Rész
1 1| vadászember volt Nimród, s akármerre ûzte-kergette
2 1| szökkent a gyönyörû állat, s egy locsogós, mocsaras ingoványban
3 1| meg Magyar.~Körülnéztek, s csudaszép tájékot láttak
4 1| fele jutott Hunor népének, s azok voltak a hunok. A keleti
5 1| jutott Magyar leventének, s ezeknek utódjait nevezték
6 1| elszaporodtak, mint fûszál a réten, s alig fértek el egymástól.
7 1| szolgál - mondta kevélyen, s megüzente a hunok királyának,
8 1| küldöm, hanem magam viszem.~S amit ígért, állta is. Úgy
9 1| a római, gyõzött a hun, s véres csaták után megdobbantotta
10 1| belõle egy õsz öregember, s egy kardot kötött a király
11 1| volt az. Arany a markolata, s az volt a legkülönösebb,
12 1| rettentõ hadseregeket. S ahogy megsuhogtatta a kardot
13 1| jelenthet? - tûnõdött a király, s magához parancsolta tanácsadó
14 1| kardjának mását adja neked, s te azzal hatalmad alá hajtod
15 1| szempillantásban suhog az ajtófüggöny, s az õrt álló vitézek egy
16 1| aztán ellobbant a láng, s mire odaértem, már kint
17 1| akarjátok, elvezetlek oda, s együtt jövünk vissza, újra
18 1| építeni a sátor helyett, s azt mondta nekik:~Meddig
19 1| lett e nép neve székely. S hogy nagyobb kedvük legyen
20 1| visszafordultak a hunok, s mind levágták az ellenséget.~
21 1| is lehunyták örök álomra, s a magyarok eltemették õket
22 1| föld a nagy viaskodásban, s a székelyek öregjei sóhajtoztak:~-
23 1| hetedhét ország földjén, s megrezzentette a halott
24 1| tapostak, megmaradt az égen, s ma is ott világít. A Tejút
25 1| főhatalmat. Elindultak, s el is jutottak hegyeken,
26 1| táborukat kísérő turulmadarak, s karmaikkal, csőrükkel vagdalkozva
27 1| Pereszka csak mosolygott, s nekiindult a Tisza gázlójának.
28 1| Istennek, házat magának, s hazájának hívta a földet,
29 1| had fölprédálta Erdélyt, s már a bihari hegyeken gyújtogatta
30 1| kérdezte megint a szent király, s elszántan vezette kis seregét
31 1| napszállat idején értek oda, s a király át akart úsztatni
32 1| hajladozott alattuk a föld, s nyers kacagásukat borzalom
33 1| a király bíborköntösén, s apró lábaival fölkúszva
34 1| csúfondárosan a besenyõ, s visszament az üzenettel
35 1| király a csillagos égre, s azzal kieresztette tenyerébõl
36 1| megindult volna az egész mezõ, s millió apró láb tipegése
37 1| feje alól a nyílfegyverét, s mind megriadtan dobta el
38 1| Az is nagyon megörült, s azt kérdezte a követtõl,
39 1| állított be vendégségbe, s a vendégek kardot, buzogányt
40 1| Lajos király udvarában, s késnél, villánál egyébbel
41 1| kemence rétest is megevett rá, s egy tarisznya diót azon
42 1| gömbölyödött, mint a duda, s mikor az olasz hadjáratba
43 1| úgy körme közül ebédelt, s bizony a jámbor kuktának
44 1| hánytak, kopját törtek, s utoljára egy toronytermetû
45 1| fölkapta a legerõsebb ökröt, s odatette Lajos király elé.~-
46 1| szedett az istenadta a mezõn, s átkozta az olasz földet,
47 1| csak az ebéd készen legyen. S addig is, míg elkészül,
48 1| szórta kifelé a csontot, s mire mindent leeresztgetett
49 1| takarodtak vissza Nápolyba, s kinyitották a város kapuit
50 1| ökröt eszik meg egy ültében, s még akkor azt kérdezi, hogy
51 1| nagyétkû Kórogyi tudományának, s volt rá gondja, hogy többé
52 1| nagy csetepaté támadt, s a vajda emberei véres fejjel
53 1| berontott a fejedelem erdeibe, s bosszújában olyan garázdálkodást
54 1| minden birtokát elszedték, s körülvették a várat is,
55 1| szétverték Zsigmond hadait, s elborították az egész Dráva
56 1| tették sok vármegye népét, s ezerszámra hurcolták ki
57 1| kitakarodtak az országból, s mikor látta, hogy szidalmazzák
58 1| keresztül. Vadállatokkal lakott, s maga is egészen vadállat
59 1| kerülte a tájat mindenki, s a nép közt szájról szájra
60 1| Sírva kelt, sírva feküdt, s viaszsárga orcával, mint
61 1| országot, mint az árvíz, s csak Hunyadi seregei bírtak
62 1| Mosolygott, mintha élne, s halott kezével szorította
63 1| szakállú, törõdött öregember, s az ég felé emelt fejjel
64 1| Abban a percben elvágódott, s többé föl se kelt. Az öreg
65 1| Azon a helyen temették el, s azon a helyen, az erdõk
66 1| fölfakadt szelíd csobogással, s kihajtottak a fák és bokrok,
