1-500 | 501-844
Rész
1 1| mindig dolgos ember volt az édesapám, de semmi munkában
2 1| várta, hogy kitavaszodjék az idõ, s megszólaljon a cinege
3 1| odakint, sohasem maradtam el az apám mellõl. Késõ õszig
4 1| járás alatt sokat tanultam az édesapámtól, olyant, amit
5 1| esik-e holnap, vagy nap süt? Az én apám könyv nélkül is
6 1| kászálódtunk, csupa felhõ volt az ég, szemetelt is az esõ.~-
7 1| volt az ég, szemetelt is az esõ.~- Ne menjetek ki ebben
8 1| csúf idõben, apja - mondta az édesanyám -, úgyse lehet
9 1| édesanyám -, úgyse lehet az esõben dolgozni.~Édesapám
10 1| mosolygott.~- Jobban tudják azt az én jövendõmondóim. Azt mondják,
11 1| eltakarodott a felhõ, s az ég kék mezejérõl úgy nevetett
12 1| hazudnak azok soha, sem az egyik, sem a másik. A pók
13 1| pók is mindig megmondja az idõt. Ha szép csendesen
14 1| sebesen futkározik, hogy nincs az a takács, aki úgy motollázna,
15 1| harmatos volna. Odakiáltottam az édesapámnak:~- Apám, én
16 1| kõ is izzad!~- Elég baj az, fiam, mert akkor esõt érez
17 1| mert akkora felhõ se volt az égen, mint a tenyerem. Addig
18 1| mindjárt, hogy bõrig ázunk. Az elõl menekülnek olyan rémülten
19 1| mert szellõ se lebbent, az ég pedig sima volt, mint
20 1| báránykák a füvet. Érzik az esõt, és tudják, hogy esõ
21 1| hogy ugyancsak fodorodik ám az ég alján egy fekete felhõ.
22 1| lábunkat, annyira siettünk, de az esõ mégis sebesebb volt.
23 1| bölcsességeket tanultam én az édesapámtól. Arra is õ tanított
24 1| nem kell félni. Nagy tudós az idõjövendölésben ez a zöld
25 1| jószág, ha pápaszem nincs is az orrán. Mikor csendesen fönt
26 1| brekegéssel, akkor nem messze van az esõ.~Egypárszor kipróbáltam
27 1| takaros kis jószág itt lakik az asztalomon, befõttesüvegben.
28 1| nincs baj; de ha lemászik az üveg fenekére, és onnan
29 1| idebe.~Panka persze mindjárt az egereket itatja, és ki akarja
30 1| meg a talpacskáit, mert az jó idõt jelent. A cirmos
31 1| napsugár, s megszalasztja az öreg Télapót, aki szedi-veszi
32 1| végigrobog a havas mezõkön, az akácfák mélyen meghajtják
33 1| ijedtükben. Hanem Andráska, ahogy az ereszet alul szétnéz a világban,
34 1| szegény sármányok, ahogy az istálló elõtt kaparászgatnak,
35 1| kaparászgatnak, majd fölvetik az udvart keserves szavukkal:~-
36 1| szûcs, szûcs!~Andráskának az édesapja a napocskát keresné
37 1| édesapja a napocskát keresné az égen, de nem találja. Úgy
38 1| találja. Úgy elszundikált biz az a felhõpaplan alatt, hogy
39 1| hogy nagyon elnyûtte a tél az aranyos bundájukat. A tavasz
40 1| kolduska módra jajgatnak az Isten madarai. Hanem azért
41 1| édesapám - szalad be Andráska az édesapjához -, ugyancsak
42 1| kenyérhaj is kalács gyanánt esik az éhesnek! Nem pacsirtaszótól
43 1| vigasztalták meg Andráskát. Az egyik hasztalan vallatta
44 1| múlva azzal ugrasztotta ki az édesapja az ágyból:~- Öltözz
45 1| ugrasztotta ki az édesapja az ágyból:~- Öltözz hamar,
46 1| Andráskának annyiból állt az egész öltözködése, hogy
47 1| cinegék vidám szava, ahogy az ablak deszkáján ugrándoztak:~-
48 1| nyit-ni-kék, nyit-ni-kék!~Az ám, csakugyan egész más
49 1| égnek-földnek, mint tegnap ilyenkor. Az ég nevetõ kék, a föld nedves
50 1| Oda is van már támasztva az ajtófélfához a nyitókapa,
51 1| mert mindjárt rákoppantott az egyik barázdabillegetõ.~-
52 1| amannak a szárnya hegyén, hogy az egyszerre kiejtette a szájából
53 1| Sebaj, azért adott nekik az Isten szárnyat, de ki látott
54 1| karikázott bele a szeme.~Jó az Isten, akinek fejet adott,
55 1| búsulj, Andráska! Nagyobb baj az annál, hogy szegény tapsifüles
56 1| sapkában sehogy se találja meg az utat hazafelé. Pedig ha
57 1| AZ ÉN DINNYEFÖLDEM~Világéletemben
58 1| feleérésében.~Egyszer aztán az édesapám galléron kapott,
59 1| akkor mi a Tamásé?~- Ami az õ kertjében terem.~- Hát
60 1| volna tizenkettõnek. Akkor az édesapám a markomba nyomott
61 1| s mindnyájának a hajába az volt belevésve: ez a Tamásé,
62 1| csimpeszkedett.~- Ami Tamásé, az nem a másé! Eredj a magad
63 1| Jaj, gazduram, odább lesz az az idábbnál - csendesített
64 1| gazduram, odább lesz az az idábbnál - csendesített
65 1| negyediken már kikapartam az elsõ dinnyemagot a fészkébõl.~-
