1-500 | 501-1000 | 1001-1466
Rész
1 1| madár ágrul ágra,~Száll az ének szájrul szájra...~(
2 1| magyarok származásának mondája. Az apa elmeséli fiának, az
3 1| Az apa elmeséli fiának, az késõbb az õ fiának. Egyszer
4 1| elmeséli fiának, az késõbb az õ fiának. Egyszer majd ti
5 1| két fiára. Hunornak hívták az öregebbiket, Magyarnak a
6 1| gyerekeket a vadászatra.~- Ahogy az isten akarja - felelt mosolyogva
7 1| akarja - felelt mosolyogva az öreg fejedelem. - Én már
8 1| mézes a gyümölcse a fáknak, az erdõben seregestül az õz,
9 1| fáknak, az erdõben seregestül az õz, nyüzsög a folyóban a
10 1| Haza is ment a két testvér az öregekhez. Nimród fejedelem
11 1| gyolcsruhátokat?~- Majd csak ád az isten arra is valakit -
12 1| arra is valakit - bíztatta az öreg fejedelem a feleségét.
13 1| és azt mondta neki:~- Én az urad leszek, te a feleségem.
14 1| utódjait nevezték magyaroknak. Az országot Szittyaországnak.
15 1| rátámadt a magyar halász:~- Ez az én folyóm, keress magadnak
16 1| barmát a legelõrõl:~- Itt az én marhámnak terem a fû,
17 1| a magyarok vezéreinek:~- Az itt a hiba, testvérek, hogy
18 1| elférünk.~- Nem úgy lesz az! - felelték a magyarok. -
19 1| sasféle madaruk, a turulmadár. Az röpködött elõttük, az utat
20 1| turulmadár. Az röpködött elõttük, az utat mutatva, mikor megindultak
21 1| Magyarországra. Itt a római nép volt az úr, mégpedig igen nagy úr.
22 1| hogy aranyban fizesse neki az adót.~A hunok királya pedig
23 1| azt üzente vissza:~- Én az adót nem arannyal fizetem,
24 1| Ez a föld pedig most már az én fajtámé marad a világ
25 1| AZ ISTEN KARDJA~Attila már
26 1| ISTEN KARDJA~Attila már az új hazában volt, mikor egyszer
27 1| álmodta, hogy meghasadt az ég, leszállt belõle egy
28 1| nagyon különös kard volt az. Arany a markolata, s az
29 1| az. Arany a markolata, s az volt a legkülönösebb, hogy
30 1| egyszerre maga elõtt látta az egész világot, rengeteg
31 1| világ négy tája felé, hát az erdõk meghajoltak, a tengerek
32 1| azzal hatalmad alá hajtod az egész világot.~Abban a szempillantásban
33 1| a szempillantásban suhog az ajtófüggöny, s az õrt álló
34 1| suhog az ajtófüggöny, s az õrt álló vitézek egy pásztorfiút
35 1| már kint volt a földbõl az egész kard, ott feküdt a
36 1| mert téged illet!~- Ez az Isten kardja! - kiáltották
37 1| Attila pedig felnézett az égre, suhintott a karddal
38 1| derül,~meddig égbõl jön az áldás,~addig, jó népem,
39 1| szél zúgatta körülöttük az erdõt, hozta az üzenetet
40 1| körülöttük az erdõt, hozta az üzenetet a levegõ:~- Vissza,
41 1| a hunok, s mind levágták az ellenséget.~Aztán újra megindultak
42 1| állta útjukat. Víz hozta az üzenetet:~- Vissza, Csaba,
43 1| megmentették a székely véreiket az ellenségtõl. Azután már
44 1| székely, de hiába! Sok volt az ellenség!~Sötét éjszakán
45 1| csörgés-csattogás támadt az égboltozaton. Zabla csörgött,
46 1| ragyogó lovasai tûntek föl az égen a csillagok között.~-
47 1| Égbeli halottak segítik az élõt! - Új erõre kaptak
48 1| erõre kaptak a székelyek.~Az ellenséget pedig megvette
49 1| visszatértek a zöld halom alá azon az úton, amelyiken jöttek.
50 1| úton, amelyiken jöttek. Az a fényes fehér út azonban,
51 1| patkói tapostak, megmaradt az égen, s ma is ott világít.
52 1| is ott világít. A Tejút az, amelyet a székely ember
53 1| útjának hív. Megláthatjátok az égen minden este, ha fölnéztek
54 1| között terelgették a szolgák az óriási nyájakat, marhákat,
55 1| PERESZKA FUTÁSA~Abban az időben, mikor Árpád fejedelem
56 1| örvényeket vetett, hogy az is elszédült, aki messziről
57 1| átúszni pedig nem lehetett az örvények sötét torkán keresztül.
58 1| töprenkedett a sátrában, mikor az emberei két tót parasztot
59 1| parasztot vittek elébe. Az egyik fehér hajú, dacos
60 1| akármilyen kívánságát megadom.~Az öreg tót összeszorította
61 1| nyomorultnak!~Árpádnak tetszett az öregember bátorsága, szabadon
62 1| értek a tótok.~El is indult az öreg, de még futtában is
63 1| Pereszka, akkor is verjen meg az Isten, mikor meg akar áldani!~
64 1| voltak, másnap délre már az alpári csatának is vége
65 1| odaállt Pereszka Árpád elé.~- Az ígéret szép szó, nagy fejedelem!
