abece-egvil | egy-e-halal | haldo-kisva | kisze-mocsa | modra-subat | sult-varju | varka-zuzma
Rész
1 4| tudok visszafelé mondani az ábécét; tudok mondani, hány foga
2 9| fütyörészett a Hroziancsik ablaka alatt. De most már cifrázta
3 12| volt kapargatva a jég az ablakból. Valami unatkozó utas mulathatta
4 12| sürgönykarókra, a világos ablakú õrházakra.~Egy darabig ezzel
5 5| egy csendes patakocskát ábrázolt, amelynek sáros fenekén
6 5| Mátyás király úgy volt ábrázolva, hogy a török császár nyakán
7 1| sok hízott libát, selyem abroszra rakták a friss cipót, maguk
8 9| meksinálsz mekint, te lászadó? - acsarkodott rá Hroziancsik.~- Keresem
9 15| isten, akinek fejet adott, ád hozzá sapkát is, ne búsulj,
10 9| valami szépen fütyülök, megin adat érte ingyen kosztot a nagyságos
11 6| hanem azért száz aranyat adatott a török követnek a kincstartójával.
12 11| szabadban, erdőben, mezőben. Addig-addig gondolkozott, míg egyszer
13 4| hogy a király szárnyai alá adhatta a kicsinyeit, nem is került
14 15| víg világ. Ott még most adja ki igazán a mérgét a tél.
15 7| igyekezettel.~- Jó napot adjon isten, te szegény ember -
16 7| kedvben találta a feleségét. Adóért küldött a török császár,
17 4| mondta a király. - Mit adsz nekem, ha én kenyeret adok
18 10| levestét, de a Bodjinak nem adunt belõle.~Parányi kezével
19 5| vendégeihez, tovább tanácskozni afelõl, hogy s mint lehetne Mátyás
20 2| õróla nevezik János-hegynek.~Afféle mezítlábas remete volt az
21 15| heverd-el idõnek.~Éppen a sövény ágai közt bujkált két füstösfejû
22 14| össze az ecetfák zúzmarás ágait: én mégis hallgatózva néztem
23 8| igaz, igaz: annak az ostoba agárnak hiába kínálnák akár vékával
24 8| AZ AGÁRTANÁCSOS~Réges-régen történt. Egy
25 8| megvesztegetik.~Attól fogva az agártanácsosból közönséges agárkutya lett.
26 15| Andráska azonban lábujjhegyre ágaskodik a pászta végén. Hej, ha
27 13| most se tud. Legalább nem aggat a munkámban. Nem anyának
28 11| országában szálldogált ágról ágra s olyan szépen dalolgatott,
29 11| bokrok országában szálldogált ágról ágra s olyan szépen dalolgatott,
30 13| volt szegezve, amelyik az ágya végében függött a falon.~-
31 11| azelõtt. Ott feküdt kis fehér ágyában, a puska is ott volt mellette
32 15| ugrasztotta ki az édesapja az ágyból:~- Öltözz hamar, legény.
33 5| vigyáznék az apró bokrokra, agyonnyomnátok ti hatalmas nagy fák.~A
34 4| Hol a hozzávaló edény?~- Ahol-a! - mutatott rá Vendel vigyorogva
35 8| mondta kelletlenül.~Az ajándék agár azonban, mintha csak
36 6| gondját nagyságod a császár ajándékának? - panaszolta szemrehányóan.~-
37 3| egy halálom, fejemet neked ajánlom, de a fakót nem találom.~-
38 8| nagytudományú állat. Hiába ajánltak akárkit a fejedelem jóindulatába,
39 14| állt annak az ajtajában, ajkára tett ujjal, mintha azt akarná
40 14| Márványangyal állt annak az ajtajában, ajkára tett ujjal, mintha
41 8| apród kinyitotta a benyíló ajtaját s beeresztette az agarat.
42 9| leballagott a tömlöcbe. Az ajtóban töltött puskás õr állt,
43 15| is van már támasztva az ajtófélfához a nyitó-kapa, rajta a csikóbõr-tarisznya.~-
44 14| éjszakára mindig odatoltam az ajtóhoz a mosószéket, hogy ki ne
45 8| követelte.~- Rég itt szûköl az ajtón, nagyságos uram - mondta
46 12| villámlott, hogy Palkó az ajtónak szaladt ijedtében. De sehogy
47 8| csak odahunyorított az ajtónálló apródjának:~- Tartsunk tanácsot,
48 15| végigrobog a havas mezõkön, az akácfák mélyen meghajtják elõtte
49 10| volna valamit.~- Ugyan mit akarhat, mit? - tûnõdött a Nekopogi
50 3| király. - A lovat add elõ akárhonnan, vagy utána mehetsz magad
51 7| vágtam a kis fejszém. Nem is akarja fogni sehogy se.~- No hát
52 2| a király nyájasan -, azt akarják kipróbálni az urak, mekkora
53 7| összevesztetek s holtig akarjátok vele a haragot tartani.~
54 8| nagytudományú állat. Hiába ajánltak akárkit a fejedelem jóindulatába,
55 12| többet a macskákat, arra akármelyiketekkel fogadok egy lyukas krajcárba.~ ~
56 4| mellõle. Vitte magával, akármerre ment, egyszer még a palotai
57 11| kicsi madár, Jóska. Hiszen akármi lett, mindenütt csak szenvednie
58 4| Mátyás -, hát aztán mit akarnál tõlem, Cseh Vendel?~- Kenyeret
59 4| Cseh Vendel?~- Kenyeret akárom - tette össze kezét a cseh.~-
60 5| titkos beszédjüket?~- Mit akarsz, atyafi? - kiáltott rá Vitéz
61 5| akivel azt tettek, amit csak akartak. Sanyargathatták a szegény
62 1| meggondoltad a dolgot, ugye? - akasztott le mosolyogva a falról egy
63 5| János volt ott a házigazda, akibõl Mátyás király kegyelme csinált
64 14| egy kicsit. A jó emberek, akik magukhoz vettek, nem gyõztek
65 1| vadásztársát magával vitte, akikkel együtt kergette a Mátrában
66 8| megkapta, amit kért. De akire rosszkedvében rámordult,
67 5| Megválasztották királynak Ulászlót, akivel azt tettek, amit csak akartak.