66 1| elszomorodtam, mert nem fogott biz az semmit se. Inkább szétrepedt
67 1| szétrepedt egy kicsit a haja az oldalán.~- Ott bújt volna
68 1| száracskája - magyarázta az édesapám, mikor a panaszom
69 1| kis zöld bajusza is fakadt az oldalán. Aztán mindennap
70 1| dinnyeföldemtõl. Mit ér az, ha mind a föld alatt erednek
71 1| golyhó? Most már odavan az egész kerted. Már látom,
72 1| PRÓBAGAZDA~Mikor engem föladtak az iskolába, sehogy se akartam
73 1| piros szárú, réznyakú. De az édesapámnak nagyobb öröme
74 1| keserûség. Földhöz csattantottam az új tollat, hogy mindjárt
75 1| legény - emelte föl édesapám az államat. - Elõször mégiscsak
76 1| kedved lesz hozzá.~Erre az ígéretre aztán csakugyan
77 1| táskámba. Odaálltam vele az édesapám elé.~- Tudós vagyok,
78 1| mindig szavatartó ember volt az apám. Kézen fogott, kiballagott
79 1| két vakondtúrás közé esik, az a te földed. Annak te vagy
80 1| te földed. Annak te vagy az ura-gazdája. Teszel-veszel
81 1| föld, egy jó macskaugrás az egész, de azért volt azon
82 1| Sebaj, szomszéd - vigasztalt az édesapám -, legalább ezzel
83 1| Csak úgy kopogott a szemem az éhségtõl, mégse kívántam
84 1| éhségtõl, mégse kívántam az ételt. A kezem hólyagosra
85 1| látszatja, se foganatja nem volt az igyekezetemnek. A mákjaimat
86 1| lehetett párjukat találni az egész határban. Alig is
87 1| elkergettem róluk. Hanem az édesapámat hiába kértem,
88 1| jelentettem is kevélyen az édesapámnak. Másnap reggel
89 1| elsikoltottam magam:~- Jaj, istenem, az egyik dinnyét elvitte valaki
90 1| egyik dinnyét elvitte valaki az éjszaka!~- El biz azt -
91 1| akinek van.~No, legalább az egyiket meghagyta az a jó
92 1| legalább az egyiket meghagyta az a jó ember. Meg ám, de arra
93 1| ember. Meg ám, de arra meg az édesapám tette rá a kezét.~-
94 1| azt mondja.~- Adóba?~- Az ám, gazduram. Ha énrajtam
95 1| gazduram. Ha énrajtam megveszik az adót a földemért, én is
96 1| Nekopogi kovács története jár az eszemben. Úgy, ahogy tõle
97 1| volna a becsületes neve, de az egész falu aranykovácsnak
98 1| kézzel nem dologtalankodott az aranykovács. Hanem akárhányszor
99 1| földje, szõlõje, s rakással az ezüstforint a ládafiában.~-
100 1| Könnyû neki - mondogatták az emberek -, mert akinek olyan
101 1| felesége van, annak játék az élet. Gondot felez, örömet
102 1| háznál. Hát még a kislánya, az aranyhajú Piroska! Angyalt
103 1| lehetne annál szebbet festeni az oltárra! Csak szereti a
104 1| Csak szereti a jó Isten ezt az aranykovácsot!~De meg is
105 1| boldogan sóhajtott föl az aranykovács:~- Nincs tinálatok
106 1| szomorúfûzfái alá, s magára maradt az aranykovács az aranyhajú
107 1| magára maradt az aranykovács az aranyhajú Piroskával.~-
108 1| patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom csipedett
109 1| finom csipedett leveskét. Az apja pedig nekifordult arccal
110 1| magát, de aztán megint csak az üllõhöz lépett; hogy érne
111 1| sose fütyörészett többet az aranykovács. Temetõi szomorúfûzfák
112 1| Temetõi szomorúfûzfák tövébe az õ jókedvét is eltemették.~
113 1| a ház, mint madárszótól az erdõ.~- Szemem fénye, aranyos
114 1| simogatta ragyogó haját az édesapja -, mit szeretnél
115 1| másikra. Azt szeretném, ha az én apuskám nem lenne mindig
116 1| emberek.~De karácsonyra az édesapa még szomorúbb lett.
117 1| megfojtotta a torokgyík. Kivitték az aranyhajú Piroskát az édesanyja
118 1| Kivitték az aranyhajú Piroskát az édesanyja mellé, s a nagy,
119 1| házban egyes-egyedül maradt az aranykovács.~Ahogy a temetés
120 1| semmit a világon. Telt-múlt az idõ, s õ egyre ott ült kis
121 1| nekem most már a világon?~Az arckép csak nézett, nézett
122 1| mikor hirtelen rányitották az ajtót. Egy drótostót lépett
123 1| kovács, s keserûen tekintett az arcképre.~Aranyhajú Piroska
124 1| jársz télvíz idején ezzel az ártatlan teremtéssel?~-
125 1| sírva a drótos -, meghalt az enyim feleség.~Nekopogi
126 1| belebújt a ruhába, s még az utcáról is egyre áldatta
127 1| utcáról is egyre áldatta az Istennel a kovácsot. Ez
128 1| kovácsot. Ez meg odaállt az arckép elé, s nézte könnybe
129 1| könnybe lábadt szemmel, ahogy az arckép elkezd mosolyogni.
