1-boldo | bolin-elszo | elt-gyalo | gyanu-jorav | josag-kulcs | kunko-megva | megve-ormot | orolt-szaza | szazo-uszko | utodj-zuzma
Rész
504 7| csúcsai: még csak azok se bólingattak istenhozottat.~Ádámka mégis
505 14| Nem torma volt az, hanem bolondgomba, amibe én beleharaptam!~
506 6| hányám” - mondom én. „Ne bolondozz, öreg - azt mondja a tányérnyaló -,
507 13| rajta. Odabent aztán sok bolyongás után csakugyan bejutott
508 6| Hol van az a haza?~- Ne bomolj, Pipitér! - szólt oda neki
509 8| garasnak, mert míg a tarsolyát bontogatta érte, jól szemügyre vehettem
510 8| moldvai tatár.~Ez a kõvel borított térség volt Ölyved. Kirabolta
511 2| Legalkalmasabb lészen pedig azt borjú képében elhajtani.~A lippai
512 12| fele.” „Itt a kezem, nem borjúláb” - mondom én erre. „De -
513 5| fejét a kis herceg. Kemény bõrlabdájával kontyon akarta találni a
514 1| fejedelemasszony pisszegett, Bornemissza Anna, aki kardos asszony
515 3| ezüsttálakban; drága jó borok, sose hallott édes italok
516 3| magán, lóra pattant, s a borongós szürkületben kiporoszkált
517 1| keserû volt neki. A keserû borovicska édes.~A fejedelem megszidta,
518 7| arany, ezüst csecsebecse. Borsónyi karbunkulusok, mogyorónyi
519 1| is van abból, ha álmában borsot tört az orra alá valami
520 16| átnyújtott neki egy piros bõrtárcát.~- Mi lehet ez? - álmélkodott
521 8| megláncolva is féltenék tõle a bõrüket.~Itt az öreg megtörülgette
522 11| s arcával a két karjára borulva úgy zokogott, hogy a legöregebb
523 1| török császárt is: de ilyen borúsnak rég nem látta az ura homlokát,
524 12| üvöltését, a farkas nyívását, a borz röfögését, a hiúzkölyök
525 1| elcsattog vele, hogy még most is borzadok bele. Rosszat jelent ez,
526 10| A szél üvöltött, bõgött, borzalom volt hallgatni, mikor belekapaszkodott
527 15| ott táboroztak tehetetlen bosszúsággal, csak egy csomó gyereket
528 9| magából csúfot ûzni.~A láp bosszút áll azokon, akik bántják,
529 9| érteni, noha a vadmákot is bõven termi a láp, hanem kell
530 12| gombát, mert annak nagyon bõviben vagyunk itt az Isten szigetén. „
531 13| rongyosabban, mint valaha, mert a bozót kegyetlenül megtépte õket.
532 13| elbújtatta a népét a sûrû bozótban, amelyik a vár alatt burjánzott.
533 3| tizenöt esztendõvel s egyszer Brassóban nagyon megszorongatták a
534 2| országot szép barátságosan, Brassótól Kolozsvárig. Nem volt válogatós:
535 7| Cselebi bég volt. Kopasz feje búbjára odasütött a holdsugár: éppen
536 15| Ebeczki uram megvakarta a feje búbját.~- Legalább azt mondjátok
537 5| nem kapja a kezét, bizony búbon köszönti az Apafi fia a
538 2| vehessek a két fiamtól.~- Sose búcsúzkodjál, barátom - nyújtotta kezét
539 6| Valakitõl el kellene búcsúznunk...~Tamás elborult tekintettel
540 3| Ajándikuzta tülemnek a budai basa ükegyelmessige. Utálatus
541 7| édes a szavatok, mint a bülbülmadáré.~Ádámka lehajtotta szöszke
542 5| õkegyelmét. Õ majd elveszi méltó büntetését ott, ahol van; tinektek
543 14| hogy ugyan rászolgált a büntetésre.~- Hol van a fejedelem õnagysága? -
544 12| szigeten az éjszakában, s ingó bürüre lépett, amelyik leszakadt
545 9| tölgyek, körülöttük nagy bugájú nádak csikorgó erdeje.~-
546 10| a szél. Csak a bölömbika búgása hallatszott messzirõl, s
547 12| megnyílik, s feneketlen örvényt buggyant föl maga alatt. Tamás ugyan
548 9| nádkürtnek: mintha a bölömbika búgna, és a tõcsmadár sikoltana
549 16| Szitáry Tamás elmesélte bujdosása hosszú történetét. Még Pipitérnek
550 8| becsületességüket ismerte fél ország. Ma bujdosik minden lakója, akit meg
551 8| A mi hazánk és sok száz bujdosótársunké, akiknek a lába alól elszaladt
552 8| hallgassatok. Hát ahogy itt bujkálok a bokrokban a vár alatt,
553 16| Pipitérnek is, akárhogy bujkált a nagy dicsõség elõl.~-
554 10| a két gyermek reszketve bújt oda az öreg Pipitérhez.
555 12| volna minden nádszálat, nem bújt-e bele az öreg, ha Tamás ki
556 1| is valami selyempapucsba bújtatta a lábát - a lippai basa
557 10| szárcsa; amelyik bohókásan bukdácsol: az a vakvarjú. Ahol nagy,
558 8| S az öreg székely olyan bukfencet vetett a friss hóban, hogy
559 16| s egypárszor majd orra bukott a hosszú dókában.~- Szaladj,
560 3| ablakon, magára kapta a bundáját.~- Gyerünk aludni, fiaim,
561 7| kelmedet abbul a cserzett bûribül, nem tudom, hogy búvik bele
562 13| bozótban, amelyik a vár alatt burjánzott. Õ maga pedig odakullogott
563 7| bûribül, nem tudom, hogy búvik bele vissza!~Ádámka nagyon
564 7| látni, mint varjúsereget a búzavetésben vagy verebeket a sövényen.
