vagy hirtelen elolvadt a hó: azt mind a markoláb
1351 22| Leguggoltam, s lassan, óvatosan elõrecsúsztam a barlangban.~Nem kellett
1352 21| Nagyot rántottam az égbelátó elõremeredt lábain: most sarkantyúzzon
1353 17| De a bûbájos is egyszerre elõremeresztette a nyakát:~- Mi az, mi az,
1354 14| hirtelen beült a padba, s elõszedte a könyveit, mintha õ volna
1355 16| gyõztem Malvinkát hazavárni. Elõszedtem a faliszekrénybõl a déli
1356 13| magamat abban a percben, mikor először léptem át az iskola küszöbét.~
1357 17| öreg Matkóné például mindig elosztogatott köztünk egy kosáralja kis
1358 19| pogácsával, gondoltam, azon majd elosztozunk a kis bice-bócával.~Péter
1359 15| én ott térdeltem szülém előtt, és könnybe lábadt szemmel
1360 1| napig nem is volt kedvem elõvenni. Hanem akkor egyszerre gondoltam
1361 14| mégiscsak lekaptam a kajlát, és elõvettem a hónom alól a pörgét. Nem
1362 13| csizma, ahogy lépkedek benne.~Elpityeredtem, mint a megrepedt teknõ,
1363 16| fölött dalolt még egy rég elporlott ajak, s amit rajta kívül
1364 2| volt azt a szép nagy tököt elprédálni, hiszen ez csak olyan paraszt
1365 23| kapott észbe. No, õ szépen elprédálta a nagy ebédet! Mi lesz most
1366 6| mondta mosolyogva az Úr, és elrejtette az ajándékomat a kék palástja
1367 14| mindjárt felém fordult, és elrikkantotta magát:~- Nini, gyerekek,
1368 3| aki még a csontját is mind elropogtatta a galambnak, aztán utána
1369 10| majszternak erre egyszerre elsavanyodott az ábrázata. Végig-végigméregetett
1370 12| A tündérke egy csöppet elsikította magát, és azt mondta, sose
1371 15| mindjárt elesik. Erre aztán elsikítottam magam:~- Édesszülém! - és
1372 13| hanem a ködmönöm. Az volt az első szava:~- Ejnye, te nagy
1373 10| könyves asztalhoz.~- Az elsõsorbelieknek egy hatos az ára; a második
1374 18| Éppen most akartam leírni az elsõt.~- Hát hadd hallom. Melyik
1375 9| ködmön is minél hamarabb elszaggatódna.~ ~
1376 7| mint Küsmödinek.~- Mire elszaggatom? - kérdeztem elszontyolodva.~-
1377 8| Mert lovon könnyebben elszaladhatsz az ellenség elõl.~Elsírtam-ríttam
1378 22| kinevetnek az emberek, vagy elszaladnak elõlem.~- Az azért van,
1379 12| találod a vizet a konyhán. Én elszaladok a pékhez, addig te szépen
1380 17| amikor az öreg Maksus mellett elszaladt. Az öreg Maksus elõtt ki
1381 8| lelkendezve hívtam be. Nem akartam elszalajtani a tündért, aki ott lebeghetett
1382 18| zsákmadzag - vágta ki Cintula elszántan.~Akkor a lénia fölemelkedett
1383 4| rám édesapám csodálkozva.~Elszégyelltem magam, mert olyan meleg
1384 22| volt, mint te most. Azután elszoktak innen. Kövek közt, látod,
1385 20| világlátott ember mindjárt elszólta magát:~- Nini, hiszen ez
1386 11| váratlan befejezése nagyon elszomorított volna. Hiszen a ködmön a
1387 10| szülém a hazatérésemnek, úgy elszomorodott azon, hogy inasnak akarok
1388 6| ronthatjuk el a gyomrunkat.~Elszomorodva hurcoltam vissza a könyveket,
1389 7| elszaggatom? - kérdeztem elszontyolodva.~- No, igen - nézett rám
1390 19| lámpást:~- Nézz szét nálunk!~Elszorult a szívem, és nem bírtam
1391 12| ködmönzsebbe, gondoltam, ott elszundikálhat addig, míg nevethetnékje
1392 12| sikerül az úri szokásokat eltalálnom. Kedvetlenül osztogattam
1393 20| bányából a mérges levegõt. Eltart a munka vagy egy hétig,
1394 5| marékkal van belõle! Az maga eltartott egy hétig, míg a rozsdát
1395 3| rásüvöltenek, az ijedtében úgy eltátja a száját, hogy kiesik rajta
