ÖNARCKÉP

NEGYVENEDIK SZÜLETÉSNAP

Szája mogorva, szeme csacska,
Önön sulyától fáradtacska,
Szivében gyermek ősz uracska -
Ma vitte el nyarát a macska.

Ma vitte el nyarát, ha nyár volt,
Hogy napja csak sötétbe lángolt,
S míg kútvizen tartá a jámbort,
Csak álma szűre néki lángbort.

De ám az bor volt, nem kevert,
Nemes vesszőről szüretelt,
S ha bódulatban kedve telt,
Mindig lelt színig telt kehelyt.

Álomkristályból palotát faragott,
Álomsarlóval rózsát aratott,
Álomparipákból tartott fogatot,
Hát persze hoppon is maradott.

Most már csak gyalogost meneget,
Mint ahogy illet szelíd öreget,
Mig valahol a fűzek megett
Kimérik néki a házhelyet.

Ó álmok, álmok, drága álmok,
Mi panasza lehetne rátok?
De ha ti már mind elfogyátok,
Mit érnek a való világok?

Ó, jobb belőlük mit se venni észre,
Az emlékek subáján heverészve.

S kialudni, mint a letett szivar,
Amely lassan saját hamvába hal.

Vagy hirtelen elcsengni, mint e dal.

(1919)