565 12| aztán elnyomta valahol a buzgóság.~A rongyosok szétfutottak
566 3| kerek forradás mitõl van? Buzogánnyal fizetett-e érte vagy karddal?
567 5| öreggel, aki nagy nyögve cammogott föl a széles márványlépcsõkön.
568 1| mutatóujja közé szorította, s célba vette vele hol az egyik,
569 2| alá. Mikor aztán elérte célját, akkor megszólalt nagy alázatosan:~-
570 7| oda, ahova a kis Mihály célozott a labdájával, amikor Szitáry
571 10| kölyök, kölyök! - az a cerkõ; amelyik úgy tesz: mér-mér -
572 2| urak.~De történt ennél még cifrább dolog is, éppen aznap pedig,
573 10| repülnek, a halászkák úgy cikáznak, mint a fecskék; fejüket,
574 3| gazdasszonykája ráparancsolt. Verte a cimbalmot, lovagolt a széken, megmosdatta
575 12| parancsot:~- Nem ér az semmit, cimborák. Pipitér nincs a szigeten,
576 8| azt gondolta, hogy valami cimboráknak kurjongatok, de nagy jó
577 5| kihímezve az Apafiak õsi címere: a karddal átfúrt sisak.~
578 5| ezüst.~- Fejedelem! Míg címeredet viseltem, hallgattam, mint
579 5| országot. Vessétek le az én címeremmel ékes apródköntöst! Nem lehet
580 15| látni az arannyal kivarrott címert, a karddal átfúrt sisakot,
581 15| fejedelem bezárkózott a címerterembe a fiával, a két Szitáry
582 10| hogy citteg a szakállas cinege. Amelyik madár azt kiáltja:
583 7| kerítésen kilátszottak a ciprusok fekete csúcsai: még csak
584 16| megiszunk nálad egy pohár citromos vizet. Legalább megnézzük
585 10| kopácsol a csencsege, hogy citteg a szakállas cinege. Amelyik
586 5| Isten!~A tanácsteremben nagy civódással lehettek az ország urai.
587 1| két fiú nyakát, s biztatva csacsogta az édesapjának:~- Ne félts
588 11| a vizek sivatagába, ahol csakúgy el vagyunk temetve, mint
589 17| pedig menjen haza a maga családjával a Cseperke utcába, úgyis
590 1| asztal körül a fejedelmi családnak. El is találta hol a szemét,
591 3| elszégyellte magát, hogy semmi csalogatásra föl nem emelte csúnya, sörtés
592 12| fejedelemnek. A fejedelem csapatai közül egyiknek piros a dolmánya,
593 1| hangon mondta, s az apródok csapatán valami halk kacagás zsibongott
594 7| akkoriban hazátlan bujdosó csapatokat látni, mint varjúsereget
595 12| mondta, hogy: „Itt a kezem, csapj belé, hercegem!” S a herceg
596 7| veremben? Hátha az õ lehelete csapja meg az arcukat annál a fordulónál?~
597 14| hogy hogy akart õ jó vásárt csapni. Jobbnak látta vele nem
598 13| Pipitér pedig nagy robajjal csapta be a kaput, ráfordította
599 11| rongyosok olyan éktelen lármát csaptak a sziget orrában, hogy egy
600 5| gazdájára.~- Hé, atyafi, nem csárda ám ez a ház, hogy minden
601 3| õzcímer mandulatejjel, császármadár almakásával, fácánpástétom,
602 2| ábrázatú fejedelem! Hatalmas császárom szeme fénye! Haragos tekintetû
603 1| fõzõkanalazta magát a török császárt is: de ilyen borúsnak rég
604 15| mintha nehéz harcban a török császártól foglalta volna vissza egymaga.~
605 3| elemlegették a diadalmas csatákat, a gyerekek meg úgy, hogy
606 11| hadseregnek nagyon tetszett ez a csataterv. Még azt se bánták, mikor
607 7| ahol jó vitézek~éles kardja csattog,~nem láttam sehol se!~Sebes
608 11| Hadsereg, katonásdi, csavargás elõre-hátra, naplopás hónapszámra:
609 7| magyarázatképpen:~- Nem vagyunk mi csavargók, Piszliczár bátyám! Hanem
610 7| szárnyatok!~Keskeny lépcsõkön, csavargós folyosókon vezette le õket
611 7| Eleblábulj innentul, te hárum csavárgu, mert ha in kilépik, leszun
612 12| szeretné kitalálni, hogy mért csavarodik a karó körül a paszuly balra,
613 11| hozzá, kacagott, ha sikló csavarodott rá, jajgatott.~Mikor aztán
614 13| mérgesen -, kend mindig csavarog, mint a hazajáró lélek!
615 8| Ádámka, hej, Tamáska, hol csavarogtok olyan sokáig?” Az a sok
616 7| mázsaszámra az arany, ezüst csecsebecse. Borsónyi karbunkulusok,
617 13| eleget!~Azzal az egy-két szál cseléddel, szakáccsal, lovászgyerekkel,
618 16| Meg akinek ilyen hûséges cseléde van! Ó, ha nekem volnának
619 6| gazdaságra, igazgatod a cselédeket: egész kis gazda leszel.
620 1| rosszabb álmom volt, édes cselédem. Odakint vadászgattam veled
621 3| tette a kezét.~- Gyerünk, cselédjeim, mert az ég hunyogatni kezdi
622 12| búcsút ne venne a hû, öreg cselédtõl. Bizonyosan kint alszik
623 7| miénk, hanem egy hû öreg cselédünké. De nekem van izmos két
624 13| jobban szeretett volna úgy cselekedni, mint a többiek, de Pipitér
625 7| pástétomok, mindenféle csemegével koronázva; nádmézes édességek,
626 10| zsezse, hogy kopácsol a csencsege, hogy citteg a szakállas
627 5| Szitáry Kristóf.~Az estéli csendben fölharsogott a városi hajdúk
628 2| nagy garázdálkodások után csendességben maradjon egy kicsit. Addig,
629 17| szólni akart, de a fejedelem csendet intett.~- Lépj elõ, Szitáry
630 12| kacagott ott a nádban?~- Cseng a füled, szolgám.~- Jól
631 5| hangja bátran és tisztán csengett, mint az ezüst.~- Fejedelem!
