Rész

 1   1|       nyit-ni-kék, nyit-ni-kék!~Az ám, csakugyan egész más színe van égnek-földnek,
 2   1|                 Erre az ígéretre aztán csakugyan nekiadtam magam a tanulásnak.
 3   1|             kócos üstökét.~- Hát aztán csakugyan olyan leszel, Marcikám?~-
 4   1|          csendesen a könnye szülémnek.~Csakugyan az ujjával nézte meg a boldogtalan
 5   2|          ültessem tornászni.~De ez már csakugyan kihozott a sodromból. „Megállj,
 6   2|                az udvarra.~Az volt az, csakugyan. Kék a feje, fehér a melle,
 7   2|           bátorságra kapva.~Az volt az csakugyan, de alig lehetett ráismerni.
 8   2|                lett belõle.~Az volt az csakugyan. Kaszának régi, de kacornak
 9   2|       megnõttél azóta!~Ismerõs volt az csakugyan. Édesapám nem gyõzte dicsérni,
10   2|               déli harangszó, akkorára csakugyan ment is a vers, mint a vízfolyás.~
11   3|        Mária-képre akasztott csokorból csakugyan ki is húztam egy szál árvalányhajat,
12   3| mézeskalácsosságba is.~Gergulics bácsi csakugyan nem fösvénykedett a tudományával.
13   3|             tedd többet a lábad!~Azóta csakugyan nem is voltam könyvkereskedõ-inas.~
14   3|      gesztenyét sütött, s ehhez képest csakugyan elég rongyos is volt.~-
15   3|             hanem a tulajdon magáéról. Csakugyan mezítláb volt.~- Hol a cipõ,
16   3|             hogy nem hozta volna, mert csakugyan kihozta a hétköznaplót.
17   3|              rám, aki meglátott benne. Csakugyan egészen eltakarta a rongyosságomat,
18   3|              szájjal. Megijedtem, mert csakugyan úgy éreztem, mintha a lábam
19   4|         ráfogta a fûzfára. De már erre csakugyan fölzúdultak a halászok.~-
20   4|                kevély patakmolnár erre csakugyan letette a fejszét, s ahelyett