1-500 | 501-1000 | 1001-1068
bold = Main text
Rész grey = Comment text
1 I | I. Az íróasztaltól a beteg ágyáig.
2 I | önmagam elől. „Ő” üldözött: az „Én”.~Azok a bölcsek, kik
3 I | hogy a teremtés csodája, az ember, két részből áll:
4 I | testből, hallgassák meg az én történetemet, aki végig
5 I | éreztem, mint törik össze az az egyedül (?) hatalmas
6 I | éreztem, mint törik össze az az egyedül (?) hatalmas anyag,
7 I | egy új munkához, melyből az első kötet elkészítését
8 I | regényalak, hanem a való élet és az igaz szabadság utáni vágy
9 I | rajongok érte.~Mikor legelőször az iskolába felvittek, gyáva
10 I | kerültem haza. Panaszt tettem az apámnál, hogy miért kereszteltek
11 I | minden gyerek. Akkor aztán az apám térdére vett, megmondá,
12 I | keresztnevemet; aki csúfolt érte, az üstöke bánta.~Később aztán,
13 I | fel ez a történet, mint az ellenmondások, az át nem
14 I | mint az ellenmondások, az át nem hidalt hézagok, a
15 I | akkor megértünk mindent, s az ellenmondások szépen kibékülnek
16 I | ellenmondások szépen kibékülnek az alapeszmével.~Ez az én feladatom
17 I | kibékülnek az alapeszmével.~Ez az én feladatom azzal a művel,
18 I | francia nyelven írta le, az eredeti kiadás franciából
19 I | fordításból kell kitalálni az eredeti magyar szöveget
20 I | pedig fel kell jegyezni az irányadó mozzanatokat, a
21 I | homályosabb helyzeteket, s az egész lélektani kifejlődést,
22 I | lélektani kifejlődést, melyet az emlékíró maga gyöngéden
23 I | A nappal is olyan sötét, az éjjel is olyan álmatlan.
24 I | álmatlan. Egész nap utaztam: az íróasztalomtól a betegem
25 I | megint újra kezdődik a futás. Az a futó pokróc ott a szobában
26 I | beszélhetne, ha tudna! Teltek az alkonyatlan napok, a virradatlan
27 I | Szaporodtak a megírott lapok az íróasztalomon. Tízszer is
28 I | de ami a szememre jött, az nem volt álom, csak kínzó
29 I | kínzó kábulat. Fölkergetett az a rém! Nem is gondoltam
30 I | a rém! Nem is gondoltam az evésre. Egy kanál leves
31 I | lelkem kétfelé volt szakadva. Az előttem fekvő mű leköté
32 I | képei, s ha félrenéztem az írásból, ott feküdtek mellettem
33 I | megszűnt, a tüdő felszabadult. Az orvosok üdvözölték a beteget,
34 I | dolgozni. Hanem már ekkor az anyagé volt a hatalom. Egyszer
35 I | Egyszer csak lehúzott a fejem az íróasztalomra, a toll kiesett
36 I | toll kiesett a kezemből, az utolsó szó ez volt: „azonnal”.
37 I | munkámat, még mindig ez az utolsó szó benne: „azonnal”,
38 I | angyala hív. Így végezte az Úr! Őrangyalomnak vissza
39 I | Őrangyalomnak vissza kell térni az égbe. Pedig valóban meg
40 I | nagy veszélyes bajából. Az ő hatalmas tüdeje, melynek
41 I | s akkor küldött le neki az Úr egy szebb halált. Megölte
42 I | gyorsan, fájdalom nélkül. Az az ő „jó szíve”, amely soha
43 I | gyorsan, fájdalom nélkül. Az az ő „jó szíve”, amely soha
44 I | Dr. Huray ott volt már az ágya mellett: éjfélkor,
45 I | segíthetett rajta többé.~Az érverés sebes volt, de alig
46 I | koszorúkkal van betemetve. S az egész nemzetnek a szeretete
47 I | ha el nem ismerném, hogy az általános részvét egy piramis
48 I | kis darab kőhöz mérve, ami az én bánatom.~De mikor az
49 I | az én bánatom.~De mikor az a kis darab kő fekszik éppen
50 I | azoknak, akik a lélektant az emberi szív boncolásából
51 I | társaságban, hanem mikor az íróasztalom mellé leülök,
52 I | leülök, itt nézem naphosszant az utolsó szót, amit akkor
53 I | énnekem viszont engedjék meg az újkorszak bölcsei, hogy
54 I | életmódom, mint a kovácsnak az üllő és kalapács. Keresem,
55 I | arra, hogy milyen mély volt az az üreg, amibe lebocsátották,
56 I | hogy milyen mély volt az az üreg, amibe lebocsátották,
57 I | s hogy milyen hideg volt az a marok föld, amit utána
58 I | megmelegedni.~Milyen nagy volt az üresség körülöttem, mikor
59 I | rokonaim, barátaim mind.~És az íróasztal!~Sok nagy baj
60 I | íróasztal!~Sok nagy baj ért az életben! Ez az íróasztal
61 I | nagy baj ért az életben! Ez az íróasztal mindig menedéket
62 I | És most meggyűlöltem azt az íróasztalt; undorral, iszonyattal
63 I | tudnák, mibe volt mártogatva az a toll, amivel ama leveleket
64 I | gondolnak már ilyesmit.~Hiszen, az Isten szerelmeért, annyi
