1-boldo | bolin-elszo | elt-gyalo | gyanu-jorav | josag-kulcs | kunko-megva | megve-ormot | orolt-szaza | szazo-uszko | utodj-zuzma
Rész
3009 11| némettõl. Egyik oldalon megvédelmezte a hatalmas mocsár, a másik
3010 16| megint elkomolyodott, mikor megveregette a Szitáry gyerekek vállát.~-
3011 6| Hiszen mire Váradra érünk, megvesz bennünket az Isten hidege.~
3012 15| Nem én, apámuram, le nem megyek addig, míg velem nem jönnek
3013 6| olyat érhetnék, ami engem megzavarna - mondta nyugodtan az öreg. -
3014 6| beszélsz, te ember? Tán megzavart az a nagy szerencsétlenség,
3015 1| kacagás zsibongott át, mint méhdongás a kerten. De az is elcsendesedett,
3016 6| elmaradnia kis bátyjától, mehet vele a rab apát kiszabadítani.
3017 7| most benneteket. Én be nem mehetek a várba, mert ha engem meglát
3018 8| következik:~- Közel persze nem mehettem hozzá, csak intettem neki
3019 6| sírkövérõl.~- No, most már mehetünk mind a vízig szárazon. Olyan
3020 12| csinálja a tüzet? A maguk belsõ melege lobbantja lángra az összefülledt
3021 3| a gyerekek meg az öregek melegedtek. Az öregek úgy, hogy elemlegették
3022 7| hogy még télre is nyílatják melegházban. Hiszen szép virág, de mit
3023 12| elfüstölje a szúnyogfelhõket, s melléheveredve hallgatta a levelibéka kunkogását.
3024 11| nézte õket, aztán leguggolt melléjük, s utoljára megcsókolta
3025 1| köztük komolyan, széles mellén összefont karral, s ezt
3026 8| alatt, egyszer csak elvágtat mellettem tizenkét lovas darabont.
3027 2| Még föl se kelt az asztal mellõl, mikor nagy ijedten esik
3028 5| õkegyelmét. Õ majd elveszi méltó büntetését ott, ahol van;
3029 5| Szitáry Ádám - tette hozzá méltósággal a nagyobbik.~- Úgy - csattant
3030 12| másikat, fölségesebbet és méltóságosabbat. A sötétkék augusztusi égen
3031 10| lábukat hátrafeszítve, méltóságosan húznak a darvak. A kanálorrú
3032 12| esténként a szellõlibbenés, mely átsuhan az Isten szigetén,
3033 3| ne vigye a macska.~Annál mélyebben aludt Szitáry Kristóf. Fel
3034 9| s vannak tiszta tükrei, melyek vize a legtüzesebb nyárban
3035 9| csakugyan a leghíresebb menedéke volt a Tisza-vidék bujdosó
3036 9| megoltalmazza, akik szeretik, és menedéket kérnek tõle. Vannak nádasai
3037 14| erõsségünk, legbiztosabb menedékünk.~- Bizony az, bizony az.~-
3038 7| Éjszínfekete paripák, kényes arab mének, Kisázsia füves mezeirõl
3039 7| amelyikben a Hajdár basa ménese legelt. Éjszínfekete paripák,
3040 17| viseli neki az úton.~Mikor a menet befordult a kolozsvári határba,
3041 6| most már nekünk, hogy merre menjünk?~- Ej, ej, úrfi - rázta
3042 6| szememet ez a sok szúnyog. Hogy mennének inkább udvari muzsikásnak
3043 7| fogjanak hozzá?~- Be kell mennünk a basához; gondoltam valamit -
3044 5| becsületes nevét!~Erre a mennydörgõ hangra mind elhallgatott
3045 7| tatár a rab ember fiait. Mennyi volt ott a szem nem látta,
3046 2| hogy a nagyságos fejedelem mennyire él-hal a régiségekért. Azért
3047 5| csak az aranyszárnyát!~- Mennyit juttatott nektek apátok
3048 10| Isten keze, úrfi. Ingoványi menták azok, nincs azoknál jobb
3049 3| szegines, ulan piszliczárus - mentegette magát jó elõre a görög.~
3050 1| kalapáccsal, hogy az aggodalom menten elijed tõle. Vagy keményebben
3051 5| a te segítségedre? Attól mentsen meg az Isten minden jóravaló
3052 10| cerkõ; amelyik úgy tesz: mér-mér - az a széki csér. Tudta,
3053 4| basát majd szétvetette a méreg. Még akkor is táncolt, mikor
3054 15| szaladjon kelmed!~- É-én? - meresztgette a szemét Buzáth uram. -
3055 6| karját nyújtogatta előre merevül: van bizony abban erő.~-
3056 5| mind elhallgatott a sok mérges méhecske. Örült, aki úgy
3057 10| gunyhóból, míg ki nem adja a mérgét. Az pedig, úgy lehet, három
3058 5| szemébe annak, aki hitványul meri a szájára venni a Szitáryak
3059 3| szerette volna kérdezni, ha merte volna: fájt-e nagyon?~Úgy
3060 9| Istenen kívül senki ki nem mérte. Vannak benne folyások,
3061 1| magával a mestersége.~S merthogy így sebesebben halad a munka,
3062 9| lehetne belesüllyeszteni.~Nem mese ez, hanem igaz valóság.
