Rész

1001     3|         királyoknak a fejedelem. De még az országgyûlésen is akárhányszor
1002     3|                is akárhányszor megmosta az erdélyi nemesurak fejét:~-
1003     3|             erdélyi urak. Bor, vadászat az egész életetek. A cigány-hideg
1004     3|           munkától.~Zúgtak, morogtak is az urak eleget, hogy így az
1005     3|                az urak eleget, hogy így az asszonykirály, amúgy az
1006     3|                 az asszonykirály, amúgy az asszonykirály, de hangosan
1007     3|             szegény székely favágó volt az, aki utoljára megmondta
1008     3|                  aki utoljára megmondta az igazságot a fejedelemnek,
1009     3|          fejedelemasszonynak.~Úgy esett az, hogy egyszer vadászat közben
1010     3|                Mentõl tovább keresgélte az utat, annál jobban belekeveredett
1011     3|             belõle kitalálni. Vezess el az útra, adok a fáradságodért
1012     3|                tudom, mindjárt kiláttam az ábrázatodból, hogy valami
1013     3|     ábrázatodból, hogy valami olyasféle az úr. Aztán legalább meg van-e
1014     3|           fejedelem is meg van elégedve az enyémmel. Nem olyan rossz
1015     3|                Nem olyan rossz ember ám az, mint ahogy mondják - tette
1016     3|         teremtett annál jobb szívû urat az isten, csak az a sárkány
1017     3|               szívû urat az isten, csak az a sárkány felesége ne volna.~-
1018     3|               jó ura helyett. Hát illik az, hát való az ilyen munka
1019     3|                  Hát illik az, hát való az ilyen munka asszonyszemélynek?
1020     3|                asszonyszemélynek? Attól az áldott fejedelemtõl úgy
1021     3|                 majd megmutatnám én, ki az úr a háznál, csak én volnék
1022     3|            mondta a favágó -, itt lakom az erdõszélen. Nézzen be az
1023     3|                az erdõszélen. Nézzen be az úr hozzám, ha erre jár még
1024     3|                 legyen, asszony - ütött az asztalra Apafi -, mától
1025     3|              neved: hallgass! Én vagyok az úr a háznál, ahogy Csûr
1026     3|     istenteremtése megint?~- Favágó itt az erdõszélen. Az csak az okos
1027     3|               Favágó itt az erdõszélen. Az csak az okos ember, igaz
1028     3|              itt az erdõszélen. Az csak az okos ember, igaz ember.~
1029     3|               küldte érte Anna királyné az udvari hajdúkat. Se eleven,
1030     3|         fejedelemasszony -, hát te vagy az a híres okos ember, igaz
1031     3|       igazmondás nem emberszólás.~- Hát az igazság lesz-e, ha én most
1032     3|                                         AZ UTOLSÓ SZEGEDI BÉG~Azt beszéli
1033     3|                 SZEGEDI BÉG~Azt beszéli az írás, hogy a régi világban
1034     3|         világban Szegeden is török volt az úr másfél száz esztendeig.
1035     3|               dögönyöz döbörögve.~Hanem az írás azt is mondja, hogy
1036     3|              Csõsz István másképp tudja az igazságot. Az pedig már
1037     3|             másképp tudja az igazságot. Az pedig már csak okos ember,
1038     3|         kukoricacsõsz volt. Olyan ember az, hogy ha a kezébe veszi
1039     3|              megpróbálhatja.~- Úgy volt az - beszéli Seregbíró Csõsz
1040     3|     gyémántboglár se kisebb rajta, mint az öklöm.~Többet is lehetett
1041     3|                bukik be hozzája egyszer az inasa -, gyere, láss csudát!~
1042     3|                a gólyafészket, belebújt az aranyos papucsába, kicsoszogott
1043     3|              hogy káprázik bele a szeme az embernek.~Bali bég leült
1044     3|                  s hirtelen felé bökött az ujjával.~- Kukk, szegény
1045     3|              Tiborc várának ma már csak az omladékát lehet látni az
1046     3|                az omladékát lehet látni az erdélyi havasokon, azon
1047     3|           havasokon, azon a tájon, ahol az Aranyos vize ered. Körös-körül
1048     3|                a tájon tengõdtek.~Abban az idõben vetõdött erre a tájékra
1049     3|             vágyakozásba. Halálos ágyán az volt az utolsó szava:~-
1050     3|     vágyakozásba. Halálos ágyán az volt az utolsó szava:~- Asszony
1051     3|                 itt hagylak benneteket?~Az lett abból, hogy most már
1052     3|                nyájat, s mikor estenden az anyja ölébe hajtotta a fejét,
1053     3|            subáján, mindig föltekintett az égre, mintha az édesapja
1054     3|            föltekintett az égre, mintha az édesapja szemét keresné
1055     3|               mikor hazatért, nem várta az ajtóban ölelõ anyai kar.
1056     3|                a kunyhók közt: ki tudna az õ anyjának orvosságot? Az
1057     3|               az õ anyjának orvosságot? Az utolsó kunyhóban azt mondotta
1058     3|           fûben-fában rejtette el Isten az orvosságot. Az Átok-szikla
1059     3|                 el Isten az orvosságot. Az Átok-szikla tetején terem
1060     3|               Átok-szikla tetején terem az aranylevelû szívvirág. Semmi
1061     3|                arca, s meg se állt, míg az Átok-sziklához nem ért.
