Rész
1 1| város ma is híres városa az országnak, de a Mátyás király
2 1| arról volt híres, hogy sehol az országban olyan foszlóbélű
3 1| kalácscipót tudnak sütni az asszonyok.~- Biz ezt, királyom,
4 1| kenyér sose kerüljön többet az asztalra.~Maga gyúrta, maga
5 1| azért csak nem olyan volt az, mint a gyöngyösi cipó.~-
6 1| együtt kergette a Mátrában az őzeket.~- Gyertek, urak,
7 1| Bálint tanítómester, te vagy az? - ugrott oda hozzá s úgy
8 1| kezében õ igazgatta valamikor az írónádat.~- Bizony, neked
9 1| kezemben - húzta oda a király az asztalhoz Bálintot. - Csakhogy
10 1| falról egy aranyláncot.~- Nem az kell nekem, uram - szabódott
11 1| maga kenyerét egye.~- No, az nem sokba kerül - mosolyodott
12 1| mindjárt megíratta a törvényt az íródeákjával, arany papírra,
13 1| Mátyás egész háza népével s az volt az elsõ szava, hogy
14 1| egész háza népével s az volt az elsõ szava, hogy kisült-e
15 1| királyt tyúkkal-kaláccsal, de az csak nyargaltában szólt
16 1| Szegény gyöngyösiek megint az öreg Bálinthoz fordultak
17 1| kérette magát. Fölvette az ünneplõ ruháját és kiballagott
18 1| uram király - borult eléje az öreg. - Én még csak arra
19 1| kifogtál rajtam! - emelte fel az öreget. - Ne félj, nem teszek
20 1| lakomát, hogy belefáradt az evésbe a fekete sereg. S
21 1| Akkor kerekedett szárnyra az a közmondás, hogy jó világ
22 2| nagy úrnak a nevét elnyelte az idõ, aki a Mátyás király
23 2| remetéét nem nyelte el. Pedig az bizony nem sokat koptatta
24 2| Afféle mezítlábas remete volt az a János, mégis fél ország
25 2| a szemére is térítették az udvari urak a János remetéhez
26 2| jóindulatát.~- Mért van az, urunk, hogy mindnyájunknál
27 2| király. Fölzúdultak erre az urak, mint a kifüstölt darazsak.
28 2| fogni rajta!~El is ment az aranyos hintó János remetéért,
29 2| remetéért, vissza is jött az aranyos hintó, de János
30 2| ha csúffá nem tesszük ezt az együgyû embert - súgta oda
31 2| együgyû embert - súgta oda az udvari kapitány az udvari
32 2| súgta oda az udvari kapitány az udvari könyvtárosnak, ahogy
33 2| azt akarják kipróbálni az urak, mekkora a tudományod.~
34 2| tudod, ugye, atyámfia, hogy az Úristen mindent megtehet?~-
35 2| megtehet?~- Nem lehet biz az, püspök atyám - vágott közbe
36 2| Hát mit nem tehet meg az Úristen?~- Hegyet völgy
37 2| biztosabb volt a dolgában az udvari könyvtáros. Az olyan
38 2| dolgában az udvari könyvtáros. Az olyan kérdést adott, amire
39 2| hányi-vetibben állt elõ az udvari kapitány.~- No, remete,
40 2| forgassuk helyette.~Azzal az egész udvar bevonult a nagy
41 2| Mátyás a suhantott levesbe az arany kanalát -, minden
42 2| készen lett, mint a többi az arany kanállal. Akkor aztán
43 3| mester olasz tudós volt s az eszével szolgálta a királyt.
