A SZŐREGI KÖVETEK

Abban az idõben, mikor a török volt az úr Magyarországon, Peresz basának hívták a szegedi vár gazdáját. Azazhogy annak hívták volna, ha Perec basának nem ejtette volna a nevét minden jóravaló ember.

Maga is kegyetlen jó ember volt ez a Perec basa. Semmi kevélység nem lakozott benne, ami abból is megtetszik, hogy olyan helyre is elment látogatóba, ahová senki se hívta. Akkor aztán az ültõ helyébe megevett egy sült bárányt, megivott rá egy vödör bort, s mikor ettõl jókedve kerekedett, nagy leereszkedve szóba állott a szegény házigazdával is:

- Hej, te kutyaházi magyar ember, de szeretnék egy kis hegedûszót hallani!

Erre aztán elõugrott két fülig szájas szerecsen, lekapta a tíz körmérõl a gazdát, s vonószakadtig hegedült rajta mogyorófa vonóval, hol frisset, hol sebeset, ahogy Perec basa parancsolta.

Mivel pedig ilyen rettenetes kedves vendég volt ez a Perec basa, nem lehet rajta csodálkozni, hogy a szõregieket a forró hideg rázta, mikor Perec basa kengyelfutója megjelent a faluban az örömhírrel:

- Holnap ilyenkorra mind az egész Szõreg fél lábon álljon, mert a basa õkegyelmessége szerencséltet benneteket a látogatásával. Saját kegyelmes szemével akarja látni, milyen volt a termés ebben az esztendõben.

- Alássan köszönjük a szerencsét - nyögött a szõregi bíró -, de nem jobb lett volna, ha inkább a helyébe vinnénk a vacsorát a kegyelmes Perec basának? Attól félek, leragad a csizmája ebben a feneketlen sárban, mire hozzánk elér.

- Színét se láttam a sárnak egész úton - csodálkozott a kengyelfutó.

Okos ember volt a szõregi bíró, a markába nyomott egy ezüsthúszast a kengyelfutónak.

- Visszafelé jobban kinyisd a szemedet, hogy megláthasd a nagy sarat.

- Mit ér az, ha csak az egyik szememmel látom? - nyújtotta a kengyelfutó a másik tenyerét is.

Azt is kibélelte egy húszassal a szõregi bíró s ettõl egyszerre nekinyájaskodott a Perec basa embere.

- No - azt mondja -, látom, hogy jó helyen tartjátok az eszeteket. Hát majd megnyugtatom a kegyelmes basát, hogy helyébe hozzátok a drága jó vacsorát; hanem azt megmondom, hogy színét-javát hozzátok az idei termésnek.

Alig porzott el a kengyelfutó az országúton, a szõregi tanács már kint õgyelgett a földeken. Összetette az eszét öregbíró, kisbíró, falu borbélya, falu kovácsa: mivel kedveskedjenek Perec õkegyelmének?

- Édes a szõlõnk, mint a méz, azzal udvaroljunk neki - vélte az öregbíró.

- De apró a szeme - vetette ellen a kisbíró.

- Annál nagyobbra nõtt a lószemû szilva - mondta a borbély.

Ezt meg már a kovács nem állhatta szó nélkül:

- Még azt gondolná az a lószemû török, hogy csúfolni akarjuk vele. Vigyünk inkább ebbõl a szép püspökalmából.

- Elvásik bele a foga - aggodalmaskodott a kisbíró. - Hanem tudok én annál jobbat is. Semmi se nõtt az idén akkorára a határban, mint a tök. Azt vigyünk a Perec basának egy zsákkal.

Csakugyan ott sárgállottak a kukoricaföldön a nagy, gömbölyû, disznónak való tökök. Szinte kínálgatták magukat, öröm volt õket nézni.

- No, ezt jól kieszelted, kisbíró - mondja az öregbíró -, csak azt nem tudom, hol veszünk neki zsákot.

Jó szerencse, hogy odavetõdött az öreg kukoricacsõsz is, aki egyszeriben tudott tanáccsal szolgálni:

- Nem úgy lesz az, emberek! Sült tököt vigyetek a Perec basának, annak úgy megörül, hogy aranyba foglal benneteket érte.