1062     3|              rátekinteni is. Úgy meredt az ég felé, mint valami mutatóujj,
1063     3|             rémítõ szakadékok tátongtak az oldalain, mint fekete sebek,
1064     3|        aranyszirmai.~A fiú föltekintett az égre, fohászkodott egyet,
1065     3|                megtántorodott, de mikor az anyjára gondolt, mindig
1066     3|         sikoltott olyat, hogy lehallott az anyja kunyhójáig. Ugrásával
1067     3|           helyébõl a nagy ingó követ, s az most mennydörögve gurult
1068     3|          apácskának, ha találkozik vele az égi mezõkön?~Nem sokáig
1069     3|             neki. Jó szívéért vele volt az Isten. A pásztorok közt
1070     3|             csodát tett: meggyógyította az anyját. Az Átok-sziklát
1071     3|               meggyógyította az anyját. Az Átok-sziklát azóta Fiúk
1072     3|                 mert vizében annyi volt az aranypor, hogy az egész
1073     3|            annyi volt az aranypor, hogy az egész táj meggazdagodott
1074     3|                sokáig szülõjével együtt az egész vidék szeretetében.~
1075     4|         dicsõséges kuruc királynak volt az udvari muzsikása. Az írás
1076     4|               volt az udvari muzsikása. Az írás csak annyit jegyzett
1077     4|               Csikaló, azt beszéli róla az aranyszájú monda, és szép
1078     4|                annyit incselkedtek vele az atyafiai, hogy egyszer kapta
1079     4|                 kuruc királyt meglátta. Az pedig nevetve ütött a vállára
1080     4|                 keresztüllopódzott vele az alvó õrszemeken.~- Drága,
1081     4|                a tábortól, valahol bent az erdõ mélyén sírva-nevetve
1082     4|            attól fogva akármerre jártak az országban, valahányszor
1083     4|                jártak, ott is érte õket az éjszaka. Nemsokára kigyulladtak
1084     4|                  Nemsokára kigyulladtak az õrtüzek, ki is aludtak nemsokára.
1085     4|         legtovább a mécses, mikor aztán az is kialudt, Csikaló fogta
1086     4|                 lábujjhegyen végigosont az alvó katonák közt, és lehajtott
1087     4|               lehajtott fõvel ballagott az erdõk felé.~Ezen az éjszakán
1088     4|           ballagott az erdõk felé.~Ezen az éjszakán különös gyöngédséggel
1089     4|            fölött, de furcsa felhõ volt az nagyon, mert a suhogását
1090     4|                  harmadik felhõ is jött az erdõ felõl, s az utolsó
1091     4|                is jött az erdõ felõl, s az utolsó már meg is szólalt.
1092     4|              seregestül. Ezeket valahol az erdõk mélyén álmukból verték
1093     4|          biztosan érezték magukat, mint az édesanyjuk ölében. Még a
1094     4|           jönnek a labancsok!~Tudta, mi az illendõség, s nem is akarta
1095     4|              nem is akarta megijeszteni az elsõ álomba merült fejedelmet,
1096     4|          zokogott, jajgatott, harsogott az éjszakában a bujdosó kurucok
1097     4|               égett a szeme, reszkettek az ujjai, s a húrok csodálatos
1098     4|             egyszerre talpra riasztotta az egész tábort. Félóra múlva
1099     4|           Rabutin labancai elõbukkantak az erdõbõl, s egy óra múlva
1100     4|            hajnal szép piros kendõjével az ég ablakán, mikor a kuruc
1101     4|           ablakán, mikor a kuruc király az egész tábor szeme láttára
1102     4|             holtomig.~Nem is hagyta el. Az írás följegyezte, hogy halálig
1103     4|                 Labanc kézen volt akkor az öreg szegedi vár, németek,
1104     4|           fészkeltek benne, nagy bajára az alföldi városoknak. A pogány
1105     4|              várból, és sorra sarcolták az alföldi magyar városok ártatlan
1106     4|           várban dáridóztak a prédából.~Az alföldi magyarság Rákóczihoz
1107     4|              hogy mentse meg õket ettõl az istentelen népségtõl. Nagy
1108     4|           szegedi várat. De lassan ment az ostrom, nem akartak engedni
1109     4|             ostrom, nem akartak engedni az erõs kõfalak, keményen tartották
1110     4|         eleséggel.~A legnagyobb baj meg az volt, hogy a fejedelem megbetegedett.
1111     4|           elment a hadakozástól. Mit ér az nekik, hogy az egész világot
1112     4|     hadakozástól. Mit ér az nekik, hogy az egész világot meggyõzik,
1113     4|               Beállnék hozzád kurucnak.~Az urak közt megint kitört
1114     4|         nevettében.~- Katona volt nekem az apám is, míg a német le
1115     4|                leszek, megfizet a német az apám haláláért! - akaratoskodott
1116     4|    akaratoskodott a fiú.~Rákóczi intett az egyik hajdúnak.~- Akaszd
1117     4|                 a nehéz fegyver után, s az úgy rántotta le mind a két
1118     4|              beleroppant. Térdre bukott az istenadta, s olyan sápadt
1119     4|          istenadta, s olyan sápadt lett az arca, mint a viasz. Elszégyellte
1120     4|             nélkül távozott a sátorból. Az õrt álló hajdúk utánakiabáltak:~-
1121     4|               látott, se hallott semmit az egész világból nagy elkeseredésében.