44 3| kukorékol a szamár. Tudott az mindent az égvilágon, mert
45 3| szamár. Tudott az mindent az égvilágon, mert minden benne
46 3| Most is úgy belemerült az olvasásba a galagonya-bokrok
47 3| akkora igent bólintott, hogy az orrára csúszott a hegyes
48 3| ebben a szép zöld mezõben.~Az urak elnevették magukat,
49 3| ébredt és össze nem kürtölte az urakat.~- Gyerünk, urak,
50 3| a malackörmös bableves.~Az urak talpra ugráltak, Tóbiás
51 3| Engedelmet kérek - tette az orrára a mutatóujját Tóbiás
52 3| Tóbiás mester - nem veszett az el. Azt mondja az írás,
53 3| veszett az el. Azt mondja az írás, hogy a világon semmi
54 3| semmi se vész el. Megvan az a fakó valahol.~- Süsd meg
55 3| esett meg a király szíve az öreg Tóbiáson. - Én majd
56 3| a nádor lovára, a nádor az országbíróéra, az országbíró
57 3| nádor az országbíróéra, az országbíró a tárnokmesterére,
58 3| pásztor.~- De nagy kár ám az, hogy a fakó lovam elveszett -
59 3| látom a fakót! Ott legel ni, az érparton, a másik erdõszélen!~
60 3| tandíjat elõre.~Azzal elõvette az erszényét, de biz abban
61 4| kevélyen a mellét Vendel.~- No, az nem sokat ér - legyintett
62 4| Hadd halljam, Vendel, mi az a minden! - faggatta a király.~-
63 4| tudok visszafelé mondani az ábécét; tudok mondani, hány
64 4| tudok mondani, hány foga van az egérnek, tudom pipaszárat
65 4| azt tudod-e, mennyire van az ég a földtõl?~- Aztat csak
66 4| a mindentudó. - Nem volt az benne a nagy könyvekben.~-
67 4| teste, széles a válla, piros az orcája, hogy alig lehet
68 4| lehet ráismerni.~- Te vagy-e az, Vendel? - felejtkezett
69 4| Mával is kevesebb.~- Hát az ég mennyire van a földtõl?~-
70 4| földtõl?~- Amennyire a föld az égtõl.~- Emberül megfeleltél,
71 4| No, ugye csak jó iskola az a szegedi juhászoké?~- Uram
72 4| Jaj, fiam, de megéheztem!~Az ám, de már délben megették
73 4| falat harapnivaló, mindössze az egyik csatlós szedett össze
74 4| Vendel s úgy dugta bele az eleven parázsba. Kisvártatva
75 4| udvari tojásgyûjtögetõjének. Az is maradt halála napjáig
76 5| AZ ÖT KÉP~Igazságos Mátyás
77 5| Zúgolódtak is emiatt sokat az udvari népek.~- Urunk, királyunk -
78 5| szegény jobbágynak, mint az úrnak. Mindig annak fogod
79 5| van nyájas szavad.~- Ez az igazság - felelte a nagy
80 5| sincs a kerek világon, mint az én szeretetem. Ha én nem
81 5| szeretetem. Ha én nem vigyáznék az apró bokrokra, agyonnyomnátok
82 5| azonban nem elégítette ki ez az okos beszéd. Össze-összesúgtak
83 5| torkukra akadt a szó attól az egy szempillantástól. A
84 5| Esztergom várában fújták a követ az ármánykodó fõurak. Vitéz
85 5| császárt.~- Nem úgy lesz az - szólt bele a kevély Ujlaki,
86 5| percben halkan megkocogtatták az ajtót s belépett rajta egy
87 5| szeme égett, mint a parázs. Az urak haragosan kaptak a
88 5| kardjukhoz: ki meri kihallgatni az õ titkos beszédjüket?~-
89 5| felelt nyugodtan a jövevény.~Az urak is megnyugodtak ennek
90 5| festõt a palota másik végén az oszlopos címerterembe. Tele
91 5| tartotta a lábát. Ez volt az utolsó kép.~- No festõ,
92 5| munkához láthatsz - mondta az érsek, s azzal magára hagyta
93 5| egyszer megint csak fölpattant az ajtó. Ott állt a küszöbön
94 5| tanultok, olyan sors várakozik az országra, amilyen képeket
95 5| neki, hanem szárnya, mint az angyaloknak. El is szállt
96 5| is szállt ragyogva, mint az angyal s repültében visszakiáltott:~-
97 5| Magyarország õrangyala, az Úristen parancsolatából
98 5| parancsolatából szálltam le hozzátok.~Az urak fakó orcával szaladtak
99 5| király dicsõséges képe után.~Az elsõ képen egy koronás férfi
100 5| nem nyitotta ki a szemét az alvó király.~A második kép
101 5| törték a szent koronát. Az ötödik kép volt a legszomorúbb.