68 6| étvággyal nagyon, déltájban akkorákat mordult föl a várkertből
69 9| nagyságos Rosszjancsi úr.~Aközben pedig olyan nyugalommal
70 15| leveleket, semmit se talált alattuk.~- Nincs erre, nincs erre,
71 10| még az utcáról is egyre áldatta az Istennel a kovácsot.
72 10| mindenki szerette, jó szívét áldották a falu szegényei. Szelídségre,
73 5| Mátyás király ellen. Hanem alighogy meghalt a nagy király, azonnal
74 11| elmosva mindent, mi útjában áll. A szegény kis virág félelemmel
75 13| gyereket és fölhajtva az állacskáját, belenézette a napba. Az
76 13| s végre belefektette az állát a vézna kis tenyerekbe.~-
77 11| hogy lássa, hogyan élnek az állatok, virágok. Szép is lehet
78 4| fogú, hosszú sovány ember állított be egyszer Mátyás királyhoz.
79 6| tar fején, hogy két hajdú állította meg két oldalról.~- Ejnye,
80 2| szinte restellt vele szóba állni. Csak úgy félvállról vetette
81 6| levegő, nagyságos uram.~Három álló napig törte a fejét a fejedelem
82 2| közepe?~- Éppen itt, ahol állok - felelt meg János -, ha
83 12| nyerítgetett odabent az állomás udvarán. El is indult mindjárt,
84 12| Csengõs szánkóval várunk az állomásnál mind a hárman, Marci, Muki,
85 5| Magyarországot.~Az urak sokáig álltak lehajtott fejjel a csudálatos
86 9| fõnök úr gyönyörû szépeket álmodott azon az éjszakán. S mikor
87 14| Ó, olyan édeseket sohase álmodtam többet, mint ott a szövõszék
88 12| kidörzsölte a szemébõl az álmot, megállt a gõzös. Ahogy
89 12| hogy a kõrösi takácsok álmukban se csinálnak olyant.~Hanem
90 14| mondani:~- Csitt, idebent alszanak!~- Nini - gondoltam magamban -,
91 14| az ember nyitott szemmel alszik. Csak az anyám jajveszékelésén
92 10| Jajgató fájdalomnak legjobb altatója a munka. Most még ezerszer
93 3| magukat, aztán elszéledtek aludni. Tóbiás mester pedig meg
94 11| mellette s mindketten jóízûen aludtak. Mikor reggel felébredt,
95 14| hallgatni. Addig, míg el nem aludtam rajta. Ó, olyan édeseket
96 15| Andráska, ahogy az ereszet alul szétnéz a világban, csak
97 5| nyitotta ki a szemét az alvó király.~A második kép egy
98 15| se! - s akkorát csípett amannak a szárnya hegyén, hogy az
99 9| tábornok úr lábaszárán, amekkora az ilyen gonosz lázadótól
100 9| ország felé. Azt az utcát, amelyiken kiszekerezett a városunkból,
101 4| mennyire van a földtõl?~- Amennyire a föld az égtõl.~- Emberül
102 11| járt, kelt a rengetegben. Amerre ment, futottak bezzeg a
103 7| az országnak olyan dolga, amibe a fejedelemasszony bele
104 3| volt a nagy könyveiben, amik közül mindig magával hurcolt
105 3| Értett olyan nyelveken, amiken semmi élõ ember nem beszél.
106 7| olyan rossz ember ám az, amilyennek mondják.~- Dehogy rossz,
107 11| Repült, repült olyan gyorsan, amint csak tudott, de üldözõje
108 11| is ivott, azzá változott, amivé akart. Ha madárka akart
109 7| hatalmas öreg bükkfához, amivel egy kisded székely ember
110 15| ezek nem vigasztalták meg Andráskát. Az egyik hasztalan vallatta
111 13| amit látott - újságolta anélkül, hogy a szava megreszketett
112 5| szállt ragyogva, mint az angyal s repültében visszakiáltott:~-
113 5| meg a németé. Leküldte angyalait a haragos Isten s azok gyászszemfödelet
114 5| kép volt a legszomorúbb. Angyalok szálltak le az égbõl s fekete
115 5| hanem szárnya, mint az angyaloknak. El is szállt ragyogva,
116 10| kislánya, az aranyhajú Piroska! Angyalt nem lehetne annál szebbet
117 7| feleségének, híres Bornemissza Annának. Nem volt az országnak olyan
118 9| ha jó kedvében találják. Annyi fegyver van nála, se szeri,
119 15| mondanak a cinegék.~Andráskának annyiból állt az egész öltözködése,
120 1| szólt vissza, akkor is csak annyit:~- Ne félj, bíró, visszajövök
121 13| anya, úgy, ahogy csak az anyák tudnak mosolyogni.~ ~
122 13| egész nap fütyörészett. Az anyán azonban egyre jobban erõt
123 13| nem aggat a munkámban. Nem anyának való azt látni.~- Mégis
124 13| fényére. Tudod, milyen az anyaszív?~Attól fogva aztán minden
125 13| szobából, hogy kérdõre vonja az anyát, mikor hirtelen megállította
126 13| összeszorítaná a szívét.~- Ap... pa... pa-papp-pa... -
127 14| Akkor ki akarok menni az apámhoz! - toporzékoltam elkeseredetten.~
128 14| sírjára. Egy sírba tették apámmal s ahogy ráborultam a havas
129 13| ilyenkor a keserûség az apát s mindig valami keresni
130 13| különb ember lesz még az apjánál is.~- Tudod, mit gondoltam? -
131 5| Ha én nem vigyáznék az apró bokrokra, agyonnyomnátok
132 8| beszédek hallatára a fejedelem apródja. S megvigasztalta a fõurakat,
133 8| odahunyorított az ajtónálló apródjának:~- Tartsunk tanácsot, fiam!~
134 8| közönséges agárkutya lett. Az apródnak segített nyúlászni és sose
135 10| patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom csipedett leveskét.
