Rész

   1 I   |             csacsika bele nem unt volna az ábécébe, és itt nem hagyta volna
   2 III |                 erdõben. Sok-sok lecsukott ablaka vakon merészkedett a világba.
   3 III |                   csillagok, a mennyország ablakai. Angyalok néztek ki azokból
   4 V   |                  egyetlen lefüggönyözetlen ablakán egy maszatos kis kéznek
   5 IV  |                   és ast kajabálta föl azs ablakba, hogy drága lesz még ezs
   6 XII |                   most is ott kuncognak az ablakfülkében, mint valami vidám egérkék,
   7 VIII|                 szobában minden, és akkora ablakok voltak rajta, mint a templomon,
   8 XII |              világtalan szemeit: a nyitott ablakokon kévéstõl hullott be a napsugár,
   9 VII |                 betûnek jobb felé van-e az ábrázata vagy bal felé. Már Annuska
  10 XI  |                  oda Jánoska -, látszik az ábrázatáról is, hogy itt kigyelmed a
  11 IX  |                 mint valami megpörkölõdött abrosz. Ahol a sáskák rezgõ serege
  12 VIII|              nehezen ment, mert a putriban acél, kova a tûzszerszám. Addig
  13 IV  |                   semlyéken. Kitelt belõle ács, kõmíves, kosárfonó, gyékényszövõ,
  14 IV  |              csizsmadiát, a te segény édes acsádat! Õ elvette azs egyetlen
  15 VI  |                    a karajt az utcaajtóban ácsingózó Sándorkának, az majd nem
  16 X   |            segítséget ad: megháromszorozva adják azt vissza jövõre. Az idei
  17 X   |                    a köszönetetek. Zálogot adjatok: egy-egy gyereket mind a
  18 IX  |                      Csak már egy kis esõt adna a fölséges Úristen!~De a
  19 XII |                      Hát ezt a madarat nem adnátok nekem?~- Azt nem lehet,
  20 VIII|                kérdezné tõle, hogy:~- Hogy adod a bundád, Madzag?~Nagyon
  21 VII |                    No, én éppen tizsannyit adok, ha engem is megtanítas
  22 VII |                   bort?~Mikor aztán eléjbe adták, hogy milyen mesterségre
  23 X   |             rongyos voltam. Ti nekem ennem adtatok, mikor éhes voltam. Áldom
  24 V   |             szemben a falnál egy asztalka, afölött egy mosolygós szemû, két-három
  25 XI  |             bizonyos, hogy Jánoskának esze ágában se volt lejönni.~- Jöjjön
  26 XIV |            csudaszép virágágyak pompáznak, ágaikon pedig tömérdek fehér galamb
  27 V   |             homlokán is olyan merev tüskék ágaskodnak, mint a sündisznónak. Ennek
  28 II  |         elõre-hátra; a piszkafákkal minden ágat megütögettek, a kereplõkkel
  29 III |                 nagyapó! Még hogy õ szögre aggathatná, polcra rakosgatná a ruháját!
  30 III |                    iszkábált benne.~- Erre aggatod majd fel a ruhádat.~Jánoska
  31 VIII|           levegõben, s mire visszatette az ágyacskájába, akkor már nem is öregember
  32 XII |                 lenni annak az ezüstrácsos ágyacskának, amit én akkor láttam.~Ott
  33 III |              Középen volt a tûzhely, az is agyagból. Abban jól megállt a szolgafa,
  34 III |                  verem, a fala kitapasztva agyaggal, kimeszelve szép fehérre,
  35 IV  |                   házat csinált magának az agyagosba, és gazdálkodni kezdett
  36 III |                 Innét hordták valamikor az agyagot Cirákra meg Nyirákra, mikor
  37 VI  |                 Jánoska odaült a nagybeteg ágyához, s addig legyezgette a szemét
  38 XIII|           erõlködéssel félkönyökre dûlt az ágyban.~- Adjátok csak elõ a batyumat!~
  39 I   |                  föl a tiszta kék magasba, ahonnan száll az áldás. S ahova
  40 I   |                  ahonnan száll az áldás. S ahova száll az övével együtt száz
  41 I   |                 ránk, hanem azs uraság is. Ahun bicseg a hajdúja, hogy kapná
  42 IV  |                  gyerek meg hozzálátott az ajándék holmik behordásához.~- Hová
  43 XI  |               biztosan, melyik a Harkabusz ajtaja, de a nagy ordítozás útba
  44 XII |            éjszakáján. Ebben a sarokban az ajtó mellett kell lenni annak
  45 XI  |                 hallatszott, s ott állt az ajtóban egy szigorú nézésû, kevély
  46 V   |             Kotródott is kifelé, háttal az ajtónak.~A nagy úr pedig állt, mint
  47 XI  |            Harkabusz pedig felkönyökölt az ajtónyikorgásra, s úgy cirógatta meg a gyerekeket,
  48 V   |             csipetke odaszáradt lekvár. Az ajtóval szemben a falnál egy asztalka,
  49 IV  |                    a nyakamba ugrik ám egy akácfáról a Buksi. Ott várt már, mert
  50 IV  |                    mint Csetvernek, mindig akad egy-egy elszegényedett ember,
  51 VIII|                  sem asalt silvát enni, ha akadna valahol. Hasnos eledel azs
  52 I   |              valami tévelygõ szamárcsikóra akadtak a füzesben. Úgy fújta az
  53 XIII|          sóhajtotta Thurán Benedek. - Az õ akarata volt, Jánoskám, hogy te
  54 XIII|              vezesse hozzád, ha az õ szent akaratának tetszik. S látod, uram,
  55 XIV |             körülrepkedi egy sereg galamb, akármerre jár. Hozzá vannak szokva,
  56 XI  |               nekünk ágyat?~Az öreg hajdú, akármilyen savanyúan is, de elmosolyogta
  57 XIV |                drága jó ízsükért. Hisen ha akarnék, mindennap fácánpecsenyét
  58 X   |              koldus az õ keze alól!~Nem is akartak azok menekülni, inkább idejöttek
  59 I   |          amilyennel a cirákiak egyszer meg akarták szelni a holdvilágot, mert
  60 XIII|                     rebegte az. - Csak rád akartam ijeszteni. A fiúcska ott
  61 XII |                  zokogott a két gyerek is, akiket betakart a fehér szakállával,
  62 VII |                   kieresztgetett a pipából akkoriban. Nem győzött rajta csudálkozni,
  63 IV  |        szorongatott, azt kibontogatta nagy akkurátusán. A nagy batyuban volt egy
