Rész

  1 I   |              horgászta az esernyõjével, s csak mikor kihúzta, akkor
  2 I   |         rézkondéron, mint egy pápaszem. S csakugyan õ vette észre
  3 I   |                 szakadoztak a fellegek, s alig sírtak egy-két kövér
  4 I   |                 isten is elmosolyodott, s megesett a szíve a sok ijedt
  5 I   |                 jégesõ fekete szárnyát, s felsütötte a nap aranytányérkáját:~-
  6 I   |             fölemelték a fejecskéjüket, s nagy jókedvükben szinte
  7 I   |              rákot fogtak a Reszegében, s mivel olyan nagy ollója
  8 I   |                 is örültek a nyirákiak, s egyszeribe befogták diáknak.
  9 I   |                háládatosan az öregbíró, s levett kalappal tekint föl
 10 I   |                 ahonnan száll az áldás. S ahova száll az övével együtt
 11 I   |             illata, pipacsok lélegzése. S a tiszta kék magasban bizonyosan
 12 I   |                haragosan nézett vissza, s a hajdú észrevette, hogy
 13 I   |                öreg hajdú elhallgatott, s meg se szólalt addig, míg
 14 II  |         merészkedik bele a két határba. S amennyi földet onnan be
 15 II  |               Thurán Benedek a gazdája. S ahány ember túrja ezeket
 16 II  |               ököl, csak ütni tud vele.~S ha Harkabusz azt üzeni,
 17 II  |        sárgarigók is mind odaszorultak, s nagyon meg voltak szelesedve.
 18 II  |                 jajveszékelve keresték, s meg is találták, mihelyt
 19 II  |           vállát kapta meg a gyereknek, s megrázták, mint molnár a
 20 II  |           bambán dörzsölgette a szemét, s ásítozva felelte: - E-elment. ~-
 21 II  |                 álom kiment a szemébõl, s meglátta maga köröl a nagy
 22 II  |               ijedelem morajlott végig, s Ambrus Pál összecsapta a
 23 II  |           Ambrus Pál roppant szigorúan, s úgy hajította vissza a gyereket
 24 II  |            belekapaszkodott a gyerekbe, s húzta maga felé két kézzel.~
 25 II  |                bizonykodtak a cirákiak, s mind körülfogták az öreg
 26 II  |                 Pálba segedelem okából, s bizony kirántotta volna
 27 II  |        fogódzott össze Cirák és Nyirák, s ez a két nagy lánc rángatta
 28 II  |           istenadta a nagy rángatásban, s hiába fordította az ijedt
 29 II  |              lekanyarította a válláról, s beletakargatta a talált
 30 III |                kanyarodott az országút, s nekivitt egy fenyõfaerdõnek.
 31 III |             mondta az öreg a gyereknek. S hogy az ebállat meg ne sértõdjék,
 32 III |       szalonnaillat. Az után indult el, s meg is találta róla a konyhát.~
 33 III |               el Posztószél a vadludat, s azzal megmarkolászta neki
 34 III |             azokból az aranyablakokból, s lemosolyogtak a tücsökszós
 35 III |                lebbentek az alvók fölé, s lengettek elõttük mindenféle
 36 IV  |          mindennap benéz minden házhoz, s hírül viszi, mi újság van
 37 IV  |            temetéseken a lobogót viszi, s összeszedi az alamizsna-krajcárokat
 38 IV  |           ünnepeken a templom küszöbén. S legfõképp arra jó a koldus,
 39 IV  |             tolakszik, mindennel beéri, s szûk esztendõben türelmesen
 40 IV  |        legkevesebb. Sose kért senkitõl, s ha kapott valamit, ingyen
 41 IV  |                 van a szegény embernek, s Posztószél mindig jó helyen
 42 IV  |              ugat a Madzag kegyetlenül, s közbe-közbe nagyokat ránt
 43 IV  |            motyót lehányták a kocsiról, s mind azon mesterkedett,
 44 IV  |                Azután fölült a kocsiba, s már csak úgy futtában szólt
 45 IV  |           ugrott le róla Suhajda Péter, s megvetõleg bökte meg az
 46 IV  |            belegyömöszölte a kalapjába, s mikor Jánoska mindent tûvé
