Rész

 1 I   |               akarja látni, hogy vesz el a világ.~Nagy mester volt
 2 I   |                 Soha semmi nemzetsége el nem vetett egy zabszemet
 3 I   |             alkonyat, úgy választotta el õket egymástól, mint valami
 4 I   |          vizén keresztül. Hiszen majd el is jön az ideje annak is,
 5 I   |          bicseg a hajdúja, hogy kapná el a forgósél!~De bizony a
 6 I   |           forgószél csak Fütyüt kapta el. Belebújt a Reszege nádjába,
 7 I   |           mintha ollóval vágták volna el. Olyan ijedelem fogta el
 8 I   |              el. Olyan ijedelem fogta el a két falu népét, mint amilyen
 9 II  |    bizonykodott, hogy azt õ hajította el a múltkoriban az országúton,
10 II  |                  Dehogy - mosolyodott el a fiú -, az édesapámról.~-
11 II  |           Mátyás.~- Ohó - rikkantotta el magát Mák Máté -, a Csicsmár
12 II  |            csirke volna, akit a kánya el akar kapni. Aminthogy a
13 II  |         Reszegében fogtak. Ne szedjék el már a nyiráki gyerekeket
14 III |             lépést, hogy apró lábával el ne maradjon az öreg koldustól.
15 III |                még arra sem szaladtak el, mikor megfenyegette õket
16 III |               Olyanforma üregben tûnt el, mint a kemence szája. Hallatszott,
17 III |         szalonnaillat. Az után indult el, s meg is találta róla a
18 III |                 Buri, te! - hárította el Posztószél a vadludat, s
19 III | fogolymadárral a szájában. Posztószél el akarta tõle venni, de a
20 IV  |             ha kapott valamit, ingyen el nem vette. Adott érte vadmézet,
21 IV  |            font ajtót. Ugyan ki vinne el valamit a putriból? Mit
22 IV  |         valamit a putriból? Mit vinne el? Tán a két alvó gyereket?
23 IV  |        szégyelleni. Mert alig porzott el a ciráki kocsi, már hallatszott
24 IV  |               Azs uraság fia vestette el eccser, volt rajta aranygomb
25 IV  |        hirtelen odatoppant Posztószél el nem rántja onnan.~- Különb
26 IV  |             nem adnak semmit, hordjam el magam, míg szépen vagyok,
27 IV  |          meglát. Márpedig, mondom, én el nem megyek innen, míg nem
28 V   |               Varjú-várnak. Õ morogja el a kéregetõket, ha ugyan
29 V   |          Jánoska, hát mikor jössz már el a te szegény nagyapódért,
30 VI  |              azt, aki nyûgös gyerekét el tudja altatni!~- Ó, hogy
31 VI  |               a lónál. De azért mondd el, mit gondoltál, öcsike,
32 VI  |            bölcsességfoguk.)~- Bizony el is kelne egy kis nyiráki
33 VII |             muharral, arra se nevette el magát. Be is szaladt a lányka
34 VII |             eheti, apó! - mosolyodott el a fiú. - Két faluban sütik
35 VII |             összebékítésére.~Ez ebben el is múlt, hanem az öreg Posztószél
36 VII |       betoppant Fütyü cigány. Az elõl el kellett kapni a tökkalamárist,
37 VII |               Hogy prédálhatjátok úgy el ezt a drága sép biros bort?~
38 VII |             mondok én neked. Terjeszd el a hírét a ciráki meg a nyiráki
39 VIII|           talán még akkorára se olvad el. De hiszen világít ezeknek
40 VIII|             Fütyü bátyám? Mid veszett el?~- Jaj, esem azs elméd,
41 VIII|               találom addig, még a hó el nem olvad. Addig én nem
42 VIII|           olvad. Addig én nem mehetek el tõletek.~Hát ez egészen
43 IX  |    esztendõben még ilyenkor napszámra el kell ficseregni egy-két
44 IX  |             nélkül fogadták a bérlõk. El voltak arra készülve Cirákon
45 IX  |              sarkában járnak, és soha el nem maradnak tõle.~Eddig
46 IX  |   magányosságukban. Bizonyosan nagyon el vannak csüggedve, rájuk
47 IX  |                De bizony azt is vegye el, amit meghagyott! - mordult
48 IX  |             Megpróbáltam.~Nem nevette el magát senki. Erre aztán
49 IX  |               az öreg Vendellel. Hogy el ne feledkezzenek arról,
50 X   |           zsellérektől, amit az isten el nem vett tőlük?~Másnap reggel
51 X   |               ad az kenyeret is, csak el kell menni érte.~Ezt már
52 X   |           nemcsak ez az esztendõ vész el, hanem a jövõ is. Itt mindenki
53 X   |             milyen kevélyen hárította el õket magától!~- Nem kell
54 XI  |    kilencvenkettõ. Annyi nap telt már el a rabságunkból.~Jánoska
55 XI  |            kerítés felé, hadd szokjon el onnét szegény pára. Mert
56 XI  |                bizonyosan nem hibázza el másodszor.~A kasznártól
57 XI  |             Persze egyszer se találta el. Hanem Jánoska, mikor megunta
58 XI  |              Harkabuszra. Úgy szaladt el onnan a varjak pártfogója,
59 XI  |               két oldalra a fejemhez.~El is aludt nyomban, de a két
60 XII |               a tavasz. Milyen szépen el lehetne már labdázgatni
61 XII |               hol a sírod! Úgy mentél el, hogy meg se mondtad, hova
62 XII |         embereknek is van szívük? Hát el lehet azt hinni, hogy a
63 XIII|               A beteg ijedten takarta el az arcát, és halkan suttogta
64 XIII|           nála nélkül.~Nem is hagytam el többet magamtól. Nagyon
65 XIII|             vele elõ.~- Azsért tettem el, hogy el ne vesejtse segény
66 XIII|                Azsért tettem el, hogy el ne vesejtse segény azs úton. (
67 XIII|     bársonyruhácskánál. Abban veszett el Jánoska.~Volt aztán benne
68 XIII|               csizmadiát úgy temessék el, mint az a csetverneki Thurán
69 XIV |          megtestesült nyájasság. Csak el kell nézni, ahogy ott áll
70 XIV |      éljen-riadalom tán még ma se áll el, ha meg nem pendíti a cimbalmot
71 XIV |         kikötötte, hogy csak úgy megy el a lakodalomba, ha ott nem
72 XIV |              hogy azt halálos holtáig el nem felejti, aki ott volt.~