632 2| fejedelem pedig haragosan csengette be a fõtanácsosát, Teleki
633 1| Nézzétek meg, hagyott-e még csengettyûkörtét az öreg fán a sárgarigó.~ ~
634 1| képet vágott; befogatott a csengettyûs hintóba, s kiküldte Daczó
635 6| cséphadarót. Hogy üres gabonát csépelék vele, arról én nem teheték.~
636 6| kapék vala a kezembe egy cséphadarót. Hogy üres gabonát csépelék
637 10| tesz: mér-mér - az a széki csér. Tudta, hogy köhög a libuc,
638 10| tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a láp még csak a
639 7| játékos elméje. Ha beéred a cserével: ereszd szabadon az apánkat,
640 3| összetette, s olyanokat csettentett a nagy piros nyelvével,
641 9| sulyom, volt ott füstölt csík is.~Ami alatt nem kellett
642 7| mezeirõl került hófehér csikók, szélnél sebesebb berber
643 9| körülöttük nagy bugájú nádak csikorgó erdeje.~- Hogy élünk itt
644 7| ablakból, s kisvártatva csikorogva nyílt ki egy rézkilincses
645 12| elfelejtett tüzes kardot, hulló csillagot!~- Pipitér, kedves Pipitér,
646 15| karcsú testén, zománcos kard csillog az oldalán. Az arcát nem
647 13| 13. Buzáth uram jó vásárt csinál~Mire a hajnal az elsõ piros
648 12| ahol elhagyta õket? S mit csinálhatnak egyebet, mint hogy várakoznak,
649 15| hüledezett a jó úr. - Magam se csinálhattam volna különben. Mintha csak
650 12| gondatlansága vagy oktalansága csinálja a tüzet? A maguk belsõ melege
651 8| hármatokat?~- Hát akkor mit csináljunk most?~- Aludjunk, édes mézeim,
652 12| ó - mondom én -, hát mit csinálna azokkal, vitéz kapitány
653 8| úgy le a fejeteket? Inkább csinálnátok úgy, mint ahogy én csinálok
654 9| gunyhót éléskamrává kellett csinálni. Volt ott aszalt gyümölcs,
655 8| csinálnátok úgy, mint ahogy én csinálok örömömben.~S az öreg székely
656 12| tudta nélkül, s tölcsért csinálva a két tenyerébõl, elkezdett
657 1| fejedelemfi, Apafi Mihályka.~Csintalan kis legény volt a herceg,
658 16| fejedelem, ne kívánd aztat. Csipi, rúgja, harapulja becses
659 13| Ott még a legyek se látnak csípni, mert sötét van.~A legény
660 1| haragszik - ezt már a verebek is csiripelték a hervadozó kertben a levélhulló
661 1| járni? Jó is volna, ha piros csizmában el lehetne táncolni az ország
662 1| karjára véve a fejedelem piros csizmáit, illedelmesen megkocogtatta
663 1| Tamás, vidd be a fejedelem csizmáját!~Szepegve, elcsukló hangon
664 8| kék kalpagjukról, piros csizmájukról mindjárt megismertem vala
665 1| Tamás, s odaállította a csizmákat az ágy elé. A fejedelem
666 1| kifordult a kacki piros csizmákkal, és visszajött egy pár feketével.
667 1| miért itatnod az egereket. A csizmámat a bátyád hozza be, annak
668 2| mindjárt vigyék magukkal a csizmának való bõrt is. Legalkalmasabb
669 1| legény, akinek mindjárt a csizmaszárába szalad a bátorsága, ha az
670 3| tájainkon sehol se lát olyan csodálatos bokrokat, sehol se ringat
671 11| bástyafalakon, s elállt csodálkozásában szeme-szája, ahogy meglátta
672 14| magában.~Csak azon nem gyõzött csodálkozni, hogy mért nem fogják hát
673 10| Mintha rab apjuk lánca csörgését hallották volna ebben az
674 7| Hátha itt a lábuk alatt csörgeti a láncát valami sötét veremben?
675 12| egyik tenyerével a másikba. Csörgött, ropogott a nád, s kilépett
676 10| gyöngyvér, hogy fütyül a csörgõréce. Amelyik szalad az ingoványon:
677 4| akkor kezén-lábán bilincsek csörögtek. Azokkal meg nem tehetett
678 15| mezei tarackok, dübörögve, csörögve a sziklás utakon. Utánuk
679 16| állt bele a karjába, hogy csörömpöltek bele a kristálybillikomok
680 5| két madár!~- Az ám, a két csóka!~- Akik megették aranyszárnyáért
681 14| mint a macskáé vagy mint a csókáé. Annyit azonban tudok, hogy
682 5| bezárjátok a fiókjaitokat, mert a csókák szeretik, ami fényes!~-
683 5| féljetek, majd elszedik a csókáknak a körmét mentül elõbb!~Ádámkával
684 17| ráborult az apjára, s zokogva csókolgatta élettelen kezét. A fejedelem
685 1| sólyommadár, kiszakítja a csõrével a kezembõl a süveget, s
686 15| Még Pipitér is hallgatagon csoszogott le s fel a gyékénybocskorban
687 12| lobbantak ki, hosszú, fényes csóvákat hagyva maguk után, mint
688 13| dobogására, s nem gyõzte a fejét csóválni: ejnye, de sok gyereke van
689 7| kilátszottak a ciprusok fekete csúcsai: még csak azok se bólingattak
690 10| hangokkal telik meg a levegõ, csudálatos színeket lát a szem égen-földön:
691 9| a lápi emberek, s minden csudálkozás nélkül nyújtottak kezet
692 14| Buzáth uram -, a fejedelem csúfolódik. Duplán adja vissza a szót.
