Hogy, hogy
se, kisdeák koromban egyszer azt vettem a fejembe, hogy én beállok
könyvkereskedõ-inasnak.
- Az is szép
mesterség - bólintott rá a tervemre édesanyám -, de én jobban szerettem volna,
ha generális lett volna belõled.
- Az nem
leszek, mert azt megrúgja a ló - vetettem ellen. - De azt még sose hallottam,
hogy könyvkereskedõ-inast rúgott volna meg a ló.
Édesanyám
belátta, hogy igazam van, és megfogta a kezemet.
- No, hát
akkor gyerünk el, fiam, Gergulics bácsihoz!
A mi kis
városunkban Gergulics bácsi volt az egyetlen könyvkereskedõ. Akkora boltja
volt, mint egy kalitka, két asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal be
volt terítve mindenféle históriáskönyvekkel: az volt a könyvesbolt. A másik
asztalon szép rendbe sorakoztak a mézesbábok, a tükrös szívek, a kivont kardú
mézeskalács huszárok, a mandulás pogácsák: az volt a mézeskalácsos-bolt.
- Itt a
kellemes, emitt a hasznos - járt-kelt Gergulics bácsi a két asztal közt. - A
könyvkereskedõség kedves tudomány, a mézeskalácsosság hasznos tudomány.
Szegény
édesanyám nagyon meg volt illetõdve ennyi tudomány láttára, és alázatosan
megkérdezte Gergulics bácsit, hogy mit néz ki belõlem. Alkalmas leszek-e
valamelyik tudományra?
Gergulics
bácsi megforgatott elõre-hátra, hátba ütögetett, megköhögtetett, és akkorát
szorított a karomon, hogy belejajdultam.
- Nagyon
gyenge kis legény, se a kalapácsot, se a gyalut el nem bírná - mondta megelégedetten
-, az isten is könyvkereskedõnek teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat
a mézeskalácsosságba is.
Gergulics
bácsi csakugyan nem fösvénykedett a tudományával. Ahogy az édesanyám elment,
mindjárt befogott a mesterségbe. Elmondta, hogy melyik a krajcáros, melyik a
kétkrajcáros, melyik a háromkrajcáros mézeskalács.
- Hát a
könyvek, Gergulics bácsi? - húzódtam közelebb a könyves asztalhoz.
- Az elsõ
sorbelieknek egy hatos az ára; a második sor két hatos, a harmadik sor három
hatos. Érted-e, öcsém?
No, ezt nem
volt nehéz megérteni. Gergulics bácsi büszkén nézett körül, hogy ilyen hamar
belevezetett a tudományba, és annyira kegyelmibe fogadott, hogy mindjárt rám is
bízta a boltot. Õ maga kiment a szõlõbe cseresznyét szedni.
- Neked is
hozok belõle - szólt vissza a boltajtóból. - Ahány könyvet eladsz, annyi marék
cseresznye lesz a fizetésed!
De hiszen
beszélhetett nekem, hallottam is már én azt, meg nem is. Szinte káprázott a
szemem az örömtõl, ahogy magamra maradtam a sok szép históriáskönyvvel. Ott volt
a Lúdas Matyi meg a Fehérlófia meg az Ezeregyéjszaka meg a Koplaló
Mátyás. Azt se tudtam, melyikhez kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a
másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem
olvasni. Annak a címe volt: Csalóka Péter.
Hát alig
keveredek barátságba Csalóka Péterrel, nyílik az ajtó, és bekocog rajta egy
magamformájú fiúcska.
- Megvan-e
itt a Csalóka Péter? - azt mondja.
Úgy
megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem dobogása.
- Nincsen az -
csúsztattam le a könyvet az ölembe.
A fiúcska
körülnézett, és megakadt a szeme azon a hétfejû sárkányon, amelyik az Ezeregyéjszaka tábláján ágaskodott.
- Ez is jó
lesz - nyújtotta ki érte a kezét.
A hétfejû
sárkány nem nézhet csúnyábban, mint ahogy én néztem. „Ohó - gondoltam magamban
-, hát mért lettem én könyvkereskedõinas, ha minden könyvet elhordanak
elõlem?!”
- Hallod-e,
te fiú - támadt hirtelen egy jó gondolatom -, többet ér ám a mézeskalács, mint
a meséskönyv! Inkább a másik asztalon választanál magadnak valamit.
A kis cimbora
nagyon értetlenül nézett rám. Utoljára
is nekem kellett rajta segíteni. A markába nyomtam a legnagyobb mézeskalács
huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón.
De úgy látszik, mégis volt az én kis
cimborámnak magához való esze. Mert alig kezdtem el tovább kalandozni Csalóka Péterrel, már megint ott
lábatlankodott egy fiúcska.
- Csalóka Pétert szeretném megvenni - mondta furfangos mosollyal.
Erre már nem sok szót vesztegettem,
hanem mindjárt kifizettem egy marék mézeskalács mogyoróval.
Nem ért az semmit, mert úgy jött a
sok gyerek, mint a raj, s az mind a Csalóka
Pétert akarta megvenni. Utoljára már nem is kérdezõsködtek, csak mentek
egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.
Beesteledett, mire keresztülolvastam
Csalóka Pétert, s akkorra egy morzsányi mézeskalács nem maradt a másik asztalon.
Hanem ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk elõtt, mire
a gazdám hazaért. Sietett az istenadta, mert már az utca végén hallotta a nagy
újságot, hogy a Gergulics boltjában ingyen mézeskalácsot kap, aki könyvet akar
venni.
Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a
száját, mintha a tulajdon fülét akarná megharapni. De aztán mégis inkább csak
az én fülemen töltötte a mérgét, és nem éppen barátságosan adta ki az úti
cédulámat.
- Föl is út, le is út - búcsúzott el
tõlem -, hanem ide be ne tedd többet a lábad!
Azóta csakugyan nem is voltam
könyvkereskedõ-inas.