abece-egvil | egy-e-halal | haldo-kisva | kisze-mocsa | modra-subat | sult-varju | varka-zuzma
Rész
501 4| minden tojást beletapasztott egy-egy marék sárba mindentudó Vendel
502 3| a fának.~Hosszú lábával egy-kettõre fönttermett s le is kiáltott
503 12| kevélykedett Palkó, hanem egyben nekiiramodott az útnak is,
504 5| emberségébõl. A szegény népnek meg egyebe sincs a kerek világon, mint
505 9| leszek én neki magam is. Én egyenesen a tömlöcbe csalogatom be,
506 10| mellé s a nagy üres házban egyes-egyedül maradt az aranykovács.~Ahogy
507 3| közül mindig magával hurcolt egyet-kettõt.~Most is úgy belemerült
508 10| édesapa még szomorúbb lett. Egyetlen Piroskáját megfojtotta a
509 5| királya lett az országnak, de egyforma árva, tehetetlen mindkettõ:
510 13| A gyerek nem látta meg egyiket se. Aztán odavitte a kalitkához,
511 10| Nincs nekem kívánságom se egyikre, se másikra. Azt szeretném,
512 12| holnap a nagy vadászat!~Egymaga volt Palkó a vasúti kocsiban,
513 15| legyecskét, de csak akkorát, hogy egymagának is kicsi volt kóstolónak
514 1| ijedelmük a gyöngyösieknek. Egymás sarkát taposta a király
515 13| külön-külön. S nem gyõztek egymásnak kérkedni vele, hogy hogy
516 14| se. Szegények vagyunk és egymáson kívül nincs senkink.~- Akkor
517 5| rongyos ember birkózott egymással a magyar koronáért s birkózás
518 7| mennek-mendegélnek a bükkfák hûvösében, egyszercsak elõhúz a fejedelem a tarisznyájából
519 4| faggatta a király.~- Tudom egyszeregyet, tudom kétszerkettõt; tudok
520 13| Erdõillat, friss lég, napsugár egyszeribe megizmosítaná.~Maga se igen
521 2| csúffá nem tesszük ezt az együgyû embert - súgta oda az udvari
522 2| van, mint mindnyájatoknak együttvéve - nevette el magát a király.
523 15| is kalács gyanánt esik az éhesnek. Nem pacsirtaszótól éled
524 6| cimborái:~- Siess, Péter, ehetnék a macskád!~Péter vitte is
525 5| telepedett a rabszolgaság sötét éjszakája. A török rabszolgái lettünk,
526 9| szépeket álmodott azon az éjszakán. S mikor reggel fölébredt,
527 14| tudtam rettegni a haláltól és éjszakára mindig odatoltam az ajtóhoz
528 10| aranykovács. Hanem akárhányszor éjszakával toldotta meg a nappalt,
529 11| üldözõbe vette, hogy zsákmányul ejtse. Repült, repült olyan gyorsan,
530 9| Lánc fan keszin-lábán, ekész pátran megnézhetjük.~A tábornok
531 14| ölelõ két karommal. Már ekkor nagyobbacska voltam, már
532 13| meg a fiúcska kis orrát az ékszer csöngõjével.~A gyerek kacagott,
533 7| de nekem is az lesz, ha elagyabugyálom azt a nagy mihaszna vadászt,
534 11| ûzõbe vették, itt is, ott is elállták az utat s õ így sóhajtott:~
535 9| szomorúan. Mint ahogy az olyan elárvult öreg emberhez illik, aki
536 1| megölelgette, hogy mindenki elbámult bele.~Bálint gyermekkori
537 7| jár olykor, majd máskor is elbeszélgetünk.~Azzal a favágó visszafordult,
538 7| vár karcsú tornya, azért elbúcsúzott az útmutatótól.~- No, innen
539 15| kukoricáért, amit a tyúkok elõl elcsenhet. Ilyen szegényesen él így
540 13| gyerekétõl. Annál jobban elcsudálkodott a gyors feleletre.~- Én
541 14| menni.~Nagy nyomorúságban éldegéltünk vagy két esztendeig. Most
542 12| amilyen te vagy!~- Láttam az elébb, mennyire szereted! Úgy
543 15| éhesnek. Nem pacsirtaszótól éled a tavasz.~Andráska búnak
544 12| hanem a másik még éppen elegendõ nagy volt arra, hogy ki
545 7| Zúgtak-morogtak is az urak eleget, hogy így asszonykirály,
546 5| A fõurakat azonban nem elégítette ki ez az okos beszéd. Össze-összesúgtak
547 9| vette, mikor már megint elejbe hurcolták a kakastollas
548 12| mindjárt meglátod, mennyire élek! - nevetett a macska s abban
549 1| jött, de a fekete sereg élén, körülfogatta a várost katonáival
550 11| örvendezett, jöttek a favágók éles fejszéikkel. S már felemelték
551 10| felesége van, annak játék az élet. Gondot felez, örömet kétszerez
552 11| sokat látott, hallott az életben.~Lám, a kicsi Jóska első
553 3| borult a király elé:~- Egy életem, egy halálom, fejemet neked
554 10| Ha csak ezt a rongyos életet össze nem foltozod - motyogta
555 7| Bor, vadászat az egész életetek. A munkával összevesztetek
556 14| hogy nyomorúság volt az életünk, de akkor nem tudtam. Örültem
557 2| lett volna, csakhogy azt elfelejtettek neki adni. Mégpedig szántszándékkal
558 5| megkezdõdött az osztozkodás. Elfelejtették akkorára az esztergomi képeket
559 10| Kerüljön csak vissza, barátom! elfelejtettem valamit.~Mire visszajöttek,
560 9| a bajuszáról meg végképp elfelejtkezett. Nyilván ez hozta olyan
561 10| találok benne vidám bohóságot. Elfogyott a tarka mese, kihullottak
562 10| virágszálam - gügyögött neki elfojtott sírással -, mi lesz most
563 13| vett a sírás s az apának is elfulladt a szava, mikor búcsút intett
564 14| falakon csurgott a pára s elfúlt a lélegzetem, ahogy megszólaltam:~-
565 4| mikor elment.~- Megmentem, elgyüttem, itt vágyom - keszegelt
566 14| vagyok.~De a harmadik nap elhagyott a nyugodalmam. Nem éreztem
567 8| az urak is jobbnak látták elhallgatni. Ami igaz, igaz: annak az
568 14| megtanultam csigát esztergályozni. Elhatároztam, hogy esztergályos leszek
569 4| meszelõ a király elõtt.~- Elhiszem, fiam - biccentett rá a
570 7| utat, annál kevésbé tudott eligazodni.~Ahogy tévelyeg elõre-hátra,
571 11| gondolkozott, míg egyszer csak elindult kicsi Jóska a nagy erdőbe,
572 15| a sapka s ijedtiben úgy eliramodott sapkástól, hogy Andráskának
573 14| kapámmal.~Másnap azonban eljött értem a keresztapám, aki
574 13| nap. Az apa belenézett, elkapta róla káprázó szemét, aztán
575 14| apámhoz! - toporzékoltam elkeseredetten.~Soha se felejtem el, micsoda
576 10| szemmel, ahogy az arckép elkezd mosolyogni. S hirtelen eszébe
577 15| válogat, most meg félnap is elkószál egy-két szem kukoricáért,
578 4| vigasztalta a király -, majd elküldelek én oda, ahol ezt is megtanulod.
