1-500 | 501-687
Rész
1 1| rosszat álmodott~Megesik biz az a szegény emberen is, hogy
2 1| csak álom volt, s hálát ad az Istennek, hogy már elmúlt.
3 1| azután is nyomja a lelkét az aggodalom, azon is tud segíteni.
4 1| tud segíteni. Akkorát üt az üllõre a kalapáccsal, hogy
5 1| üllõre a kalapáccsal, hogy az aggodalom menten elijed
6 1| ha álmában borsot tört az orra alá valami gonosz manó.~
7 1| fejedelem álmodik rosszat? No, az nehéz sor, mert annak kárát
8 1| mert annak kárát vallja az egész ország. De legalábbis
9 1| egész ország. De legalábbis az udvarbeli népek mindig megsiratják
10 1| Apafi Mihály uramnak is, az erdélyi fejedelem õnagyságának
11 1| õnagyságának csupa kötözködés az élete, mióta az ágyasházából
12 1| kötözködés az élete, mióta az ágyasházából kilépett. De
13 1| szolgálattevõ kis apródjára, aki az ágy lábánál leste a fejedelem
14 1| hogy hajnal óta úgy állod az egy helyet? Miért nem nyitod
15 1| helyet? Miért nem nyitod ki az ablaktáblákat, mikor látván
16 1| fejedelem!~Apafi félrehúzta az ágy nehéz selyemfüggönyét,
17 1| mérgesen tekintett ki alóla.~- Az ám, ni, ezt ugyan magamtól
18 1| Csak Szitáry Ádám lehet az a vitéz legény, akinek mindjárt
19 1| csizmaszárába szalad a bátorsága, ha az ember szóba ereszkedik vele.
20 1| most meg nem lágyíthatta az Ádámka tekintete. Úgy sötétlett
21 1| akkor lesz miért itatnod az egereket. A csizmámat a
22 1| legény, mint te mindenestül.~Az elõszobában tizenkét apród
23 1| elcsukló hangon mondta, s az apródok csapatán valami
24 1| mint méhdongás a kerten. De az is elcsendesedett, mintha
25 1| illedelmesen megkocogtatta az ajtót, s benyitott az ágyasházba.
26 1| megkocogtatta az ajtót, s benyitott az ágyasházba. Ügyet se vetett
27 1| fogadta:~- Úgy rugdosod azt az ajtót, mintha az ország
28 1| rugdosod azt az ajtót, mintha az ország pénze egyébre se
29 1| olyankor lábatlankodsz, mikor az ember legjobb ízût alszik.
30 1| odaállította a csizmákat az ágy elé. A fejedelem végignézett
31 1| csizmában el lehetne táncolni az ország gondját!~Tamás kifordult
32 1| gondol maga, úrfi, hogy ebben az országban éppen csak a fejedelemnek
33 1| napot pihennie?~Mit gondolt az úrfi, mit se, az az õ dolga,
34 1| gondolt az úrfi, mit se, az az õ dolga, csak az bizonyos,
35 1| gondolt az úrfi, mit se, az az õ dolga, csak az bizonyos,
36 1| se, az az õ dolga, csak az bizonyos, hogy mikor egy
37 1| tisztességtudóan.~Volt miben válogatni, az bizonyos. Karmazsin csizma,
38 1| Ne, felezzétek meg ezt az aranyat az öcséddel, megríkattam
39 1| felezzétek meg ezt az aranyat az öcséddel, megríkattam szegénykét
40 1| megríkattam szegénykét az elébb.~De csakolyan volt
41 1| ez a jókedv, mint mikor az ólmos õszi felhõk közül
42 1| mért haragszik a fejedelem.~Az csak az ebédnél derült ki.~
43 1| haragszik a fejedelem.~Az csak az ebédnél derült ki.~Szomorúan
44 1| Szomorúan kezdõdött pedig az is nagyon. Csupa sóhajtozás,
45 1| akkorákat, hogy majd elfújta az asztalról a levelensültet.
46 1| ilyen borúsnak rég nem látta az ura homlokát, s maga is
47 1| Akire pedig pisszegett, az nem volt más, mint a kis
48 1| szelíd barna szeme volt, mint az õzikének, de tele vidámsággal
49 1| s bizony oda se nézett az apja haragos kedvének.~Azzal
50 1| s célba vette vele hol az egyik, hol a másik Szitáry
51 1| fiút, akik fölszolgáltak az asztal körül a fejedelmi
52 1| találta hol a szemét, hol az orrát az ártatlan golyóval
53 1| hol a szemét, hol az orrát az ártatlan golyóval a pajtásainak,
54 1| sikoltott örömében, hogy az ajtónálló is csikorgatta
55 1| fejedelemasszony, s meg-megrántotta az asztal alatt Mihályka bársonydolmánykáját.~
56 1| bársonydolmánykáját.~Nem ért az annak semmit. Hanem mikor
57 1| Szitáry Tamás is elfehéredett az ijedtségtõl. Bezzeg nem
58 1| ijedt meg a kis herceg! Mire az apja körülnézett, már akkor
59 1| körülnézett, már akkor ott ült az ölében, s vékony kis kezével
60 1| kezével végig-végigcirógatta az édesapja deresedõ szakállát.~-
61 1| homlokodról.~S abban a percben az a csúnya nagy ránc csakugyan
62 1| fürtjeit.~- Temiattad volt ott az a ránc, édes kicsi fiam.