3063 10| szabad tükrén, mint valami mesebeli nagy, zöld madár. Az ilyen
3064 8| a hosszú útban, s olyan mesék voltak ezek, hogy sírt,
3065 12| tüzes fáklyája kialudjon a messze vizekben. Ilyenkor õ tüzet
3066 12| fellegeket ereszteni: valahol a messzeségben égett a láp.~Ki tudná azt
3067 11| hatalmas végvára valamikor messzire esett a láptól, de a láp
3068 15| csak én tanítottam volna a mesterét.~De a többi urak is ugyancsak
3069 2| az a jámbornak, csak azon mesterkedett, hogy hogy dughatná turbános
3070 1| kinek hogy hozza magával a mestersége.~S merthogy így sebesebben
3071 3| hallott édes italok csupa metszett kristálybillikomokban.~-
3072 15| ágyúk, a kőhányó mozsarak, a mezei tarackok, dübörögve, csörögve
3073 8| csináljunk most?~- Aludjunk, édes mézeim, aludjunk. Nincs annál jobb
3074 7| arab mének, Kisázsia füves mezeirõl került hófehér csikók, szélnél
3075 3| hírvirágot szednek a harcok mezején.~Aki épkézláb magyar ember
3076 7| amilyennel távoztak tõle.~- No, mézes ajkú fülemüléim, mit választottatok
3077 1| a székely hadaknak fele mezítláb.~A fejedelem pedig azért
3078 12| szórnak szét a hallgatag égi mezõkön?~Addig-addig tûnõdött a
3079 9| lesz helyette kenyértermõ mezõnk. S a kiszáradt lápfeneket
3080 17| irántunk való hûségének miatta s a mi tévedésünk miatt.
3081 10| bíborszínû kis pillangók micsodák?~- Földimogyoró virágjai
3082 7| Kolozsváron is meghallják.~- Micsuda? A Szitáry orfiuk? A Kristóf
3083 13| iszákjukban pénz van? A mienk az már! Az enyim már az!
3084 7| Még ez a testi gúnyánk se miénk, hanem egy hû öreg cselédünké.
3085 16| nagy jó uramat!~A jó Apafi Mihályt se éljenezték még meg ennyit
3086 14| fogják hát le a darabontok, mihelyst belépett. Mert érezte, hogy
3087 8| nem lehet más, mint Kornis Miklós uram, a fejedelem tanácsosa:
3088 9| a karcsú halacskát, ami milliószámra nyüzsgött még abban az idõben
3089 12| gyerekek azok, akikkel a minapában itt úszkáltál Sárvár alatt?” -
3090 9| aki tud benne élni, és mindenekelõtt tud benne járni.~A lápon
3091 10| égen-földön: a láp lelke elárad mindenen.~Ádámkának eleinte egyesével
3092 1| kisujja különb legény, mint te mindenestül.~Az elõszobában tizenkét
3093 7| Pecsenyék, pástétomok, mindenféle csemegével koronázva; nádmézes
3094 3| azt eladta a töröknek, s mindenképpen jó vásárt csinált.~Tamás
3095 9| országában, ahol minden mindenkié.~Délután még többen jöttek,
3096 11| ki akar a hajónkra ülni? Mindenkit fölveszünk az Isten szigetére,
3097 1| kötekedett, zsörtölõdött mindenkivel, aki útjába került. A nádmézes
3098 7| vette õket szemügyre. Olyan mindennapos dolog volt akkoriban hazátlan
3099 3| macskákat, s elõkeresett mindent, amit eldugdostak elõle.
3100 7| legutolsó inasoddá; vagy vedd el mindkettõnk életét: csak az apánkat
3101 8| attól nem kellett félniök. Minek birkóznék a fenevad az élõ
3102 6| édes bátyám? Van-e még miránk gondja a jó Istennek?~S
3103 2| kardforgatást csak bízd mireánk.~Mikor aztán a németnek
3104 15| akik elkezdtek tanácskozni: mitévők legyenek?~- Meg kell kezdeni
3105 11| megvédelmezte a hatalmas mocsár, a másik oldalon válogatott
3106 10| vízicsorbóka virágja. Nincs a mocsárláznak jobb orvossága, mint annak
3107 6| tisztázhassa ki a nevét abból a mocsokból, amibe belekeverték. Nehéz
3108 16| szerencsés jó napot a maga módján, ha a fejedelem meg nem
3109 11| kell félni, kieszeli õ a módját annak is, hogy hogy lehessen
3110 8| országúton, hol elõttük, hol mögöttük. Olyankor mindig elbújtak
3111 7| megmondta, hogy mire való az a mogyorófavesszõ:~- Eleblábulj innentul,
3112 7| benne, hanem egy hajlós mogyorófavesszõt. S hogy kétség ne férjen
3113 7| Borsónyi karbunkulusok, mogyorónyi rubintok, galambtojásnyi
3114 12| fejedelem fiának a legpuhább mohából, Szitáry Tamás fölnézett
3115 1| fejet.~- Menjetek játszani, mókuskák, a kertbe. Nézzétek meg,
3116 15| üveges batárban. Az erõs moldovai paripák habosra szaladták
3117 11| dupla szájú, aki akármit mond, kétszer mondja. No, hadd
3118 6| legyek vesznek ettõl el - mondá õ. - Arról szól az az írás,
3119 2| Buzáth Gáspárnak, hogy minden mondatát megkettõztette, mintha nagy
3120 16| fejedelem nyájasan Ilucihoz -, mondjad meg neki, nem kívánom én,
3121 15| feje búbját.~- Legalább azt mondjátok meg, miféle népek vagytok!~-
3122 11| ez, mint egy nádtutaj - mondotta Tamás.~- Az ám - azt mondja
3123 13| katona. - Hát mért nem azt mondtad mindjárt? Hiszen téged várunk
3124 8| jó Pipitér? Hát te mit mondtál neki, aranyos Pipitér?~-
3125 13| hát tartsd meg magadnak! - morgott az õr, s becsapta az ablakot.~-
3126 16| vége felé, ahonnan haragos mormogás hallatszott.~Murmuc kalickája
3127 7| utolsó falatig, s éppen a morzsáit szedegették össze a drága
3128 13| árt egyikteknek se egy kis mosakodás.~A másik percben már a vízben
3129 16| de a fejedelem barátságos mosollyal adta ki a parancsot:~- Hanem