102 5| legszomorúbb. Angyalok szálltak le az égbõl s fekete szemfödõvel
103 5| takarták le Magyarországot.~Az urak sokáig álltak lehajtott
104 5| király, azonnal megkezdõdött az osztozkodás. Elfelejtették
105 5| Elfelejtették akkorára az esztergomi képeket a festõjükkel
106 5| a jámbor Ulászló. Aludt az istenadta a királyi székben.~
107 5| És azután lánggal égett az ország, mint a harmadik
108 5| török.~Két királya lett az országnak, de egyforma árva,
109 5| esztergomi festõ megfestette az ötödik képen.~ ~
110 6| AZ OROSZLÁNETETŐK~Apaffy Mihály
111 6| derék dolgot följegyeztek az íródeákjai, csak éppen azt
112 6| A nagy oroszlánt is csak az ablakon keresztül merte
113 6| hogy úgy gondját viselteti az oroszlánnak, mint a szeme
114 6| Mindjárt oda is intett az étekfogói közül egyet, Karó
115 6| fiam, Karó Péter. Te leszel az udvari oroszlánetető. Már
116 6| tebeléd nem kíván harapni az a nagyétkű állat, akármilyen
117 6| akármilyen közel jársz hozzá.~No, az igaz, hogy Karó Péter magával
118 6| mozdult. Nézték is egymást az oroszlánnal nagyon s nyilván
119 6| eszi meg előbb a másikat.~Az oroszlán győzte étvággyal
120 6| nevetve könyökölték oldalba az oroszlánetető urat a cimborái:~-
121 6| Péter vitte is le hűségesen az ebédet mindennap és nem
122 6| panaszolni, hogy mennyit eszik az a cudar állat, hogy pusztult
123 6| pusztult volna a hazájában. Az ám, de hiába fogyott el
124 6| el mindennap egy borjú: az oroszlán egyre soványabb
125 6| közben odatévedt a szeme az oroszlánketrecre. Fülön
126 6| Karó Pétert:~- Mi dolog az, Péter fiam, hogy úgy leromlik
127 6| úgy leromlik a kezed alatt az oroszlán?~- Nem jót tesz
128 6| csóválta a fejét Apaffy -, hát az mi dolog, hogy te úgy nekigömbölyödtél
129 6| körmére. Mától fogva te vagy az oroszlánetető fölvigyázója.~-
130 6| nagyságos uramnak - hajlongott az új méltóság s futott mindjárt
131 6| méltóság s futott mindjárt az oroszlánetetőhöz. Az éppen
132 6| mindjárt az oroszlánetetőhöz. Az éppen ebédelt: ette a szép
133 6| Kristóf megelégedetten. - Az oroszlán a maradékot is
134 6| megköszönheti.~Nem köszönte biz az meg, az istenadta. Egy-két
135 6| Nem köszönte biz az meg, az istenadta. Egy-két hét alatt
136 6| agárkutya lett belõle. No az igaz, hogy a keszegbõl meg
137 6| Apaffy nagyon megijedt, mikor az oroszlán vesznitértét látta.
138 6| öcsém, Cinege Pál, kiveszlek az inasi sorból. Ezután új
139 6| hivatalod lesz. Te leszel az oroszlánetetõ fölvigyázójának
140 6| oroszlánetetõ fölvigyázójának az ellenõrzõje. Te pótold ki,
141 6| hiába fogadkozott. Amit az oroszlánetetõ meg az oroszlánetetõ
142 6| Amit az oroszlánetetõ meg az oroszlánetetõ fölvigyázója
143 6| õ tette rá a kezét, mint az oroszlánetetõ fölvigyázójának
144 6| oroszlánetetõ fölvigyázójának az ellenõrzõje. Az oroszlánnak
145 6| fölvigyázójának az ellenõrzõje. Az oroszlánnak egy befaló harapás
146 6| ott járt a török követ. Az akkorát csóvált a tar fején,
147 6| Apaffy bosszúsan. - Inkább az a baj, hogy nagyon is gondját
148 6| székely ember ma is azt mondja az éhen veszett jószágra:~-
149 6| Gondját viselték, mint az Apaffy oroszlánjának!~ ~
150 7| AZ ASSZONYKIRÁLY~Apaffy Mihály
151 7| fejedelemrõl azt jegyezték föl az íródeákok, hogy nagyon jókedvû
152 7| akkor volt õkegyelme, ha az ország dolgát kellett intézni.~-
153 7| volt, bezzeg könnyû volt az a feleségének, híres Bornemissza
154 7| Bornemissza Annának. Nem volt az országnak olyan dolga, amibe
155 7| ártotta volna magát. Néha még az országgyûlésen is odaállt
156 7| országgyûlésen is odaállt az ura trónja mögé s õ mosta
157 7| mögé s õ mosta meg helyette az erdélyi nemes urak fejét.~-
158 7| erdélyi urak. Bor, vadászat az egész életetek. A munkával
159 7| tartani.~Zúgtak-morogtak is az urak eleget, hogy így asszonykirály,
160 7| közepén. Mentül tovább kereste az utat, annál kevésbé tudott
161 7| neked kettõt, ha kivezetsz az erdõbõl.~- Ki én, két huszasért
162 7| isten éltesse a vadász urat, az is szép hivatal. Hát aztán
163 7| Nem olyan rossz ember ám az, amilyennek mondják.~- Dehogy
164 7| teremtett annál jobb szívû urat az isten, csak az a sárkány
165 7| szívû urat az isten, csak az a sárkány felesége ne volna!~-
166 7| derék ura helyett. Hát való az ilyen munka asszonyszemélynek?