  64 VIII|                    kapott a retek után, de aközben körülvillogtatta a szemét,
  65 XI  |                aztán Veronka megtalálta az ákombákomok nyitját.~- Háromszázhatvanöt
  66 VII |             Posztószél elnézegette a cifra ákombákomokat, mikor egyszer csak betoppant
  67 IV  |             lobogót viszi, s összeszedi az alamizsna-krajcárokat sátoros ünnepeken a templom
  68 IV  |               öregember?” - Koldus vagyok, alássan kérem - mondtam én erre -,
  69 XIV |                    neki. Fái elevenzöldek, alattuk csudaszép virágágyak pompáznak,
  70 I   |              kaszát.~Azért hajtja le olyan alázatosan zizegõ kalászát a búza,
  71 V   |                    semmi a világon meg nem alázhatja. Még olyan hatalom se, mint
  72 VI  |                    elfelejtettünk. Hát kit áldana az édesanya, ha nem azt,
  73 I   |                  magasba, ahonnan száll az áldás. S ahova száll az övével
  74 X   |                  kívánta a fejére az isten áldását, s hogy igyekezett elkapni
  75 VI  |                 magát rajta.~No, itt annyi áldást rakosgattak Jánoska tarisznyájába,
  76 III |  Posztószél-családot - nevetett az öreg. - Áldhatod az Istent, hogy ilyen jó
  77 X   |                adtatok, mikor éhes voltam. Áldom az Istent, hogy most elmehetek
  78 VIII|                   lecsavargott valahogy az alföldre. No, ide egészen jó helyre
  79 IV  |                   egy öreg fûzfa, annak az alja volt a Posztószélék nyári
  80 XI  |                    Vendelt, ki a lépcsõház aljában egy kis széken ülve gyakorolta
  81 XII |                 mire õ lebotorkál a lépcsõ aljára, azok már gyöngyvirágokat
  82 VIII|            hálóhelyet, ahol akar. A kémény alját választotta, mert onnan
  83 III |           nyugtassa szegényt, azóta sokkal alkalmasabb vele a járás.)~Mikor a magyar
  84 I   |                    aranyport szitált rá az alkonyat, úgy választotta el õket
  85 I   |                   a nyárfák fölött a piros alkonyati égbe, mint valami ökölbe
  86 XIII|                  merjek én az Isten elejbe állani ezzel a vétekkel a lelkemen?
  87 IX  |                    az a sírni-nevetni való állapot, hogy az emberek eljártak
  88 IX  |                   jó az embernek is meg az állatnak is, csak az a kár, hogy
  89 XIV |                  becézgetik a hûséges öreg állatokat, akik közül a Madzag most
  90 X   |                förgeteg felüdített embert, állatot. Megbékült már az isten:
  91 XI  |                    esztendeig semmi lelkes állattal nem szabad szóba állnotok?~
  92 IV  |             megérezsted, hogy úri semélyem állít be vendégnek a házshozs?~-
  93 XII |                    is, Nyirákon is iskolát állíttattam: jól tettem-e? A gombosi
  94 XIII|             bátorságom, uram, hogy elejbed álljak: ez vagyok, ezt tettem!
  95 XI  |                  állattal nem szabad szóba állnotok?~Biz ez nyilván lelkesebb
  96 XII |               magára a bársonygúnyát, s az állótükörben maga is elgyönyörködik a
  97 X   |              zörgött, mikor szemtõl szembe álltak Thurán Benedekkel.~A nagy
  98 VI  |                 András azon a rossz létrán állva a háza végét tapasztgatta
  99 XII |         öregembernek csakugyan nagyon szép álmai lehettek, mert egyre olvadozott
 100 XII |             szépekké egy öregember szomorú álmait.~S az öregembernek csakugyan
 101 X   |                azonban hasznát is látta az álmatlanságnak, hogy legalább kigondolta,
 102 VIII|              elejtette a fejét. Azt hitte, álmodik. Körül is nézett olyan bámészan,
 103 X   |                   szokott egyedül szépeket álmodni az egész Varjú-várban. Nagyon
 104 VIII|              meséli, hogy milyen bohóságot álmodott õ mára virradóra. Mintha
 105 XII |                   jártam ebben a szobában. Álmomban, karácsony éjszakáján. Ebben
 106 XI  |                 arról panaszkodott, hogy õ álmos. Jánoska meg úgy érezte,
 107 VIII|                kérdezte mérgesen a Madzag, álmosan hunyorogva a szemével. De
 108 VIII|               sapkát, s a mátyás kilibbent alóla.~- Jánoska, Jánoska! - kiáltotta,
 109 VI  |            gondolta, árpacukor, s mindjárt álomba szopogatta magát rajta.~
 110 III |                    elõttük mindenféle szép álomképeket.~Ó, hiszen olyan közel van
 111 VIII|                     háládatos szívvel adta álomnak a fejét:~- Felsiges Istenkém,
 112 IX  |                 jótékony angyalt, aki örök álomra fogja le a szemeket. Hiszen
 113 III |                volt öklömnyi üregekkel. Az alsóbbakat az ürgék bérelték ki, a
 114 III |                    Nekik nem kell, mert õk alszanak télen. A fecskék se isten
 115 VI  |                   nyûgös gyerekét el tudja altatni!~- Ó, hogy az isten áldja
 116 VII |                Veronka pedig akkora köcsög aludttejet tolt elé, hogy azt lehetetlen
 117 III |                 Még tán le is lebbentek az alvók fölé, s lengettek elõttük
 118 VI  |                  megvolt az az öröme, hogy amannak a létrája is szanaszét hullott.~
 119 VII |                egyszer se juttatták eszébe amazoknak, hogy van szabó Cirákon,
 120 XII |                   másik öregember. S húzta amazt magával a befogott kocsiba,
 121 I   |              hiszen csak azt próbálja meg! Ámbátor - magunk közt szólva - az
 122 III |            Félrevágtak egy kis gyalogútra, amely hepehupás, sivár földek
 123 VI  |           mátyásmadár, asszonynéném?~- Hát amelyiket te megettél, Jánoskám. Anélkül
 124 XIII|                  volna járni azon az úton, amelyikre ez készült.)~A beteg lázasan
 125 X   |                   mögötte. Szemvakító tûz, amelynek mérföldekre elhallik a lobogása.~
 126 IX  |                  illeti meg ez a szép név, amennyiben a fekete retket a magyar