3130 15| Úristen, de furcsa népség!” - mosolyodott el nagy bánatában is a fejedelem,
3131 16| Kolozsvárhoz. Ahogy eléjük mosolyogtak a rég látott ismerõs tájak,
3132 12| azt jelenti, hogy nem lesz mostanában esõ. Pedig a láp ugyancsak
3133 3| az egyik ablakában, s úgy motollázott a kezével, hogy attól lehetett
3134 2| uram meg a szárnya alatt motoszkált a madárnak.~- No, Szitáry
3135 1| félrehajtotta a vállára, s ijedten motyogta:~- Igenis... nem, nagyságos
3136 11| Szitáry Tamás. Egy ujjadat se mozdítod az édesapádért. Azt se tudod,
3137 15| szép magatartása, minden mozdulása egészen olyan, mint... Boldog
3138 10| megsiketül bele.~- Ki nem mozdulhatunk a gunyhóból, míg ki nem
3139 12| arccal.~- Nem lehet innen mozdulni se sehova. Az éjszaka egytõl
3140 15| a vár felé. Láttára nagy mozgolódás támadt a bástyákon. Egy
3141 15| kerekes ágyúk, a kőhányó mozsarak, a mezei tarackok, dübörögve,
3142 6| kigyomlálta a virág közül a hosszú muhart, Tamás pedig, mikor senki
3143 12| Dolog semmi, mindenki úgy mulat, ahogy legjobban esik neki.~
3144 2| fölött.~Hát ilyen gonosz mulatság volt az a törökbarátság
3145 2| békesség idején megint más mulatságot eszeltek ki maguknak a basa
3146 7| tedd az öcsémet udvari mulattatóddá, rabszolgáddá, legutolsó
3147 8| is csak a négy fala.~Így mulattatta Pipitér a pártfogoltjait
3148 1| vala máskülönben, s kicsibe múlt, hogy egyszer meg nem fõzõkanalazta
3149 7| Szitáry Kristóf gyerekei, akik múltkoriban itt virradtunk föl a kelmed
3150 11| találjam ki! Az Ilucival vagy a Murmuccal?~A gyerek fölemelte a fejét,
3151 7| innen, mert ha kieriszelem Murmucot, fületek leharapolja, hajatuk
3152 15| hadak, lándzsások, kopjások, muskétások.~Legelöl talpig fegyverben
3153 2| legkedvesebb sólyma. S a bölcs Musztafa, a váradi basa udvari tudósa
3154 7| de hiába várta: senki se mutatkozott.~- Itt bizonyosan nincsenek
3155 2| amit tegnap szállítottak be mutatóba Zalatnáról. Elég lesz az
3156 1| magját hüvelykujja meg a mutatóujja közé szorította, s célba
3157 3| szobákat, s tarka képeket mutogatott a kastélybelieknek. Ilucinak
3158 7| mikor nektek a kincseket mutogatták.~A két gyereknek még a szíve
3159 16| valami nagyon érdemes dolgot mûvelt. De hiszen tudta õ, hogy
3160 7| kazallal a belõlük készült ékes mûvû köntösök.~- Ilyenekben járatja
3161 3| volt az, ahol ágyúszóval muzsikáltak, és egymás hátán hegedültek
3162 6| Hogy mennének inkább udvari muzsikásnak Apafi uramhoz!~Eszébe se
3163 3| Kardot Tamáskának, húros muzsikát az Ádámkának.”~Azzal erõt
3164 11| oda bevette magát, s a nadálytõvirágok lila koronás fejét ütögette
3165 8| õket a víz. Ez a rengeteg nádas az Ecsedi-láp.~ ~
3166 9| menedéket kérnek tõle. Vannak nádasai és erdõi, amik teremnek
3167 10| szegik be a ködbe borult nádasok. Az ám, és a nagy makkfa
3168 17| már én otthon csak, az én nádasomban, az én vadmadaraim közt.~-
3169 15| õket egy kegyetlen hosszú náddal, amelyiknek a végén az Apafi-lobogót
3170 9| Ez biz igaz volt, mert a nádgunyhók nemigen járnak kulcsra.
3171 9| akarattal megépítették az új nádgunyhót.~- No, úrfiak - nevetett
3172 10| mondja: te-ri, te-ri, amire a nádiposzáta azt feleli: gye-re, gye-re,
3173 10| röpülésükrõl. Tudta, hogy a nádirigó azt mondja: te-ri, te-ri,
3174 10| a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják
3175 9| vissza a harapós szél a nádkürt mély szavát.~- No, most
3176 9| Furcsa szava volt annak a nádkürtnek: mintha a bölömbika búgna,
3177 11| Pipitér megint megfújta a nádkürtöt. Nemsokára jöttek a bujdosók
3178 12| Elcsendesedett a csacska nádlevelek zizegése is. Azt hallgatták,
3179 10| Édes a gyökere, mint a nádméz.~- Hát ezek a bíborszínû
3180 10| suhogtatta a homokot a sikoltozó nádra. Recsegett-ropogott minden,
3181 11| hadvezérkedésben, egy üres nádszálon nagyokat szítt a láp vizébõl.~-
3182 11| járt.~- Olyan ez, mint egy nádtutaj - mondotta Tamás.~- Az ám -
3183 9| öreg, s letette magát egy nádzsombékra. - Ejnye, most jut eszembe,
3184 8| s hogy viszi a német a nagykárolyi várba kocsiszámra a prédát,
3185 12| sûrûn, mint a pelyhek, a nagyobbak egyesével, s néha tarka
3186 5| tette hozzá méltósággal a nagyobbik.~- Úgy - csattant fel haragosan
3187 11| hadvezérkedésben, egy üres nádszálon nagyokat szítt a láp vizébõl.~- Hallod-e,
3188 5| két kezével.~- Növesszen nagyra az ég, ifjú pálmafa! Erõsítse
3189 15| Bizony még meglövöldözik nagyságodat!~Apafi azonban rá se hallgatott
3190 2| hûséges is, háládatos is nagyságodhoz, amiért a két fiát idevette
3191 16| elejtette Piszliczár a tálcát.~- Nagyságus, méltuságus, drágalátus
3192 6| lábunkat, s meg se állunk Nagyváradig.~A két gyerek mindjárt neki
3193 2| viszi kelmed Hajdár basának Nagyváradra ebben a drótkalitkában.~-
3194 1| Daczó uramhoz szüretelni Naláczi uramat, mert tudván tudta,
3195 16| bánom, jó ember, megiszunk nálad egy pohár citromos vizet.
