Rész

 1 I   |              is húzott egy rézüstöt. Õ bizony nem akarja látni,
 2 I   |            egy pápaszem. S csakugyan õ vette észre legelõször,
 3 I   |       szeretett hajdúval találkozni, õ tudja, miért. Csak a füstös
 4 I   | elsavanyodott az ember, ha ránézett.~Õ ugyan rá nem nézett senkire,
 5 II  |          magától a világot, azóta az õ kezében van a gyeplõ. Az
 6 II  |             kezében van a gyeplõ. Az õ keze pedig vaskéz, amelyiknek
 7 II  |              lármával betolakodni az õ birodalmukba. Hiába huhukolt
 8 II  |              azt a cirákiak, hogy az õ bírójuknak hét puszta faluban
 9 II  |      szörnyen bizonykodott, hogy azt õ hajította el a múltkoriban
10 II  |           féljek, majd visszajön még õ egyszer.~- Kicsoda, te?
11 II  |             és nem kelmetekre. Tudta õ, hogy mit csinál.~- Jól
12 II  |             fiúcskát örökbe fogadom. Õ lesz a kis Posztószél. Kinevelem
13 II  |             Vagyok én olyan úr, mint õ. Nekem is két falum van,
14 II  |            uradalmam, de kire hagyja õ a magáét?~Nem lehetett azt
15 III |         ember ez a nagyapó! Még hogy õ szögre aggathatná, polcra
16 IV  |          jobban Posztószél Antalnál. Õ is annak köszönhette, hogy
17 IV  |           noszogatta Veronka a fiút. Õ már akkor fel volt készülve
18 IV  |          csak a száját tátogatta. Az õ cókmókja? Hiszen nem volt
19 IV  |        Jánoskának elszorult a szíve. Õ ennek a kis subának örült
20 IV  |            ugyan erõsködött, hogy az õ gyomra már tizenkettõt korog,
21 IV  |         vágta a kalapját. Úgy szokta õ kifejezni az elkeseredését.
22 IV  |              te segény édes acsádat! Õ elvette azs egyetlen lovát
23 IV  |          vétek az Isten elõtt. Azért õ mindig megfizet, ha késõn,
24 V   |              volna, s egy személyben õ az elsõ Madzagja a Varjú-várnak.
25 V   |             Madzagja a Varjú-várnak. Õ morogja el a kéregetõket,
26 V   |           ugyan vetõdik ide olyan, s õ szimatolja meg a szegény
27 V   |           Csupa pocak és csupa száj. Õ az egyetlen eleven ember
28 V   |       meghunyászkodik, mintha nem is õ volna.~Minél mélyebbre görnyed
29 V   |             kertészkedik.~- Fizessen õ is, mint a többi.~- Olyan
30 VI  |           voltak rászorulva. Ahol az õ furulyája megszólalt, ott
31 VI  |              méz nagyon, úgy tanulta õ Posztószél apótól.~Csitáriéknál
32 VI  |        fogott, mint a borotva. Ha az õ esze szét nem vágja a Dúl
33 VI  |        azonban nem tûrhette, hogy az õ malaca ciráki zabon gyarapodjon (
34 VI  |              nem érte be Dúl Márton. Õ malacot követelt a malacért.
35 VI  |            csak annyit mondott, hogy õ sokkal szívesebben esett
36 VI  |              úgy, hogy Dúl Márton az õ nyakába essen, és úgy üsse
37 VII |        rimánkodott, hogy írja fel az õ homlokára a nevét.~Mire
38 VII |              gyékénykosárból., Tudta õ ott a járást a sötétben
39 VII |        tudott úgy ürgét önteni, mint õ, isten nyugtassa segént.
40 VIII|         tövében találta meg, s mivel õ nem él madárhússal, a Buksi
41 VIII|   beleszokott új tagnak a famíliába. Õ lett a putri bohóca. Megtanult
42 VIII|           nyugodtan szundikál, akkor õ is megint a lábai közé szedte
43 VIII|            milyen bohóságot álmodott õ mára virradóra. Mintha ölbeli