1122     4|                valami haragos sasmadár. Az se visszacsalogatta, inkább
1123     4|                 vele a németet, elvette az ellenség zászlaját. Diadalmas
1124     4|          aranycsónakja úszkálgatott már az égen, mikor fölriadt valami
1125     4|             beszélgetett ott egymással. Az egyiket sokszor látta már,
1126     4|                itt a nádasokban, s mire az esthajnalcsillag föltetszik,
1127     4|                föltetszik, körülvesszük az alvó kuruc tábort. Ti velünk
1128     4|     visszalopódzom a várba, s megviszem az örömhírt. Hanem megállj
1129     4|                 a nád közt!~- Róka lesz az vagy borzfiók - legyintett
1130     4|                Arcát, égõ sebét lemosta az ér hûs vizével, s megint
1131     4|                kis kuruc! - Kiáltott rá az õrszem. - Fogtál-e labancot
1132     4|             õrszem. - Fogtál-e labancot az éjszaka?~- Vigyetek a fejedelem
1133     4|                 sátrába. Fehér volt már az arca is, mikor tették az
1134     4|                az arca is, mikor tették az ágyra, s csak annyi erõ
1135     4|             mentsd meg magad! - Ez volt az utolsó szava, ezzel lefogta
1136     4|            katonát illet. Beteljesedett az álma. Koporsóját vállra
1137     4|               le akarta harapni a fejét az egész világnak.~Egyszer
1138     4|              igaz, hogy akkor - elõször az életben - õ maga ijedt meg.~
1139     4|             maga ijedt meg.~Úgy történt az, hogy a gorbói csatában
1140     4|              lett háromnapos kuruc volt az istenadta, nemigen ismerte
1141     4|               Haragos Kengyela elsápadt az örömtõl, mint a gyerek,
1142     4|        tudományokban, hogy Kengyela már az õrállást is rá merte bízni.
1143     4|             hogy meglépett a ló-strázsa az õrhelyérõl. Elveszett szõrén-szálán.
1144     4|         Messzirõl meglátta fehérleni, s az is ráismert Kengyelára,
1145     4|               nyakát.~- Kit bolondít ez az állat? - húzódott meg Kengyela
1146     4|                 meg Kengyela kíváncsian az árokban.~Biz az valami kóborló
1147     4|              kíváncsian az árokban.~Biz az valami kóborló labancot
1148     4|        csalogatta, ahol a kuruc megbújt az árokban, ott aztán nagyon
1149     4|                 nyakánál fogva húzta be az istenadtát a táborba. Ott
1150     4|           fogadták a vitézek, csörgetve az erszényüket.~- No, Kengyela,
1151     4|               Rákóczi fejedelemnek. Tûz az esze, villám a karja. Nekiszilajodott
1152     4|          mindenki a fejedelemtõl kezdve az utolsó kurucig. (Ámbár hiszen
1153     4|           Támadit, hanem a labancok is. Az újvári csatában ejtették
1154     4|                 labanc vezér volt abban az idõben.~- Mi is szeretjük
1155     4|            ötletekkel, hogy belefájdult az oldaluk a nevetésbe.~- Sohase
1156     4|            kuruc táborban. Ott, ha éhes az ember, azt mondják neki:
1157     4|                 tisztelgett a labanc. - Az imént vette száz aranyon
1158     4|                  A lovat pedig kössétek az istállómba.~A lovat még
1159     4|              Doris generális, csörgetve az aranyakat az erszényben.~-
1160     4|                  csörgetve az aranyakat az erszényben.~- Szavamra mondom,
1161     4|                 ne fogadtam volna, hogy az enyém lesz.~- Én se bánnám,
1162     4|             akkor erre fölülhetek, mert az enyém - pattant nyeregbe
1163     4|                   nyújtotta oda Heister az erszényt. - Te pedig nekem
1164     4|       akasztotta a kuruc a nyeregkápára az erszényt, azzal sarkantyúba
1165     4|         mindjárt jó kedvvel kiáltott rá az öreg katonára, aki úgy állt
1166     4|          kegyesen megveregette a vállát az öregnek.~- Sok ilyen vitéz
1167     4|               fejedelem majd csak megél az öreg Czötkény nélkül is -
1168     4|               lenne a kis Czötkényekbõl az öreg Czötkény nélkül?~Hatan
1169     4|                hatan? Vigyázott-e rájuk az öreg dajkájuk meg a jó Isten?