136 10| Azt szeretném, ha az én apuskám ne lenne mindig ilyen szomorú.
137 10| már mibelõlünk?~- Ne félj, aputám - vígasztalta a csöppség -,
138 11| hullott a zápor s megnõtt az áradat, mely zúgva rohant alá a
139 2| márványos ebédlõbe, hol csupa arannyal volt fölterítve a nagy diófa-asztal.
140 9| kegyesen megbillentette aranygalléros nyakát s a két úr leballagott
141 13| tudott betelni a nézésével. Aranyhajától kis lábacskája harmatujjáig
142 10| szereti a jó Isten ezt az aranykovácsot!~De meg is érdemelte Balogh
143 1| mosolyogva a falról egy aranyláncot.~- Nem az kell nekem, uram -
144 13| szegezõdtek bele a vakító aranytányérba.~- Úristen, a gyerek vak! -
145 11| azzá változott. Szép kis aranytollú, ezüsthangú madár lett belõle.
146 9| van, hogy egyik vége egy araszt a másiktól.~Rosszjancsi
147 9| hatalmas bajusza van. Egy arasztra esik egyik vége a másiktól.~
148 5| ruhás ifjú ember. Szomorú arca, magas fehér homloka, csak
149 4| Elszomorodott a cseh, szeplõs, vörös arcán csak úgy omlottak a könnyei,
150 10| volt fölakasztva a kislánya arcképe, oda-odaállt eléje s elkezdett
151 10| s keserûen tekintett az arcképre.~Aranyhajú Piroska mintha
152 5| várában fújták a követ az ármánykodó fõurak. Vitéz János volt
153 3| dél idején terebélyes fák árnyában jóízûen megették a cigánypecsenyét.~-
154 14| többet, mint ott a szövõszék árnyékában!~Négy-öt éves lehettem,
155 5| képekkel. Ott volt a honfoglaló Árpád, ahogy hódolnak elõtte a
156 11| eltelve látta a felé rohanó árt, mely halála lesz neki s
157 10| jársz télvíz idején ezzel az ártatlan teremtéssel?~- Nagy baj
158 7| fejedelemasszony bele nem ártotta volna magát. Néha még az
159 1| kalácscipót tudnak sütni az asszonyok.~- Biz ezt, királyom, Göröngyösnek
160 7| Neked is igazságod lesz, asszonyom, de nekem is az lesz, ha
161 7| Hát való az ilyen munka asszonyszemélynek? De hiszen majd megmutatnám
162 10| Felesége meghalt. Kivitték a jó asszonyt a temetõ szomorúfûzfái alá
163 1| húzta oda a király az asztalhoz Bálintot. - Csakhogy rád
164 13| szívét.~A nyitott ablakon át betûzött a nap. Az apa belenézett,
165 2| kirojtozódott, kötéllel volt átkötve a derekán, borzas hajában
166 1| kezével nyomta rá, aztán pedig átnyújtotta a barátnak. - Használd egészséggel
167 13| szemekkel. Fél karjával átölelte a gyereket, másik kezével
168 5| beszédjüket?~- Mit akarsz, atyafi? - kiáltott rá Vitéz János,
169 2| Nem lehet biz az, püspök atyám - vágott közbe alázatosan
170 12| végigheveredett a bõrdíványon. Azaz, hogy volt még ott egy igen
171 10| a törött patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom
172 8| nyúlfület a köntöse hátáról. Azokkal aztán nagy megelégedetten
173 5| tekintetét a zúgolódókon. Hanem azoknak torkukra akadt a szó attól
174 4| mégis csak tanultál valamit azoktól a tudatlan emberektõl? -
175 5| alighogy meghalt a nagy király, azonnal megkezdõdött az osztozkodás.
176 4| mennyire van az ég a földtõl?~- Aztat csak nem tudok - horgasztotta
177 13| drágaköveket csillogtatott meg a baba szeme elõtt.~- Fogd meg,
178 10| kis patyolatszoknyákat, babafõkötõt, boldogan sóhajtott föl
179 3| azóta otthon a malackörmös bableves.~Az urak talpra ugráltak,
180 5| Találtak is ilyen gyámoltalan bábut. Megválasztották királynak
181 14| kész szobrász!~A tanító bácsi fogta a karomat, aki koszorút
182 8| küszöböt.~- Nem tehetek a bajodról - intette el maga elõl a
183 9| Kidoboltatta Hroziancsik, hogy aki bajusszal találtatódik, az olyan lázadót
184 9| nélkül.~Egy hét múlva pedig bajusz nélkül járt a mi városkánknak
185 9| sokat adott az Isten, a bajuszáról meg végképp elfelejtkezett.