1396 22| adhattál volna mellé!~Úgy eltátottam a számat, hogy majd kiesett
1397 4| magamformájú mezítlábas fiatalurak élték világukat.~Hanem amióta
1398 18| a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra. Télen azonban
1399 2| szomorúság után már egész vígan éltem világomat. A kukoricaföldünkön
1400 6| összeolvasol. Õszre, ha isten éltet, beadlak a városi nagy iskolába,
1401 7| bírnám ki, ha még egyszer eltévelyegnél!~ ~
1402 8| megállni.~Ahogy egy kicsit eltikkadva hazaértem, egyszerre csak
1403 17| ránk kegyetlen-dühösen.~- Eltisztuljatok innen, szedte-vette kalamárisnyalói,
1404 22| fecskefiók. Egyszerre azonban eltolta magától az etetõ kezet.~-
1405 11| mint más emberé.~Egy kicsit eltûnõdött, aztán megint a furcsa kedves
1406 13| járogathatott haza, mert rövidesen eltûnt a szegrõl öt pár kis csizma,
1407 8| Igazi tûrömvirág. Egyformán eltûr esõt, napot, hideget, meleget,
1408 10| kiment a füzesbe varjút lõni. Elülte szegény a lábát a sok semmittevésben,
1409 3| nem tudják, hogy egyszerre elváltozott volna galambbá, és hét esztendeig
1410 22| mákfej a szélben. De azért elvánszorogtam egy-két lépést a piros tüzû
1411 7| úgy rájuk ijesztettem az elveszésemmel apámékra. Szegény szülém
1412 7| nem találta, vagy a macska elveszett a háztól, vagy a csengettyűkörtéből
1413 7| ködmönöd kincses ködmön, rögtön elveszti az erejét. Érted-e?~- Értem,
1414 8| hetekig bujdokolt köztük, hol elveszve, hol felcsillanva, mint
1415 19| húzott el onnan Péter apó. - Elvezetlek a bányakertbe. Az lesz csak
1416 21| Utóvégre egyszer Gergõt is elviheti már.~Ezen elmosolyodtam
1417 14| fölszólított, a nagy Cintula megint elvihogta magát az utolsó padban,
1418 14| rólam mosni. De még azt csak elviseltem volna, ha tisztességesen
1419 23| énhozsám mindig olyan jó volt? Elvisem neki, mondok, hogy örüljön
1420 17| fülét, úgyhogy a kis Pipitér elvisította magát, mint a kismalac:~-
1421 21| Hát az lesz, hogy én téged elviszlek a kis bice-bócának - néztem
1422 15| egész éjszaka.~Reggel, ahogy elzavartam a szememből az álompillangókat,
1423 11| is csak olyan, mint más emberé.~Egy kicsit eltûnõdött,
1424 23| Mikor a te szegény bûbájos embered meggyújtotta a mécsest,
1425 5| lovakat, huszárokat, akasztott embereket, de annak mindnyájának van
1426 9| maguk alszanak - néztem a jó emberekre, akik jöttek-mentek még
1427 3| senki se tudott biztosat. Emberemlékezet óta az óbánya egy gödrében
1428 22| eljönnek néha ide is? Minden jó emberhez le szoktak szállni. Tavaly
1429 20| Sose lehet azt tudni olyan embernél, aki a föld alatt keresi
1430 21| karácsonyéjszaka, ebben az embertelen vadonban.~Pedig az éjszaka
1431 14| kerülsz, állj meg a talpadon emberül.~ ~
1432 16| varr, hogy ebben magától emelkedik az embernek a keze, mint
1433 4| fiáé csupa telekesbocskor emellett! Orra csukaorrú, sarka magas
1434 7| kend velem?~Erre hálálkodva emelte meg a kalapját:~- No, akkor
1435 16| marad a keze a levegõbe emelve: nem gyõz gyönyörködni a
1436 4| bagolyfiókák visítottak, de emennek a padlásán én voltam a gazda.
1437 17| kaputámasztó kövön.~- No, most már emezen az utcán kerüljünk ki a
1438 10| bolt.~- Itt a kellemes, emitt a hasznos - járt-kelt a
1439 8| a faluba.~Magam is sokat emlegetem,~számon mosollyal, könnyel
1440 17| véleményen voltak, s még ma is emlegetik maguk közt azt a gyönyörû
1441 11| földre.~- Nem ismerem, akit emlegetsz, kisfiú. Az is varrónõ?