1170     4|                 esztendõ óta. Lám, lám: az aprajának már a nevét se
1171     4|                 Bizony sírhatnékja volt az öreg Czötkénynek, mikor
1172     4|            alatt. Nem is azért vette le az iszákját a hátáról, hogy
1173     4|                  Tamás, Benedek, Gergõ. Az bizony, Gergelyke odamászott
1174     4|            bizony, Gergelyke odamászott az ölébe, s ugyan megrángatta
1175     4|                körül: éppen mintha csak az õ édes vérei volnának. Azt
1176     4|                akarta a fejét ereszteni az iszákra.~- Ohó, bátya -
1177     4|           táborának!~De már erre felült az öreg Czötkény, de még föl
1178     4|            akartok szopogatni! Aztán ki az apátok, hogy így szélnek
1179     4|             velem.~- Kötözzétek meg ezt az árulót! - harsogta lángba
1180     4|             borult képpel a fiú.~S mire az öreg Czötkény észrevette
1181     4|             hogy rám ne ismernének ezek az ördögfiókák!~De hiszen nem
1182     4|                nem kellett attól félni. Az édes szülõanyja se ismerhetett
1183     4|               volt irkálva sebhelyekkel az ábrázata.~S így esett meg,
1184     4|         ábrázata.~S így esett meg, hogy az édesapát a saját fiai fogoly
1185     4|              kötés, bácsi? Lám, így jár az, aki a kujucsokat bántja!~
1186     4|              csapatot meglátta:~- Nini, az öreg Czötkény-e ez, vagy
1187     4|                a Beszkidek bércei közül az 1702. esztendõ tavaszán.~
1188     4|             olyan sokszor megszabdosták az irháját a mieink, idegen
1189     4|              tudott a karddal bánni, de az ügyes, ravasz szóbeszédnek
1190     4|             Magyarország adja meg ennek az árát. Elárad rajta a nyomorúság,
1191     4|          Béküljünk meg, Károlyi Sándor!~Az isten tudja, hogy mint vette
1192     4|             véteti fejét a császár.~Míg az urak ilyen szép egyezséget
1193     4|           búgott a tárogató és csengett az ének a kuruc táborban:~Majd
1194     4|                 szép Magyarország!~Majd az a búbánatos ének zengett
1195     4|                lobogókat szedje most el az a német, aki annyiszor megszaladt
1196     4|             vizébe.~Pálffy János intett az étekfogónak, s az belemerített
1197     4|                intett az étekfogónak, s az belemerített egy talpas
1198     4|           száraz lábbal mentek át rajta az oszladozó kurucok, szomorúan
1199     4|             kurucok, szomorúan énekelve az új nótát:~Édes hazám, szánjad
1200     4|          majtényi síkon vinne keresztül az utatok, úgy járjatok azon
1201     4|                 ember nem haragszik meg az ilyen ártatlan incselkedésért.
1202     4|                 Hadd tanulják meg tõlük az angyalok is a szép magyar
1203     4|           hazatért, s onnan hordta tele az Alföldet a szél a csodálatos
1204     4|                 megélednek tõle. Szerte az országban azért hányatott
1205     4|              Lõrinc, a muladi földesúr. Az is a fejedelem embere volt
1206     4|              vele mind a kettõ, s azóta az öreg úr megbújt kastélyában,
1207     4|             mint a megvénhedt oroszlán. Az ablakát is csak azért nyitotta
1208     4|                szorítva, dacosan néztek az öreg úrra.~- A tárogatót
1209     4|                a német. A tárogatót is, az életeteket is. Hogy számoltok
1210     4|                akkor be a fejedelemnek?~Az emberek megzavarodva hallgattak,
1211     4|               Aki fölfér, jöjjön velem.~Az emberek betódultak, és kieveztek
1212     4|             vízre. Akkor Árkai fölvette az elsõ tárogatót, és belecsúsztatta
1213     4|            egyik-másik a faragásokat.~- Az ám, de nem a hajót kellett
1214     5|             egyetlen lúdjuknál. Nyilván az is csak azért maradt meg,
1215     5|       városgazda hatáskörébe tartozott. Az utalt ki belőle minden héten
1216     5|               azt a kis névelőt, ha már az őseink úgyis életüket és
1217     5|         ajánlották neki. Hiszen nem név az, hanem fogalom, akár a Holofernes
1218     5|             király vagy a Ferenc Jóska. Az is csak névelővel járatos
1219     5|               történelmi dialektusában. Az V. Ferdinánd már nem vitte
1220     5|        Ferdinánd már nem vitte annyira, az már névelőtlenül egyszerűen
1221     5|             sebten maga elé parancsolta az íródeákját.~- Fiam, deák,
1222     5|                aranyat, s futtatta vele az inasát az udvari futárhoz.~
1223     5|                 futtatta vele az inasát az udvari futárhoz.~Az inas
1224     5|              inasát az udvari futárhoz.~Az inas tudta, mi az illendõség,
1225     5|             futárhoz.~Az inas tudta, mi az illendõség, s a huszonöt
1226     5|         levelének volt ideje kilyukadni az úton, s még szerencse, hogy
1227     5|             úton, s még szerencse, hogy az öt arany nem a kocsiút porába
1228     5|                 futár tarsolyába.~Abban az idõben azonban éppen úgy
1229     5|       királyasszony gömbölyû képe, mint az aranyforinton.~No, azért
1230     5|               kicsit a szegediek, mikor az öregbírójuk, Miller Sebestyén
1231     5|              megegyeztek. Elküldik neki az egyetlen ludat, annál nagyobb
1232     5|           ritkaság most nincs Szegeden. Az ám, de ki vigye el? Senki
1233     5|                   Ez a leghihetetlenebb az egész történetben, ugye?)