 127 XIII|                      Annyi csavargás közt, amennyit mink csavarogtunk, bizony
 128 VI  |          tapasztgatta a jó pelyvás sárral, amiben még zabszemek is találkoztak.
 129 VI  |               annak a keze nyoma mindenen, amihez hozzáért. Még a putrit is
 130 III |                     csak afféle gyomokból, amik maguktól teremnek az isten
 131 XII |           gyerekszó az õ lelkének. Hát még amiket beszélt! Sose hallott olyanokat
 132 III |                    mély gödröknél egyebet, amikrõl Posztószél mindjárt meg
 133 IV  |                    rózsákat csinálni, mint amilyenek ezen piroslottak valaha.
 134 I   |                rozsdás budlibicska. Olyan, amilyennel a cirákiak egyszer meg akarták
 135 II  |                akit a kánya el akar kapni. Aminthogy a kánya csakugyan tátogatta
 136 XII |                  az a kép?~Thurán Benedek, amióta az unokáját elvesztette,
 137 I   |                   azt a nagy kaszapengést, amitõl csak úgy hangzik a két falu.
 138 XI  |                   Krzsamecskó bácsi?~- Hát amivel lehessen tülemtül. Puskátát
 139 VI  |                   nevessünk.~- Hát én csak amondó vagyok, hogy most meg már
 140 II  |                Máté kézibõl a gyereket, ha amott meg Csûr Illésné nem nyalábolja
 141 IX  |                   a fekete retket a magyar ananász nevezet. Nem valami fölséges
 142 VI  |                    nagy kavarókanalat.~Rác Andráséknál észrevette, hogy a palánk
 143 VI  |                   malackája, nyiráki Hamar Andrásnak meg volt egy rossz létrája.
 144 VI  |                  már ölre ment volna Hamar Andrással, bíró uraimék bölcs ítélete
 145 XII |                 éjszakánként a te legszebb angyalkádat, hadd tegye szépekké egy
 146 XIII|                    elment szegény, hogy az angyalkáknak varrjon labdákat az égi
 147 V   |              gombos kis cipõcske. Egy nagy angyalos labda. Játékcimbalom, amelyiknek
 148 IX  |                égre. Várták azt a jótékony angyalt, aki örök álomra fogja le
 149 VII |                ábrázata vagy bal felé. Már Annuska le is akarta rajzolni az
 150 I   |             meghajított varjúsereg, ahány, annyifelé.~Igaz, hogy nem is volt
 151 V   |                 bejutni, mint a Posztószél Antaléba. Õrzik azt sokan - ha nem
 152 XIV |                 szeretettel van Posztószél Antalhoz. Hiszen együtt vannak õk
 153 IV  |                tudta azt jobban Posztószél Antalnál. Õ is annak köszönhette,
 154 XIV |                  tulajdonmagát, Posztószél Antalt, aki életében talán most
 155 VII |                szemével. - Kitõl tanultad, anyádtól, apádtól? Mert nem gondolom,
 156 II  |                   minden nemzetségét.~- Az anyám Borona Borbála volt. Én
 157 XIII|                   No, eredj, nézsd meg azs apádat. Saladj, mert testámentumot
 158 XII |                    ki belőle a soha ki nem apadó keserűség.~- Szólj hát,
 159 VII |                  Kitõl tanultad, anyádtól, apádtól? Mert nem gondolom, hogy
 160 III |                szomszédjai vannak az én új apámnak.”~A csordakútnál hirtelen
 161 II  |                    lompos bajusza alól.~Az apjára való emlékezés egy kicsit
 162 VII |                     A gyerek megtanulja az apjától, s nagyon szégyellne magát,
 163 VI  |                   úgy tanulta õ Posztószél apótól.~Csitáriéknál másfél álló
 164 XII |               elférnek azok itt Posztószél apóval együtt. Majd csinál nekik
 165 III |          szaporázni kellett a lépést, hogy apró lábával el ne maradjon az
 166 XII |             asztalka felett, csak az előtt áradt ki belőle a soha ki nem
 167 III |              Angyalok néztek ki azokból az aranyablakokból, s lemosolyogtak a tücsökszós
 168 I   |                koronájukat. Az ért vetések aranyabrosza úgy hullámzott, mintha valami
 169 VIII|                   angyal hozott volna neki aranycsillagot. Aztán az angyal elkezdett
 170 IV  |             vestette el eccser, volt rajta aranygomb is. Én találtam meg a Varjú-vár
 171 XII |                  Deli szép levente leszel, aranyhintón hozod a hercegkisasszonyt.~
 172 VI  |              öregasszony elcsendesedett.~- Aranyozni kellene a száját. Szebben
 173 XII |                   Fekete bársonyzeke volt, aranyozott gombokkal, bársonynadrág
 174 I   |                õket egymástól, mint valami aranypántlika. A fölötte táncoló szitakötõk
 175 I   |              Nyirák. A Reszege vize, ahogy aranyport szitált rá az alkonyat,
 176 XII |                   gombokkal, bársonynadrág aranyrojttal. Született hercegnek kell
 177 I   |               szárnyát, s felsütötte a nap aranytányérkáját:~- Eredj, vidámítsd fel
 178 IV  |                    véka kétszerbúza minden aratáskor. Hát ezért már csak érdemes
 179 IX  |                   nyilván kétszer is lehet aratni.~Jó idõ pedig volt bõviben.
 180 VI  |                    s olyan nevetõs lett az arca, mint a kinyílt napraforgó.
 181 II  |       elszomorította a gyereket. Poros kis arcán nagy könnycseppek gördültek
 182 XIII|                beteg ijedten takarta el az arcát, és halkan suttogta az ujjai
 183 XI  |                  Forduljon meg, nagy uram, arccal a vánkosra.~A beteg szót
 184 II  |                  hiába fordította az ijedt arcocskáját hol ide, hol oda. Hja, nem
 185 VII |                    megsimogatni a kipirult arcocskákat, hanem szüntelen frissen
 186 II  |                 bíró. Sugárzott az öröm az arcukon, látszott, hogy egy reménységben
 187 II  |                hogy azt mondja a ránk jövõ árendafizetéskor:~- Most már tinektek le
 188 X   |                megkapjátok a halasztást az árendafizetésre. Kaptok vetõmagot is, lisztet