63 1| Rosszat álmodtam rólad az éjszaka.~- Mit álmodtál,
64 1| Odakint vadászgattam veled az erdõszélben. Sütött a nap
65 1| mikor egyszerre csak lecsap az égbõl egy sebes szárnyú
66 1| azonban éppen nem találta ezt az álmot valami rettentõnek.
67 1| széke elõtt, s megcsókolta az egyik kezét, Ádámka a másikat.
68 1| nyakát, s biztatva csacsogta az édesapjának:~- Ne félts
69 1| pajtásom van, mint a Tamás meg az Ádámka.~Öröm volt látni
70 1| hagyott-e még csengettyûkörtét az öreg fán a sárgarigó.~ ~
71 2| megmondhatója, meg a török. Hol az egyik, hol a másik ültetett
72 2| a másik ültetett gazdát az erdélyi fejedelmi székbe,
73 2| fejedelmi székbe, s akit az egyik beleültetett, azt
74 2| gonosz nyugodalom is volt az. Mint mikor valami szegény
75 2| gyülekeznek a német hadak az ország szélén, hol az egyik,
76 2| hadak az ország szélén, hol az egyik, hol a másik török
77 2| karddal a basa urak, akkor az Apafi orra alatt hadonásztak
78 2| jámbor fejedelem, s vedd elõ az ország pénzesládájának a
79 2| németet ebben a nagy melegben?~Az ország ládájának meg olyan
80 2| is kotorászhatott benne az ember, mégis üresen húzta
81 2| aztán végigrabolta a török az országot szép barátságosan,
82 2| üres, kifosztott hajlékát az istenadta nép, fölgyújtották
83 2| úgyhogy kormos lett bele az ég Erdély fölött.~Hát ilyen
84 2| ilyen gonosz mulatság volt az a törökbarátság háborús
85 2| volt esze a töröknek, hogy az ilyen nagy garázdálkodások
86 2| legelõkön, míg betakarítják az új gabonát. Így békesség
87 2| basa.~A jenõi basának meg az volt a panasza, hogy az
88 2| az volt a panasza, hogy az õ környékükön nem tudnak
89 2| emberségesebb férfiú volt. Az világért se fosztotta volna
90 2| neki szíves barátsággal ezt az öreg kardot, amivel Attila
91 2| noha tudván tudta, hogy az az ócska vas vadonatúj korában
92 2| noha tudván tudta, hogy az az ócska vas vadonatúj korában
93 2| garast, sietett elküldeni az árát a kegyelmes basának.
94 2| fejedelem.~Még föl se kelt az asztal mellõl, mikor nagy
95 2| mikor nagy ijedten esik be az ajtón Buzáth Gáspár, a sárvári
96 2| érkezett követ, nagyságos uram!~Az a szép szokása volt a jó
97 2| kardját kötötte fel, de nem az Attila-félét, hanem fényes
98 2| harapni?~Esze ágában se volt az a jámbornak, csak azon mesterkedett,
99 2| kimondhatatlan kár érte az én uramat, parancsolómat,
100 2| fejedelem.~Eszébe jutott az álma arról a másik sólyomról,
101 2| csillagok járásából, hogy az álnok sólyom ideszökött
102 2| ideszökött Kolozsvárra.~- Hm, az bizony megtörténhetett -
103 2| Hajdár basa, kerestesd meg az õ kedves sólyommadarát,
104 2| szétszalajtom a sólyom után az udvari vadászokat. Nyugtasd
105 2| jókedvre derítette, hogy egész az ajtóig kísérte a hajlongó
106 2| egyszerre elvigyorogta magát.~- Az ám, majd el is felejtem
107 2| uram!~Azzal kitotyogott az ajtón, a fejedelem pedig
108 2| futja-e a ládafia?~- Benne van az a vadonatúj veretû kétszáz
109 2| mutatóba Zalatnáról. Elég lesz az éhét elverni annak a telhetetlen
110 2| Aztán kitõl küldenénk el azt az aranyszárnyú madarat?~-
111 2| selyemerszényt. - Ebben az erszényben száz arany van,
112 2| madár szárnya alá. Hát ilyen az aranyszárnyú sólyom. S ezt
113 2| kezét a fejedelem -, mert az is idõbe kerül, s attól
114 2| a két fiát. Pedig hiába az ajándék, aki a törökhöz
115 3| beszélgethették ki magukat az édesapjukkal. Olyan világ
116 3| körül csak a gyerekek meg az öregek melegedtek. Az öregek
117 3| meg az öregek melegedtek. Az öregek úgy, hogy elemlegették
118 3| magyar ember volt akkoriban, az egy esztendõben egyszer
119 3| mind olyan vendégség volt az, ahol ágyúszóval muzsikáltak,
120 3| mindig csak a fejét kereste az ellenségnek, hogy meg ne
121 3| összemetélték már egynéhányszor az ábrázatát, de boldog ember
122 3| ábrázatát, de boldog ember az, aki hazájáért viselhet
123 3| lovagolva kérdõre foghatta az édesapját: melyik csatában
124 3| ezt a hosszú vágást? Hát az a kerek forradás mitõl van?