693 16| a várat, de a fejedelem csúfolódva legyintett feléje.~- Sose
694 5| eresztelek, te tar varjú! - csúfolta a hajdú a kopasz törököt,
695 13| várban! Rajta, emberek! Csukjátok ki a kaput, nyissátok be
696 7| Az ember egészen kibújt a csuklyából: az öreg Cselebi bég volt.
697 7| tudhatták, mert a köpönyeg csuklyája úgy a fejére volt húzva,
698 7| dobogása is elállt, de a csuklyás ember karon fogta õket.~-
699 7| följebb tolta az arcán a csuklyát.~- Szitáry Kristóf nincs
700 7| hírbõl se ismeri a telet. A csukott ajtók elõtt le s fel járkáltak
701 16| takargatja vele, mióta olyan csúnyán megszaggatta a Murmuc.~-
702 8| boldog emberek éltek. Tele csûreik, tele pincéik, tele kamráik.
703 8| megvackolt magának a meleg csurgó fejénél. Nem nagy mesterség
704 2| hasra vágta magát, s úgy csúszott a fejedelem elé, mint valami
705 6| se nézett oda, a zsebébe csúsztatott egy marék földet az édesanyjuk
706 11| a láptól, de a láp addig dagadozott, növekedett, hogy ebben
707 9| avagy éppen tenger? Két dajkája is van: a Szamos meg a Kraszna,
708 12| uram? Öreg már kegyelmed dajkának!” „Nem a te eszedhez való
709 7| Ádámka reménykedve másik dalba fogott. Olyan volt az, mint
710 7| az ablak alá, s elkezdett dalolni halkan, bánatosan:~Hollómadár,
711 16| vertek többet ennél a kétszáz darabnál. Azt pedig én elküldtem
712 2| Kristóf? Kísérjen el egy darabon a két fiad is, reggelre
713 8| mellettem tizenkét lovas darabont. Sárga dolmányukról, kék
714 5| bemenni - tették keresztbe dárdájukat a darabontok.~- Jó, majd
715 5| nem kocogtatja a fejét a dárdanyéllel, ha a kis herceg oda nem
716 5| bocsátotta le a keresztbe tett dárdát, s a szürke csacsi vidáman
717 10| hátrafeszítve, méltóságosan húznak a darvak. A kanálorrú gémek akkor
718 11| lát.~Dehogyisnem tetszett, dehogy! Ádámka csak annyit mondott,
719 11| szigetérõl, amerre lát.~Dehogyisnem tetszett, dehogy! Ádámka
720 3| Kettuszász aran? Aj, jaj, dehugy mészelsz el anni pinzzel
721 15| alkudozzam a saját váramra? Dejszen énvelem szóba se állnak!
722 8| fejedelem tanácsosa: látom a délceg tartásáról. Jó, jó, Pipitér,
723 1| hallottak a palotában egész délelõtt, mert ezt súgta-búgta minden
724 4| a váradi mecset tornyán delet rikoltozott a török barát,
725 7| koronázva; nádmézes édességek, déligyümölcsök, torták, marcipánok - csak
726 12| A karcsú nádak ruganyos dereka meghajlott, koronás fejük
727 8| volt: az egyik suba volt a derékaljuk, a másik a dunnájuk, két
728 6| kékség nem nevetett le a deres földre egy tenyérnyi se.~
729 1| végig-végigcirógatta az édesapja deresedõ szakállát.~- Ne haragudjál,
730 13| szemrehányást, ha olyan deresen lovagoltat meg a kapitány,
731 2| gondolat olyan jókedvre derítette, hogy egész az ajtóig kísérte
732 9| templomokat. Napsugaras, derûs napokon sokszor lehetett
733 13| mink hazajövünk a fényes diadallal.~- Igenis, nagy jó uram,
734 3| úgy, hogy elemlegették a diadalmas csatákat, a gyerekek meg
735 14| Jobbnak látta vele nem dicsekedni, ámbátor abban az idõben
736 16| akárhogy bujkált a nagy dicsõség elõl.~- Ej no, még kiveri
737 3| paripát, hadigúnyát, harci dicsõséget.~A majom bizonyosan ezüsttalérokkal
738 4| Bezzeg úgy ugrott fel a díványról a nagy testû ember, mint
739 7| gyerszün!~Abban a világban divat volt az ilyen felemás magyarság.
740 7| két gyereknek még a szíve dobogása is elállt, de a csuklyás
741 13| kapus kinézett az apró lábak dobogására, s nem gyõzte a fejét csóválni:
742 12| Tamásnak elkezdett gyorsan dobogni a szíve. Tán bánatában világnak
743 12| megkerül~Másnap reggel még a dobos gém se vert ébresztõt, mikor
744 1| rángatja a fûrészt, sebesebben döföli a tûvel a posztót, kinek
745 2| Attila-félét, hanem fényes dömöcki acélpengét, amivel rá lehetne
746 6| származása szerint.~- Haza-e? - dörmögte kelletlenül. - Hol van az
747 13| aztán elõ nem jött, akárhogy dörömbölt Buzáth Gáspár az embereivel.~ ~
748 3| A kis görög elégedetten dörzsölgette a két kezét:~- Kettuszáz
749 16| alkalomra: olyan hosszú prémes dóka volt a nyakában, hogy éppen
750 8| mondd, hogy nem úrral volt dolgod.” Én meg örültem a garasnak,
751 7| hírbõl sem ismerne ilyes dolgokat, ha kapával keresné a kenyerét! -
752 12| már róla. Sokkal nagyobb dolgon töri most a fejét a fejedelem
753 5| távozván.~- Az már a ti dolgotok, rab ember gyerekei...~ ~
754 7| volna, hogy ne kelljen neki dolgozni.~Pipitér ezen töprengett
755 5| tanácsurak elvégezték a dolgukat. A fejedelem fázósan húzta
756 12| csapatai közül egyiknek piros a dolmánya, a másiknak sárga, a harmadiknak
757 14| két úr fölugrott, s ki a dolmányát, ki a nyakravalóját ráncigálta
758 3| vitte, s úgy teletömködte a dolmánykája zsebét törökszilvával, hogy
759 8| Azzal leszakajtok az alsó dolmányomról egy ezüstgombot, s utánakiáltok
760 5| végében pedig valami sárga dolmányos hajdú ágaskodott, aki viszont
761 8| tizenkét lovas darabont. Sárga dolmányukról, kék kalpagjukról, piros
762 7| galambtojásnyi gránátok. Drágakövekkel és elefántcsonttal kirakott
763 7| selyempalástja, villogó tekintete, drágaköves kardja mutatta, hogy ez
764 7| látta, fül nem hallotta drágaság, nem lehet azt kimondani.