 189 VI  |                    nagy fordítást csinált. Árkot ásott a vizének, s hogy
 190 XII |                    ó, hogy kergeti szét az árnyakat a sarokból két ártatlan
 191 XII |               házban lakik a varjakkal, az árnyakkal, a sötétséggel, a hideggel,
 192 IV  |                   homokosgödrök közt.~Nagy árnyéka csak a nagy fényességnek
 193 IX  |                   megnyújtották az emberek árnyékát, mely óriási hosszúságokban
 194 VI  |                   kis gyerek azt gondolta, árpacukor, s mindjárt álomba szopogatta
 195 IX  |                szívós madár, annak meg nem árt semmi. Mindössze a rikácsolásuk
 196 IV  |                  ruhái se kerültek meg azs ártatlannak. Se híre, se hamva nem maradt
 197 XIII|                   õ elmén Földvárra deskát árulni.~A gyékényágyon csakugyan
 198 IV  |                    besédekkel ast a segény árva kis sivedet! No, megállj,
 199 III |                   más, csak az olyan világ árvája, mint Posztószél.~A vízparton
 200 II  |                   dörzsölgette a szemét, s ásítozva felelte: - E-elment. ~-
 201 III |                 lehet még ilyenkor, csíkot ásni.~- Egy szobácskát akarok
 202 IV  |               uraság is megharagudott, ost asondta, gyere közselebb, Csicsmár
 203 III |                  az öreg kibontogatott egy ásót a nádkupacok közül. (Ott
 204 VI  |                   fordítást csinált. Árkot ásott a vizének, s hogy a tocsogó
 205 VI  |               hányta a kezét az ég felé az asszony.~Már erre Jánoska is visszafordult
 206 VI  |          kisajtóból:~- Melyik mátyásmadár, asszonynéném?~- Hát amelyiket te megettél,
 207 XII |                  leventék, a selyemviganós asszonyságok haragosan integettek ki
 208 IX  |            zsibongás támadt a levegõben az aszalódó kalászok, a pörkölõdõ levelek
 209 XIII|                elhárította magától sovány, aszott kezével.~- Az úrfi nekem
 210 XI  |              macskának ezután mindig az én asztalomnál terítsetek? Mert úgy tudjátok
 211 VII |            morzsákat is összeszedegette az asztalról, s megnyalogatta a köcsög
 212 XIV |                  házban. A végeláthatatlan asztalsornak a közepe táján ül az ifjú
 213 VII |                   királyfinak fél országát átadja a király.~Veronka pedig
 214 VIII|                     hogy a tanítómester is átalakult nádvágó mesterré. Gyûjteni
 215 V   |                     Az elsõ járatban levõt átereszti Vendel hajdúhoz, aki régi
 216 I   |                    mit kell vele csinálni: áthajította Nyirákra!~- Eredj haza,
 217 II  |                számoljon a madárról!~Azzal áthuppantotta a gyereket a nyirákiak közé.~-
 218 XI  |             bekarcolva, azok közül egy sor áthúzva sárga földdel, a putri krétájával.~-
 219 IV  |                szakadt. Nini, micsoda szép atilla ez! Hát még mikor a zsinór
 220 XI  |                  Csak úgy panyókára vetett atillában szaladt ki a meleg szobából,
 221 XIII|              szegényke, s ahogy a nyakamat átkarolta, úgy éreztem, hogy már meg
 222 I   |          kedvetlenül, aztán az egyik lábát átlódította a Reszegén. A másikat az
 223 IX  |                 volt valaha, Jánoska pedig átnézett a „szomszédok”-hoz, az ürgékhez.
 224 VI  |                  méhecskéink! Attól félek, átrepülnek Cirákra, onnan pedig haza
 225 I   |                vízbe. Az emberek lelkén is átsuhant egy bársonyruhás, sápadt
 226 XI  |       kastélyépület mögött a konyhába. Ott átvette õket valami kulcsárféle,
 227 XI  |                  az utolsó falatot.~- Éhes atyánkfia van! - sóhajtott Veronka,
 228 VI  |                 talpán, aki ebbe bele mert avatkozni. Mivel pedig mind a két
 229 IX  |               számíthatott arra, hogy majd ázik-fázik. De ne mondhassa Harkabusz,
 230 IX  |                gömböcskéket terem, hogy ha azokba mezítelen talppal belelép
 231 III |                ablakai. Angyalok néztek ki azokból az aranyablakokból, s lemosolyogtak
 232 IV  |                 gyereket? De hiszen vigyáz azokra a jó isten meg a Madzag
 233 IX  |               keményebb fábul van faragva. Ázs mindig feltalálja magát.
 234 VII |                    a békák. Elállt a savuk azson való csudálkozsásukban,
 235 VIII|                 azs életben. Mind pocsékká ázsott azs a drága sép ruhája,
 236 VII |                   csak rossat tettek velem azzsal a kolbáskával. Mióta azst
 237 III |                  azt mondták, hogy „szép a baba szép, szép”. De aztán fölfakadt
 238 IV  |                kestyû is elég.~Takaros kis babakesztyû volt, Jánoskának éppen csak
 239 IV  |                    leoldani fejérõl a szép babos kendõt.~- Szebb kendõt vesz
 240 XI  |                    a fiú.~- És sajnáltuk a bácsit, hogy senki se sajnálja -
 241 VII |                   be, gyerek, mert elkap a bagó! - kurjantott fel neki Posztószél,
 242 II  |               Hiába huhukolt nekik a bölcs bagoly:~- Megálljatok csak, majd
 243 XIII|                    csak szép? - mosolygott bágyadtán a készítõmestere. Thurán
 244 VII |                   Jánoskát, nyilván valami baját érzi. Alighanem azt, hogy
 245 VIII|                  de csak kinézsed, hogy mi bajom. Elvestettem valahol a sobám
 246 VII |                  apám meg nem ért rá velem bajoskodni. Hanem mikor valahol hetedhét
 247 V   |                  kaktusz. Fúróval ültetett bajuszának minden tüskéje haragosan
 248 I   |                  szitakötõk pödörgethették bajuszkájukat a csendes tükrében. Csak
 249 XI  |           varjakval? - mozgatta homlokán a bajuszt Krzsamecskó. - Annál sokabban
 250 XI  |                   ugrott eléjük egy tüskés bajuszú emberke. Az volt a Krzsamecskó.~-
 251 X   |                  az ég kelet felől, mint a bakacsin, csak a felhők széle volt