Ez már olyan nagyon okos beszéd volt, hogy az öregbírót egyszerre elfogta az irigység.

- Ejnye, bátya, ha olyan jól szolgál az eszed, tán még segítenél is a sült tököt Szegedre bevinni?

- Akár én legyek a szószóló - felelte nagy nyugalommal a csõsz.

S mikor másnap reggel megindult a szõregi követség egy nagy szekér sült tökkel, csakugyan az öreg csõsz sürgött-forgott legelöl.

- Ne féljetek, emberek, van a töröknek annyi esze, hogy nem minket esz meg, mikor sült tökkel kínáljuk.

- Hej, csak még sincs semmi kedvem a Perec basa színe elé kerülni! - sóhajtozott az öregbíró.

- Sebaj, bíró uram - fogadkozott a szõregi csõsz -, majd elõállok én. Csak azt csinálja minden ember, amit én csinálok: tudom, egy hajszála se görbül akkor senkinek.

Úgy is cselekedtek, ahogy a csõsz javallta. Ahogy megérkeztek a szegedi várba, leszedelõzködtek a szekérrõl, és rendbe szedték magukat. Legelöl a csõsz, utána a többi, minden embernek sült tök mind a két tenyerén, úgy ballagtak föl a márványlépcsõn a basa ebédlõszobájába.

- Mink vagyunk a szõregi követek - jelentette kevélyen a csõsz az ajtónállónak, aki alig tudott hová lenni a nagy kacagástól.

- Látom, jóember. Várnak is már benneteket odabent.

Úgy bizony, ott ült Perec basa szörnyû mérgesen valami nagy bársonylócán. Körülötte az udvari tisztjei, ki ezüstben, ki aranyban, de egyik ijedtebben, mint a másik. Mert jaj akkor minden teremtett léleknek, mikor olyan haragosan reszket a basa szakálla, hogy ahány, annyifelé minden szála.

De már erre a szõregi csõsznek is a bocskorába szállt a nagy bátorsága. Ijedtében olyan nagyot talált hajolni, hogy elterült a márványpadlón, mint a béka, s mind a két kezébõl kiejtette a sült tököt. Rá egyenesen a Perec basa papucsának az orrára.

- Itt van, amit Szõreg termett, kegyelmes basa!

Amire aztán a többi szõregi követ is követte a jó példát, levágta magát a földre, és szórta szanaszét a sok szép sült tököt a török urak lábához.

- Itt van, amit Szõreg termett, kegyelmes basa!

A kegyelmes basa pedig kapta magát, lehajolt egy darab sült tökért, s úgy vágta a saját kegyelmes kezével a szõregi csõsz ábrázatához, hogy annak egyszerre tele lett vele szeme-szája.

- Egyétek meg a terméstek, semmiházi népei!

Erre aztán a török uraknak se kellett egyéb, felkapkodták a sült tököt, s úgy odacsapkodták a szõregi követekhez, hogy egyszerre csupa tengelicekké változtak tõle az istenadták.

Nevetett is a Perec basa akkorát, hogy belesüketült a fél szegedi vár. S nagy jókedvében úgy eleresztette a szõregi követeket, hogy még csak a talpukat se kenette meg mogyorófahájjal.

- No, minket szépen aranyba foglaltatott a basa - mormogott hazafelé menet az öregbíró, kapargatva le az ünneplõ gúnyájáról a sült tököt.

- Bizony, te se leszel többé csõsz Szõregen, hordja el a macska azt a nagy eszedet!

- Nono, bíró uram, ész van itt, nem korpa - csapta félre a fejében a csõsz a báránybõr süveget. - Mert akárki mit mond, mégiscsak jobb az, hogy sült tökkel törültek bennünket képen, mintha azokat a nagy mázsás tököket vagdosták volna a fejünkhöz.

- Ez az igaz! - zúgták rá a többi követek, s egyszerre szõregi bírót csináltak a szõregi csõszbõl. S ahogy Perec basának a fülébe ment a hír, szabatott neki olyan bíródolmányt, hogy azóta se láttak olyant Szõregen.

Aki nem hiszi, próbálja magára!