3196 5| herceggel, mikor Cselebi bég napáldozat táján megérkezett egy szürke
3197 1| sürögtek-forogtak ott a nevetõ reggeli napfényben. Csak egy nagy, fekete fiú
3198 8| harapás eleséggel. Másfél napig nem találkoztak élõ emberrel.
3199 6| Tisztelem õkegyelmét a neve napján, nekem ugyan nem kell gazdának.” „
3200 7| basa rásütteti kegyelme napját!~Bizony nem bánta a két
3201 12| hancúrozásban telt az egész napjuk, estére aztán el is törõdtek
3202 3| lányumért, egyetlen kincsumért, nápkeleti gyengyumért - vihogta a
3203 11| csavargás elõre-hátra, naplopás hónapszámra: mi szándékod
3204 11| nagyobb tekintély okából.~- A naplopásnak mármost vége legyen, mert
3205 17| Úgy nevet a szeme, mint a napocska az égen, pedig tele van
3206 12| nem jött, hiába teltek a napok, hetek. Helyette beköszöntött
3207 9| templomokat. Napsugaras, derûs napokon sokszor lehetett látni a
3208 10| Csakugyan lett is fényes nappal olyan sötétség, hogy alig
3209 3| akkorára nõttek, mint máshol a napraforgó, s karcsú szárukon akkora
3210 11| s utoljára megcsókolta a napsütötte, evezõtörte, barna kezüket.
3211 8| vele, ha ott ólálkodnátok napszámra a tömlöce körül? Az lenne
3212 1| gondolni se, nemhogy mondani. Nefelejcskék szeme teleszaladt könnyel,
3213 9| vadlúdtojást.~Kisvártatva négyfelõl is zörgött a nád: jöttek
3214 10| nézni.~Nem is lehetett, mert négykézláb kellett a gunyhóba bemászni.
3215 9| fehérvári bicskámat, vagy negyven esztendõvel ezelõtt. De
3216 1| Ejnye, mondom magamban, mi nehezet érzek én magamon? Akkor
3217 10| zöld lábú vízityúk; amelyik nehézkesen tappog: az a vöcsök; amelyik
3218 9| a havasi tengerszemeké.~Néhol olyan sekély a láp, hogy
3219 16| tülemtul, s ide nem ádulda nekemnek.~A fejedelem fölemelt egy
3220 12| hogy ennek a tudománynak nekiadta magát.~Még a kis Mihály
3221 17| hídalmási szép kastélyodat nekiajándékozod Szitáry Ádámnak, aki jobban
3222 11| se bánták, mikor Pipitér nekiállította õket egy kiszáradt nyárfának:
3223 5| kifüstölik a vadméheket, s a sok nekibõszült méhecske mind a két Szitáry
3224 12| háromszor a lápkútban, egyszerre nekifrissült. Összecsókolta az édesen
3225 15| megérkezett a sereg Sárvár alá, s nekikészült a táborozásnak, Buzáth uram
3226 5| a jó Apafi olyan nagyon nekiörült, hogy: haragos oroszlán.~
3227 1| fölemelte szégyenletében nekipirult képét, s úgy nézett a fejedelemre,
3228 10| kis szellõ. Végre aztán nekitámad valami hatalmasabb szél,
3229 11| Hajrá, fiúk!~A rongyosok nekiveselkedtek az evezõknek, s megkerülve
3230 2| fejedelem is, s már egész nekividámodva kérdezte:~- Aztán kitõl
3231 11| kiáltott oda hozzájuk.~- A víz nekiviszi a szigetet Sárvárnak.~-
3232 7| Nagy urunk, add vissza nékünk az édesapánkat!~- Bajos
3233 13| egy kicsit meghökkent:~- Nem-e? Én parancsolnék tán ebben
3234 6| nem is hallotta a kérdést. Némán meredt maga elé, s néha
3235 17| nini, integet ott más is, nemcsak a vadrózsák! Valaki odatámaszkodik
3236 15| kiáltott fel a fejedelem -, nemde nem te volnál-e Apafi Mihály
3237 12| volna vinni szigetestül. Némelyik istenadta gyerek úgy horkolt,
3238 5| Most már szabad székely nemes vagyok én, Szitáry Tamás.
3239 1| fejedelem kilépését. Deli szép nemesúrfiak, csupa ifjú jegenyék, ahogy
3240 14| volt-e, török volt-e?~- Német-e, török-e?~- Én egyiket se
3241 2| hogy ingyen hajkurásszuk a németet ebben a nagy melegben?~Az
3242 3| töröknél, hol a tatárnál, hol a németnél. Persze mind olyan vendégség
3243 11| odakint verekszik a törökkel, némettel.~S csakugyan, amikor a part
3244 9| biztatta a két gyereket. - Nemhiába voltam én a Bocskai hajdúja
3245 1| volna ilyent gondolni se, nemhogy mondani. Nefelejcskék szeme
3246 13| a vízben lubickolt egész népe az Isten szigetének. Pipitér
3247 9| volt a Tisza-vidék bujdosó népének az Ecsedi-láp. Ez a rejtelmes
3248 12| titkos betûit. Hangtalanul, nesz nélkül suhantak az egek
3249 15| kurjongatott fel a falakra: nesztek a béke, nyúljatok érte!