130 1| kiszedte a kovács a ládájából az aranyhajú Piroska féltve
131 1| békességben, derült lélekkel, az egész határ szegénye megsiratta.~
132 1| történetet írom, sose találkoztam az életben, de hírbõl nagyon
133 1| neki mindig énrólam beszélt az édesanyám. Én tudtam róla,
134 1| hogy találkozhassam vele, s az édesanyám át is adta neki
135 1| édesanyám át is adta neki az üzenetem.~- Úgy bizony,
136 1| lelkem gyerekem - írta akkor az édesanyám. - Olyan szép
137 1| a rózsa. Nem lesz többet az életben ilyen nagy ebéd
138 1| vasárnapra. Igaz, hogy akkor is az lett volna belõle, ha bele
139 1| mégis szép volt tõle ez az engedelmesség. Még a tepsiben
140 1| olyan jó deák leszek, mint az Annus néni fia.~Lelkem édesanyám
141 1| kiszaladt a liba mellõl az ajtóba, s megsimogatta a
142 1| Segítsen meg szándékodban az Isten - törülgette meg édesanyám
143 1| s ki se jött addig, míg az egyik combját le nem kanyarította
144 1| hogy befért volna rajta az egész ludacska.~Szülém pedig
145 1| vendégek - kukkantott ki az ajtón a gyerekekre.~Ott
146 1| csak akkor kapott észbe az édesanyám. No, õ szépen
147 1| megint vigasztalódott, ahogy az örömtõl kipirult kis arcokat
148 1| a tálat.~- Elég lesz ez az egy darab az én fiamnak.
149 1| Elég lesz ez az egy darab az én fiamnak. Nem volt az
150 1| az én fiamnak. Nem volt az nagyétû soha életében.~Abban
151 1| Édesanyám boldogan ugrott ki az ajtócsattanásra, s nevetve-sírva
152 1| jó? - kérdezte a küszöbön az öreg hamvas macska.~Pedig
153 1| mert a körme közt tartotta az én részemet. Már tudniillik
154 1| dörgölõdzött hozzám. Bizonyosan az ebédért hálálkodott.~Édesanyám
155 1| Mégpedig azon kezdõdött az ismeretségünk, hogy megbosszankodtam
156 1| ismeretségünk, hogy megbosszankodtam az öreg Parragra, mikor még
157 1| Ki is szóltam mindjárt az ereszet alá, hogy tán csendesebben
158 1| sarkantyúkás ablakon. - Az öreg Parrag bácsi harsog
159 1| úgy a kukoricával.~- Ki az az öreg Parrag? - kérdem
160 1| úgy a kukoricával.~- Ki az az öreg Parrag? - kérdem mogorván.~-
161 1| piros hajnalban.~- Aztán hol az a morzsoló ember?~- Odakint
162 1| Odakint van a góréban.~Az ám, a góré, azt még meg
163 1| vagyok! Pedig szép épület ám az nagyon, minden fala olyan,
164 1| góréba, csak kívülrõl néztem az öreg Parragot. Szép szál
165 1| jó reggelt se kíván.”~Nem az, pedig felém is fordította
166 1| fölegyenesedett, s elkezdte vékázni az aranyszemû kukoricát. Ahány
167 1| szóltam oda neki.~Megrezzent az ember egy kicsit, de mindjárt
168 1| él abból, amit õ keres. Az Esztike köztük a legnagyobb,
169 1| Esztike köztük a legnagyobb, az van már tizenhárom esztendõs,
170 1| esztendõs, de tíznek se látszik az istenadta. Õ az anyja a
171 1| látszik az istenadta. Õ az anyja a többinek, fõz, mos,
172 1| olyan is szegényke, mint az árnyék.~Délben láttam aztán
173 1| szegény kis árnyékot. Hozta az ebédet az apjának, krumplis
174 1| árnyékot. Hozta az ebédet az apjának, krumplis tarhonyácskát
175 1| csemegének.~Lekuporodott az ecetfa alá, míg az öreg
176 1| Lekuporodott az ecetfa alá, míg az öreg eddegélt, s csacsogott
177 1| Imriske volt a legkisebb, az még hancúrozva jött, mint
178 1| a füves udvaron. Hatéves az egyik, nyolc a másik - az
179 1| az egyik, nyolc a másik - az õ szemük friss fényét már
180 1| vézna kis orcájukat.~- Õ az ujjával lát, szegény - hulldogált
181 1| könnye szülémnek.~Csakugyan az ujjával nézte meg a boldogtalan
182 1| végigcirókálta õket, s hol az egyiknél hol a másiknál
183 1| ijedten, ha bajt tapintott az ujjai hegyével.~Az egy Esztikével
184 1| tapintott az ujjai hegyével.~Az egy Esztikével azonban mindig
185 1| kenyér.~- Derék lány ez az Esztike - hoztam egyszer
186 1| szóba a dolgot, míg Parrag az uzsonnakávét szürcsölgette,
187 1| de a képe gömbölyû, mint az alma.~Nem szóltam semmit,
188 1| Hadd nézzem, hizlal-e az új búzakenyér!~És Esztike -
189 1| a vak apának reszkettek az ujjai örömében.~- Ó, Istenkém,
190 1| csak jó búzát teremtettél az idén!~
191 1| AZ ANGOLKA~Azon a fürdõhelyen,
192 1| ismerõsöm van. Ismernek az öreg tölgyek, melyek mindig
