|
Ha olyan sebesen
jöhetett volna Szitáry Kristóf visszafelé, mint amilyen gyorsan elkocogott
Várad felé, Tamás másnap kipróbálhatta volna már a kardot, Ádámka is a citerát.
Mire a váradi
mecset tornyán delet rikoltozott a török barát, akkorra Szitáry Kristóf már a
váradi basa elõtt állt az aranyszárnyú sólyommal.
Nagy, kerek fejû,
bibircsókos ábrázatú úriember volt Hajdár basa, s csak úgy fújtatott a
selyemdíványon a nagy melegtõl, pedig két szerecsen szolga kétfelõl is legyezte
kerek pávatoll legyezõvel.
- Mi járatban
vagy, szerelmes fiam? - kérdezte az erdélyi követtõl.
- Hazahoztam az
elszökött sólymodat, kegyelmes uram.
- Add ide, fiam,
hadd nézzem meg, ez volt-e az - nyújtotta a basa a kezét a madár után. - Erre
már magam is kíváncsi vagyok.
Hogyne lett volna
kíváncsi, mikor tudván tudta, hogy sohase szökött õneki meg a sólyommadara. Nem
is tartott vadászsólymot, hiszen nem volt már lóra való.
- Ejnye, de nehéz
a szárnya ennek a madárnak - csóválta meg nagy ravaszul a fejét. - Az enyimé
könnyû volt, mint a szél, és sebes, mint a nyíl.
- Nyúlj a szárnya
alá, kegyelmes basa, hátha ez is könnyebben repül azután - mosolygott Szitáry.
A kegyelmes basa
bedugta nagy, puffadt kezét a haragosan vijjogó madár szárnya alá, s egyik
felõl is, másik felõl is kihúzott - egy-egy nagy, rozsdás lópatkót.
Bezzeg úgy ugrott
fel a díványról a nagy testû ember, mint a labda, s úgy toporzékolt, mint a
szilaj ló. Földhöz vágta a patkókat, beordította az ajtónálló katonáit:
- Láncoljátok meg
ezt a kutyahitût, s vessétek a legmélyebb tömlöcbe!
Szegény Szitáry
Kristóf szólni sem tudott nagy meglepetésében. Még csak a kardját se bírta
kirántani, úgy megbénult a karja, s mire magához tért, már akkor kezén-lábán bilincsek
csörögtek. Azokkal meg nem tehetett egyebet, csak a börtön falát verte
tehetetlen dühében.
Hajdár basát majd
szétvetette a méreg. Még akkor is táncolt, mikor a két patkót a markába nyomta
Cselebi bégnek.
- Ebben a nyomban
visszaviszed az ajándékát Apafi Mihálynak! Megmondod neki, hogy magam is sietek
fölkészülni, mert saját két kezemmel akarom a lábára verni a patkókat. Majd
megmutatom én neki, kicsoda az a Hajdár basa, akibõl õ csúfot mert ûzni!
|