1-boldo | bolin-elszo | elt-gyalo | gyanu-jorav | josag-kulcs | kunko-megva | megve-ormot | orolt-szaza | szazo-uszko | utodj-zuzma
Rész
1 1| 1. A fejedelem rosszat álmodott~
2 10| 10. Isten szigete~A láp téli
3 11| 11. A rongyosok~Pár hét alatt
4 12| 12. Pipitér elvész, de megkerül~
5 13| 13. Buzáth uram jó vásárt csinál~
6 14| 14. Harcsabajusz, gyékénybocskor~
7 15| 15. Sárvár ostroma~Másnap hajnalban
8 16| 16. A Murmuc~Hát az lett, hogy
9 17| 17. Minden jó, ha a vége jó~
10 2| 2. A basa sólyma~Nem is volt
11 3| 3. A vendégszerető Piszliczár~
12 4| 4. A rab ember~Ha olyan sebesen
13 5| 5. A rab ember fiai~A két
14 6| 6. Az öreg pipitér~Ahogy a
15 7| 7. Török becsület~Nem telt
16 8| 8. A bujdosók~Addig bódorogtak
17 9| 9. A lápon~Azokban a rossz
18 7| ha én kirántom kelmedet abbul a cserzett bûribül, nem
19 13| felpattant a kaputorony ablaka, s a kapuõr kidugta rajta
20 3| izgett-mozgott az egyik ablakában, s úgy motollázott a kezével,
21 7| szakállas fej visszahúzódott az ablakból, s kisvártatva csikorogva
22 5| aki úgy behúzódhatott az ablakmélyedésbe, mintha ott se volna. Szitáry
23 14| ajtónak, Ebeczki uram az ablaknak ugrott, s telekiabálták
24 7| vígan mutatott oda egy kerek ablakra, amelyiknek kristályüvegén
25 7| hagyatva. Ajtó, kapu zárva, az ablaktáblák becsukdosva, még csak a
26 1| Miért nem nyitod ki az ablaktáblákat, mikor látván látod, milyen
27 3| ember, hogy a lovak már abrakolnak, s a gazdákra is ráfér egy
28 3| asztaltut. Kell kicsinkát abrakulni. Luvak már kapták uzsonnát.~
29 7| kincseinél is. Aranycsíkos abrosszal beterített hosszú asztalon
30 2| Attila-félét, hanem fényes dömöcki acélpengét, amivel rá lehetne ijeszteni
31 15| gyereket láttak a bástyákon ácsorogni.~- Ugyan hol vette itt magát
32 11| Elõbb Tamásét, aztán az Ádámkáét.~ ~
33 5| csókáknak a körmét mentül elõbb!~Ádámkával forgott a világ, lefogta
34 7| se nem halluttam. Aj-jaj, Adamku, aj-jaj Tamásku, eltisztulkodjatok
35 12| a hallgatag égi mezõkön?~Addig-addig tûnõdött a gyerek, míg utoljára
36 7| lábára ejti, eljajdul bele.~- Addsza csak, jó ember! - mondta
37 15| se görbüljön, mert csak ő adhatja elő a herceget!~Ebben a
38 5| amiképpen kértétek vala. Adjátok ide a kardotokat!~A két
39 13| Nekem mindegy, csak ennem adjék kendtek eleget!~Azzal az
40 5| csavargó töröknek szállást adjon éjszakára!~- Nono - mondta
41 6| legyintettem: tudom, hálát adna az Istennek.~- Micsoda udvari
42 6| Pipitér?~- No, azt sokért nem adnám, ha valami olyat érhetnék,
43 9| jó volna, ha megtalálnám! Adnék érte a tavaszon egy sapka
44 8| öregember - azt mondja -, adok a fáradságodért egy rézgarast,
45 17| elszedegetni, íme, neked adományozzuk Sárvár várát. Légy te a
46 9| olyan kalászt, s a kalász adott olyan magot, aminõt sose
47 9| népét soha senki meg nem adóztatta, útjait az Istenen kívül
48 1| Tamásnak.~- Csak nagy kópénak adsz te enni, Tamás fiam! Ne,
49 8| a koplalást. S ahol nem adtak Isten nevében, ott Ádámka
50 15| pedig csak egy tallért adtam értük, az is lyukas volt.”~
51 16| májum tülemtul, s ide nem ádulda nekemnek.~A fejedelem fölemelt
52 16| ide-uda. Ma kápum, holnap ádum.~- Az ám, jó ember, csakhogy
53 3| Kristóf.~- Hát csak Isten adutta - magyarázgatta a kis görög -,
54 5| Cselebi -, nem is vagyok ám én afféle csavargó török! A fejedelemmel
55 2| a lábamba harapni?~Esze ágában se volt az a jámbornak,
56 3| volt, a levele sárga, az ágai kékek. Volt fa, amelyik
57 5| valami sárga dolmányos hajdú ágaskodott, aki viszont a szürke szamárról
58 1| csakugyan elszállt minden aggodalma. Gyengéd szeretettel összekoccantotta
59 12| kis Apafi. Tamás azonban aggódva simogatta a homlokát.~-
60 1| kötözködés az élete, mióta az ágyasházából kilépett. De bizony még
61 1| az ajtót, s benyitott az ágyasházba. Ügyet se vetett rá, hogy
62 12| feketéllik.~Míg Pipitér ágyat vetett a fejedelem fiának
63 1| se dugta ki a bíborhálós ágyból, mikor már ráförmedt a szolgálattevõ
64 12| hogy úgy szólt, mint egy ágyú.~- S illa berek, nád a kert,
65 15| ijesztgetésre szánta ő az ágyúkat. Csak nem bolond, hogy a
66 3| vendégség volt az, ahol ágyúszóval muzsikáltak, és egymás hátán
67 12| csillagok is megálltak rá. Ahelyett, hogy elszaladoztak volna,
68 13| kegyelmednek szerencsét kívánni ahhoz, hogy ilyen jó vásárt csinált!~
69 10| Pipitér körülnézett, s áhítatosan tekintett föl az égre.~-
70 16| megindult a folyosó vége felé, ahonnan haragos mormogás hallatszott.~
71 16| gurulva a folyosó márványán.~- Áj-háj, enim szép aránim! - hörögte
72 2| két fiát. Pedig hiába az ajándék, aki a törökhöz viszi a
73 1| a lábát - a lippai basa ajándéka volt, gyönyörû sztambuli
74 4| nyomban visszaviszed az ajándékát Apafi Mihálynak! Megmondod
75 17| amit Piszliczár uram neked ajándékoz.~Most pedig Piszliczár uram
76 2| valamivel meg is kellene ajándékozni a nagy tisztesség tudásért,
77 17| zsebbelijét.~- A lippai bég ajándika. Szip selem, finum selem,
78 3| törülgetve nevettében.~- Ajándikuzta tülemnek a budai basa ükegyelmessige.
