GERGULICS INASA

Hogy, hogy se, kisdeák koromban egyszer azt vettem a fejembe, hogy én beállok könyvkereskedõ-inasnak.

- Az is szép mesterség - bólintott rá a tervemre édesanyám -, de én jobban szerettem volna, ha generális lett volna belõled.

- Az nem leszek, mert azt megrúgja a ló - vetettem ellen. - De azt még sose hallottam, hogy könyvkereskedõ-inast rúgott volna meg a ló.

Édesanyám belátta, hogy igazam van, és megfogta a kezemet.

- No, hát akkor gyerünk el, fiam, Gergulics bácsihoz!

A mi kis városunkban Gergulics bácsi volt az egyetlen könyvkereskedõ. Akkora boltja volt, mint egy kalitka, két asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal be volt terítve mindenféle históriáskönyvekkel: az volt a könyvesbolt. A másik asztalon szép rendbe sorakoztak a mézesbábok, a tükrös szívek, a kivont kardú mézeskalács huszárok, a mandulás pogácsák: az volt a mézeskalácsos-bolt.

- Itt a kellemes, emitt a hasznos - járt-kelt Gergulics bácsi a két asztal közt. - A könyvkereskedõség kedves tudomány, a mézeskalácsosság hasznos tudomány.

Szegény édesanyám nagyon meg volt illetõdve ennyi tudomány láttára, és alázatosan megkérdezte Gergulics bácsit, hogy mit néz ki belõlem. Alkalmas leszek-e valamelyik tudományra?

Gergulics bácsi megforgatott elõre-hátra, hátba ütögetett, megköhögtetett, és akkorát szorított a karomon, hogy belejajdultam.

- Nagyon gyenge kis legény, se a kalapácsot, se a gyalut el nem bírná - mondta megelégedetten -, az isten is könyvkereskedõnek teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat a mézeskalácsosságba is.

Gergulics bácsi csakugyan nem fösvénykedett a tudományával. Ahogy az édesanyám elment, mindjárt befogott a mesterségbe. Elmondta, hogy melyik a krajcáros, melyik a kétkrajcáros, melyik a háromkrajcáros mézeskalács.

- Hát a könyvek, Gergulics bácsi? - húzódtam közelebb a könyves asztalhoz.

- Az elsõ sorbelieknek egy hatos az ára; a második sor két hatos, a harmadik sor három hatos. Érted-e, öcsém?

No, ezt nem volt nehéz megérteni. Gergulics bácsi büszkén nézett körül, hogy ilyen hamar belevezetett a tudományba, és annyira kegyelmibe fogadott, hogy mindjárt rám is bízta a boltot. Õ maga kiment a szõlõbe cseresznyét szedni.

- Neked is hozok belõle - szólt vissza a boltajtóból. - Ahány könyvet eladsz, annyi marék cseresznye lesz a fizetésed!

De hiszen beszélhetett nekem, hallottam is már én azt, meg nem is. Szinte káprázott a szemem az örömtõl, ahogy magamra maradtam a sok szép históriáskönyvvel. Ott volt a Lúdas Matyi meg a Fehérlófia meg az Ezeregyéjszaka meg a Koplaló Mátyás. Azt se tudtam, melyikhez kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem olvasni. Annak a címe volt: Csalóka Péter.

Hát alig keveredek barátságba Csalóka Péterrel, nyílik az ajtó, és bekocog rajta egy magamformájú fiúcska.

- Megvan-e itt a Csalóka Péter? - azt mondja.

Úgy megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem dobogása.

- Nincsen az - csúsztattam le a könyvet az ölembe.

A fiúcska körülnézett, és megakadt a szeme azon a hétfejû sárkányon, amelyik az Ezeregyéjszaka tábláján ágaskodott.

- Ez is jó lesz - nyújtotta ki érte a kezét.

A hétfejû sárkány nem nézhet csúnyábban, mint ahogy én néztem. „Ohó - gondoltam magamban -, hát mért lettem én könyvkereskedõinas, ha minden könyvet elhordanak elõlem?!”

- Hallod-e, te fiú - támadt hirtelen egy jó gondolatom -, többet ér ám a mézeskalács, mint a meséskönyv! Inkább a másik asztalon választanál magadnak valamit.

A kis cimbora nagyon értetlenül nézett rám. Utoljára is nekem kellett rajta segíteni. A markába nyomtam a legnagyobb mézeskalács huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón.

De úgy látszik, mégis volt az én kis cimborámnak magához való esze. Mert alig kezdtem el tovább kalandozni Csalóka Péterrel, már megint ott lábatlankodott egy fiúcska.

- Csalóka Pétert szeretném megvenni - mondta furfangos mosollyal.

Erre már nem sok szót vesztegettem, hanem mindjárt kifizettem egy marék mézeskalács mogyoróval.

Nem ért az semmit, mert úgy jött a sok gyerek, mint a raj, s az mind a Csalóka Pétert akarta megvenni. Utoljára már nem is kérdezõsködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.

Beesteledett, mire keresztülolvastam Csalóka Pétert, s akkorra egy morzsányi mézeskalács nem maradt a másik asztalon. Hanem ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk elõtt, mire a gazdám hazaért. Sietett az istenadta, mert már az utca végén hallotta a nagy újságot, hogy a Gergulics boltjában ingyen mézeskalácsot kap, aki könyvet akar venni.

Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a száját, mintha a tulajdon fülét akarná megharapni. De aztán mégis inkább csak az én fülemen töltötte a mérgét, és nem éppen barátságosan adta ki az úti cédulámat.

- Föl is út, le is út - búcsúzott el tõlem -, hanem ide be ne tedd többet a lábad!

Azóta csakugyan nem is voltam könyvkereskedõ-inas.