579 3| a szép könyvben, én meg ellegelgetek ebben a szép zöld mezõben.~
580 2| A tudós könyvtáros úgy ellépkedett, mintha mindjárt meg akarná
581 13| patyolatvánkosok közé, akkorra már ellepte ibolyaszemét az ijedtség
582 11| oroszlán van az erdõben, elmentek nagy golyós puskákkal, kutyákkal,
583 14| a szívére szorított és elmondta, hogy most már nincs szép
584 8| haragudott meg, hanem szomorúan elmosolyodott:~- Illetlen tréfa volt,
585 10| volt, mint a másik. Aztán elmosolyogta magát s kifordult a szobába
586 11| patak medrében, eltiporva, elmosva mindent, mi útjában áll.
587 6| pótold ki, amit õk ketten elmulasztottak.~- Tessék rám bízni! - fogadkozott
588 11| virág... hogy lássa, hogyan élnek az állatok, virágok. Szép
589 2| REMETE~Sok nagy úrnak a nevét elnyelte az idõ, aki a Mátyás király
590 15| Látod, fiam, hogy nagyon elnyûtte a tél az aranyos bundájukat.
591 3| nyelveken, amiken semmi élõ ember nem beszél. Megmondta,
592 6| gondolt, melyikük eszi meg előbb a másikat.~Az oroszlán győzte
593 12| kergetnének, csakhogy minél elõbb odaérjek. Bizony Piros Palkó
594 9| fõnök urat most már végképp elöntötte a pulykaméreg.~- Hod mersz
595 6| vesznitértét látta. Nosza mindjárt elõhívatta a harmadik inasát, aki szintén
596 7| bükkfák hûvösében, egyszercsak elõhúz a fejedelem a tarisznyájából
597 3| királyom, van. A lovak elolvasgatnak ebben a szép könyvben, én
598 9| FOGLYA~Mikor ezt a történetet elõször mesélte az édesapám, olyan
599 1| húztak sátrat a nagy templom előtt, arany tálcán hordták föl
600 7| vadászt, aki úgy beáztatott elõtted! Olyan ügyefogyott ábrázata
601 5| mint lehetne Mátyás királyt elpusztítani.~Egyik így akarta, a másik
602 15| mind a két barázdabillegetõ elrepült. Sebaj, azért adott nekik
603 11| életben.~Lám, a kicsi Jóska első hallásra hitte s borzas
604 4| elõre-hátra, egyszer csak elsóhajtotta magát a király:~- Jaj, fiam,
605 3| nagy tudós s alázatosan elsompolygott a lovat keresni. De a harmadik
606 12| beszélek, a jégmacska.~- Hát élsz te? - kérdezte Palkó csodálkozva.~-
607 5| földje lett Magyarország. Elszállt innen a szabadság s helyébe
608 15| eltemetett szõlõvesszõk fölül elszedi a homokot a nyitó-kapa,
609 3| elnevették magukat, aztán elszéledtek aludni. Tóbiás mester pedig
610 10| rozsda s a falubeliek egész elszoktak onnan. Nem hívták már aranykovácsnak,
611 4| tudományért nem adok kenyeret.~Elszomorodott a cseh, szeplõs, vörös arcán
612 1| ennek nagyon, hanem bezzeg elszomorodtak a gyöngyösiek.~- Mi lesz
613 14| körül. És kimondhatatlanul elszomorodtam, mikor észrevettem, hogy
614 13| való azt látni.~- Mégis úgy elszorul a szívem. Rosszat sejtek -
615 15| égen, de nem találja. Úgy elszundikált biz az a felhõpaplan alatt,
616 1| király is alig tudott vele eltelni, mikor legelőször ott járt.
617 11| szegény kis virág félelemmel eltelve látta a felé rohanó árt,
618 15| idekint a világ. A télire eltemetett szõlõvesszõk fölül elszedi
619 10| tövébe az õ jókedvét is eltemették.~Jajgató fájdalomnak legjobb
620 7| fejedelemnél.~- No, isten éltesse a vadász urat, az is szép
621 7| esett meg vele egyszer, hogy eltévedt a rengeteg közepén. Mentül
622 4| nemhogy õzet, de azért úgy eltévedtek, mint hangya a búzában.