65 I | dolog után, nem veszti el az eszét. Másnak is drága volt
66 I | eszét. Másnak is drága volt az, ami mindene volt. Tanult
67 I | nemcsak szerető hitves volt az, akit elvesztettem, hanem
68 I | valóm kiegészítő része, ami az én jellememben hiányzott,
69 I | jellememben hiányzott, megvolt az övében, s azt kölcsönadta;
70 I | kölcsönadta; ő volt a lelkemben az acél. Őtőle jött költői
71 I | végig, egy hosszú életen át. Az volt a nászutazás! Véres
72 I | erélyével; keresztültörni az ellenség győzelmes táborán
73 I | gondolkozni, mint arról, amit az álom félbenhagyott…~Ezt
74 I | képtelen vagyok, majd talán az út gyönyörűségei visszaadják
75 I | visszaadják a testi erőmet, az út bosszúságai vágyamat
76 I | út bosszúságai vágyamat az „itthon” után.~„Itthon?”
77 I | gyorsabb járáshoz kezdtem: az utam kezdetén éppen alája
78 I | nem volt olyan drága, mint az övé, mert ő azt a babért
79 I | Minden életnek van célja, az én életcélom eddig a művészet
80 I | a művészet volt, ezután az lesz, hogy az apámnak gondját
81 I | volt, ezután az lesz, hogy az apámnak gondját viseljem”.
82 I | hogy mit írjak? Hát érdemes az én hátralevő életem arra,
83 I | fordulat? A sors leleményes. Az a nagy költő, nem mink!~
84 I | hazaküldeni, aztán el abba az országba, ahol meleg a tenger.
85 I | meleg a tenger. Mert ez az egyedül hű elem. A lég egyre
86 I | ha egyszer meleg, mindig az.~ ~De vajjon azért,
87 I | sírt messzire elhagyom, az álmok nem jönnek-e utánam?~
88 I | kérdésre adott válasz odafenn az a cím: „Utazás egy sírdomb
89 II | aminek észleléséhez hiányzik az emberi testnél az érzék. –
90 II | hiányzik az emberi testnél az érzék. – Még a múlt évi
91 II | szeptemberben megírtam ezt az ide beiktatott fejezetet
92 II | a tanulmány a következő:~Az a szoba, ahol én dolgozom,
93 II | szenvedéllyel gyűjteném azoknak az arcképeit, akik valamely
94 II | azután következett el rájuk az a végzet, hogy saját kezükkel
95 II | saját kezükkel törjék be azt az ismeretlen kaput, mely egy,
96 II | délceg fiatal költői fej, az élet napsütötte zománcával
97 II | Csengery Antal szállásán. Az volt a gyűlhelye az ifjú
98 II | szállásán. Az volt a gyűlhelye az ifjú szabadelvű Magyarország
99 II | sem szép asszony nem adta az élvezetet; tea mellett,
100 II | Csengery céllövő pisztolyát az asztalfiókból, s mintha
101 II | mely a falról alátekint, az az ismeretes daliás alak,
102 II | mely a falról alátekint, az az ismeretes daliás alak, azzal
103 II | Columbusból; úgy nevezi az utókor, hogy az „első magyar”,
104 II | úgy nevezi az utókor, hogy az „első magyar”, minden hű
105 II | borostyán!” Egyszer aztán jött az a láthatatlan kéz, mely
106 II | jóslatát felírta, s odajegyzett az ő nagy mondása után egy
107 II | egy kérdőjelt (?). S ez az egy jel képes volt elhomályosítani
108 II | hogy kétségbe vonhassa maga az Istenség az ő imádott hazájának
109 II | vonhassa maga az Istenség az ő imádott hazájának létezését.
110 II | tekintetet” (Ein Blick) vetett az országra, s az olyan fényes
111 II | Blick) vetett az országra, s az olyan fényes volt, hogy
112 II | fényes volt, hogy megtörte az éjszakát; csak egy pillanatra,
113 II | meg. Azt mondánk: felment az égbe, a rosszul értesült
114 II | appellálni. Hanem azért az ő nagy elhatározása is örök
115 II | előtt, akik őt ismertük. Az arckép abból az időből keletkezett,
116 II | ismertük. Az arckép abból az időből keletkezett, amikor
117 II | Tizenöt évig állt e kép itt az íróasztalom fölött, ezalatt
118 II | vártuk: mit fog mondani az országgyűlésen, őrá volt
119 II | őt keresztüllőtt szívvel az íróasztala előtt. Senki
120 II | lélekkel, hogy mehetett oda fel az öldöklő magasba? Még előttevaló
121 II | maradt, amelyben eltűnt.~Az ötödik alak Vidacs Jánosé.
122 II | igazi jellem volt, aki még az ellenségnek adott szavát
123 II | kalapács csattogása között; az általa feltalált ekék valódi
124 II | egy fillér sem hiányzott az áldozat-összegből: csak
125 II | kis Pantheonomba, midőn ő, az idegen, hatalmas szót emelt
126 II | idegen, hatalmas szót emelt az osztrák parlamentben a leigázott
127 II | nem öngyilkosság volt-e az, amivel ő végezte? Fegyver
128 II | ismerő ellenség folytatja az irtó harcot; s ott várni