193 1| is ismernek, mert mindig az én fejemen koppannak legnagyobbat.~
194 1| lányka, akiknek máig se tudom az igazi nevét. Akkor ismerkedtem
195 1| tördöste a kezecskéjét az egyik kislány, akinek végtelen-végig
196 1| akinek ezer gyûrûbe bodrodott az aranyhaja.~- Nem korkondélus
197 1| aranyhaja.~- Nem korkondélus az, lelkem, hanem krokodilus -
198 1| hogy meg ne náthásodjon az istenadta.~Másnap aztán,
199 1| vissza rájuk.~- De bizony az - bólintott komolyan Fodorka -,
200 1| Hát ugyan kicsodát?~- Most az angolkát várjuk, úgy bizony -
201 1| csípõre a kezét Bodorka.~- Hát az meg már kicsoda? Tán az
202 1| az meg már kicsoda? Tán az is valami korkondélus? -
203 1| meg a két kis szakácsné. - Az angolka a Viktor bácsi fia.~-
204 1| Viktor bácsi fia.~- Hát az a Viktor bácsi kicsoda?~-
205 1| Viktor bácsi kicsoda?~- Az az édesapa testvérje. Hajóskapitány
206 1| Viktor bácsi kicsoda?~- Az az édesapa testvérje. Hajóskapitány
207 1| Bodorka.~Másnap megismerkedtem az angolkával, de csak messzirõl.
208 1| ugrálni - hívta a kislány az angolkát.~- Nem megyek -
209 1| kérdem tõlük ijedten.~- Az angolka azt mondta, hogy
210 1| panaszolta Fodorka.~- Meg hogy az angol rigó szebben fütyül,
211 1| gyorsabban fut, mint a nyúl.~Az angolka nem szólt semmit,
212 1| süsd meg a halat.~- Én csak az angolnát szeretem - szólalt
213 1| szeretem - szólalt meg komolyan az angolka.~Nevettem is, bosszankodtam
214 1| eresztgettek a patakon. Az angolka volt a kapitány,
215 1| Habpalacsintát, doktor bácsi - mondta az angolka. - Nem eszik olyant
216 1| angolka. - Nem eszik olyant az angoloknak még a királya
217 1| se.~Azóta sohase emlegeti az angolka az angolokat, én
218 1| sohase emlegeti az angolka az angolokat, én meg azóta
219 2| A KÖRTEMUZSIKA~Az édesapám szűkszavú ember
220 2| szakajtóval, édesapám meg az aprópénzes erszénnyel.~-
221 2| jutott krajcár.~Mátyáska, az öreg énekes koldus már tartotta
222 2| nagyon siettem összecsukni az enyémet. S bizony eltörtem
223 2| Ugyan, apja! Hadd örüljön az a szegény gyerek a talált
224 2| körtemuzsikát. Olyant, amelyiknek az egyik oldala pirosra van
225 2| meg sárgára. De olyan volt az, akár az igazi körte. Valami
226 2| De olyan volt az, akár az igazi körte. Valami bolond
227 2| bele a fülem. Hanem azért az az áldott nagyapó mégis
228 2| a fülem. Hanem azért az az áldott nagyapó mégis azt
229 2| életében. Látszik, hogy az isten is muzsikásnak teremtett.~
230 2| Utoljára elővette a nagyapó az erszényét, és a markomba
231 2| Miklós bátyádhoz, drágaságom. Az már úgyis süket az egyik
232 2| drágaságom. Az már úgyis süket az egyik fülére, szegény!~Éppen
233 2| Veronka nénéd szereti az ilyent, fiam! Az él-hal
234 2| szereti az ilyent, fiam! Az él-hal a szép muzsikáért.~
235 2| Így aztán sorra jártam én az egész atyafiságot, alsó,
236 2| elmeséltem, egyszerre földerült az az áldott orcája, a krajcárokat
237 2| egyszerre földerült az az áldott orcája, a krajcárokat
238 2| érzem a körtemuzsikát. Hanem az megvigasztalt, hogy azon
239 2| édesapám kikocogott rám az ablakon.~- Szép ez nagyon,
240 2| A fél szemem meg mindig az ajtón volt, hogy hozza‑e
241 2| ajtón volt, hogy hozza‑e már az apám a krajcárt.~Hozta ám,
242 2| mesterséget tudtam, mint most. Az édesapámnak én voltam az
243 2| Az édesapámnak én voltam az újsághordója, az édesanyámnak
244 2| voltam az újsághordója, az édesanyámnak én voltam a
245 2| utánabujdokolnom a hetedik utcába.~No, az igaz, hogy nem esett hiába
246 2| estig, helyébe viszik még az ennivalót is.~Nem szólt
247 2| is.~Nem szólt erre semmit az édesapám, hanem ebéd után
248 2| mutatok valami szépet!~Biz az pedig nem valami szép volt,
249 2| fejecskéje látszott meg az egyik lába.~- Vigyázz, el
250 2| Ugyan mi nevezetes van ezen az istenadta békán, hogy ilyen
251 2| mindjárt. Édesapám letessékelt az öreg bodzafánk alá, szemben
252 2| Ne félj, helyedbe hozzák az ozsonnát.~Ezzel édesapám
253 2| nem is pislantott.~„Hm, ez az ostoba állat bizonyosan
254 2| magamban. S addig lestem az ébredését, míg magam is