67 1| nem illeti kard a rabot. S akárhogy hányta-vetette
68 1| csikorgatta a fogát, s tehetetlen dühében nagyot
69 1| percben felpattant az ajtó, s a rab király szembe találta
70 1| ügyet vetett a látogatókra, s nagyon foghegyrõl válaszolt,
71 1| királyában, mikor fogollyá teszi.~S amit mondott, állta is Zsigmond
72 2| sóhajtott keserû szívvel, s indult kifelé a fegyveres
73 2| mordult rá haragosan Kamuti, s bekiáltott az õrszobára: -
74 2| megcsillogtatta a napfényben, s nagyot lendítve a karján,
75 2| elporlott gazdáját keresné, s olyankor hány a Duna haragos
76 2| erdõn-mezõn sohase látni. S éppen azért nem kívánkoztak
77 2| szerette a keze munkáját s arannyal váltotta be a királyi
78 2| ember volt Hendók mester, s csakugyan zörögtek a csontjai,
79 2| éppen a király mellett. S ott fogadta meg a király,
80 2| kedve ehhez a pepecseléshez. S bizony, ilyenkor megesett,
81 2| végébe a nagy eperfák alá, s azzal mulatta magát, hogy
82 2| mester - nevetett a deák, s leguggolt az asztal alá,
83 2| festett nagy buzgalommal. S addig-addig nézte a mester
84 2| festette volna a harag. S lett volna drága dolga a
85 2| elõ az asztal alól a deák, s odatartotta a király elé
86 2| odaszaladt a vakablakhoz, s elejbe szórt a királynak
87 2| mérgében a két lúdtoll le s fel a füle mellett, mintha
88 2| gácsérfarkút a fekete festékbe, s egy szempillantás alatt
89 2| be saját királyi kezével, s azt nyomogatta oda velük
90 2| a parancsoló tekintetet.~S nem telt bele egy hét, úgy
91 2| virágtengert.~Megkerülték a halmot, s a másik oldalon csakugyan
92 2| meg a palotaiak csizmáját, s õk tartanak el engem kenyérrel.
93 2| Csak egyet hunyorítok, s olyan palota lesz a helyén,
94 2| palotai varga házát jó szóért. S építtetett a helyére olyan
95 2| Mátyás király kastélyának. S tövükben ma is virágzanak
96 2| kökények és a galagonyák, s el-elbólogatnak bokrétás
97 2| embernek” - gondolta Mátyás, s nem kérette magát tovább,
98 2| Márton kovács a vendéget, s jó példaadás okáért úgy
99 2| halászgatta a rózsás fakanállal, s mosolyogva mondogatta:~-
100 2| lépett be Márton kovácsné, s megszólalt nagy ájtatosan,
101 2| nevetett Márton kovácsné, s úgy meghintette még egyszer
102 2| a mazsola, mint a kása. S mire Mátyás megfelelt a
103 2| fölkapaszkodott a szamarára, s megindultak a királyhoz
104 2| felelte a király vitéze, s vezette a kovácsot márványlépcsõkön,
105 2| karra kapta a kovácsot, s vitte befelé egy kis benyílóba,
106 2| szolgám? - kérdezte a király, s intett a királynénak, aki
107 2| A király elmosolyodott, s maga is segített telerakni
108 2| is - nevetett a királyné, s megint telehintette arannyal
109 2| felkészülõdött a jámbor, s nagy hálálkodva elköszönt
110 2| kamrában a királyné csizmáit, s még a komaasszonyának is
111 2| feleli a vendég rendesen, s azt gondolja magában, hogy
112 2| merülve az ország gondjaiban, s tán föl se emelte volna
113 2| érzékenykedett, meg is indult, s egy vadonatúj aranyat hajított
114 2| kisbíró kapta a süveget, s bekopogtatott vele minden
115 2| hevert a szép kövér gyepen, s olyan hegyesen fütyörészett,
116 2| akasztotta a tarisznyáját, s napáldozat táján már a budai
117 2| tollászkodni a kökénybokrok közt, s egyszerre meglassította
118 2| kapta le a bírósüveget, s hirtelen ráborította a madárra. -
119 2| betarisznyálta a csókát, s most már csakugyan meg se
120 2| súgtak össze az udvari népek, s bevezették a solymári legényt
121 2| billent be az ajtón, s mindjárt megkérdezte a madaras
122 2| csakugyan megharagudott Mátyás, s fölemelte az aranygombos
123 2| megneszelte a szándékát, s egyszerre kiugrott a madaras
124 2| alkudott a solymári bíró, s nagy jókedvében olyan fütyülést
125 2| hitte, valami ritka madár, s megbékülve kiabált ki a
126 2| egyezett bele a bojtár, s egyszerre eleresztette a
127 2| fütyül, mint a feketerigó. S üzengethetett ezután a kincstartó
128 2| kiáltotta ijedten a csárdás, s kézzel-lábbal, szemmel-orral
129 2| mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba
130 2| mint a szentesi korsónak, s azt annál sebesebben mozgatta,
131 2| bírót! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a dudaemberhez. -
132 2| megsarkantyúzta a lovát, s egyszerre porba veszett