66 1| formája a telhetetlennek. Az arca mint a fõtt rák, még
67 1| elnyelte a fejét, mégiscsak az orrán keresztül bírt még
68 1| Egész teste remegett, mint az agyonnyargalt lóé, de azért
69 1| utolsó csíkja is lecsúszott az égrõl, akkorra Pereszka
70 1| darab földnek még ma is az a neve: Pereszka futása.~ ~
71 1| bihari hegyek közül kiszalad az Alföldre. Áldott búzatermõ
72 1| Alföldre. Áldott búzatermõ föld az, csak fölszántani nehéz.
73 1| páncéldarabokba akadozik az eke.~- Nagy temetõ lehetett
74 1| szántóvetõ ember.~Nagy volt biz az: egy egész nemzet temetkezett
75 1| akkor templomot épített az Istennek, házat magának,
76 1| mezítelen kard képében imádta az Istent. Nevét rettegte minden
77 1| bihari hegyeken gyújtogatta az erdõket. A föld népe jajveszékelve
78 1| monostorban megcsendült az esti harangszó. A király
79 1| könyörögve emelte fel szemeit az égre.~- Urunk, Istenünk,
80 1| hatalmas csatabárdjához. Az imádságban megriasztott
81 1| körös-körül kigyulladtak az erdõk, és vérvörös világot
82 1| közül.~- Azt üzeni neked az én királyom, hogy rakd a
83 1| Isten velünk, ki ellenünk?~- Az Isten messzebb van ám, mint
84 1| Isten messzebb van ám, mint az egerek - nevetett csúfondárosan
85 1| a besenyõ, s visszament az üzenettel a többiekhez.~
86 1| és kedvtelve simogatta az egerecskét. Örült neki,
87 1| elcsendesedtek, királyom. Csak az õrök virrasztanak a tábortüzeknél.
88 1| kieresztette tenyerébõl az egerecskét.~A kis állat
89 1| király, úgy nyüzsög a mezõn az egér, hogy nem lehet tõlük
90 1| mintha megindult volna az egész mezõ, s millió apró
91 1| már bukdácsolni a hajnal az ég ablakán, mikor a kürtök
92 1| és a magyarok nekivágtak az ellennek.~- Fegyverre, fegyverre! -
93 1| Abban a percben talpon volt az egész tábor. Minden besenyõ
94 1| Hiába kapkodtak fûhöz-fához: az egész besenyõtáborban nem
95 1| látott. A megdöbbenés elvette az eszüket, és belekergette
96 1| megörült a morva király az ajándéknak, és azt mondta
97 1| hogy most már tisztulj az országodból, ha eladtad
98 1| eladtad. Megvettük tõled az aranyos nyergû, gyémántos
99 1| legyintett a követ. - Az agyonütött ló húsát a mi
100 1| a mi kutyáink eszik meg, az aranyos nyerget a mi halászaink
101 1| morva király, de nem ért az semmit. Seregét úgy szétkergették
102 1| küldött Árpád dús ajándékokat. Az is nagyon megörült, s azt
103 1| adjon õ ezért.~- Nem kíván az én uram semmit - felelte
104 1| magyarok azt felelték, hogy az országot akarják, amelybõl
105 1| fû képében. El is vették az országot az alpári csatában.~
106 1| El is vették az országot az alpári csatában.~Ez mind
107 1| nekik, amellyel megtarthatja az új hazát a világ végezetéig.
108 1| Pusztaszer síkján tartották az elsõ országgyûlést, amely
109 1| érdem szerint felosztotta az országot a honfoglalók közt.~ ~
110 1| mondta, hogy most már elverte az éhét.~Az udvari apródok
111 1| most már elverte az éhét.~Az udvari apródok sokat elévõdtek
112 1| Péter étvágyát.~- Föleszi az egész udvari konyhát, királyom -
113 1| békességes, jó fiú?~- Nem vét az a légynek se, uram király,
114 1| uram király, csak éppen az étvágyával nem bír. Semmit
115 1| lehessen ránk. Ritka tudomány az övé, hátha még hasznát is
116 1| Kórogyinak. Most már nemcsak az éhét verhette el, hanem
117 1| gömbölyödött, mint a duda, s mikor az olasz hadjáratba indult
118 1| szenvedte meg úgy senki az olasz hadjáratot, mint a
119 1| bevehette magát. Úgy ette az aranyalmát, mint más ember
120 1| húsféléhez nemigen jutott az istenadta, hacsak varjút,
121 1| Ilyen legényeket nevel az olasz föld, magyar urak! -
122 1| legkisebb kuktám is megeszi azt az ökröt, amit ti megemeltetek!~
123 1| ökröt, amit ti megemeltetek!~Az olaszok nevettek a tréfán,
124 1| Éppen sáskákat szedett az istenadta a mezõn, s átkozta
125 1| istenadta a mezõn, s átkozta az olasz földet, hogy különb
126 1| húst nem terem.~- Készülj az ebédre, Péter fiam - mondta
127 1| becsületet. Meg kell enned az ökröt.~Azt mondta rá Péter
