Rész

501 IX  |                õneki semmi köze. De ami az uraságé, azt ugyan nem engedi.~
502 IX  |            benne, hogy kiüzent a népnek az öreg Vendellel. Hogy el
503 IX  |                 micsoda nap van holnap.~Az emberek oda se hallgattak.
504 IX  |                 keményen szemébe nézett az öreg hajdúnak.~- Tiszteltetjük
505 IX  |                urat. Ne fájjon miértünk az õ feje. Mire ideje lesz,
506 IX  |                 ideje lesz, elõtte lesz az árenda. Olyan, amilyent
507 IX  |                 árenda. Olyan, amilyent az esztendõ érdemel.~Vendel
508 IX  |               elõl ne tévessze valahogy az orra hegyét. Még azt se
509 IX  |             kendnek mióta vitte fel így az isten a dolgát? Gondolta,
510 IX  |                a dolgát? Gondolta, hogy az a fõkoldus, hát hadd beszéljen.~
511 IX  |            átnézett a „szomszédok”-hoz, az ürgékhez. Biz azok le voltak
512 IX  |          szelídülve úgy, hogy megálltak az embernek. Nem féltek, mert
513 IX  |          Posztószél. Úgy ordított, mint az éhes fenevad.~- Hát kend
514 IX  |               ember, uram. Én hoztam be az árendát, mind a kettõnek.
515 IX  |                Színit-javát annak, amit az idén termett a föld.~Azzal
516 IX  |              idén termett a föld.~Azzal az egyik szûrujjából kirázott
517 IX  |              egyik szûrujjából kirázott az asztalra egy marék királydinnyét.
518 IX  |              valami fölséges faj dinnye az, hanem egy homokban csúszkáló
519 IX  |               mezítelen talppal belelép az ember, hát akkor minden
520 IX  |                 ember, hát akkor minden az eszibe jut, csak éppen nem
521 IX  |              eszibe jut, csak éppen nem az, hogy királyok is vannak
522 IX  |         nemzetes uram.~A nemzetes úrral az történt, ami még életében
523 IX  |           hangot adni, legalább ráütött az asztalra az öklével úgy,
524 IX  |            legalább ráütött az asztalra az öklével úgy, hogy az egyszerre
525 IX  |           asztalra az öklével úgy, hogy az egyszerre telefúródott királydinnyével.
526 IX  |            hozzávágja Posztószélhez. De az már akkorára túl volt ungon-berken,
527 IX  |            szívvidító látványnak, mikor az ürge beleharapott Harkabusznak
528 X   |                egyedül szépeket álmodni az egész Varjú-várban. Nagyon
529 X   |            Varjú-várban. Nagyon sajgott az ürgefogak helye, meg azok
530 X   |                azonban hasznát is látta az álmatlanságnak, hogy legalább
531 X   |            elvenni a zsellérektől, amit az isten el nem vett tőlük?~
532 X   |                nap nem süt. Fekete volt az ég kelet felől, mint a bakacsin,
533 X   |                széle volt ezüstcsipkés. Az olyan felhõkben terem a
534 X   |               nem talál csépelni valót.~Az a bakacsinkárpit hirtelen
535 X   |                 volt már a mennydörgés, az riasztotta meg. Szemmel
536 X   |            párára, hogy kiserkent a vér az oldalából. Erre aztán nekibõszült
537 X   |          Harkabusz, akkorára olyan volt az egész ember, mint valami
538 X   |          foglalni, örült, hogy bebújhat az odvába, s teleragaszthatja
539 X   |              hiszen azért nem menekszik az a sok koldus az õ keze alól!~
540 X   |               menekszik az a sok koldus az õ keze alól!~Nem is akartak
541 X   |             inkább idejöttek a helyébe.~Az elviharzott förgeteg felüdített
542 X   |                  állatot. Megbékült már az isten: vizet már adott!
543 X   |                vizet már adott! Majd ad az kenyeret is, csak el kell
544 X   |             õröltetnivalót is. Utóvégre az is csak ember: lehetetlen
545 X   |               is csak ember: lehetetlen az, hogy meg ne induljon a
546 X   |               beszélhetnek, beszéljenek az eszével! A zsellérek kára
547 X   |               eszével! A zsellérek kára az õ kára is, azoknak a haszna
548 X   |               azoknak a haszna meg csak az õ haszna igazán. Ha meg