79 11| kérünk tõle hajópénzt se.~Ajánlkozó mindjárt akadt seregestül.
80 7| Hátha én tennék próbát - ajánlkozott Tamás, s akkorát rántott
81 6| elé, s néha megrándult az ajka, mintha valami láthatatlan
82 3| bársonyos kék szemét, pici piros ajkát reggelig elnézte volna Ádámka.
83 7| távoztak tõle.~- No, mézes ajkú fülemüléim, mit választottatok
84 5| fejedelemhez!~A tanácsterem ajtajában azonban ötösével álltak
85 16| belõle, fölszakította az ajtaját, s egyszerre ott termett
86 3| Háromszor is visszafordult az ajtóból, s alig-alig bírt megválni
87 1| egyébre se kellene, csak ajtócsináltatásra. Mindig olyankor lábatlankodsz,
88 2| derítette, hogy egész az ajtóig kísérte a hajlongó követet,
89 7| ismeri a telet. A csukott ajtók elõtt le s fel járkáltak
90 7| belekapaszkodott az ezüsttel futtatott ajtókopogtatóba, de hiába várta: senki se
91 7| Tamás, s akkorát rántott az ajtókopogtatón, hogy beleroppant a feje
92 14| várában.~A fejedelem az ajtónak, Ebeczki uram az ablaknak
93 6| nem az Apafi Mihály uramét akarád mondani.~- Mit beszélsz,
94 17| vadmadaraim közt.~- Legyen a te akaratod szerint - mosolygott a fejedelem. -
95 9| alkonyat, akkorra közös akarattal megépítették az új nádgunyhót.~-
96 7| fordulónál?~Mindegy az, akárhol van, de itt van valahol
97 3| eldugugálok, mindjárt elükeresi. Akárhuva teszelem, elüveszeli.~A
98 1| jó Apafi Mihály, hogy ki akarják alóla rántani a fejedelmi
99 12| fûrétegeket? Mindegy az, akárki keleszti, bizonyos, hogy
100 11| Tudjátok, az a dupla szájú, aki akármit mond, kétszer mondja. No,
101 1| a jókedvét süttetni, ha akarná. De nem akarja. Dúlt-fúlt,
102 13| Buzáth kapitány urammal akarnék beszélni.~- Alszik az még
103 7| fegyver nélkül, puszta kézzel akartak egy nehéz rabot elvinni
104 7| mondták senkinek. Egyszer akarták, akkor is pórul jártak vele.~
105 1| ezt a csúnya nagy ráncot akartam elkergetni a homlokodról.~
106 11| ingyenkoszt: ott hevertek, ahol akartok, s azt esztek, amit találtok.
107 17| Kristófot. De még a nyakába is akasztott egy nagy aranyláncot.~-
108 4| kicsoda az a Hajdár basa, akibõl õ csúfot mert ûzni!~ ~
109 12| Miféle gyerekek azok, akikkel a minapában itt úszkáltál
110 8| sok száz bujdosótársunké, akiknek a lába alól elszaladt a
111 7| válogatnak maguknak paripát, akikre a basa rásütteti kegyelme
112 1| s maga is megszeppent. Akire pedig pisszegett, az nem
113 2| elszökött a sólyommadara, akivel vadászni szokott járni.~-
114 3| gömbölyû aranyalmákat. A rózsák akkorára nõttek, mint máshol a napraforgó,
115 7| valami fekete köpönyeges alak. Ki volt, mi volt, nem tudhatták,
116 14| fejedelem... hm... hm... izé... alássan követem, bajos lesz oda
117 16| azért meg nem állhatta, hogy alattomban meg ne fenyegesse az ujjával
118 2| célját, akkor megszólalt nagy alázatosan:~- Tündöklõ ábrázatú fejedelem!
119 17| várt esõ, s úgy szakadt az áldás, mintha öntenék. Reggelre
120 5| szavára visszafordult, és áldást hányt felé a két kezével.~-
121 14| Felelj, ember, az Úristen áldjon meg: kicsoda az?~Buzáth
122 12| nap, amely épp az imént áldozott le nyugaton. S a piros zsarátnok
123 3| visszafordult az ajtóból, s alig-alig bírt megválni tõlük.~„Bolondság -
124 5| hajdú a kopasz törököt, s aligha meg nem kocogtatja a fejét
125 13| csíkot odafestette az ég aljára, az Isten szigete már a
126 10| vizet lát, csak a szemhatár alját szegik be a ködbe borult
127 16| kihúzta magát erre a nevezetes alkalomra: olyan hosszú prémes dóka
128 9| s mire leborult a téli alkonyat, akkorra közös akarattal
129 5| heveredve lesték a barnuló alkonyatban: veri-e már a port hazafelé
130 15| Buzáth uram. - Még hogy én alkudozzam a saját váramra? Dejszen
131 9| csúfot ûzni.~A láp bosszút áll azokon, akik bántják, de
132 12| ahogy megértették a dolog állapotát, egyszerre elfelejtették
133 16| mindig nagy kedvelõje volt az állatoknak. S azzal megindult a folyosó
134 3| nélkül.~- Hát ezt a fertelmes állatot meg már hol szerezte kelmed? -
135 7| kezdett a hó, s azt nem állhatja a török katona, aki a maga
136 2| ha nagyságod szolgálatára állhatok - hajtotta meg magát Szitáry -,
137 3| volna fölötte a nyár. Meg is állhatott, mert a mi tájainkon sehol
138 17| siránkuztam. Csak meg nem állhatulja eztet a szip örvendezkedést
139 11| örömükben, mikor Pipitér sorba állítgatta õket a gunyhó elõtt.~- No,
140 6| vagytok, hogy akár meg se álljatok a túri vásárig.~Mikor kiértek
141 15| Dejszen énvelem szóba se állnak! Próbáltam én azt már egyszer.