128 1| mindig készen van, csak az ebéd készen legyen. S addig
129 1| kukoricakenyeret. A követek közül pedig az egyik kiment a konyhába,
130 1| vigyázni, hogy elkészítik-e az egész ökröt. A másik meg
131 1| csinált vagy harminc fogást az ökörbõl. Sütötte pecsenyének,
132 1| pedig ette lélegzet nélkül, az egyik szája végén tömte
133 1| Tán hozhatnák is már azt az ökröt, mert ez a sok mindenféle
134 1| pósz-pász majd el találja venni az étvágyamat!~Lajos király
135 1| magas hegy ormán meredt az égnek Hervoja vára. Most
136 1| nem volt pompásabb vára az országnak Hervoja váránál,
137 1| Örökös dínomdánom volt ott az élet. Hébe-hóba Zsigmond
138 1| király, hogy a te trónusodat az én vállam tartja. Ha én
139 1| barátságára. Kívül-belül sok volt az ellensége. Hanem azért csak
140 1| követelték a vadat, mert az õ földjükön esett el. Az
141 1| az õ földjükön esett el. Az udvari vadászok nem engedtek,
142 1| Zsigmond hadait, s elborították az egész Dráva mentét. Égettek,
143 1| török hadak kitakarodtak az országból, s mikor látta,
144 1| erdõkerülõk, ha olykor találkoztak az erdei rémmel, aki mindig
145 1| szomszéd erdõk, elfonnyadt az utolsó fûszál is. Kiapadt
146 1| alatt csörgõ kis patak. Az Isten sújtó keze nehezedett
147 1| közt szájról szájra járt az a jóslat, amit egy remete
148 1| hogy teljesedjék a jóslat. Az erdõ vad lakója úgy eltûnt,
149 1| Apa nélkül kellett felnõni az istenadtának, és öröm nélkül.
150 1| Nem állt vele szóba még az utolsó szolgagyerek se.
151 1| viaszsárga orcával, mint az árnyék, bolyongott az elhagyatott
152 1| mint az árnyék, bolyongott az elhagyatott várban.~Mikor
153 1| elhagyatott várban.~Mikor az aranyhajú gyermek legénnyé
154 1| cseperedett, egy reggel odaállt az édesanyja elé kigyulladt
155 1| látsz, míg le nem mosom az apám gyalázatát.~Az anyja
156 1| mosom az apám gyalázatát.~Az anyja ráborult, szerette
157 1| marad a nagy üres várban, az egész világon, ha a fia
158 1| mondott neki:~- Áldjon meg az Isten! Segítsen meg az Isten!~
159 1| meg az Isten! Segítsen meg az Isten!~Az ifjú Hervoja elment.
160 1| Segítsen meg az Isten!~Az ifjú Hervoja elment. Névtelenül
161 1| ezt a szép országot, mint az árvíz, s csak Hunyadi seregei
162 1| ijedelem nem volt a töröknek az ifjú Hervojánál. Haragos
163 1| Hervoja fia vagyok. Jóvátettem az apám bûnét.~Az elhagyatott
164 1| Jóvátettem az apám bûnét.~Az elhagyatott várban pedig
165 1| öregasszony egyre várt, jön-e már az õ fia, akinek hírét se hallotta
166 1| rajta nehéz koporsóban az ifjú Hervoja. Mosolygott,
167 1| menet a várútra kanyarodott, az erdõbõl lihegve törtetett
168 1| szakállú, törõdött öregember, s az ég felé emelt fejjel fölkiáltott:~-
169 1| elvágódott, s többé föl se kelt. Az öreg Hervoja volt. Azon
170 1| temették el, s azon a helyen, az erdõk sûrûjében ma is kopár,
171 1| ahogy a kapun befordult az ifjú Hervoja diadalszekere.
172 1| legyen a temetési pompa.~Az ifjú hõs után nemsokára
173 1| hõs után nemsokára meghalt az anyja is. Oda temették a
174 1| mint azon a helyen, ahová az utolsó Hervoját temették.
175 1| jutott eszébe, mert elfogyott az aprópénze. Szalajtotta is
176 1| látták a királyt, hogy már az ábrázatára sem emlékeznek.~
177 1| grófot. Meg se állt velük az ország határáig, ott is
178 1| fel méltóságosan õsz fejét az öreg Bebek nádor.~- Ítéletet
179 1| zászlós bajuszú országbíró.~- Az ország már meg is hozta
180 1| ország már meg is hozta az ítéletét, királyom-uram -
181 1| bíborbársony köntöse alól az ítéletét, mely kutyabõr
182 1| de már ekkorra nem volt az oldalán. Elvették tõle,
183 1| vár legbelsõ szobájának az ajtaját. Az elõtte való
184 1| legbelsõ szobájának az ajtaját. Az elõtte való szobába a cseh
185 1| magyar urak, Zsigmondnak az volt az elsõ gondolata,
186 1| urak, Zsigmondnak az volt az elsõ gondolata, hogy lehetne
187 1| tehetetlen dühében nagyot ütött az ajtó kilincsére.~Abban a
188 1| Abban a percben felpattant az ajtó, s a rab király szembe
189 1| rája. - Ej, de jó, hogy ezt az ajtót elfelejtették bezárni!
