Igazságos Mátyásnak engem csúfoltak
kisdeák koromban. Azért csúfoltak annak, mert nagyon sok bajom volt az
igazsággal. Ha a Pali bátyám akkora mákos kalácsot kapott, mint én, akkor azt
mondtam, hogy ez nem igazság.
- Miért ne volna igazság, te? -
csudálkozott édesszülém.
- Azért, mert én kisebb vagyok,
nekem nagyobb kalács járna.
Mikor meg barackérés idején én is
annyi szem barackot kaptam, mint a Gyurka öcsém, akkor meg azon keseredtem el.
- Nem ez volna az igazság - morogtam
durcásan.
- Hát mi volna, te igazságos Mátyás?
- mosolygott édesatyám.
- Az, hogy én több barackot kapjak,
mert én vagyok a nagyobb.
No, egyszer aztán meg is jártam a
nagy igazságkereséssel. Nem felejtem el, ha olyan öreg leszek is, mint az
országút.
Esõs, hûvös nap délutánján az utcai
szobában szorgoskodtunk mind a hárman, mikor egyszerre csak a Gyenes Pista ránk
zörgette a zsalut.
- Gyertek ki, fiúk, nézzétek meg a
szarkámat!
A Palkó
kalamusa erre egyszerre keresztbe tette a lábát. A Gyurka ceruzája akkorát
ugrott, hogy menten kitört a hegye. Az én körzõm meg elkezdett nyikorogni a
rajzpapíron:
- Jobb odaki,
jobb odaki!
Legelõször
Palkó somfordált ki. A tornácig ki is jutott szerencsésen, de éppen ott
pipázgatott édesapánk.
- Hova, hova,
Palkó? - kérdezte tõle. Palkó bágyadtan simogatta végig a homlokát.
- Nagy meleg van
a szobában, szinte szédelgek már tõle. Azt hiszem, édesapám, jót tesz neki a
friss levegõ.
- Igazad van,
lelkem gyermekem - bólintott édesapánk.
De már akkor
Gyurka is ott ágaskodott az ajtóban nagy dideregve.
- Jaj, édesapám, de hideg ez a szoba! Egész
meggémberedett a kezem a ceruzán. Azt hiszem, a friss levegõn fölmelegednék egy
kicsit.
Édesapánk szakasztott úgy bólintott, mint
az elõbb.
- Igazad van, lelkem gyerekem!
No, nekem se kellett egyéb, ahogy
kihallgattam a két beszélgetést a nyitott ajtón. Odasompolyogtam a küszöbre, s
úgy tettem, mint aki nagyon meg van zavarodva.
- Édesapám!
- Tessék!
- Hogy lehet az, hogy Palkónak is igaza
van meg Gyurkának is?
- Az ám, ni - komolyodott el egy kicsit
édesapám -, neked is igazad van, édes fiam. Nézzük, no, hideg-e az a szoba,
vagy meleg.
De mire õ kitanulta az igazságot a
szobában, akkorra én már a szarkát tanítottam deákszóra az utcán. Meg is
tanítottuk, mire bealkonyodott, úgy, hogy okosabb lett nálunk, mert elröpült.
Esti harangszó vetett haza bennünket.
Édesapánk már ott várt bennünket a nagy karosszékben. Az nem lett volna baj,
csakhogy a légycsapó is a kezében volt, pedig aranyért se lehetett legyet kapni
a házban.
Elõször Palkón próbálta ki, mit tud a
légycsapó, azután Gyurkát simogatta végig vele, s mikor én kerültem sorra,
akkor azt mondta édesapánk:
- Ohó, igazságos Mátyás, neked a nyelébõl
juttatok!
Juttatott is, az Isten áldja meg a kezét,
s utoljára mégiscsak elmosolyogta magát.
- Látjátok, nekem is igazam van.
Most már mindenkinek igaza volt.