142 1| lábad, hogy hajnal óta úgy állod az egy helyet? Miért nem
143 1| hogy ilyen gyászcsizmákkal állsz elejbem?! Hát nem megmondtam
144 3| mandulatejjel, császármadár almakásával, fácánpástétom, ostyásbéles,
145 15| nyugtalanság, szeme körül az álmatlanság karikája kéklett. Ahogy
146 3| álmodott-e valamit? Nemigen álmodhatott, mert nem is aludt. Még
147 7| õket, s elküldte aludni.~- Álmodjatok szépet, szegény kis bujdosók,
148 10| dörzsölte meg a szemét. Álmodnék talán? Akármerre néz, mindenfelé
149 3| elõszedegetett. Hát Piszliczár uram álmodott-e valamit? Nemigen álmodhatott,
150 3| úgy, hogy deli leventéknek álmodták magukat, akik hírvirágot
151 1| rólad az éjszaka.~- Mit álmodtál, lelkem jó apám? Tán nem
152 1| édes kicsi fiam. Rosszat álmodtam rólad az éjszaka.~- Mit
153 1| Még annál is rosszabb álmom volt, édes cselédem. Odakint
154 13| Mi kell? - kérdezte nagy álmosan.~- Az, hogy nyisd ki a kaput!~-
155 12| egyszerre elfelejtették az álmosságot. Nagyon ragaszkodtak szegények
156 2| csillagok járásából, hogy az álnok sólyom ideszökött Kolozsvárra.~-
157 12| Tamás már talpra ugrott. Az álomméz ugyan össze-összehúzta még
158 8| is. Azzal leszakajtok az alsó dolmányomról egy ezüstgombot,
159 1| látod, milyen régen nem alszom?~Pedig abban a percben pattant
160 10| Ejnye, megnézem, meddig aludtunk: este van-e, vagy hajnallik
161 5| fejedelemnek.~- Nem illik a kard amaz ember fiainak a kezébe,
162 3| kelek, ti csak nyújtózzatok, ameddig jólesik. Mire a fejedelem
163 9| tízakkorára dagadt, mint amekkora régen volt. Magába nyelt
164 5| fekete bársonyköpönyeget, amelyen ezüsttel volt kihímezve
165 12| hozták abból a tömlöcbõl, amelyikbe akkor dugták, mikor Hajdár
166 7| azt a nagy piros virágot, amelyikbõl egy szál is egész bokréta,
167 13| Pipitér csendesen a fejét, amelyikkel Buzáth uram közelebbrõl
168 9| Isten megteremtette. Ország, amelynek népét soha senki meg nem
169 8| védeni magát? Többet is, mint amennyit meg bír enni.~Nem lehet
170 6| eléjük gurul egy cifra suba, amibõl csak egy nagy, lobogó bajusz
171 2| háládatos is nagyságodhoz, amiért a két fiát idevette maga
172 3| Piszliczárnak.~Kint az erdõkben, amiken keresztülmentek, már sárga
173 5| szolgáltatunk igazságot, amiképpen kértétek vala. Adjátok ide
174 16| halmok, a szelíd völgyek, amiknek ölében úgy lapultak a tiszta
175 7| elefántcsonttal kirakott fegyverek, amikre ha ránézett, káprázott a
176 7| testvér Hajdár elé, mint amilyennel távoztak tõle.~- No, mézes
177 12| vehetne õ olyan lajtorját, amin fölmehetne az égbe ilyen
178 7| kiválthatnánk az apánkat. Amink volt is, elszedte a fejedelem.
179 9| kalász adott olyan magot, aminõt sose látni a mi tájainkon.
180 6| alól egy hosszú papirost, amirõl a fejedelem pecsétje lógott.~-
181 13| egy kis hideg fürdõtõl. Amúgy se árt egyikteknek se egy
182 7| ereszd szabadon!~A basa ámulva sodorgatta a szakállát,
183 5| lótás-futás.~- Mért szalad kend, András bácsi - szólítottak meg
184 12| kicsit. Eh, mégse megy el anélkül, hogy legalább a szemével
185 12| szirmai, amiket játékos angyalkezek szórnak szét a hallgatag
186 1| pisszegett, Bornemissza Anna, aki kardos asszony vala
187 3| jaj, dehugy mészelsz el anni pinzzel éjszakának idõjin!