190 1| szoba sarkában ott törte az ijedség a német grófot,
191 1| termekben, a kongó folyosókon, az üres várudvarban egy lelket
192 1| mert már ki se férek tõle az ajtón.~No, a Zsigmond rabtársainak
193 1| várkapuhoz: hát nyitva volt az is! El is nyargaltak úgy,
194 1| tiszteletben tartja, mikor az rabbá teszi õt.~ ~
195 2| mint a márvány, de biz az mind elkallódott a régi
196 2| lábához volt támasztva. Az nem kellett senkinek, mert
197 2| alig lehetett megemelni. Az volt Hunyadi kardja.~Egyszer
198 2| volt. Ez a Privoda volt az, aki fölkapta a halott hõsnek
199 2| fegyverét.~- Minek lesz az neked, Privoda? - incselkedtek
200 2| vele a cimborái. - Elhúzza az azt a káposztatorzsából
201 2| Hunyadi kardját. Nem illet az mást most nagy Magyarországon,
202 2| Ohó, vitéz uram, hát az én jutalmam hol van?~- Az
203 2| az én jutalmam hol van?~- Az ám, majd elfelejtettem! -
204 2| haragosan Kamuti, s bekiáltott az õrszobára: - Hé, hajdúk,
205 2| Privodára -, mert nem illet az ilyen gonosztevõt. Öltöztessétek
206 2| feje, abban meg szétszaladt az a kis ész is, ami kerülközött
207 2| ilyen tudós emberek abban az idõben kevesen voltak, igen
208 2| kevesen voltak, igen nagy volt az õ becsületük. Különösen
209 2| volt Hendók mester.~- No, az nem nagy sor - pittyesztette
210 2| csetlõ-botló katona lenni, mint az apád volt?~Busa deáknak
211 2| apád volt?~Busa deáknak az apja Mátyás király katonája
212 2| állta is a fogadást, hanem az csak nem akart ember lenni.
213 2| mindig csak a játékon járt az esze. Nagy, barna szeme
214 2| olyankor homályosodott el, ha az apját emlegették.~Hendók
215 2| Hendók mester nagyon kapott az ilyen ritka perceken. Odaszólt
216 2| nem a papirost festette ki az ecsettel tili-tarkára, hanem
217 2| Megeszem a fejemet, ha az ecsetnek is olyan mestere
218 2| nevetett a deák, s leguggolt az asztal alá, amelyiken Hendók
219 2| utoljára õ is a kezébe kapta az ecsetet. Nem is tette le
220 2| már kelmed a fejét.~Nincs az a piros festék, amelyiknél
221 2| percben egy nagy orrnak az árnyéka nem vetõdik a fehér
222 2| a király! - serdült ki az ajtón Hendók mester, Busa
223 2| bicskáját, és becsusszant az asztal alá.~De csusszanhatott
224 2| uram király! Csúffá tenné az még a te királyi palástod
225 2| a keze ügyébe kerülne.~- Az ám - mosolygott a király -,
226 2| gácsérfarkú betût is - futott elõ az asztal alól a deák, s odatartotta
227 2| faragott betût. Megvolt ott az egész ábécé, csakhogy Busa
228 2| formájú.~A kerek képû volt az o betû, az m a háromlábú,
229 2| kerek képû volt az o betû, az m a háromlábú, az i a kis
230 2| betû, az m a háromlábú, az i a kis egyenes, a b a nagy
231 2| egyenes, a b a nagy hasú, az f a félnyakú, az x meg a
232 2| nagy hasú, az f a félnyakú, az x meg a Hendók mester formájú.~
233 2| mester formájú.~Különösen ez az utolsó esett zokon Hendók
234 2| füle mellett, mintha csak az udvari hegedûs húzta volna
235 2| csak, mester: sebes munka-e az az írás?~- Ojjé - mosolygott
236 2| mester: sebes munka-e az az írás?~- Ojjé - mosolygott
237 2| százszor sebesebben megy az írás.~Azzal fogta a somfa
238 2| vele a papirosra. Aztán hol az egyik, hol a másik fabetût
239 2| mint a parancsolat. Õ lett az elsõ könyvnyomdász Magyarországon.~-
240 2| Magyarországon.~- Nem sokat ér az a sebes mesterség - vélte
241 2| gyönyörûségére pingálta az ecsettel a szép gömbölyû
242 2| mégiscsak azt hiszem, hogy az õ esze találta ki igazán
243 2| uram király - jelentette az egyik vadász -, mert itt
244 2| mert itt zöld bársony az abrosz.~- Jobb helyet tudok
245 2| Mindnyájánál különb hely az, amit én találtam! - szaladt
246 2| de azért csak megindult az öreg csatlós nyomában csodát
247 2| friss hóval.~Azzal lehajolt az öreg, belemarkolt a szép
248 2| meg kökénybokrok nõtték be az egész halmot, de olyan sûrûn,
249 2| nem eresztették maguk közé az embert.~Mátyás úgy rajta
250 2| többet a délebéd. Pedig az udvari szakács a nefelejcses
251 2| a tájon. - Ezt a helyet az Isten is arra teremtette,
252 2| Már itt csak én leszek az úr.~Azzal nagy csikorogva