125 3| a gyönyörûségtõl, mikor az apja feleleteit hallotta,
126 3| aztán így beszélgetés közben az idõ, hogy észre se vették,
127 3| fekete ember izgett-mozgott az egyik ablakában, s úgy motollázott
128 3| attól lehetett félni, kiesik az ablakon.~- Begyunni, begyunni
129 3| Piszliczár uram, sietõs az utunk - integetett vissza
130 3| ember már akkor nem volt az ablakban, hanem ott bukdácsolt
131 3| lenni örömében.~- Szaladuk az enyum lányumért, egyetlen
132 3| szegény Piszliczárnak.~Kint az erdõkben, amiken keresztülmentek,
133 3| piros volt, a levele sárga, az ágai kékek. Volt fa, amelyik
134 3| enyim lányum: Iluci.~No, az csakugyan liliomszál volt,
135 3| volt, mégpedig olyan, hogy az õ kedvéért a kertet is elfelejtette
136 3| elnézte volna Ádámka. De az édesapja a vállára tette
137 3| Gyerünk, cselédjeim, mert az ég hunyogatni kezdi a szemét.~
138 3| szemét.~A nap csakugyan az ég peremén vöröslött már,
139 3| de Iluci meglegyintette az asztalkendõvel.~- Murmuc!~
140 3| mutatta Szitáry Kristóf az õ madarát, amelyik a majom
141 3| barátságos födél alatt tölteni az éjszakát, mint odakint kóborolni
142 3| mártogatóst táncolni.~Csinált az száz egyéb bohóságot, ha
143 3| a holdvilág bekukucskált az ablakon, magára kapta a
144 3| aludni, fiaim, mert elosztják az éjszakát. Én pitymallattal
145 3| csakugyan minden elcsendesedett. Az édes álom sorra vette a
146 3| minden virágnak a kelyhében az Iluci szeme ragyogott, Tamásnak
147 3| kakaskukorékoláskor is le s fel járkált az ebédlõszobában. Bizonyosan
148 3| addig, míg fel nem vijjogta az ebédlõben hagyott sólyom.~„
149 3| bizonyosan a világosság bántja az én madaramat” - gondolta
150 3| Háromszor is visszafordult az ajtóból, s alig-alig bírt
151 3| Tamáskának, húros muzsikát az Ádámkának.”~Azzal erõt vett
152 4| a váradi basa elõtt állt az aranyszárnyú sólyommal.~
153 4| szerelmes fiam? - kérdezte az erdélyi követtõl.~- Hazahoztam
154 4| erdélyi követtõl.~- Hazahoztam az elszökött sólymodat, kegyelmes
155 4| hadd nézzem meg, ez volt-e az - nyújtotta a basa a kezét
156 4| nagy ravaszul a fejét. - Az enyimé könnyû volt, mint
157 4| a patkókat, beordította az ajtónálló katonáit:~- Láncoljátok
158 4| Ebben a nyomban visszaviszed az ajándékát Apafi Mihálynak!
159 4| megmutatom én neki, kicsoda az a Hajdár basa, akibõl õ
160 5| nagyon tudta már a járást az erdélyi fejedelem udvarán,
161 5| nagyon sürgõs ám a dolgom!~- Az a te bajod, a fejedelemnek
162 5| gyerek is: hátha hírt hall az édesapjáról. Jön-e már,
163 5| e már a rubintos kardot, az aranyos citerát?~De nem
164 5| kezét, bizony búbon köszönti az Apafi fia a Hajdár basa
165 5| követét.~- Ne bántsd azt az öregembert, hercegem, õ
166 5| kezével.~- Növesszen nagyra az ég, ifjú pálmafa! Erõsítse
167 5| balsors fejbe puffantani az õ kõlabdájával, jusson eszedbe
168 5| a te legkisebb szolgád, az öreg Cselebi.~A gyerekek
169 5| kacagtak, hogy belefájdult az oldaluk.~- Bolond török,
170 5| segítségedre? Attól mentsen meg az Isten minden jóravaló magyart!~
171 5| Többet aztán nem törõdtek az öreggel, aki nagy nyögve
172 5| veri-e már a port hazafelé az édesapjuk fakója?~Hiába
173 5| Tanuld meg, öcsém, hogy az olyan embert nem érheti
174 5| veszedelem, mint Szitáry Kristóf.~Az estéli csendben fölharsogott
175 5| Azt jelenti ez, hogy nyolc az óra.~- Siessünk haza, mert
176 5| rekedünk - kapta karon Tamás az öccsét.~Az utcákon nagy
177 5| kapta karon Tamás az öccsét.~Az utcákon nagy volt a nyüzsgés,
178 5| török van a sarkunkban?~- Az ám - mordult vissza az öreg -,
179 5| Az ám - mordult vissza az öreg -, a nyakunkra hozta
180 5| öreg -, a nyakunkra hozta az a jó apátok!~A két fiú értetlenül
181 5| ajakkal, aztán rohantak az apródok szobájába.~No, oda
182 5| zsibongás volt ott, mint mikor az odvas fából kifüstölik a
183 5| megjött a szép két madár!~- Az ám, a két csóka!~- Akik
184 5| sólymot!~- Nem a sólymot, csak az aranyszárnyát!~- Mennyit
185 5| karjába. Ennek is olyan volt az arca, mint a sárga viasz,
186 5| karjával magához szorította az öccsét, másikkal megforgatta
187 5| Örült, aki úgy behúzódhatott az ablakmélyedésbe, mintha
188 5| csakugyan elmondhatta volna az öreg Cselebi, aminek a jó
189 5| azonban ötösével álltak az õrök. Olyankor volt ez szokásban,
190 5| nagy veszedelem ijesztgette az országot, s együtt ült az
191 5| az országot, s együtt ült az egész országtanács.~- Nem
192 5| lekuporodott egy szögletbe. Az ölébe húzta Ádámka fejét,
193 5| Ne félj, testvérkém, jó az Isten!~A tanácsteremben
194 5| nagy civódással lehettek az ország urai. Néha kihallott
195 5| egy hang, s végigbömbölte az egész folyosót:~- Gyalázat!~-
196 5| Most egyszerre kipattant az ajtó, s lehajtott fejjel,
197 5| mérgesen becsapta maga után az ajtót. Ki se jött többet,
198 5| Ádámkát, szegényt elnyomta az álom, de álmában is egyre
199 5| köntöst, mikor kilépett az urak kíséretében. Odaintette
200 5| fiai! Apátok eltékozolta az ország pénzét, csúfot ûzött
201 5| vétke veszedelembe sodorta az országot. Vessétek le az
202 5| az országot. Vessétek le az én címeremmel ékes apródköntöst!