549 X   |                 szánja õket: nemcsak ez az esztendõ vész el, hanem
550 X   |                 s csak a bõrével számol az uraságnak. Ha segítséget
551 X   |                adják azt vissza jövõre. Az idei kárt, a jövendõ hasznot
552 X   |               mert te még nem tudod, mi az a Varjú-vár! - húzódoztak
553 X   |                 Varjú-vár! - húzódoztak az emberek. - Az uraságnak
554 X   |                húzódoztak az emberek. - Az uraságnak szívihez nem lehet
555 X   |          szívihez nem lehet férni, mert az be van zárva a kis unokája
556 X   |                a kis unokája szobájába. Az eszitõl meg isten õrizzen,
557 X   |           Harkabusznak hívják.~De mikor az asszonyok elkezdtek jajgatni,
558 X   |            bírónak, úgy megviselte õket az ínség. Lehet ugyan, hogy
559 X   |                ínség. Lehet ugyan, hogy az ijedtségtõl is zörgött,
560 X   |              látta a patakzó könnyeket. Az õ fülét csak ezek a szavak
561 X   |              meg:~- Mindenünket elvette az Úr, de áldassék az õ neve,
562 X   |              elvette az Úr, de áldassék az õ neve, mert meghagyta a
563 X   |                se gazdagok! Hadd fájjon az õ szívük is, mint az övé
564 X   |             fájjon az õ szívük is, mint az övé fáj tíz esztendeje!~-
565 X   |                megkapjátok a halasztást az árendafizetésre. Kaptok
566 X   |            ember, hogy kívánta a fejére az isten áldását, s hogy igyekezett
567 X   |                 esztendeig itt maradnak az én kastélyomban. Harkabusz
568 X   |                 ki a két szegény ember, az a két éhen haló nyomorult
569 X   |                 gyerekét.~- Én nem adom az enyimet! Én se, én se! Inkább
570 X   |                mikor éhes voltam. Áldom az Istent, hogy most elmehetek
571 X   |               Jánoskája? És eljön velem az én Veronka testvérem is,
572 X   |          meghálálja nektek, ami sok jót az öregapánkkal tettetek. Az
573 X   |               az öregapánkkal tettetek. Az Isten mindnyájatokat megáldjon!~
574 XI  |               ugyan nem nézhetett, mert az a kötõjét borította az arcára,
575 XI  |             mert az a kötõjét borította az arcára, hanem a fiú annál
576 XI  |              aztán estélig ott õdöngött az elhagyott udvaron. Nem törõdött
577 XI  |                 tüskés bajuszú emberke. Az volt a Krzsamecskó.~- Ohó,
578 XI  |             érezte, hogy ehetnékje van. Az ám, de hol, mit?~Szerencsére
579 XI  |            szokott foglalkozását: nézte az orra hegyét.~- Bácsi - lépett
580 XI  |           lépett oda Jánoska -, látszik az ábrázatáról is, hogy itt
581 XI  |         bokorban vetettek nekünk ágyat?~Az öreg hajdú, akármilyen savanyúan
582 XI  |            elmosolyogta magát. Még hogy az õ képérõl jószívûséget olvasott
583 XI  |               hol lesz a szállásuk. Biz az valami cselédszoba volt,
584 XI  |             igen tudták a nevét. De még az ízét se érezték.~- Sokkal
585 XI  |              Jánoska abból is otthagyta az utolsó falatot.~- Éhes atyánkfia
586 XI  |              minden reggel, minden este az volt a sóhajtásuk imádság
587 XI  |            öregapó! Ugyan mit csinálhat az most? Ugyan gondol-e miránk?”~
588 XI  |                 véresre szurkálja benne az orrát.~Õ csakugyan nem bírt
589 XI  |              Madzag nyakába volt kötve, az pedig egy szál zöld nádlevél
590 XI  |          kötelességtudó szolgának, hogy az bizonyosan haza is vitte
591 XI  |              nem ette még meg Harkabusz az unokáit, ellenben õk csirkecombot
592 XI  |                 megcsóválta a farkát, s az bizonyosan jelentett is
593 XI  |                aztán Veronka megtalálta az ákombákomok nyitját.~- Háromszázhatvanöt
594 XI  |         rabságunkból.~Jánoska odalépett az egyik fenyõfához, neki meg
595 XI  |              egyik fenyõfához, neki meg az volt a rovása.~Szomorúan
596 XI  |            Hanem ettõl fogva megszakadt az üzenetküldözgetés. Lehet,