167 7| majd megmutatnám én, ki az úr a háznál, csak én volnék
168 7| örült neki, mikor kiértek az útra, oda már oda is látszott
169 7| tornya, azért elbúcsúzott az útmutatótól.~- No, innen
170 7| hazatalálok magam is, köszönöm az eddig való szívességed,
171 7| favágó. - Itt a gunyhóm az erdõszélben, nézzen be hozzám
172 7| Csitt asszony! - ütött az asztalra a jó Apaffy - mától
173 7| hallgass a neved! Én vagyok az úr a háznál, ahogy Szür
174 7| Illés barátom mondta.~- Hát az micsoda istenteremtése már
175 7| el magát a fejedelemné.~- Az csak az okos ember, igaz
176 7| a fejedelemné.~- Az csak az okos ember, igaz ember! -
177 7| Máskülönben favágó itt az erdõszélben.~No, Anna királynénak
178 7| Szür Illés, hát te vagy az a híres okos ember, igaz
179 7| igazmondás nem emberszólás.~- Hát az igazság lesz-e, ha én téged
180 7| asszonyom, de nekem is az lesz, ha elagyabugyálom
181 8| AZ AGÁRTANÁCSOS~Réges-régen
182 8| nyúlászni - mondta kelletlenül.~Az ajándék agár azonban, mintha
183 8| a szerecsen szolga, aki az agarat hozta. - Körüludvarolja,
184 8| különös pártfogásába vette az agarat. Mindig ott lakatta
185 8| nála, csak odahunyorított az ajtónálló apródjának:~-
186 8| Tartsunk tanácsot, fiam!~Az apród kinyitotta a benyíló
187 8| benyíló ajtaját s beeresztette az agarat. Akit az nagy jókedvében
188 8| beeresztette az agarat. Akit az nagy jókedvében körültáncolt,
189 8| jókedvében körültáncolt, az megkapta, amit kért. De
190 8| rosszkedvében rámordult, az hiába koptatta a küszöböt.~-
191 8| fejedelem jóindulatába, ha az agár jóvá nem hagyta. Zúgolódtak
192 8| õket egy oktalan ebállat.~- Az egész világ kineveti az
193 8| Az egész világ kineveti az erdélyi agártanácsost -
194 8| Mit tehetek én arról, hogy az a leghívebb szolgám? Azt
195 8| senki ember fia!~Erre aztán az urak is jobbnak látták elhallgatni.
196 8| elhallgatni. Ami igaz, igaz: annak az ostoba agárnak hiába kínálnák
197 8| hiába kínálnák akár vékával az aranyat. Azért mégis azt
198 8| akit akar.~- Megugatja biz az, akit nem akar is - mosolyodott
199 8| mosolyodott el egyszer az ilyen beszédek hallatára
200 8| hogy majd megvesztegeti õ az agártanácsost, csak bízzák
201 8| a tanácsházba, mindjárt az agarat követelte.~- Rég
202 8| követelte.~- Rég itt szûköl az ajtón, nagyságos uram -
203 8| nagyságos uram - mondta az apród s beeresztette az
204 8| az apród s beeresztette az agarat. Az pedig abban a
205 8| beeresztette az agarat. Az pedig abban a percben olyan
206 8| kérdezte megütõdve a fejedelem.~Az apród tisztességtudó meghajlással
207 8| valamelyik nem igaz ember.~Az agár pedig morogva, csaholva,
208 8| nekidühödött állat elõl. Nem ért az semmit. Mentõl jobban csitította
209 8| megvesztegetik.~Attól fogva az agártanácsosból közönséges
210 8| közönséges agárkutya lett. Az apródnak segített nyúlászni
211 9| történetet elõször mesélte az édesapám, olyan jót nevettem,
212 9| édesapám -, de mikor ez az eset megesett, akkor se
213 9| Magyarországon.~Nem ám, mert az a szabadságharc után volt.
