Rész
1 1| gondolt az úrfi, mit se, az az õ dolga, csak az bizonyos,
2 1| hogy megmutatta, hogy tudná õ a jókedvét süttetni, ha
3 1| pajkossággal. Érezte, hogy õ a legnagyobb úr a háznál,
4 1| rántani a fejedelmi trónust. Õ magáért már nem bánta volna,
5 2| volt a panasza, hogy az õ környékükön nem tudnak takaros
6 2| szegény. Sose látott még õ ilyen alázatos török követet.
7 2| török követet. Aztán hogy õ haragos tekintetû oroszlán
8 2| Hajdár basa, kerestesd meg az õ kedves sólyommadarát, és
9 3| Székelyföldön, vagy se. Ott is volt õ mindenütt, ahol ember kellett
10 3| mégpedig olyan, hogy az õ kedvéért a kertet is elfelejtette
11 3| mutatta Szitáry Kristóf az õ madarát, amelyik a majom
12 3| a gazdája elrejtegetett, õ meg elõszedegetett. Hát
13 4| az a Hajdár basa, akibõl õ csúfot mert ûzni!~ ~
14 5| az öregembert, hercegem, õ se bánt minket.~Cselebi
15 5| balsors fejbe puffantani az õ kõlabdájával, jusson eszedbe
16 5| váradi basa õkegyelmét. Õ majd elveszi méltó büntetését
17 6| lágyították a könnyek. Már õ csak egyedül megy neki a
18 6| bizonygatta váltig. Márpedig õ úgyis utána szökik - erõsítgette
19 6| vesznek ettõl el - mondá õ. - Arról szól az az írás,
20 6| birkát, te tintásujjú?” Erre õ kirántja vala a kardját,
21 6| Ádámkát csavargatta bele. Õ maga egy szál ködmönben
22 7| nem oka semminek se. Látta õ, mikor visszatekintett,
23 7| sötét veremben? Hátha az õ lehelete csapja meg az arcukat
24 7| van, de itt van valahol az õ közelükben. S ez a gondolat
25 7| haragosan vállat vont. Bánja is õ, hogy basarózsának hívják
26 7| akármilyen nehezére esett, s õ vette át a szót:~- Kegyelmes
27 7| szerecsen is nagy nyájasan, s õ is elõhúzta lebernyege alól
28 7| az öregembert, hercegem, õ se bánt minket.”~Amire azt
29 7| balsors fejbe puffantani az õ kõlabdájával, jusson eszedbe
30 8| én nagy jó uramat. Mert õ volt az, akit úgy közrekaptak,
31 8| jutottam?” - felelte vissza az õ szeme. „Majd teszünk mink
32 9| Kraszna, mégis olyan, mintha õ volna az anyja ennek a két
33 10| gallyazzuk nemsokára. Az õ piros vesszeibõl fonunk
34 11| oda, ahova akarunk, hanem õ visz bennünket, ahova akar.~
35 11| Nem kell félni, kieszeli õ a módját annak is, hogy
36 11| annál hallgatagabb lett õ. Nem törõdött vele, ha csapatostul
37 11| bizonyosan tudnak valamit az õ édesapjukról. Aztán odaállt
38 11| fürtjeit. S úgy elkomolyodott õ maga is, hogy többet egész
39 11| rögtön takarodót parancsolt. Õ maga azonban nem nyugodott
40 12| elfeledkezett arról, hogy õ szökni akar, mindenki tudta
41 12| messze vizekben. Ilyenkor õ tüzet rakott a gunyhó elõtt
42 12| szomjúhozik utána. Mintha az õ mély sóhajtása volna esténként
43 12| tûzijátékot a földtõl. Gyújtott õ másikat, fölségesebbet és
44 12| gyerek, míg utoljára az õ feje is lecsukódott a fûbe.
45 12| törte az eszét, hol vehetne õ olyan lajtorját, amin fölmehetne
46 12| milyen nagy urak lettek az õ pajtásai. Azok nem is hercegek,
47 12| úszkáltál Sárvár alatt?” - kérdi õ. „Biz azok a senki gyerekei” -
48 13| a vár alatt burjánzott. Õ maga pedig odakullogott
49 14| kifelejtette, hogy hogy akart õ jó vásárt csapni. Jobbnak
50 14| hajszála se görbüljön. Hátha õ meg tudja mondani, hová
51 15| írni, hogy ezt a várat csak õ veheti meg a láthatatlan
52 16| beszámolni arról, aminek õ volt a mestere: hogy hogy
53 16| édesapátok ügyébe. Hátha ártatlan õ abban csakugyan, hogy kihullott
54 16| mint amilyen hív szolgád õ tenéked.~Meg is ijedt aztán
55 16| nagyon erõsködött, hogy õ ott nem hagyja többet a
56 16| megnézegette elül-hátul. Hát az õ képe volt rajta - az, amelyikrõl
57 16| mûvelt. De hiszen tudta õ, hogy kit illet az a pénz!~ ~
|