253 2| királynak Buda vára, atyámfia!~Az udvari cselédek már a kardjukhoz
254 2| õ ád nekem kalácsot.~- Az is szép mesterség - vonogatta
255 2| a tekinteted a tornyára.~Az egyik vadász csakugyan emelte
256 2| hozzányúlni! Majd megtaníttatom én az emberségre! Van ám még ebben
257 2| emberségre! Van ám még ebben az országban tenálad nagyobb
258 2| Ugyan úgy-e? Ki volna az, te földhözragadt varga?~
259 2| Igazságos Mátyás király!~Az udvari emberek elmosolyodtak,
260 2| jó szóért, atyámfia? Csak az a kár, hogy mindjárt az
261 2| az a kár, hogy mindjárt az elején nem azon kezdted.~
262 2| kastélyt, hogy nem volt párja az országban. Márványoszlopai,
263 2| szabta Mátyás királynak az ünneplõ csizmákat. Mert
264 2| bokrétás fejükkel, mikor az erdõk szellõje mesélget
265 2| szellõje mesélget nekik az igazságos Mátyásról.~ ~
266 2| vándorlegénynek öltözve járta az országot, jó napszállat
267 2| téli zimankó bekergette az embereket a tûzhely mellé,
268 2| király, fázott is kegyetlen, az éhség is elcsigázta: ugyan
269 2| odabent kalapálta a vasat az üllõn.~- Szerencsés jó estét! -
270 2| vándorló vagyok, rám szakadt az este, nincsen hova mennem.
271 2| mennem. Megáldaná kelmedet az Isten, ha juttatna szegény
272 2| Szabadkozott a király, hogy nincs õ az ilyesmihez hozzászokva,
273 2| tovább, hanem letelepedett az asztal mellé, amely már
274 2| péntek napokon.~- Hol légyen az az odafönt? - kérdezte Márton
275 2| napokon.~- Hol légyen az az odafönt? - kérdezte Márton
276 2| munkájából élõ szegény ember.~- Az már más - nyugodott meg
277 2| szegény ember vagy, éltessen az isten mazsolaszõlõvel! Hintsd
278 2| ezt a kását, anyjuk!~Ahogy az asszony kiperdült a konyhára,
279 2| hogy mind kihullott belõle az aranypatkó.~- Nono, öcsém,
280 2| volt akkor is a hiba! Nem az az ember Mátyás király,
281 2| akkor is a hiba! Nem az az ember Mátyás király, aki
282 2| biz én elnagyjáztam rajta az öltést. De nem csuda, mikor
283 2| is egyre zavarta hozzám az inasát: hogy hát az õ templombajáró
284 2| hozzám az inasát: hogy hát az õ templombajáró csizmácskája
285 2| látni! Valami szépség lehet az, ugye, lelkem Mátyás varga?~-
286 2| ne fossza ki énmiattam az éléskamráját!~- Jut is,
287 2| ki nem verte a szemébõl az álmot egy nagy libazsíros
288 2| lángossal.~- Ezt majd elviszem az útra - mondta Mátyás -,
289 2| idõzhetek tovább. Sietõs az utam, nagyon várnak már
290 2| volna. Nem adhat hitelt az ember minden jöttment vándorló
291 2| Márton kovács?~- Én vagyok az, vitéz úr. Szolgálhatok
292 2| ahol már meg volt terítve az asztal szép fehér abrosszal,
293 2| királynénak, aki kivitte az üres tálat, meg visszahozta
294 2| elköszönt királyi gazdájától, az ajtóból visszaintette Mátyás:~-
295 2| kovács! Mit szól otthon az asszony, ha itt felejti
296 2| királynak dolga volt mifelénk. Az öreg harangozó azt mondja,
297 2| akarta meghallgatni.~Elég az hozzá, hogy ott lovagolt
298 2| Nagyon el volt merülve az ország gondjaiban, s tán
299 2| Pejkónak semmi baja, csak az öröme volt nagy. Mégpedig
300 2| vincellérember vagyok - szúrta az ásóját a földbe Támadi Balázs,
301 2| hantot, mint huszár korában az ellenséget.~Meg is tudakolta
302 2| úr, ennek e! - emelte föl az öreg a földrõl a vastag
303 2| facsemetét.~- Nem terem már az teneked, Támadi Balázs -
304 2| Nono, tiszt úr, teremhet az még énnekem is! - törölte
305 2| énnekem is! - törölte le az öreg inge ujjával homloka
306 2| legjobb ízû almát, amit az apja ültetett.~Egyik szeme
307 2| emelte a kezét a sapkájához.~Az öreg vincellér azonban akkorát
308 2| úr - kapta fel ujjongva az aranyat -, nem megmondtam,
309 2| megmondtam, hogy teremhet még ez az almafa énnekem magamnak
310 2| egy aranyat hajított le az öreg huszárnak, aki hálálkodva
311 2| egynapos korában párjával termi az aranyat!~Eddig van a mese
312 2| a mese a király fájáról. Az igazság pedig az, hogy minden
313 2| fájáról. Az igazság pedig az, hogy minden fa aranyat
314 2| toppant elé a kisbíró -, téged az isten is solymári bírónak