133 2| betakarta magát a fülével, s világéletében ki nem bújt
134 2| semmit, csak mosolygott, s kiadta a parancsot, hogy
135 2| Vendel vigyorogva a mocsárra, s könyökig feltûrte a köntösét. -
136 2| sárba mindentudó Vendel, s úgy dugta bele az eleven
137 2| emberektõl? - nevetett a király, s jókedvében rákoppantott
138 2| is maradt halála napjáig, s könnyû volt a mestersége,
139 2| csörgõ hegyi patak szolgált, s hogy hiányosság semmiben
140 2| ugrott talpra Mátyás, s kezébe kapva a puskáját,
141 2| közelebb ért hozzájuk Mátyás, s utoljára úgy nekibátorodtak,
142 2| szétlebbentette magán a köpönyeget, s kicsillantotta alóla az
143 2| legénynek összevillant a szeme, s mindjárt közelebb hívták
144 2| legény? - riadt föl Mátyás, s úgy szórta a szeme haragjában
145 2| mit álmodott az éjszaka, s annak ha törik, ha szakad,
146 2| én oldalamon ragyogott, s ezzel álltam be katonának
147 2| katonának Mátyás királyhoz.~S már akkor csakugyan oldalára
148 2| szólt a középsõ testvér, s már akkor csakugyan illegette
149 2| helyen tartotta az eszét, s nagyon vidáman mosolyodott
150 2| kapott a szón a legény, s akkorát harsantott a kürttel,
151 2| ott, mint a jégverte búza, s alig hittek a fülüknek,
152 2| gubát kerített a vállára, s karon kapta Magyar Balázst,
153 2| megkerülték az egész tábort, s visszatérõben voltak, mikor
154 2| Lassan-lassan kivált a sötétségbõl, s közeledett a táborhoz. Õszbe
155 2| tartotta, hanem a kezében, s ez mindjárt szemet szúrt
156 2| felségednek - szólt a fõvezér, s odament a kis emberhez.
157 2| Aztán megint összegörnyedt, s alázatosan adta ki a szót:~-
158 2| visszaült a körte mellé, s nyugodtan folytatta: - Látod,
159 2| aludt egyet a medvebõrön, s másnap csakugyan elfoglalta
160 2| annak rendje-módja szerint, s várta, míg megszólítják.~-
161 2| a király a furcsa néven, s valami homályos emlék elevenedett
162 2| ni! - örvendett Mátyás, s odaszólt a fölszolgáló inasoknak: -
163 2| életében, megszégyellte magát, s megkérte a jobbján ülõ nádort:~-
164 2| az igazság beszél belõle.~S így esett az, hogy a fekete
165 2| hívem - kacagott a király, s abban a percben megtette
166 2| hallgatott, mint tyúk a búzában, s nem is szólt addig, míg
167 2| megnézzük - nevetett a király, s lement a két deákkal az
168 2| meggyszín bársonyruhába, s aranyos lúdtollat dugtak
169 2| ki nekik Mátyás az utat, s még akkor is nevette õket,
170 2| Szabadon járhatott rajta ki s be a szegény jobbágy csakúgy,
171 2| híre Mátyás bõkezûségének, s külsõ országokból is özönlött
172 2| is, volt világcsaló is, s a Mátyás éles szeme a szívébe
173 2| nevette el magát a király, s hátraintett a kincstárnokának: -
174 2| csinálni - felelte az kevélyen, s akkorát ütött a mellére,
175 2| magában az aranycsináló, s még jobban felfújta magát.
176 2| mosolygott Mátyás csendesen, s odafordult a lapátfülûhöz: -
177 2| meglegyezgette magát a füleivel, s kevélyen jelentette:~- Olyan
178 2| megérzi a pecsenye szagát.~S akkorát szippantott a takaros
179 2| ember, mint õsszel a légy, s fölhallatszott a nagy jajszó
180 2| király útra kerekedett, s bejárta kíséretével az ínséges
181 2| biztatgatta a föld népét, s nyújtotta a tanács mellé
182 2| Harangzúgás fogadta, amerre járt, s csókolgatták a köntöse szélét!~-
183 2| ünneplõ nadrágom van rajtam, s csupa harmat lenne a térde
184 2| A király szavának állt, s egész életében gondot viselt
185 2| lett belõle, címeres nemes, s olyan furcsa címer nem volt
186 2| az egyik sarkánál fogva, s addig göngyölgette befelé,
187 2| fölvette az almát a tenyerére, s térden állva tartotta oda
188 2| csóválta meg Mátyás a fejét, s egy hét múlva már megint
189 2| vagy az?! - ugrott hozzá, s úgy megölelgette, hogy mindenki
190 2| mosolyodott el a király, s mindjárt megíratta a törvényt
191 2| Mátyás egész háza népével, s az volt az elsõ szava, hogy
192 2| az evésbe a fekete sereg. S másnap olyan szekér aranyat
193 2| biztatásra sem mert föltekinteni, s a nagy tudományú udvari
194 2| enni a nagy nevetéstõl, s attól fogva senki se vetette
195 2| király. Ûzték a szarvast, s dél idején terebélyes fák
196 2| mester olasz tudós volt, s az eszével szolgálta a királyt.
