Rész
1 1| Mégpedig arról volt híres, hogy sehol az országban olyan
2 1| Meg is kérdezte a bírót, hogy minek hívják azt a várost,
3 1| oda otthon a királynénak, hogy másforma kenyér sose kerüljön
4 1| biztatta őket.~Meg kell adni, hogy a gyöngyösiek kitettek magukért.
5 1| a kerítés mellől nézték, hogy töltik kedvüket a nagyurak.~
6 1| No, azt meg kell adni, hogy azok is kitettek magukért.
7 1| hozzá s úgy megölelgette, hogy mindenki elbámult bele.~
8 1| Bizony, neked köszönhetem, hogy most királyi pálcát forgatok
9 1| Úgy felugrott ijedtében, hogy Mátyás alig bírta visszatessékelni
10 1| mondta a gyöngyösieknek, hogy nem lesz semmi baj se, csak
11 1| törvény?~- Olyan törvény, hogy Gyöngyösön mindenki a maga
12 1| s az volt az elsõ szava, hogy kisült-e már a gyöngyösi
13 1| Azt mondja a törvény, hogy mindenki a maga kenyerét
14 1| mikor a lovára pattant, hogy a bíró egyszerre kétrét
15 1| katonáival és kiadta a parancsot, hogy kõ kövön ne maradjon benne,
16 1| Királyi szavamra fogadom, hogy nem teljesítem a kérésedet!~-
17 1| pusztítsd el ezt a várost, hogy kõ kövön ne maradjon benne!~
18 1| aztán olyant kacagott, hogy egyszerre megvidámodtak
19 1| kibékülés örömére olyan lakomát, hogy belefáradt az evésbe a fekete
20 1| Mátyás a gyöngyösieknek, hogy még a kuckóba is jutott
21 1| szárnyra az a közmondás, hogy jó világ van Gyöngyösön,
22 2| hírével. Azt tartották róla, hogy ésszel van tele a feje búbjától
23 2| jóindulatát.~- Mért van az, urunk, hogy mindnyájunknál többre tartod
24 2| mondta, nincs õ megsántulva, hogy kocsin járjon.~- Lenyelem
25 2| azt tudod, ugye, atyámfia, hogy az Úristen mindent megtehet?~-
26 2| mint aki nagyon szeretné, hogy senki se lássa meg. Annál
27 2| Lett erre olyan nevetés, hogy a püspök úr is megbékült,
28 2| bekanalazta a drága jó levest, hogy öröm volt nézni.~Hamarább
29 2| vetette szemére Mátyásnak, hogy olyan sokra becsülte a nagyeszû
30 3| ember nem beszél. Megmondta, hogy ezer esztendõvel ezelõtt
31 3| sütött-e vagy esõ esett. Tudta, hogy mért dong a szúnyog és mért
32 3| galagonya-bokrok alatt, hogy egy szót se hallott a király
33 3| akkora igent bólintott, hogy az orrára csúszott a hegyes
34 3| pedig meg nem tudta érteni, hogy mit nevetnek most õrajta.
35 3| el. Azt mondja az írás, hogy a világon semmi se vész
36 3| pásztor.~- De nagy kár ám az, hogy a fakó lovam elveszett -
37 3| Mégiscsak furcsállotta, hogy õ udvari tudós létére fára
38 3| keményen biztatta a szemivel, hogy jobbnak látta lerúgni a
39 4| örömben ment el Vendel, hogy a király szárnyai alá adhatta
40 4| válla, piros az orcája, hogy alig lehet ráismerni.~-
41 4| mosolygott s kiadta a parancsot, hogy a Vendel cseh most már ne
42 4| megsült hajában a tojás, hogy öröm volt nézni.~Hát még
43 5| Addig súgtak-búgtak aztán, hogy egyszer a királynak a fülét
44 5| király úgy volt ábrázolva, hogy a török császár nyakán tartotta
45 5| tovább tanácskozni afelõl, hogy s mint lehetne Mátyás királyt
46 5| tanuljatok belõle. Mondom nektek, hogy ha nem tanultok, olyan sors
47 6| éppen azt nem jegyezték föl, hogy a nagyságos fejedelemben
48 6| császárnak pedig megüzente, hogy úgy gondját viselteti az
49 6| mert olyan sovány vagy, hogy tebeléd nem kíván harapni
50 6| jársz hozzá.~No, az igaz, hogy Karó Péter magával hordozta
51 6| a várkertből a palotába, hogy a fejedelem mindig beleborzongott.
52 6| és nem győzte panaszolni, hogy mennyit eszik az a cudar
53 6| eszik az a cudar állat, hogy pusztult volna a hazájában.