 47 IV  |             Szánta-bánta, amit mondott, s ennek jeléül földhöz vágta
 48 IV  |                hogy a Buksi nekiugrott, s tan a szemét is kiszedte
 49 IV  |                kapta fel a fejét Fütyü, s úgy megilletõdött, hogy
 50 IV  |              félre az útból, mondom én, s azzal kilibbentem a szûröm
 51 IV  |             madara?” - Ehol-e - mondom, s kiveszem a szûr alól a Buksit. -
 52 IV  |            hiszen megvívott az azokkal, s mire kiértem a kastélyból,
 53 IV  |          mindjárt fölszaladt a fûzfára, s onnan kurrogott le nagy
 54 V   |           tüskéje haragosan elõremered, s a bajusza ritkaságát az
 55 V   |                 mondani. Kertész volna, s egy személyben õ az elsõ
 56 V   |                ugyan vetõdik ide olyan, s õ szimatolja meg a szegény
 57 V   |             szokott hozzá a majorokban, s a kastélyt se tartja egyébnek
 58 V   |              pedig állt, mint a szálfa, s mikor a kasznár kisuttyant
 59 V   |                 éves fiúcskának a képe. S azon a képen, azon a sok
 60 V   |                 gyerekszékre a kép elé, s míg könnye pergett a fehér
 61 V   |         megkérdezte ezt attól a képtõl. S az a kép egyre csak mosolygott,
 62 V   |              kép egyre csak mosolygott, s égszín szeme, csattanós
 63 VI  |                a gubancos vadszedreket, s ahelyett hajnalocskával
 64 VI  |                  Árkot ásott a vizének, s hogy a tocsogó mélyebb lett,
 65 VI  |                maga eszkábálta magának, s avval járta be a falukat.
 66 VI  |              éppen eresztettek a méhek, s nem volt, aki befogja õket.
 67 VI  |              Jánoska befogta a méheket, s akárhogy szabódott, csak
 68 VI  |          nagybeteg volt az öregasszony, s annyit nyûgösködött, hogy
 69 VI  |             odaült a nagybeteg ágyához, s addig legyezgette a szemét
 70 VI  |            hálálkodott neki a ház népe, s akkora karaj kenyeret vágtak
 71 VI  |              igen szûkös volt a kenyér, s mikor Jánoska a kezébe nyomta
 72 VI  |            sírása a kis gyíksárkánynak, s olyan nevetõs lett az arca,
 73 VI  |                azt gondolta, árpacukor, s mindjárt álomba szopogatta
 74 VI  |             lökte meg, az félrebillent, s Hamar András hamar lepottyant
 75 VI  |             volt Cirákhoz és Nyirákhoz, s ugyancsak legénynek kellett
 76 VI  |                  Jánoska, nem is kicsi.~S ekkor történt az a nevezetes
 77 VII |           gyerek megtanulja az apjától, s nagyon szégyellne magát,
 78 VII |                miben sántikál a gyerek, s örült a lelke, mikor Fütyü
 79 VII |                 olyant soha nem láttak. S ha láttak volna valaha igazi
 80 VII |     belebólogattak a bölcs csacsogásba, s a nádirigók, a sármányok,
 81 VII |             étel az annak, aki szereti.~S egész délután egy ciráki
 82 VII |                a nyelvét a nyirákiakra, s a nyirákiak egyszer se juttatták
 83 VII |              Cirákon, ákom-bákom-rákom. S mikor vadvirágokkal megkoszorúzva,
 84 VII |                 a ciráki bíró lányának!~S mikor a két sereg gyerek
 85 VII |                 hamarább a csincsésben. S a kis tanítómesternek, mikor
 86 VII |         kurjantott fel neki Posztószél, s mikor lebukott a verem száján,
 87 VII |           ételnek nem érzsem azs ízsit.~S azzal még a morzsákat is
 88 VII |           összeszedegette az asztalról, s megnyalogatta a köcsög szélét.~-
 89 VII |                 egy csõ sült kukoricát, s azt kétfelé törte.~- Ne,
 90 VIII|              nagy vadászkirándulásokat, s amit hozott, azon hûségesen
 91 VIII|                csontot meghagyott neki, s azon a Madzag úgy fölvette
 92 VIII|              fûzfa tövében találta meg, s mivel õ nem él madárhússal,
