13. Buzáth uram jó vásárt csinál

Mire a hajnal az elsõ piros csíkot odafestette az ég aljára, az Isten szigete már a sárvári vár tövében ringatódzott. Pipitér összehívta a rongyosokat.

- Idáig elsegített bennünket a sziget, gyerekek, de tovább nem visz. Ha a várkapura akarunk kerülni, nem kell megijedni egy kis hideg fürdõtõl. Amúgy se árt egyikteknek se egy kis mosakodás.

A másik percben már a vízben lubickolt egész népe az Isten szigetének. Pipitér legelül, nyakában a kis Apafival. A kis herceg ugyan sokkal jobban szeretett volna úgy cselekedni, mint a többiek, de Pipitér a nyakába vette, akárhogy kapálódzott.

- Csak jól kapaszkodj a nyakamba, lelkem hercegecském. Ne félj, úgy lehet, én is kapaszkodok még a tiedbe, ha nem sikerül Buzáth urammal a vásár.

Ahogy a szárazra értek, Pipitér egy szálig elbújtatta a népét a sûrû bozótban, amelyik a vár alatt burjánzott. Õ maga pedig odakullogott a vár tövébe, s elkezdett kurjongatni torkaszakadtából:

- Hahó, hahó, nagy baj van, kaput nyissatok!

Nagy sokára felpattant a kaputorony ablaka, s a kapuõr kidugta rajta a fejét.

- Mi kell? - kérdezte nagy álmosan.

- Az, hogy nyisd ki a kaput!

- Ki fia vagy, hé, hogy így parancsolgatsz? - förmedt rá mérgesen a katona. - Még a kakas se kukorintott, mit akarsz ilyen korán?

- Buzáth kapitány urammal akarnék beszélni.

- Alszik az még ilyenkor, földi. Most fordul a másik oldalára. Mi sorod van vele?

- Azt nem kötöm a te orrodra.

- No, hát tartsd meg magadnak! - morgott az õr, s becsapta az ablakot.

- Jól van, atyámfia, nekem nem sietõs! - kiabált föl Pipitér. - Hanem aztán nekem ne tégy szemrehányást, ha olyan deresen lovagoltat meg a kapitány, amelyik egyet se lép, mégis összetöri minden porcikádat.

- Hát kicsoda kelmed? - szólt ki megint dühösen a strázsa.

- A fejedelem postása vagyok. Levelet hoztam tõle a kapitánynak.

- Bánom is én!

- Meg a zsoldot is hozom a tarisznyámban.

- Isten hozott, jó ember! - vigyorgott le erre a katona. - Hát mért nem azt mondtad mindjárt? Hiszen téged várunk egy fél esztendeje. Nyitom már!

Nyikorgott a nehéz vaskapu, s Pipitér besuttyant rajta. Odabent aztán sok bolyongás után csakugyan bejutott Buzáth uramhoz, aki javában húzta a bõrt a fagyon. Hanem arra a jajgatásra, amit Pipitér csapott, fel kellett ébrednie a jámbornak, ha mind a két fülére süket is volt. Ijedten ugrott föl a medvebõrrõl, s kereste a kardját a félhomályban.

- Mi az, ki jár itt, kit nyúznak?

- Jaj, jaj, uram, én vagyok itt, az Isten szigeti ember.

- Hozott a mándruc! Mit zavarogsz itt éjszakának idején?

- Jaj, uram, nem a mándruc hozott engem! Én hoztam inkább az Isten szigeti gyerekeket.

- Az már beszéd. Hova tetted õket?

- Nem tettem én sehova. Ott vannak már azok, szegény báránykák, ahová szántad õket.

- Hol, csak nem a török kezében?

- Vagy igen, nagy jó uram. Itt lepett meg bennünket a bátkai erdõben.

- Ember, tudod-e, mit beszélsz? Az innen csak fél óra járás. Azóta tán már itt is vannak a várban! Rajta, emberek! Csukjátok ki a kaput, nyissátok be a kaput! Fegyverbe, vitézek! Az ágyúk mellé, legények! Jaj, sehova se menjetek! Itt ne hagyjatok! Fussatok, maradjatok! Jaj, ilyen gyalázat! Jaj nekem, szegény fejemnek, elvették fölûle Sárvárat!