 252 X   |                 talál csépelni valót.~Az a bakacsinkárpit hirtelen meghasadt, s megmutatta,
 253 VII |                felé van-e az ábrázata vagy bal felé. Már Annuska le is
 254 XII |           megigazíttattam: jól tettem-e? A balástyai bérlõknek kavicsos utat
 255 VII |      cigánymeggynek a kicsavart leve, amit Balkó kovácséktól hozott apó.~-
 256 II  |                  Csicsmárt hol jobbra, hol balra.~De már ez a mulatság nem
 257 II  |                  fiúcska vézna kis öklével bambán dörzsölgette a szemét, s
 258 VII |                  magát a kergetődző felhők bámulásának. Papatyi, a vadlúd, mely
 259 I   |                   tarka madárral a vállán, bánatosan nézett kifelé egy nagy,
 260 IV  |                azzal elégítette ki:~- Sose bánd, rajkóm. Bizsonyosan elvitték
 261 IX  |               érdemel.~Vendel vállat vont. Bánja is õ, ha lesz, ha nem lesz.
 262 XII |                fiúcska oly okos. Ugye, nem bánod?~A kép olyan biztatóan mosolygott,
 263 XI  |       Neki-nekiugrott szegény pára, azt se bánta, hogy mind véresre szurkálja
 264 IX  |                   magát is valami betegség bántaná. Sugárkévéi megnyújtották
 265 IX  |             embernek. Nem féltek, mert nem bántotta õket senki. Még Fütyünek
 266 III |                   Ez a Posztószél-kastély.~Bár az ilyen kastélyt másképp
 267 IV  |                 sakajtotta volna kétfelé a baráccságot a csizsmadiával. Így meg
 268 VIII|                   olyan ez, akár a jó édes barackmag, csak vastagon kell hámozni.~
 269 VIII|                       Nem seretem azs édes barackmagot - mondta fanyalogva. - A
 270 XI  |               törõdik valaki? Örömében még barackot is nyomott a Jánoska fejére,
 271 III |            kocogott utána, mint valami kis bárány.~- A Posztószél-kastély
 272 IV  |                   fehér ruha, posztókalap, báránybõr sapka olvasatlanul. Még
 273 II  |                 szavára királylány fogta a bárányt, sütõlapát a királylányt,
 274 III |                  vasas végû botját. (Csupa barátságból kalapálta rá a Fütyü cigány
 275 IV  |            béketûrése is, meg a mindenféle barkácsoló munkában való ügyessége
 276 VI  |                 addig legyezgette a szemét barkacsomóval, addig mesélgetett neki
 277 XIV |                   Posztószél Veronka, akit bárki hercegkisasszonynak nézhetne,
 278 IX  |           sírásával összevegyült a szomjas barmok bõgése és az égi madarak
 279 IX  |                    ember együtt az oktalan barommal.)~Egyszer aztán a fák, a
 280 VIII|                      hogy csupa csipke meg bársony volt abban a szobában minden,
 281 V   |                  lakta õket senki. A nehéz bársonyfüggönyöket beszõtte a pók, hiszen senki
 282 XII |                 öltözködik, szedi magára a bársonygúnyát, s az állótükörben maga
 283 XII |                volt, aranyozott gombokkal, bársonynadrág aranyrojttal. Született
 284 XII |                  azt, ahogy ott ült a nagy bársonypamlagon, és maga mellé szedte a
 285 XIII|             harisnyánál meg egy kezeslábas bársonyruhácskánál. Abban veszett el Jánoska.~
 286 I   |             emberek lelkén is átsuhant egy bársonyruhás, sápadt fiúcska képe, aki
 287 XII |             Jánoskának az új ruhát. Fekete bársonyzeke volt, aranyozott gombokkal,
 288 IX  |              vannak csüggedve, rájuk fér a bátorítás.~A homok úgy sütött, mint
 289 II  |                 zúgták a nyirákiak. Erre a bátorításra aztán Ambrus Pál is belekapaszkodott
 290 XIII|             Jánoskát. De arra már nem volt bátorságom, uram, hogy elejbed álljak:
 291 XIII|             naccságos tekintetes úr - vett bátorságot Fütyü is a szóra -, mind
 292 I   |                tatár-e? - kérdezték tõle a bátrabbak.~- Rosszabb ez annál is -
 293 XI  |                  arcára, hanem a fiú annál bátrabban nézett vele farkasszemet.~
 294 XI  |                  fõzted, Veronka! - mondta bátran Jánoska.~Csupa szerencse,
 295 XI  |                   öregapót.~Jánoska adta a bátrat, holott õ is nehéz szorongást
 296 XIV |             megtestesült szelídség.~Vendel bátyánk pedig maga a megtestesült
 297 IV  |                   nagy akkurátusán. A nagy batyuban volt egy kis batyu, abban
 298 XIII|               ágyban.~- Adjátok csak elõ a batyumat!~Bíz avval egy kis baj volt,
 299 XIII|                   segény azs úton. (Mintha batyuval szoktak volna járni azon
 300 VII |                  én megbetegedtem, az apám beadott a kórházba. Ott volt egy
 301 I   |               olyan nagy ollója volt neki, beadták szabóinasnak Keszeg mesterhez.~
 302 I   |             Bizsony, bizsony, jobb les, ha beállok mátyásmadárnak.~
 303 IX  |                    én mán Sent Jánosnak is beálltam.~- Minek, te? Ne bomolj,
 304 X   |               gulyát foglalni, örült, hogy bebújhat az odvába, s teleragaszthatja
 305 XIV |                  az öregségüket.~És együtt becézgetik a hûséges öreg állatokat,
 306 VIII|                 megszelídült, s egy reggel becsempészte a Jánoska sapkája alá. Soha
 307 II  |               nyirákiaknak, mi az a magyar becsület.~Azzal úgy rántotta magához
 308 II  |                 emberek, ne hagyjuk a falu becsületét!~Úgy volt az, mint a mesében,
 309 II  |                   uraság is megbéküljön, a becsületnek se legyen híja! Erre szólj
 310 XI  |                    mi lesz velünk! Jaj, ha becsuknak valami penészes kamrába
 311 XII |                   is.~Varjú-vár kinyitotta becsukott, világtalan szemeit: a nyitott
 312 IV  |                    mindenüvé, még Fütyü is beduggatott egy-két gyolcsinget a kacabája
 313 XII |                   mint a püspököt.~S mikor beér a fényes szobába, ahol a