765 7| fogad!~- Innen halmozza el drágaságokkal, akiket szeret!~- Innen
766 7| õkegyelme ezt a töméntelen drágaságot! Bizony hírbõl sem ismerne
767 3| rémülten verte magát a kalitka drótjához.~Mikor aztán azt is meghallotta
768 2| basának Nagyváradra ebben a drótkalitkában.~- Mégpedig ma, uram teremtõm,
769 3| fejedelem fölébred, akkorra dúdolva otthon lehettek Kolozsváron.~
770 15| mozsarak, a mezei tarackok, dübörögve, csörögve a sziklás utakon.
771 4| börtön falát verte tehetetlen dühében.~Hajdár basát majd szétvetette
772 13| kelmed? - szólt ki megint dühösen a strázsa.~- A fejedelem
773 8| ilyen helyen éjszakáztak. A düledékek közt, amik közül elõbb ki
774 2| mesterkedett, hogy hogy dughatná turbános fejét a fejedelem
775 1| De bizony még a fejét se dugta ki a bíborhálós ágyból,
776 12| tömlöcbõl, amelyikbe akkor dugták, mikor Hajdár basától elhozták.
777 8| a derékaljuk, a másik a dunnájuk, két karjuk a fejük alja.
778 11| Buzáth uram. Tudjátok, az a dupla szájú, aki akármit mond,
779 14| a fejedelem csúfolódik. Duplán adja vissza a szót. Aztán
780 3| Piszliczár uram, hogy így dúskálkodik a földi jóban? - tudakolta
781 14| Ott ni! A duzzogóban!~A duzzogó az a szobája volt a fejedelemnek,
782 14| sarokszoba felé.~- Ott ni! A duzzogóban!~A duzzogó az a szobája
783 7| kukoricakenyérrel!~- Edzsél, dzsermek! - kínálkozott a szerecsen
784 15| Hát szaladjon kelmed!~- É-én? - meresztgette a szemét
785 17| azonban azt nézzük meg, milyen ebédet tud fõzni az udvari szakács,
786 3| míg fel nem vijjogta az ebédlõben hagyott sólyom.~„Hajnallik
787 3| kakaskukorékoláskor is le s fel járkált az ebédlõszobában. Bizonyosan a sólyomra vigyázott
788 1| a fejedelem.~Az csak az ebédnél derült ki.~Szomorúan kezdõdött
789 10| alszik el, de nehezen is ébred. Odakint már tavaszi ruhába
790 1| lábánál leste a fejedelem ébredését:~- Hát neked, öcsém, talán
791 13| Pipitér csapott, fel kellett ébrednie a jámbornak, ha mind a két
792 3| Szitáry Kristóf. Fel se ébredt addig, míg fel nem vijjogta
793 12| még a dobos gém se vert ébresztõt, mikor Tamás már talpra
794 11| kívül nincs egyéb gyerek az Ecsedi-lápon. De bizony egyéb sincs inkább,
795 12| itt az Isten szigetén. „Edd meg magad, vén koldus -
796 16| Szaladj, kislányom, az édesapád után - fordult a fejedelem
797 11| Egy ujjadat se mozdítod az édesapádért. Azt se tudod, él-e, hal-e.”~
798 11| édes Pipitér, szeretnék az édesapámhoz menni!~- Elmegyünk, kis
799 11| jövök többet, ha nem az édesapámmal.”~Addig pedig azzal mulatta
800 16| vállát.~- Majd belenézek édesapátok ügyébe. Hátha ártatlan õ
801 1| s biztatva csacsogta az édesapjának:~- Ne félts te engem, apámuram,
802 5| gyerek is: hátha hírt hall az édesapjáról. Jön-e már, hozza‑e már
803 3| lovagolva kérdõre foghatta az édesapját: melyik csatában kapta ezt
804 3| beszélgethették ki magukat az édesapjukkal. Olyan világ járt akkor,
805 11| bizonyosan tudnak valamit az õ édesapjukról. Aztán odaállt Pipitér elé,
806 12| nekifrissült. Összecsókolta az édesen alvó Ádámkát, betakargatta
807 7| csemegével koronázva; nádmézes édességek, déligyümölcsök, torták,
808 7| élt kukoricakenyérrel!~- Edzsél, dzsermek! - kínálkozott
809 12| ételfogónak, kuktának az efféle gyereknépet. Mindnyájan
810 12| lajtorját, amin fölmehetne az égbe ilyen tüzes kardért, mikor
811 1| egyszerre csak lecsap az égbõl egy sebes szárnyú sólyommadár,
812 12| nesz nélkül suhantak az egek tündöklõ vándorai; néha
813 10| csudálatos színeket lát a szem égen-földön: a láp lelke elárad mindenen.~
814 1| akkor lesz miért itatnod az egereket. A csizmámat a bátyád hozza
815 11| szemmel heverészett egy öreg égerfa tövében.~- Semmi. Hallgatom,
816 16| megvannak-e még friss jó egészségben a Piszliczárok?~Az egyik
817 8| mondék. Hát az a hosszú égimeszelõ, aki elõttük nyargal azon
818 13| szájtátva nézte ezt a nagy égszakadást, földindulást. - Ugyan,
819 1| mintha az ország pénze egyébre se kellene, csak ajtócsináltatásra.