623 11| alá a kis patak medrében, eltiporva, elmosva mindent, mi útjában
624 4| úgy omlottak a könnyei, eltört a mécsese a két porontynak
625 2| õszinteséget. Tréfával akarta elütni hívei bosszúságát.~- Tegyünk
626 12| idõt Palkó, hanem aztán elunta a mulatságot, hátradûlt
627 1| a király semmit, de úgy elváltozott a színében, mikor a lovára
628 5| a harang:~- Magyar urak, elvégeztem a dolgom. Nézzétek meg,
629 9| Isten adta, Hroziancsik elveszi.~Bizony elvette, mert mire
630 8| panaszkodott régi méltósága elvesztése miatt.~ ~
631 9| Hroziancsik elveszi.~Bizony elvette, mert mire Darvas Pista
632 14| aki esztergályos volt és elvezetett õhozzájuk. Ott voltam egy
633 3| pásztor, Tóbiás mester pedig elvihogta magát:~- Hihi! Lovat a szarkafészekben!
634 7| Már a csizmád is rég elvitte volna a török, ha éntõlem
635 9| a mi városkánknak minden embere. Kidoboltatta Hroziancsik,
636 9| csúsztatott a zsebébe. Az embereinek pedig kiadta a parancsot,
637 3| TÓBIÁS MESTER~Jó embereivel, hív szolgáival, válogatott
638 4| valamit azoktól a tudatlan emberektõl? - nevetett a király s jókedvében
639 9| a bosszúját az istenadta emberen, de bizony nem sokra ment
640 9| adott az Isten, osztán ilyen emberformájú vagyok vele?~Rosszjancsi
641 9| ahogy az olyan elárvult öreg emberhez illik, aki a város hajdúja
642 5| vagytok, megéltek a magatok emberségébõl. A szegény népnek meg egyebe
643 10| Szorgalmának maga látta hasznát, emberségtudásáért mindenki szerette, jó szívét
644 7| utóvégre igazmondás nem emberszólás.~- Hát az igazság lesz-e,
645 4| Amennyire a föld az égtõl.~- Emberül megfeleltél, Vendel. No,
646 12| csatorna mögé, tán föl se emeli, míg az esõ ki nem önti
647 5| fõuraknak. Zúgolódtak is emiatt sokat az udvari népek.~-
648 14| megsajnáltam. Többet nem igen emlegettem az apámat s a temetõbe se
649 3| fakó, te felelsz érte.~- Engedelmet kérek - tette az orrára
650 10| teremtéssel?~- Nagy baj érte engement - fakadt sírva a drótos -
651 13| sírva az anya. Az apa pedig engesztelõleg ölelte meg.~- Nekem most
652 10| mondta a tótnak -, munka énnálam nem akad, hanem vegye föl
653 7| ember? Hát mit mondtál te énrólam tegnap a bodolai erdõben?~
654 7| elvitte volna a török, ha éntõlem nem félne.~- Csitt asszony! -
655 7| fejedelem is meg van elégedve énvelem. Nem olyan rossz ember ám
656 15| IDEJÉN~Idebent a városban enyhe idõ járogat már. A nagy
657 10| sírva a drótos - meghalt az enyim felesig.~Nekopogi kovács
658 15| Hanem kint a tanyák közt még éppenséggel nincs valami víg világ.
659 11| kis madárka, nyulacska, erdei virág... hogy lássa, hogyan
660 7| Ki én, két huszasért akár Erdélybõl is - örvendett a favágó. -
661 4| atyámfia, azt meg is kell érdemelni - mondta a király. - Mit
662 10| aranykovácsot!~De meg is érdemelte Balogh Demeter, hogy jól
663 9| majd a katufrékjára az az érdemjel, amit most bizonyosan megkap.
664 11| elindult kicsi Jóska a nagy erdőbe, a csodaforrás felé.~Senki
665 11| kinn lenni a szabadban, erdőben, mezőben. Addig-addig gondolkozott,
666 7| kettõt, ha kivezetsz az erdõbõl.~- Ki én, két huszasért
667 13| mint a mi bogaracskánk. Erdõillat, friss lég, napsugár egyszeribe
668 4| ment, egyszer még a palotai erdõkbe is kivitte vadászni.~No,
669 7| oda vadászgatott a bodolai erdõkben.~Ott esett meg vele egyszer,
670 3| ni, az érparton, a másik erdõszélen!~Nem telt bele egy jó harapásnyi
671 15| Hanem Andráska, ahogy az ereszet alul szétnéz a világban,
672 2| Mátyás is szívesen beszédbe ereszkedett vele, ha a barlangja körül
673 13| kiáltott az apa rekedten s úgy érezte, mintha valami jeges kéz
674 7| várba. Nem a legjobbkor érkezett, nagyon rossz kedvben találta
675 10| az üllõhöz lépett, hogy érne õ rá a sírásra, mikor úgy
676 6| nézése, fejedelmi a tartása, erő minden mozdulata.~- Tisztelete
677 10| nyulat, táncoló babát, égig érõ karácsonyfát?~- Nincs nekem
678 13| mosolyogva fogadta õket és erõsen megszorította az apa kezét.~-
679 14| havas halomra, mintha õ is erõsítette volna szülém szavát:~- Ne
680 13| kérkedni vele, hogy hogy erõsödik, szépül a gyerek.~- Valóságos
681 10| magának?~Szegény tót ember erõvel kezet akart csókolni, ahogy
682 3| fakót! Ott legel ni, az érparton, a másik erdõszélen!~Nem
683 5| kegyelme csinált esztergomi érseket. Hálából õ tüzelt legjobban
684 3| elõre.~Azzal elõvette az erszényét, de biz abban nem volt egyéb
685 4| ténfergett körülötte, alig értek a térdéig.~- Vendel vágyom -
686 14| kapámmal.~Másnap azonban eljött értem a keresztapám, aki esztergályos
687 3| mester pedig meg nem tudta érteni, hogy mit nevetnek most
688 3| mindig a könyveket bújta. Értett olyan nyelveken, amiken
689 10| pedig nagy, nagy melegséget érzett a szíve körül, ahogy odaállt
690 13| hogy máris milyen pompásan érzi magát a gyerek odakint.~-
691 9| édesapám -, de mikor ez az eset megesett, akkor se sírni,
692 12| varjak, ha Palkó nélkül esnék meg holnap a nagy vadászat!~
693 12| fölött a háztetõ szélén, az esõfogó csatornában. Õ tudta, a
694 4| legyintett a király. - Esõs idõben ennek a tudománynak
695 2| Azt tartották róla, hogy ésszel van tele a feje búbjától
696 11| mondotta el Sári néni egy téli estén, mikor a kemence körül ültünk.