 93 VIII|                addig, míg megszelídült, s egy reggel becsempészte
 94 VIII|                a fiú fölkapta a sapkát, s a mátyás kilibbent alóla.~-
 95 VIII|            mátyás megint elõsomfordált, s most már a Buksinak rántotta
 96 VIII|               Buksi Mihálynak csúfolja, s ilyenkor rendesen megfogja
 97 VIII|          megfogja neki a nyakán a bõrt, s tán a lelket is kirázná
 98 VIII|               óta, hetek óta esik a hó, s a putri úgy be van temetve,
 99 VIII|                volna patyolat vánkoson, s tündöklõ szárnyú angyal
100 VIII|                beleveszett a csillagba, s már akkor az se csillag
101 VIII|             meghintáztatta a levegõben, s mire visszatette az ágyacskájába,
102 VIII|             hallatszott valami dobogás, s egyszerre bezuhant valami
103 VIII|              körülvillogtatta a szemét, s meglátott a padkán egy nagy
104 VIII|              megette a retket hajastól, s csak akkor fohászkodott
105 VIII|               Azok jó meleget tartanak. S ekképpen megvackolva, háládatos
106 VIII|              féllábon ugrál a szobában, s úgy didereg, hogy a foga
107 IX  |                 az idén egy-két héttel, s mégis azt hitték, hogy õk
108 IX  |        egyszerre virított az ibolyával, s a pipacs utolérte mind a
109 IX  |                derekán szokott hordani, s abban az idõben, mikor máskor
110 IX  |   hosszúságokban vetõdött ki a homokra. S akkor az egyik árnyék hirtelen
111 IX  |            valami szörnyû malomvitorla, s odamutatott napkelet felé
112 IX  |               csoda felé. Felhõ, felhõ!~S a felhõ sebesen közeledett,
113 IX  |              mintha csak szárnya volna, s egyszerre darabokra szakadozott.
114 IX  |           voltak soványodva szegénykék, s meg voltak szelídülve úgy,
115 IX  |            homokban csúszkáló gazocska. S olyan tüskés gömböcskéket
116 IX  |                 aztán megjött a hangja, s rettentõ bömböléssel kapta
117 IX  |                 ereszteni a foga közül. S Harkabusz addig ugrándozott
118 X   |      bakacsinkárpit hirtelen meghasadt, s megmutatta, hogy mi lakik
119 X   |             csizmaszárából a korbácsot, s avval olyat húzott szegény
120 X   |               vihar csak utolérte õket, s zúdította rájuk a mogyorónyi
121 X   |                mégiscsak visszafordult, s megiramodott hazafelé. Hanem
122 X   |                hogy bebújhat az odvába, s teleragaszthatja magát flastrommal.
123 X   |                  Itt mindenki éhen hal, s csak a bõrével számol az
124 X   |                fejére az isten áldását, s hogy igyekezett elkapni
125 X   |            szélét, hogy megcsókolhassa! S milyen kevélyen hárította
126 X   |               nyomorult abból a házból! S mikor otthon, a Reszege-parton
127 X   |               mindnyájatokat megáldjon!~S azzal megindultak szép csendesen
128 X   |                csendesen mind a ketten, s a sok ember közt nem akadt
129 XI  |       csikorgatva a kavicsot a talpával s haragosan csapkodva a csizmaszárát
130 XI  |                 szokatlan nyájassággal, s levezette õket a kastélyépület
131 XI  |               van! - sóhajtott Veronka, s erre kibuggyant a könny
132 XI  |            szemébõl. - Szegény öregapó!~S ettõl fogva minden reggel,
133 XI  |                Madzag megnyalogathatta, s Jánoska is behúzhatta azt,
134 XI  |       betakargatták egy papirosdarabba, s kiadták a Madzagnak:~- Vidd
135 XI  |                 Vidd haza öregapónak! - s mi már ismerjük a Madzagot
136 XI  | Posztószél-palota meg a Varjú-vár közt, s hordta a postát egyik helyrõl
137 XI  |           sokszor megcsóválta a farkát, s az bizonyosan jelentett