820 6| lágyították a könnyek. Már õ csak egyedül megy neki a világnak - bizonygatta
821 3| kegyelmébe. Amit megtalált, azt egyenesen õhozzá vitte, s úgy teletömködte
822 5| szikrázott a szeme, ahogy egyenként végigmérte õket tetõtõl
823 12| gyanánt lebegtek le, hogy egyesüljenek földi testvéreikkel, melyeket
824 3| Szaladuk az enyum lányumért, egyetlen kincsumért, nápkeleti gyengyumért -
825 12| a Szitáry-vitézek mind egyforma gúnyában járnak: rongyosan.~
826 12| sehova. Az éjszaka egytõl egyig elvesztek az evezõk, s most
827 2| olyan orcátlanul feleselt ám egyik-másik török követ Erdély fejedelmével,
828 5| úgy segéljen!~A tanácsurak egyike-másika nem tudta mosolygás nélkül
829 14| Német-e, török-e?~- Én egyiket se hiszem, nagyságos uram.~-
830 12| fejedelem csapatai közül egyiknek piros a dolmánya, a másiknak
831 13| hideg fürdõtõl. Amúgy se árt egyikteknek se egy kis mosakodás.~A
832 8| úrfiak!~No, az megvolt egykettõre: csak az ágyukat kellett
833 12| volna, azt nézték, hogy örül egymásnak a három gyerek. Elcsendesedett
834 5| két fiú értetlenül meredt egymásra.~- A mi apánk? - rebegték
835 12| De - ezt mondja - tán egynegyedével is beérnéd az aranyaknak?” „
836 3| neki is összemetélték már egynéhányszor az ábrázatát, de boldog
837 16| ugrabugrált jobbra-balra, s egypárszor majd orra bukott a hosszú
838 12| herceg az Isten szigetére.~Egyszerû sora volt annak nagyon.
839 12| mozdulni se sehova. Az éjszaka egytõl egyig elvesztek az evezõk,
840 16| hogy ilyet mert mondani együgyû cseléd létére, s kapta volna
841 12| szégyellte magát egy kicsit. Eh, mégse megy el anélkül,
842 7| Ádámkának. - Nekünk ez is jó, éhes embernek kalács a zabkenyér
843 2| Zalatnáról. Elég lesz az éhét elverni annak a telhetetlen
844 12| Tamás virrasztott fél-fél éjszakákon át, fölneszelve minden rezzenésre:
845 17| Murmuc látta azon a szomorú éjszakán, hogy kitől vette el a pénzt
846 8| s rendesen ilyen helyen éjszakáztak. A düledékek közt, amik
847 7| Hajdár basa ménese legelt. Éjszínfekete paripák, kényes arab mének,
848 7| kenyeret, hogy ha a lábára ejti, eljajdul bele.~- Addsza
849 2| kegyelmes uram, világnak ékessége - jajgatott a török -, kimondhatatlan
850 9| felhasogatták a láp testét ekével: most már házakat is építettek
851 7| kimondani. Garmadával a sok ékkõ, mázsaszámra az arany, ezüst
852 11| valamit, de a rongyosok olyan éktelen lármát csaptak a sziget
853 11| édesapádért. Azt se tudod, él-e, hal-e.”~Pipitér ümmögött
854 11| gyerek fölemelte a fejét, s el-elcsukló szóval rebegte:~- Pipitér...
855 2| nagyságos fejedelem mennyire él-hal a régiségekért. Azért küldi
856 12| eszedhez való az - mondja -, eladnám õket a töröknek, az nagyon
857 3| a némettõl hallott, azt eladta a töröknek, s mindenképpen
858 12| nem is tudjátok, hogy én eladtalak benneteket a töröknek a
859 12| feje is lecsukódott a fûbe. Elaludt, s álmában egyszerre rájött,
860 16| egyik gondolat a másikat. Elandalodásukból Pipitér rezzentette fel
861 10| égen-földön: a láp lelke elárad mindenen.~Ádámkának eleinte
862 7| nyúltak többet semmihez, elbámészkodtak a szagosítókkal kevert fáklyák
863 7| Hát te, sánta varjú,~merre elbicegtél,~láttad-e valahol~a mi jó
864 2| kívánná a szükség. Mert nagy elbizakodottságában néha olyan orcátlanul feleselt
865 10| lápra: az a jászesõ. Erdõket elborít, falvakat eltemet: a szem
866 8| mögöttük. Olyankor mindig elbújtak valamerre, s biztos rejtekbõl
867 13| értek, Pipitér egy szálig elbújtatta a népét a sûrû bozótban,
868 1| kezembõl a süveget, s úgy elcsattog vele, hogy még most is borzadok
869 7| A vándorlás egy kicsit elcsigázta õket, máskülönben egész
870 1| fejedelem csizmáját!~Szepegve, elcsukló hangon mondta, s az apródok
871 3| elõkeresett mindent, amit eldugdostak elõle. A vendégek közt különösen
872 3| kegyelmed?~- Ha pinzemet eldugugálok, mindjárt elükeresi. Akárhuva
873 7| az a mogyorófavesszõ:~- Eleblábulj innentul, te hárum csavárgu,
874 10| azok, az csak a fölséges eledel!~- Hát ezt a sok gyöngyszemet
875 12| Mert erre már a hadsereg is éledezni kezdett. Nagy ásítozva jöttek
876 7| gránátok. Drágakövekkel és elefántcsonttal kirakott fegyverek, amikre
877 3| kertkerítésen keresztül. A kis görög elégedetten dörzsölgette a két kezét:~-
878 11| mert vagyunk már hozzá elegendõen. Most már csak a hadsereggel
879 2| telhetetlen pogánynak.~- Elégnek elég lesz - sóhajtott a
880 10| elárad mindenen.~Ádámkának eleinte egyesével hozta az örömet
881 1| ilyen gyászcsizmákkal állsz elejbem?! Hát nem megmondtam már
882 6| jutott az öregnek, hogy tél elején aranyért se lehet már szúnyogot
883 16| fejedelem.~De erre már éppen elejtette Piszliczár a tálcát.~- Nagyságus,
884 9| nevelnek; ízes halaiból elélhetne egy ország; vannak õzei
885 3| melegedtek. Az öregek úgy, hogy elemlegették a diadalmas csatákat, a
886 7| beleharapott a magáéba, de mindjárt eleredt a könnye.~- Hát a mi szegény
887 2| fejedelem talpa alá. Mikor aztán elérte célját, akkor megszólalt
888 9| Hordtak nekik össze annyi eleséget a lápi emberek, hogy a fél
889 8| megadózzon érte egy-két harapás eleséggel. Másfél napig nem találkoztak
890 9| emberek, hogy a fél gunyhót éléskamrává kellett csinálni. Volt ott
891 1| õnagyságának csupa kötözködés az élete, mióta az ágyasházából kilépett.