315 2| fütyülni. Márpedig most az a törvény, hogy azt választjuk
316 2| most már tudni: mi lesz az én hivatalom?~- Kerek e
317 2| keresztbe nem fektette elõtte az ásóját.~- Ki vagy, mit akarsz?~-
318 2| megösmerkedni.~- Bizonyosan az adót hozza a tarisznyában -
319 2| tarisznyában - súgtak össze az udvari népek, s bevezették
320 2| Szép jó estét! - billent be az ajtón, s mindjárt megkérdezte
321 2| úgy-e, hát csakugyan kelmed az? - mosolyodott el a solymári
322 2| bíró vagyok.~- Úgy, te vagy az a híres?! - rebbentette
323 2| Hát mért nem szoktátok ti az adót elküldeni?~- Micsoda? -
324 2| csinálunk három esztendeje, csak az adót küldjük: eredj adó,
325 2| megharagudott Mátyás, s fölemelte az aranygombos botját, hogy
326 2| közé szedjen a követnek, de az megneszelte a szándékát,
327 2| utána, akárhogy rángatta az ajtót.~- Eressz ki, te ember! -
328 2| Megállj, te ember, még az adót is elengedem, ha azt
329 2| hiszen nem is rigó volt az, hanem csóka!~- Hát persze
330 2| csóka!~- Hát persze hogy az volt - hagyta helyben a
331 2| fenyegette meg Mátyás az ujjával a bojtárt. - A színem
332 2| üzengethetett ezután a kincstartó az adóért, mindjárt a király
333 2| Solymáron, míg meg nem halt. Az emlékezete azonban máig
334 2| a déligyümölcsben, lévén az egyik Homérosz, a másik
335 2| utoljára járt benne a király. Az pedig igen régen volt, mert
336 2| pedig igen régen volt, mert az utolsó király, aki benne
337 2| járt, Mátyás király volt. („Az pedig még Kossuth atyánknál
338 2| volt, hallja!” - így mondja az én gyevi emberem, akinek
339 2| ezzel így többen is.)~Elég az hozzá, hogy Mátyásra egyszer
340 2| amihez akkor még nem kellett az Eselovics-Palacsivinyi õrgróf
341 2| Pallavicini nevét, mint ahogy az urak mondják.) Valahogy
342 2| kíséretétõl, nem volt vele senki az ispánján kívül, aki alatt
343 2| miatyánkra - emelte meg a süvegét az ispán -, ott meghálhatunk,
344 2| volna - mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát.~-
345 2| mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát.~- No, annál
346 2| bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérõ emberek beszélgettek
347 2| alakján mindjárt megakadt az asszonyok szeme, mondták
348 2| magát büszkén a király.~Az ispán még meg se mukkanhatott,
349 2| Összenézett a király meg az ispán, de csak elnevették
350 2| Csárda ez, atyafiak?~- Az ez.~- Van-e benne fehér
351 2| népek a fejrevalójukat.~Az ispán meg akarta kérdezni,
352 2| mint a farkas!~Hát elverték az éhüket hamar, rántottát
353 2| elfutotta a méreg.~- Gyeviben az a törvény, hogy a bírót
354 2| Mátyás deák mondja kendnek.~Az lett ebbõl, hogy a gyevi
355 2| vissza a kisbíró, mutogatva az összeszorított markát, mint
356 2| összeszorított markát, mint az égett sebet.~- Hát te tán
357 2| volt. Szent László képe az egyik felén, gyûrûs holló
358 2| középen a két deák. Fogja az ákombákomos papírt a kisebb,
359 2| kapjon! - hajtogatta össze az ispán az írást.~- Kivéve
360 2| hajtogatta össze az ispán az írást.~- Kivéve a gyevi
361 2| kevélyen a mellét Vendel.~- No, az nem sokat ér - legyintett
362 2| Hadd halljam, Vendel, mi az a minden! - faggatta a király.~-
363 2| tudok visszafelé mondani az ábécét, tudok mondani, hány
364 2| tudok mondani, hány foga van az egérnek, tudom pipaszárát
365 2| azt tudod-e, mennyire van az ég a földtõl?~- Aztat csak
366 2| teste, széles a válla, piros az orcája, hogy alig lehet
367 2| lehet ráismerni.~- Te vagy-e az, Vendel? - felejtkezett
368 2| Mával is kevesebb.~- Hát az ég mennyire van a földtõl?~-
369 2| földtõl?~- Amennyire a föld az égtõl.~- Emberül megfeleltél,
370 2| No, ugye, csak jó iskola az a szegedi juhászoké?~- Uram
371 2| Jaj, fiam, de megéheztem!~Az ám, de már délben megették
372 2| falat harapnivaló, mindössze az egyik csatlós szedett össze
373 2| Vendel, s úgy dugta bele az eleven parázsba. Kisvártatva
374 2| udvari tojásgyûjtögetõjének. Az is maradt halála napjáig,
375 2| Mátyás király kergette bennük az õzet meg a szarvast. Abban
376 2| õzet meg a szarvast. Abban az egyben bizonyos nagyon megváltoztak,