44 VIII|           csillag volt, hanem labda. Õ aztán a labdával hátbavágott
45 VIII|           azt akarta elmesélni, hogy õ meg otthon járt az éjszaka
46 VIII|    Varjú-várba. Nem is farkas már az õ nevük, hanem Harkabusz meg...~
47 VIII|          Pedig csak azért feküdt biz õ oda, mert az legközelebb
48 VIII|          Fütyü azt mondta erre, hogy õ már megérte. Soha ilyen
49 IX  |               hogy itt tor készül az õ számukra.~Az emberek csüggedve
50 IX  |       ellensége se tagadhatja. Ha az õ kiskönyvébe az van beírva,
51 IX  |          urat. Ne fájjon miértünk az õ feje. Mire ideje lesz, elõtte
52 IX  |         Vendel vállat vont. Bánja is õ, ha lesz, ha nem lesz. Neki
53 X   |         menekszik az a sok koldus az õ keze alól!~Nem is akartak
54 X   |         eszével! A zsellérek kára az õ kára is, azoknak a haszna
55 X   |         azoknak a haszna meg csak az õ haszna igazán. Ha meg nem
56 X   |              a patakzó könnyeket. Az õ fülét csak ezek a szavak
57 X   |        elvette az Úr, de áldassék az õ neve, mert meghagyta a gyerekeinket.~
58 X   |             gazdagok! Hadd fájjon az õ szívük is, mint az övé fáj
59 XI  |        Jánoska adta a bátrat, holott õ is nehéz szorongást érzett
60 XI  |             arról panaszkodott, hogy õ álmos. Jánoska meg úgy érezte,
61 XI  |      elmosolyogta magát. Még hogy az õ képérõl jószívûséget olvasott
62 XI  |             sem csudálkozott. Látott õ már ennél nagyobb pompát
63 XI  |             Madzagot. Mert csakugyan õ szûkölt ott a drótkerítésen
64 XI  |            szurkálja benne az orrát.~Õ csakugyan nem bírt bejönni,
65 XI  |       utoljára maga is elhitte, hogy õ csakugyan tartogat olyant
66 XII |             sincs a világon, csak az õ egyetlen Jánoskája. Az utolsó
67 XII |           futó gyerekek után, s mire õ lebotorkál a lépcsõ aljára,
68 XII |           vén kastélykert is, mintha õ is meg akarna fiatalodni.
69 XII |         akarna fiatalodni. Mintha az õ szívét is megvette volna
70 XII |          hogy ez a sok virág mind az õ jókedvének a magjából sarjadzott
71 XII |           megkapta a lábát. Ott állt õ már régen a gyerekek mögött,
72 XII |           Hiszen megtarthatta volna, õ, a gazdag úr azt a hitvány
73 XII |              A másik öregapó! Akitõl õ már úgyis elvette az unokáit.
74 XII |    muzsikaszó volt az a gyerekszó az õ lelkének. Hát még amiket
75 XII |            meg érte. Inkább most már õ maga is bevitte magával
76 XII |        imádkozni, mert megtanult már õ is az égbeliekkel beszélni:~-
77 XII |       szíveteket.~Zokogott már akkor õ is, zokogott a két gyerek
78 XII |         kastélyból, melynek most már õ lett volna a kis gazdája,
79 XIII|          Neki már nem sükséges, mert õ elmén Földvárra deskát árulni.~
80 XIII|       magamtól. Nagyon megszerettem, õ is hozzám szokott, s egy
81 XIII|       Istenre: vezesse hozzád, ha az õ szent akaratának tetszik.
82 XIII|        hozzád vezérelte. Áldassék az õ szent neve érette!~- Áldassék,
83 XIII|       megszorította neki a kezét, de õ már nem adta vissza a kézszorítást.
84 XIII|      sóhajtotta Thurán Benedek. - Az õ akarata volt, Jánoskám,
85 XIV |       beszegõdött úrnak a kastélyba. Õ persze nem folytat gazdálkodást,