186 9| két marékra a nagy zászlós bajuszát, hogy a fõnök urat most
187 13| kis legény vagy te! Tán a bajuszodat szeretnéd már kipödörni? -
188 9| fordult többet e felé a bajuszos ország felé. Azt az utcát,
189 9| valami német tábornokot. S a bajusztalansággal akarta neki megmutatni,
190 1| gyöngyösiek megint az öreg Bálinthoz fordultak segedelemért.~-
191 1| oda a király az asztalhoz Bálintot. - Csakhogy rád találtam,
192 2| hintó, de János csak mögötte ballagott. Azt mondta, nincs õ megsántulva,
193 13| gyors feleletre.~- Én nem bánom, ha te jónak látod - mondta
194 10| Nekopogi kovácsnak.~Nem bánt õ semmit a világon. Telt,
195 12| hogy világéletében sohase bántja többet a macskákat, arra
196 12| vicsorgatta rá a fogát.~- Sose bántom többet a macskákat! - nyöszörgött
197 2| kapkodott kardjához.~- Sose bántsd azt a gyíklesõt, hívem -
198 11| medvék és farkasok laknak. Bár nem mondta, hogy fél, azért
199 15| is annak, akinek akkora báránybõrsapka tornyosodik a fején, hogy
200 1| is - mondták neki.~Bálint barát pedig összehúzta a szemöldökét,
201 1| aztán pedig átnyújtotta a barátnak. - Használd egészséggel
202 2| beszédbe ereszkedett vele, ha a barlangja körül vadászgatott, pedig
203 15| nevetõ kék, a föld nedves barna, öröm lesz benne dolgozni.
204 13| kivett az úti táskájából egy bársonydobozkát és szivárványt szóró drágaköveket
205 9| bele Darvas Pistát a nagy bársonyszékbe.~- Nagyon konosz?~- Ojjé!
206 2| meglátta.~- Ne félj, szolgám - bátorította a király nyájasan -, azt
207 10| tót lépett be rajta, hátán batyuja, öliben nagykendõbe takargatva
208 13| szólt félénken az apa. - Beadnánk a legényt valami gyereküdülõ
209 7| mihaszna vadászt, aki úgy beáztatott elõtted! Olyan ügyefogyott
210 11| kis virág...~De hirtelen beborult az ég, hullott a zápor s
211 11| hallották, mikor az utcaajtó becsapódott, pedig az mindig nagy zajt
212 3| ugráltak, Tóbiás mester is becsapta a nagy könyvét és megdörgölte
213 12| hógolyót gyúrt össze, hogy akár Bécset meg lehetett volna vele
214 2| Mátyásnak, hogy olyan sokra becsülte a nagyeszû János remetét.~ ~
215 9| az öreg Darvas Pistát is becsukták, pedig az se nem sírt, se
216 6| pompás oroszlánt. Kicsivel beéri, elég neki egy borjú egy
217 6| ellenõrzõje. Az oroszlánnak egy befaló harapás se maradt. Egy hét
218 10| Nekopogi kovács hirtelen befordult a kamrába s kihozott egy
219 15| fején, hogy szegény helyen beillene kukoricamérõ vékának.~Bezzeg
220 4| tudom. Zümmögöm, mint a béka, vartyogom, mint a szúnyog.~-
221 2| belét, a hajával meg úgy bekanalazta a drága jó levest, hogy
222 9| belépni. Hroziancsik harsányan bekiáltott:~- Lépj elõ, konosz lászadó!~
223 14| mondja s ez a hit meg is békített egy kicsit. A jó emberek,
224 6| hogy a fejedelem mindig beleborzongott. Ilyenkor aztán nevetve
225 10| kezet akart csókolni, ahogy belebújt a ruhába s még az utcáról
226 1| örömére olyan lakomát, hogy belefáradt az evésbe a fekete sereg.
227 13| összecsókolta már s végre belefektette az állát a vézna kis tenyerekbe.~-
228 5| aki a mohácsi csatában belefulladt a Csele patak piszkos vizébe.
229 1| meg a király és mindjárt belekészíttetett egy gyöngyösi cipót a vadásztarisznyájába.
230 12| is. Leguggolt az útfélre, belemarkolt a hóba és sebtiben olyan
231 3| egyet-kettõt.~Most is úgy belemerült az olvasásba a galagonya-bokrok
232 13| át betûzött a nap. Az apa belenézett, elkapta róla káprázó szemét,
233 13| fölhajtva az állacskáját, belenézette a napba. Az ibolya szemek
234 5| megkocogtatták az ajtót s belépett rajta egy fekete ruhás ifjú
235 9| egyik úrnak se volt mersze belépni. Hroziancsik harsányan bekiáltott:~-
236 10| Szerszámait a bezárt mûhelyben belepte a rozsda s a falubeliek
237 12| varjúvadászatot a nyárfásban, hogy belesüketül hét falu.”~Ha nekem ilyen
238 2| kalácscipót, kiszedte a fehér belét, a hajával meg úgy bekanalazta
239 4| lobogott, minden tojást beletapasztott egy-egy marék sárba mindentudó
240 5| Le kell tenni a trónról. Beleültetjük helyette a német császárt.~-
241 4| Fogadom, ott ember lesz belõled.~Letelik a fél esztendõ,
242 1| a gyöngyösiek.~- Mi lesz belõlünk, ha minden hónapban meg
243 14| falakon, de valahol csak belopózott. Szülém odahúzott magához,
244 1| egy hét múlva már megint benézett Gyöngyösre cipót enni. De
245 9| tömlöcbe csalogatom be, mert bennem nagyon bízik.~De már erre
246 8| fiam!~Az apród kinyitotta a benyíló ajtaját s beeresztette az
247 9| látogatás elõtt való este beosont Darvas Pista a kerületi
248 2| Hollós Mátyás is szívesen beszédbe ereszkedett vele, ha a barlangja
249 3| szót se hallott a király beszédébõl.~- Neked szóltam, mester -
250 8| mosolyodott el egyszer az ilyen beszédek hallatára a fejedelem apródja.