129 II | lába alatt a föld? Így csak az tesz, aki szántszándékkal
130 II | felnyitottak?~És ők, meg az a „fehér sötétség”, nap-nap
131 II | érverést elakasztó: sem az, mely Saul királyból kilopta
132 II | kilopta a vitézi szívet, sem az, mely Brutust Philippihez
133 II | idézte a végtalálkozóra, sem az, mely Macbeth kezéből kiejteté
134 II | Macbeth kezéből kiejteté az áldomáspoharat, mint amilyen
135 II | áldomáspoharat, mint amilyen az a hét alak itt, akiket ugyanazon
136 II | szeretem őket.~Szeretem az otthonomat – együtt velük.~ ~
137 II | rókának és a sündisznónak. Az első évben magunk ültettük
138 II | csak lefűrészelni róluk az akadékos ágat; ő azt hitte,
139 II | hisz ez a kis darab föld az, amelyért szeretem ezt az
140 II | az, amelyért szeretem ezt az egész planétát.)~A múlt
141 II | volt. Mindenkinek feltűnik az, s mindenki megkérdi az
142 II | az, s mindenki megkérdi az okát? – Nem terem az soha! –
143 II | megkérdi az okát? – Nem terem az soha! – Tizenhat esztendeje
144 II | szomszédomtól vettem jó pénzen, akit az igazi nevéről nem ismer
145 II | vadászfegyverével agyonlőtte magát. És az a szőlőtő soha egy fürtöt
146 II | termők, hajlott ágaikat az arany gyümölcs terhe szoktatta
147 II | lefelé terebélyedésre. – Ezt az egyet pedig a hajdani ügyvédi
148 II | tehetett volna oda; mert az a humánus derék ember mindenkinek
149 II | ember mindenkinek megmenté az életét, aki kezébe került.
150 II | sem tudja, miért! – Hanem az ő emlékfáján soha egy szem
151 II | termő. Mire a fák megnőttek, az én öreg barátom azt tette,
152 II | reggelre halva találták az ágyában. – Rettentő eset
153 II | elveszti a hitet! – Hanem az én fáim, amiket tőle kaptam
154 II | emberderéknyi vastag lett; az őszibarackfa két öles, s
155 II | mandulafával. Amazt kiölte az 1875-iki jeges ár, mely
156 II | a sárgarigó fészket rak az ágaik közé, s onnan csúfolódik
157 II | katonaszolgálatából is megváltotta az apja (abban az időben, amikor
158 II | megváltotta az apja (abban az időben, amikor azt a kiváltságot
159 II | azt tennie. – Egy reggel az ősz öreg Hof sírva jött
160 II | azzal a szóval: „Én vagyok az a szerencsétlen apa, aki
161 II | alakot. Annyira igaza volt az apának, hogy én ösztönözve
162 II | gyümölccsel: hogy csakúgy nevet az emberre! Ennek az ojtóágát
163 II | nevet az emberre! Ennek az ojtóágát boldogult jó anyám
164 II | eltéve, a komáromi kertjéből. Az ő kedvenc almája volt ez:
165 II | mi csak úgy híjuk, hogy az „anyánk almája”. Magam ojtottam
166 II | almája”. Magam ojtottam be az itt talált vadoncba ezt
167 II | itt talált vadoncba ezt az ágacskát; már a harmadik
168 II | virág. S ahány fát ennek az ágaival nemesítettünk magam
169 II | mind azt hirdetik, hogy az „anyai kéz” van fölötte.~
170 II | testvérek valaha tehették. Az egy törzsbe ojtott két ág
171 II | törzsnek a dereka, vagy az ágai egymáshoz hozzá értek,
172 II | tüneményt legvégül hagytam: az a májusfa, itt a dolgozószobám
173 II | dolgozószobám ablakai előtt. Ennek az ágacskáját ezelőtt mintegy
174 II | más tavasszal ide ültette az ablakom előtti virágágyba.
175 II | ablakom előtti virágágyba. Az ott felnőtt szép nagy sudár
176 II | a tavasznak. Úgy híttuk „az én fám”. Ezelőtt tizenkilenc
177 II | készen tartották a fiókjukban az életírásomat, hogy amint
178 II | kell eléje tenni. Ekkor az én derék orvosom és barátom,
179 II | laurocerasus; hanem próbáld meg az eleven virágokkal: a friss
180 II | virágokkal: a friss hegyi levegő az”. – Ápril 16-ikán mentünk
181 II | példájukat a körtevirágok; már az almák is készülődnek, s
182 II | porhintő függőké … csak az „én fám” marad hátra. Máskor
183 II | felvilágosított róla, hogy az „én fám” ki van veszve.
184 II | múlva már magasabbak voltak az új hajtások, mint én – s
185 II | végén már ott deklamáltam az országházban. – És most
186 II | országházban. – És most az újon kisarjadt fa a fél
187 II | virulni kezd, teleillatozza az egész vidéket.~ ~Akárhová
188 III | hogy „Mind bolond, aki az álmát elbeszéli; de még
189 III | Miklós cár, mikor kiadta az emlékezetes hatalomszót,
190 III | vagyok azt állítani, hogy az álmoknak joguk van az élethez,
191 III | hogy az álmoknak joguk van az élethez, s mindaz, amire