1234     5|                 kell oda, nem is kicsi, az pedig hol találkozik most
1235     5|           nyelve. (Ami érthetõ is, mert az õ tisztje volt rendet tartani
1236     5|               követet a ludacskával, de az nagyon kötötte az ebet a
1237     5|       ludacskával, de az nagyon kötötte az ebet a karóhoz:~- Nem köll
1238     5|                 azt a Bécsöt. Jobb lösz az, ha én tégöd a hónom alá
1239     5|                 mire a nap tüzet rakott az alkonyati felhõkben, akkorra
1240     5|                 kisbíró is tüzet rakott az erdõszélben. Persze mire
1241     5|             észre, hogy álmában megette az egyik combját a város madarának.~-
1242     5|                ejnye, de csak csúnya is az egycombú lúd - búsulta el
1243     5|        fölöstökömre a másik combját is.~Az lett biz ebbõl, hogy mire
1244     5|               maradt meg a ludacskának, az is szép fehérre kapargatva
1245     5|                csontja.~- Lúdnak indult az el Szögedébõl, ha csontnak
1246     5|             vissza a nagyeszû Mátyás. - Az is aranynak indult el Bécsbõl,
1247     5|                hogy belecsendült a füle az egész udvarnak, az íródeáktól
1248     5|                 füle az egész udvarnak, az íródeáktól a futárig. S
1249     5|           tanúbizonyság, mert úgy látta az egészet, mint most látja,
1250     5|           Négylovas hintón járt tán még az udvarra is, aranyból volt
1251     5|                akinek kevesebb a garasa az övénél. Arra aztán õ is
1252     5|              mindig járna a karom, mint az óra sétálója - szokta mondogatni
1253     5|                a poros csizmáján.~- Hát az miféle jöttment ott?! -
1254     5|                megemelni?~- Nem ismerem az urat - felelte csöndesen
1255     5|                hogy megcsendültek benne az aranyak.~De már erre még
1256     5|               megbillentheti a sipkáját az ilyen szegény diák?~A szegény
1257     5|              megcsörrentette a markában az ötven aranyat, becsúsztatta
1258     5|                fogadja el tõlem még ezt az ötven aranyat, és tiszteljen
1259     5|             mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza?!
1260     5|                akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le süvegét
1261     5|              hogy legyen kit áldani még az unokáinknak is!~- Petõfi
1262     5|         szájhagyománya õrzött meg! Erdõ az, nem berek, tenger az, nem
1263     5|              Erdõ az, nem berek, tenger az, nem patak, vagy legalább
1264     5|                nem patak, vagy legalább az lehetett, míg újabb zord
1265     5|                mesélte, Farkas Szilárd, az én regényembe is belementett
1266     5|             mind a két faluból elmentek az egy hazát szolgálni. Akik
1267     5|                igaz szívvel könyörögtek az Istenhez, hogy minél elõbb
1268     5|                volt, aki learassa õket. Az embereknek eszükbe se jutott
1269     5|             utcasarkon karéjba verõdtek az emberek, s lángolt a szemük,
1270     5|                 lángolt a szemük, égett az arcuk a haragtól.~- A rácok
1271     5|             arcuk a haragtól.~- A rácok az ellenséghez álltak! - rázták
1272     5|            ellenséghez álltak! - rázták az öklüket a csókai magyarok. -
1273     5|           akarnak kiirtani bennünket!~- Az ám, ha hagynánk magunkat!~-
1274     5|              akarnak tenni bennünket.~- Az ám, ha hagynánk magunkat!~
1275     5|               is, Szanádon is leszedték az emberek a padlásablakból
1276     5|          könnyét a csókai bíróné, mikor az ura az oldalára kötözgette
1277     5|             csókai bíróné, mikor az ura az oldalára kötözgette az isten
1278     5|              ura az oldalára kötözgette az isten tudja, hol szerzett
1279     5|                 búcsúzott volna is tõle az apja, de Mariskának egyszerre
1280     5|            szaladtak keresni, elszéledt az egész falu, de nem lelték
1281     5|                a bíró.~- Hanem most már az Isten legyen neki irgalmas!~
1282     5|        szanádiaknak sem volt álmuk azon az éjszakán. Mert az õ bírójuk
1283     5|            álmuk azon az éjszakán. Mert az õ bírójuk Milicája is elveszett
1284     5|          törülgette verejtékes homlokát az apa. S egész éjszaka talpon
1285     5|         hajnalsugarak vidáman táncoltak az éles kaszákon, a nádasokban
1286     5|            egymásnak kedves egészségére az éjszakai nyugodalmat, s
1287     5|          Teremtõ mindnyájatokat szeret.~Az embereken azonban nem fogott
1288     5|                feketéllik-e már elõttük az ellenség.~Éppen a határdomb
1289     5|                 szanádi kutyák. S mikor az emberek már lekapták vállukról
1290     5|              haragos ember odalépkedett az árokpartra, s hirtelen visszahökkent
1291     5|             visszahökkent mind a kettõ. Az árok fenekén, a lapulevelek
1292     5|         eltévedtek a vetések közt.~Ahol az este rájuk borult, el is
1293     5|                  egymásra borulva, mint az oltáron az írott angyalok.