697 10| megirigyelhette volna. S mikor estenként letette a kormos bõrkötõt
698 12| Palkó pajtás, szombaton estére az irtási majorba. Csengõs
699 2| zúgolódva.~- Azért, mert több esze van, mint mindnyájatoknak
700 12| volna meg egy vak lóért. Esze-lelke ott járt már az irtási majorban,
701 10| kovács története jár az eszemben. Úgy, ahogy tõle magától
702 2| pedig õ nem igen szokott észért a szomszédba menni.~Egyszer
703 3| mester olasz tudós volt s az eszével szolgálta a királyt. Szörnyû
704 6| kettő arra gondolt, melyikük eszi meg előbb a másikat.~Az
705 14| nyomorúságban éldegéltünk vagy két esztendeig. Most már tudom, hogy nyomorúság
706 6| gondját viseltesse, mert száz esztendőben egyszer ha találni ilyen
707 4| megtanulod. Eredj te fél esztendõre iskolába a szegedi juhászok
708 14| hétig s megtanultam csigát esztergályozni. Elhatároztam, hogy esztergályos
709 5| annál ijesztõbb.~Ettõl fogva Esztergom várában fújták a követ az
710 6| Mindjárt oda is intett az étekfogói közül egyet, Karó Péter
711 1| étvággyal hányták a sok jó ételt a gallérjuk mögé. Hanem
712 3| bizonyosan a farkasok ették meg a fakót.~- Farkasok
713 11| nyílpuskáját s bizonyára ettől tartott a jegyzőék kutyája,
714 5| lehetett annál ijesztõbb.~Ettõl fogva Esztergom várában
715 14| szövõszék árnyékában!~Négy-öt éves lehettem, mikor utoljára
716 1| lakomát, hogy belefáradt az evésbe a fekete sereg. S másnap
717 3| kirakott a nyele. Azóta se evett a magyar pásztor olyan bicskával
718 15| füstösfejû cinege, de biz ezek nem vigasztalták meg Andráskát.
719 13| könnyeket. - Mennyivel szebbek ezeknél a bolondságoknál!~Azzal
720 3| beszél. Megmondta, hogy ezer esztendõvel ezelõtt ezen
721 10| altatója a munka. Most még ezerszer jobban szerette a kislányát,
722 11| változott. Szép kis aranytollú, ezüsthangú madár lett belõle. Sûrû
723 7| székely -, látod, milyen nagy fába vágtam a kis fejszém. Nem
724 4| Vendel, mi az a minden! - faggatta a király.~- Tudom egyszeregyet,
725 12| ablak be nem lett volna fagyva. De bizony szõtt arra tél
726 3| nézz csak körül abból a fahegybõl, hátha látsz valami szépet.~
727 10| jókedvét is eltemették.~Jajgató fájdalomnak legjobb altatója a munka.
728 14| az anyám jajveszékelésén fakadtam sírva s csak akkor szorult
729 5| nagy király. - Nem a nagy fáknak kell a támaszték, hanem
730 3| jó harapásnyi idõ, már a fakón ült a király, de addig el
731 5| címerterembe. Tele voltak annak falai festve gyönyörû történeti
732 4| volt a tarisznya, sehol egy falat harapnivaló, mindössze az
733 10| pedig nekifordult arccal a falnak, hogy kisírja magát, de
734 1| akasztott le mosolyogva a falról egy aranyláncot.~- Nem az
735 10| mûhelyben belepte a rozsda s a falubeliek egész elszoktak onnan. Nem
736 9| most már temlecben ül. Lánc fan keszin-lábán, ekész pátran
737 3| csizmát s nekirugaszkodni a fának.~Hosszú lábával egy-kettõre
738 4| iskola nincs ott, se könyv - fanyalodott el Vendel képe. - Nem konyítanak
739 1| király szigorú szavát.~- Ne fáraszd magadat, Bálint barátom!
740 12| prémjét tavaly ilyenkor még farkas hordta bundának. No, de
741 15| illegnek-billegnek a sarkában, hosszú farkukat táncoltatva.~- Mi van itt,
742 7| mire kivágod ezt a nagy fát?~- Egy máriás-huszast.~-
743 2| mindnyájunknál többre tartod azt a fatalpú remetét? - kérdezték tõle
744 11| javában örvendezett, jöttek a favágók éles fejszéikkel. S már
745 7| Illés. Meg is tesszük udvari favágónak.~Meg is tették s szókimondó
746 7| belõle egyet. Megkínálja a favágót is, aki ugyancsak nyalogatja
747 10| a bundát. Ebben majd nem fázik.~Míg a drótos hálálkodva
748 4| el a gólya, csípjen el a fecske! - kiáltott rá bosszúsan
749 9| kedvében találják. Annyi fegyver van nála, se szeri, se száma.~-
750 15| egész öltözködése, hogy a fejébe nyomta a nagy sapkát. De
751 4| dárdavéggel a mindentudó fejebúbjára. - Ládd, megvan a tudomány,
752 7| országnak olyan dolga, amibe a fejedelemasszony bele nem ártotta volna magát.
