Rész
1 1| neki, hogy csak álom volt, s hálát ad az Istennek, hogy
2 1| hozza magával a mestersége.~S merthogy így sebesebben
3 1| félrehajtotta a vállára, s ijedten motyogta:~- Igenis...
4 1| szégyenletében nekipirult képét, s úgy nézett a fejedelemre,
5 1| mellén összefont karral, s ezt szólította meg a kis
6 1| elcsukló hangon mondta, s az apródok csapatán valami
7 1| Nono - mondta csendesen, s azzal karjára véve a fejedelem
8 1| megkocogtatta az ajtót, s benyitott az ágyasházba.
9 1| megunja” - gondolta Tamás, s odaállította a csizmákat
10 1| hogy el ne nevesse magát, s a vállára ne veregessen
11 1| befogatott a csengettyûs hintóba, s kiküldte Daczó uramhoz szüretelni
12 1| asszony vala máskülönben, s kicsibe múlt, hogy egyszer
13 1| nem látta az ura homlokát, s maga is megszeppent. Akire
14 1| legnagyobb úr a háznál, s bizony oda se nézett az
15 1| mutatóujja közé szorította, s célba vette vele hol az
16 1| integetett a fejedelemasszony, s meg-megrántotta az asztal
17 1| kapta magát a kis herceg, s egy gránátalmamaggal úgy
18 1| akkor ott ült az ölében, s vékony kis kezével végig-végigcirógatta
19 1| elkergetni a homlokodról.~S abban a percben az a csúnya
20 1| csõrével a kezembõl a süveget, s úgy elcsattog vele, hogy
21 1| fejedelemfi széke elõtt, s megcsókolta az egyik kezét,
22 1| átfogta a két fiú nyakát, s biztatva csacsogta az édesapjának:~-
23 1| gyereket így összeölelkezve, s a fejedelemnek csakugyan
24 2| erdélyi fejedelmi székbe, s akit az egyik beleültetett,
25 2| kertészbicskát, jámbor fejedelem, s vedd elõ az ország pénzesládájának
26 2| talált, elhajtotta a barmot, s hogy olyan is legyen, aki
27 2| a székelyt meg a szászt. S hogy ne sajnálja otthagyni
28 2| rozsdás, girbegurba kardot s a mellé ilyen üzenetet:~-
29 2| árát a kegyelmes basának. S még meg is köszönte a nagy
30 2| mindjárt hasra vágta magát, s úgy csúszott a fejedelem
31 2| valami nagy teknõsbéka. S mikor odaért elé, nagy fekete
32 2| a legkedvesebb sólyma. S a bölcs Musztafa, a váradi
33 2| gondolta magában Apafi -, s ha egyéb kívánsága nincs
34 2| sólymot egész erdõre valót. S ez a gondolat olyan jókedvre
35 2| kísérte a hajlongó követet, s már azon gondolkozott, hogy
36 2| elmosolyogta magát a fejedelem is, s már egész nekividámodva
37 2| része benne - mondta Teleki, s elõvett két kis selyemerszényt. -
38 2| arany van, emebben is annyi, s ezeket idekötöm a madár
39 2| az aranyszárnyú sólyom. S ezt viszi kelmed Hajdár
40 2| mert az is idõbe kerül, s attól tartok, meggondolja
41 3| ahol ember kellett a gátra, s mindig csak a fejét kereste
42 3| apja feleleteit hallotta, s azt szerette volna kérdezni,
43 3| izgett-mozgott az egyik ablakában, s úgy motollázott a kezével,
44 3| bukdácsolt a lovak lába elõtt, s tördelte a kezét, csóválta
45 3| mondta Szitáry a két fiának, s betértek a szegin Piszliczárhoz,
46 3| gyengyumért - vihogta a kis ember, s úgy elgurult a tarka üveges
47 3| vagy tizenöt esztendõvel s egyszer Brassóban nagyon
48 3| valahány lófõ székellyel, s szét nem üt a kutyafejû
49 3| megszedte magát a kis ember, s olyanformán beszéltek felõle,
50 3| azt eladta a töröknek, s mindenképpen jó vásárt csinált.~
51 3| mint máshol a napraforgó, s karcsú szárukon akkora turbánliliomok
52 3| ég peremén vöröslött már, s pirosra festette a Királyhágó
53 3| a lovak már abrakolnak, s a gazdákra is ráfér egy
54 3| éles, görbe körmökkel, s Tamás kíváncsian fordult
55 3| hátranézett, fel is ugrott, s a bátor fiú elszörnyûködve
56 3| két kezét is összetette, s olyanokat csettentett a
57 3| rávicsorította a fogát a gazdájára, s haragosan forgatta a szemét,
58 3| a gazdasszonya lába elé, s úgy elszégyellte magát,
59 3| megmosdatta a macskákat, s elõkeresett mindent, amit
60 3| egyenesen õhozzá vitte, s úgy teletömködte a dolmánykája
61 3| sorra vette a szobákat, s tarka képeket mutogatott
62 3| kakaskukorékoláskor is le s fel járkált az ebédlõszobában.