192 III | visszaemlékezünk, hozzátartozik az életünk történetéhez.~Előrebocsátom,
193 III | testem, lelkem együtt. Az olyan álmokat nem számítom
194 III | olyan álmokat nem számítom az emlékezésre méltók közé,
195 III | megbüntetni a restelkedőt, aki az első fölébredés után mindjárt
196 III | újra elszundikál: aminő az, hogy a színpadra kell lépnem,
197 III | provokálni, tudom legyőzni az álomtündért.~Az álom nem
198 III | legyőzni az álomtündért.~Az álom nem igaz: de igazságos.
199 III | elfelejtett, s kénytelen azt az ölébe felvenni; álmában
200 III | elhagyott családjával ül az otthoni tűzhely mellett;
201 III | látja magát. S hogy tud az álom utaztatni! Villany,
202 III | Villany, repülőgép mind semmi az ő rendszeréhez képest: ahány
203 III | város. S milyen nagyszerű az időszámlálása! Öt perc alatt
204 III | hiszen, akinek nem tetszenek az álmai, könnyen segíthet
205 III | tenyészteni?~Tökéletes igaz. Az élőknek joguk van az élethez.
206 III | igaz. Az élőknek joguk van az élethez. S aki él, az örülhet.~
207 III | van az élethez. S aki él, az örülhet.~S hála társadalmi
208 III | társadalmi intézményeinknek, az örömöket és gyönyörűségeket
209 III | árulják úton-útfélen, mint az eau gazeuse-öt; akinek tetszik:
210 III | egyszer csak azt hallaná, hogy az öreg „ideálista”, hogy fájó
211 III | hogy fájó álmait kerülje, az éjszakákat végigdőzsöli,
212 III | hogy vénségére megjött neki az esze. Végre-valahára ő is
213 III | Végre-valahára ő is rátért az egyedül idvezítő realizmusra.
214 III | végre ő is. Most lesz már az igazi úton. Hej, milyen
215 III | szükség, hogy a haza és az ismerősök glosszákat csináljanak
216 III | mivel vigasztalja magát? Az a fátyol ott a kalapon nagy
217 III | leányomat. Megcsalhatja valaki az anyját, megcsalhatja a feleségét,
218 III | Ketten tettük meg együtt azt az utazást egy sírdomb körül.
219 III | utazást egy sírdomb körül. Az első vasúti futamodás Budapesttől
220 III | hűlj! Ne rontsd a szemed az olvasással, nem vagy éhes?
221 III | nem vagy éhes? Ne nézz ki az ablakon!”; csak az lep meg,
222 III | nézz ki az ablakon!”; csak az lep meg, hogy ezúttal mindenre
223 III | szedegették fel a galambok az ablak párkányára hintett
224 III | elhelyezkedtünk, úgy jön, hogy leüljek az íróasztalhoz, ahogy szoktam,
225 III | kinek?~Azután elköltjük az egyszerű vacsorát, s hogy
226 III | vacsorát, s hogy jobb legyen az álmom, lefekvés előtt a
227 III | hiszem, ez majd elálmosít: de az ellenkezőt tette velem.
228 III | annak legbelsőbb zsigereibe. Az ember a boncoló teremben
229 III | végképp elvette a szememről az álmot; úgyhogy a mint a
230 III | akkor is kénytelen voltam az olvasott tárggyal foglalkozni.~
231 III | ezer ember közül, akinek az élettörténetét ismerem (
232 III | felül emelkedett. Hát ha az ötvennek a történetét írtam
233 III | regényírónak azt a jogát, hogy az élet árnyoldalait élethűen
234 III | részletezve csoportosan adja az olvasó elé; de követelem,
235 III | elé; de követelem, hogy az élet fényoldalai is el legyenek
236 III | csatatér leírása már nem az? A részeg, a kéjenc csak
237 III | csak idealizmus? A kéjvágy, az állati ösztön a valódi emberi
238 III | valódi emberi attribútum; az erény, a hűség csak tettetett
239 III | alkalma jöjjön eléje? Ez az igaz? Nincsen erény? Ha
240 III | De hát aki ezt állítja, az nem ismert-e soha anyát,
241 III | a tébolyda nem képviseli az igazi világot. Nekem a világ
242 III | távol voltam már azoktól az áloműző szobáktól – otthon!~
243 III | leginkább elaludni, hogy az egyik kezemet a fejem alá,
244 III | Sok év során át így megy az. Egy nap sem felejtettem
245 III | vidékeken keresztül! Azt csak az Isten tudja: megírni nem
246 III | tudott hozzám szólani. És ez az ő nagy hallgatása több volt
247 III | Tehát elkezdtem imádkozni. Az első szónál megakadtam. „
248 III | állanom.~Végre mégis elnyomott az álom; és aztán aludtam olyan
249 III | Föltekintek, s szemközt az ágyammal látok egy hosszú
250 III | egy hosszú tűzvonalat. Mi az? A szomszéd szobában fekszik
251 III | szobában tűz támadt. Felugrom az ágyamból, hogy átsiessek
252 III | tűzvonal felé, nem találom az ajtót, mely a szomszéd szobába