892 5| ha halunk, többet addig elétek nem kerülünk, míg szerencsétlen
893 7| vagy vedd el mindkettõnk életét: csak az apánkat ereszd
894 8| öreg Pipitér alig bírta életre rázni õket, mikor a hajnal
895 17| apjára, s zokogva csókolgatta élettelen kezét. A fejedelem jósággal
896 1| kis legény volt a herceg, eleven, mint a kénesõ, fürge, mint
897 10| kiszorítják helyükbõl az elevenzöld, friss hajtások.~Hanem mikor
898 1| légydongás. Még Szitáry Tamás is elfehéredett az ijedtségtõl. Bezzeg nem
899 12| leszakadt alatta? A gyerek elfeledkezett arról, hogy õ szökni akar,
900 13| kinyitotta. - Igaz is, majd elfelejtek kegyelmednek szerencsét
901 12| ugrott föl Szitáry Tamás, s elfelejtett tüzes kardot, hulló csillagot!~-
902 12| dolog állapotát, egyszerre elfelejtették az álmosságot. Nagyon ragaszkodtak
903 2| ugyan hozzá a szelet, de elfogja tõle a napot is.~Ha híre
904 13| már az! Megütközünk velük! Elfogjuk õket! Halálra aprítjuk!
905 11| hadvezérséghez, mindjárt elfoglalhatnánk Sárvár várát.~Az öreg csak
906 11| nevetett.~- Nono, szolgám! Elfoglaljuk még azt, ha nem ma, holnap. -
907 8| kenyeret.~Egyszer aztán végképp elfogyott az is, aki az énekeket hallgassa,
908 12| elõtt a tisztáson, hogy elfüstölje a szúnyogfelhõket, s melléheveredve
909 12| illa berek, nád a kert, úgy elfüstöltünk Kõvárról, hogy nyomunk se
910 1| mégpedig akkorákat, hogy majd elfújta az asztalról a levelensültet.
911 3| vihogta a kis ember, s úgy elgurult a tarka üveges tornácról,
912 7| rajta a két gyerek, annál elhagyatottabbnak érezte magát. Egyszerre
913 8| pusztaságokon mentek keresztül. Elhagyott tanyákra, leégett falvakra,
914 2| pedig azt borjú képében elhajtani.~A lippai basa már sokkal
915 2| válogatós: ha pénzt nem talált, elhajtotta a barmot, s hogy olyan is
916 1| elveszitek tõlem?~- „Majd elhallgat, ha megunja” - gondolta
917 5| a mennydörgõ hangra mind elhallgatott a sok mérges méhecske. Örült,
918 7| képû úrnak?~Azzal ugyancsak elhordta a ködmönt, alig érték utol
919 12| dugták, mikor Hajdár basától elhozták. Meg se kérdezték tõle,
920 6| Nem kell már az ilyenkor, elhullott már a légy a maga jószántából.” „
921 7| beledugni a fejemet. Majd elhúzódom itt a nyíresbe valahová,
922 3| kezét:~- Kettuszáz aran elig ára megvágun a szállumásnak.~ ~
923 1| hogy az aggodalom menten elijed tõle. Vagy keményebben vágja
924 10| füzérét lengeti a szél, s elijesztgeti vele a szúnyogot.~- Nini,
925 3| egymás hátán hegedültek kard élivel.~Szitáry Kristóf pedig olyan
926 7| hogy ha a lábára ejti, eljajdul bele.~- Addsza csak, jó
927 16| uramat!~A jó Apafi Mihályt se éljenezték még meg ennyit életében,
928 11| rekettyés földnyelvet, a sziget elkanyarodott a vár alól. Tamás sóhajtva
929 5| A mi apánk? - rebegték elkékült ajakkal, aztán rohantak
930 1| csúnya nagy ráncot akartam elkergetni a homlokodról.~S abban a
931 10| hallott még olyat, hogy a föld elkezdene járni-kelni?~A tavasz utója
932 15| kapitányok sátrát, akik elkezdtek tanácskozni: mitévők legyenek?~-
933 8| integettem neki vissza, s azzal elkiáltottam magam: „Hej, Ádámka, hej,
934 4| visszafelé, mint amilyen gyorsan elkocogott Várad felé, Tamás másnap
935 11| végig-végigsimogatta a gyerek elkócosodott, hosszú fürtjeit. S úgy
936 10| ezerféle vízinövény élõ és elkorhadt gyökere összefonódik. Olyan
937 12| világnak ment a jó öreg? Elkóválygott a szigeten az éjszakában,
938 2| se ért öt garast, sietett elküldeni az árát a kegyelmes basának.
939 16| kétszáz darabnál. Azt pedig én elküldtem Hajdár basának. Szitáry
940 17| gondunk lesz holtig való ellátásodra.~- Nem érdemlem én azt,
941 2| jámbor fejedelem, majd ellátjuk mi a németnek a baját! Te
942 12| semmilyen hívásra se jött elõ. Ellenben a levegõben támadt olyan
943 12| beköszöntött a láp legnagyobb ellensége, a nyár. Kéveszámra szórta
944 15| Sose láttam ilyen cifra ellenséget, amelyik vadkörtével lövöldöz.~-
945 3| csak a fejét kereste az ellenségnek, hogy meg ne sántuljon.