188 3| húzhatta volna õket.~Ádámka annyira rajtafeledkezett a kert
189 7| hazátlan bujdosók,~akik anyánk sírján~rab apánk siratjuk,~
190 16| gondolom, hogy csak derék apa lehet az, akinek ilyen derék
191 16| nem siratultam háládatusan apáduratuk!~Még Pipitért is megkörnyékezte
192 15| náddal, amelyiknek a végén az Apafi-lobogót csavargatta a szél. Vörös
193 14| Harcsabajusz, gyékénybocskor~Az Apafi-palotában csupa bánatos arcokkal,
194 5| ezüsttel volt kihímezve az Apafiak õsi címere: a karddal átfúrt
195 1| is meglágyult volna bele. Apafinak pedig nem kõ volt a szíve,
196 2| basa sietett fölbátorítani Apafit:~- Sose félj te, jámbor
197 1| Mit álmodtál, lelkem jó apám? Tán nem akart a kis lovam
198 8| még semmit sem tudsz az apánkról.~- Vagy igen. Többet tudok,
199 5| kerülünk, míg szerencsétlen apánkurunkat meg nem szabadítjuk. Isten
200 6| bátyjától, mehet vele a rab apát kiszabadítani. A nyakába
201 7| megengesztelõdött, s elküldte az apátokat Apafi Mihálynak: tegyen
202 17| Iluci pedig ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen
203 10| öreg Pipitérhez. Mintha rab apjuk lánca csörgését hallották
204 13| Elfogjuk õket! Halálra aprítjuk! Fölnégyeljük! Nyársba húzzuk!
205 13| sereghajtónak.~A kapus kinézett az apró lábak dobogására, s nem
206 7| nektek. Legyetek az én kis apródjaim, különb gazdátok leszek
207 7| fegyverzi föl a kegyelt apródjait!~- Könnyû neki: három világrészbõl
208 1| ráförmedt a szolgálattevõ kis apródjára, aki az ágy lábánál leste
209 3| Mióta a fejedelem udvarán apródkodott a két kis Szitáry, azóta
210 5| le az én címeremmel ékes apródköntöst! Nem lehet bizodalmam annak
211 12| nagyon szereti inasnak, apródnak, ételfogónak, kuktának az
212 2| tenne, ha kisegítene egy kis aprópénzzel - üzente a temesvári basa.~
213 3| kezét:~- Kettuszáz aran elig ára megvágun a szállumásnak.~ ~
214 7| Éjszínfekete paripák, kényes arab mének, Kisázsia füves mezeirõl
215 16| márványán.~- Áj-háj, enim szép aránim! - hörögte Piszliczár, s
216 16| gyereknek borult a nyakába.~- Aránus úrficskák, mennit emlegettelek
217 3| sose ízlelt torták csupa arany-, ezüsttálakban; drága jó
218 16| két kezével kapkodott az aranyak után. - Ed esztendeje eltolvajulta
219 12| egynegyedével is beérnéd az aranyaknak?” „Azt sem bánom” - mondok. „
220 3| virágcsillagokat és gömbölyû aranyalmákat. A rózsák akkorára nõttek,
221 7| Hajdár basa kincseinél is. Aranycsíkos abrosszal beterített hosszú
222 10| varsát.~- Pipitér, micsoda aranycsillagok úszkálnak ott a vízen?~-
223 6| öregnek, hogy tél elején aranyért se lehet már szúnyogot találni.~ ~
224 16| csak úgy dõlt belõle a sok aranyforint, egyik fényesebb, mint a
225 3| bizonyosan ezüsttalérokkal és aranyforintokkal álmodott, amiket a gazdája
226 1| teleszaladt könnyel, hosszú aranyfürtös fejét félrehajtotta a vállára,
227 3| tündér-királykisasszony. Lebegõ aranyhaját, bársonyos kék szemét, pici
228 3| kastélybelieknek. Ilucinak aranyhajú, szelíd képû legénykét,
229 12| egymás után hunytak ki az ég aranylámpái, a csillagok. Fölébredt
230 17| nyakába is akasztott egy nagy aranyláncot.~- Kegyelmed sokat szenvedett
231 16| a kréta körül. Ebbõl az aranypénzbõl nem vertek többet ennél
232 16| kihullott a sólyomnak az aranyszárnya. Mármost magam is azt gondolom,
233 5| két csóka!~- Akik megették aranyszárnyáért a sólymot!~- Nem a sólymot,
234 5| Nem a sólymot, csak az aranyszárnyát!~- Mennyit juttatott nektek
235 7| basának.~- Kegyelmes urunk, aranyunk, ezüstünk nekünk nincsen,
236 2| garast, sietett elküldeni az árát a kegyelmes basának. S még
237 7| egy hosszú fehér szakállas arc. Ádámka reménykedve másik
238 7| kicsit följebb tolta az arcán a csuklyát.~- Szitáry Kristóf
239 15| kard csillog az oldalán. Az arcát nem lehetett ugyan jól kivenni
240 11| pázsitban, a gunyhó elõtt, s arcával a két karjára borulva úgy
241 12| vissza is szaladtak rémült arccal.~- Nem lehet innen mozdulni
242 14| Apafi-palotában csupa bánatos arcokkal, kisírt szemekkel találkozott
243 7| õ lehelete csapja meg az arcukat annál a fordulónál?~Mindegy
244 7| illet az téged:~erdõk hûvös árnyán,~ahová hazaszállj,~van teneked
245 2| Apafi Mihály uram a török árnyékában nyugodott, de bizony gonosz
246 13| hideg fürdõtõl. Amúgy se árt egyikteknek se egy kis mosakodás.~
247 7| Kristóf bujdosó fiai, akit te ártatlanul láncra verettél. Nagy urunk,
248 12| is éledezni kezdett. Nagy ásítozva jöttek elõ a vitézek, de
249 1| Bornemissza Anna, aki kardos asszony vala máskülönben, s kicsibe
250 14| kérdezte valami kéztördelõ asszonycselédtõl. Az szólni se tudott, csak
251 9| kellett csinálni. Volt ott aszalt gyümölcs, szárított gomba,
252 3| Iluci meglegyintette az asztalkendõvel.~- Murmuc!~A nagy, ormótlan
253 7| abrosszal beterített hosszú asztalon ínycsiklandoztató ételek
254 1| akkorákat, hogy majd elfújta az asztalról a levelensültet. Pisszegni
255 3| vendégeibe.~- Iluci megterigette asztaltut. Kell kicsinkát abrakulni.