 314 IV  |                   nem tolakszik, mindennel beéri, s szûk esztendõben türelmesen
 315 III |            vadászni - mondta Veronka.~Mire beértek a házba, már ott várta õket
 316 VIII|                lett belõlem. A kéményen át beesett az esõ, és kiöntött a helyemrõl,
 317 X   |                       Jó emberek! Ti engem befogadtatok, mikor csavargó voltam.
 318 VI  |                   a méhek, s nem volt, aki befogja õket. A gazda oda volt kapálni,
 319 XII |                    S húzta amazt magával a befogott kocsiba, mely sebes-vágtatva
 320 VI  |                   nem kapjuk õket.~Jánoska befogta a méheket, s akárhogy szabódott,
 321 I   |                    nyirákiak, s egyszeribe befogták diáknak. Ki is taníttatták
 322 XII |                    kelmed tiszteletére van befogva négy ló. Úgy hoztuk volna
 323 VIII|                    megkacimbálni a Veronka befont haját, óraszámra elmulatta
 324 IX  |                     A nap kisütött, és úgy befûtötte a földet, hogy az egyszerre
 325 III |                   nem látszott a nád, mert befutotta azt gyönyörûen a vadszeder.
 326 V   |                    A régit pedig kötelesek befuvarozni a Harkabusz csûrjébe.~-
 327 III |                azzal megmarkolászta neki a begyét. - No, mit lármázol, hiszen
 328 VII |                 örült a lelke, mikor Fütyü begyömöszölte az iszákjába a kolbászt.
 329 IV  |              mondta, mintha attól mindjárt begyógyulnának a kis csizmák, rossz gúnyák
 330 III |            útszélrõl egy darab békasót, és behajította a fák közé. Abban a percben
 331 IV  |              hozzálátott az ajándék holmik behordásához.~- Hová leszünk ezzel? -
 332 IV  |                  rábukkantam az erdõn. Hát behozom, mondok, hogy az ártatlanok
 333 XI  |                     mikor valami kuktaféle behozta a vacsorát. Volt ott sok
 334 V   |                 Nagyságos uram, a hilibiek behozták a részgabonát. Sok benne
 335 IV  |                  még ezt a fél szememet is behunytam. Megkapta a fél kezével
 336 XI  |             megnyalogathatta, s Jánoska is behúzhatta azt, ami a Madzag nyakába
 337 V   |                   kergetni vele.~Harkabusz beírja, hogy a hilibiek tartoznak
 338 IX  |                    az õ kiskönyvébe az van beírva, hogy holnap bérfizetés
 339 IX  |               esztendõ elsõ heteiben a sok beistállózott jószágot már ki lehetett
 340 V   |                 Kérjék a víztõl.~Harkabusz bejegyzi a könyvecskéjébe, hogy a
 341 XII |                    család szerencséjének a bejelentését csemegének tartogatják.
 342 V   |                    nem lehet olyan könnyen bejutni, mint a Posztószél Antaléba.
 343 IV  |                   már itt a csizma, hogy a békának se kell többet papucsot
 344 XI  |                    egyenes vonalkák voltak bekarcolva, azok közül egy sor áthúzva
 345 III |           fölkapott az útszélrõl egy darab békasót, és behajította a fák közé.
 346 III |                  az isten kertjében. Fehér békatutajból, haragos zászpából, piros
 347 XI  |               ártatlan varjaknak se hagysz békét, te szélházi! Lejössz mindjárt
 348 IV  |                   hogy majd megesem õket - békétlenkedett Fütyü.~- Azért nem szeretnek
 349 IV  |          unokájánál.~No, igaz, megmaradt a béketûrése is, meg a mindenféle barkácsoló
 350 V   |            különösen mióta Harkabusz ispán beköltözött a kastélyba. Az most az
 351 VIII|             esztendõben pedig nagyon korán beköszöntött a tél. Egyszerre csontkeményre
 352 IV  |                    hanem Veronka. Mindjárt bekötötte vele a fejét. Meg is nézte
 353 VII |              szulákok, a tûzpiros füzények belebólogattak a bölcs csacsogásba, s a
 354 I   |            forgószél csak Fütyüt kapta el. Belebújt a Reszege nádjába, mint
 355 II  |                 Jánoskának, hogy egyszerre belecsikordult a nagy huzakodásba valami
 356 II  |              gondolta magában, hogy ha már belefogott, elõadja minden nemzetségét.~-
 357 IV  |                     A híres micisapkát meg belegyömöszölte a kalapjába, s mikor Jánoska
 358 IX  |                  látványnak, mikor az ürge beleharapott Harkabusznak a keze fejébe,
 359 I   |               kerekedett Cirák felõl, hogy beleiszonyodott minden teremtett lélek.~-
 360 V   |               elszoktak attól, hogy valaki beléjük nézzen. A nagy lábasórák
 361 IX  |                   azokba mezítelen talppal belelép az ember, hát akkor minden
 362 VII |                    hogy ki bírja a másikat belelökni a patakba, hanem azon fogadkoztak,
 363 XII |                   elszédült, mikor elõször belépett ide. Úgy pihegett, mint
 364 VIII|           sugárzott rá.~A mátyás hamarosan beleszokott új tagnak a famíliába. Õ
 365 II  |               lekanyarította a válláról, s beletakargatta a talált gyereket. Tetszett
 366 VII |                    gonosz muslincája, hogy belevágódott a szemembe! Hát már hogyne
 367 IV  |                  unokácskáját. Harmadnapra belevesett segény a Resegébe. Úgy kell
 368 VIII|            utoljára olyan kicsi lett, hogy beleveszett a csillagba, s már akkor
 369 II  |             nyirákiak napáldozatról. Ahogy beljebb-beljebb nyomultak az erdõ közepe
 370 XII |                     csak az előtt áradt ki belőle a soha ki nem apadó keserűség.~-
 371 IX  |                     De lágysívû ember lett belõled, csimbora! Látod, a csigán
 372 VIII|                   azs lelt, hogy ürge lett belõlem. A kéményen át beesett az
 373 VII |                    Papatyi, a vadlúd, mely belső háziállattá lépett elő,
 374 IV  |                   kis subácska is akadt. A belsõ világát már lelegelték a
 375 IV  |                    csemegének.~- Hát ahogy bemegyek, elejbem áll a vén hajdú.