251 7| is, mulatott is Apaffy a beszéden s nagyon örült neki, mikor
252 15| olyan is, amelyiknek öröm a beszédje.~- Hallja, édesapám - szalad
253 5| kihallgatni az õ titkos beszédjüket?~- Mit akarsz, atyafi? -
254 3| amiken semmi élõ ember nem beszél. Megmondta, hogy ezer esztendõvel
255 12| hallatszott megint -, én beszélek, a jégmacska.~- Hát élsz
256 10| oda-odaállt eléje s elkezdett vele beszélgetni.~- Itthagytál. Nem szerettél.
257 13| a fiúcska. Pár nap óta a betegszobában tartjuk.~Sötét terembe vezették
258 1| íródeákjával, arany papírra, ezüst betûkkel, de már a pecsétet a maga
259 5| Vitéz János pedig sietett betuszkolni a festõt a palota másik
260 13| szívét.~A nyitott ablakon át betûzött a nap. Az apa belenézett,
261 12| indult mindjárt, ahogy Palkó beugrott a vonatba, bizonyosan csak
262 14| szülém szobra volt, aki beváltotta, amit ígért. Nem hagyott
263 15| szóra.~Néha a szarka is bevetõdik a tanyára, de nincs még
264 2| helyette.~Azzal az egész udvar bevonult a nagy márványos ebédlõbe,
265 10| jutott neki. Szerszámait a bezárt mûhelyben belepte a rozsda
266 10| Ahogy a temetés napján bezárta a mûhelyt, ki se nyitotta
267 7| kilépett a nagy szárnyasablak bíborfüggönye mögül. Anna asszony pedig
268 1| gyöngyösiek kitettek magukért. Bíborponyvából húztak sátrat a nagy templom
269 3| itt hagyom zálogba a bicskámat!~Ezüst volt annak a vasa,
270 3| evett a magyar pásztor olyan bicskával paprikás szalonnát.~ ~
271 9| nagyságos Rosszjancsi úr - billentett egyet a vállán Darvas Pista.~
272 14| a mosószéket, hogy ki ne bírja nyitni.~Nem ért semmit,
273 5| egymással a magyar koronáért s birkózás közben kétfelé törték a
274 9| alássan kérem, mert azok vagy bírnak vele, vagy se. Elég leszek
275 1| járt. Meg is kérdezte a bírót, hogy minek hívják azt a
276 9| Nagyon feszedelmes?~- Bíz az még harap is, ha jó kedvében
277 9| csalogatom be, mert bennem nagyon bízik.~De már erre meg is ölelgette
278 6| elmulasztottak.~- Tessék rám bízni! - fogadkozott Cinege Pál
279 6| hamis Karó Péternek: terád bízom, nézz neki a körmére. Mától
280 11| felhúzva nyílpuskáját s bizonyára ettől tartott a jegyzőék
281 7| okos ember, igaz ember! - bizonyította a fejedelem. - Máskülönben
282 7| Dehogy rossz, dehogy rossz! - bizonykodott a szegény ember. - Nem teremtett
283 1| a jámbor öregnek ennél a biztatásnál. Úgy felugrott ijedtében,
284 2| De bizony János erre a biztatásra sem mert föltekinteni s
285 2| senki se lássa meg. Annál biztosabb volt a dolgában az udvari
286 8| õ az agártanácsost, csak bízzák rá.~Másnap reggel, alig
287 3| pásztorember. Szûre a vállán, bocskor a lábán, görbe bot a kezében,
288 10| nyári gúnyájában, rongyos bocskorában didergett a tót s gémberedett
289 10| én teneted levestét, de a Bodjinak nem adunt belõle.~Parányi
290 12| olyan dáridó, hogy még a Bodri is mákos rétest eszik. Csapunk
291 10| a bélelt kis cipõket, a bodrosszõrû sapkácskát. S úgy felöltöztette
292 3| király fakó lova.~- No, híres bölcs, most add elõ a tudományod! -
293 9| magyar szabadság. Tehát börtönbe dugták a sírót is, a nevetõt
294 13| csöppségeket dajkál, mint a mi bogaracskánk. Erdõillat, friss lég, napsugár
295 13| szeme elõtt.~- Fogd meg, bogaram, fogd meg hamar! - ütögette
296 10| nem találok benne vidám bohóságot. Elfogyott a tarka mese,
297 3| rá Mátyás -, van-e kedved bojtárkodni?~Tóbiás mester akkora igent
298 3| mehettek. Tóbiás mester rosszul bojtárkodott: szõrin-szálán elveszett
299 11| madár lett belõle. Sûrû bokrok országában szálldogált ágról
300 5| a támaszték, hanem a kis bokroknak. Ti gazdagok vagytok, hatalmasak
301 5| én nem vigyáznék az apró bokrokra, agyonnyomnátok ti hatalmas
302 3| sûrûbe. Megzörgetett minden bokrot, megvallatott minden levelet
303 4| Másnap reggel meg is tette a boldog csehet udvari tojásgyûjtögetõjének.
304 9| aki a város hajdúja volt a boldogabb idõkben, most meg a város
305 10| sokáig tartott Balogh Demeter boldogsága. Felesége meghalt. Kivitték
306 13| milyen nagy legény vagy! - bólingatta a fejét nevetve. - Te vagy
307 3| Tóbiás mester akkora igent bólintott, hogy az orrára csúszott
308 13| Mennyivel szebbek ezeknél a bolondságoknál!~Azzal kivett az úti táskájából
309 14| hideg, ahogy a havas mezõkön bolyongtam s csurgott a könnyen, mire
310 12| cicusra s úgy fültövön találta bombázni a megriadt kis jószágot,
311 7| vagytok, ti erdélyi urak. Bor, vadászat az egész életetek.