255 2| utoljára már elhalt bele.~Az ám, mert a legyeket kergettem
256 2| Arra ébredtem föl, hogy az egyik nagyot csípett rajtam,
257 2| békácska még mindig állta az egy helyet. Hanem az ozsonnám
258 2| állta az egy helyet. Hanem az ozsonnám már ott volt mellettem
259 2| beszaladhatok édesanyámhoz.~Az ám, de a békámnak nem volt
260 2| nagyon beebédelhetett délben.~Az utcánkban pedig nagy riadalom
261 2| lustája! Rá se nézett biz az. De még azt is eltûrte,
262 2| Indulj, békula!~Nem indult az most se, csak a feje tört
263 2| se, csak a feje tört le. Az ám, mert töltött csokoládé
264 2| mert töltött csokoládé volt az egész békácska! Azért nem
265 2| hegyét is. Aztán beoldalogtam az udvarba, de már a szobába
266 2| fejemet.~- Megunta a béka az egy helyet?~- Én untam meg,
267 2| láttam haragosnak szülémet. Az pedig akkor volt, mikor
268 2| tudtam, hogy ha hibát tesz az ember, be is kell vallani,
269 2| ember, be is kell vallani, az annak a rendje. Lesütött
270 2| dacos is vagy: nem vagy az én fiam.~Azzal betette maga
271 2| Azzal betette maga után az ajtót, engem pedig most
272 2| deszkapadon, s fölnéztem az égre, ahol lomhán úszkáltak
273 2| vagy nyugatnak? Úgy-e, mint az ólommadár, vagy úgy, mint
274 2| rajta, már akkor ott ültem az arannyal futtatott nyeregben.
275 2| letekintettem, akkorának tetszett az egész föld, mint egy szilvásgombóc.
276 2| szivárvány, tündöklik, ragyog az aranyos teteje.~- Forduljunk
277 2| hosszú sorokban legelgettek az égi mezõkön.~- Ejnye, de
278 2| pára.~- Jobban szeretem az olyan báránykákat, amilyenek
279 2| beborította a fél eget. S az volt benne a legcsodálatosabb,
280 2| Gyémántalmák csillogtak-villogtak az ágain, s úgy csörömpöltek,
281 2| sincs percnyi megállása, még az ennivaló is elszalad az
282 2| az ennivaló is elszalad az ember szája elõl.~- No,
283 2| felhõcsikó is megijedt ettõl az üvöltéstõl. Nagyot ugrott,
284 2| kinyitottam a szemem, és fölnéztem az égre. Nem volt ott se felhõoroszlán,
285 2| nevetett a nap. „Álom volt az egész - gondoltam magamban. -
286 2| gondoltam magamban. - Az ám - tûnõdtem -, de hát
287 2| mitõl sajog úgy a vállam?”~Az lett biz annak a vége, hogy
288 2| akkorára újra ott lebegett az égen egy csikó formájú felhõ.
289 2| ahogy szúrós szeme rám mered az öreg Dobrókának, s kinézi
290 2| neki a mi házunknál, mint az, hogy minket kordában tartson.
291 2| minket kordában tartson. Az is igaz azonban, hogy ehhez
292 2| pajkosságban! Édesapánkat csak az este vetette haza a hivatalából,
293 2| akkor csengette aztán be az öreg udvarost.~- Ugyan,
294 2| Dobróka.~De el nem kerülte azt az ember, ha csupa füstté változott
295 2| csak a nevét hallottam is az öregnek. Hanem aztán, ha
296 2| ahogy heverünk délebéd után az öreg diófa alatt a kertben,
297 2| dongólégy odakvártélyozta magát az orra hegyére.~Nagyon megharagudtam
298 2| Nagyon megharagudtam arra az orcátlan dongólégyre, s
299 2| se volt ott.~Besurrantam az ebédlõszobába, kis széket
300 2| szilva.~„No, ennek a magját az Isten is parittyának szánta” -
301 2| csak a szél csikorgatta az ajtót.~Mindegy volt már
302 2| már akkor, úgy feküdtem én az orgonabokrok alján, mint
303 2| ölelgetett bennünket, de biz az nem sokat használt. Bizony
304 2| kellett folyamodni.~No, az nem ölelgetett meg bennünket,
305 2| kiugrott a szívem a helyérõl.~Az öreg megcsóválta a fejét,
306 2| hogy így kedviben járhatok az öreg Dobrókának.~- Derék
307 2| vagy, hékám - sunyított rám az öreg a szürke szemével -,
308 2| egyszerre csak bedobbant az öreg, hóna alatt a kakassal.
309 2| kakassal. Betette maga után az ajtót, mire olyan sötét
310 2| ki, ha én voltam.~Hát ez az egész - fejezte be Dobróka. -
311 2| vártam, hogy Dobróka kinyissa az ajtót, és én a szemébe nevethessek
312 2| fölsült a tudományával.~Az ám, ahogy kinyílt az ajtó,
313 2| tudományával.~Az ám, ahogy kinyílt az ajtó, s tódult be a világosság,
314 2| csupa korom a keze, csak az enyém fehér, mint a hó.~
315 2| kezemnél fogva odavezetett az édesanyám elé.~- Hozom a
316 2| csak megmentett engem attól az édesanyám áldott szíve.