63 3| gyerek egymást átölelve, s Szitáry Kristófnak elszorult
64 3| visszafordult az ajtóból, s alig-alig bírt megválni
65 3| vett magán, lóra pattant, s a borongós szürkületben
66 4| úriember volt Hajdár basa, s csak úgy fújtatott a selyemdíványon
67 4| vijjogó madár szárnya alá, s egyik felõl is, másik felõl
68 4| testû ember, mint a labda, s úgy toporzékolt, mint a
69 4| Láncoljátok meg ezt a kutyahitût, s vessétek a legmélyebb tömlöcbe!~
70 4| úgy megbénult a karja, s mire magához tért, már akkor
71 5| pattant föl a török. - S bizony mondom neked, hogy
72 5| hajdú a kopasz törököt, s aligha meg nem kocogtatja
73 5| a keresztbe tett dárdát, s a szürke csacsi vidáman
74 5| akarta találni a törököt, s ha Tamás el nem kapja a
75 5| lecihelõdött a szamárról, s már a tornác küszöbén törülgette
76 5| szárnyaidat, szilaj sasmadár! S ha valamikor téged akarna
77 5| szélére, a váradi útra, s a sárguló fûbe heveredve
78 5| kifüstölik a vadméheket, s a sok nekibõszült méhecske
79 5| elszállt haragos fölindultsága, s repülni készült a lelkiereje
80 5| homlokát a hûs márványhoz, s megint összeszedte magát.~-
81 5| ijesztgette az országot, s együtt ült az egész országtanács.~-
82 5| ölébe húzta Ádámka fejét, s végig-végigcirógatta puha
83 5| Néha kihallott egy hang, s végigbömbölte az egész folyosót:~-
84 5| egyszerre kipattant az ajtó, s lehajtott fejjel, kuszált
85 5| haragosan a fejedelem, - s még ti kerestek igazságot?!
86 5| tanácsházában!~Azzal visszafordult, s mérgesen becsapta maga után
87 5| fejedelmi személyünkbõl, s megcsúfolta a váradi basa
88 5| a karddal átfúrt sisak.~S a nagyobb fiú most már kipirult
89 5| fogva az öccsét, megszólalt, s hangja bátran és tisztán
90 5| vagyok én, Szitáry Tamás. S én mondom neked, fejedelem,
91 5| mondom neked, fejedelem, s nektek, fõméltóságú urak,
92 6| miránk gondja a jó Istennek?~S nefelejcs szemét búsan emelte
93 6| Némán meredt maga elé, s néha megrándult az ajka,
94 6| csak magával viaskodott, s mikor megindult a szava,
95 6| szökik - erõsítgette Ádámka. S ahogy a nagy osztozás közben
96 6| lobogó bajusz látszik ki, s a fölött egy nagy báránybõr
97 6| szemügyre a guruló subát, s Ádámka szólalt meg elõbb:~-
98 6| Tenyerünkbe vesszük a lábunkat, s meg se állunk Nagyváradig.~
99 6| rázott egyet magán az öreg, s ráborította a cifra subát
100 6| tekintettel nézett rá az öccsére, s azzal lefordultak az országútról
101 6| megkeresték az édesanyjuk sírját, s átölelték a diófa keresztet.