253 III | Bécsben a Wandl fogadóban, s az a tűzvonal ottan, a kályha
254 III | rekeszébe hullott parázs, s az átmelegült szobafal maga
255 III | kályha. Én tehát körüljártam az egész szobát, egyik végétől
256 IV | IV. Még mindig az álmok~Másnap este már Münchenben
257 IV | már Münchenben voltunk.~Az ismerőseim kedveért megjegyzem,
258 IV | tökéletlenség ejtette velem útba az Izár melletti Athenaet Olaszország
259 IV | különösen appetitoriumnak az olaszországi úthoz. Közbe
260 IV | újdonságokat megértsem; hanem az megeshetik azért rajtam,
261 IV | mikor hideget akarok kapni az olasztól.~Ezek ugyan elég
262 IV | következik. Még olvasom az olasz társalgó könyvet;
263 IV | lehetséges-e azt változtatni? Az ágya mellett állnak leghívebb
264 IV | Huray orvos; két gyertya ég az asztalon, ernyővel takarva,
265 IV | írjak nehány sort annak az úrhölgynek, aki a fejünk
266 IV | nem alhatik miatta; hisz az jól tudja, hogy ő nagy álmot
267 IV | édes bátyám”.~„Mit? Hát az mind álom lett volna? A
268 IV | betegség rossz fordulata; az a hideg kéz a kezemben;
269 IV | a hideg kéz a kezemben; az a túlvilági rámtekintés;
270 IV | a túlvilági rámtekintés; az a ravatal itt a szobában,
271 IV | részvétlevelek halmaza? Maga az a mély gödör, amelybe lebocsáták?
272 IV | amelybe lebocsáták? Aztán az a babérral és virágokkal
273 IV | tetézett halom? Ez mind csak az én álmom?~„Bizony, álmodtam
274 IV | azt, édes bátyám”, szól az orvos, megszokott, jóságosan
275 IV | ilyen eleven álmok, amikről az ember azt hiszi, hogy ébren
276 IV | most hozták meg számára az új gyógyszert.~Én egészen
277 IV | szomszédomnak, hogy hagyja abba az álomrontó zenegyakorlatot.
278 IV | dolgozószobámba, s leülök az íróasztalomhoz, hogy levelet
279 IV | már akkor nincs ott sem az ágyban fekvő beteg, sem
280 IV | ágyban fekvő beteg, sem az ápoló rokonok, sem az égő
281 IV | sem az ápoló rokonok, sem az égő gyertyák; hanem van
282 IV | elevenné vált; nem látom az arcát, nem tudom a nevét,
283 IV | fogja el, ami több, mint az álom, jobb, mint az álom.
284 IV | mint az álom, jobb, mint az álom. Valamerre szállok;
285 IV | mindegy…~Reggel ott találtam az éji asztalkámon, az ágyam
286 IV | találtam az éji asztalkámon, az ágyam mellett, nőmnek azt
287 IV | hogy magam tettem azt oda az este. Nem vagyok még hozzászokva,
288 IV | Tirol havasain keresztül. Az olasz vámhivatalnokok ellen
289 IV | fütyül a szél. Hanem azért az olasz tagadja, hogy őnála
290 IV | láthatatlan kályhák: ezt az állatot itt nem ismerik.
291 IV | állatot itt nem ismerik. Az egyik szobában volna valami
292 IV | valami kandallóforma; de az egész hozzávaló fűtőszerszám
293 IV | bodzavirággal megtöltve; ha az éjjel elveszti az ember
294 IV | megtöltve; ha az éjjel elveszti az ember a feje alól, soha
295 IV | Más európai vendéglőkben az ilyennek az ajtaja két nagy
296 IV | vendéglőkben az ilyennek az ajtaja két nagy zérussal
297 IV | lenni; itt más szokás dívik: az ajtó ki van tárva, s kilincsénél
298 IV | kötve, s midőn azon belép az éjjeli vándor, gyertyája
299 IV | melyek közül nem hiányzik az a gitár alakú lovagló szék
300 IV | függönnyel el van rekesztve; s az ott a pincérek alvóhelye.
301 IV | viselni. Nem szükség azért az embernek mezítláb kiszaladni
302 IV | embernek mezítláb kiszaladni az utcára, székeket összetörni,
303 IV | becsületes ember dolga mindenkor; az igazat megmondani: erős
304 IV | kellő alkalommal; hanem az igazat elmondani, akár kívántatik,
305 IV | aki elhíresztelte, hogy az eszem tisztul. Azután összejöttem
306 IV | védasszonysággal: „Láttam nagysádnak az árváit; szegények, bizony
307 IV | Megbámultak érte. Itt zavar van az agyban! Jöttek hozzám a
308 IV | barátim; ostoba vagyok!” Az már csak nagy bolond, aki
309 IV | előtt, hogy elvesztettem az eszemet. Hisz aki ilyesmit
310 IV | ilyesmit ki mer mondani, az bolond! Futóbolond! Azt
311 IV | teketóriázzak, hanem kövessem őket. Az egyik rendőr felgyűrte kabátja
312 IV | netalán kedvem találna lenni az ellenszegülésre. Én átláttam,
313 IV | is bele volnék nyugodva az elszállításomba: nyájasan,
314 IV | hadd üljek le egy percre az íróasztalomhoz, megírni
315 IV | képviselőházhoz. Voltaképpen pedig az volt a szándékom, hogy juthassak