 376 VIII|           reménység van, hogy húsvét elõtt bemehessenek érte a faluba. Ez a tenger
 377 X   |               szemtõl szembe álltak Thurán Benedekkel.~A nagy úr összefont karral,
 378 II  |                  Ne féltsetek engem Thurán Benedektõl. Vagyok én olyan úr, mint
 379 IV  |          ételmaradékot. Van, aki mindennap benéz minden házhoz, s hírül viszi,
 380 XII |                 volt az csakugyan. Egyszer benéztek oda, mikor Benedek úr a
 381 XIII|                   egyszer aztán megszólalt bennem a lelkiismeret. Láttam,
 382 IV  |                   A világból kicsúfolnának bennünket.~Telides-teli volt az a
 383 V   |                   ebbõl se hallott semmit. Benyitott az utolsó terembe. Az már
 384 XI  |                    igazította õket.~Amikor benyitottak nagy szepegve, a lázas ember
 385 VI  |             szivárgott: Jánoska egyszeribe beöntötte szurokkal. A negyedik helyen
 386 VII |           vadmadaras sumár. Itt nem voltak bepeckelve keskeny padokba: ült, állt,
 387 III |                     Az alsóbbakat az ürgék bérelték ki, a felsõbbekben parti
 388 IV  |         esztendõben türelmesen várakozik a bérére otthon. Mert az is járt
 389 VI  |                keveredve a pörbe az utolsó béreslegényig, tán még ma is osztoznak,
 390 IV  |           Újesztendõtõl fogva fölemeljük a bérét egy fényes húszassal. A
 391 V   |                    holott a többi szobában berétegzett az mindent.~A magános öregember
 392 IX  |                    van beírva, hogy holnap bérfizetés napja van, hát annak meg
 393 VII |             kanállal, mikor a Fütyü cigány berikkantott a lyukon:~- Jaj, drága sépségeim,
 394 XII |                  jól tettem-e? A balástyai bérlõknek kavicsos utat építtettem:
 395 IV  |           keserítettem volna ilyen oktondé besédekkel ast a segény árva kis sivedet!
 396 IV  |             közselebb, Csicsmár koma, hadd besélek a fejeddel. Még a hajdúkat
 397 IV  |                    fájt neki: a sivin. Ast besélik, azsóta mindig azs egyetlenkét
 398 X   |                   otthon, a Reszege-parton beszámoltak arról, amit végeztek, milyen
 399 VIII|                  szobákat.~Ezen megakadt a beszéd, mert a Varjú-várat senki
 400 VIII|                   nem sokba vette az ilyen beszédeket. Sokkal több gondja volt
 401 IV  |                 mondtam én erre -, hát sok beszédem van a jó Istennel. Erre
 402 V   |            Harkabusz? - kérdi az ispánt. A beszédje kemény, a hangja mély, érzik
 403 XII |                     kezdte már megérteni a beszédjét.~- Az istenházát mind a
 404 XIV |                   mikor Posztószél cimbora beszegõdött úrnak a kastélyba. Õ persze
 405 IX  |            subafolt. Pedig idelent nemigen beszélgetnek már az emberek egyébrõl,
 406 X   |            nyomorúságra. Ha a szívével nem beszélhetnek, beszéljenek az eszével!
 407 II  |                  kívül. Tudós Gabaráné azt beszéli róla, hogy tán maga is kõvé
 408 XIII|                   szólt oda Csicsmárnak:~- Beszélj, jó ember!~- Nem volt rossz
 409 X   |                 szívével nem beszélhetnek, beszéljenek az eszével! A zsellérek
 410 XII |                    már õ is az égbeliekkel beszélni:~- Ó, Uram, ó Istenem, ereszd
 411 II  |                    a gyereket:~- Mátyásról beszélsz te, te fiú?~- Arrul hát -
 412 III |             békességben. Az ürgék rendesen beszolgáltatják az árendát. Annyi búzát
 413 V   |                   nehéz bársonyfüggönyöket beszõtte a pók, hiszen senki se húzta
 414 VI  |                   varga bujdosó fiacskáját bétakargatta a köpenyegével.~Olyan deli
 415 XI  |                hogy a déli csirkecombjukat betakargatták egy papirosdarabba, s kiadták
 416 XII |                    a két gyerek is, akiket betakart a fehér szakállával, csak
 417 IV  |         megilletõdött, hogy mikor Veronika betálalta a hirtelen-hamarjót, hármasával
 418 XII |               Tovább már nem bírt magával, betámolygott megint abba a kis szobába.
 419 XIII|                  szelíden szólította meg a beteget:~- Jó ember, én vagyok az
 420 IX  |                  mintha õt magát is valami betegség bántaná. Sugárkévéi megnyújtották
 421 VII |            tartotta biz azt Veronka, mikor betelik az esztendeje a Jánoska
 422 III |                    Az már nem volt egészen betetejezve.~Maradt rajta akkora nyílás,
 423 VI  |                mennyivel tartozik nekik, a betevõ falattól kezdve egész a
 424 II  |              reggel ilyen éktelen lármával betolakodni az õ birodalmukba. Hiába
 425 VI  |                   ért az semmit. Hát ahogy betoppan a Jánoska, karjára kapja
 426 VII |          ákombákomokat, mikor egyszer csak betoppant Fütyü cigány. Az elõl el
 427 VII |                    telerajzolt „i” meg „u” betûkkel. Posztószél elnézegette
 428 VII |                  azon tanakodott, hogy a p betûnek jobb felé van-e az ábrázata
 429 XII |                 pántlika, annak a két vége bevarrva, mint valami zacskó, azt
 430 XIII|                 vendég, mint aki nemsokára bevégzi az útját.~- Apám, apám! -
 431 VIII|                    nincs már erre híre se. Bevették azok magukat a Varjú-várba.
 432 XII |                  Inkább most már õ maga is bevitte magával a gyerekeket, s
 433 VIII|                valami dobogás, s egyszerre bezuhant valami nehéz test a kéményen.
 434 VI  |               készül Nyirákra! Hanem aztán bezzeg megijedtek, mikor kékült,
 435 I   |                 szomszédba szaladnának.)~A Bezzegék Pista fia olyan sáskát fogott
 436 IV  |                    a gyermekeknek sulymot, bíbictojást, mikor mit termett a csincsés.
 437 IX  |                    szárnyára az van írva a Biblia szerint, hogy „Küldtek,
