|
Folyón innen,
patakon túl, a nagy erdő közepében volt a csodaforrás. Azért volt
csodaforrás, mert aki belőle csak egy cseppet is ivott, azzá változott,
amivé akart. Ha madárka akart lenni, hát madárka lett; ha nyulacska akart
lenni, hát nyulacska lett. Sőt egyszer egy szegény pásztorfiú ivott a
csodaforrásból s király akart lenni, hát király lett.
Hiszitek, nem
hiszitek, de ez igaz mese, mert éppen így mondotta el Sári néni egy téli estén,
mikor a kemence körül ültünk. Sári néni pedig már nagyon, de nagyon öreg,
ő már sokat látott, hallott az életben.
Lám, a kicsi
Jóska első hallásra hitte s borzas fejecskéjét édesanyja ölébe hajtva,
gondolta magában, hogy ő is szeretne inni abból a csodaforrásból. Mi
minden lenne! Lenne kis madárka, nyulacska, erdei virág... hogy lássa, hogyan
élnek az állatok, virágok. Szép is lehet az, mindig kinn lenni a szabadban,
erdőben, mezőben. Addig-addig gondolkozott, míg egyszer csak elindult
kicsi Jóska a nagy erdőbe, a csodaforrás felé.
Senki sem vette
észre, mikor kora reggel óvatosan kiment a szobából, sem azt nem hallották,
mikor az utcaajtó becsapódott, pedig az mindig nagy zajt csinál. A házak, a fák
olyan különösek, de ő nem félt, mert kezében tartotta felhúzva
nyílpuskáját s bizonyára ettől tartott a jegyzőék kutyája, hogy még
az sem ugatta meg, pedig az a leggonoszabb kutya.
Ment, mendegélt
kicsi Jóska a csodaforrás felé. Sietve sietett túl a patakon, a nagy erdő
közepébe. Hát egyszer csak megérkezett a csodaforráshoz.
Megállott s
gyönyörködött a gyöngyöző csodaforrás friss vizében, de most egy kicsit
elkezdett félni. Nem csoda, hiszen egyedül volt a nagy erdő kellős
közepében, ahol a medvék és farkasok laknak. Bár nem mondta, hogy fél, azért
mégis remegve vett a forrásból néhány csepp vizet s amikor itta, ezt gondolta
magában:
Édes csodaforrás
gyöngyöző friss vize,
Engemet bátorrá változtass izibe,
Bátorrá változtass izibe, izibe.
S hiszitek, nem
hiszitek, legott azzá változott, ami a legbátrabb a világon: gyönyörű
oroszlán lett belőle. Olyan szép, nagy sörényű oroszlán, mint amilyen
a képeskönyvekben van lerajzolva.
Kicsi Jóska most
már igazán nem félt semmitől. Mint hős oroszlán járt, kelt a
rengetegben. Amerre ment, futottak bezzeg a vadállatok, mert ő volt a
legbátrabb...
De meghallották a vadászok, hogy ritka szép oroszlán van az
erdõben, elmentek nagy golyós puskákkal, kutyákkal, ûzõbe vették, itt is, ott
is elállták az utat s õ így sóhajtott:
Édes csodaforrás gyöngyözõ friss vize,
Engem kis virággá változtass izibe,
Virággá változtass, izibe, izibe,
S hiszitek, nem hiszitek, legott azzá változott. Gyönyörû
szép illatos kis virág lett belõle. Ott ült a patak partján, méhek döngicséltek,
tarka lepkék játszadoztak körülötte s olyan víg volt a kis virág...
De hirtelen beborult az ég, hullott a zápor s megnõtt az
áradat, mely zúgva rohant alá a kis patak medrében, eltiporva, elmosva mindent,
mi útjában áll. A szegény kis virág félelemmel eltelve látta a felé rohanó árt,
mely halála lesz neki s ijedtében így sóhajtott:
Édes csodaforrás gyöngyözõ friss vize,
Engemet nagy fává változtass izibe,
Nagy fává változtass, izibe, izibe.
S hiszitek, nem hiszitek, legott azzá változott. Nagy
hatalmas koronájú fa lett belõle. Ott fenn állt a hegytetõn s büszkén
tekingetett, mert õ volt a legszebb, a legnagyobb fa az egész erdõben. Úgy
örült annak, hogy õ most a fák királya, de midõn javában örvendezett, jöttek a
favágók éles fejszéikkel. S már felemelték nagy fejszéiket, hogy levágják,
feldarabolják, midõn ijedtében így sóhajtott:
Édes csodaforrás gyöngyözõ friss vize,
Engem kis madárrá változtass izibe,
Madárrá változtass izibe, izibe.
S hiszitek, nem hiszitek, legott azzá változott. Szép kis
aranytollú, ezüsthangú madár lett belõle. Sûrû bokrok országában szálldogált
ágról ágra s olyan szépen dalolgatott, hogy mindenki gyönyörködve hallgatta...
De egyszer csak hirtelen lecsapott a héja s üldözõbe vette,
hogy zsákmányul ejtse. Repült, repült olyan gyorsan, amint csak tudott, de
üldözõje mindig nyomában volt s egyre közeledett feléje.
Mit tegyen most,
mi legyen már? Sírt az üldözött kicsi madár, Jóska. Hiszen akármi lett,
mindenütt csak szenvednie kellett. Minden állat, fa és virág többet szenved,
mint az ember. Ó, ha még egyszer ember tudna lenni!
S az a gonosz
ragadozó madár utolérte, már tátogatta száját, midõn ijedtében így sóhajtott:
Édes csodaforrás gyöngyözõ
friss vize,
Engem kis Jóskává változtass izibe,
Jóskává változtass izibe, izibe.
S hiszitek, nem
hiszitek, legott azzá változott. Olyan ügyes kis Jóska lett belõle, éppen mint
azelõtt. Ott feküdt kis fehér ágyában, a puska is ott volt mellette s
mindketten jóízûen aludtak. Mikor reggel felébredt, azt mondta kicsi Jóska az
édesanyjának: mégis csak legjobb kicsi Jóskának lenni!
|