203 5| ezüsttel volt kihímezve az Apafiak õsi címere: a karddal
204 5| fejedelem elé, kézen fogva az öccsét, megszólalt, s hangja
205 5| és tisztán csengett, mint az ezüst.~- Fejedelem! Míg
206 5| kezével, szobájába távozván.~- Az már a ti dolgotok, rab ember
207 6| 6. Az öreg pipitér~Ahogy a két
208 6| Ahogy a két gyerek leért az utcára, Ádámka kétségbeesetten
209 6| kétségbeesetten fordult az idősebb testvérhez.~- Hová
210 6| szemét búsan emelte fel az égre, mintha a jó Istent
211 6| maga elé, s néha megrándult az ajka, mintha valami láthatatlan
212 6| nekem meg kell szabadítanom az apánkat. Ki kell hoznom
213 6| belekeverték. Nehéz munka lesz az, erős kar kell hozzá és
214 6| erős szív. Nem neked való az.~Ádámka nem tudott szólni,
215 6| elõbb:~- Ejnye, te vagy az, öreg Pipitér? Éppen hazaigyekszünk.~
216 6| Pipitér? Éppen hazaigyekszünk.~Az öreg Pipitér volt a Cseperke
217 6| dörmögte kelletlenül. - Hol van az a haza?~- Ne bomolj, Pipitér! -
218 6| én, szolgám, hacsak nem az Apafi Mihály uramét akarád
219 6| te ember? Tán megzavart az a nagy szerencsétlenség,
220 6| megzavarna - mondta nyugodtan az öreg. - Olyan friss az én
221 6| nyugodtan az öreg. - Olyan friss az én elmém, úrfi, mint a forrás
222 6| a forrás vize. Csak azé az udvari tányérnyalóé volna
223 6| tányérnyalóé volna olyan, akit az elébb nyakon legyintettem:
224 6| legyintettem: tudom, hálát adna az Istennek.~- Micsoda udvari
225 6| a pecsétes levelet hozá az elébb. De jól tevé, hogy
226 6| pecsétje lógott.~- Ezt hozá az az udvari ember. „Mi van
227 6| pecsétje lógott.~- Ezt hozá az az udvari ember. „Mi van abban,
228 6| légyvesztõ papiros? Nem kell már az ilyenkor, elhullott már
229 6| mondá õ. - Arról szól az az írás, hogy a hazaáruló
230 6| mondá õ. - Arról szól az az írás, hogy a hazaáruló Szitáry
231 6| rázta meg a vállán a subát az öreg Pipitér -, jó lesz,
232 6| kicsinyég? Ne félj, szemmel tart az Isten azért minket is. Én
233 6| megdézsmálja a gyapjút a juhász.~Ez az okoskodás nem nyugtatta
234 6| mindjárt neki is iramodott, de az öreg cseléd vállon ragadta
235 6| érünk, megvesz bennünket az Isten hidege.~Azzal rázott
236 6| Azzal rázott egyet magán az öreg, s ráborította a cifra
237 6| egy kis festett suba volt az öregen. Abba meg Ádámkát
238 6| szál ködmönben maradt, de az olyan volt, hogy tán a puskagolyó
239 6| elborult tekintettel nézett rá az öccsére, s azzal lefordultak
240 6| öccsére, s azzal lefordultak az országútról arra a kis gyalogösvényre,
241 6| kis gyalogösvényre, amely az istenkertjébe vezet: a temetõbe.
242 6| temetõbe. Ott megkeresték az édesanyjuk sírját, s átölelték
243 6| térdeltek ott, hallgatva az õszibogár szomorú pirregését
244 6| nyárfalevelek alatt, meg az õszirózsák zizegését, ahogy
245 6| csúsztatott egy marék földet az édesanyjuk sírjáról. Ki
246 6| a hantot markolászta. De az öreg Pipitér alighanem észrevette,
247 6| uramhoz!~Eszébe se jutott az öregnek, hogy tél elején
248 7| vagy verebeket a sövényen. Az volt akkor az egész magyar
249 7| sövényen. Az volt akkor az egész magyar föld: bujdosók
250 7| hagyatva. Ajtó, kapu zárva, az ablaktáblák becsukdosva,
251 7| s jól belekapaszkodott az ezüsttel futtatott ajtókopogtatóba,
252 7| is elvitték - vélekedett az öreg Pipitér.~- Hátha én
253 7| Tamás, s akkorát rántott az ajtókopogtatón, hogy beleroppant
254 7| hogy beleroppant a feje az érckalapácsnak.~Ennek aztán
255 7| aztán lett is foganatja. Az emeleten kinyílt egy ablak,
256 7| megmondta, hogy mire való az a mogyorófavesszõ:~- Eleblábulj
257 7| kitalálta, mi a hiba. Hát az, hogy Piszliczár uram nem
258 7| uram nem ismert rájuk ebben az ágrólszakadt gúnyában, amit
259 7| A Kristóf ór fiai? Azi az urszágháburítóé? Azi a sólyomkoppasztué?
