Mikor én legelõször találkoztam nagyeszû
Gyurgyókával, ki nem tudtam nézni, hol tartja a nagy eszét. A fejében nem tarthatta, mert az
sótartónak is kicsi lett volna. Bizonyosan az erszényében tartotta, mert mindig
azt csörgette a zsebében, mikor beszélt.
- Fiúcska! - toppant egyszer elébem
az utcán. - Tudsz-e fára mászni?
- Mint a mókus!
- Derék dolog - veregette meg a
vállam jókedvûen kacarászva. - Hát a cseresznyét szereted-e?
- Mint a rigó!
- Bolondság! - förmedt rám mérgesen,
és nagyot lökött rajtam. Hanem aztán megint nekiszelídült. - Sebaj, no, holnap
megfogadlak rigónak. Kiviszlek a szõlõmbe cseresznyét szedni.
Hajnalban már ott csörtögött a
szamaras kordé az ablakunk alatt.
- Rikkants, rigóm! - pattogtatta az
öreg az ostorát.
De mikor föl akartam kapaszkodni a
kordéra, már akkor nem voltam rigó.
- Ohó, csacsikám - vihogott a
nagyeszû ember -, nem úgy lesz az! Fogadást kötöttem a szürkével, hogy te vagy
a futósabb. Hát azt szeretném most már látni, melyiktek lesz a gyõztes. Az
kapja a dús abrakot.
Így aztán én versenyt futottam a
szürkével, nagyeszû Gyurgyóka meg csak nevette a kordéból. Csak úgy pihegtem,
mire kiértünk, s alig vártam, hogy a csacsit kicsapja az árokpartra. Azt
gondoltam, utána én is sorra kerülök, kapom az abrakot. Kaptam ám egy barackot
a fejem búbjára.
- Csacsinak kicsi vagy még, hékás;
nézzem no, különb vagy-e rigónak?
Föl is libbentem én a fára egyszerre.
Az öreg meg fölnyújtotta a kosarat, hogy azt tele kell szedni.
- Csak a szépit válogasd, fiúcska! -
parancsolta.
Hát hiszen magam is csak a szépit
válogattam volna, de ahogy az elsõ szemet be akartam kapni, haragosan
fölrikoltott rám Gyurgyóka:
- Fütyülni, rigókám, fütyülni!
Micsoda rigó vagy te, ha még fütyülni se tudsz?!
Soha rigó még olyan keservesen nem
fütyült, mint ahogy akkor én fütyültem. Mindig fütyülnöm kellett, míg csak a kosár tele nem lett. Egy szem nem sok,
de nekem annyi cseresznye nem jutott a magam szedésibõl. Igaz, hogy õ maga se
kóstolt bele.
- Nyáron nem jó cseresznyét enni - tette
föl a kosarat a kordéra -, mert kihull tõle az embernek a foga. Csípje meg a
csóka, jobb annál a sóska!
Szép nagy levelû sóska zöldellett a
dûlõúton. Persze csak afféle vadsóska. Megrágtam egy-két levelet, legalább
szomjam oltottam vele.
- Jó-e, fiúcska? - fogta be Gyurgyóka a
csacsikát.
- Jobb volna tejföllel - mondtam
fanyalogva.
Nagyeszû Gyurgyóka vígan csattantotta
össze a tenyerét.
- Angyal szólt ki belõled, fiúcska! Hanem
azt mondom neked, hogy aki cseresznyét ehetnék, ne egyék sóskát. Inkább tömjük
meg vele a kordét. Pénzt adnak ezért a piacon, fiúcska!
Meg-megcsörgette zsebében az erszényt, én
meg szaggattam a sóskát, és teletömtem vele a kordé derekát. „Jó puha ülésünk
lesz rajta” - gondoltam magamban.
Az ám, Gyurgyóka elhelyezkedett benne nagy
kényelmesen, nekem meg azt mondta:
- Étel után jólesik a mozgás, fiúcska. Ahol nagy a homok, segíthetsz is a
csacsikának. Õ húzza a kordét, te meg toljad. Ami cseresznye lerázódik, az a
tied lehet.
Egész a házunkig segítettem a
csacsikának. Ott azt mondta az én pártfogóm:
- Szállj le, barát, a hintórul! - És
bekiáltott az édesanyámnak: - Hazahoztam a rigót, szomszédasszony! Kedvire
kimulatta magát a szõlõben. Derék legény, csak az a kár, hogy olyan nagy feje
van. Nagy fejben hamar szétszalad az ész.
Beláttam magam is, hogy a nagyeszû
Gyurgyókának igaza van. Azóta sose mentem el többet rigónak.