316 IV | hogy juthassak csak egyszer az íróasztalomhoz, ottan hever
317 IV | íróasztalomhoz, ottan hever az én jó cserkesz kindzsálom,
318 IV | cserkesz kindzsálom, ez az a tőrforma fegyver, amivel
319 IV | meg nem áll. Csak egyszer az a kindzsál a kezembe kerüljön,
320 IV | majd egyszerre helyreáll az egyenlőség a sámsoni és
321 IV | megmondom, hogy ki lakik bennem. Az öldöklés pokolvágya lüktetett
322 IV | öldöklés pokolvágya lüktetett az ereimben.~Odacsalogattam
323 IV | Odacsalogattam a kísérőimet az íróasztalomhoz. Már rajta
324 IV | vetetni; hogy felöltsem az öltönyt. S mikor aztán felöltöttem,
325 IV | széttépem a zubbonyt!” S az őrültek csodaerejével nagyot
326 IV | parancsol itten? Én-e, vagy ezek az ostoba idegek? A hús, a
327 IV | vértekecs, meg a fehérnye az én uram, vagy én az övé? –
328 IV | fehérnye az én uram, vagy én az övé? – No, megállj, te édes
329 IV | Felkeltem, felöltöztem. Az óra éjfél utánra járt. A
330 IV | ütik bömbölő harangszóval az órák folyását.~Legjobb idő! –
331 IV | irgalmat! – Tessék leülni ide az íróasztal mellé. Hol hagytuk
332 IV | vennie a zablát, és húzni az ekét a barázdában. A nyitott
333 IV | és jégdara cimbalmozott az üvegtáblákon, s az öt körmöm
334 IV | cimbalmozott az üvegtáblákon, s az öt körmöm összegémberedett,
335 IV | nevetett életében, mint az én „Lenci fráterem” legutolsó
336 V | dicsőségről; tartogatják az emlékeit a világtörténetbe
337 V | nevű nagy uralkodóiknak, s az emlékek kőből, ércből megörökítve,
338 V | a lakatos kalapácsa, s az egészet kigondolt építész
339 V | építész ízlése versenyez az elismerésért. A Scaligerek
340 V | lajtorja, minden motívumaiban az emlékcsoportnak ügyesen
341 V | emeli fel a császár ott az erkélyen az öklét, hüvelykével
342 V | császár ott az erkélyen az öklét, hüvelykével felfelé
343 V | élet vagy halál jeléül. Az egész kőtömeg most saját
344 V | ajándékozta, most annak az apszisát emelik.~Másfél
345 V | jellemét lehet felismerni magán az építészeti stílen. Veronát
346 V | kísértettábor.~S maga a városnak az összes képe, a Castello
347 V | a benyomást erősíti meg: az elmúlt nagyság fényes gyászát.
348 V | roppant váracsok, melyeket az osztrákok építettek, mikor
349 V | jelentéktelen kőhalmaz valamennyi. Az újabbkori lövegek előtt
350 V | napig nem állhatnának meg. Az Adige kétfelé osztja a várost;
351 V | a híd négy öl magas, s az Adigén nem lehet csónakázni
352 V | merész mű e színháznál maga az a sziklába vágott csatornázás,
353 V | vágott csatornázás, mely azt az áradások és forrásvizektől
354 V | Ami legjobban megmaradt az emlékemben a műemlékek Dárius-kincstárából,
355 V | műemlékek Dárius-kincstárából, az a Santa Maria in Organo
356 V | Organo egyház sekrestyéjének az intarsiatura kincse. Egy
357 V | apró szilánkból összerakva. Az egész munkát egy ember végezte,
358 V | képmásait is, mellettük az öreg Capulettit; Rómeónak
359 V | öreg Capulettit; Rómeónak az arca olyan, mint egy leányé.
360 V | mindenkinek, aki szereti az ábrándjait, hogy ha Veronán
361 V | lakházát és sírját fölkeresni. Az a palota, melyben a nagy
362 V | csizmadiának szolgál lakásul, az erkélyről, melynek rostélyán
363 V | vannak jászolok felállítva; az udvar tele szeméttel; a
364 V | falakon nyirok és piszok, csak az ősi címer, a „Kalap” kőből
365 V | nincs virág; saláta, laboda az egész ékessége. Az út nyirkos
366 V | laboda az egész ékessége. Az út nyirkos a zöld penésztől,
367 V | melléképülethez a ház hátuljában, az ott a Júlia sírboltja. Éppen
368 V | Éppen csak akkora, hogy az a kőkoporsó elfér benne,
369 V | azért mégis képviseli valami az ideált: egy szép régi rozmarinfa.
370 VI | szükség beszélni. Ugyanaz az a külföld minden grand hotelében,
371 VI | Hungariában. – A társaságban, az együtt utazókon kívül, senki
372 VI | vous plaît” beszél. Csak az első pohár chianti vagy
373 VI | eladathatja magát. Így van az különben a többi nyelvekkel
374 VI | Mi a szemünkkel tanuljuk az idegen nyelvet, holott a
375 VI | hová ne menjen. Udvarias az orosz vendégtárs is. Arról
376 VI | négynek a kezei is beszélnek az ujjaikkal, keresztül az
377 VI | az ujjaikkal, keresztül az asztalon. Jaj a közbeesett
378 VI | szomszéd irredentájának. Csak az egyetlen francia hallgat