317 2| édesanyám áldott szíve. Hanem az igazlátó Dobróka szeme azóta
318 2| cinegefogás. Persze nekem nem az orrom fogta a cinegét, mint
319 2| madarat, s vittem lelkendezve az öreg udvarosunkhoz.~- Nézze,
320 2| kellene megfogni, gyerekem. Az hozza a szerencsét a házhoz.~
321 2| akkor.~- Hát aztán milyen az a cinegekirály? - faggattam
322 2| senki, csak Matyi bácsi. Az édesapám meg is pirongatta
323 2| ilyen mesékkel.~- Nem mese az, uram - erõsítgette az öreg. -
324 2| mese az, uram - erõsítgette az öreg. - Láttam én egyszer
325 2| cinegekirály. Tél vége felé járt az idõ, s én a nyitott ablaknál
326 2| hajadonfõvel szaladtam ki az udvarra.~Az volt az, csakugyan.
327 2| szaladtam ki az udvarra.~Az volt az, csakugyan. Kék
328 2| szaladtam ki az udvarra.~Az volt az, csakugyan. Kék a feje,
329 2| bácsi mondta. Még a szava is az.~- Csitt, csitt! - nézett
330 2| csitt! - nézett rám ijedten az aranyszínû szemecskéjével,
331 2| Eredj haza, cinegekirály, az országodba!~A madárka kirebbent
332 2| fekete madár gubbaszkodott az ágyam végiben. Olyanforma
333 2| támadt erre a szobában. Az édesapám, az édesanyám,
334 2| a szobában. Az édesapám, az édesanyám, a kis húgom,
335 2| szememet bátorságra kapva.~Az volt az csakugyan, de alig
336 2| bátorságra kapva.~Az volt az csakugyan, de alig lehetett
337 2| nem is kellett segítség az én cinegekirályomnak. Sürgött-forgott,
338 2| keserveset, és kilebbent az ablakon.~- Csin, csin, csin,
339 2| ezüstcsengettyûje. Én pedig felültem az ágyban, és elnevettem magamat.~-
340 2| nem volt itt senki.~- Hát az a nagy fekete madár. Kikergette
341 2| se vettük - tekintett oda az édesapám. - Bizonyosan az
342 2| az édesapám. - Bizonyosan az elõbb repült be, mikor szellõztettünk.
343 2| semmit, de tudtam, hogy az a cinegekirály, és tudtam,
344 2| cinegekirály, és tudtam, hogy az kergette el mellõlem a halál
345 2| fejében nem tarthatta, mert az sótartónak is kicsi lett
346 2| kicsi lett volna. Bizonyosan az erszényében tartotta, mert
347 2| toppant egyszer elébem az utcán. - Tudsz-e fára mászni?~-
348 2| csörtögött a szamaras kordé az ablakunk alatt.~- Rikkants,
349 2| Rikkants, rigóm! - pattogtatta az öreg az ostorát.~De mikor
350 2| rigóm! - pattogtatta az öreg az ostorát.~De mikor föl akartam
351 2| nagyeszû ember -, nem úgy lesz az! Fogadást kötöttem a szürkével,
352 2| melyiktek lesz a gyõztes. Az kapja a dús abrakot.~Így
353 2| hogy a csacsit kicsapja az árokpartra. Azt gondoltam,
354 2| is sorra kerülök, kapom az abrakot. Kaptam ám egy barackot
355 2| libbentem én a fára egyszerre. Az öreg meg fölnyújtotta a
356 2| válogattam volna, de ahogy az elsõ szemet be akartam kapni,
357 2| kordéra -, mert kihull tõle az embernek a foga. Csípje
358 2| Meg-megcsörgette zsebében az erszényt, én meg szaggattam
359 2| rajta” - gondoltam magamban.~Az ám, Gyurgyóka elhelyezkedett
360 2| Ami cseresznye lerázódik, az a tied lehet.~Egész a házunkig
361 2| csacsikának. Ott azt mondta az én pártfogóm:~- Szállj le,
362 2| hintórul! - És bekiáltott az édesanyámnak: - Hazahoztam
363 2| szõlõben. Derék legény, csak az a kár, hogy olyan nagy feje
364 2| fejben hamar szétszalad az ész.~Beláttam magam is,
365 2| SZEGÉNY EMBER VÍZZEL FŐZ~Az édesapámtól hallottam én
366 2| nem a te eszedhez való az! - legyintette meg édesapám
367 2| soká tartott. Nagy tudomány az, ma is borzongat a hideg,
368 2| csorbuljon - nézegette édesapám az élét.~- Örök élet - mondta
369 2| beérem - kereste elõ édesapám az erszényét.~Nyelet aztán
370 2| Azzal a nyéllel szolgált az új kasza vagy tizenöt esztendeig.