312 12| kényelmesen végigheveredett a bõrdíványon. Azaz, hogy volt még ott
313 6| Éppen akkor számoltak be a bõrével Apaffynak, mikor megint
314 5| s azok gyászszemfödelet borítottak a halott országra. Ahogy
315 6| ette a szép pirosra sült borjúpecsenyét, kolozsvári káposztával.~-
316 10| estenként letette a kormos bõrkötõt és ölibe vette a kislányát,
317 7| az a feleségének, híres Bornemissza Annának. Nem volt az országnak
318 7| a száját a finom tokaji borocska után.~- No még ilyet se
319 9| találtatódik, az olyan lázadót õ borotváltatja meg. De úgy ám, hogy soha
320 5| koronával.~A harmadik képre borzalom volt nézni. Lánggal égõ
321 9| Könnyû most nevetni, hékám - borzolta föl a hajamat édesapám -,
322 7| csak én volnék a fejedelem!~Bosszankodott is, mulatott is Apaffy a
323 9| Örült, hogy kitöltheti a bosszúját az istenadta emberen, de
324 2| Tréfával akarta elütni hívei bosszúságát.~- Tegyünk egy próbát, urak!
325 8| fõuraknak ilyenformán sok bosszúságot szerzett a nagytudományú
326 3| bocskor a lábán, görbe bot a kezében, illedelmes köszöntés
327 13| mutogatta neki a kutyafejes botját, az óraláncát, a ceruzáját.
328 2| hogy ésszel van tele a feje búbjától a lába ujjáig. Még maga
329 13| elfulladt a szava, mikor búcsút intett az induló vonatról:~-
330 7| talált egy hatalmas öreg bükkfához, amivel egy kisded székely
331 7| aztán mennek-mendegélnek a bükkfák hûvösében, egyszercsak elõhúz
332 8| lesütött arccal várta a büntetését. A fejedelem azonban nem
333 9| lászadó?~- Hol itt, hol ott bújdosik, minden éjszaka másik háznál.
334 14| téged!~Talán csak cinegék bujkáltak a száraz vadrózsabokron,
335 12| hideg. Mikor Palkó ki akart bújni a prémes bundából, a hideg
336 3| most õrajta. Nagy mérgesen bújt vissza a könyvébe s ki se
337 3| nemhiába mindig a könyveket bújta. Értett olyan nyelveken,
338 8| megértette volna a szót, hirtelen bukfencet vetett és ráesett a fejedelem
339 15| éled a tavasz.~Andráska búnak eresztette a fejét és kedvetlenül
340 12| ki akart bújni a prémes bundából, a hideg nem engedte levetkõzni.~
341 12| bélelt csizmája, prémes bundája akárki fiának lehet. De
342 15| elnyûtte a tél az aranyos bundájukat. A tavasz lenne annak a
343 12| ilyenkor még farkas hordta bundának. No, de ez még nem nagy
344 15| ád hozzá sapkát is, ne búsulj, Andráska. Nagyobb baj az
345 4| eltévedtek, mint hangya a búzában. Tévelyegtek elõre-hátra,
346 13| botját, az óraláncát, a ceruzáját. A gyerek nem látta meg
347 12| egy istenadta szegény kis cica gubbaszkodik a feje fölött
348 12| karikás ostor.~- Ejnye, cicuskám - hízelgett neki Palkó -
349 12| te! - süvöltött a szegény cicusra s úgy fültövön találta bombázni
350 13| kacagott, de nem nyúlt utána a cifraságnak. Szeme a kis kristálytükörre
351 9| ablaka alatt. De most már cifrázta ám, mint szûcs a subát.
352 3| árnyában jóízûen megették a cigánypecsenyét.~- No, most már hunyjunk
353 6| az oroszlánetető urat a cimborái:~- Siess, Péter, ehetnék
354 2| szépen kétfelé szakította a cipóhajat és utána küldte a levesnek:~-
355 10| gúnyácskát, a bélelt kis cipõket, a bodrosszõrû sapkácskát.
356 12| gyereknek a szeme, ahogy a cirmost megpillantotta. Ezért már
357 15| oda esett, ahol a madarak civakodtak, hanem a mellette levõ útba,
358 6| elég a borjúból a két elsõ comb.~- Nekem meg elég a másik
359 8| Az agár pedig morogva, csaholva, a szemét szikráztatva,
360 9| Én egyenesen a tömlöcbe csalogatom be, mert bennem nagyon bízik.~
361 1| sajnáljátok többet tõlem!~Csaptak is a kibékülés örömére olyan
362 12| Bodri is mákos rétest eszik. Csapunk olyan varjúvadászatot a
363 6| követnek a kincstartójával. A császárnak pedig megüzente, hogy úgy
364 5| Beleültetjük helyette a német császárt.~- Nem úgy lesz az - szólt
365 5| szerencsétlen gyermek, aki a mohácsi csatában belefulladt a Csele patak
366 5| Lánggal égõ városok, véres csatamezõn haldokló hadseregek voltak
367 12| miákolástól. Lekapta a fejét a csatorna mögé, tán föl se emeli,
368 12| háztetõ szélén, az esõfogó csatornában. Õ tudta, a jámbor, hogy
369 8| szemét szikráztatva, a fogát csattogtatva ugrott neki a gazdájának.
370 3| szarkafészket!~Tóbiás mester csavargatta a fejét jobbra-balra. Mégiscsak
371 14| ügyetlen kis kezemmel én csavartam helyette a vizes ruhát.~
372 4| reggel meg is tette a boldog csehet udvari tojásgyûjtögetõjének.
373 5| mohácsi csatában belefulladt a Csele patak piszkos vizébe. Ahogy
374 6| valami Keszeg Kristóf nevű cselédjét.~- Gyere csak, Kristóf fiam.