1294     5|                borulva, mint az oltáron az írott angyalok. Marika szanádi
1295     5|                apa szét akarta rángatni az alvó gyerekeket. Mind a
1296     5|              bimbószáját, és rámutatott az apja kardjára:~- Ejnye,
1297     5|             szanádi bíró is elhajította az öreg mordályt, és helyette
1298     5|               és helyette Marikát kapta az ölébe. A csókai bíró meg
1299     5|                Aki magabíró ember volt, az beállt honvédnak. Asszonyokon,
1300     5|        házacskákban.~Annál nagyobb volt az ijedtség, mikor egy reggel
1301     5|         kanászgyerekek a mezõrõl:~- Jön az ellenség! A vezérüknek rettentõ
1302     5|                 szélben, mint a zászló.~Az asszonyok jajveszékelve
1303     5|                jajgatásukkal elijesztik az ellenséget, ha az öregbíró
1304     5|            elijesztik az ellenséget, ha az öregbíró rájuk nem parancsol:~-
1305     5|              kisajtóban a németet.~Maga az öreg bíró is leakasztotta
1306     5|        kegyetlen haraggal vagdosta vele az orgonabokrokat, mikor egyszer
1307     5|              felé. Oda várták vacsorára az osztrákot, s ugyan igyekeztek,
1308     5|           Damjanichtól, hogy odaadhassa az apai örökségét az osztráknak.~-
1309     5|            odaadhassa az apai örökségét az osztráknak.~- Micsoda kelmednek
1310     5|         osztráknak.~- Micsoda kelmednek az apai öröksége? - nézett
1311     5|                Mi járatban van, szülém?~Az meg nem egyebet kívánt,
1312     5|            közelrõl megnézhetné: igaz-e az, hogy a Damjanich köpenyét
1313     5|                bele félóra, vagyont ért az a rossz köpönyeg. Teleszórták
1314     5|             adjuk, fegyverre, katonára!~Az öregemberek ritkaságképpen
1315     5|            kezében bot, avval tapogatta az utat. A szájában furulya,
1316     5|      belekapaszkodva a fogával.~- Nini, az öreg Csiha be akar állni
1317     5|                  Isten megáldja kendet!~Az öreg Csiha fakó orcája tûzbe
1318     5|                 tenyerét, s ujjai közül az ezüstpénz csengve hullott
1319     5|            hangja is úgy csengett, mint az ezüst:~- Nem alamizsnáért
1320     5|               kutyámat. A Guruj kutyát.~Az emberek kacagtak, a Guruj
1321     5|       zavarodottan Csiha, s kibotorkált az emberek közül. A Guruj kutya
1322     5|            hasadva, de ha összeszorítja az ember a kezével, nagyon
1323     5|                 megdördült Bicske felõl az ágyú. Damjanich kigyulladt
1324     5|            Adott is.~A bicskei csatában az ellenség elsõ golyója Damjanich
1325     5|              tisztjeit. - Csak megütött az az ostoba golyó, de egyéb
1326     5|           tisztjeit. - Csak megütött az az ostoba golyó, de egyéb kárt
1327     5|                volt a bicskei csatának. Az osztrák fûbe harapott, vagy
1328     5|                  érzi, hogy valami töri az oldalát.~- Ugyan mi lehet
1329     5|                 benne a megakadt golyó. Az mentette meg aznap a hadak
1330     5|               nevezetes kiskun urat, de az ámbitusos háza udvarára
1331     5|                 meg, hanem a feleségét, az öreg nagyasszonyt. A nemzetes
1332     5|               is vitézkedett valaha, de az nagyon régen volt, még a
1333     5|       szaladáskor, mikor Napóleon elõtt az utolsó vizsgát tette a nemesi
1334     5|           nemesi inszurrekció.~„Mindegy az - sóhajtozott magában a
1335     5|             abból, ha háborúszagot érez az én apókám. Elõkeresi a padlásról
1336     5|             akarják állítani Pákánál, s az a kívánságuk, hogy Gergely
1337     5|            kanállal. De el is szeleltek az ifjú inszurgensek úgy, hogy
1338     5|               mérgét, lesétált a kertbe az öregúrhoz. Olyan édesen
1339     5|                 Mi baj, mi? - riadt föl az öregúr, s marokra fogta
1340     5|             rézfokosát.~- Azt beszélik, az a kutya Haynau itt ténfereg
1341     5|            mondta ártatlan ravaszsággal az asszony. - Attól félek,
1342     5|            odakint hetelne. Tudom, hogy az a betyár Haynau akkor nem
1343     5|            legjobb lesz - gyõzõdött meg az öreg úr az igazságban. -
1344     5|                gyõzõdött meg az öreg úr az igazságban. - S ha odahozná
1345     5|             igazságban. - S ha odahozná az ördög, akkor is majd megtanítom
1346     5|               tanyára ki nem hallatszik az, hírt meg nem visz abba
1347     5|          vadonba a madár se.~Hát hiszen az nem is vitt, hanem vitt
1348     5|                 fokosa után. Ott feküdt az a hárságyon, de az öreg
1349     5|               feküdt az a hárságyon, de az öreg úr nem nyúlhatott érte.