102 7| bujdosó szegény emberek, s éppen ezért senki se vette
103 7| Ádámka mégis elszánta magát, s jól belekapaszkodott az
104 7| próbát - ajánlkozott Tamás, s akkorát rántott az ajtókopogtatón,
105 7| emeleten kinyílt egy ablak, s megjelent benne Piszliczár
106 7| hajlós mogyorófavesszõt. S hogy kétség ne férjen a
107 7| azzal integetett kifelé, s rettentõ jókedvvel vigyorgott
108 7| fogát kiütém õkegyelmének, s attól tartok, hogy ha rám
109 7| idekint el akar énvelem bánni, s azon is keresztülgázolok
110 7| valahol az õ közelükben. S ez a gondolat meg-megdobogtatta
111 7| Mert szitálni kezdett a hó, s azt nem állhatja a török
112 7| A csukott ajtók elõtt le s fel járkáltak a hosszú lándzsás
113 7| Szomorú kép volt ez nagyon, s mentül tovább nézelõdött
114 7| egy szál is egész bokréta, s amit úgy szeretnek a török
115 7| odaugrott az ablak alá, s elkezdett dalolni halkan,
116 7| visszahúzódott az ablakból, s kisvártatva csikorogva nyílt
117 7| ki egy rézkilincses ajtó, s kivigyorgott rajta egy hasított
118 7| ilyen felemás magyarság. S ha a szó nem lett volna
119 7| lehajtotta szöszke fejét, s tátogatta a száját, de torkán
120 7| akármilyen nehezére esett, s õ vette át a szót:~- Kegyelmes
121 7| szemeteket!~A basa tapsolt, s mély meghajlással két piros
122 7| hasított fülû szerecsen, s megint rávigyorgott a két
123 7| szerecsen is nagy nyájasan, s õ is elõhúzta lebernyege
124 7| ember! - mondta neki Tamás, s elvette tõle a nagy karéj
125 7| kenyeret, kétfelé törte, s a felét odaadta Ádámkának. -
126 7| megint magához hívatta õket, s elküldte aludni.~- Álmodjatok
127 7| kenyeret az utolsó falatig, s éppen a morzsáit szedegették
128 7| basa megengesztelõdött, s elküldte az apátokat Apafi
129 7| kinyitott nekik egy kisajtót, s gyöngéden kitaszította õket.~-
130 8| ahogy én csinálok örömömben.~S az öreg székely olyan bukfencet
131 8| dolmányomról egy ezüstgombot, s utánakiáltok a lovasoknak: „
132 8| integettem neki vissza, s azzal elkiáltottam magam: „
133 8| ugrott fel a két gyerek. S egyben indulnak, ha Pipitér
134 8| városokra sokszor akadtak, s rendesen ilyen helyen éjszakáztak.
135 8| pártfogoltjait a hosszú útban, s olyan mesék voltak ezek,
136 8| mindig elbújtak valamerre, s biztos rejtekbõl nézték,
137 8| magyar foglyokat százszámmal, s hogy viszi a német a nagykárolyi
138 8| nézelõdnivalóik akadtak az úton, s a szívük vérzett bele, amit
139 8| megszokták már a koplalást. S ahol nem adtak Isten nevében,
140 8| aki az énekeket hallgassa, s megadózzon érte egy-két
141 8| lába alól elszaladt a föld, s most hátán hordja õket a
142 9| amely be tudná fagyasztani, s vannak tiszta tükrei, melyek
143 9| hogy meg lehet lábolni, s ahogy a tarajos gyíkok fickándoztak
144 9| fél-félnapi járó földeket, s olyankor az emberek azt
145 9| helyette kenyértermõ mezõnk. S a kiszáradt lápfeneket fölszántották,
146 9| fölszántották, bevetették, s a föld hozott olyan kalászt,