375 7| hallgatott. Legföljebb azt cselekedte, hogyha már nem gyõzte tûrömfûvel,
376 5| király.~A második kép egy csendes patakocskát ábrázolt, amelynek
377 8| szilajabban ugrált rá. S nem is csendesedett el addig, míg le nem kapott
378 10| kislányát, míg a felesége csendesen dúdolgatva vasalgatta a
379 12| hallatszik egyszerre a nagy csendességben. Palkó összerezzent s körültekintett
380 14| szövõszék mellett. A nagy csendességre ébredtem föl. Apám szép
381 12| a pajtásaid, idehallik a csengése.~Palkó fölnyitotta a szemét;
382 11| vett a forrásból néhány csepp vizet s amikor itta, ezt
383 11| mert aki belőle csak egy cseppet is ivott, azzá változott,
384 15| békességben meglapulva a fiatal cseresznyefa hajtásait számolgatta. Éppen
385 12| prüszkölt a jégmacska s a csészényi szeme akkorát villámlott,
386 14| egy hétig s megtanultam csigát esztergályozni. Elhatároztam,
387 15| ajtófélfához a nyitó-kapa, rajta a csikóbõr-tarisznya.~- No, Andráska, gyere szõlõt
388 14| visszaértünk, szülém lelke már a csillagok közül integetett le rám:~-
389 13| kapkodott a pesti orvos csillogó szemüvege után.~- A-ti-te,
390 12| felágaskodott, mint az oroszlán. Csillogott-villogott minden szõre szála, csattogott-pattogott
391 13| szivárványt szóró drágaköveket csillogtatott meg a baba szeme elõtt.~-
392 11| pedig az mindig nagy zajt csinál. A házak, a fák olyan különösek,
393 12| kõrösi takácsok álmukban se csinálnak olyant.~Hanem itt-ott le
394 14| magamban -, ilyent én is tudnék csinálni.~S már akkor hempergettem,
395 10| fõz õ az apukájának finom csipedett leveskét. Az apja pedig
396 15| se, azért se! - s akkorát csípett amannak a szárnya hegyén,
397 4| szúnyog.~- Hordjon el a gólya, csípjen el a fecske! - kiáltott
398 15| Mi van itt, mi van itt? - csipogja egyszerre valami vékony
399 8| az semmit. Mentõl jobban csitította volna szép szóval, annál
400 7| nézett haragosan. - Már a csizmád is rég elvitte volna a török,
401 12| sor. Meleg sapkája, bélelt csizmája, prémes bundája akárki fiának
402 8| vetett és ráesett a fejedelem csizmájára. Ott aztán úgy nyúlt végig,
403 10| kamrába motozott. A rossz csizmák közt válogatott, de egyik
404 11| kicsit elkezdett félni. Nem csoda, hiszen egyedül volt a nagy
405 11| egyszer csak megérkezett a csodaforráshoz.~Megállott s gyönyörködött
406 14| vettek, nem gyõztek rajta csodálkozni, hogy milyen nyugodt vagyok.~
407 13| egy híres szemorvossal, csodálkozott is, örült is, hogy nem várja
408 12| élsz te? - kérdezte Palkó csodálkozva.~- Majd mindjárt meglátod,
409 14| ébredtem föl. Apám szép csöndesen ült a padon, egyik kezével
410 13| fiúcska kis orrát az ékszer csöngõjével.~A gyerek kacagott, de nem
411 10| aputám - vígasztalta a csöppség -, fõzöt én teneted levestét,
412 13| jó barátom. Csupa ilyen csöppségeket dajkál, mint a mi bogaracskánk.
413 13| volna, hogy örült, mikor a csörgõje nyelét le bírta törni. Még
414 15| tanyára, de nincs még neki csöröghetnékje. Máskor a pecsenyében is
415 13| micsoda szép szemek! - csókolgatta az apa a könnyeket. - Mennyivel
416 10| ember erõvel kezet akart csókolni, ahogy belebújt a ruhába
417 6| volna el a hosszúságával, a csontja meg csak úgy zörgött, ha
418 9| fordult meg a Darvas Pista csoszogására, de az öreg hajdú titkolózva
419 6| török követ. Az akkorát csóvált a tar fején, hogy két hajdú
420 13| Istenem, milyen okos! - csudálkozott az apa és boldogan hintázta
421 14| esett ki belõle a vetélõ. Csudáltam, hogy nem hajol le érte
422 6| fejét a fejedelem ezen a csudán, akkor aztán gondolt egy
423 1| ne maradjon benne, mert csúfot mert ûzni a király személyébõl.~
424 10| Egyszer aztán megértette. Csúnya, zimankós téleleji idõben
425 3| bólintott, hogy az orrára csúszott a hegyes bársony süveg.~-
426 9| egy vadonatúj aranyat is csúsztatott a zsebébe. Az embereinek
427 13| Csupa ilyen csöppségeket dajkál, mint a mi bogaracskánk.