197 2| bújt vissza a könyvébe, s ki se gubódzott belõle,
198 2| nyakát erre a nagy tudós, s alázatosan elsompolygott
199 2| megvallatott minden levelet, s utoljára is összekarmolászva,
200 2| lerúgni a kordován csizmát, s nekirugaszkodott a fának.~
201 2| egykettõre fönt termett, s le is kiáltott csúfolódva:~-
202 2| lefelé csúszkált az égrõl, s a vacsoracsillag is ott
203 2| levesnekvalót - azt mondja a király, s elõkereste a tarisznyájából
204 2| ne koptassák a palánkot, s azt nyájasan letette Mátyás
205 2| majd megette a kíváncsiság, s egy-kettõre olyan tûz lobogott
206 2| kivette belõle a kavicsot, s becsúsztatta helyette azt
207 2| király kiosont az ajtón, s nyomtalanul eltûnt, mint
208 2| nyomtalanul eltûnt, mint a füst. S a kalázi bíróéknak kisebb
209 2| a bográcsot katlanostul, s akkorát jajdult, hogy elhallatszott
210 3| dobzse - mosolygott a király, s csakugyan nem törõdött többet
211 3| szundikálásra való a trónus, s akármilyen rossz hírrel
212 3| helyesel megint a király, s azzal karon kapja az oláh
213 3| is az ország fõvárosában, s a barátságos sár ugyancsak
214 3| már a foltozó varga után, s azt mondja neki nagy szégyenkezéssel:~-
215 3| fölhajtotta a kristálybillikomot, s elmosolyogta magát.~- Bizony
216 3| megsokallta a dicsekvést, s odaszól szép csendesen az
217 3| tenyeribe szedte a lábát, s nyargalt föl a királyhoz.
218 3| keserûen az oláh vajda, s nagy elbúsultában meg se
219 3| volt szegény Ulászlónak. S bizony volt úgy, hogy nem
220 3| keress - mormogta Ulászló, s odafordult az udvari cselédséghez. -
221 3| csakugyan szavának állt, s hûségesen beszolgáltatta
222 3| is szemet szúrt a dolog, s fülön csípte Lécz Pétert.~-
223 3| megköszönte a kitüntetést, s ahogy a király odébbment,
224 3| becigánykerekezett a királyhoz, s csak akkor esett le az álla,
225 3| fényesebb, mint a másik s egyik jobban csikorgatta
226 3| öklözni, kardot csörgetni, s amikor elmentek, úgy csapni
227 3| koronáját, királyi palástját, s elballagott az ágyasházába
228 3| kimászott a kárpitok mögül, s bizony az volt neki az elsõ
229 3| vállára kerekítse a palástot, s úgy illegjen-billegjen a
230 3| begurult rajta egy nagy hordó, s meg se állt a királyi trónusig.
231 3| fejébe nyomta a koronát, s szép szelíden kérdezte a
232 3| Odaálltak az ablakhoz, s körülnéztek a tájon. A lebukó
233 3| három ujját a tintatartóba, s rányomta a papírosra.~-
234 3| ablakhoz, kinézett rajta, s csak annyit mondott nagy
235 3| Azzal fölmutatott a fákra, s lemutatott a vízre.~- Meg
236 3| kis hordót a nagy hordón, s nem tette be többé a lábát
237 3| maga elé hívatta Mujkót, s megszorította a kezét.~-
238 3| Ötven aranyat kapott érte, s azt mindjárt belerejtette
239 3| gondolta Mézes Gergely, s lehajolt egy mákfejért,
240 3| lecsapott rá valami bolond sas, s elvitte a süvegét. El ám,
241 3| visszaballagott Karcagra, s ki se ment belõle többé.
242 3| szórta el a talált mákot, s leste a termést szívszakadva.