256 6| tányérnyaló -, jobb lesz, ha átadod a kulcsokat.” „Kútba hányám” -
257 12| Lehet, hogy valami õzike átcsalogatta az éjszaka, aztán elnyomta
258 1| másikat. A kis herceg meg átfogta a két fiú nyakát, s biztatva
259 15| rongyos, mint a többi. Kék atlaszdolmány feszül a karcsú testén,
260 15| tisztelgett a kardjával az atlaszruhás gyerek.~- Hohó, fiamuram,
261 16| s jókedvû vigyorsággal átnyújtott neki egy piros bõrtárcát.~-
262 5| fiú lecsatolta kardját, és átnyújtotta a fejedelemnek.~- Nem illik
263 6| fakadt, Tamás gyöngéden átölelte.~- Nézd, öcsém, nekem meg
264 6| az édesanyjuk sírját, s átölelték a diófa keresztet. Sokáig-sokáig
265 3| feküdt a két gyerek egymást átölelve, s Szitáry Kristófnak elszorult
266 12| esténként a szellõlibbenés, mely átsuhan az Isten szigetén, s hûsítõ
267 2| kardját kötötte fel, de nem az Attila-félét, hanem fényes dömöcki acélpengét,
268 2| követtõl - egész padlásra való Attila-kardot vétettek már vele a basa
269 1| Szitáry Tamás tekintete átvillant rajtuk.~- Nono - mondta
270 5| ráförmedt a gazdájára.~- Hé, atyafi, nem csárda ám ez a ház,
271 8| Nem jó az a nagy sietség, atyámfiai! Aztán mire mennétek vele,
272 12| méltóságosabbat. A sötétkék augusztusi égen szikrák lobbantak ki,
273 9| Tó-e vagy csak pocsolya, avagy éppen tenger? Két dajkája
274 7| legénynek, aki hetek óta avas szalonnán élt kukoricakenyérrel!~-
275 2| cifrább dolog is, éppen aznap pedig, mikor olyan rosszat
276 9| 9. A lápon~Azokban a rossz idõkben csakugyan
277 10| Ingoványi menták azok, nincs azoknál jobb szagú füstölõ a világon.~-
278 8| közrefogtak, mint verebek a baglyot. No, mondék, majd megtudom
279 6| Hm - mondom én -, egyéb baja nincs a fejedelem õnagyságának?
280 2| ellátjuk mi a németnek a baját! Te csak oltogasd szép bátorságosan
281 3| Kristóf pedig olyan deli bajnok volt, hogy vagy akadt párja
282 11| öreg Pipitér azonban minden bajra tudott orvosságot. Nem kell
283 6| amibõl csak egy nagy, lobogó bajusz látszik ki, s a fölött egy
284 14| gyékénybocskor volt a lábán, a bajusza meg a szájába lógott, mint
285 5| a szürke csacsi vidáman baktatott be a kapun. Odaugrott a
286 16| azt föl apámuram, csak a bal karját takargatja vele,
287 1| egyéb dolgom sincs, csak bálba járni? Jó is volna, ha piros
288 13| aztán csendesen, megadással ballagott le a pincébe.~- Nekem mindegy,
289 7| Búsan, lehajtott fejjel ballagtak át a kincses termek hosszú
290 12| csavarodik a karó körül a paszuly balra, a komló jobbra. Semmivel
291 17| jobbról Teleki Mihály uram, balról egy üres szék. S amikor
292 9| virágoskertjei, amik sebforrasztó balzsamot és gyógyító füveket nevelnek;
293 3| bokrokat, sehol se ringat olyan balzsamszagú virágokat. Volt olyan, amelyiknek
294 8| itthon vagyunk már.~Tamás bámulva nézett körül.~- Nem látok
295 7| azt kérdezem tõled.~Mi bánatod neked,~sötét hollómadár? -~
296 14| Az Apafi-palotában csupa bánatos arcokkal, kisírt szemekkel
297 7| elkezdett dalolni halkan, bánatosan:~Hollómadár, mért jársz~
298 5| a mai végezéstek meg ne bánjátok. Mi pedig, ha élünk, ha
299 11| a csataterv. Még azt se bánták, mikor Pipitér nekiállította
300 7| szerencsével. Kinek volna lelke bántani két ilyen ártatlan madárfiókát?~
301 3| bizonyosan a világosság bántja az én madaramat” - gondolta
302 9| bosszút áll azokon, akik bántják, de megoltalmazza, akik
303 15| akarnak. Nem lesz semmi bántódásuk.~A követnek csakugyan fel
304 3| Mit féljesz, úrficska? Ne bántsun, úrficska: a Murmuc kéri
305 3| barackmagut. Csak a magut szereti barackbul a Murmuc.~Volt pedig ez
306 3| a Murmuc kéri tülednek barackmagut. Csak a magut szereti barackbul
307 6| ki, s a fölött egy nagy báránybõr sapka.~- Hova, hova, úrfiak? -
308 13| vannak már azok, szegény báránykák, ahová szántad õket.~- Hol,
309 3| ünnepkor se esznek olyat. Báránypecsenye zsályával, õzcímer mandulatejjel,
310 4| delet rikoltozott a török barát, akkorra Szitáry Kristóf
311 2| fejedelmet, holtig való jó barátjává tenne, ha kisegítene egy
312 2| fiamtól.~- Sose búcsúzkodjál, barátom - nyújtotta kezét a fejedelem -,
313 2| Azért küldi neki szíves barátsággal ezt az öreg kardot, amivel
314 15| sápadt volt, homlokán mély barázdákat szántott a nyugtalanság,
315 10| Pipitér, hányja már a barkáját a kecskefûz!~- Meg is gallyazzuk
316 2| nem talált, elhajtotta a barmot, s hogy olyan is legyen,
317 5| fûbe heveredve lesték a barnuló alkonyatban: veri-e már
318 12| gyöngyéletük lenne, selyemben, bársonyban járnának. Kapnék értük szép
319 1| csizma, kordován csizma, bársonycsizma, szattyáncsizma annyi volt
320 10| gyékény közé azokat a lila bársonydarabokat?~- A jó Isten keze, úrfi.