260 7| a sólyomkoppasztué? Mit? Az enyim fedil alatt vernyaduztatuk?
261 7| öreg, de rád ijesztett az a jámbor majom! - pirongatta
262 7| Micsoda, hát majom volt az az úr? Nem hiszem én azt,
263 7| Micsoda, hát majom volt az az úr? Nem hiszem én azt, szolgám.
264 7| hiszem én azt, szolgám. Ember az, csak tetteti magát, mintha
265 7| szelelõjén. Nem lehetett az egyéb, csak selyemkeszkenõ.
266 7| lengethette azt egyéb, csak az Iluci kis keze. Nem akart
267 7| Iluci kis keze. Nem akart az egyebet jelenteni, mint
268 7| azt, hogy: segítsen meg az Isten benneteket, rab ember
269 7| körül: hátha jön is már az a rettenetes basa a Pipitér
270 7| basa a Pipitér fejéért. De az öreg elnevette magát.~-
271 7| mind a százon. Csak éppen az oroszlán torkába nem akarom
272 7| Süveglevéve sóhajtott föl az égre:~- Én uram, én Istenem:
273 7| valami sötét veremben? Hátha az õ lehelete csapja meg az
274 7| az õ lehelete csapja meg az arcukat annál a fordulónál?~
275 7| annál a fordulónál?~Mindegy az, akárhol van, de itt van
276 7| van, de itt van valahol az õ közelükben. S ez a gondolat
277 7| hatalmas váradi basától.~Az ám, de hogy fogjanak hozzá?~-
278 7| azt is magának mondja. Az is csak annyi, hogy:~- Jujuj!~
279 7| a bõ köpenyegükkel még az orrukat is eltakarták a
280 7| is ilyen hiábavalóságokon az eszed?~- Várj csak, bátya!
281 7| szó, se beszéd, odaugrott az ablak alá, s elkezdett dalolni
282 7| fekete gyászruhád,~nem illet az téged:~erdõk hûvös árnyán,~
283 7| dalba fogott. Olyan volt az, mint a gerlicezokogás:~
284 7| szakállas fej visszahúzódott az ablakból, s kisvártatva
285 7| Abban a világban divat volt az ilyen felemás magyarság.
286 7| nem lett volna világos, az a hangos mosolygás, amivel
287 7| ti kis emberek. Kellemes az orcátok, mint a tubafa virágja,
288 7| urunk, nem kenyerünk nekünk az éneklés. Nem vagyunk mi
289 7| urunk, add vissza nékünk az édesapánkat!~- Bajos lesz
290 7| édesapánkat!~- Bajos lesz az, fiam - csóválta a fejét
291 7| nincsen, amivel kiválthatnánk az apánkat. Amink volt is,
292 7| nekem van izmos két karom. Az öcsémnek van szép szava,
293 7| cserével: ereszd szabadon az apánkat, fogj itt helyette
294 7| hasznom nem akarod venni; tedd az öcsémet udvari mulattatóddá,
295 7| mindkettõnk életét: csak az apánkat ereszd szabadon!~
296 7| mondok én nektek. Legyetek az én kis apródjaim, különb
297 7| ezüst fülönfüggõjük volt, az Apafi palotájában az órakörte
298 7| volt, az Apafi palotájában az órakörte nincs akkora.~-
299 7| a sok ékkõ, mázsaszámra az arany, ezüst csecsebecse.