214 9| szabadságot siratja; aki nevetett, az bizonyosan annak örült,
215 9| sírót is, a nevetõt is.~Lám, az öreg Darvas Pistát is becsukták,
216 9| Pistát is becsukták, pedig az se nem sírt, se nem nevetett,
217 9| szép szomorúan. Mint ahogy az olyan elárvult öreg emberhez
218 9| haragosan savószínû szemét az öreg hajdúra, mikor a fütyülésen
219 9| Pista.~Rosszjancsi úr intett az õrálló cseh katonáknak:~-
220 9| hogy kitöltheti a bosszúját az istenadta emberen, de bizony
221 9| ha nekem bajuszt adott az Isten, osztán ilyen emberformájú
222 9| bizony hajat se sokat adott az Isten, a bajuszáról meg
223 9| haragtól:~- Na majt amit az Isten adta, Hroziancsik
224 9| mire Darvas Pista kikerült az utcára, olyan kopasz szájú
225 9| bajusszal találtatódik, az olyan lázadót õ borotváltatja
226 9| a kerületi fõnök úrhoz. Az éppen a tükör elõtt próbálgatta,
227 9| illik majd a katufrékjára az az érdemjel, amit most bizonyosan
228 9| illik majd a katufrékjára az az érdemjel, amit most bizonyosan
229 9| Darvas Pista csoszogására, de az öreg hajdú titkolózva súgta
230 9| Nagyon feszedelmes?~- Bíz az még harap is, ha jó kedvében
231 9| Hroziancsik urat. - Hol található az a konosz lászadó?~- Hol
232 9| is csúsztatott a zsebébe. Az embereinek pedig kiadta
233 9| gyönyörû szépeket álmodott azon az éjszakán. S mikor reggel
234 9| egy szál bajuszt se látott az egész városban.~- Az utolsó
235 9| látott az egész városban.~- Az utolsó pajuszos lászadót
236 9| utolsó pajuszos lászadót az este fokattam el - hajlongott
237 9| leballagott a tömlöcbe. Az ajtóban töltött puskás õr
238 9| Hroziancsik:~- Nisd ki a foklyot!~Az ajtó megnyílt, de a fogolynak
239 9| úr lábaszárán, amekkora az ilyen gonosz lázadótól telhet.
240 9| szégyentõl. S még abban az órában úgy visszaszaladt
241 9| bajuszos ország felé. Azt az utcát, amelyiken kiszekerezett
242 10| Nekopogi kovács története jár az eszemben. Úgy, ahogy tõle
243 10| volna a becsületes neve, de az egész falu aranykovácsnak
244 10| kézzel nem dologtalankodott az aranykovács. Hanem akárhányszor
245 10| földje, szõleje s rakással az ezüst forint a ládafiában.~-
246 10| Könnyû neki - mondogatták az emberek -, mert akinek olyan
247 10| felesége van, annak játék az élet. Gondot felez, örömet
248 10| háznál. Hát még a kislánya, az aranyhajú Piroska! Angyalt
249 10| lehetne annál szebbet festeni az oltárra! Csak szereti a
250 10| Csak szereti a jó Isten ezt az aranykovácsot!~De meg is
251 10| boldogan sóhajtott föl az aranykovács:~- Nincs tinálatok
252 10| szomorúfûzfái alá s magára maradt az aranykovács az aranyhajú
253 10| magára maradt az aranykovács az aranyhajú Piroskával.~-
254 10| patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom csipedett
255 10| finom csipedett leveskét. Az apja pedig nekifordult arccal
256 10| magát, de aztán megint csak az üllõhöz lépett, hogy érne
257 10| sose fütyörészett többet az aranykovács. Temetõi szomorúfûzfák
258 10| Temetõi szomorúfûzfák tövébe az õ jókedvét is eltemették.~
259 10| a ház, mint madárszótól az erdõ.~- Szemem fénye, aranyos
260 10| simogatta ragyogó haját az édesapja -, mit szeretnél
261 10| másikra. Azt szeretném, ha az én apuskám ne lenne mindig
262 10| emberek.~De karácsonyra az édesapa még szomorúbb lett.
263 10| megfojtotta a torokgyík. Kivitték az aranyhajú Piroskát az édesanyja
264 10| Kivitték az aranyhajú Piroskát az édesanyja mellé s a nagy
265 10| házban egyes-egyedül maradt az aranykovács.~Ahogy a temetés
266 10| semmit a világon. Telt, múlt az idõ s õ egyre ott ült kis
267 10| nekem most már a világon?~Az arckép csak nézett, nézett
268 10| mikor hirtelen rányitották az ajtót. Egy drótos tót lépett
269 10| kovács s keserûen tekintett az arcképre.~Aranyhajú Piroska
270 10| jársz télvíz idején ezzel az ártatlan teremtéssel?~-
271 10| sírva a drótos - meghalt az enyim felesig.~Nekopogi
272 10| belebújt a ruhába s még az utcáról is egyre áldatta
273 10| utcáról is egyre áldatta az Istennel a kovácsot. Ez
274 10| kovácsot. Ez meg odaállt az arckép elé s nézte könnybelábadt
275 10| könnybelábadt szemmel, ahogy az arckép elkezd mosolyogni.