147 9| föld hozott olyan kalászt, s a kalász adott olyan magot,
148 9| piros tornyú templomokkal, s boldogan nézték, hogy zsugorodik
149 9| kisebbé a vízszörnyeteg, s reménykedve számították
150 9| teljesen elszikkad a vize, s úrrá lesz az ember a termõföldeken.~
151 9| az ember a termõföldeken.~S akkor a láp hirtelen meggondolta
152 9| Éveken át fogyott, veszett, s ugyanannyi hét alatt tízakkorára
153 9| vannak õzei és szarvasai; s ami vízimadár otthonos a
154 9| legnagyobb tudomány a világon, s az öreg Pipitér mestere
155 9| össze két tenyerét az öreg, s letette magát egy nádzsombékra. -
156 9| jöttek a lápi emberek, s minden csudálkozás nélkül
157 9| Délután még többen jöttek, s mire leborult a téli alkonyat,
158 9| van az új Szitáry-kastély. S ennek a kulcsát már el nem
159 9| megpakolta a füstölt csíkot, s nagyon ki volt békülve az
160 10| füzérét lengeti a szél, s elijesztgeti vele a szúnyogot.~-
161 10| mert hármat se léphettek, s olyan szél kerekedett, hogy
162 10| homokját a szárnyára szedi, s mind rázúdítja a lápra:
163 10| belekapaszkodott a fák koronájába, s suhogtatta a homokot a sikoltozó
164 10| búgása hallatszott messzirõl, s valahol a nádi farkas kurrogott.~
165 10| hajnallik már?” - gondolta, s kibújt a gunyhó száján.~
166 10| kipiroslott az ég alján, s elsõ sugárcsomója véres
167 10| ketten, Pipitér körülnézett, s áhítatosan tekintett föl
168 10| hatalom szét nem tépheti, s ez a háló ing, lebeg a víz
169 10| mohák, mohák fölött a füvek, s akkor a háló már olyan sûrû,
170 10| növekednek rajta fák is. S ez az új telep minden szellõlebbenésre
171 10| a gólya lába nyomán is, s megtáncoltatja minden kis
172 10| koronájába, elszakítja a parttól, s viszi befelé a lápon. S
173 10| s viszi befelé a lápon. S úszkál a vándorláp, amerre
174 10| míg be nem köszönt a tél, s jégbilincsekkel oda nem
175 11| szél hajtotta elõre-hátra, s a rab ember fiainak nagyon
176 11| verekszik a törökkel, némettel.~S csakugyan, amikor a part
177 11| Isten szigetére, aki ráfér, s nem kérünk tõle hajópénzt
178 11| szegények, mint az erdei vadak, s nem tudtak hova lenni örömükben,
179 11| hevertek, ahol akartok, s azt esztek, amit találtok.
180 11| szekercével megfarigcsálta õket, s azt mondta a két Szitáry
181 11| lógatta a lábát a vízbe, s ha halacska ütõdött hozzá,
182 11| lápra nézõ bástyafalakon, s elállt csodálkozásában szeme-szája,
183 11| tövében elúszó szigetecskét s rajta a sok rongyos gyereket.~
184 11| észrevették a katonákat, s Pipitér annál kevélyebben
185 11| fölé tette széles tenyerét, s úgy pislogott föl a bástyákra. -
186 11| nekiveselkedtek az evezõknek, s megkerülve egy rekettyés
187 11| kivette a szájából a nádat, s megkínálta vele Tamást.~-
188 11| mégiscsak elmegyek én innen. S vissza se jövök többet,
189 11| sûrûséget, oda bevette magát, s a nadálytõvirágok lila koronás
190 11| túljárhass!” - mormogta magában, s elment Ádámkát megkeresni.