243 3| tarisznyájába hordozta, s titkolódzva csörgette meg,
244 3| Lótott-futott szegény, s be nem tért volna sehová,
245 3| holmiját odahurcolta mindenki, s ájtatos énekszóval várták,
246 3| dicsekedett jobbra-balra, s odatette a két tarisznyát
247 3| betódultak a templomba, s Kilicsárnak legelõször is
248 3| Puskapor biz ez, hékám, s ha el nem kotródtok innen,
249 3| Gergelynek, mint a gyertyája, s a bégnek reszketés állt
250 3| ember! - rikoltotta ijedten, s vak rémületében úgy lódult
251 3| katonái utána porzottak, s tán Szolnokig se mertek
252 3| Mézes Gergellyé változott, s a fõbíró mellett kapott
253 3| megivott rá egy vödör bort, s mikor ettõl jókedve kerekedett,
254 3| a tíz körmérõl a gazdát, s vonószakadtig hegedült rajta
255 3| húszassal a szõregi bíró s ettõl egyszerre nekinyájaskodott
256 3| nagy nyugalommal a csõsz.~S mikor másnap reggel megindult
257 3| márványpadlón, mint a béka, s mind a két kezébõl kiejtette
258 3| lehajolt egy darab sült tökért, s úgy vágta a saját kegyelmes
259 3| felkapkodták a sült tököt, s úgy odacsapkodták a szõregi
260 3| belesüketült a fél szegedi vár. S nagy jókedvében úgy eleresztette
261 3| zúgták rá a többi követek, s egyszerre szõregi bírót
262 3| csináltak a szõregi csõszbõl. S ahogy Perec basának a fülébe
263 3| akkorában a borbélyság, s nagyobb ember a borbély,
264 3| a borbélyi tudományhoz.~S mivel mindezekben a dolgokban
265 3| csizmadiák, a szabók, a szûcsök s egyéb közrendû népek: azoknak
266 3| annyian vannak, mint a sáskák, s úgy bekvártélyozták magukat
267 3| hármat is lépett egy nyomba, s egyszeriben ott termett
268 3| zacskóban, hallik a csengése -, s megszólal Recsap basa:~-
269 3| mint a sólyomnak a szárnya.~S nem telt bele egy szempillantás,
270 3| otthagyott az öreglegény, s csak úgy futtában kiáltott
271 3| fülön fogta a kisinast, s keményen rámordult:~- Lódulj,
272 3| bácsi - felelte a kisinas, s már akkor pemecselte is
273 3| felelt meg a kisinas, s azzal nekifogott a borotválásnak.
274 3| is érkezett mind a kettõ, s éppen Szalonta kapujában
275 3| hányta, ami pénzecskéje volt, s elindult a Tiszaparton,
276 3| pénzét egy vászontarisznyába, s õ is a Tisza-parton keresett
277 3| fában. Belenyúlt az odúba, s kihúzta a magyar molnár
278 3| összecsattantotta a papucsát, s úgy megindult, hogy meg
279 3| zacskója! Megint belenyúlt, s addig kotorászott benne,
280 3| vasárnapi kalácsnakvalóját.”~S már nyúlt a pénzért, de
281 3| övét!”~Elszégyellte magát, s elindult hazafelé. Hát ahogy
282 3| hogy már azt vállalja, s azzal szíves búcsút vettek
283 3| el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott
284 3| influenzára van ítélve, s különben is egészen biztos
285 3| az alsóvárosi barátoktól, s Balázs még a Palánkig se
286 3| egyik tenyerével a másikba, s belépett a fülig hasadt
287 3| ott lakatta maga körül, s ha jókedve volt, még tanácsot
288 3| veszettebben vonított és ugrált, s nem is csöndesedett el addig,
289 3| tûzte a fejedelem köntösére, s most lesütött szemmel várta
290 3| vadásztarisznyájából egy kristálykulacsot, s kortyant belõle egy hosszat.
291 3| mondja a fejedelem -, s azt hiszem, a fejedelem
292 3| favágónak.~Meg is tették, s Igazmondó Csûr Istók halálig
293 3| küldözgette ki még a parancsot is. S hogy nagyobb legyen a parancsa
294 3| szélén egy szegény ember, s eszi a szõlõt a szegedi
295 3| a gerezdrõl a szõlõnek, s hirtelen felé bökött az
296 3| ember letette a bicskát, s rávette a szemét a törökre.~-
297 3| fehérlenek a hegyoldalakon, s fehér lelkû, nyájas, jó
298 3| kerekített egy kis tanyát, s hamarosan úgy beleszokott
299 3| Egész nap õrizte a nyájat, s mikor estenden az anyja
300 3| emberszámot teszek én már!~S imádkozás után, mikor végigheveredett
301 3| velem elégedve, apácskám?~S mintha apja szava felelt
302 3| pirult ki a gyerek arca, s meg se állt, míg az Átok-sziklához
303 3| oldalain, mint fekete sebek, s csúcsán szinte világítottak
304 3| égre, fohászkodott egyet, s nekiindult a bércnek, amit
305 3| csúcsra. Behunyta szemét, s mire kinyitotta, már akkor
306 3| helyébõl a nagy ingó követ, s az most mennydörögve gurult
307 3| Helyébõl forrás fakadt, s csattogva-csörögve zuhogott
308 3| elõfutottak a pásztorok, s ijedten csapták össze a
309 3| szél föl-fölkapta a hangot, s Tiborc halálsápadtan hallgatta
310 3| kihajolt a szikla szélére, s meglengetve kezében a szívvirág
311 3| akárhová esem, keressetek meg, s vegyétek ki kezembõl a virágot!
312 3| Gyógyítsátok meg vele anyácskát, s engem temessetek apácska
313 3| Istennek ajánlotta lelkét, s leugrott a tátongó mélységbe.