276 10| kiszedte a kovács a ládájából az aranyhajú Piroska féltve
277 10| békességben, derült lélekkel, az egész határ szegénye megsiratta.~ ~
278 11| már sokat látott, hallott az életben.~Lám, a kicsi Jóska
279 11| hogy lássa, hogyan élnek az állatok, virágok. Szép is
280 11| virágok. Szép is lehet az, mindig kinn lenni a szabadban,
281 11| azt nem hallották, mikor az utcaajtó becsapódott, pedig
282 11| utcaajtó becsapódott, pedig az mindig nagy zajt csinál.
283 11| jegyzőék kutyája, hogy még az sem ugatta meg, pedig az
284 11| az sem ugatta meg, pedig az a leggonoszabb kutya.~Ment,
285 11| ritka szép oroszlán van az erdõben, elmentek nagy golyós
286 11| itt is, ott is elállták az utat s õ így sóhajtott:~
287 11| De hirtelen beborult az ég, hullott a zápor s megnõtt
288 11| hullott a zápor s megnõtt az áradat, mely zúgva rohant
289 11| legszebb, a legnagyobb fa az egész erdõben. Úgy örült
290 11| most, mi legyen már? Sírt az üldözött kicsi madár, Jóska.
291 11| virág többet szenved, mint az ember. Ó, ha még egyszer
292 11| egyszer ember tudna lenni!~S az a gonosz ragadozó madár
293 11| azt mondta kicsi Jóska az édesanyjának: mégis csak
294 12| pajtás, szombaton estére az irtási majorba. Csengõs
295 12| Csengõs szánkóval várunk az állomásnál mind a hárman,
296 12| Esze-lelke ott járt már az irtási majorban, szinte
297 12| fölött a háztetõ szélén, az esõfogó csatornában. Õ tudta,
298 12| süppedõs hóban. Didergett az árva, borzas szõrinek minden
299 12| keservesen miákolt. Nyilván az édesanyját hívta. Az is
300 12| Nyilván az édesanyját hívta. Az is lehet, hogy Palkóhoz
301 12| folyamodott a maga nyelvén:~- Az Isten is megáld, kedves
302 12| siethetnékje van is. Leguggolt az útfélre, belemarkolt a hóba
303 12| mögé, tán föl se emeli, míg az esõ ki nem önti onnan.~-
304 12| onnan.~- Ezt látták volna az irtási varjúvadászok! -
305 12| hanem egyben nekiiramodott az útnak is, mert a vasparipa
306 12| nagyon nyerítgetett odabent az állomás udvarán. El is indult
307 12| Mert mit is mondanának az irtási varjak, ha Palkó
308 12| Palkó a havas világba, ha az ablak be nem lett volna
309 12| le volt kapargatva a jég az ablakból. Valami unatkozó
310 12| bajusza is volt neki, öt szál az egyik felõl, három szál
311 12| egyik felõl, három szál az ábrázata másik oldalán.
312 12| kunkorodott, mint egy sós kifli. Az egyik szeme már befagyott,
313 12| Egy darabig ezzel töltötte az idõt Palkó, hanem aztán
314 12| hunyorgatott a fél szemével az ablakon.~- Miau, miau -
315 12| akkorára felágaskodott, mint az oroszlán. Csillogott-villogott
316 12| maradékot. Nagyon szeretem ám én az ilyen takaros kis jószágot,
317 12| amilyen te vagy!~- Láttam az elébb, mennyire szereted!
318 12| akkorát villámlott, hogy Palkó az ajtónak szaladt ijedtében.
319 12| mert mindjárt ott leszünk az irtási majornál. Csengõs
320 12| keltegette nehéz álmából. Az ablakra nézett: csupa harmat
321 12| nézett: csupa harmat volt az. Leolvadt róla a jégmacska
322 12| Mire kidörzsölte a szemébõl az álmot, megállt a gõzös.
323 13| SZÜLŐK~Az apának édes melegség öntötte
324 13| már s végre belefektette az állát a vézna kis tenyerekbe.~-
325 13| fejét nevetve. - Te vagy az a híres, aki még éjszaka
326 13| milyen okos! - csudálkozott az apa és boldogan hintázta
327 13| gyereket a feje fölött. Az meg szegényke sikoltozni
328 13| sikoltozni kezdett és mire az apa visszatette a patyolatvánkosok
329 13| már ellepte ibolyaszemét az ijedtség harmata.~- Ó, micsoda
330 13| szép szemek! - csókolgatta az apa a könnyeket. - Mennyivel
331 13| bolondságoknál!~Azzal kivett az úti táskájából egy bársonydobozkát
332 13| meg a fiúcska kis orrát az ékszer csöngõjével.~A gyerek
333 13| kristálytükörre volt szegezve, amelyik az ágya végében függött a falon.~-
334 13| függött a falon.~- Nézze meg az ember, hát ilyen hiú kis
335 13| már kipödörni? - nevetett az apa s odatartotta elé a
336 13| odatartotta elé a tükröt. A gyerek az után se kapott, csak nézett
337 13| mereven.~- Te fiam! - kiáltott az apa rekedten s úgy érezte,
338 13| felágaskodva és tapogatva kereste az ágy rácsát. Az apja az ölébe
339 13| tapogatva kereste az ágy rácsát. Az apja az ölébe vette és sorra
340 13| kereste az ágy rácsát. Az apja az ölébe vette és sorra mutogatta
341 13| neki a kutyafejes botját, az óraláncát, a ceruzáját.