321 1| az asztal alatt Mihályka bársonydolmánykáját.~Nem ért az annak semmit.
322 5| rázta le válláról a fekete bársonyköpönyeget, amelyen ezüsttel volt kihímezve
323 15| ismerõsnek tetszik neki a bársonykucsmás, karcsú gyerkõc, aki nem
324 3| tündér-királykisasszony. Lebegõ aranyhaját, bársonyos kék szemét, pici piros ajkát
325 7| hozzá?~- Be kell mennünk a basához; gondoltam valamit - mondta
326 7| virág integetett ki:~- Nini, basarózsa!~Tamás haragosan vállat
327 7| vállat vont. Bánja is õ, hogy basarózsának hívják azt a nagy piros
328 7| siratjuk,~rab apánk siratjuk!~A basarózsás ablakban megjelent egy hosszú
329 7| szembe találta magát Hajdár basával. Violaszín selyempalástja,
330 11| ott feketéllettek már öreg bástyafalai Sárvárnak. Erdélynek ez
331 11| kint tanyázott a lápra nézõ bástyafalakon, s elállt csodálkozásában
332 15| a fejedelem nagy, üveges batárban. Az erõs moldovai paripák
333 13| Itt lepett meg bennünket a bátkai erdõben.~- Ember, tudod-e,
334 3| hátranézett, fel is ugrott, s a bátor fiú elszörnyûködve kapott
335 7| madárfiókát?~Hanem azért akárhogy bátorítgatta õket, öreg szíve majd megszakadt
336 1| a csizmaszárába szalad a bátorsága, ha az ember szóba ereszkedik
337 2| baját! Te csak oltogasd szép bátorságosan a rózsafáidat a görbe kertészbicskáddal,
338 3| van a kis görögnek. Ilyen bátorságtalan világban jobb a biztos,
339 7| hiábavalóságokon az eszed?~- Várj csak, bátya! Ugyan ne haragudj meg mindjárt
340 1| egereket. A csizmámat a bátyád hozza be, annak a kisujja
341 5| félénken emelte szemét a bátyjára.~- Nem érte valami baj édesapánkat?~-
342 6| Nem kell elmaradnia kis bátyjától, mehet vele a rab apát kiszabadítani.
343 3| hozom nekik a váradi török bazárból a vásárfiát. Kardot Tamáskának,
344 6| öreg Pipitér -, jó lesz, ha beabroncsoltatod a fejed, hogy szét ne vesse
345 16| Csipi, rúgja, harapulja becses szemiledet. Kalickába vágyunk
346 15| lehetett volna vele venni Bécset.~Mikor uzsonnatájban megérkezett
347 7| 7. Török becsület~Nem telt bele egy jó hét,
348 11| vizével. Annál nagyobb volt a becsülete az erdélyiek szemében. Mert
349 8| vármegye, szorgalmukat, becsületességüket ismerte fél ország. Ma bujdosik
350 7| kapu zárva, az ablaktáblák becsukdosva, még csak a környéken sincs
351 4| Szitáry.~A kegyelmes basa bedugta nagy, puffadt kezét a haragosan
352 7| kedve, játékos elméje. Ha beéred a cserével: ereszd szabadon
353 7| nagy szál szerecsen katona beeresztette õket a várkapun. Süveglevéve
354 12| mondja - tán egynegyedével is beérnéd az aranyaknak?” „Azt sem
355 3| vették, mikor Hídalmásra beértek. De keresztül is lovagoltak
356 16| fel õket.~- Nini, mindjárt beérünk Hídalmásra! Ugyan megvannak-e
357 12| azt kérdezte Pipitértõl: befogadnák-e õt az Isten szigetére? Pipitér
358 1| aki komoly képet vágott; befogatott a csengettyûs hintóba, s
359 11| jónak látta mind a két fülét befogni.~- Ne visítsatok úgy, nem
360 6| ahogy a nagy osztozás közben befordulnak a Cseperke utcába, egyszerre
361 17| láttak Kolozsvárból.~Egészen befutotta azt már azóta a fehér vadrózsa.
362 4| a markába nyomta Cselebi bégnek.~- Ebben a nyomban visszaviszed
363 8| pincéik, tele kamráik. Vásárra begyülekezett hat vármegye, szorgalmukat,
364 1| csend lett, hogy a tornácról behallatszott a légydongás. Még Szitáry
365 13| földindulást. - Ugyan, földi, behívhatnám-e a várba a gyerekeimet, akiket
366 11| Pipitér a gyereket, mikor behunyt szemmel heverészett egy
367 5| méhecske. Örült, aki úgy behúzódhatott az ablakmélyedésbe, mintha
368 13| vont vállat a kapus, s behúzódott az odújába tovább szenderegni. -
369 13| bolyongás után csakugyan bejutott Buzáth uramhoz, aki javában
370 10| gömbölyû fejû, ez meg a békabuzogány. Édes a gyökere, mint a
371 15| fel a falakra: nesztek a béke, nyúljatok érte! Nem nyúlt
372 15| tetszett Ebeczki uramnak.~- Békeajánlatot hoztam.~- Tartsd meg magadnak!~-
373 15| Küldjön hozzájuk még egy békekövetet.~- Hát szaladjon kelmed!~-
374 2| betakarítják az új gabonát. Így békesség idején megint más mulatságot
375 2| De nem volt ám különb a békességes idõ se. Mert volt esze a
376 12| volt. Nagy darab földet bekóborolt odajártában. Megfordult
377 7| Ádámka nagyon szeretett volna beköszönni a Piszliczár-kastélyba.~
378 9| csíkot, s nagyon ki volt békülve az elsõ vacsorával.~- Nem
379 3| játékán, de mikor a holdvilág bekukucskált az ablakon, magára kapta
380 7| még azt se ette meg, hanem belecsúsztatta a zsebébe. Ádámka beleharapott
381 7| nem akarom szántszándékkal beledugni a fejemet. Majd elhúzódom
382 1| úgy pislogott, mint akinek beleesett valami a szemébe.~A gyerek
383 5| olyan jóízût kacagtak, hogy belefájdult az oldaluk.~- Bolond török,
384 9| lenyesegette a két végén, és belefújt. Furcsa szava volt annak
385 7| belecsúsztatta a zsebébe. Ádámka beleharapott a magáéba, de mindjárt eleredt
386 14| hanem bolondgomba, amibe én beleharaptam!~Elmondta aztán szegrül
387 17| igazándi bizánti selem. Én már beléje siránkuztam. Csak meg nem
388 10| valami hatalmasabb szél, belekapaszkodik a fák koronájába, elszakítja
389 6| abból a mocsokból, amibe belekeverték. Nehéz munka lesz az, erős
390 7| engem meglát a basa, úgy belém szeret, hogy sose ereszt
391 16| gyerekek vállát.~- Majd belenézek édesapátok ügyébe. Hátha
392 7| az ajtókopogtatón, hogy beleroppant a feje az érckalapácsnak.~
393 9| örvényeibe tornyokat lehetne belesüllyeszteni.~Nem mese ez, hanem igaz
394 12| odament a nád szélibe, s beletapsolt egyik tenyerével a másikba.