1350     5|               ahány méhecske van benne, az annyi felé repül a világba!
1351     5|              pedig õ nem kerülhet többé az asszony szeme elé.~De hát
1352     5|                 csak nagy por keveredik az országúton.~- Nini, tán
1353     5|                Haynau? - húzódott félre az árokba Gergely apó a rajjal.~
1354     5|               méhes öregembert meglátta az árokparton. Hátra is fordult
1355     5|                 vetett a képe. Kiugrott az árokból, és elkáromkodta
1356     5|                és elkáromkodta magát:~- Az erre-arráját annak a krumplis
1357     5|                 pléhnyakú fejéhez, hogy az alul egyszerre kiszaladt
1358     5|                 a föld.~A német elõször az arcába kapott - mire a kardjához
1359     5|                volna, akkorra már azzal az öreg Bánhidy kommandírozott.~-
1360     5|             beszélhetett. Vállra kapták az öreget, s vitték haza diadallal,
1361     5|            vágni. Nevetve veregette meg az öreg hõs piros arcát.~-
1362     5|              Mire hazaértek, annyi volt az ámbituson hordóban, csöbörben,
1363     5|           számon kérni a nemzetes úrtól az elszalajtott rajt.~ ~
1364     5|           tebelõled is tábornok legyen.~Az ám, akkor egy esztendõre
1365     5|             szabadság tüze, hogy amikor az egyik helyen eltapossák,
1366     5|            csendes volt, mint a temetõ, az olaszok álltak talpra a
1367     5|      szabadságukért. Zúgott, zsibongott az egész olasz föld, mint a
1368     5|            olasz föld, mint a méhkas, s az osztrák katonák ugyancsak
1369     5|               katonák ugyancsak hordták az irhájukat az olasz méhek
1370     5|          ugyancsak hordták az irhájukat az olasz méhek elõl.~Az osztrák
1371     5|          irhájukat az olasz méhek elõl.~Az osztrák hadak vezérét Benedeknek
1372     5|          Benedeknek hívták. Neki támadt az a gondolata, hogy az olasz
1373     5|             támadt az a gondolata, hogy az olasz szabadságharcosokkal
1374     5|              Majd agyon is szorongatták az ifjú vezért ölelésükkel
1375     5|                 ugyan kardot nem rántok az olasz ellen. Neki csak olyan
1376     5|         nemhiába fogta pártját Szegesdi az olaszoknak. A magyar ezredek
1377     5|               hogy sok kárt ne tegyenek az olaszban. Mikor pedig ezt
1378     5|              magyarokért állnak bosszút az olaszok - mondogatták egymás
1379     5|              határában összetalálkoztak az olasz táborral. Elõször
1380     5|                 olasz táborral. Elõször az osztrákok mentek a tûzbe,
1381     5|                 õk is hátat fordítottak az olaszoknak.~Volt is ott
1382     5|            Azzal sarkon fordult, szembe az olaszokkal, akik meghökkenve
1383     5|                 hogy miért olyan becses az a kétfejû sasos csákó, de
1384     5|             után fordult vissza, õtõlük az ellenség is bátorságra kapott,
1385     5|                s félóra múlva nyúl lett az agárból. Olasz katonának
1386     5|              volt a híres gajtói csata, az elsõ, amit megnyertek az
1387     5|                az elsõ, amit megnyertek az osztrákok az olasz háborúban.
1388     5|                 megnyertek az osztrákok az olasz háborúban. A csata
1389     5|              közember vászonzubbonyára. Az pedig minderrõl nem tudott
1390     5|                  Magyar föld van benne. Az édesanyám sírjáról...~Ez
1391     5|           édesanyám sírjáról...~Ez volt az utolsó szava, azzal elaludt
1392     5|              szûcsmester volt, õ szabta az aranycsillagot piros irhából.~
1393     5|         épkézláb ember volt a falumban, az mind elment honvédnak. Csak
1394     5|                sok lelkes katonát, csak az a kár, hogy ellenséget sehol
1395     5|            egyszerre csak elejbem ugrik az egyik kapitányom.~- Generális
1396     5|              Alacsony kis házacska volt az övéké, mégse ütöttem a fejemet
1397     5|                 mégse ütöttem a fejemet az ajtóragasztékba, pedig le
1398     5|         hiányzol még.~- Nem szeretem én az ilyen játékot - mondta Palkó
1399     5|             kedvetlenül.~- De nem játék az, hékás! Pokolra kergetjük
1400     5|                pedig úgy megriasztottuk az ürgéket, hogy még tán ma
1401     5|              tán ma is szaladnak. Nincs az a német, amelyik olyan sebesen
1402     5|                sebesen el tudná hordani az irháját.~Abban az esztendõben
1403     5|               hordani az irháját.~Abban az esztendõben nem esett jól
1404     5|                 a vézna teste. Megriadt az istenadta, ahogy meglátott
1405     5|            Kuckó király! Tanuld meg, mi az a honvédvitézség!~Szegény
1406     5|              Kuckó király nagyon sokáig az utcára se mert kilépni.