946 15| veheti meg a láthatatlan ellenségtõl.~Mert a jó urak csakugyan
947 6| jó Isten se akarja, hogy elmaradjunk egymástól!~- Jó, jó öcsém -
948 6| Cseperke utcában. Nem kell elmaradnia kis bátyjától, mehet vele
949 11| partot érünk, mégiscsak elmegyek én innen. S vissza se jövök
950 11| az édesapámhoz menni!~- Elmegyünk, kis szöszkém, el - mondta
951 7| szava, könnyû kedve, játékos elméje. Ha beéred a cserével: ereszd
952 6| öreg. - Olyan friss az én elmém, úrfi, mint a forrás vize.
953 11| mormogta magában, s elment Ádámkát megkeresni. Nem
954 5| talpig. Õróla már csakugyan elmondhatta volna az öreg Cselebi, aminek
955 14| amibe én beleharaptam!~Elmondta aztán szegrül végre, hogy
956 12| még jobban megijesztette, elmondván neki, hogy Pipitér elveszett.~
957 2| róla a bajuszt.~Ezen aztán elmosolyogta magát a fejedelem is, s
958 7| Pipitér fejéért. De az öreg elnevette magát.~- Ne félts engem,
959 3| dagadt tõle.~Szitáry Kristóf elnézelõdött a gyerekek játékán, de mikor
960 3| pici piros ajkát reggelig elnézte volna Ádámka. De az édesapja
961 9| láp annak, aki tud benne élni, és mindenekelõtt tud benne
962 15| görbüljön, mert csak ő adhatja elő a herceget!~Ebben a percben
963 2| Mire Szitáry Kristófot elõhívták, akkorra már ott tollászkodott
964 6| füstölt szalonnát.~Azzal elõhúzott a suba alól egy hosszú papirost,
965 7| is nagy nyájasan, s õ is elõhúzta lebernyege alól a vacsoráját:
966 3| megmosdatta a macskákat, s elõkeresett mindent, amit eldugdostak
967 14| igazi Ebeczki uram.~Az is elõkerült hamarosan, s tán századszor
968 3| mindent, amit eldugdostak elõle. A vendégek közt különösen
969 8| egyszeriben elporzottak elõlem.~- Kolozsvárra, Kolozsvárra! -
970 6| csak a karját nyújtogatta előre merevül: van bizony abban
971 3| piszliczárus - mentegette magát jó elõre a görög.~Pedig annyi volt
972 10| fejüket, hosszú nyakukat elõre-, lábukat hátrafeszítve,
973 14| mi ketten Ebeczki urammal elõremennénk szálláscsinálónak.~- Miért,
974 6| minket is. Én is mindig elõrenézek birkanyíráskor, de azért
975 3| gazdája elrejtegetett, õ meg elõszedegetett. Hát Piszliczár uram álmodott-e
976 12| öreg pedig sorra-rendre elõszedte, ami a tarisznyájában volt.
977 1| mint te mindenestül.~Az elõszobában tizenkét apród állt sorfalat,
978 15| hadiszerszámokat Sárvár ostromára.~Először ugyan megpróbáltak szépszerével
979 3| Gyerünk aludni, fiaim, mert elosztják az éjszakát. Én pitymallattal
980 15| állt meg a két kapitány előtt.~- No, mit üzentek a sárváriak?~
981 2| benne - mondta Teleki, s elõvett két kis selyemerszényt. -
982 7| a Piszliczár-kastélyba.~Elpanaszolni nagy keservüket a becsületes
983 16| lábát.~- Ó - mondta Iluci elpirulva -, nem is azért vette azt
984 8| katona, azzal egyszeriben elporzottak elõlem.~- Kolozsvárra, Kolozsvárra! -
985 8| nyárfacsepõte Úrháza romjain nõtt. Elpusztította a török.~Itt ezelõtt tíz
986 2| amelyik a fejedelmi süvegét elrabolta.~- Igen, a legkedvesebb
987 3| álmodott, amiket a gazdája elrejtegetett, õ meg elõszedegetett. Hát
988 5| hogy olyan hírt hoztam, ami elrontja a gazdád éjszakai álmát.~-
989 13| összehívta a rongyosokat.~- Idáig elsegített bennünket a sziget, gyerekek,
990 8| ha odaérnek, csak odáig elsegítse õket az Isten.~De rettentõ
991 1| csúnya nagy ránc csakugyan elsimult a fejedelem homlokán. Nem
992 9| a tiszta víztükörben az elsüllyedt falvakat: figyelmeztetésképpen
993 10| Isten szigete, fiam! A szél elsuhintotta az éjszaka a parttól. Most
994 10| madarasházát, ha valamikor elszabadulunk Lápországból.~- Mikor lesz
995 10| belekapaszkodik a fák koronájába, elszakítja a parttól, s viszi befelé
996 12| megálltak rá. Ahelyett, hogy elszaladoztak volna, azt nézték, hogy
997 7| istenhozottat.~Ádámka mégis elszánta magát, s jól belekapaszkodott
998 17| még valaha a mi várainkat elszedegetni, íme, neked adományozzuk
999 5| De ne féljetek, majd elszedik a csókáknak a körmét mentül
1000 7| apánkat. Amink volt is, elszedte a fejedelem. Még ez a testi
1001 9| az idõt, mikor teljesen elszikkad a vize, s úrrá lesz az ember
1002 3| is ugrott, s a bátor fiú elszörnyûködve kapott a kardjához. Hanem
1003 12| A két gyerek egy kicsit elszomorodott, de Tamás rögtön felütötte
1004 7| gyerek azt se. Csakolyan elszontyolodott képpel került a két testvér
1005 3| átölelve, s Szitáry Kristófnak elszorult a szíve, ahogy föléjük hajolt.
|