191 11| pázsitban, a gunyhó elõtt, s arcával a két karjára borulva
192 11| gyerek fölemelte a fejét, s el-elcsukló szóval rebegte:~-
193 11| mondta megindultan az öreg, s végig-végigsimogatta a gyerek
194 11| elkócosodott, hosszú fürtjeit. S úgy elkomolyodott õ maga
195 11| szigetet valami zátonyban, s az öreg rögtön takarodót
196 11| holdvilágos nyári éjszakában, s mikor bement a gunyhóba,
197 11| aztán leguggolt melléjük, s utoljára megcsókolta a napsütötte,
198 12| szellõcske lengedezett, s nekiindult a világnak, amelyikben
199 12| volt egy kicsit a szíve, s meg nem állhatta, hogy a
200 12| nyilván megharagította tegnap, s el is szégyellte magát egy
201 12| szigeten az éjszakában, s ingó bürüre lépett, amelyik
202 12| mindenki tudta nélkül, s tölcsért csinálva a két
203 12| köszönteni a maguk nyelvén, s magasztalni az Urat, a magasságbelit,
204 12| csillagok. Fölébredt Ádámka is, s nyugtalanul sietett ki Tamáshoz,
205 12| szegények öreg generálisukhoz, s kétségbeesve széledtek szét
206 12| fordítsuk meg a szigetet, s kerüljük meg ezt a nyírfás
207 12| egyig elvesztek az evezõk, s most nincs mivel eltaszítani
208 12| csak Pipitér rejthette el. S miért tette volna másért,
209 12| vissza, ahol elhagyta õket? S mit csinálhatnak egyebet,
210 12| lehetne menni a zátonyra, s onnan talán kigázolhat a
211 12| vizet ereszt, ha rálépnek, s meghimbálja az embert, de
212 12| de le nem szakad alatta, s melyik a gyilkos hínár,
213 12| amelyik a legharagosabb zöld, s olyan sûrû, összetartó szemre,
214 12| láb alatt is megnyílik, s feneketlen örvényt buggyant
215 12| pajtások, ahol vagyunk, s visszavárjuk Pipitért. Addig
216 12| nyilait a vizek világára, s felszívogatta a láp langyos
217 12| párázata reszketett a légben, s tikkadtan röpködtek benne
218 12| kedvesebbek voltak az esték, s Tamás alig várta, hogy a
219 12| elfüstölje a szúnyogfelhõket, s melléheveredve hallgatta
220 12| átsuhan az Isten szigetén, s hûsítõ nyugodalmat hoz a
221 12| füstszagot. Tamás körülnézett, s megakadt a szeme a keleti
222 12| imént áldozott le nyugaton. S a piros zsarátnok aztán
223 12| hajlongó lángnyelveket, s el tudta hallgatni a bent
224 12| a nagyobbak egyesével, s néha tarka szikrazáporrá
225 12| szikrazáporrá hullottak szét, s tûzpillangók gyanánt lebegtek
226 12| lecsukódott a fûbe. Elaludt, s álmában egyszerre rájött,
227 12| kiszabadítanám ezzel az édesapánkat!” S már éppen azon törte az
228 12| ráesik valami bolond csillag, s kipróbálja, hogy benõtt-e
229 12| ugrott föl Szitáry Tamás, s elfelejtett tüzes kardot,
230 12| szolgám - mondta az öreg, s maga is letelepedett a tûz
231 12| akkor Ádámka is fölébredt, s úgy leste a két gyerek a
232 12| odament a nád szélibe, s beletapsolt egyik tenyerével
233 12| Csörgött, ropogott a nád, s kilépett belõle a két Szitáry
234 12| a kõvári vár kapujában, s elmesélte neki, hogy milyen
235 12| csapj belé, hercegem!” S a herceg akkorát csapott
236 12| szólt, mint egy ágyú.~- S illa berek, nád a kert,
237 12| Bementem Buzáth uramhoz, s azt kérdeztem tõle: venne-e
238 12| értük szép summa aranyat, s tied lenne a fele.” „Itt
239 12| neked egy ezüsthúszas is” - s mindjárt a markomba is nyomta,
240 12| nézzétek meg, ha nem hiszitek.~S azzal megcsillantott a holdfényben
241 13| odakullogott a vár tövébe, s elkezdett kurjongatni torkaszakadtából:~-
242 13| felpattant a kaputorony ablaka, s a kapuõr kidugta rajta a
243 13| magadnak! - morgott az õr, s becsapta az ablakot.~- Jól
244 13| Nyikorgott a nehéz vaskapu, s Pipitér besuttyant rajta.