753 7| híven szolgálta fejedelmét, fejedelemasszonyát.~ ~
754 7| hüledezett Apaffy. - A fejedelemasszonyról beszélsz?~- Arról ám, arról
755 6| jegyezték föl, hogy a nagyságos fejedelemben oroszlántermészet lakozott
756 7| megint? - nevette el magát a fejedelemné.~- Az csak az okos ember,
757 7| bizony udvari vadász vagyok a fejedelemnél.~- No, isten éltesse a vadász
758 7| ASSZONYKIRÁLY~Apaffy Mihály erdélyi fejedelemrõl azt jegyezték föl az íródeákok,
759 7| asszony.~- Sohase láttam ilyen fejedelmet, mint te vagy - nézett haragosan. -
760 7| haláláig híven szolgálta fejedelmét, fejedelemasszonyát.~ ~
761 2| kocsin járjon.~- Lenyelem a fejem, ha csúffá nem tesszük ezt
762 7| nem hordhatom mindig a fejemen - ez volt neki a szavajárása.~
763 3| Egy életem, egy halálom, fejemet neked ajánlom, de a fakót
764 3| Mátrában.~- Pardon-grácia fejemnek - somfordált oda a király
765 15| hajtásait számolgatta. Éppen a fejére esett a jámbornak a sapka
766 15| szeme.~Jó az isten, akinek fejet adott, ád hozzá sapkát is,
767 7| elõre-hátra, egyszer csak fejszecsattogást hall valahol a környéken.
768 11| fejszéikkel. S már felemelték nagy fejszéiket, hogy levágják, feldarabolják,
769 11| örvendezett, jöttek a favágók éles fejszéikkel. S már felemelték nagy fejszéiket,
770 7| milyen nagy fába vágtam a kis fejszém. Nem is akarja fogni sehogy
771 8| Takaros ebállat volt, hegyes fejû, kajla fülû, horgas inú,
772 14| köhögés, hogy le kellett neki feküdni a lócára. Olyankor ügyetlen
773 12| abban a percben akkorára felágaskodott, mint az oroszlán. Csillogott-villogott
774 13| pa-papp-pa... - gügyögte a gyerek felágaskodva és tapogatva kereste az
775 11| fejszéiket, hogy levágják, feldarabolják, midõn ijedtében így sóhajtott:~
776 9| alázatosan. - Sok pájunk folt fele. De most már temlecben ül.
777 11| jóízûen aludtak. Mikor reggel felébredt, azt mondta kicsi Jóska
778 11| volt s egyre közeledett feléje.~Mit tegyen most, mi legyen
779 14| elkeseredetten.~Soha se felejtem el, micsoda ijedelemmel
780 2| Mégpedig szántszándékkal felejtették el, ahogy a sok nevetésre
781 4| Te vagy-e az, Vendel? - felejtkezett rá a király.~- Testestõl-lelkestõl.~-
782 6| gondját viseltettem! Attól félek, ország-világ kinevet, ha
783 11| áll. A szegény kis virág félelemmel eltelve látta a felé rohanó
784 13| jobban elcsudálkodott a gyors feleletre.~- Én nem bánom, ha te jónak
785 3| ha kár nem ért volna - feleli rá a király.~- Kis kár nem
786 2| amire maga se tudott volna felelni:~- Azt mondd meg, te remete,
787 3| Elveszett a fakó, te felelsz érte.~- Engedelmet kérek -
788 11| éles fejszéikkel. S már felemelték nagy fejszéiket, hogy levágják,
789 13| gyerekkel s jókedvûen szólni a feleségéhez:~- Helyre kis legény ez,
790 7| bezzeg könnyû volt az a feleségének, híres Bornemissza Annának.
791 7| rossz kedvben találta a feleségét. Adóért küldött a török
792 10| drótos - meghalt az enyim felesig.~Nekopogi kovács hirtelen
793 10| annak játék az élet. Gondot felez, örömet kétszerez a jó asszony
794 4| vigyorogva a mocsárra s könyökig felgyûrte a köntösét. - Rakj tüzet,
795 15| Úgy elszundikált biz az a felhõpaplan alatt, hogy nyilván ki se
796 13| ha nem látogatnád meg - felhõsödött el az apa homloka. - Attól
797 11| félt, mert kezében tartotta felhúzva nyílpuskáját s bizonyára
798 9| pajuszt nekem hoszni.~- No, ne féljen, nagyságos Rosszjancsi úr,
799 15| pecsenyében is válogat, most meg félnap is elkószál egy-két szem
800 7| a török, ha éntõlem nem félne.~- Csitt asszony! - ütött
801 11| most egy kicsit elkezdett félni. Nem csoda, hiszen egyedül
802 10| bodrosszõrû sapkácskát. S úgy felöltöztette a kis tót lányt, hogy öröm
803 12| volt neki, öt szál az egyik felõl, három szál az ábrázata
804 8| fejedelem megdöbbenve húzódott félre a nekidühödött állat elõl.
805 10| ládájából az aranyhajú Piroska féltve õrizgetett ruháit. A jó
806 1| ennél a biztatásnál. Úgy felugrott ijedtében, hogy Mátyás alig
807 2| vele szóba állni. Csak úgy félvállról vetette oda neki a kérdést:~-
808 11| koronájú fa lett belõle. Ott fenn állt a hegytetõn s büszkén
809 10| madárszótól az erdõ.~- Szemem fénye, aranyos pintyõkém - simogatta
810 6| oroszlánnak, mint a szeme fényének. Mindjárt oda is intett
811 13| hogy vigyázzon a szemünk fényére. Tudod, milyen az anyaszív?~
812 5| Az elsõ képen egy koronás férfi aludt a magyar trónusban.