138 XI  |             õket, meglátta a kutyát is, s mindjárt ráfogta a puskát.~-
139 XI  |                 csak az imádság tartja, s lekönyörögte róla a ruhát,
140 XI  |        fölszaladt a koponyája közepére, s hátul egymással csókolódzott
141 XI  |            ennél. Sorra mászta a fákat, s elzavarta onnan a varjúkat.
142 XI  |            szaladt ki a meleg szobából, s fenyegette kegyetlenül Jánoskát
143 XI  |             mérgében, leguggolt a hóba, s elkezdte hóval bombázni
144 XI  |                 összenézett Veronkával, s a két gyerek csendesen kiszökött
145 XI  |               lázas ember elhallgatott, s ijedten szögezte szemét
146 XI  |                 lerúgta a csizmácskáit, s fölugrott a medvebõrös kanapéra,
147 XI  |          Jánoska meg ráugrott a hátára, s meggázolta úgy, mintha csak
148 XI  |                 már csak takarózzék be, s izzadja ki álmában azt a
149 XI  |            sarkantyúpengés hallatszott, s ott állt az ajtóban egy
150 XI  |          meglepte ez a szelíd figyelem, s szó nélkül visszahúzódott.
151 XI  |        felkönyökölt az ajtónyikorgásra, s úgy cirógatta meg a gyerekeket,
152 XII |                 A kép egyre mosolygott, s az öregembert szinte megrázta
153 XII |         összecsókolta a mosolygó képet, s egyre cirógatta, míg beszélt
154 XII |             érte! - kiáltja le Veronka, s azzal megindul a két gyerek
155 XII |             halad a futó gyerekek után, s mire õ lebotorkál a lépcsõ
156 XII |       rámosolyog egyet-kettõt a földre, s az mindjárt virágokkal mosolyog
157 XII |                 mint Krzsamecskó bácsi!~S míg az öreg cseh most is
158 XII |              mondja rekedtesen a madár, s azzal lelebben a fahegybõl,
159 XII |             meglebbentette a szárnyát - s hirtelen visszazuhant, mert
160 XII |              egy kis csavargó gyereket? S hogy aki legkoldusabb köztük,
161 XII |               csak, kisgyerek, mondjad! S az istennek az a rettenes
162 XII |                 Veronkán a kíváncsiság, s a két gyerek csakugyan odasompolygott.
163 XII |           Benedek, hogy odabent jártak, s nem haragudott meg érte.
164 XII |           bevitte magával a gyerekeket, s elbeszélgetett velük az
165 XII |                 megenyhült fájdalommal. S aztán a két gyerek kezét
166 XII |               öregember szomorú álmait.~S az öregembernek csakugyan
167 XII |               mint tavasszal a jégcsap. S mikor a kép mosolygott,
168 XII |              múlva letelik az esztendõ, s viszi Posztószél a záloggyerekeket.
169 XII |                 fakadt csodálkozásában, s tán vissza is vitte volna
170 XII |              volna be, mint a püspököt.~S mikor beér a fényes szobába,
171 XII |                 magára a bársonygúnyát, s az állótükörben maga is
172 XII |               nyögte a másik öregember. S húzta amazt magával a befogott
173 XIII|             legtöbb volt benne az öröm. S a versengõ érzések közül
174 XIII|                akkor nagyon megijedtem. S mikor leszállt az éjszaka,
175 XIII|              nyakamba vettem a világot, s három napig csak egyszer
176 XIII|                 Mindig aludt szegényke, s ahogy a nyakamat átkarolta,
177 XIII|      megszerettem, õ is hozzám szokott, s egy esztendõ múlva már úgy
178 XIII|               szent akaratának tetszik. S látod, uram, hozzád vezérelte.
179 XIII|               szorongatta a hóna alatt, s most nagy restelkedve bújt
180 XIV |                 én õket tehelyetted is!~S azon meg nem ütõdik senki,
181 XIV |                egy gyöngyvirágbokrétát, s boldogságában úgy felszalajtotta
182 XIV |            világnak legokosabb emberét.~S a nagy éljen-riadalom tán
183 XIV |                a tetõn kacagó galambok, s van itt olyan lakodalom