395 15| Annak a magjába fejestül beletörik a foguk!~Azzal megindultak
396 10| keresni a lyukat, amibe beletûzhessük.~De biz azt nem nézték meg,
397 15| a süvegén ütött a golyó, beletűzött egy nagy fehér keszkenőt,
398 2| székbe, s akit az egyik beleültetett, azt a másik letaszította.~
399 11| ez, szolgám, mint a jég. Beleütött volna a fogamba, ha ki nem
400 10| micsoda tudós ember kerekedik belõled ebben a vadonban. Meglásd,
401 12| csinálja a tüzet? A maguk belsõ melege lobbantja lángra
402 13| beszélek a fejeddel, csak belül lehessek!~- Ide ugyan be
403 13| Sárvárat!~Pipitért meg-megrázta belülrõl a nagy nevethetnék, de erõt
404 16| fejedelem. Kettuszáz darab volt belule.~- Hát aztán hol szerezted
405 10| négykézláb kellett a gunyhóba bemászni. Ott mondta el Pipitér,
406 12| Sárvárnak vettem utamat. Bementem Buzáth uramhoz, s azt kérdeztem
407 13| úr! Ott kinn tágas, itt benn szoros!~- Jó, hogy itt vagy,
408 12| csillag, s kipróbálja, hogy benõtt-e már a fejed lágya?~Hej,
409 4| Földhöz vágta a patkókat, beordította az ajtónálló katonáit:~-
410 7| csikók, szélnél sebesebb berber lovak nyihároztak a rézveretû
411 12| mint egy ágyú.~- S illa berek, nád a kert, úgy elfüstöltünk
412 16| szemiledet. Kalickába vágyunk berekesztelve hamis firegje Murmuc.~-
413 3| Amit a töröktõl tudott, azt besúgta a németnek, amit a némettõl
414 7| perzsaszõnyegrõl, mikor hogy, hogy se: besuhant hozzájuk valami fekete köpönyeges
415 13| nehéz vaskapu, s Pipitér besuttyant rajta. Odabent aztán sok
416 16| is elõ kellett állni, s beszámolni arról, aminek õ volt a mestere:
417 5| fejedelemmel volna egy kis beszédem.~- Beszélj vele holnap.~-
418 7| koldussal. A török nem valami beszédes nép. Egy órában egyet ha
419 11| a lápi vitézek, Pipitér beszédet intézett hozzájuk. Buzogány
420 3| Úgy elszaladt aztán így beszélgetés közben az idõ, hogy észre
421 8| Rettentõ sok idõnk van még a beszélgetésre. Elõször keressünk valami
422 14| utoljára látták. A várkapuban beszélgetett egy vándorló formájú, harcsabajuszú
423 3| kis Szitáry, azóta nemigen beszélgethették ki magukat az édesapjukkal.
424 6| láthatatlan útitársával beszélgetne. Pedig csak magával viaskodott,
425 5| volna egy kis beszédem.~- Beszélj vele holnap.~- De nagyon
426 3| kis ember, s olyanformán beszéltek felõle, hogy nem is egészen
427 17| mondta neki -, errõl majd beszélünk még egymással. Most sietõs
428 8| az Istent, aki irgalmával betakar bennünket.~Többet aztán
429 12| az édesen alvó Ádámkát, betakargatta a gyékénypaplannal, mert
430 2| letiport legelõkön, míg betakarítják az új gabonát. Így békesség
431 2| tollászkodott a fejedelem karján egy betanított vadászsólyom, Teleki uram
432 7| is. Aranycsíkos abrosszal beterített hosszú asztalon ínycsiklandoztató
433 3| Szitáry a két fiának, s betértek a szegin Piszliczárhoz,
434 10| ahol szétcibálta a szél, betündökölt az esthajnali csillag.~„
435 12| láthatatlan ujjak titkos betûit. Hangtalanul, nesz nélkül
436 17| fejedelem, s abba az üres székbe beültette Szitáry Kristófot. De még
437 17| Aki hibázik, ne restellje bevallani: mi bevalljuk, hogy hibáztunk,
438 17| restellje bevallani: mi bevalljuk, hogy hibáztunk, s íme,
439 8| szép ezüstgombját!” Erre bevártak, osztán a legelsõ kamasz
440 11| gunyhó elõtt.~- No, fiaim, beveszlek benneteket a rongyos hadseregbe.