1407     5|           honvéddicsõségnek. Német lett az úr az országban, bujdosott
1408     5|     honvéddicsõségnek. Német lett az úr az országban, bujdosott elõle
1409     5|            tiszt urunk. Halálra kereste az ellenség - de nálunk keresni
1410     5|                király is, majd megvette az isten hidege, de azért váltig
1411     5|                jár a faluban, megláttak az utcán, a nyomomban vannak!~
1412     5|          kamraajtón, már akkor ott volt az ellenség. Három tollas csákójú,
1413     5|                 Kuckó király maradt ott az udvar közepén. Moccanni
1414     5|              Tiszán, a bátkai majorban.~Az egyik katona egy aranypénzt
1415     5|           valahogy. Esze ágában se volt az a szegény fiúnak. Csak azért
1416     5|               Csak azért leselkedett ki az ablakon, hogy az öreg halászmestert
1417     5|         leselkedett ki az ablakon, hogy az öreg halászmestert megszólíthassa:~-
1418     5|               hozzá? - morgott mérgesen az öreg halász. - A makkosi
1419     5|               gyereket, úgy vágtak neki az éjszakának.~Hullott a hó
1420     5|                 kiverte a szeme világát az embereknek. Mikor a Tisza
1421     5|        összecsapott fejük fölött a víz.~Az aranypénzt ott találták
1422     5|              lék szélén, a jégre dobva. Az ellenség pénzét még a halálba
1423     5|        mestersége rongyszedés, de nincs az a király, aki olyan büszkén
1424     5|              aki olyan büszkén hordozná az ünneplõ koronáját, mint
1425     5|               hátán.~- Jaj de kényes ez az öreg Titulász! - incselkedtek
1426     5|          emberek, mikor végigfurulyázta az utcákat. Erre õ megbillentette
1427     5|              bíró. Mit mond a sárgarigó az öreg Titulásznak? Azt mondja
1428     5|             hanem ahány gyerek meglátta az utcán, az mind utánarikoltozott:~
1429     5|               gyerek meglátta az utcán, az mind utánarikoltozott:~Öreg
1430     5|                tõled, mindjárt odaadlak az öreg Titulászhoz inasnak.~
1431     5|                 Lett is nagy becsületem az öreg Titulász elõtt. Nekem
1432     5|                  Hanem egyszer elmaradt az árpacukor, elmaradt a furulyaszó,
1433     5|                 nem kóválygott le s fel az utcában az öreg Titulász.
1434     5|          kóválygott le s fel az utcában az öreg Titulász. Ágynak esett
1435     5|               feje, s vánkosa alá tette az árpacukrot meg a furulyát.
1436     5|                ha egy-egy gyerek elment az ablaka alatt, mindig rázörgetett
1437     5|               alatt, mindig rázörgetett az öreg, s odaültette az ágya
1438     5|       rázörgetett az öreg, s odaültette az ágya szélére. Furulyázott
1439     5|        pajtásaid. Nincs már furulya se. Az elõbb vitte el a Kesik Jani,
1440     5|               citromba harapott, s erre az öreg Titulász elnevette
1441     5|                Ne félj, fiam, többet ér az, amit neked szántam. Arról
1442     5|               Arról mindig megemlegeted az öreg Titulászt.~A sarokban
1443     5|                édesapámnál is, csakhogy az kék volt, ez meg piros.~-
1444     5|               kék volt, ez meg piros.~- Az ám, ez az, bankó - integetett
1445     5|               ez meg piros.~- Az ám, ez az, bankó - integetett az öreg -,
1446     5|               ez az, bankó - integetett az öreg -, csakhogy ez százforintos
1447     5|              eszedbe jusson róla mindig az öreg Titulász.~Meg is becsültem
1448     5|          árpacukrot. De olyant ám, hogy az egyik fele piros legyen,
1449     5|              fehér.~- Ejnye, de nagy úr az úr - nevetett a Mitetszik -,
1450     5|                 és a markomba nyomta:~- Az ám, de Kossuth-bankó. Csinálj
1451     5|             mentem én haza, mint akinek az orra vére folyik, s még
1452     5|       pityeredtem, amiért így elámított az öreg Titulász. Nem is mertem
1453     5|               hogy hogy gazdagított föl az öreg: szélnek eresztettem
1454     5|              eresztettem a cifra bankót az udvaron:~- Vidd el, szél,
1455     5|         kergetik egymást a bárányfelhõk az égen.~Uramfia, de mekkorát
1456     5|               csakugyan nagyon fölvitte az isten a dolgát. Belekerült
1457     5|              kezükkel akkorákat ütöttek az asztalra, hogy Isaszegnél
1458     5|           Isaszegnél se szólt nagyobbat az ágyú.~„Ej, ej valami csodálatos
1459     5|                Titulász kincse most már az édesapámra maradt. Õ is
1460     5|                sátoros ünnepeken: akkor az ölébe szedett bennünket
1461     5|            elmesélte, milyen világ volt az, amikor a Kossuth-bankót
1462     5|        csinálták.~- Becsüljétek meg ezt az ereklyét, gyermekeim - kötötte
1463     5|                 kézben megfordult. Csak az látszik belõle tisztán,
1464     5|                tétettem, úgy tartom itt az asztalomon. S ahogy most
1465     5|              hogy lám, mégis igaza volt az öreg Titulásznak, akinek
1466     5|        Titulásznak, akinek sírja fölött az akácfákon még most is fütyörésznek