342 13| pipi - repdesett a gyerek az apja karján és keresgetve
343 13| Hála Istennek - sóhajtott az apa, de már a másik percben
344 13| ablakon át betûzött a nap. Az apa belenézett, elkapta
345 13| a gyereket és fölhajtva az állacskáját, belenézette
346 13| állacskáját, belenézette a napba. Az ibolya szemek meg se rebbentek,
347 13| gyerek vak! - hördült fel az apa. - Hogy nem írták ezt
348 13| szobából, hogy kérdõre vonja az anyát, mikor hirtelen megállította
349 13| fülébe:~- Megállj, hiszen az anyja még nem is tudja!
350 13| észre se vette még!~S mire az anya bejött, akkorra már
351 13| bejött, akkorra már tudott az ágy szélén nevetgélni a
352 13| csak gyöngécske egy kicsit.~Az anya vézna, kis asszony
353 13| szél a hajnalka-virágot. Az apa vidám szava mégis földerítette
354 13| kicsit.~- Majd megerõsödik az én kis madaram - szorította
355 13| különb ember lesz még az apjánál is.~- Tudod, mit
356 13| gondoltam? - szólt félénken az apa. - Beadnánk a legényt
357 13| Tudok egyet, amelyiknek az orvosa jó barátom. Csupa
358 13| Maga se igen hitte, hogy az anya megválik a gyerekétõl.
359 13| semmit - tette össze a kezét az apa örömmel.~A fiúcskát
360 13| megreszketett volna.~Most meg az anya mondta összetett kézzel,
361 13| magyarázat gyanánt, mikor az apa ránézett. - Alig várom,
362 13| láthassam szegénykémet.~- Az orvos jobbnak látná, ha
363 13| látogatnád meg - felhõsödött el az apa homloka. - Attól fél,
364 13| maradása, hazakívánkozik.~Az anya nem szólt semmit, de
365 13| hazajött, remegve borult az urára.~- Ne haragudj, de
366 13| bírtam magammal! Aztán meg az orvosnak is magam akartam
367 13| szemünk fényére. Tudod, milyen az anyaszív?~Attól fogva aztán
368 13| Valóságos kis vasgyúró! - mondta az apa. - Láttad volna, hogy
369 13| kacsójából! - tódította az anya.~- Ó, de jó neki, hogy
370 13| fojtogatta ilyenkor a keserûség az apát s mindig valami keresni
371 13| valami keresni valója akadt az íróasztala fiókjában.~Õsz
372 13| Igazán? - rezzent össze az anya.~- Igen, azt mondta
373 13| anya.~- Igen, azt mondta az orvos - mondta jókedvûen
374 13| orvos - mondta jókedvûen az apa. - Hát te nem örülsz
375 13| mondhatsz ilyet? - fakadt sírva az anya. Az apa pedig engesztelõleg
376 13| fakadt sírva az anya. Az apa pedig engesztelõleg
377 13| egész nap fütyörészett. Az anyán azonban egyre jobban
378 13| jobban erõt vett a sírás s az apának is elfulladt a szava,
379 13| szava, mikor búcsút intett az induló vonatról:~- Két hét
380 13| Rosszat sejtek - mondta az apa, ahogy a telepre hajtattak.~
381 13| a telepre hajtattak.~Ott az orvos mosolyogva fogadta
382 13| és erõsen megszorította az apa kezét.~- Nincs semmi
383 13| terembe vezették õket s csak az orvos suttogását hallották:~-
384 13| Föllebbent a függöny sarka s az apa megtántorodott. Az ágyacska
385 13| s az apa megtántorodott. Az ágyacska szélén ott ült
386 13| ágyacska szélén ott ült az anya, sápadtan, kimerülten,
387 13| Nem szabad! - kiáltotta az orvos, de akkorra kivillantak
388 13| de akkorra kivillantak az ibolyaszín szemek s két
389 13| után.~- A-ti-te, a-ti-te!~Az apa zokogva borult térdre
390 13| apa zokogva borult térdre az ágy mellett.~- Az én kis
391 13| térdre az ágy mellett.~- Az én kis vakom lát!~- Igen,
392 13| fordult oda a pesti szemorvos az apához. Az anya pedig oda
393 13| pesti szemorvos az apához. Az anya pedig oda kapott az
394 13| Az anya pedig oda kapott az ura vállához:~- Hát te tudtad,
395 13| tudom - tördelte boldogan az apa -, de te, te?~- Én karácsony
396 13| karácsony óta tudom - mosolygott az anya, úgy, ahogy csak az
397 13| az anya, úgy, ahogy csak az anyák tudnak mosolyogni.~ ~
398 14| leszek. Tán azt se tudtam, mi az a szobrász.~- Varjúnak varjú
399 14| ez volt a szavajárása az édesapámnak. S mivel õ takácsmester
400 14| takácsmester volt, én is az akartam lenni. Mindig ott
401 14| mert nemigen tudtam, mi az a halál. Azt hittem, az
402 14| az a halál. Azt hittem, az az egész, hogy az ember
403 14| a halál. Azt hittem, az az egész, hogy az ember nyitott
404 14| hittem, az az egész, hogy az ember nyitott szemmel alszik.