377 2| eligazodni.~Megesett biz az egyszer Mátyás királyon
378 2| akárhogy tudakozta kifelé az utat a rengetegbõl, ott
379 2| a rengetegbõl, ott lepte az éjszaka. Szerencse, hogy
380 2| rõzsetûznél heverészni, ahol az udvari vadászok mindjárt
381 2| odatelepedett a király lábához, az udvari csillagász.~- No,
382 2| csillagokról annyit, hogy az udvari vadászok mind elaludtak
383 2| tûzpillangók röpködnek ott az erdõ mélyében?~Nekemiás
384 2| ütött a mester vállára, de az még összébb görnyedt, olyan
385 2| táncoltak kifelé, amely az erdõ közepén úgy lobogott,
386 2| Mivel, atyafi? - mordult rá az egyik legény. - Fejszével-e
387 2| s kicsillantotta alóla az aranyos kardot, az elefántcsontos
388 2| alóla az aranyos kardot, az elefántcsontos puskát. A
389 2| bizony legjobb lesz, ha az éjszakát itt tölti, katona
390 2| húzzuk le egymásról.~No, az igaz is volt, mert a derékalj
391 2| Hanem arra felébredt, mikor az egyik kormos képû legény
392 2| képû legény oldozgatta le az oldaláról az aranyos kardot.~-
393 2| oldozgatta le az oldaláról az aranyos kardot.~- Mit csinálsz,
394 2| szentjánosbogár. De nem ért az semmit, mert a három legény
395 2| aztán micsoda tifelétek az igazság?~- Az, hogy reggel
396 2| tifelétek az igazság?~- Az, hogy reggel ki-ki elmondja,
397 2| ki-ki elmondja, mit álmodott az éjszaka, s annak ha törik,
398 2| legöregebb legény -, hogy ez az aranyos kard az én oldalamon
399 2| hogy ez az aranyos kard az én oldalamon ragyogott,
400 2| ezzel a kürttel álmodtam az éjszaka! Még a zsinórja
401 2| azonban jó helyen tartotta az eszét, s nagyon vidáman
402 2| harsantott a kürttel, hogy az tán Buda váráig is elhallatszott.
403 2| ti is hallgassátok meg az enyémet! Azt álmodtam, olyan
404 2| fuvarosok.~Mátyásék megkerülték az egész tábort, s visszatérõben
405 2| Nem zsák volt pediglen az, hanem ember. Lassan-lassan
406 2| vezérnek -, lessük meg ezt az embert, miben töri a fejét.~
407 2| töri a fejét.~Nem törte az a jámbor semmiben sem. Leült
408 2| szélén hamvadó tûz mellé, az ölébe vette a sisakját,
409 2| csemegézel vadkörtét. Azt mondta az a kis ember, hogy nem adna
410 2| királynak se.~- No, ennek az embernek már magam is a
411 2| köszöntötte a vadkörtés embert. Az meg csak annyit mondott
412 2| én oda - játszotta Mátyás az ijedtet -, még a fejemre
413 2| nagyon sokszor jártam már az udvarodon, de egyszer se
414 2| Hát a király. Láttam az elébb, mikor kiegyenesedtél,
415 2| erõnek erejével be akar jutni az ebédlõszobába. Az mondja,
416 2| jutni az ebédlõszobába. Az mondja, hivatalos vendég
417 2| püspökökkel, hercegekkel ült az asztalnál, de azért bebocsátotta
418 2| asztalnál, de azért bebocsátotta az embert. Az pedig megállt
419 2| bebocsátotta az embert. Az pedig megállt mereven, mint
420 2| homályos emlék elevenedett meg az eszében.~- A vadkörtés ember!~-
421 2| A vadkörtés ember!~- Az ám, ni! - örvendett Mátyás,
422 2| téged vendégeltelek meg, nem az inasaidat.~Igazságos Mátyás
423 2| énmellettem helyet ennek az embernek, mert csakugyan
424 2| embernek, mert csakugyan az igazság beszél belõle.~S
425 2| beszél belõle.~S így esett az, hogy a fekete sereg legrongyosabb
426 2| akarta észrevenni egész az ebéd végéig. Csak akkor
427 2| király, tán nem is illik az, hogy én szegény közember
428 2| királyhoz a budai Várba. Az egyiknek az orra volt vastag,
429 2| budai Várba. Az egyiknek az orra volt vastag, a másiknak
430 2| mint én vagyok.~- No, én az vagyok - tolta elõre magát
431 2| de bele is vágta a fejét az asztal sarkába, hogy csak
432 2| tudná megmondani, hogy hát az miért nem fáj az embernek,
433 2| hogy hát az miért nem fáj az embernek, ha márványfalba
434 2| efelül fölokosít engem, az lesz az íródeákom.~- No,
435 2| fölokosít engem, az lesz az íródeákom.~- No, ez könnyû
436 2| íródeákja - gondolta magában. - Az öregapám se tudná ezt megmondani,
437 2| azért nem törik be rajta az ember feje.~- Én elhiszem,
438 2| a sok irka-firkát.~- Ez az igaz, amit én írtam - bizonykodott