300 7| vehetjük, hogy ezt mondta volna az öreg Pipitér.~A két fiú
301 7| termek hosszú során. Nincs az itt úgyse, akit õk keresnek.~
302 7| Azután bevezették õket az istállókba, noha vétek istállónak
303 7| nem vezettek el bennünket az édesapánk tömlöcébe!~- Arra
304 7| mutatott nekik a szerecsen, az bizonyosan többet ért még
305 7| csak úgy kínálták magukat az embernek. Hát még olyan
306 7| örömében.~- Holnap meglátjuk az apánkat! Megmondta a basa,
307 7| Hajdár basa!~Megjött most már az étvágyuk is. Megették a
308 7| Megették a fekete kenyeret az utolsó falatig, s éppen
309 7| fejére volt húzva, hogy az orra se látszott ki belõle.~
310 7| még ha küld, se megyünk az apánk nélkül - felelt neki
311 7| ölelve a reszketõ Ádámkát.~Az éjszakai vendég egy kicsit
312 7| egy kicsit följebb tolta az arcán a csuklyát.~- Szitáry
313 7| megengesztelõdött, s elküldte az apátokat Apafi Mihálynak:
314 7| szabadságunkat. Ki vagy te?~Az ember egészen kibújt a csuklyából:
315 7| egészen kibújt a csuklyából: az öreg Cselebi bég volt. Kopasz
316 7| a kezét: „Ne bántsd azt az öregembert, hercegem, õ
317 7| balsors fejbe puffantani az õ kõlabdájával, jusson eszedbe
318 7| a te legkisebb szolgád, az öreg Cselebi.”~Úristen,
319 8| tövében a fiúk, míg rátaláltak az öreg Pipitérre. Azazhogy
320 8| öreg Pipitérre. Azazhogy az talált õrájuk. Mert õk szinte
321 8| kóvályogtak elõre-hátra, mikor az öreg rájuk kiáltott:~- Hohó,
322 8| én csinálok örömömben.~S az öreg székely olyan bukfencet
323 8| te még semmit sem tudsz az apánkról.~- Vagy igen. Többet
324 8| igen. Többet tudok, mint az úrfiak. Én már beszéltem
325 8| nyakába esett a két gyerek az öregnek!~- Hogy volt, mint
326 8| lelkeim - intette õket az öreg. - Rettentõ sok idõnk
327 8| mégpedig meleg forrással. Abban az idõben még több volt a hévíz
328 8| fejedelem emberei, mondék. Hát az a hosszú égimeszelõ, aki
329 8| paripán, ugyan ki lehet? Az meg nem lehet más, mint
330 8| azt is. Azzal leszakajtok az alsó dolmányomról egy ezüstgombot,
331 8| vallotta a gombomat, pedig az öregapjának se volt olyan.
332 8| jól szemügyre vehettem az én nagy jó uramat. Mert
333 8| nagy jó uramat. Mert õ volt az, akit úgy közrekaptak, mintha
334 8| féltenék tõle a bõrüket.~Itt az öreg megtörülgette a szemét
335 8| öreg megtörülgette a szemét az öklével. Azt mondta, eszi
336 8| jutottam?” - felelte vissza az õ szeme. „Majd teszünk mink
337 8| olvastam a szemében. „De van ám az öreg Pipitérnek segítsége” -
338 8| csavarogtok olyan sokáig?” Az a sok oktondi mind azt gondolta,
339 8| megértette, hogy mit akar mondani az öreg Pipitér. Hej, hogy
340 8| kicsoda?” - kérdeztem meg az én katonámat, ahogy a garast
341 8| garast a markomba nyomta. „Ez az a Szitáry, aki majd veszedelembe
342 8| majd veszedelembe vitte az országot az aranyos sólyom
343 8| veszedelembe vitte az országot az aranyos sólyom miatt” -
344 8| nem fogja õket.~- Nem jó az a nagy sietség, atyámfiai!
345 8| napszámra a tömlöce körül? Az lenne a vég, hogy ti is
346 8| akár egy láncra vele.~- Az is boldogság lenne nekünk! -
347 8| sóhajtott a két gyerek.~- Az ám! Aztán elvárnátok, ugye,
348 8| nyugasztaló a kerek világon, mint az álom. Hátha még tanácsot
349 8| Hátha még tanácsot is ad az éjszaka. Ne féljetek, fiaim:
350 8| Nem nagy mesterség volt: az egyik suba volt a derékaljuk,
351 8| aludt a két gyerek, hogy az öreg Pipitér alig bírta
352 8| Öltözzetek, úrfiak!~No, az megvolt egykettõre: csak
353 8| megvolt egykettõre: csak az ágyukat kellett a hátukra
354 8| Ahová én vezetlek, fiaim. Az lesz az igazi haza. Ott
355 8| vezetlek, fiaim. Az lesz az igazi haza. Ott nincs se
356 8| urat ismerünk fölöttünk: az Istent, aki irgalmával betakar
357 8| Többet aztán nem mondott az öreg, akárhogy faggatták.
358 8| csak odáig elsegítse õket az Isten.~De rettentõ keserves
359 8| rettentõ keserves út volt az odáig! Át kellett bujdokolni
360 8| többet láttak, mint embert az úton, de attól nem kellett
361 8| Minek birkóznék a fenevad az élõ emberrel, mikor olyant
362 8| elõbb ki kellett hajtani az erdõ vadját, aki ott keresett
363 8| porfellegek verõdtek föl az országúton, hol elõttük,
364 8| nézelõdnivalóik akadtak az úton, s a szívük vérzett
365 8| bele, amit a szemük látott.~Az ennivalójukat úgy kéregették
366 8| aztán végképp elfogyott az is, aki az énekeket hallgassa,
367 8| végképp elfogyott az is, aki az énekeket hallgassa, s megadózzon
368 8| szopogatott, Ádámkának már az sem kellett. Összefagyott,
369 8| kapta ölbe a gyereket az öreg Pipitér -, itthon vagyunk
370 8| víz. Ez a rengeteg nádas az Ecsedi-láp.~ ~
371 9| Tisza-vidék bujdosó népének az Ecsedi-láp. Ez a rejtelmes
372 9| mégis olyan, mintha õ volna az anyja ennek a két folyónak.~
373 9| világrész õsi vadságban, ahogy az Isten megteremtette. Ország,
374 9| meg nem adóztatta, útjait az Istenen kívül senki ki nem
375 9| folyások, melyeket nincs az a kemény tél, amely be tudná
376 9| tarajos gyíkok fickándoztak az iszapban, kiütõdik a hátuk
377 9| járó földeket, s olyankor az emberek azt mondták: örüljünk,
378 9| sose látni a mi tájainkon. Az emberek nem érték be azzal,
379 9| reménykedve számították azt az idõt, mikor teljesen elszikkad
380 9| elszikkad a vize, s úrrá lesz az ember a termõföldeken.~S
381 9| látni a tiszta víztükörben az elsüllyedt falvakat: figyelmeztetésképpen
382 9| falvakat: figyelmeztetésképpen az embereknek, hogy a láp nem
383 9| otthonos a magyar földön, az õbenne mind fészkel, az
384 9| az õbenne mind fészkel, az is, amelyiknek másfelé már
385 9| legnagyobb tudomány a világon, s az öreg Pipitér mestere volt
386 9| nagyon sokszor. Laktam én már az Isten szigetén. No, mit
387 9| maga szegénye.~Azzal letört az öreg egy nádszálat - máshol
388 9| dörzsölte össze két tenyerét az öreg, s letette magát egy
389 9| közös akarattal megépítették az új nádgunyhót.~- No, úrfiak -
390 9| No, úrfiak - nevetett az öreg Pipitér -, készen van
391 9| öreg Pipitér -, készen van az új Szitáry-kastély. S ennek
392 9| nem voltak ám már koldusok az új telepesek. Hordtak nekik
393 9| milliószámra nyüzsgött még abban az idõben a réti vizekben.