3250 6| Tisztelem õkegyelmét a neve napján, nekem ugyan nem
3251 8| S ahol nem adtak Isten nevében, ott Ádámka énekelt ki maguknak
3252 2| városokat, míg a kövér gulya nevelkedik a letiport legelõkön, míg
3253 9| balzsamot és gyógyító füveket nevelnek; ízes halaiból elélhetne
3254 7| gúnyában, amit még csak rossz néven se lehet neki venni. Fölkiáltott
3255 1| nem állhatta, hogy el ne nevesse magát, s a vállára ne veregessen
3256 7| nem látultalak titeket, nevetek se nem halluttam. Aj-jaj,
3257 3| lehetetlen volt megállni nevetés nélkül.~- Hát ezt a fertelmes
3258 7| vadszõlõs tornácon~vígan nevetgélnek,~nem láttam sehol se!~Hát
3259 13| meg-megrázta belülrõl a nagy nevethetnék, de erõt vett magán, s megszólalt
3260 12| szólni, olyan nagy volt a nevethetnékje.~- Hát mikor megléptem innen
3261 1| sürögtek-forogtak ott a nevetõ reggeli napfényben. Csak
3262 3| Kristóf, a könnyeit törülgetve nevettében.~- Ajándikuzta tülemnek
3263 10| amit Pipitér így szokott nevezni, soha meg nem indul. Ki
3264 14| minden jöttmentnek a szemébe nézegessek, olyan-e, mint a macskáé
3265 8| magyar falukban rabolt. Ilyen nézelõdnivalóik akadtak az úton, s a szívük
3266 7| nagyon, s mentül tovább nézelõdött rajta a két gyerek, annál
3267 12| Jól hallottam én, meg is nézem, ki az - ugrott föl Tamás.~-
3268 11| most kint tanyázott a lápra nézõ bástyafalakon, s elállt
3269 3| A nagy kõoroszlánok úgy néztek utána kimeredt szemükkel,
3270 2| Teleki Mihály uramat.~- Nézze már kegyelmed, micsoda gonosz
3271 5| fölött a kardját.~- Hadd nézzek a szemébe annak, aki hitványul
3272 4| uram.~- Add ide, fiam, hadd nézzem meg, ez volt-e az - nyújtotta
3273 7| Csitt, gyerekek! Elõször nézzetek körül a Hajdár basa portáján.
3274 17| hajdúkáposztával. Elõbb azonban azt nézzük meg, milyen ebédet tud fõzni
3275 7| aranyunk, ezüstünk nekünk nincsen, amivel kiválthatnánk az
3276 7| mutatkozott.~- Itt bizonyosan nincsenek itthon, de tán még a kulcsot
3277 11| a láp addig dagadozott, növekedett, hogy ebben az idõben már
3278 10| hogy elbírja a bokrokat is, növekednek rajta fák is. S ez az új
3279 5| hányt felé a két kezével.~- Növesszen nagyra az ég, ifjú pálmafa!
3280 17| még egy-két esztendõt, míg nõl egy kicsit a kis Iluci lányod.~
3281 8| nyárfacsepõte Úrháza romjain nõtt. Elpusztította a török.~
3282 3| aranyalmákat. A rózsák akkorára nõttek, mint máshol a napraforgó,
3283 12| máris olyan, mint a megriadt nyáj?~- Itt maradunk, pajtások,
3284 3| teremtis. Legjubban szeretnik nyakadnak kicsavarulni neki.~- Hát
3285 13| Csak jól kapaszkodj a nyakamba, lelkem hercegecském. Ne
3286 6| volna olyan, akit az elébb nyakon legyintettem: tudom, hálát
3287 14| s ki a dolmányát, ki a nyakravalóját ráncigálta Buzáth uramnak.~-
3288 10| fecskék; fejüket, hosszú nyakukat elõre-, lábukat hátrafeszítve,
3289 5| mordult vissza az öreg -, a nyakunkra hozta az a jó apátok!~A
3290 11| már a vár nyugati tövét nyalogatta a vizével. Annál nagyobb
3291 9| melyek vize a legtüzesebb nyárban is hidegebb, mint a havasi
3292 8| Kirabolta a német.~Ez a nyárfacsepõte Úrháza romjain nõtt. Elpusztította
3293 6| szomorú pirregését a száraz nyárfalevelek alatt, meg az õszirózsák
3294 11| nekiállította õket egy kiszáradt nyárfának: hogy gallyazzák le azokat
3295 8| égimeszelõ, aki elõttük nyargal azon a pej paripán, ugyan
3296 15| sarkantyúba kapta a lovát, s úgy nyargalt vissza Kővárra. Nagy pironkodva
3297 13| fegyveres õrség. Buzáth uram nyargaltában visszaordított Pipitérre:~-
3298 11| szöszmötélt kint a holdvilágos nyári éjszakában, s mikor bement
3299 13| aprítjuk! Fölnégyeljük! Nyársba húzzuk! Kerékbe törjük!~
3300 8| friss hóban, hogy csak úgy nyekkent. Ádámka szemrehányóan mondta
3301 9| amekkora régen volt. Magába nyelt szántóföldeket, fehér falvakat,
3302 12| hajnalt köszönteni a maguk nyelvén, s magasztalni az Urat,
3303 3| csettentett a nagy piros nyelvével, hogy azt lehetetlen volt
3304 14| palotát:~- Fogjatok gyorsan, nyergeljetek hamar! Gyerünk Sárvárra!~-
3305 14| amire Ebeczki uram jócskán nyersen adta vissza a szót:~- Van
3306 7| szélnél sebesebb berber lovak nyihároztak a rézveretû jászlak elõtt.~-
3307 13| esztendeje. Nyitom már!~Nyikorgott a nehéz vaskapu, s Pipitér
3308 4| a szél, és sebes, mint a nyíl.~- Nyúlj a szárnya alá,
3309 10| láp virágoskertje kezdett nyiladozni.~- Pipitér, hányja már a
3310 12| Kéveszámra szórta tüzes nyilait a vizek világára, s felszívogatta
3311 7| urak, hogy még télre is nyílatják melegházban. Hiszen szép
3312 12| Az jutott eszébe, hogy nyilván megharagította tegnap, s
3313 2| fosztotta volna ki ilyen nyilvánosan a fejedelmet.~Hanem küldött
3314 7| fejemet. Majd elhúzódom itt a nyíresbe valahová, ti csak menjetek
3315 12| szigetet, s kerüljük meg ezt a nyírfás zátonyt, hátha a másik végében
3316 13| nagy álmosan.~- Az, hogy nyisd ki a kaput!~- Ki fia vagy,
3317 13| hahó, nagy baj van, kaput nyissatok!~Nagy sokára felpattant
3318 13| emberek! Csukjátok ki a kaput, nyissátok be a kaput! Fegyverbe, vitézek!