597 XI  |                 nyugta a két gyereknek. Az nem tudta õket szívlelni
598 XI  |                 megvettek a kastélyban.~Az öreg Vendelnek addig dicsérték
599 XI  |                 hogy a száz gombot csak az imádság tartja, s lekönyörögte
600 XI  |                 a Jánoska fejére, mikor az végignézett rajta:~- Csak
601 XI  |        elbujdosott a katonáskodás elõl.~Az öreg cseh kertészt pedig
602 XI  |               azt más megcsinálni. Csak az a kár, hogy ezek a csúf
603 XI  |                 kézbe nem vehetem, mert az urakoknak való - mondta
604 XI  |             elzavarta onnan a varjúkat. Az legalább kimelegítette ebben
605 XI  |         fenyegette kegyetlenül Jánoskát az öklével.~- Hát te már az
606 XI  |                az öklével.~- Hát te már az egész házat felforgatod,
607 XI  |               gézengúz! Hát már azoknak az ártatlan varjaknak se hagysz
608 XI  |              krokodilus fára mászik, de az bizonyos, hogy Jánoskának
609 XI  |                 hogy ami hó volt rajta, az mind rázuhant Harkabuszra.
610 XI  |                 a karjukba kapott, mint az érckapocs.~- Jaj, dehogy
611 XI  |                ilyen közel õkegyelméhez az angyalok, mióta az édesanyja
612 XI  |         õkegyelméhez az angyalok, mióta az édesanyja utoljára megcsókolta.~
613 XI  |                 hallatszott, s ott állt az ajtóban egy szigorú nézésû,
614 XI  |          Jánoska, de vigyázatosan, hogy az alvó föl ne ébredjen.~A
615 XI  |            Harkabusz pedig felkönyökölt az ajtónyikorgásra, s úgy cirógatta
616 XI  |                 utoljára felszakajtotta az ajtót, és leordított a tornácról:~-
617 XI  |                 macskának ezután mindig az én asztalomnál terítsetek?
618 XI  |                  Ez nagy csuda volt, de az még nagyobb, mikor másnap
619 XI  |                mintha nem sokat törõdne az egésszel:~- Hallja, kegyelmed!
620 XII |                         XII. Mit beszél az a kép?~Thurán Benedek, amióta
621 XII |                  Thurán Benedek, amióta az unokáját elvesztette, nem
622 XII |               azt a képet nézte mereven az asztalka felett, csak az
623 XII |                az asztalka felett, csak az előtt áradt ki belőle a
624 XII |          szomorúan, mint ahogy szokott. Az öregember lehajtotta a fejét
625 XII |            öregember lehajtotta a fejét az asztal párkányára.~- Persze,
626 XII |                 kép egyre mosolygott, s az öregembert szinte megrázta
627 XII |           senkije sincs a világon, csak az õ egyetlen Jánoskája. Az
628 XII |                az õ egyetlen Jánoskája. Az utolsó Thurán. Csetverneki
629 XII |         Mosolygott a kép, és mosolygott az öregember:~- Ugye, micsoda
630 XII |                 mozdult a házból. Pedig az régen volt. Hány éve annak?
631 XII |          csalóka délibábjai elszálltak, az öregemberen megint erõt
632 XII |               gondoskodtam neked: mikor az a két gyerkõc itt hancúrozik
633 XII |              nem haragszol érte? Látod, az a leányka olyan szelíd,
634 XII |                 a leányka olyan szelíd, az a fiúcska oly okos. Ugye,
635 XII |             Mért eresztetted be hozzánk az élet illatát? Milyen jó
636 XII |              dohosság volt itt ezelõtt!~Az ám, csakhogy a Posztószél
637 XII |         függönyöket, és nyissák sarokra az egész sor ablakot. Úgy bizony,
638 XII |                Úgy bizony, így fölvitte az isten a dolgát a koldusivadékoknak!~
639 XII |              Lám, most is ott kuncognak az ablakfülkében, mint valami
640 XII |   márványkockákon, ó, hogy kergeti szét az árnyakat a sarokból két
641 XII |        pintyõkekacagása.~És foszladozik az árnyék a Thurán Benedek
642 XII |               akarna fiatalodni. Mintha az õ szívét is megvette volna
643 XII |       csodálkozni, hogy hol veszi magát az a sok itthonos virág a virágtalan,
644 XII |                hogy ez a sok virág mind az õ jókedvének a magjából
645 XII |                egyet-kettõt a földre, s az mindjárt virágokkal mosolyog