394 9| s nagyon ki volt békülve az elsõ vacsorával.~- Nem eszik
395 9| Várjatok, fiúk - biztatta õket az öreg Pipitér -, majd meglátjátok,
396 9| ha kitavaszodik, mit tud az Isten szigete.~- Miért mondod
397 9| ez csak partja a lápnak.~Az öreg ravaszul hunyorgatott
398 10| leveleket kiszorítják helyükbõl az elevenzöld, friss hajtások.~
399 10| Hanem mikor aztán kimegy az álom a szemébõl, egyszerre
400 10| eleinte egyesével hozta az örömet minden nap. A láp
401 10| is gallyazzuk nemsokára. Az õ piros vesszeibõl fonunk
402 10| úszkálnak ott a vízen?~- Az a vízicsorbóka virágja.
403 10| ott a nádban!~- Nem tûz az, csak tüzike. Hosszú piros
404 10| Földimogyoró virágjai azok, az csak a fölséges eledel!~-
405 10| kiáltja: kölyök, kölyök! - az a cerkõ; amelyik úgy tesz:
406 10| amelyik úgy tesz: mér-mér - az a széki csér. Tudta, hogy
407 10| csörgõréce. Amelyik szalad az ingoványon: az a zöld lábú
408 10| Amelyik szalad az ingoványon: az a zöld lábú vízityúk; amelyik
409 10| amelyik nehézkesen tappog: az a vöcsök; amelyik ügyetlenül
410 10| amelyik ügyetlenül ugrik: az a szárcsa; amelyik bohókásan
411 10| amelyik bohókásan bukdácsol: az a vakvarjú. Ahol nagy, fehér
412 10| lebben.~- Lám, lám - nevetett az öreg Pipitér -, micsoda
413 10| Lápországból.~- Mikor lesz az, Pipitér, mikor? - sóhajtottak
414 10| gyerekek.~- Ne féljetek, mikor az Isten szigete megindul,
415 10| megindulunk - biztatta õket az öreg.~Ha az Isten szigete
416 10| biztatta õket az öreg.~Ha az Isten szigete megindul?
417 10| szigete megindul? De hiszen az a láppart, amit Pipitér
418 10| tollászkodik ennek a nagy makkfának az irányában.~- No, azt már
419 10| Megjött a jászesõ.~- Hát az miféle szerzet? Soha hírét
420 10| hallottam.~- Nagy úr pedig az, fiaim, oly nagy úr, hogy
421 10| Ott mondta el Pipitér, mi az a jászesõ. Mikor megindul
422 10| mind rázúdítja a lápra: az a jászesõ. Erdõket elborít,
423 10| míg ki nem adja a mérgét. Az pedig, úgy lehet, három
424 10| gyermek reszketve bújt oda az öreg Pipitérhez. Mintha
425 10| csörgését hallották volna ebben az ítéletidõben.~Utoljára mégis
426 10| elnyomta õket féltükben az álom.~Mikor nagy sokára
427 10| szétcibálta a szél, betündökölt az esthajnali csillag.~„Ejnye,
428 10| felsõ karimája kipiroslott az ég alján, s elsõ sugárcsomója
429 10| a ködbe borult nádasok. Az ám, és a nagy makkfa sincsen
430 10| csak ki! Hová jutottunk mi az éjszaka?~Kirohantak mind
431 10| áhítatosan tekintett föl az égre.~- Megindult az Isten
432 10| föl az égre.~- Megindult az Isten szigete, fiam! A szél
433 10| fiam! A szél elsuhintotta az éjszaka a parttól. Most
434 10| éjszaka a parttól. Most már az Isten kezében vagyunk; visz
435 10| vagyunk; visz bennünket ezen az óriás lápon, amerre neki
436 10| Pipitér igazat beszélt: az Isten szigete úgy úszott
437 10| mesebeli nagy, zöld madár. Az ilyen úszó láp nem ismeretlen
438 10| elõtt. Úgy keletkezik, hogy az állóvíz szélén az ezerféle
439 10| hogy az állóvíz szélén az ezerféle vízinövény élõ
440 10| tele nem hordja földdel. Az új földön nemsokára kidugják
441 10| növekednek rajta fák is. S ez az új telep minden szellõlebbenésre
442 10| parthoz. Ott aztán alszik az úszó sziget tavaszig, míg
443 11| megfordult a vizek országában az Isten szigete. Csendes idõben
444 11| nagyon kedvére való volt ez az utazgatás. Legalább megjárták
445 11| nádtutaj - mondotta Tamás.~- Az ám - azt mondja rá Ádámka -,
446 11| mondja rá Ádámka -, csak az a kár, hogy nem lehet kormányozni.