813 10| nem lehetne annál szebbet festeni az oltárra! Csak szereti
814 5| csinált ott a festõ? Öt képet festett a falra Mátyás király dicsõséges
815 5| amilyen képeket én a falra festettem. Jaj lesz Magyarországnak,
816 5| ország, mint a harmadik festményen. Égette, rabolta, pusztította
817 5| az esztergomi képeket a festõjükkel együtt. Olyan királyt kerestek,
818 5| pedig sietett betuszkolni a festõt a palota másik végén az
819 9| hajdú szájába.~- Nagyon feszedelmes?~- Bíz az még harap is,
820 4| hány sugara van a napnak - feszítette ki kevélyen a mellét Vendel.~-
821 12| csizmája, prémes bundája akárki fiának lehet. De kinek van olyan
822 15| békességben meglapulva a fiatal cseresznyefa hajtásait számolgatta.
823 9| utcára, olyan kopasz szájú figura lett belõle, hogy minden
824 13| valója akadt az íróasztala fiókjában.~Õsz vége felé egyszer azzal
825 13| kezét az apa örömmel.~A fiúcskát õ maga vitte a gyerektelepre.
826 3| iskolába Tóbiás mestert. Meg is fizetem érte a tandíjat elõre.~Azzal
827 1| gondját a méhecskéimnek, meg a fodormenta virágaimnak?~- No, jól van,
828 9| Egy gonosz lázadót akarok föladni.~Rosszjancsi úr úgy megszelídült,
829 10| elé. A tükör alatt volt fölakasztva a kislánya arcképe, oda-odaállt
830 13| Az apa vidám szava mégis földerítette egy kicsit.~- Majd megerõsödik
831 14| nincs.~Megakadt a szemem a földesúrék kriptáján. Márványangyal
832 14| Haragudtam, hogy olyan sok földet hánynak a koporsójára, de
833 10| hozzámenõket nem eresztette be. Földjét, szõlejét fölverte a gaz,
834 15| egész más színe van égnek, földnek, mint tegnap ilyenkor. Az
835 13| ahogy a rózsaszín ágyacska fölé hajolt. Karácsonytól húsvétig
836 9| éjszakán. S mikor reggel fölébredt, még nagyobb volt a gyönyörûsége.
837 12| gyere le. Leugrani nem mert, fölfelé menni nem tudott a süppedõs
838 12| Inkább még a gallérját is fölgyûrette vele, csak a közül nézett
839 13| aztán odavitte a gyereket és fölhajtva az állacskáját, belenézette
840 6| Mihályról sok derék dolgot följegyeztek az íródeákjai, csak éppen
841 14| magamat, hogy másnap majd fölkaparom én azt onnan a kis kapámmal.~
842 7| visszafordult, a fejedelem pedig fölkocogott a várba. Nem a legjobbkor
843 13| pillanatnyi világosságot!~Föllebbent a függöny sarka s az apa
844 1| neki. Azzal kapta magát, föllovagolt Budára, ahol a király nagyon
845 12| idehallik a csengése.~Palkó fölnyitotta a szemét; a kalauz állt
846 5| mikor egyszer megint csak fölpattant az ajtó. Ott állt a küszöbön
847 9| bizonyosan annak örült, hogy majd föltámad még a magyar szabadság.
848 12| fölött:~- Miau, miau, miau!~Föltekint Piros Palkó, hát egy istenadta
849 2| erre a biztatásra sem mert föltekinteni s a nagytudományú udvari
850 2| hol csupa arannyal volt fölterítve a nagy diófa-asztal. Jutott
851 15| eltemetett szõlõvesszõk fölül elszedi a homokot a nyitó-kapa,
852 3| öreg Tóbiáson. - Én majd fölülök a nádor lovára, a nádor
853 10| eresztette be. Földjét, szõlejét fölverte a gaz, eszébe se jutott
854 15| elõtt kaparászgatnak, majd fölvetik az udvart keserves szavukkal:~-
855 1| is sokat kérette magát. Fölvette az ünneplõ ruháját és kiballagott
856 2| nevette el magát a király. Fölzúdultak erre az urak, mint a kifüstölt
857 3| Hosszú lábával egy-kettõre fönttermett s le is kiáltott csúfolódva:~-
858 7| szólította meg a fejedelem.~- Fogadj isten, vadász úr - biccentett
859 5| kunokat. Nagy Lajos, amikor fogadja idegen fejedelmek udvarló
860 12| arra akármelyiketekkel fogadok egy lyukas krajcárba.~ ~
861 13| Ott az orvos mosolyogva fogadta õket és erõsen megszorította
862 2| éppen a király mellett.~- Fogj hozzá, szolgám - merítette
863 9| DARVAS PISTA FOGLYA~Mikor ezt a történetet elõször
864 5| mint az úrnak. Mindig annak fogod pártját, mindig azzal beszélsz
865 4| mindentudónak. - Két gyerekedet itt fogom magamnál, te pedig nézz
866 4| MINDENTUDÓ~Kancsó fülû, lapát fogú, hosszú sovány ember állított
867 13| neki, hogy semmit se tud! - fojtogatta ilyenkor a keserûség az
868 9| se száma.~- Hat katonáfal fokatom el - borzongatta végig a
869 9| pajuszos lászadót az este fokattam el - hajlongott Hroziancsik
870 9| Hroziancsik:~- Nisd ki a foklyot!~Az ajtó megnyílt, de a
871 9| alázatosan. - Sok pájunk folt fele. De most már temlecben
872 10| rongyos életet össze nem foltozod - motyogta a kovács s keserûen
873 12| is lehet, hogy Palkóhoz folyamodott a maga nyelvén:~- Az Isten
874 11| KICSI JÓSKA~Folyón innen, patakon túl, a nagy
875 9| szemébe mondta a kerületi fõnöknek:~- Nem lennék én még kiskirály
876 2| inkább a kést-villát forgassuk helyette.~Azzal az egész
877 1| hogy most királyi pálcát forgatok a kezemben - húzta oda a
878 10| szõleje s rakással az ezüst forint a ládafiában.~- Könnyû neki -
879 14| akkor hempergettem, gyúrtam, formáltam is a havat a sírhalom fölött
880 11| azért mégis remegve vett a forrásból néhány csepp vizet s amikor
881 1| sehol az országban olyan foszlóbélű selyem cipót nem tudtak
882 5| fújták a követ az ármánykodó fõurak. Vitéz János volt ott a
883 10| patkódarabokat: azokból fõz õ az apukájának finom csipedett
884 10| vígasztalta a csöppség -, fõzöt én teneted levestét, de
885 3| egyet ebben a szép bársony fûben, urak - heveredett le ebéd
886 13| világosságot!~Föllebbent a függöny sarka s az apa megtántorodott.
