Rész

 1     1|    látszott ki közülük. Lerakta õket a fejedelem elé.~- Válogasson
 2     3|         a fejére húzhatta volna õket.~Ádámka annyira rajtafeledkezett
 3     5|      ahogy egyenként végigmérte õket tetõtõl talpig. Õróla már
 4     6|        hova, úrfiak? - kérdezte õket a cifra suba.~A két gyerek
 5     6|      öreg cseléd vállon ragadta õket.~- Hát aztán hogy mennétek
 6     7| vándorlás egy kicsit elcsigázta õket, máskülönben egész úton
 7     7|      éppen ezért senki se vette õket szemügyre. Olyan mindennapos
 8     7|     azért akárhogy bátorítgatta õket, öreg szíve majd megszakadt
 9     7|   szerecsen katona beeresztette õket a várkapun. Süveglevéve
10     7|    felelni, de Hajdár leintette õket a fölemelt ujjával.~- Csitt,
11     7|     keresnek.~Azután bevezették õket az istállókba, noha vétek
12     7|     basa megint magához hívatta õket, s elküldte aludni.~- Álmodjatok
13     7|      testvér, amikor elvezették õket szobájukba!~Még Tamás is
14     7|      csuklyás ember karon fogta õket.~- Siessetek, ifjú sólymok,
15     7| csavargós folyosókon vezette le õket a várudvarra, annak a legelhagyatottabb
16     7|        s gyöngéden kitaszította õket.~- Menjetek, amerre láttok,
17     8|         sort, lelkeim - intette õket az öreg. - Rettentõ sok
18     8|       mindjárt megismertem vala õket. Ezek a fejedelem emberei,
19     8|         ha Pipitér le nem fogja õket.~- Nem jó az a nagy sietség,
20     8|         alig bírta életre rázni õket, mikor a hajnal beköszöntött
21     8|  odaérnek, csak odáig elsegítse õket az Isten.~De rettentõ keserves
22     8|    mesélte, sírt, aki hallgatta õket.~Olykor-olykor nagy porfellegek
23     8|       föld, s most hátán hordja õket a víz. Ez a rengeteg nádas
24     9|       Várjatok, fiúk - biztatta õket az öreg Pipitér -, majd
25    10|         kereste. Megösmerte már õket a szavukról, a röpülésükrõl.
26    10|       is megindulunk - biztatta õket az öreg.~Ha az Isten szigete
27    10|        kerekedett, hogy leverte õket a lábukról. Szemük-szájuk
28    10|         Utoljára mégis elnyomta õket féltükben az álom.~Mikor
29    11|        Pipitér sorba állítgatta õket a gunyhó elõtt.~- No, fiaim,
30    11|     mikor Pipitér nekiállította õket egy kiszáradt nyárfának:
31    11|      szekercével megfarigcsálta õket, s azt mondta a két Szitáry
32    11|   gyerek vackánál. Sokáig nézte õket, ahogy összeölelkezve aludtak.
33    11|   görbült szájjal. Nézte, nézte õket, aztán leguggolt melléjük,
34    12|    várják vissza, ahol elhagyta õket? S mit csinálhatnak egyebet,
35    12|     való az - mondja -, eladnám õket a töröknek, az nagyon szereti
36    12|         azonban lecsendesítette õket.~- Gyerünk aludni, még hunyhatunk
37    13|         már beszéd. Hova tetted õket?~- Nem tettem én sehova.
38    13|        báránykák, ahová szántad õket.~- Hol, csak nem a török
39    13|     Megütközünk velük! Elfogjuk õket! Halálra aprítjuk! Fölnégyeljük!
40    13|      bozót kegyetlenül megtépte õket. Szép hadirendben álltak,
41    15|      maga is rongyos, igazgatta õket egy kegyetlen hosszú náddal,
42    16|         gyerekeket. Teleszórták õket virággal, jutott belõlük
43    16|         Pipitér rezzentette fel õket.~- Nini, mindjárt beérünk
44    16|  kapujában csak a másik fogadta õket: az igazi Piszliczár. Ugyan
45    16|         Hát aztán hol szerezted õket?~- Mit tudjak én aztat,