314 3| leugrott a tátongó mélységbe. S úgy esett le, hogy egy hajszála
315 3| várat építtetett a sziklán, s ott élt sokáig szülõjével
316 4| fejedelemmel a bujdosók kenyerét, s el nem maradt tõle a haláláig.~
317 4| a szúnyog-muzsikásoknak, s visszahemperedett a szép,
318 4| barátságosan a fejedelem, s kiadta a parancsot, hogy
319 4| neki, mint a gyerekeknek, s messze ellopódzott a tábortól,
320 4| fülemülék is elhallgattak már, s õ még mindig cincogott,
321 4| õ még mindig cincogott, s a fülemülék újra megszólaltak,
322 4| visszalopódzott a táborba.~S attól fogva akármerre jártak
323 4| kiszökött a pajtásai közül, s nádasok közt, erdõk mélyén,
324 4| bocsánatkérõen a kincsét, s már elõhúzta a vonót is,
325 4| felhõ is jött az erdõ felõl, s az utolsó már meg is szólalt.
326 4| aztán hirtelen észbe kapott, s elkezdett ész nélkül nyargalni
327 4| Tudta, mi az illendõség, s nem is akarta megijeszteni
328 4| mindkét kezével a cigány, s kiejtette a hóna alól a
329 4| De föl is kapta mindjárt, s a másik pillanatban már
330 4| szeme, reszkettek az ujjai, s a húrok csodálatos zengése
331 4| elõbukkantak az erdõbõl, s egy óra múlva véres fejjel
332 4| Raboltak, gyújtogattak, s mire a nép fegyverre kapott
333 4| lelte, forróság gyújtogatta, s csak a fejüket csóválgatták
334 4| Megrémültek a kurucok, s minden kedvük elment a hadakozástól.
335 4| vékony hang sipított odakint, s mentül jobban sipított,
336 4| a fejedelem ágya elõtt, s összetette sovány kezeit.~-
337 4| föl piros képpel a gyerek, s még nevetnivalóbb volt,
338 4| kapott a nehéz fegyver után, s az úgy rántotta le mind
339 4| Térdre bukott az istenadta, s olyan sápadt lett az arca,
340 4| Szemére húzta rongyos süvegét, s ment arra, amerre senki
341 4| villant meg a napsugárban, s föl-föllebbent a magasba.
342 4| kismadarak! - sóhajtott a gyerek, s lefogta tüzelõ szemét. A
343 4| nádbugák lehajoltak hozzá, s vigasztaló susogással addig
344 4| kapták Rákóczi katonái, s úgy hurcolták körül a táborban
345 4| elõrecsúszott a nád közt, s kitekintett a tisztásra.
346 4| magukat itt a nádasokban, s mire az esthajnalcsillag
347 4| egyszerre kirohantok a várból, s két tûz közé szorítjuk a
348 4| visszalopódzom a várba, s megviszem az örömhírt. Hanem
349 4| messzirõl. Elment a két katona, s csak most kezdett észhez
350 4| megsebesültem - lihegte fájdalmasan, s lehanyatlott a sás közé.
351 4| lemosta az ér hûs vizével, s megint csak megindult. Hírt
352 4| elé - rebegte a gyerek, s a vitézek csak akkor szörnyülködtek
353 4| mikor tették az ágyra, s csak annyi erõ volt még
354 4| kapták a síró kuruc vitézek, s amerre körülvitték a táborban,
355 4| érkeztek a becsei rácok, s megpihentek a Maty-ér nádrengetegeiben.
356 4| kurucok ott lepték õket, s elvesztek a labancok a magok
357 4| akkor térdelt a porban, s vasöklével a saját deres
358 4| híre szaladt a táborban, s heten nyolc felé futottak
359 4| Kengyela állja a szavát, s olyan lóért senki se sajnált
360 4| Messzirõl meglátta fehérleni, s az is ráismert Kengyelára,
361 4| nagyon vígan röhentett egyet, s vágtatott be a kuruc táborba,
362 4| csatában ejtették foglyul, s úgy megörültek neki, hogy
363 4| érkezett Rákóczi táborából, s pecsétes levelet mutatott
364 4| kapun valami labanc vitéz, s kötõféken vezetve egy gyönyörû
365 4| Heister nekilelkesedve, s el nem eresztette addig
366 4| sarkantyúba kapta a lovat, s úgy elporzott vele, hogy
367 4| a vastag nyaka engedte, s olyan sebesre vette a szót,
368 4| menjen kelmed isten hírével. S emlékül válasszon magának
369 4| feje alá tegye vánkosnak. S álmodott rajta olyan szépet,
370 4| Gergelyke odamászott az ölébe, s ugyan megrángatta a bajusza
371 4| kiáltott Czötkény apó, s ahogy felnyitja a szemét,
372 4| Czötkény fél könyökre dõlt, s hunyorgó szemmel nézett
373 4| hitte, még most is álmodik, s vissza akarta a fejét ereszteni
374 4| átszökõfélben vagyok a labancokhoz, s azt mondom nektek, tartsatok
375 4| lángba borult képpel a fiú.~S mire az öreg Czötkény észrevette
376 4| sebhelyekkel az ábrázata.~S így esett meg, hogy az édesapát
377 4| Bercsényivel a vár tövében, s csodálkozva kiáltotta el
378 4| szétfeszítette izmos karján a kötést, s térdre borult a fejedelem
379 4| csipkedtek - nevetett Bercsényi.~S azzal kihalászott tarsolyából
380 4| idegen segítséget kaptak, s elnyomták a szegény kurucokat.