3319 1| az egy helyet? Miért nem nyitod ki az ablaktáblákat, mikor
3320 10| a láp még csak a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket
3321 13| várunk egy fél esztendeje. Nyitom már!~Nyikorgott a nehéz
3322 12| róka üvöltését, a farkas nyívását, a borz röfögését, a hiúzkölyök
3323 5| törõdtek az öreggel, aki nagy nyögve cammogott föl a széles márványlépcsõkön.
3324 5| kürtszava. Azt jelenti ez, hogy nyolc az óra.~- Siessünk haza,
3325 14| fejedelemnek, hogyan veszett nyoma a kis hercegnek. Harmadnapja
3326 10| megrebben a gólya lába nyomán is, s megtáncoltatja minden
3327 4| Cselebi bégnek.~- Ebben a nyomban visszaviszed az ajándékát
3328 1| Ha pedig még azután is nyomja a lelkét az aggodalom, azon
3329 8| te öreg szemed is a sok nyomorgás miatt. Nád, nád, száraz
3330 2| míg összeszedi magát a nyomorult ország; míg fölépítik a
3331 9| õk, édes egy testvérek a nyomorúságban és szabadságban. Tudták,
3332 12| elfüstöltünk Kõvárról, hogy nyomunk se maradt - nevetett a kis
3333 5| Az utcákon nagy volt a nyüzsgés, a fejedelem palotája elõtt
3334 9| halacskát, ami milliószámra nyüzsgött még abban az idõben a réti
3335 8| aludjunk. Nincs annál jobb nyugasztaló a kerek világon, mint az
3336 11| ebben az idõben már a vár nyugati tövét nyalogatta a vizével.
3337 12| épp az imént áldozott le nyugaton. S a piros zsarátnok aztán
3338 12| Isten szigetén, s hûsítõ nyugodalmat hoz a rajta lakóknak.~Egy
3339 2| nyugodott, de bizony gonosz nyugodalom is volt az. Mint mikor valami
3340 13| hazajáró lélek! Nem hagyja nyugodni az embert.~- Dehogynem,
3341 6| engem megzavarna - mondta nyugodtan az öreg. - Olyan friss az
3342 17| keszkenőt, aki a vadrózsák alatt nyugszik.~- Isten hozott, isten hozott!~
3343 15| mély barázdákat szántott a nyugtalanság, szeme körül az álmatlanság
3344 12| Fölébredt Ádámka is, s nyugtalanul sietett ki Tamáshoz, aki
3345 2| után az udvari vadászokat. Nyugtasd meg a basát, jó ember: holnap
3346 2| Cselebi bég talpad alatt nyugtathassa hitvány fejét.~A tündöklõ
3347 6| juhász.~Ez az okoskodás nem nyugtatta ugyan meg egészen Tamást,
3348 12| vessen vissza a Pipitér sás nyugvóhelyére.~„Nini, a Pipitér vacka
3349 6| tudott szólni, csak a karját nyújtogatta előre merevül: van bizony
3350 9| minden csudálkozás nélkül nyújtottak kezet a három jövevénynek.~-
3351 3| pitymallattal útra kelek, ti csak nyújtózzatok, ameddig jólesik. Mire a
3352 4| és sebes, mint a nyíl.~- Nyúlj a szárnya alá, kegyelmes
3353 15| falakra: nesztek a béke, nyúljatok érte! Nem nyúlt biz azért
3354 15| béke, nyúljatok érte! Nem nyúlt biz azért senki. Hanem láthatatlan
3355 7| apánk mit eszik most?~Nem is nyúltak többet semmihez, elbámészkodtak
3356 1| felejtettem a fejemen a nyusztprémes fejedelmi süveget. Nosza,
3357 13| Mi az, ki jár itt, kit nyúznak?~- Jaj, jaj, uram, én vagyok
3358 6| megértette, hogy most már õbelõle se lesz házpásztor a Cseperke
3359 9| otthonos a magyar földön, az õbenne mind fészkel, az is, amelyiknek
3360 2| tudván tudta, hogy az az ócska vas vadonatúj korában se
3361 7| kétfelé törte, s a felét odaadta Ádámkának. - Nekünk ez is
3362 1| megunja” - gondolta Tamás, s odaállította a csizmákat az ágy elé.