887 12| tél olyan gyönyörû virágos függönyt, hogy a kõrösi takácsok
888 13| amelyik az ágya végében függött a falon.~- Nézze meg az
889 13| valaki azt súgta volna a fülébe:~- Megállj, hiszen az anyja
890 5| hogy egyszer a királynak a fülét is megütötte a szóbeszéd.
891 6| szeme az oroszlánketrecre. Fülön is fogta mindjárt Karó Pétert:~-
892 12| a szegény cicusra s úgy fültövön találta bombázni a megriadt
893 15| sövény ágai közt bujkált két füstösfejû cinege, de biz ezek nem
894 9| subát. Legédesebb álmából fütyörészte fel a nagy urat s észre
895 9| az öreg hajdúra, mikor a fütyülésen kapták.~- Magamnak fütyültem
896 9| Gondoltam, hogy ha valami szépen fütyülök, megin adat érte ingyen
897 15| neki van a legrikoltóbb fütyülõje, de hol jár még ilyenkor
898 9| sírt, se nem nevetett, csak fütyült. Mégpedig azt se valami
899 9| fütyülésen kapták.~- Magamnak fütyültem én, nem másnak, nagyságos
900 15| már a jó pajtások, fák, füvek, virágok, dalos madarak?~
901 5| fogva Esztergom várában fújták a követ az ármánykodó fõurak.
902 3| jobbra-balra. Mégiscsak furcsállotta, hogy õ udvari tudós létére
903 4| egérnek, tudom pipaszárat fúrni a lószõrbõl.~- No, ezt jól
904 6| ország-világ kinevet, ha híre futamodik a három oroszlánetetõnek.~
905 6| hajlongott az új méltóság s futott mindjárt az oroszlánetetőhöz.
906 11| rengetegben. Amerre ment, futottak bezzeg a vadállatok, mert
907 9| Pálék nagy fekete macskája fúva, prüszkölve s akkorát karmolt
908 10| mûhelyajtót. És megint búgott a fúvó, szállt a szikra, csattogott
909 3| belemerült az olvasásba a galagonya-bokrok alatt, hogy egy szót se
910 14| szobrásztól hallottam, aki galambősz hajával, hosszú fehér szakállával
911 12| levetkõzni.~Inkább még a gallérját is fölgyûrette vele, csak
912 1| hányták a sok jó ételt a gallérjuk mögé. Hanem azért a királynak
913 10| Földjét, szõlejét fölverte a gaz, eszébe se jutott neki.
914 5| a beszéd! - helyeselte a gazdag Szapolyai s olyan büszkén
915 5| hanem a kis bokroknak. Ti gazdagok vagytok, hatalmasak vagytok,
916 8| csattogtatva ugrott neki a gazdájának. A fejedelem megdöbbenve
917 10| mert így gyarapodott a gazdaság. Volt már háza, földje,
918 10| bocskorában didergett a tót s gémberedett kezecskéjét félénken nyújtogatta
919 6| nekigömbölyödtél mostanában? Valóságos gerenda lesz már a karóból.~- Nekem
920 13| ibolyaszín szemek s két gömbölyû kis kéz kapkodott a pesti
921 6| lett, Karó Péter meg egyre gömbölyűbb. Egyszer Apaffynak is szemet
922 3| vállán, bocskor a lábán, görbe bot a kezében, illedelmes
923 2| el, ahogy a sok nevetésre görbült szájról látta. Arra aztán
924 1| a bíró egyszerre kétrét görnyedt ijedtében. Marasztalta volna
925 1| asszonyok.~- Biz ezt, királyom, Göröngyösnek hívják - vallotta egy kicsit
926 4| szúnyog.~- Hordjon el a gólya, csípjen el a fecske! -
927 11| az erdõben, elmentek nagy golyós puskákkal, kutyákkal, ûzõbe
928 15| sincs még kinek sütni - gondolja magában.~- Édesapám - szólal
929 2| uram - felelte a remete gondolkozás nélkül.~Lett erre olyan
930 11| erdőben, mezőben. Addig-addig gondolkozott, míg egyszer csak elindult
931 10| van, annak játék az élet. Gondot felez, örömet kétszerez
932 12| szemébõl az álmot, megállt a gõzös. Ahogy leugrott róla, a
933 14| teknõ, a szoba tele volt gõzzel, a falakon csurgott a pára
934 10| öröm volt nézni.~- Csupa grófkisasszony lette a Hanka - kacagott
935 12| istenadta szegény kis cica gubbaszkodik a feje fölött a háztetõ
936 3| vissza a könyvébe s ki se gubódzott belõle addig, míg napáldozat
937 10| Piroskával.~- Kicsi virágszálam - gügyögött neki elfojtott sírással -,
938 13| pa... pa-papp-pa... - gügyögte a gyerek felágaskodva és
939 3| összekarmolászva, megtépett gúnyában borult a király elé:~- Egy
940 10| õrizgetett ruháit. A jó meleg gúnyácskát, a bélelt kis cipõket, a
941 10| õket nézni. Szellõs nyári gúnyájában, rongyos bocskorában didergett
942 7| mondta a favágó. - Itt a gunyhóm az erdõszélben, nézzen be
943 3| te pedig hazakutyagolsz gyalogszerrel vagy nádparipán, ahogy jobban
944 5| markukban.~Találtak is ilyen gyámoltalan bábut. Megválasztották királynak
945 10| örült õ nagyon, mert így gyarapodott a gazdaság. Volt már háza,
946 5| angyalait a haragos Isten s azok gyászszemfödelet borítottak a halott országra.