371 2| volt, eltartotta kenyérrel az egész házat.~Nagyocska deák
372 2| mentem haza vakációzni. Az édesapám már a kis ajtóban
373 2| Melyik vásáros?~- Akitõl az új kaszát vettem. Most tizenöt
374 2| esztendeje. Hitvány portéka volt az nagyon. Éppen ma reggel
375 2| reggel pattant el, ahogy az élit kalapáltam.~Hirtelen
376 2| át a lelkemen. Sajnáltam az öreg jószágot, mintha lelkes
377 2| akaratlanul is fölnéztem az eresz alá: ez a kaszának
378 2| hanem a kaszát.~- Hiszen ez az, fiam. Nagyon alkalmas szõlõmetszõ
379 2| szõlõmetszõ kacor lett belõle.~Az volt az csakugyan. Kaszának
380 2| kacor lett belõle.~Az volt az csakugyan. Kaszának régi,
381 2| már a kacort, ha egyszer az öreg bodzafánk eszembe nem
382 2| kötözködõ ágat! - szalajtott az édesapám.~Megyek a kamrába,
383 2| megnõttél azóta!~Ismerõs volt az csakugyan. Édesapám nem
384 2| találnánk hozzá.~- Van itt az is, nem úgy, mint szegény
385 2| értettem meg igazán, mit jelent az, hogy a szegény ember vízzel
386 2| szivárványszínû pávatollal. Az apukája ugyan, aki itt házmesterkedik
387 2| hogy nem érdemelné meg azt az õ fia, de én tudom, hogy
388 2| szolgabíró, mert nem fog az esze - csóválja meg nagy
389 2| most is mindig sírva mén az iskolába.~- Nono - mondom
390 2| mondom én erre -, nemcsak az esze teszi ám az embert,
391 2| nemcsak az esze teszi ám az embert, hanem a szíve is.
392 2| is tud, még akkor is, ha az öreg Hamvas cicát látja
393 2| benne, hogy ezt morogta.~De az egész ház így van Sándorkával,
394 2| van Sándorkával, nemcsak az öreg házõrzõ. Csak meg kell
395 2| kell nézni, mikor elindul az iskolába, milyen sokan néznek
396 2| szeretettel. Itt van mindjárt az öreg bodzafa a kapuban.
397 2| kapun, akkor tapsikolt utána az ághegyeivel:~- Csak bátran,
398 2| napvilág! Pipiskék kergetõdznek az útszélen, azok is mind utánakiabálnak:~-
399 2| eszik ám kalácsot!~S bent az iskolában is mindenki szereti
400 2| gyámoltalanka is. A napsugár az õ padja szélén táncol legszebben,
401 2| ez” ‑ hajtja a homlokát az erõs kis tenyerébe, s észre
402 2| mosolygás tündöklik mindenfelé az ártatlan kis szemekben.
403 2| szeretni lehet? Igen, még az öreg Tamás bácsi is úgy
404 2| mondtam, ki ez a Tamás bácsi! Az a csonka kezû öreg honvéd,
405 2| aki minden délben ott áll az utcasarkon, mikor jönnek
406 2| utcasarkon, mikor jönnek kifelé az iskolából a gyerekek. Szeret
407 2| a sapkája széléhez emeli az ép kezét, és elkiáltja magát:~-
408 2| tanítójukat is.~- Szent ember az, fiúk, megérdemelné, hogy
409 2| Egész délután keresgélt az udvaron, de nem talált semmi
410 2| Szultánnak is, a Hamvasnak is, az öreg bodzának is, a galamboknak
411 2| szép.~Szép is lett volna az nagyon, csakhogy másnap
412 2| Sándorka. Mentül közelebb ért az iskolához, annál jobban
413 2| összeszorította keményen az öklöcskéit, s mire megkondult
414 2| is hullajtottak bele; s az öreg hõs nem tudott szólni
415 2| maradt Sándorka bökdöste az öregembert.~- Fehérhajú
416 2| mondta el a versbõl az elsõ sort, s kimeresztett
417 2| most már reszketett, mint az öreg bodzán a száraz levél.~-
418 2| szolgám, lássuk! - biztatta az öregember.~- Bácsi, én...
