Rész

 1     1|      Mátyásnak. Gyönge kezében õ igazgatta valamikor az írónádat.~-
 2     2|      körül vadászgatott, pedig õ nem igen szokott észért
 3     2|   ballagott. Azt mondta, nincs õ megsántulva, hogy kocsin
 4     2| Úristen?~- Hegyet völgy nélkül õ sem teremthet - felelte
 5     2|      szájról látta. Arra aztán õ is elnevette magát, kétfelé
 6     3|   Mégiscsak furcsállotta, hogy õ udvari tudós létére fára
 7     5|    esztergomi érseket. Hálából õ tüzelt legjobban királya
 8     5|         ki meri kihallgatni az õ titkos beszédjüket?~- Mit
 9     5|     magára hagyta a jövevényt. Õ maga visszament a vendégeihez,
10     6|        borjúból, arra most már õ tette rá a kezét, mint az
11     7|   odaállt az ura trónja mögé s õ mosta meg helyette az erdélyi
12     7|       a minden lében kanálról. Õ hordja a koronát a derék
13     8|        hogy majd megvesztegeti õ az agártanácsost, csak bízzák
14     9| találtatódik, az olyan lázadót õ borotváltatja meg. De úgy
15     9|     milyen hamar németté tette õ a mi szilaj magyar városkánkat.~
16    10|      volt a munka. Ennek örült õ nagyon, mert így gyarapodott
17    10|    patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom csipedett
18    10|      üllõhöz lépett, hogy érne õ rá a sírásra, mikor úgy
19    10|        szomorúfûzfák tövébe az õ jókedvét is eltemették.~
20    10|   Nekopogi kovácsnak.~Nem bánt õ semmit a világon. Telt,
21    10|   világon. Telt, múlt az idõ s õ egyre ott ült kis szobájában
22    11|      ott is elállták az utat s õ így sóhajtott:~Édes csodaforrás
23    11|      büszkén tekingetett, mert õ volt a legszebb, a legnagyobb
24    11| erdõben. Úgy örült annak, hogy õ most a fák királya, de midõn
25    12|        az esõfogó csatornában. Õ tudta, a jámbor, hogy került
26    12|      került oda, hanem azt már õ sem tudta, merre van a gyere
27    13|        apa örömmel.~A fiúcskát õ maga vitte a gyerektelepre.
28    14|        az édesapámnak. S mivel õ takácsmester volt, én is
29    14|        a havas halomra, mintha õ is erõsítette volna szülém
30    14|       el se eresztette többet. Õ taníttatott ki szobrásznak.
31    15|       csak, csak! - panaszolja õ maga is.~Hallgatni is szomorú
32    15|    cinege, Andráska, a cinege. Õ mondja meg a szántó-vetõ
33    15|       a szõlõvesszõkkel s most õ is napvilágra jött levegõzni.