381 4| majtényi síkon táboroztak, s egyre tekingettek észak
382 4| csapatra jártak a dragonyosok, s elszedték a szent lobogókat.
383 4| máglya, mintha jajgatna, s olyan óriás lángokat vetett,
384 4| János intett az étekfogónak, s az belemerített egy talpas
385 4| egész század kitelt belõlük, s a fejedelem mellõl soha
386 4| század, ahogy hazatért, s onnan hordta tele az Alföldet
387 4| bujdosott vele mind a kettõ, s azóta az öreg úr megbújt
388 4| megbiccentette szép fehér fejét, s karjára támaszkodva a bírónak,
389 4| egyszerre elhallgattak, s a tárogatót hónuk alá szorítva,
390 4| bozontos bajusza alatt, s bevágta egy kicsit a kardjával
391 4| másodikat, azt is leeresztette, s megint csinált egy vágást.
392 4| föl a szeme Lõrinc úrnak.~S csakugyan úgy is lett. A
393 5| személy volt: a város lúdja, s mint ilyen, a városgazda
394 5| levélbe huszonöt aranyat, s futtatta vele az inasát
395 5| tudta, mi az illendõség, s a huszonöt aranyból nem
396 5| ideje kilyukadni az úton, s még szerencse, hogy az öt
397 5| becsületes emberek, mint most, s ezek közé tartozott a futár
398 5| a királyasszony levelét, s hiába ürgette-forgatta a
399 5| Mária Terézia õfölséginek!~S mire a nap tüzet rakott
400 5| lúd - búsulta el magát, s lekanyarította fölöstökömre
401 5| az íródeáktól a futárig. S azt is mondják, a kisbíró
402 5| ez volt a szavajárása, s ugyancsak tartotta is magát
403 5| hátat is fordított a legény, s csak úgy a válla fölül szólt
404 5| meghitelesítette a történetet, még él, s tanú rá, hogy akármilyen
405 5| füzesbe jártak át szedrezni. S mikor a fiatal magyar szabadságnak
406 5| szántogattak-vetegettek szép békességben, s amikor pihenõre tértek,
407 5| karéjba verõdtek az emberek, s lángolt a szemük, égett
408 5| Mink vagyunk itthon, s õk akarnak kiirtani bennünket!~-
409 5| nagyon forró volt a nyár. S a csókai gyerekek nem mentek
410 5| kislányuk a csókai bíróéknak, s búcsúzott volna is tõle
411 5| megint összeverõdtek a népek, s akkorra beesteledett a csatának
412 5| verejtékes homlokát az apa. S egész éjszaka talpon állva
413 5| sündörögtek a gazdáik körül, s meg sem tudták érteni, miért
414 5| az éjszakai nyugodalmat, s hajnali pirosság, gólyakelepelés,
415 5| léptekkel marsoltak elõre, s összehúzott szemöldökkel
416 5| csókai meg a szanádi kutyák. S mikor az emberek már lekapták
417 5| odalépkedett az árokpartra, s hirtelen visszahökkent mind
418 5| csókai pipacsok piroslottak. S mind a kettõnek maszatos
419 5| kettõ felnyitotta a szemét, s még összébb bújtak álmosan
420 5| Milicát ölelte magához, s egymás kezét fogva állt
421 5| jajveszékelve tördelték a kezüket, s bizonyára már a jajgatásukkal
422 5| leakasztotta a szögrül a kaszát, s kegyetlen haraggal vagdosta
423 5| vacsorára az osztrákot, s ugyan igyekeztek, hogy le
424 5| nevetett a furcsa ötleten, s odafordult egy öregasszonyhoz,
425 5| mosolygott a tábornok, s poros, kerek köpenyét szétterítette
426 5| mosolygott a tábornok, s érezte, hogy könnybe lábad
427 5| hogy könnybe lábad a szeme. S bizony még sírva fakad a
428 5| Szétnyitotta a tenyerét, s ujjai közül az ezüstpénz
429 5| motyogta zavarodottan Csiha, s kibotorkált az emberek közül.
430 5| kardom.~Ráütött kardjára, s a kardcsörrenésre a vak
431 5| dugta, éppen a szíve fölé. S egy-két perc múlva már Bicske
432 5| ház most is megvan még, s ma is a legméltóságosabb
433 5| Nagyothallott mind a két fülére, s amúgy se forgolódott már
434 5| Elõkeresi a padlásról a kardját, s le se teszi addig, míg azt
435 5| akarják állítani Pákánál, s az a kívánságuk, hogy Gergely
436 5| csattant föl a nagyasszony, s közéjük rohant a lekvárkeverõ
437 5| riadt föl az öregúr, s marokra fogta a lóca végéhez
438 5| öreg úr az igazságban. - S ha odahozná az ördög, akkor
439 5| fejét a néhai inszurgens, s körülnézett a fokosa után.
