|
Sok-sok
esztendeig békességben éltek Szittyaországban Hunor és Magyar ivadékai. Úgy
elszaporodtak, mint fûszál a réten, s alig fértek el egymástól. Ha a hun halász
ki akarta vetni hálóját a folyóba, rátámadt a magyar halász:
- Ez az én
folyóm, keress magadnak halat máshol!
Máskor meg
a hun pásztor kergette el a magyar pásztor barmát a legelõrõl:
- Itt az én
marhámnak terem a fû, szedd fel innét a sátorfádat!
Egyszer
aztán azt mondták a hunok vezérei a magyarok vezéreinek:
- Az itt a
hiba, testvérek, hogy kicsiny már Szittyaország két ilyen nagy népnek. Gyertek,
keressünk közösen más hazát, ahol jobban elférünk.
- Nem úgy
lesz az! - felelték a magyarok. - Ha megint közös hazában telepszünk meg,
megint csak nem férünk el egymástól. Hanem ha ti itt hagytok bennünket, és
kerestek magatoknak új hazát, akkor nekünk, magyaroknak elég nagy lesz
Szittyaország.
- Igazatok
van - mondták a hunok, és fölszedve sátraikat, elbúcsúztak a magyar
testvérektõl. Megígérték nekik, hogy ha olyan hazára találnak, amely õket is be
tudja fogadni, akkor hírt adnak magukról.
Volt a
hunoknak egy szentnek tartott sasféle madaruk, a turulmadár. Az röpködött
elõttük, az utat mutatva, mikor megindultak új hazát keresni napnyugat felé.
Sok
országot bejártak, sok népet legyõztek a hunok, míg elértek a Duna mellé, a mai
Magyarországra. Itt a római nép volt az úr, mégpedig igen nagy úr. A világ
egyik szélétõl a másikig ért a római császár hatalma.
Nem is
nagyon ijedt meg a római császár, mikor meghallotta, hogy jönnek a hunok.
- Legalább
egy néppel több lesz, aki engem szolgál - mondta kevélyen, s megüzente a hunok
királyának, hogy aranyban fizesse neki az adót.
A hunok
királya pedig azt üzente vissza:
- Én az
adót nem arannyal fizetem, hanem vassal. Küldeni se küldöm, hanem magam viszem.
S amit
ígért, állta is. Úgy zúdult a hun lovasok förgetege a római császár hadinépére,
hogy lehetetlen volt elõttük megállni. Futott a római, gyõzött a hun, s véres
csaták után megdobbantotta a hunok királya lábával a földet:
- Ez a föld
pedig most már az én fajtámé marad a világ végezetéig!
Ezt a hun
királyt, aki népének új hazát szerzett a Duna-Tisza mentén, Attilának hívták.
|