245 13| ugrott föl a medvebõrrõl, s kereste a kardját a félhomályban.~-
246 13| nevethetnék, de erõt vett magán, s megszólalt szép csendesen:~-
247 13| kacagányát, riadót fúvatott, s kisvártatva kirobogott a
248 13| parancsolatodra - mosolygott Pipitér, s aztán odafordult a kapushoz,
249 13| vont vállat a kapus, s behúzódott az odújába tovább
250 13| jól bezárja kend a kaput, s hozza föl hozzám a kulcsot.~-
251 13| ígérte Pipitér készségesen, s azzal kiballagott a vár
252 13| rongyosok!~A bokrok szétnyíltak, s kilépett közülök a rongyos
253 13| az apró lábak dobogására, s nem gyõzte a fejét csóválni:
254 13| még tetszett is a tréfa, s kiálltak a bástyákra lesni:
255 13| felelte neki Pipitér, s azzal becsapta az ablakot.
256 14| jobban izzadt az üstöke, s nagyon csendesen szólalt
257 14| Bizony az, bizony az.~- S még azt se tudjuk, ki vette
258 14| vont vállat a fejedelem, s Buzáth uram életében elõször
259 14| is elõkerült hamarosan, s tán századszor mesélte már
260 14| másik két úr fölugrott, s ki a dolmányát, ki a nyakravalóját
261 14| uram az ablaknak ugrott, s telekiabálták a palotát:~-
262 15| járóföldre esett egymástól, s Kővár várából vitték át
263 15| sarkantyúba kapta a lovát, s úgy nyargalt vissza Kővárra.
264 15| megérkezett a sereg Sárvár alá, s nekikészült a táborozásnak,
265 15| visszasomfordált Ebeczki uram, s megtanácskozta a dolgot
266 15| habosra szaladták magukat, s alig pihegtek a fáradtságtól.~
267 15| váltott a kapitányokkal, s nekiindult a várnak. Buzáth
268 15| bánatában is a fejedelem, s egyszerre meghökkenve kapott
269 15| hallgatagon csoszogott le s fel a gyékénybocskorban
270 16| Pipitérnek is elõ kellett állni, s beszámolni arról, aminek
271 16| herceget az Isten szigetére s hogy zárta ki Buzáth uramat
272 16| embereim!~Pipitér térdre esett, s megcsókolta a fejedelem
273 16| mondani együgyû cseléd létére, s kapta volna már vissza a
274 16| akkor egész Erdélyországban, s amerre mentek, mindenfelé
275 16| emelgetni süvegecskéjét, s szórni a vidám köszöntést
276 16| patyolat ruhácskájában, s nefelejcs szeme már messzirõl
277 16| pedig kiállt az út közepére, s ott bukdácsolt a hosszú
278 16| ugrabugrált jobbra-balra, s egypárszor majd orra bukott
279 16| májum - felelte Piszliczár. S olyan reszketés állt bele
280 16| kedvelõje volt az állatoknak. S azzal megindult a folyosó
281 16| fölszakította az ajtaját, s egyszerre ott termett a
282 16| egyszeriben eléje ugrott, s jókedvû vigyorsággal átnyújtott
283 16| álmélkodott a gyerek, s fölszakította az erszényt.
284 16| aránim! - hörögte Piszliczár, s magáról megfeledkezve, mind
285 16| eltolvajulta gonosz májum tülemtul, s ide nem ádulda nekemnek.~
286 16| fejedelem fölemelt egy aranyat, s megnézegette elül-hátul.
287 16| megsimogatta az üstökét, s úgy vihogott mellé, mint
288 17| pedig ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen
289 17| virág a tövétől a hegyéig, s úgy lobogott az esti fuvallatban,
290 17| odatámaszkodik a diófa fejfára, s kiterjeszti a két karját,
291 17| is magához tért ezalatt, s odanyújtotta a maga piros
292 17| az esõ, a rég várt esõ, s úgy szakadt az áldás, mintha
293 17| kék, mint az Iluci szeme, s úgy mosolygott a nap, mint
294 17| uram, balról egy üres szék. S amikor Szitáry Kristóf belépett
295 17| Pipitérrel, fölállt a fejedelem, s abba az üres székbe beültette
296 17| irántunk való hûségének miatta s a mi tévedésünk miatt. Aki
297 17| bevalljuk, hogy hibáztunk, s íme, országunk tanácsosává
298 17| várát. Légy te a kapitánya, s rongyos hadseregedet ruházd
299 17| mosolygott a fejedelem. - S ha szívesen látod a vendéget,
|