54 6| Mi dolog az, Péter fiam, hogy úgy leromlik a kezed alatt
55 6| Apaffy -, hát az mi dolog, hogy te úgy nekigömbölyödtél
56 6| lett belõle. No az igaz, hogy a keszegbõl meg harcsa lett.~
57 6| akkorát csóvált a tar fején, hogy két hajdú állította meg
58 6| bosszúsan. - Inkább az a baj, hogy nagyon is gondját viseltettem!
59 7| jegyezték föl az íródeákok, hogy nagyon jókedvû ember volt,
60 7| Zúgtak-morogtak is az urak eleget, hogy így asszonykirály, úgy asszonykirály,
61 7| esett meg vele egyszer, hogy eltévedt a rengeteg közepén.
62 7| kiféle ember kegyelmed, hogy ilyesmivel él?~- Én bizony
63 7| Mi is a becsületes neved, hogy megemlegethesselek róla?~-
64 8| Ott aztán úgy nyúlt végig, hogy a fejedelem alig bírta kiszabadítani
65 8| Zúgolódtak is miatta sokat, hogy csúffá teszi õket egy oktalan
66 8| Mit tehetek én arról, hogy az a leghívebb szolgám?
67 8| megvigasztalta a fõurakat, hogy majd megvesztegeti õ az
68 8| jelenti, nagyságos fejedelem, hogy kettõnk közül valamelyik
69 8| megbocsátom. Megtanultam belõle, hogy a fejedelmek még a kutyájuknak
70 9| édesapám, olyan jót nevettem, hogy a könnyem is csurgott bele.~-
71 9| sírt, arra azt mondták, hogy a magyar szabadságot siratja;
72 9| bizonyosan annak örült, hogy majd föltámad még a magyar
73 9| kellett a magyar ember. Igaz, hogy nem is ment volna, ha hívták
74 9| s olyan szép neve volt, hogy azt nyelvkitörés nélkül
75 9| makának három napik.~Örült, hogy kitöltheti a bosszúját az
76 9| neket?~- No igen. Gondoltam, hogy ha valami szépen fütyülök,
77 9| a nagy zászlós bajuszát, hogy a fõnök urat most már végképp
78 9| Nyilván ez hozta olyan dühbe, hogy csak úgy csattogott a foga
79 9| szájú figura lett belõle, hogy minden kutya megugatta.
80 9| Kidoboltatta Hroziancsik, hogy aki bajusszal találtatódik,
81 9| borotváltatja meg. De úgy ám, hogy soha többet ki nem hajt
82 9| akarta neki megmutatni, hogy milyen hamar németté tette
83 9| tükör elõtt próbálgatta, hogy milyen szépen illik majd
84 9| Ojjé! Akkora bajusza van, hogy egyik vége egy araszt a
85 9| pedig kiadta a parancsot, hogy akit ez a jó ember idevezet,
86 9| úgy villogott a sötétben, hogy egyik úrnak se volt mersze
87 9| pedig láthatta, ha akarta, hogy a fogolynak csakugyan hatalmas
88 9| visszaszaladt Morvaországba, hogy tán képpel se fordult többet
89 10| érdemelte Balogh Demeter, hogy jól menjen sora. Szorgalmának
90 10| oly vidáman fütyörészett, hogy még a nótás rigó is megirigyelhette
91 10| nekifordult arccal a falnak, hogy kisírja magát, de aztán
92 10| csak az üllõhöz lépett, hogy érne õ rá a sírásra, mikor
93 10| felöltöztette a kis tót lányt, hogy öröm volt nézni.~- Csupa
94 11| hajtva, gondolta magában, hogy ő is szeretne inni abból
95 11| nyulacska, erdei virág... hogy lássa, hogyan élnek az állatok,
96 11| tartott a jegyzőék kutyája, hogy még az sem ugatta meg, pedig
97 11| laknak. Bár nem mondta, hogy fél, azért mégis remegve
98 11| meghallották a vadászok, hogy ritka szép oroszlán van
99 11| erdõben. Úgy örült annak, hogy õ most a fák királya, de
100 11| felemelték nagy fejszéiket, hogy levágják, feldarabolják,
101 11| olyan szépen dalolgatott, hogy mindenki gyönyörködve hallgatta...~
102 11| a héja s üldözõbe vette, hogy zsákmányul ejtse. Repült,
103 12| prémes bunda, de olyan ám, hogy a prémjét tavaly ilyenkor
104 12| Misike. Lesz olyan dáridó, hogy még a Bodri is mákos rétest
105 12| varjúvadászatot a nyárfásban, hogy belesüketül hét falu.”~Ha
106 12| csatornában. Õ tudta, a jámbor, hogy került oda, hanem azt már
107 12| édesanyját hívta. Az is lehet, hogy Palkóhoz folyamodott a maga
108 12| kemény hógolyót gyúrt össze, hogy akár Bécset meg lehetett
109 12| a megriadt kis jószágot, hogy annak egyszerre elment a
110 12| végigheveredett a bõrdíványon. Azaz, hogy volt még ott egy igen hatalmas
111 12| gyönyörû virágos függönyt, hogy a kõrösi takácsok álmukban
112 12| utas mulathatta magát vele, hogy a körme hegyével olyan macska-formát
113 12| elegendõ nagy volt arra, hogy ki lehessen rajta látni
114 12| Palkó - ha tudtam volna, hogy összekerülök veled, hoztam
115 12| szereted! Úgy szereted, hogy hógolyóval traktálod! -
116 12| szeme akkorát villámlott, hogy Palkó az ajtónak szaladt
117 12| bizony meg nem tudom mondani, hogy esett Piros Palkónak másnap
118 12| a varjúvadászat. Hanem, hogy világéletében sohase bántja
119 13| hördült fel az apa. - Hogy nem írták ezt meg nekem?~
120 13| tántorgott ki a szobából, hogy kérdõre vonja az anyát,
121 13| megizmosítaná.~Maga se igen hitte, hogy az anya megválik a gyerekétõl.