419 2| Avval elfutott, mint a nyúl. Az álmos felhõk alól kisütött
420 2| FODORIK~Erõs Fodoriknak az édesanyámról való nagyapámat
421 2| pedig akkorát tudott ütni az asztalra, hogy egyszerre
422 2| Éppen a galambokat etette az udvaron, mikor egy muszka
423 2| volt a kapuja, most azonban az volt az elsõ dolga, hogy
424 2| kapuja, most azonban az volt az elsõ dolga, hogy becsukja.~-
425 2| muszkát, s úgy vágta keresztül az alacsony kapun, hogy csak
426 2| nyekkent a folyókában.~Vitte is az irháját esze nélkül, ahogy
427 2| se jöttek többet. De még az utcát is elkerülték, amelyikben
428 2| is elkerülték, amelyikben az erõs Fodorik lakott.~Hanem
429 2| akkor mutatta meg, mikor az erdejét ki akarta vágni.~
430 2| valami rengeteg volt biz az, csak afféle homoki erdõ
431 2| rõzsét a szegény embernek. Az egész falu népe ott szedte
432 2| Nagyapámat fölbosszantotta az eset, és bement panaszt
433 2| faluházára. Éppen együtt találta az egész tanácsot, és jól megmosta
434 2| nem szabad kínozni, mint az állatot - mondta nekik. -
435 2| adtak a falu bölcsei, s az egyikük nagy esztelenül
436 2| Ha olyan nagyon félti az erdejét, Fodorik uram, vigye
437 2| Fodorik uram, vigye haza az udvarába!~Erõs Fodorik nem
438 2| fejszét, hadd hozom haza az erdõt - lihegte otthon indulatosan,
439 2| favágó fejszét, kirobogott az erdõbe.~Akkorra ott várta
440 2| szörnyülködve, hogy mit csinál az erõs Fodorik. A tanácsbeliek
441 2| szinte õr gyanánt állott az erdõ szélén, s kevélyen
442 2| s kevélyen rúgta vissza az elsõ fejszecsapást. A másodikra
443 2| Teremtõ Isten! - súgtak össze az emberek ijedten, erõs Fodorik
444 2| percben kiugrott a kis madár az ághegyre. Kis szemében haragos
445 2| ember, azzal széthajtva az ágakat, bekukucskált a lombok
446 2| közé.~Kenderifészek volt az ágvillában, négy parányi
447 2| benne, azokat bújtatta volna az édesanyjuk. De biz azok
448 2| fejjel ballagott vissza az egymásra dõlt fák közt.~-
449 2| egy szálig kivágtam volna az erdõt. Akkor aztán nem tudom,
450 2| tüzeltetek volna a télen.~Az emberek némán húzódtak félre
451 2| emberek némán húzódtak félre az útból, Fodorik pedig visszaszólt,
452 2| hiszem, Fodorik nagyapó soha az életben nem volt erõsebb,
453 2| parányi kenderike megállította az útjában.~
454 3| kegyetlen tél következett abban az esztendőben. A nagy hófúvások
455 3| szavukból megismertem, melyik az északi, melyik a déli; melyik
456 3| arról Messzi Gyurka barátom, az öreg csősz azt mesélte,
457 3| csősz azt mesélte, hogy az a legkedvesebb fia a hajnalnak,
458 3| aranykoronája van. Persze az ember nem láthatja színről
459 3| árvalányhajszálat úgy tud az útjába tenni, hogy el ne
460 3| taszított hanyatt, hogy az igazán nem illett egy királyfihoz.~
461 3| egész marékkal van belőle! Az maga eltartott egy hétig,
462 3| letisztogattam róluk. Aztán előhúztam az ágy alól a kukoricamorzsoló
463 3| voltam, akkor elülről kezdtem az egészet, s külön nevet is
464 3| ki bántja a kemencét?~Én az öreg óriásnak vertem szögeket
465 3| úgy szolgál szegénykémnek az esze, mint más rendes embernek.~
466 3| kukoricacsutkáról is azt hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel
467 3| hittem, hogy az valaki, és az ajtókilinccsel csakúgy el
468 3| megértettem még azt is, mit ketyeg az óra, és mit gondol magában
469 3| óra, és mit gondol magában az oroszlán, aki rá volt festve
470 3| oroszlán, aki rá volt festve az óra számlapjára, szép nemzetiszín
471 3| szegény macskabagolynak. Az a baja volt, hogy leejtette
472 3| nélkül nem láthatta lefelé az utat. Nagyon megesett rajta
473 3| kalaposhoz.~- Mert itt van már az időd, gyerekem, és olyan
474 3| nőhetsz fel, mint a lósóska az árokparton.~Azt hiszem,
475 3| messzillették vagy drágállották az igazi iskolát. A Kese kalapos
476 3| könyv, se irka. A kalapos az ajtaja belsõ felére fölírta
477 3| felére fölírta krétával az ábécét, s a gyerek addig
478 3| gyerek addig rajzolta õket az alsó felére, míg egészen
479 3| tanulni minden betût, csak az ipszilont nem. Arról azt
480 3| tartotta a kalaposmester, hogy az nem magyar betû, és azt
481 3| azt nem is tanította. Aki az õ iskolájában nevelkedett
482 3| rendes ember ipszilonnal. Az õ deákjai nem azt kérdezgették
483 3| találtam szép játéknak sem az egyik iskolát, sem a másikat.
484 3| sem a másikat. Mire való az iskola? A sárgarigók se
485 3| mégis egész jól megéltek. Az édesapám se járt iskolába,
486 3| volna. Hiszen olvasni olvas az ember, mikor megolvassa,
487 3| iskolába járni, írni is ír az ember szûcskrétával a láda
488 3| míg ezeket elgondoltam.~- Az is leszek, édesapám - feleltem
489 3| édesanyám meg nem ment. De õ az ölébe húzott, és megcirókálta
490 3| annyit én is tudok, mint az a vén szeleburdi. Ne félj,
491 3| télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt az
492 3| az a befagyott ablak volt az én szobatáblám, édesanyám
493 3| aki utánozni tudná azokat az ide-oda csúszkáló, hol hanyatt
494 3| barátságos betûk, amiket az én ügyetlen ujjam is egyszerre
495 3| szemébõl omlottak miatta. S az o betûre mindig úgy fogok
496 3| kellett lehelni egész közelrõl az ablakra. Egyszer ugyan odafagyott
497 3| Egyszer ugyan odafagyott az orrom hegye, de édesapám
498 3| nyulat. Egyszer messzirõl az öreg Küsmödit is láttam
499 3| betûnek a létrájában. Azon az estén ezt a szót kapartam
500 3| valami varázsírás.~- Te, az S-et megfordítva írtad -
1-500 | 501-844 |