447 11| visz bennünket, ahova akar.~Az öreg Pipitér azonban minden
448 11| hogy lehessen parancsolni az Isten szigetének, merre
449 11| gyerekek - kérdezte egyszer az öreg -, nem nagy nekünk
450 11| öreg -, nem nagy nekünk ez az ország? Hátha eresztenénk
451 11| kívül nincs egyéb gyerek az Ecsedi-lápon. De bizony
452 11| ülni? Mindenkit fölveszünk az Isten szigetére, aki ráfér,
453 11| nádban, szegények, mint az erdei vadak, s nem tudtak
454 11| gallyazzák le azokat a fákat. No, az hamar megvolt, akkor aztán
455 11| hadsereggel kell szót érteni.~Az azonban egy kis idõbe került,
456 11| tetszik. A fõhadisátor lészen az a gunyhó itt a sziget közepén.
457 11| nem tetszik, amit mondtam, az menjen az Isten szigetérõl,
458 11| amit mondtam, az menjen az Isten szigetérõl, amerre
459 11| szolgám, kerülhet ide még az is - pislogott rá Pipitér
460 11| már örömét a lápban, pedig az csak most mutatta meg igazán,
461 11| hogy mit beszél a láp.~- Az is szép mesterség. Érted-e
462 11| Egy ujjadat se mozdítod az édesapádért. Azt se tudod,
463 11| növekedett, hogy ebben az idõben már a vár nyugati
464 11| nagyobb volt a becsülete az erdélyiek szemében. Mert
465 11| válogatott õrsége, színe-java az erdélyi hadaknak.~Az õrség
466 11| színe-java az erdélyi hadaknak.~Az õrség most kint tanyázott
467 11| elfoglalhatnánk Sárvár várát.~Az öreg csak nevetett.~- Nono,
468 11| uram a sárvári kapitány. Az ám, a sárvári kapitány Buzáth
469 11| kapitány Buzáth uram. Tudjátok, az a dupla szájú, aki akármit
470 11| micsoda derék vitézek laknak az Isten szigetén, hátha kedve
471 11| rongyosok nekiveselkedtek az evezõknek, s megkerülve
472 11| bizonyosan tudnak valamit az õ édesapjukról. Aztán odaállt
473 11| hallom - intett vissza az öreg a fejével. Szólni még
474 11| rég megszabadítottuk volna az apánkat...~- Vagy rég elvesztettétek
475 11| magatokkal együtt - vágott közbe az öreg, és sajnálkozva csóválta
476 11| tõle.~„Járathatod éntõlem az eszed, öregember - gondolta
477 11| se jövök többet, ha nem az édesapámmal.”~Addig pedig
478 11| Tán te is meguntad már az Isten kertjét? Tán jobban
479 11| kivel no, hadd találjam ki! Az Ilucival vagy a Murmuccal?~
480 11| szóval rebegte:~- Pipitér... az elébb... az elébb... láttam...
481 11| Pipitér... az elébb... az elébb... láttam... láttam
482 11| édes Pipitér, szeretnék az édesapámhoz menni!~- Elmegyünk,
483 11| el - mondta megindultan az öreg, s végig-végigsimogatta
484 11| szigetet valami zátonyban, s az öreg rögtön takarodót parancsolt.
485 11| kezüket. Elõbb Tamásét, aztán az Ádámkáét.~ ~
486 12| Tamás már talpra ugrott. Az álomméz ugyan össze-összehúzta
487 12| nekifrissült. Összecsókolta az édesen alvó Ádámkát, betakargatta
488 12| Pipitér nem hált idebent az éjszaka.”~Az jutott eszébe,
489 12| hált idebent az éjszaka.”~Az jutott eszébe, hogy nyilván
490 12| Elkóválygott a szigeten az éjszakában, s ingó bürüre
491 12| haragszom már, öreg Pipitér!~De az öreg Pipitér bizonyosan
492 12| maguk nyelvén, s magasztalni az Urat, a magasságbelit, kinek
493 12| kristálypalotájában egymás után hunytak ki az ég aranylámpái, a csillagok.
494 12| egyszerre elfelejtették az álmosságot. Nagyon ragaszkodtak
495 12| nádszálat, nem bújt-e bele az öreg, ha Tamás ki nem adja
496 12| nekik a parancsot:~- Nem ér az semmit, cimborák. Pipitér
497 12| valami õzike átcsalogatta az éjszaka, aztán elnyomta
498 12| A rongyosok szétfutottak az õrállomásaikra, de egyben
499 12| innen mozdulni se sehova. Az éjszaka egytõl egyig elvesztek
500 12| éjszaka egytõl egyig elvesztek az evezõk, s most nincs mivel
1-500 | 501-687 |