947 4| vállára a mindentudónak. - Két gyerekedet itt fogom magamnál, te pedig
948 15| túl a tengeren a szerecsen gyerekeknek ígérgeti milliószámra a
949 13| hogy az anya megválik a gyerekétõl. Annál jobban elcsudálkodott
950 13| múlva már kikocsizott a gyerekhez. Mikor hazajött, remegve
951 13| ágy szélén nevetgélni a gyerekkel s jókedvûen szólni a feleségéhez:~-
952 14| veszek belőle.~*~Én bizony gyerekkoromban soha sem gondoltam arra,
953 12| Föl is villant a Palkó gyereknek a szeme, ahogy a cirmost
954 13| fiúcskát õ maga vitte a gyerektelepre. Mikor hazatért nem gyõzött
955 13| Beadnánk a legényt valami gyereküdülõ helyre. Tudok egyet, amelyiknek
956 1| mindenki elbámult bele.~Bálint gyermekkori tanítómestere volt Hunyadi
957 1| a Mátrában az őzeket.~- Gyertek, urak, nézzétek meg, mit
958 14| szivárványt lehetett látni a gyertya körül a sûrû vízpárától.
959 2| kardjához.~- Sose bántsd azt a gyíklesõt, hívem - ütött a vállára
960 13| kis legény ez, anyja, csak gyöngécske egy kicsit.~Az anya vézna,
961 1| mert ott még a kutya is gyöngyösen jár.~ ~
962 1| múlva már megint benézett Gyöngyösre cipót enni. De már akkor
963 11| csodaforráshoz.~Megállott s gyönyörködött a gyöngyöző csodaforrás
964 11| dalolgatott, hogy mindenki gyönyörködve hallgatta...~De egyszer
965 11| a legbátrabb a világon: gyönyörű oroszlán lett belőle. Olyan
966 9| fölébredt, még nagyobb volt a gyönyörûsége. A hatalmas vendég megérkezett
967 13| jobban elcsudálkodott a gyors feleletre.~- Én nem bánom,
968 11| ejtse. Repült, repült olyan gyorsan, amint csak tudott, de üldözõje
969 15| ingujjban dolgozik, úgyis alig gyõzi a verejtéket törülgetni,
970 7| cselekedte, hogyha már nem gyõzte tûrömfûvel, akkor hátatfordított
971 14| szalmanyoszolyára és én nem gyõztem melengetni, takargatni ölelõ
972 12| sebtiben olyan kemény hógolyót gyúrt össze, hogy akár Bécset
973 1| többet az asztalra.~Maga gyúrta, maga szakajtotta másnap
974 14| már akkor hempergettem, gyúrtam, formáltam is a havat a
975 3| hadnagyéra, a sereghajtó hadnagy a tiedre, te pedig hazakutyagolsz
976 3| kunkapitány a sereghajtó hadnagyéra, a sereghajtó hadnagy a
977 5| véres csatamezõn haldokló hadseregek voltak rajta.~A negyedik
978 14| Lelkem, kicsikém, ne hagyjuk el egymást!~Észrevettem,
979 15| megszellõztetni.~Jaj, dehogy hagyná pedig itthon Andráska a
980 3| nevetett a király -, itt hagyom zálogba a bicskámat!~Ezüst
981 14| beváltotta, amit ígért. Nem hagyott el a halálban sem.~ ~
982 9| Rosszjancsi úrnak bizony hajat se sokat adott az Isten,
983 9| emberhez illik, aki a város hajdúja volt a boldogabb idõkben,
984 7| mogyoróhájjal megkenetlek?~A hajdúk már suhogtatták is a mogyorópálcákat,
985 9| mikor a német világ bejött, hajdúnak se kellett a magyar ember.
986 9| savószínû szemét az öreg hajdúra, mikor a fütyülésen kapták.~-
987 9| ölelgette a nagy úr a szegény hajdút s még egy vadonatúj aranyat
988 15| fejét a sapkából, közéjük hajította a madaraknak, s huss, mind
989 1| segedelemért.~- A te szavadra hajlik a király - könyörögtek neki. -
990 13| finom és gyönge, mint a hajnalka-virág s úgyis borzongatta végig-végig
991 13| valami rettegés, mint szél a hajnalka-virágot. Az apa vidám szava mégis
992 14| vetélõ. Csudáltam, hogy nem hajol le érte és kiszóltam a konyhába
993 13| rózsaszín ágyacska fölé hajolt. Karácsonytól húsvétig nem
994 9| hogy soha többet ki nem hajt a bajusza.~Bolond világ
995 15| meglapulva a fiatal cseresznyefa hajtásait számolgatta. Éppen a fejére
996 13| az apa, ahogy a telepre hajtattak.~Ott az orvos mosolyogva
997 4| térdéig.~- Vendel vágyom - hajtotta magát kétrétbe a nagy égi
998 11| fejecskéjét édesanyja ölébe hajtva, gondolta magában, hogy
999 5| csinált esztergomi érseket. Hálából õ tüzelt legjobban királya
1000 7| s szókimondó Szür Illés haláláig híven szolgálta fejedelmét,
1001 14| ígért. Nem hagyott el a halálban sem.~ ~
1002 4| Nem is gyõzött a király hálálkodni, meg is kérdezte mindjárt
1003 10| nem fázik.~Míg a drótos hálálkodva öltözködött, Nekopogi kovács
1004 3| király elé:~- Egy életem, egy halálom, fejemet neked ajánlom,
1005 14| voltam, már tudtam rettegni a haláltól és éjszakára mindig odatoltam
|