441 9| lápfeneket fölszántották, bevetették, s a föld hozott olyan kalászt,
442 11| keresett valami sûrûséget, oda bevette magát, s a nadálytõvirágok
443 7| akit õk keresnek.~Azután bevezették õket az istállókba, noha
444 16| a fejedelem kíséretével bevonult a kapun. Sürgött-forgott,
445 13| szenderegni. - Csak aztán jól bezárja kend a kaput, s hozza föl
446 5| óra.~- Siessünk haza, mert bezárják a város kapuját, és idekint
447 5| Vigyázzatok, fiúk, éjszakára jól bezárjátok a fiókjaitokat, mert a csókák
448 14| ahová olyankor szokott bezárkózni, ha nagyon bántotta valami.
449 15| addig, míg a fejedelem bezárkózott a címerterembe a fiával,
450 13| a kulcsot.~- A kaput is bezárom, a kulcsot is fölviszem -
451 12| csinálnék én az arannyal itt a bíbicek közt?” „No, akkor elég lesz
452 4| sólyommal.~Nagy, kerek fejû, bibircsókos ábrázatú úriember volt Hajdár
453 1| még a fejét se dugta ki a bíborhálós ágyból, mikor már ráförmedt
454 10| mint a nádméz.~- Hát ezek a bíborszínû kis pillangók micsodák?~-
455 14| se tudott, csak a fejével biccentett egy sarokszoba felé.~- Ott
456 9| valahol a csillagos fehérvári bicskámat, vagy negyven esztendõvel
457 1| Mindössze a kis piros száját biggyesztette el.~- Tebenned volt a hiba,
458 4| tért, már akkor kezén-lábán bilincsek csörögtek. Azokkal meg nem
459 8| Többet is, mint amennyit meg bír enni.~Nem lehet azt kimondani,
460 11| amerre nekünk tetszik. Bírjuk is hajtani, mert vagyunk
461 6| Én is mindig elõrenézek birkanyíráskor, de azért meglátom, ha a
462 6| mikor õrzöttél énvelem birkát, te tintásujjú?” Erre õ
463 8| nem kellett félniök. Minek birkóznék a fenevad az élõ emberrel,
464 11| megfiatalodtam tõle. Kiállnék birkózni akár veled is, vitéz kapitányom.~
465 8| továbbvinni.~- No, majd bírlak én, úrficskám - kapta ölbe
466 3| az ajtóból, s alig-alig bírt megválni tõlük.~„Bolondság -
467 5| rútul visszaélt fejedelme bizalmával.~Ádámka reszketve kapcsolta,
468 17| selem, finum selem, igazándi bizánti selem. Én már beléje siránkuztam.
469 2| kertészbicskáddal, a kardforgatást csak bízd mireánk.~Mikor aztán a németnek
470 5| apródköntöst! Nem lehet bizodalmam annak ivadékaiban, aki rútul
471 16| te pénzed ez, jó ember?~- Bizon hod enim, drágalátus fejedelem.
472 6| se.~Tamás oda se figyelt, bizonyára nem is hallotta a kérdést.
473 6| egyedül megy neki a világnak - bizonygatta váltig. Márpedig õ úgyis
474 7| kapával keresné a kenyerét! - Bizonyosra vehetjük, hogy ezt mondta
475 7| Szitáry Kristófot.~Ádámka bizonyozott, hogy akármilyen haszontalan
476 12| amiket az Úristen hatalma bizonyságképpen villogtat a gyarló föld
477 6| felhők ereszkedtek ott, biztató kékség nem nevetett le a
478 1| átfogta a két fiú nyakát, s biztatva csacsogta az édesapjának:~-
479 10| Meglásd, hogy Apafi terád bízza a madarasházát, ha valamikor
480 7| hosszú lándzsás õrök, a bõ köpenyegükkel még az orrukat
481 5| elõtt!~A hajdú engedelmesen bocsátotta le a keresztbe tett dárdát,
482 9| Nemhiába voltam én a Bocskai hajdúja már akkor, mikor
483 1| meg a kis Apafi gesztenyés bodor fürtjeit.~- Temiattad volt
484 12| fodorodott felhõ, lent nem bodorodott hullám.~Annál kedvesebbek
485 8| 8. A bujdosók~Addig bódorogtak a vár tövében a fiúk, míg
486 2| legkedvesebb sólyma. S a bölcs Musztafa, a váradi basa
487 6| hogy szét ne vesse a nagy bölcsesség. Hát azt gondolod te, hogy
488 2| Jól mondod, kimondhatatlan bölcsességû fejedelem. Éppen ezért arra
489 4| tehetett egyebet, csak a börtön falát verte tehetetlen dühében.~
490 10| lehetett. A szél üvöltött, bõgött, borzalom volt hallgatni,
491 9| édes gyökereket és tápláló bogyókat; vannak virágoskertjei,
492 10| ugrik: az a szárcsa; amelyik bohókásan bukdácsol: az a vakvarjú.
493 11| szándékod van neked ezzel a sok bohósággal, öreg Pipitér?~Pipitér kivette
494 3| táncolni.~Csinált az száz egyéb bohóságot, ha a gazdasszonykája ráparancsolt.
495 2| mikor valami szegény kis bokor megbújik a terebély fa tövében,
496 7| amelyikbõl egy szál is egész bokréta, s amit úgy szeretnek a
497 13| Befelé, rongyosok!~A bokrok szétnyíltak, s kilépett
498 8| Hát ahogy itt bujkálok a bokrokban a vár alatt, egyszer csak
499 8| egy láncra vele.~- Az is boldogság lenne nekünk! - sóhajtott
500 16| nem tudott hová lenni a boldogságtól, ahogy a fejedelem kíséretével
501 16| most ne is lássa a nagy boldogságukat.~Csupa ünnep volt az útjuk
502 15| megpróbáltak szépszerével boldogulni. A két kapitány követet
503 13| várban ténfergett, könnyen boldogultak. Azoknak még tetszett is
|