439 2| bizonykodott erõsen. - Az emberi ész az, ami meglágyítja
440 2| erõsen. - Az emberi ész az, ami meglágyítja a márványt.~-
441 2| volt.~Utoljára a király az ajtónálló apródját kérdezte
442 2| csapta össze a bokáját az apród. - Odalent van az
443 2| az apród. - Odalent van az apródszobában.~- Hát aztán
444 2| mulatja ott magát?~- Biz az a fejét borogatja levendulalevéllel.~-
445 2| s lement a két deákkal az apródszobába. Hát Zsombor
446 2| tudod-e már, miért nem fáj az embernek, ha márványfalba
447 2| Fiastyúk-csillagot láttam az égen.~- Jól van, fiú - veregette
448 2| vállát a király -, te vagy az íródeákom. Ilyen ember kell
449 2| tudományotokkal - adta ki nekik Mátyás az utat, s még akkor is nevette
450 2| AZ ARANYCSINÁLÓ~Mátyás király
451 2| mint a zászlósúr.~- Nem az én házam ez, hanem az országé -
452 2| Nem az én házam ez, hanem az országé - mondogatta a nagy
453 2| becsülete volt pedig elõtte az olyan embernek, aki valami
454 2| el nem eresztette. Annak az Orbán nevû öreg puskamûvesnek,
455 2| öreg puskamûvesnek, aki az elsõ ágyút öntötte, annyi
456 2| annyi aranyat adott, amennyi az ágyú szájába belefért. Az
457 2| az ágyú szájába belefért. Az pedig bolond nagy állat
458 2| eredt beszédbe Mátyás, mert az volt köztük a legöregebb.
459 2| a csizma, ha rezet ütnek az orrára.~- Dicsérem az eszedet,
460 2| ütnek az orrára.~- Dicsérem az eszedet, öreg - bólintott
461 2| adok enni - mosolyodott el az öreg, de úgy ám, hogy minden
462 2| kilátszott. Harminckettõ volt az csakugyan.~- Ember vagy,
463 2| mester nagy tudománya!~Míg az urak a messzelátóval mulatták
464 2| mesternek. Holtig való ellátást az udvaromnál. Tiszteletet,
465 2| karját.~- Megállj, király! Ha az ilyen dibdáb dolgokat így
466 2| megjutalmazod, mit adsz az én tudományomért?~- Mit
467 2| aranyat csinálni - felelte az kevélyen, s akkorát ütött
468 2| balgatag ember kereste abban az idõben az aranycsinálás
469 2| kereste abban az idõben az aranycsinálás titkát, a
470 2| azonban nem hitt benne.~- No, az is szép mesterség - intett
471 2| Hát aztán mibõl csinálod az aranyat?~- Akármibõl, uram.
472 2| tele” - gondolta magában az aranycsináló, s még jobban
473 2| Mátyás odaborította vállára az üres zsákot.~- Nesze, mester,
474 2| király - hebegett megütõdve az aranycsináló -, miért ûzöl
475 2| Hát mit csináljak én ezzel az üres zsákkal?~- Nini, mester -
476 2| király -, hát rakd bele azt az aranyat, amit magad csinálsz!~
477 2| csinálsz!~De úgy elkotródott az aranycsináló mester, hogy
478 2| Jeles három szerzet volt: az egyiknek szép nagy, szélfogó
479 2| harmadiknak olyan hosszú volt az orra, hogy két araszttal
480 2| mosolyodott el Mátyás az érdemes társaság láttára.~-
481 2| eteted õket.~- Úgy igaz az - bólintott a király. -
482 2| mi tudományunknak. Erdõ az, nem berek, tenger az, nem
483 2| Erdõ az, nem berek, tenger az, nem patak, mint a pesti
484 2| neked, hogy ott hallgasd az országban a fû növését,
485 2| bécsi diák úgy ballagott ki az ajtón, mint akit leforráztak.
486 2| köntösöd ujján mászik.~- Az ám, csakugyan - pillantott
487 2| Bizonyosan a kertben hullott rám az elõbb. Nesze, fiam, megjutalmazlak
488 2| findzsaszemûnek. De úgy megzavarodott az istenadta, hogy az ajtót
489 2| megzavarodott az istenadta, hogy az ajtót se látta meg az éles
490 2| hogy az ajtót se látta meg az éles szemével, hanem mindenáron
491 2| szemével, hanem mindenáron az ablakon akart kimenni.~Annál
492 2| Annál vígabban táncoltatta az orrát a harmadik bécsi diák.~-
493 2| a harmadik bécsi diák.~- Az ér a legtöbbet, amit én
494 2| meg benne!~De nem várta az a cipót, hanem esze nélkül
495 2| kisomfordált a palotából.~Hanem az orra még egyszer olyan hosszúra
496 2| viskóban is hideg rázza az egereket. El se tudja gondolni
497 2| egereket. El se tudja gondolni az ember, hogy ebben a szegény
498 2| Mátyás király.~Úgy volt az, hogy akkoriban nagyon gonosz
499 2| tavasz, éhhalál, nyomorúság az egész vármegyében. Hullott
500 2| egész vármegyében. Hullott az ember, mint õsszel a légy,
1-500 | 501-1000 | 1001-1466 |