440 5| szerette volna Gergely apó, s nekilódult a kecskeméti
441 5| kas oldalán a méhecskék. S mintha mind azt zsibongták
442 5| orrú kiskun legényeket, s hajtotta õket fütyörészve.
443 5| megértette, hogy õrajta mulatnak, s ettõl egyszerre lángot vetett
444 5| tik engem kinevetni?! - S azzal úgy vágta a méhkast
445 5| elkapkodták a fegyverüket, s összevagdosták mind a hatot,
446 5| összevagdosták mind a hatot, s mindjárt el is kaparták
447 5| Vállra kapták az öreget, s vitték haza diadallal, hogy
448 5| odagyûlt a Bánhidy-kúria elé, s verték a nagykaput szörnyû
449 5| azonban megnyílt a kapu, s kilépett a ház úrnõje a
450 5| Halálra rémült a nagyasszony, s csak akkor mosolyodott el,
451 5| hajnalon ért ki a nagyasszony, s a szép piros hajnalban Gergely
452 5| mikor fölébresztettek.~S Gergely apó úgy, de úgy
453 5| termette a mézet azon a nyáron, s a nagyasszonynak nem volt
454 5| csákót nyomtak a fejébe, s elküldték vitézkedni a szép
455 5| olasz föld, mint a méhkas, s az osztrák katonák ugyancsak
456 5| honvédeket kell szembeállítani. S csakugyan, mikor Szegesdi
457 5| mondogatták egymás közt, s könnybe borult szemmel fordultak
458 5| gondolták a magyar ezredek, s õk is hátat fordítottak
459 5| közt volt Szegesdi Béni is, s mosolygott szép csendesen
460 5| ellenség is bátorságra kapott, s félóra múlva nyúl lett az
461 5| égõ homlokára a kötést, s meg-megcirógatta a szemébe
462 5| gyémántcsillagos érdemrendjét, s rátûzte a közember vászonzubbonyára.
463 5| Napáldozattájon ébredt föl, s eleinte értetlenül nézte
464 5| Ebbõl mindent megértett, s arcán pirosság gyulladt
465 5| letépte a gyémántszalagot, s ledobta a földre.~- Vegyétek
466 5| Odaadták neki a csákóját, s egyszerre elcsendesedett,
467 5| azzal elaludt szép derülten, s föl se ébredt többet. A
468 5| király. Meg is tanultam, s most úgy adom, ahogy vettem.
469 5| nem gyerekjáték a háború, s nem medvecukrot osztogatnak
470 5| két-három jó pajtásommal, s nyakunkba vettük a falut.
471 5| megtettem magamat generálisnak, s hadi rendbe állítottam a
472 5| rápattantam a nádparipámra, s harmadmagammal elvágtattam
473 5| vállára kapta a zsákot, s csak a kapujokból mert visszaszólni:~-
474 5| szegényemberes gúnyával, s beállt halászlegénynek Galambos
475 5| megbillenti a kalapját, s mosolygott akkorát, hogy
476 5| árpacukor a köpenyege zsebében, s azt mind miköztünk osztogatta
477 5| neked is, ne neked is - s lobogott mosolyogtában a
478 5| furulyaszó, nem kóválygott le s fel az utcában az öreg Titulász.
479 5| Ágynak esett szegény feje, s vánkosa alá tette az árpacukrot
480 5| árpacukrot meg a furulyát. S ha egy-egy gyerek elment
481 5| mindig rázörgetett az öreg, s odaültette az ágya szélére.
482 5| mint aki citromba harapott, s erre az öreg Titulász elnevette
483 5| látott. Ezt megbecsüld, fiam, s eszedbe jusson róla mindig
484 5| vele a Mitetszik boltjába, s nagy kényesen odadobtam
485 5| akinek az orra vére folyik, s még tán el is pityeredtem,
486 5| csak üldögélt a tornácon, s nézte, hogy kergetik egymást
487 5| volt a nagyapó valamikor. S amikor kihalászta a bankót
488 5| volna” - gondoltam magamban, s ijedten ugrottam oda.~-
489 5| integetett, hogy menjek onnan, s úgy potyogott a könnye a
490 5| nagyapót is megríkatja.”~S Titulász bankójának csakugyan
491 5| szagos mentalevelek közé, s nagyapó néha fél nap elüldögélt
492 5| csak a bankót nézegette, s hol elborult, hol ragyogott
493 5| a nemzeti lobogó alatt, s reszketõ kezükkel akkorákat
494 5| bankójának” - tûnõdtem magamban, s most már nagyon szerettem
495 5| tartom itt az asztalomon. S ahogy most elnézem a Kossuth-bankót,
|