405 14| nyitott szemmel alszik. Csak az anyám jajveszékelésén fakadtam
406 14| szorult össze a szívem, mikor az apámat temették. Haragudtam,
407 14| rá a házunkra. Nem volt az udvarán kert és nem volt
408 14| Akkor ki akarok menni az apámhoz! - toporzékoltam
409 14| ijedelemmel szorított magához az anyám.~- Lelkem, kicsikém,
410 14| Többet nem igen emlegettem az apámat s a temetõbe se jutottam
411 14| tudom, hogy nyomorúság volt az életünk, de akkor nem tudtam.
412 14| tudtam. Örültem annak, hogy az édesanyám mosóasszony, mert
413 14| tanulnom, ha akartam, ha nem. Az édes szülém mindig köhécselt
414 14| éjszakára mindig odatoltam az ajtóhoz a mosószéket, hogy
415 14| csak a szél ütögette össze az ecetfák zúzmarás ágait:
416 14| minden síron van sírkõ, csak az én szüleimén nincs.~Megakadt
417 14| Márványangyal állt annak az ajtajában, ajkára tett ujjal,
418 14| semmi hideget. Inkább égett az egész testem, mint a parázs,
419 14| taníttatott ki szobrásznak. Az elsõ igazi szobrom a szülém
420 15| napsugár s megszalasztja az öreg Télapót, aki szedi-veszi
421 15| végigrobog a havas mezõkön, az akácfák mélyen meghajtják
422 15| ijedtükben. Hanem Andráska, ahogy az ereszet alul szétnéz a világban,
423 15| szegény sármányok, ahogy az istálló elõtt kaparászgatnak,
424 15| kaparászgatnak, majd fölvetik az udvart keserves szavukkal:~-
425 15| szücs, szücs!~Andráskának az édesapja a napocskát keresné
426 15| édesapja a napocskát keresné az égen, de nem találja. Úgy
427 15| találja. Úgy elszundikált biz az a felhõpaplan alatt, hogy
428 15| hogy nagyon elnyûtte a tél az aranyos bundájukat. A tavasz
429 15| kolduska módra jajgatnak az Isten madarai. Hanem azért
430 15| édesapám - szalad be Andráska az édesapjához -, ugyancsak
431 15| kenyérhaj is kalács gyanánt esik az éhesnek. Nem pacsirtaszótól
432 15| vigasztalták meg Andráskát. Az egyik hasztalan vallatta
433 15| múlva azzal ugrasztotta ki az édesapja az ágyból:~- Öltözz
434 15| ugrasztotta ki az édesapja az ágyból:~- Öltözz hamar,
435 15| Andráskának annyiból állt az egész öltözködése, hogy
436 15| cinegék vidám szava, ahogy az ablak deszkáján ugrándoztak:~-
437 15| nyit-ni-kék, nyit-ni-kék!~Az ám, csakugyan egész más
438 15| földnek, mint tegnap ilyenkor. Az ég nevetõ kék, a föld nedves
439 15| Oda is van már támasztva az ajtófélfához a nyitó-kapa,
440 15| mert mindjárt rákoppantott az egyik barázdabillegetõ.~-
441 15| amannak a szárnya hegyén, hogy az egyszerre kiejtette a szájából
442 15| Sebaj, azért adott nekik az isten szárnyat, de ki látott
443 15| karikázott bele a szeme.~Jó az isten, akinek fejet adott,
444 15| búsulj, Andráska. Nagyobb baj az annál, hogy szegény tapsifüles
445 15| sapkában sehogy se találja meg az utat hazafelé. Pedig ha
|