379 VI | hallgat és nem társalog. Az ellenállhatatlan. Ő csak
380 VI | hódító pillantásokat vet az ifjabb hölgyekre, s ábrándosakat
381 VI | szatírás oldaljegyzeteket az egész társaságra. Nem is
382 VI | tagadjuk meg magunktól ezt az élvezetet. Erre a sok vajas
383 VI | sok vajas ételre nagyon jó az. Egyszer aztán az egyik
384 VI | nagyon jó az. Egyszer aztán az egyik tőszomszédunk, egy
385 VI | bemutatja magát. Tanulság ebből az, hogy azért, mert magyarok
386 VI | Szép Diegó egyedül marad az asztalnál. Kisül róla később,
387 VI | fogunk. Rám nézve ebben az a megnyugtató, hogy egy
388 VI | megnyugtató, hogy egy éjjelre az idegemésztő álmaimtól megszabadulok.
389 VI | sem tudok vasúton soha, az olasz vasutakon pedig ez
390 VI | leginkább gondoskodva van az utasok ébrentartásáról az
391 VI | az utasok ébrentartásáról az olasz vasutakon a helyek
392 VI | A kupét kétfelé szakítja az átjáró úgy, hogy csak a
393 VI | regényéből még friss volt az emlékezetemben, hogyan foglalták
394 VI | vietato di fumare” szakaszának az ajtaján belépünk, már ott
395 VI | nyugvóhelyül. És ekkor megtörtént az, amire, tudom, megint az
396 VI | az, amire, tudom, megint az fogják mondani, hogy azt
397 VI | fogják mondani, hogy azt az én fantáziám álmodta ekként;
398 VI | lehetetlenség netovábbja. Az egyik tisztes ősz angol
399 VI | angol mylady meghozta azt az áldozatot, hogy az egész
400 VI | meghozta azt az áldozatot, hogy az egész éjet átvirrassza azért,
401 VI | idegen fiatal leány, akinek az arca elárulja, hogy szenved,
402 VI | ha más mesélné el. Van az angolnál is szív, csakhogy
403 VI | gomblyukába akasztva, mint az utazó koncertvirtuózok az
404 VI | az utazó koncertvirtuózok az érdemrendjeik boutonját.~
405 VII | VII. Flórenc. Az utolsó álomlátás~Hajh, ha
406 VII | hogy megismerni. S aztán az egész három nap alatt folyvást
407 VII | nap alatt folyvást szakadt az eső. Lantolhat valaki a
408 VII | a parapléval a kezében? Az egész ittlétem alatt folyvást
409 VII | régi paradicsom, azt mondá az ember az Istennek: „Mármost
410 VII | paradicsom, azt mondá az ember az Istennek: „Mármost csinálunk
411 VII | szakítani – ha tudnánk hozzá. Ez az érzés az, ami a lelket agyonnyomja.
412 VII | tudnánk hozzá. Ez az érzés az, ami a lelket agyonnyomja.
413 VII | Ki bírja utolérni azokat az óriásokat, akik valaha ilyen
414 VII | magasan jártak a fejükkel az égben? Egyetlen terme a
415 VII | áhítattal tölt el, mintha az Olymp istengyülekezetében
416 VII | vakolatra és vászonra festve; az építész, a kőfaragó, a műkovács,
417 VII | világítása mellett alkotott, az világít a művésznek örökké,
418 VII | világít a művésznek örökké, s az egészben, annyiféle ellenmondó
419 VII | kiküldtek zárt paranccsal az óceánra, s mikor már azt
420 VII | tudja, hogy sohasem lehet az övé.~Az eső dacára is folyton
421 VII | hogy sohasem lehet az övé.~Az eső dacára is folyton bejártuk
422 VII | figyelmeztet a leányom. Az a Ponte vecchio, az a régi
423 VII | leányom. Az a Ponte vecchio, az a régi fedett híd a két
424 VII | fantázia úgy rakta el, amit az emlékezet összegyűjtött,
425 VII | szükség. Hotelünk ablakai az Arnóra nyílnak, mely most
426 VII | zuhatagon alá, mely éppen az Hôtel de ville előtt törik
427 VII | nagyobb csoda volt ennél az ég. Az alkonyodó nap a távozó
428 VII | csoda volt ennél az ég. Az alkonyodó nap a távozó zápor
429 VII | szivárványt vont körül, s az első szivárvány fölött következett
430 VII | belseje olyan volt, mint az a sápadt arany, aminőt a
431 VII | szőlőfedte dombunk lábánál. Az álomképek gyorsan utaznak.
432 VII | belőle kiszállt megint „ő”, az eltemetett nőm. Feljött
433 VII | olajfaágat. Csak akkorát, mint az a kis májusfagally volt,
434 VII | májusfagally volt, amit oda az ablakom alá ledugott valaha.
435 VII | fölébresztettek. – Csak az Arno zúgása töltötte be
436 VII | Arno zúgása töltötte be az éjt.~És ez éjtől kezdve
437 VII | jutok, első dolgom lesz azt az olajfát elültetni oda, ahová
438 VIII | fordítani, hogy amint meglátta az emberfia Nápolyt, menjen
439 VIII | neki. – Maga Nápoly nem az a gyönyörrel agyonéltető
440 VIII | látvány, hanem a környéke, az egész tája valami isteni.