 438 VI  |               malackát. Ahelyett azonban a bicegõ létrát lökte meg, az félrebillent,
 439 I   |                  hanem azs uraság is. Ahun bicseg a hajdúja, hogy kapná el
 440 VII |                    nádszálakat faragcsál a bicskájával. Bizonyosan nyilat készít
 441 VII |              elolvasni, mert én botra írok bicskával, azt úgy hívják, hogy rovás.
 442 II  |                     Különösen mikor nem is bírják elvenni!~Ezzel Kaszabné
 443 II  |                  lármával betolakodni az õ birodalmukba. Hiába huhukolt nekik a
 444 II  |            derülten fordította oda az öreg bíróhoz, és mosolyogva felelte:~-
 445 VI  |            nevezetes eset, hogy a két falu bírója egy véleményen volt. Máté
 446 II  |                     Lesz már nekik is okos bírójuk.~De hiszen nem hagyták magukat
 447 II  |                  azt a cirákiak, hogy az õ bírójuknak hét puszta faluban nincs
 448 VII |      prédálhatjátok úgy el ezt a drága sép biros bort?~Mikor aztán eléjbe
 449 VI  |                Jánoskának! Akkor tán még a bírósüveget is odaadta volna a maga
 450 II  |                  huncut a bíró!~- A ciráki bírót érti! - nevettek a nyirákiak.~-
 451 XIV |                  Csakhogy arra most rá nem bírunk ismerni. Szöges drótkerítése
 452 XII |                    azt hinni, amin Jánoska bizonykodik, hogy ez a sok virág mind
 453 II  |                  is ciráki.~- Nem adjuk! - bizonykodtak a cirákiak, s mind körülfogták
 454 IV  |                   ki:~- Sose bánd, rajkóm. Bizsonyosan elvitték azs ürgék. Mindig
 455 II  |                Nyiráki ember az apja. Ránk bízta a fiát és nem kelmetekre.
 456 VIII|                 dolog volt. Mindjárt rá is bízták Fütyüre, hogy most már ott
 457 XII |                     nem bánod?~A kép olyan biztatóan mosolygott, hogy Thurán
 458 II  |                  Azzal odamutatott nagyobb biztonság okáért annak a tûznek a
 459 XI  |                konyhából. Nem tudták ugyan biztosan, melyik a Harkabusz ajtaja,
 460 II  |               cseppet se fájjon a fejetek. Bízzátok azt énrám. Tudok én az urak
 461 XI  |          megcsókolta.~A két gyerek maga is bóbiskolni kezdett már, mikor egyszerre
 462 VIII|                 ostán nem cserélnék - uram bocsá’ - a földesúrral se. Csakhogy
 463 XIII|                   vagyok az, aki vétettem. Bocsásson meg nekem az a nagyon jó
 464 IV  |                 mátyásmadárral?~Olyan füst bodorodott már körülötte, hogy vágni
 465 VI  |              tarisznyájába tettek érte egy bögre mézet.~A harmadik helyen
 466 IV  |                Suhajda Péter, s megvetõleg bökte meg az ostornyéllel a sok
 467 IV  |                   szívta magába azt a nagy bölcsességet.~Most azonban a hajnali
 468 VI  |                 nyirákiaknak sohse nõ ki a bölcsességfoguk.)~- Bizony el is kelne egy
 469 II  |                    ezt a földet, amelyik a bölcsõjét termette. Hazakívánkozott
 470 IX  |               megjött a hangja, s rettentõ bömböléssel kapta föl a bámészan szaglálódó
 471 V   |                    volna a láthatatlan kis bogarak:~- Crrr, crrr, mit keres
 472 XII |                magad vagy. Jánoskám, kicsi bogaram, ne haragudj szegény nagyapóra.
 473 IX  |              összevegyült a szomjas barmok bõgése és az égi madarak ijedt
 474 IX  |                   szél az égre. A rekedten bõgõ állatok, melyek tehetetlenül
 475 III |                    bográcsot tartogatta.~A bográcsban csakugyan kása totyogott.
 476 III |                  megállt a szolgafa, ami a bográcsot tartogatta.~A bográcsban
 477 VIII|                  famíliába. Õ lett a putri bohóca. Megtanult csaholni, megtanult
 478 XII |                 öregember:~- Ugye, micsoda bohóka ez a nagyapó? Hiszen te
 479 VIII|                    azt meséli, hogy milyen bohóságot álmodott õ mára virradóra.
 480 IV  |                       Tudom, tüzselte is a bokádat a félsláng - kottyant bele
 481 IX  |                 lehetett verni a szabadba. Bokáig nõtt akkorára a fû a legelõkön.
 482 XI  |                    nem mondaná meg, melyik bokorban vetettek nekünk ágyat?~Az
 483 III |                  az nagyon, meg illik is a bokrétához. Bizony azt se valami napkeleti
 484 XII |                    nem bírja fölhajítani a bokrétát.~Majd leszaladunk érte! -
 485 XII |         gyöngyvirágokat keresnek odalent a bokrok alján.~Mert úgy tesz a vén
 486 XIV |                kapuban, és tessékel befelé boldogat-boldogtalant, akit arra hordoz az útja:~-
 487 X   |                 szegény ember, akkor olyan boldogság lobog a szemükben, hogy
 488 XIV |                 egy gyöngyvirágbokrétát, s boldogságában úgy felszalajtotta homlokát
 489 III |                   mételyes lesz rajta. Nem boldogul ilyen helyen más, csak az
 490 VI  |               odaadta volna a maga fejérõl bolondjában.~
 491 IV  |                     hanem adni. Nincs most bolondok napja, morgott a vénség.
 492 XII |               súgja neki, hogy nem jó lesz bolondozni, mert az lesz ezután a kis
 493 I   |                szeri, se száma annak a sok bolondságnak, amit ez a két falu ráköltött
 494 VII |                 azt mondták, hogy az olyan bolt, ahol forintjával veszik
 495 VII |                  városokban tanultam meg a boltok felírásairól, mikor mindenfelé
 496 XII |                   két gyerek kergetõdzve a boltozatos termeken át. Ó, milyen furcsán
 497 XI  |                   a hóba, s elkezdte hóval bombázni a gyereket. Persze egyszer
 498 IX  |                  beálltam.~- Minek, te? Ne bomolj, Fütyü, nem arra való idõ
 499 XII |                    mint valami zacskó, azt bontogatja a két gyerek nagy kíváncsian.~-
 500 XIII|                  készült.)~A beteg lázasan bontogatta szét a batyut. Nem volt