646 XII |                Krzsamecskó bácsi!~S míg az öreg cseh most is azon próbálkozik,
647 XII |         húsocskával! Ez kijár mátyásnak az ilyen hû szolgálatokért.~
648 XII |                 Kié ez a madár, fiam?~- Az enyém. A mienk.~- Hol vetted
649 XII |                    Hozta a Buksi.~- Hát az kicsoda?~- Az öregapó macskája.~-
650 XII |              Buksi.~- Hát az kicsoda?~- Az öregapó macskája.~- Ki a
651 XII |                fogadott unokája vagyok. Az igazi csak a Veronka.~-
652 XII |       csüggesztette le a fejét a fiú. - Az az öregapó játékos pajtása.
653 XII |    csüggesztette le a fejét a fiú. - Az az öregapó játékos pajtása.
654 XII |              Akitõl õ már úgyis elvette az unokáit. Eredj, mátyás,
655 XII |        hallgatni. Csupa muzsikaszó volt az a gyerekszó az õ lelkének.
656 XII |          muzsikaszó volt az a gyerekszó az õ lelkének. Hát még amiket
657 XII |                aki legkoldusabb köztük, az veszi magához? Megosztja
658 XII |                  fiúcska, mesélj!~Aztán az a napsugaras élet ott a
659 XII |                 föld alatt, a putriban, az ürgék szomszédságában! Hát
660 XII |             csak, kisgyerek, mondjad! S az istennek az a rettenes haragja!
661 XII |                  mondjad! S az istennek az a rettenes haragja! A borzalom
662 XII |            szívéért.~Jó szív, szeretet? Az öregember valami nagy ürességet
663 XII |                kesztyûcskét hozta is!~- Az én unokácskámét, a Jánoskámét.
664 XII |                Jánoskámét. Megvan-e még az tinektek, fiúcska? Azt most
665 XII |               csakugyan odasompolygott. Az ajtón volt egy csillag formájú
666 XII |            éjszakáján. Ebben a sarokban az ajtó mellett kell lenni
667 XII |                mellett kell lenni annak az ezüstrácsos ágyacskának,
668 XII |               akkor láttam.~Ott is volt az csakugyan. Egyszer benéztek
669 XII |                  s elbeszélgetett velük az unokájáról. Nem szilaj keserûséggel,
670 XII |                 mert megtanult már õ is az égbeliekkel beszélni:~-
671 XII |             öregember szomorú álmait.~S az öregembernek csakugyan nagyon
672 XII |                megérteni a beszédjét.~- Az istenházát mind a két faluban
673 XII |                  hadd neveltesse belõle az öt gyermekét: jól tettem-e?
674 XII |                gyermekét: jól tettem-e? Az ínségeseknek minden tartozásukat
675 XII |           tartozásukat elengedem, mikor az esztendõ letelik: jól teszem-e?~-
676 XII |               egy-két nap múlva letelik az esztendõ, s viszi Posztószél
677 XII |                  Thurán Benedek? Megint az a magános öregember, aki
678 XII |               házban lakik a varjakkal, az árnyakkal, a sötétséggel,
679 XII |                sötétséggel, a hideggel, az örök szomorúsággal.~És Thurán
680 XII |                 Báránykáim, legyetek ti az én unokáim. Kicsire szabta
681 XII |             unokáim. Kicsire szabta már az Úristen az én életemet:
682 XII |           Kicsire szabta már az Úristen az én életemet: adjátok nekem
683 XII |                 fehér szakállával, csak az a kép a falon, csak az nevetett,
684 XII |             csak az a kép a falon, csak az nevetett, hogy majd kiugrott
685 XII |          kiugrott örömében a rámából.~- Az ám - törölgette le könnyeit
686 XII |                  a Papatyi - mosolygott az öregúr. - Mind elférnek
687 XII |        Csetvernekrõl kihozta Jánoskának az új ruhát. Fekete bársonyzeke
688 XII |        csizmácskát magára meri venni.~- Az a! Született Csicsmár János! -
689 XII |                Vendel hajdú a szabót. - Az az ni, aki ott nyesegeti
690 XII |             Vendel hajdú a szabót. - Az az ni, aki ott nyesegeti a
691 XII |                jó lesz bolondozni, mert az lesz ezután a kis gazda.
692 XII |                a szabó is. - Mikor lesz az örökbefogadás?~- Holnap
693 XII |       paradicsomos káposzta lesz otthon az ebéd, én pedig azzal nem