3363 11| az õ édesapjukról. Aztán odaállt Pipitér elé, aki kimelegedve
3364 15| meg ne lövöldözzék - és odaballagott a vár elé.~- Hahó, hahó!~-
3365 13| Pipitér besuttyant rajta. Odabent aztán sok bolyongás után
3366 8| faggatták. Majd megtudják, ha odaérnek, csak odáig elsegítse õket
3367 2| nagy teknõsbéka. S mikor odaért elé, nagy fekete kezével
3368 13| hajnal az elsõ piros csíkot odafestette az ég aljára, az Isten szigete
3369 13| mosolygott Pipitér, s aztán odafordult a kapushoz, aki szájtátva
3370 5| kilépett az urak kíséretében. Odaintette magához a két Szitáryt.~-
3371 12| darab földet bekóborolt odajártában. Megfordult Kolozsváron
3372 8| lenne a vég, hogy ti is odakerülnétek mellé, akár egy láncra vele.~-
3373 13| burjánzott. Õ maga pedig odakullogott a vár tövébe, s elkezdett
3374 3| állat erre engedelmesen odakuporodott a gazdasszonya lába elé,
3375 13| számodra jó hûvös helyrõl. Odalent a várpincében. Ott még a
3376 12| Azzal az öreg fölkelt, odament a nád szélibe, s beletapsolt
3377 17| magához tért ezalatt, s odanyújtotta a maga piros selyem zsebbelijét.~-
3378 7| volt. Kopasz feje búbjára odasütött a holdsugár: éppen oda,
3379 6| kiértek a városból, Ádámka odasúgott Tamásnak:~- Valakitõl el
3380 5| Támolyogva dõlt neki a falnak, odaszorította égõ homlokát a hûs márványhoz,
3381 1| egy gránátalmamaggal úgy odatalált a homloka közepére Apafi
3382 17| nemcsak a vadrózsák! Valaki odatámaszkodik a diófa fejfára, s kiterjeszti
3383 13| a kapus, s behúzódott az odújába tovább szenderegni. - Csak
3384 8| beköszöntött a Somlyó-hegy odvába.~- Öltözzetek, úrfiak!~No,
3385 5| volt ott, mint mikor az odvas fából kifüstölik a vadméheket,
3386 7| el Pipitér. - Bátyja vagy öccse annak a cserzett képû úrnak?~
3387 6| tekintettel nézett rá az öccsére, s azzal lefordultak az
3388 1| felezzétek meg ezt az aranyat az öcséddel, megríkattam szegénykét
3389 7| mindjárt a te gyámoltalan öcsédre. Azt gondoltam, hogy ahol
3390 7| nem akarod venni; tedd az öcsémet udvari mulattatóddá, rabszolgáddá,
3391 7| van izmos két karom. Az öcsémnek van szép szava, könnyû kedve,
3392 8| megtörülgette a szemét az öklével. Azt mondta, eszi a meleg
3393 13| Dúlt-fúlt, verte a kaput ököllel, rúgta lábbal.~Pipitér kidugta
3394 3| emberül. Tamás éppen egy ökölnyi õszibarackot hámozgatott,
3395 8| bírlak én, úrficskám - kapta ölbe a gyereket az öreg Pipitér -,
3396 5| lekuporodott egy szögletbe. Az ölébe húzta Ádámka fejét, s végig-végigcirógatta
3397 17| kiterjeszti a két karját, mintha ölelésre hívogatna. Egy kicsit megfehéredett
3398 2| Bántotta, hogy meg sem ölelheti a két fiát. Pedig hiába
3399 12| Mihály herceg.~Lett is olyan ölelkezés, hogy még a csillagok is
3400 5| miért, egyre szorosabban ölelte egymást. Most egyszerre
3401 7| felelt neki Tamás, magához ölelve a reszketõ Ádámkát.~Az éjszakai
3402 8| minden lakója, akit meg nem ölt a fegyver. Három templomából
3403 10| Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a
3404 8| a Somlyó-hegy odvába.~- Öltözzetek, úrfiak!~No, az megvolt
3405 8| kõvel borított térség volt Ölyved. Kirabolta a német.~Ez a
3406 17| szakadt az áldás, mintha öntenék. Reggelre azonban sima volt
3407 8| vallotta a gombomat, pedig az öregapjának se volt olyan. De legalább
3408 14| vándorló formájú, harcsabajuszú öregemberrel.~- Nem olyan hunyorgó szürke
3409 6| kis festett suba volt az öregen. Abba meg Ádámkát csavargatta
3410 15| találtak a várban eleget. Egy öreges ember, maga is rongyos,
3411 5| Többet aztán nem törõdtek az öreggel, aki nagy nyögve cammogott
3412 1| mint a Tamás meg az Ádámka.~Öröm volt látni a három gyereket
3413 2| megkettõztette, mintha nagy öröme telt volna a maga hangjában.
3414 10| eleinte egyesével hozta az örömet minden nap. A láp virágoskertje
3415 11| kócsagot. Nem találta már örömét a lápban, pedig az csak
3416 8| mint ahogy én csinálok örömömben.~S az öreg székely olyan
3417 11| s nem tudtak hova lenni örömükben, mikor Pipitér sorba állítgatta
3418 15| szempillantás: rettentõ örömujjongások közt sarokra nyílt a nagy
3419 9| az emberek azt mondták: örüljünk, mert elvész a láp, lesz
3420 2| török katonáknak. Nagyon örülne tehát, ha a fejedelem küldene
3421 6| egész kis gazda leszel. Nem örülsz-e neki, Ádámka?~Nem lehet
3422 8| úrral volt dolgod.” Én meg örültem a garasnak, mert míg a tarsolyát
3423 17| állhatulja eztet a szip örvendezkedést könny nélkül a becsulátus
3424 2| tekintetû oroszlán volna? Örvendezve emelte föl a törököt a földrõl.~-
3425 9| vízbõl; máshol feneketlen örvényeibe tornyokat lehetne belesüllyeszteni.~
3426 12| megnyílik, s feneketlen örvényt buggyant föl maga alatt.
3427 7| attól tartok, hogy ha rám ösmer, a lábam elé téteti a fejemet.~
3428 12| kigázolhat a partra, aki úgy ösmeri a lápot, mint a tenyerét.
3429 15| látni. De a hang nagyon ösmerősnek tetszett Ebeczki uramnak.~-
3430 3| érte vagy karddal? Ádámka össze-összeborzongott a gyönyörûségtõl, mikor
3431 12| ugrott. Az álomméz ugyan össze-összehúzta még a pilláit, de hogy megbuktatta
3432 1| a fejedelemasszony egyre összébb-összébb ráncolt szemöldökkel jelentgette,
3433 12| rongyosokkal együtt.~Ádámka összeborzongott, a másik két fiú meg várta,
3434 8| találunk valami barlangot, ahol összebújhatunk.~Nem is kellett sokáig keresni.
3435 12| egyszerre nekifrissült. Összecsókolta az édesen alvó Ádámkát,
3436 8| Ádámkának már az sem kellett. Összefagyott, kisebesedett lábacskája
3437 10| élõ és elkorhadt gyökere összefonódik. Olyan sûrû háló lesz belõlük,
3438 1| komolyan, széles mellén összefont karral, s ezt szólította
3439 12| melege lobbantja lángra az összefülledt fûrétegeket? Mindegy az,
3440 13| tövében ringatódzott. Pipitér összehívta a rongyosokat.~- Idáig elsegített
3441 9| olyan esztendõ, amikor a láp összehúzódott, mint a száraz szivacs.