122 13| gyõzött vele dicsekedni, hogy máris milyen pompásan érzi
123 13| látott - újságolta anélkül, hogy a szava megreszketett volna.~
124 13| mondta összetett kézzel, hogy hála Istennek.~- Örülök
125 13| Istennek.~- Örülök neki, hogy nem sírt utánam - tette
126 13| ránézett. - Alig várom, hogy láthassam szegénykémet.~-
127 13| apa homloka. - Attól fél, hogy azután nem lesz maradása,
128 13| akartam a lelkére kötni, hogy vigyázzon a szemünk fényére.
129 13| egymásnak kérkedni vele, hogy hogy erõsödik, szépül a
130 13| egymásnak kérkedni vele, hogy hogy erõsödik, szépül a gyerek.~-
131 13| az apa. - Láttad volna, hogy örült, mikor a csörgõje
132 13| De azt láttad volna, hogy tapsikolt, mikor a kalapomon
133 13| az anya.~- Ó, de jó neki, hogy semmit se tud! - fojtogatta
134 13| azzal a hírrel jött haza, hogy nemsokára haza lehet hozni
135 13| te nem örülsz neki?~- Ó, hogy mondhatsz ilyet? - fakadt
136 13| ezen olyan kedve támadt, hogy egész nap fütyörészett.
137 13| csodálkozott is, örült is, hogy nem várja a felesége.~-
138 14| soha sem gondoltam arra, hogy szobrász leszek. Tán azt
139 14| és nézett elõre mereven, hogy még csak nem is pillantott.~-
140 14| belõle a vetélõ. Csudáltam, hogy nem hajol le érte és kiszóltam
141 14| Azt hittem, az az egész, hogy az ember nyitott szemmel
142 14| apámat temették. Haragudtam, hogy olyan sok földet hánynak
143 14| nyugtattam meg magamat, hogy másnap majd fölkaparom én
144 14| esztergályozni. Elhatároztam, hogy esztergályos leszek s rá
145 14| szívére szorított és elmondta, hogy most már nincs szép házunk,
146 14| esztendeig. Most már tudom, hogy nyomorúság volt az életünk,
147 14| nem tudtam. Örültem annak, hogy az édesanyám mosóasszony,
148 14| Föl is tettem magamban, hogy én meg mosóember leszek,
149 14| erõt vett rajta a köhögés, hogy le kellett neki feküdni
150 14| az ajtóhoz a mosószéket, hogy ki ne bírja nyitni.~Nem
151 14| hagylak el téged!~Tudtam, hogy úgy lesz, ahogy szülém mondja
152 14| gyõztek rajta csodálkozni, hogy milyen nyugodt vagyok.~De
153 14| elszomorodtam, mikor észrevettem, hogy körös-körül minden síron
154 15| báránybõrsapka tornyosodik a fején, hogy szegény helyen beillene
155 15| az a felhõpaplan alatt, hogy nyilván ki se nyitja ma
156 15| a sármánymadarak egyre, hogy: szücs, szücs, szücs!~-
157 15| szücs, szücs!~- Látod, fiam, hogy nagyon elnyûtte a tél az
158 15| a pacsirta?~- Azt mondja hogy: ka-lács, ka-lács!~- Jaj,
159 15| a szántó-vetõ embernek, hogy mikor van vége a heverd-el
160 15| legyecskét, de csak akkorát, hogy egymagának is kicsi volt
161 15| állt az egész öltözködése, hogy a fejébe nyomta a nagy sapkát.
162 15| amannak a szárnya hegyén, hogy az egyszerre kiejtette a
163 15| úgy eliramodott sapkástól, hogy Andráskának csak úgy karikázott
164 15| Andráska. Nagyobb baj az annál, hogy szegény tapsifüles a nagy
165 15| ha megtalálná, fogadom, hogy mindjárt megtennék Nyúlországban
|