1442 20| látószerkereskedõ!~Többet aztán nem is emlegette nekünk a tanító úr az égbelátót,
1443 23| Mert azt is nagyon sokat emlegetted ám három hónap óta.~Most
1444 2| testvérkém utolsó tekintetének az emléke nyilallott bele. Egyszerre
1445 23| tartozunk az öreg Küsmödi emlékének is, Isten nyugosztalja szegényt.~
1446 20| minden esztendõben valami emléket szoktam adni a negyedik
1447 23| bányát, keresztet faragnak az emlékezetére a bányászok.~A másik ágy
1448 20| benyílóból. Sehogy se akart rá emlékezni, hogy õ vitte oda, mikor
1449 20| helyett!~Az „én jó gyermekem”-en akkorát szorított az avicska
1450 22| te edd meg, nagyapóka!~- Én-e? - nevetett Küsmödi olyan
1451 21| jó szándék talpon is volt énbennem. De hát hogy fogjak hozzá
1452 16| szarvasok.~És az együgyû ének egyre hangosabb lett, és
1453 16| már kezdte elfelejteni az éneket, az óra a kakukkolást, a
1454 22| ahogy kisgyerek koromban énelõlem elette a vacsorát.~Elfutott
1455 2| s Titulász doktor bácsi énfelettem is törülgette már a pápaszemét:~-
1456 23| mégis szép volt tõle ez az engedelmesség.~Még a tepsiben is olyan
1457 11| mihozzánk, mert ilyen késõn nem engedhetlek egyedül bolyongani a városban.~
1458 5| hófúvásban botorkálni, hogy engedhetném? Hóban elbukhatna, jégen
1459 15| uras. Ebben az egyben nem engedtem neki. Azt mondtam mindig,
1460 23| azs én kiskomámtól, aki énhozsám mindig olyan jó volt? Elvisem
1461 9| van õneki a legjobb helye énmellettem.~- Itt ám, itt majd nyelheti
1462 18| gyerekre haragszik, aki énnálam futósabb. Aki... nem bice-bóca.~
1463 18| aggóskodva a tanító úr -, de hát enned is kellene ám valamit.~-
1464 11| szaladt ám a szívem. Hiszen énnékem édesapám azt mondta, hogy
1465 18| kellene ám valamit.~- Van mit ennem - sietett a bice-bóca a
1466 12| hittem volna, hogy egy szoba ennyire megtelhet fénnyel. Ugyan
1467 15| Gergő, hogy azt a nénit én ennyiről is hátba tudnám hajítani!~-
1468 23| addig, míg megemberedtek. Ennyivel tartozunk az öreg Küsmödi
1469 22| szikláknak, hogy õk se féljenek éntõlem. S amilyen fönnhangon tõlem
1470 14| fiúk barátságát, se õk az enyémet. Ha valamelyik megszólított,
1471 17| markában.~- Mi pénzed van? - enyhült meg egy kicsit az öreg.~-
1472 8| termése volt. Az udvarunk eperfájának ágából faragta apám, és
1473 23| amekkorát még nem látott az öreg épület, s ha hiszem, ha nem, még
1474 5| vércsefészekben, de ezért ugyan nem érdemes iskolába járni. Írni is
1475 9| szeretném látni, a Gergõ csacsi érdemli-e meg jobban az abrakot vagy
1476 2| nincs nekik mit enni az erdõben.~- Drótoztasd össze a fejedet,
1477 21| mentén haladsz egészen az erdõig. Ott elkanyarodsz jobbra,
1478 8| amiket én szedegettem össze erdõn-mezõn, finom selyemszállal kivarrva
1479 1| illendõen. Azt mondta, egész erdõre való madár van elbújva ebben
1480 5| télen még egy nevezetes eredménye volt az életemnek: szûcsmesterségre
1481 5| mondtam büszkén, és munkám eredményét át akartam nyújtani apámnak.
1482 11| é-é-éppen azért sí-í-í-rok - eredt meg újra fájdalmam patakja.~
1483 7| ködmön, rögtön elveszti az erejét. Érted-e?~- Értem, édesapám.~-
1484 18| eszébe a maga nagy testi erejével.~Mire a tanító úr megérkezett,
1485 8| jelenthetett pulykául: „Eressz el, te bolondos gyerek,
1486 9| sokáig hányta a hab a lelkét, eresszen-e, ne-e, utoljára mégiscsak
1487 13| kiakaszthatjuk a szögre az ereszet alá. Hiszed-e, hogy reggelre
1488 21| értem, akkorra olyan köd ereszkedett, amibe beleveszett minden.
1489 5| Gyenge virágszálam, dehogy eresztem ki ebbe a vad idõbe! Tél
1490 22| megcsalt. - Hiszen engem el se eresztett a bányacsõsz addig, míg
1491 4| Kis-csiz-ma, kis-csiz-ma!~El is eresztettem a fûrész végét azon nyomban.
1492 16| Gergõ, mit gondolsz, mennyit érhet egy olyan izé? Egy olyan
1493 15| volt, aki legalább hozzá érhetett. Utoljára a nagy Cintula
1494 3| hogy Küsmödi bácsi nem éri be az ilyen szegényemberes
1495 21| kezemet: hatalmas faderekat érintek. Újra kezdõdik a kopácsolás,
1496 1| körte-muzsikának. Ha csak a számhoz érintettem, halkan kacagott, mint a
1497 18| Utolsónak a nagy Cintula érkezett meg, s mikor meglátta a
1498 16| érzem, mintha tündérkém keze érne hozzá félénken a hajamhoz,
1499 22| fenekén keresztül a nyakig érõ havon, és nagy nehezen elértem
1500 12| mikor már belefáradtam az erõlködésbe.~No de füle van neki. Nagyot
1501 1| eljajdítottam magam. Akárhogy erõlködtem, a körte-muzsika nem szólalt
1502 23| cirkuszban a buzogányhajigáló erõmûvész.~Nem értettem én ezt sehogy
1503 15| vállamat szorongatná valami erős marok. Lopva hátranézek:
1504 22| alól, a szél pedig egyre erõsebb lett, s ahogy kanyarodott
1505 13| ha Malvinka nem fogja oly erősen a kezemet. Nagyon féltem,
1506 9| volt, hogy keresztapám jó erõsen belefogta a markába a kezemet.
|