|
Gyere, édes feleségem,
Simogasd meg a hajam -
Több fehér szál van már benne,
Mint amennyi barna van!
Tarkulok, mint deres őszön
A kifosztott almafa -
Pedig még a kapuban áll
Életemnek tavasza.
Ó, de nincs mért visszahivnom!
Adta, amit adhatott:
Bút, borongást bő kezekkel,
Fukarabban a napot!
Ó, de nem baj, hogy szeszélye
Behavazta szöghajam:
Csak a tiéd, az maradjon,
Mint a szived, szinarany!
Csak maradj te, aki eddig:
Gondtalan kis gerlice,
Ki nem hallja, hogy mi jajgat
Bent az erdő mélyibe.
Csak maradj te, aki eddig:
Játszi napsugár, amely
Örvényén a mély vizeknek
Mosolyogva siklik el.
Ó, ne nézd te, lent
a mélyben
Mily sötét a forgatag:
Te csak azt lásd, fent a színen
Mily szelíd és lágy a hab!
Ó, ne nézd,
az erdőmélynek
Mennyi fája összetört:
Te csak azt lásd, a te gallyad
Ma is milyen üde-zöld!
Gyere, édes feleségem,
Simogasd meg a hajam
S áldjon Isten annyiszor meg,
Mint amennyi szála van!
Csak ne tünődj soha rajta,
Szine, fénye hova lett -
Csak örülj, hogy együtt értünk
Hét nyarat és hét telet!
(1909)
|