694 XII |              Majd jó étvágyuk támad, ha az uraság megmondja nekik,
695 XII |               nekik, hogy visszavihetik az árendát. A Posztószél család
696 XII |                másnap reggel Posztószél az elsõ, aki megjelenik a Varjú-vár
697 XII |        Varjú-vár kapujánál. Persze, jön az unokáiéit, hiszen letelt
698 XII |                unokáiéit, hiszen letelt az esztendõ. De mintha nem
699 XII |             kapu! Nem veszi észre, hogy az úri cselédek megsüvegelik
700 XII |               magára a bársonygúnyát, s az állótükörben maga is elgyönyörködik
701 XII |                a fiú vállára:~- Megjött az apád!~Ó, hogy szalad ki
702 XII |              köszönés nélkül.~- Megjött az apám!~Az öreg koldus csak
703 XII |              nélkül.~- Megjött az apám!~Az öreg koldus csak most fordult
704 XII |            koldus csak most fordult oda az öreg földesúrhoz:~- Uram,
705 XIII|              mint aki nemsokára bevégzi az útját.~- Apám, apám! - ugrott
706 XIII|               sovány, aszott kezével.~- Az úrfi nekem nem fiam!~A gyerek
707 XIII|       fájdalmasan lihegett.~- Én vagyok az, aki vétettem. Bocsásson
708 XIII|           vétettem. Bocsásson meg nekem az a nagyon jó Isten.~Erre
709 XIII|             Fütyü mindjárt lekuporodott az ágy mögé, ahogy Thurán Benedeket
710 XIII|            Thurán Benedek pedig odaállt az ágy elé, és szelíden szólította
711 XIII|          beteget:~- Jó ember, én vagyok az a Thurán Benedek, aki téged
712 XIII|                beteg ijedten takarta el az arcát, és halkan suttogta
713 XIII|               arcát, és halkan suttogta az ujjai közül:~- Uram, én
714 XIII|                közül:~- Uram, én vagyok az a Csicsmár varga, aki a
715 XIII|       fenyegetés, de legtöbb volt benne az öröm. S a versengõ érzések
716 XIII|               szándékom, uram - rebegte az. - Csak rád akartam ijeszteni.
717 XIII|                  Nagyon szép labda volt az. Magam varrtam piros és
718 XIII|            megijedtem. S mikor leszállt az éjszaka, akkor a nyakamba
719 XIII|            bizony könnyen elfelejthette az itthonvalókat.~Hanem egyszer
720 XIII|               van hátra. Hogy merjek én az Isten elejbe állani ezzel
721 XIII|              ezt tettem! Hanem rábíztam az Istenre: vezesse hozzád,
722 XIII|             Istenre: vezesse hozzád, ha az õ szent akaratának tetszik.
723 XIII|              hozzád vezérelte. Áldassék az õ szent neve érette!~- Áldassék,
724 XIII|           erõlködéssel félkönyökre dûlt az ágyban.~- Adjátok csak elõ
725 XIII|                szoktak volna járni azon az úton, amelyikre ez készült.)~
726 XIII|              akkor elment szegény, hogy az angyalkáknak varrjon labdákat
727 XIII|           angyalkáknak varrjon labdákat az égi mezõkön.~- Csudálatosak
728 XIII|                 mezõkön.~- Csudálatosak az Isten útjai - sóhajtotta
729 XIII|            sóhajtotta Thurán Benedek. - Az õ akarata volt, Jánoskám,
730 XIII|             tanuld meg, hogy a szeretet az élet.~- De naccságos tekintetes
731 XIII|        csizmadiát úgy temessék el, mint az a csetverneki Thurán Jánoska
732 XIV |              esztendeje már annak, hogy az uraság mátyásmadara elveszett?
733 XIV |                emberek nem számolgatják az esztendõket, sebesen szállnak
734 XIV |         szomszédjai sincsenek már, mert az ürgéknek mind felmondta
735 XIV |              ehetnék Galamb-várban.~Hát az meg már micsoda? Ott is
736 XIV | boldogat-boldogtalant, akit arra hordoz az útja:~- Gyertek, atyámfiai,
737 XIV |          asztalsornak a közepe táján ül az ifjú pár. A võlegény csetverneki
738 XIV |      mosolygással koccintja oda poharát az övéhez:~- Ne búsulj, nászom,
739 XIV |            embereknek, és együtt járnak az isten házába hálát adni
740 XIV |          kegyelmével így megajándékozta az öregségüket.~És együtt becézgetik
741 XIV |                 csudálkozó szemeket vet az öreg Krzsamecskóra, aki