428 11| ágról ágra s olyan szépen dalolgatott, hogy mindenki gyönyörködve
429 15| pajtások, fák, füvek, virágok, dalos madarak?~Nincs még itt senki,
430 10| szomorú. Hanem nevetnél, danolnál te is, mint a többi emberek.~
431 12| világos ablakú õrházakra.~Egy darabig ezzel töltötte az idõt Palkó,
432 2| az urak, mint a kifüstölt darazsak. Maga Mátyás is megbánta
433 4| jókedvében rákoppantott a dárdavéggel a mindentudó fejebúbjára. -
434 12| Muki, Misike. Lesz olyan dáridó, hogy még a Bodri is mákos
435 3| király. Ûzték a szarvast, s dél idején terebélyes fák árnyában
436 4| megéheztem!~Az ám, de már délben megették a vacsorát, üres
437 12| neked a zsebemben egy kis déli maradékot. Nagyon szeretem
438 6| győzte étvággyal nagyon, déltájban akkorákat mordult föl a
439 15| keservesen. A párja talált valami dermedt legyecskét, de csak akkorát,
440 10| Mikor meghalt békességben, derült lélekkel, az egész határ
441 15| vidám szava, ahogy az ablak deszkáján ugrándoztak:~- Nyitni kék,
442 15| enyém, enyém! - kiáltotta diadalmasan. Hanem a másik se engedte
443 7| urak fejét.~- Haszontalan dibdáb népek vagytok, ti erdélyi
444 13| hazatért nem gyõzött vele dicsekedni, hogy máris milyen pompásan
445 8| tudománnyal kevés ember dicsekszik, ugye, urak? - fordult nevetve
446 5| tótok. Szent István király, dicsfénnyel a feje körül. Szent László,
447 5| festett a falra Mátyás király dicsõséges képe után.~Az elsõ képen
448 2| arannyal volt fölterítve a nagy diófa-asztal. Jutott ott hely mindenkinek,
449 15| ígérgeti milliószámra a diót.~Andráska azonban lábujjhegyre
450 9| nagyságos Rosszjancsi úr, nem döföm meg vele. Mit tehetek én
451 11| ült a patak partján, méhek döngicséltek, tarka lepkék játszadoztak
452 2| Annál biztosabb volt a dolgában az udvari könyvtáros. Az
453 7| õkegyelme, ha az ország dolgát kellett intézni.~- Nehéz
454 15| Andráska apja már ingujjban dolgozik, úgyis alig gyõzi a verejtéket
455 15| nedves barna, öröm lesz benne dolgozni. Oda is van már támasztva
456 10| elõtt soha üres kézzel nem dologtalankodott az aranykovács. Hanem akárhányszor
457 3| esett. Tudta, hogy mért dong a szúnyog és mért nem kukorékol
458 13| bársonydobozkát és szivárványt szóró drágaköveket csillogtatott meg a baba
459 13| odavitte a kalitkához, amelynek drótját örvendezve veregette a kanári.~-
460 10| valamivel szelídebben szólt a drótoshoz:~- Mit jársz télvíz idején
461 10| Kérek valami munkacska, drotoznyi, nagy jó uram.~- Ha csak
462 10| míg a felesége csendesen dúdolgatva vasalgatta a kis patyolatszoknyákat,
463 9| Nyilván ez hozta olyan dühbe, hogy csak úgy csattogott
464 9| most bizonyosan megkap. Dühösen fordult meg a Darvas Pista
465 9| Rosszjancsi most már szivart is dugott a vén hajdú szájába.~- Nagyon
466 4| mindentudó Vendel s úgy dugta bele az eleven parázsba.
467 14| leszek, ha megnövök.~De ebbe a mesterségbe aztán bele
468 3| fûben, urak - heveredett le ebéd után a király. - Tóbiás
469 6| oroszlánetetőhöz. Az éppen ebédelt: ette a szép pirosra sült
470 6| vitte is le hűségesen az ebédet mindennap és nem győzte
471 2| bevonult a nagy márványos ebédlõbe, hol csupa arannyal volt
472 15| kíváncsian tekintenek szét: ébredeznek-e már a jó pajtások, fák,
473 12| hanem azért mégis csak ébredj fel, mert mindjárt ott leszünk
474 3| napáldozat táján a király föl nem ébredt és össze nem kürtölte az
475 14| mellett. A nagy csendességre ébredtem föl. Apám szép csöndesen
476 14| a szél ütögette össze az ecetfák zúzmarás ágait: én mégis
477 10| köszönt alázatosan a drótos.~- Edd meg, ha jó - mordult rá
478 4| heprecsóré? Hol a hozzávaló edény?~- Ahol-a! - mutatott rá
479 14| Örültem annak, hogy az édesanyám mosóasszony, mert így legalább
480 14| és kiszóltam a konyhába édesanyámnak:~- Szülém, apám nyilván
481 11| azt mondta kicsi Jóska az édesanyjának: mégis csak legjobb kicsi
482 12| keservesen miákolt. Nyilván az édesanyját hívta. Az is lehet, hogy
483 10| emberek.~De karácsonyra az édesapa még szomorúbb lett. Egyetlen
484 13| verssel tudod köszönteni édesapádat!~- Happá... pá... apa! -
485 14| ez volt a szavajárása az édesapámnak. S mivel õ takácsmester
486 15| szalad be Andráska az édesapjához -, ugyancsak mondja ám már!~-
487 14| aludtam rajta. Ó, olyan édeseket sohase álmodtam többet,
488 5| Angyalok szálltak le az égbõl s fekete szemfödõvel takarták
489 15| édesapja a napocskát keresné az égen, de nem találja. Úgy elszundikált
490 15| bizonyosan nem itatunk utánad egereket. Vidd el békességben a fehér
491 4| vadászat nem sokat ért, egeret se láttak, nemhogy õzet,
492 4| mondani, hány foga van az egérnek, tudom pipaszárat fúrni
493 1| átnyújtotta a barátnak. - Használd egészséggel addig is, míg meglátogatlak.~
494 5| mint a harmadik festményen. Égette, rabolta, pusztította a
495 4| hajtotta magát kétrétbe a nagy égi meszelõ a király elõtt.~-
496 10| Csengõs nyulat, táncoló babát, égig érõ karácsonyfát?~- Nincs
497 15| csakugyan egész más színe van égnek, földnek, mint tegnap ilyenkor.
498 5| borzalom volt nézni. Lánggal égõ városok, véres csatamezõn
499 4| földtõl?~- Amennyire a föld az égtõl.~- Emberül megfeleltél,
500 3| szamár. Tudott az mindent az égvilágon, mert minden benne volt
|