441 VIII | Mennyivel szebb panoráma ennél az én Budapestem!~Vasúton érkezve
442 VIII | vége szakadni. Megérkezünk az új nagy hotelbe a Chiaján;
443 VIII | ahol a kocsiból leszállva, az elénk siető vendéglős e
444 VIII | Napoli e poi dormire”.~S erre az Hôtel Bauer igazán alkalmas.
445 VIII | bimm-bumm zúgásukkal hívják fel az ájtatosságot, hanem recsegő
446 VIII | a kétkerekű corricolók, az omnibuszok, az urasági fogatok,
447 VIII | corricolók, az omnibuszok, az urasági fogatok, s hogy
448 VIII | megindul a mozgó vásár: mindent az utcán árulnak, és fennhangon
449 VIII | hívogat, kérkedik a boltos az ajtóban, péklegény, szalámiáruló,
450 VIII | hangkifejtésért; aki sült tököt árul, az hasonlítja azt a hajnali
451 VIII | kéményseprő!” (Bizonyosan az én kalapomat nézi kürtőnek.)
452 VIII | tulajdonképpen remekül záródó ajtó az erkélyre) kinyitva. Ami
453 VIII | Ami legelőször meglepett, az, hogy meleg jő be a szobámba
454 VIII | pásztás esőt szitál, de még az is langyos. Erkélyemről
455 VIII | látvány, ez a tenger. – Ez az én vágyaimnak a tárgya.~
456 VIII | a tengert bámulnám. Ezt az örökké egy, és mégis más
457 VIII | föld óriásainál; tárháza az emberiség felét táplálja;
458 VIII | megisteniesült jelképe.~Az első napon Nápolyból elég
459 VIII | s a végragyogványa annak az ablakain keresztültört;
460 VIII | kaktusz a virágzó berkenyével, az óriás nád a pálmával egybevegyülve,
461 VIII | mondanák: megbolondult.~Amint az éj leszállt, egészen kitisztult
462 VIII | leszállt, egészen kitisztult az idő, s még melegebb lett.
463 VIII | s még melegebb lett. Itt az éjjel is lanyha. Az ember
464 VIII | Itt az éjjel is lanyha. Az ember a tüdejét megújulni
465 VIII | tüdejét megújulni érzi, az idegei acélt fognak. Alig
466 VIII | kitörő füstgomolyt. Csak az bír rá az aludni menésre,
467 VIII | füstgomolyt. Csak az bír rá az aludni menésre, hogy holnap
468 VIII | legérdekesebb tanulmány, amiért az ember Nápolyba jön, mindenesetre
469 VIII | s e tájon a december hó az április; kapni kell a ritka
470 VIII | vasúton is menni, hanem akkor az ember nem látja meg azt,
471 VIII | pokol parfumerie-boltja; az ember nem képzeli, hogy
472 VIII | légtisztító ámbra! S ezen az utcán át közlekedik Nápoly
473 VIII | utcán át közlekedik Nápoly az egész külvilággal, ezt kell
474 VIII | ezen hordják be a vásárosok az élelmiszereket; ez a főere
475 VIII | kiszabadulunk, kezdődik az a hosszú utca, mely Portici
476 VIII | jön, akkor lehet látni ezt az utcát a maga teljes pompájában.
477 VIII | vasrácsos erkélye van; erre az erkélyre vannak rendes időben
478 VIII | pedig ide van kifüggesztve az egész lakosság kimosott
479 VIII | rongyai; nem jár meztelen. Az igaz, hogy meztelen lazzaronik
480 VIII | dicsekedésnek. Egyébiránt az igazság kedvéért fel kell
481 VIII | monogramos paplanok is lógnak le az utcára, s egyik úrnő megszámlálhatja
482 VIII | tökéletesedik.~Egy szentkép előtt az utcafélen látunk egy dudást,
483 VIII | rá, hogy ezt tegyék. Ez az egyedüli népsajátság, amit
484 VIII | sipkát még a férfiak fején, az asszonyokén a négyszegletű
485 VIII | mindenütt a civilizált világban, az uraságoktól levetett ócska
486 VIII | ócska ruhát nyűvi tovább.~Ez az utca végtelenre látszik
487 VIII | kertfal van, s végtől-végig az egész utcán találkozunk
488 VIII | utcán találkozunk azzal az egymást keresztező szakadatlan
489 VIII | palackot emelgeti. Hát biz itt az entreprise des pompes funèbres
490 IX | IX. Pompeji~Rossz szívű az ember! Magamról tudom.~Fogadni
491 IX | gipszbe öntve ott fekszik az üvegalmáriomban; saját maga
492 IX | kilenc látogatónak bizonyosan az volt az utolsó gondolatja,
493 IX | látogatónak bizonyosan az volt az utolsó gondolatja, hogy
494 IX | volt attól a Vezúvtól ezt az egész várost ilyen gyorsan
495 IX | emlékekből a régiségbúvárok az ókort egész élő mivoltában
496 IX | magyar archeológnak, nagy az irigységem, miért nem volt
497 IX | hamuval, lávával, mikor az öreg éppen az utolsó lakodalmát
498 IX | lávával, mikor az öreg éppen az utolsó lakodalmát tartotta
499 IX | Priscus Rhetor megírta volt; az aranyat garmadákat, melyeket
500 IX | régi hun bárdok hegedűit; az igazi hunnus betűkkel írott
1-500 | 501-1000 | 1001-1068 |