3442 1| aggodalma. Gyengéd szeretettel összekoccantotta a három szép fejet.~- Menjetek
3443 15| bolond, hogy a saját várát összelövöldözze?~- Hát mi jobbat tud kelmed?~-
3444 3| sántuljon. Igaz, hogy neki is összemetélték már egynéhányszor az ábrázatát,
3445 17| megállni, ahogy ez a négy ember összeölelgette egymást. Még Buzáth uram
3446 2| maradjon egy kicsit. Addig, míg összeszedi magát a nyomorult ország;
3447 5| hûs márványhoz, s megint összeszedte magát.~- Gyerünk a fejedelemhez!~
3448 11| Tamás még most is dacosan összeszorított ajakkal. Ádámka még most
3449 12| legharagosabb zöld, s olyan sûrû, összetartó szemre, de a legkönnyebb
3450 3| most már a két kezét is összetette, s olyanokat csettentett
3451 13| amelyik egyet se lép, mégis összetöri minden porcikádat.~- Hát
3452 11| míg a rongyos hadsereg összeverõdött. Ki a torzs közt keresett
3453 15| megmutatta az ábrázatát, amit összevissza kékítettek a kemény vadkörték.~-
3454 2| vadonatúj korában se ért öt garast, sietett elküldeni
3455 5| tanácsterem ajtajában azonban ötösével álltak az õrök. Olyankor
3456 7| jártak itt Apafi követei. Ötszáz aranyat hoztak a basának
3457 2| érte a basa többet, csak ötszázat meg egy hátaslovat.~A fejedelem
3458 13| csak öten vannak a törökök, ötük közül is ló az egyik, annak
3459 7| most rátok férne Isten õfelsége segedelme - mondta nekik
3460 3| megtalált, azt egyenesen õhozzá vitte, s úgy teletömködte
3461 7| Piszliczár uram, Iluci nem oka semminek se. Látta õ, mikor
3462 11| kezében nagyobb tekintély okából.~- A naplopásnak mármost
3463 7| csatában három fogát kiütém õkegyelmének, s attól tartok, hogy ha
3464 3| marhakereskedõ volt biz õkelme annak elõtte vagy tizenöt
3465 6| gyapjút a juhász.~Ez az okoskodás nem nyugtatta ugyan meg
3466 12| emberek gondatlansága vagy oktalansága csinálja a tüzet? A maguk
3467 14| játszotta el Sárvárt nagy oktalanul. Azt persze kifelejtette,
3468 6| keresné vele. Vastag, lomha októberi felhők ereszkedtek ott,
3469 8| olyan sokáig?” Az a sok oktondi mind azt gondolta, hogy
3470 7| lehet; de kettejüket minden okvetetlen.~A két Szitáry pedig azalatt
3471 8| mire mennétek vele, ha ott ólálkodnátok napszámra a tömlöce körül?
3472 15| zománcos kard csillog az oldalán. Az arcát nem lehetett ugyan
3473 16| kis Iluci is ott állt az oldalánál, lenge patyolat ruhácskájában,
3474 13| földi. Most fordul a másik oldalára. Mi sorod van vele?~- Azt
3475 13| Buzáth uram, most meg az oldalát verte a falba, olyan táncolásba
3476 5| kacagtak, hogy belefájdult az oldaluk.~- Bolond török, mért szorulnánk
3477 15| széles lengyel kard az oldalukon, szakállas puska a vállukon,
3478 1| hervadozó kertben a levélhulló oleander-bokrokon. Hiszen egyebet se hallottak
3479 1| a jókedv, mint mikor az ólmos õszi felhõk közül egy szempillanatra
3480 2| németnek a baját! Te csak oltogasd szép bátorságosan a rózsafáidat
3481 2| váradi basa udvari tudósa azt olvasta ki a csillagok járásából,
3482 8| vissza. „Pipitér kicsit ér” - olvastam a szemében. „De van ám az
3483 14| jöttmentnek a szemébe nézegessek, olyan-e, mint a macskáé vagy mint
3484 3| megszedte magát a kis ember, s olyanformán beszéltek felõle, hogy nem
3485 8| sírt, aki hallgatta õket.~Olykor-olykor nagy porfellegek verõdtek
3486 15| ha ő mondja. Jöjjön ide őnagysága a maga személyében. Tiveletek
3487 4| tudta, hogy sohase szökött õneki meg a sólyommadara. Nem
3488 17| fejedelemnek jókedve van.~ ~.oOo.~ ~
3489 7| Szitáry orfiuk? A Kristóf ór fiai? Azi az urszágháburítóé?
3490 13| meg magadnak! - morgott az õr, s becsapta az ablakot.~-
3491 7| valami beszédes nép. Egy órában egyet ha szól, azt is magának
3492 3| szegin Piszliczárt.~- No, egy órácska nem a világ, addig meglesz
3493 7| szép virág, de mit segít õrajtuk a nagy szépségivel?~- Ugyan,
3494 8| Pipitérre. Azazhogy az talált õrájuk. Mert õk szinte magukról
3495 7| az Apafi palotájában az órakörte nincs akkora.~- Majd ez
3496 12| rongyosok szétfutottak az õrállomásaikra, de egyben vissza is szaladtak
3497 12| látvány a lápégés.~Tamás óraszámra el tudta nézni a legyezõ
3498 12| még hunyhatunk vagy három órát. Mire a Fiastyúk lecsúszik
3499 7| legszebb liliomától, a fehér orcájú Ilucitól.~De a kastély olyan
3500 15| Még most is ég belé az orcám.~Utoljára aztán Ebeczki
3501 2| elbizakodottságában néha olyan orcátlanul feleselt ám egyik-másik
3502 7| kis emberek. Kellemes az orcátok, mint a tubafa virágja,
3503 5| nagyobb fiú most már kipirult orcával, fölemelt homlokkal állt
3504 7| meghallják.~- Micsuda? A Szitáry orfiuk? A Kristóf ór fiai? Azi
3505 10| visz bennünket ezen az óriás lápon, amerre neki tetszik.~
3506 10| lebegnek, mintha valami óriási lisztes zsákokat rázogatna
3507 10| megelevenedik a tömérdek testû óriásnak, a lápnak. Forrnak, zubognak
3508 3| asztalkendõvel.~- Murmuc!~A nagy, ormótlan állat erre engedelmesen
|