Pipitért meg-megrázta belülrõl a nagy nevethetnék, de erõt vett magán, s megszólalt szép csendesen:

- Tán odáig még nem vagyunk, nagy jó uram. Hiszen csak öten vannak a törökök, ötük közül is ló az egyik, annak is pénzes tarisznya van a hátán.

Az elõbb a fejét verte a gerendába Buzáth uram, most meg az oldalát verte a falba, olyan táncolásba kapott örömében.

- Micsoda, öten vannak a törökök egy lovadmagukkal? Egy lovadmagukkal vannak öten? Pénz van az iszákjukban? Az iszákjukban pénz van? A mienk az már! Az enyim már az! Megütközünk velük! Elfogjuk õket! Halálra aprítjuk! Fölnégyeljük! Nyársba húzzuk! Kerékbe törjük!

Magára kapta a kacagányát, riadót fúvatott, s kisvártatva kirobogott a kapun az egész fegyveres õrség. Buzáth uram nyargaltában visszaordított Pipitérre:

- Te csak maradj itt, jó ember! Hogy búcsút vehess a gyerekeidtõl, ha mink hazajövünk a fényes diadallal.

- Igenis, nagy jó uram, itt maradok parancsolatodra - mosolygott Pipitér, s aztán odafordult a kapushoz, aki szájtátva nézte ezt a nagy égszakadást, földindulást. - Ugyan, földi, behívhatnám-e a várba a gyerekeimet, akiket a kapitány õkegyelme emlegetett?

- Bánja a kánya! - vont vállat a kapus, s behúzódott az odújába tovább szenderegni. - Csak aztán jól bezárja kend a kaput, s hozza föl hozzám a kulcsot.

- A kaput is bezárom, a kulcsot is fölviszem - ígérte Pipitér készségesen, s azzal kiballagott a vár elé, ott aztán harsányan elkiáltotta magát: - Befelé, rongyosok!

A bokrok szétnyíltak, s kilépett közülök a rongyos hadsereg, rongyosabban, mint valaha, mert a bozót kegyetlenül megtépte õket. Szép hadirendben álltak, élükön mind a két Szitáry gyerek, középen a kis Apafival. Pipitér hátul maradt sereghajtónak.

A kapus kinézett az apró lábak dobogására, s nem gyõzte a fejét csóválni: ejnye, de sok gyereke van ennek az öregembernek!

Pipitér pedig nagy robajjal csapta be a kaput, ráfordította a kulcsot, föltette rá a mázsás pántokat, aztán fölballagott a kapushoz.

- Ejnye - támadt az rá mérgesen -, kend mindig csavarog, mint a hazajáró lélek! Nem hagyja nyugodni az embert.

- Dehogynem, fiam, dehogynem! Inkább most is azt jöttem megmondani, hogy most ugyan kipihenheted magad. Gondoskodtam a számodra jó hûvös helyrõl. Odalent a várpincében. Ott még a legyek se látnak csípni, mert sötét van.

A legény elõször csak a száját tátogatta, a szemét forgatta, aztán kapálódzott is egy kicsit, de a rongyosok kemény keze hamarosan megtanította rá, hogy ki most az úr a háznál. Utoljára aztán csendesen, megadással ballagott le a pincébe.

- Nekem mindegy, csak ennem adjék kendtek eleget!

Azzal az egy-két szál cseléddel, szakáccsal, lovászgyerekkel, aki a várban ténfergett, könnyen boldogultak. Azoknak még tetszett is a tréfa, s kiálltak a bástyákra lesni: mi lesz itt, ha Buzáth uram megjön?

Az pedig nemsokára megjött egész hadával. Dúlt-fúlt, verte a kaput ököllel, rúgta lábbal.

Pipitér kidugta a fejét a toronyablakon.

- Hohó, otthon garázdálkodják az úr! Ott kinn tágas, itt benn szoros!

- Jó, hogy itt vagy, szép mákvirág - csikorgatta a fogát Buzáth uram -, majd beszélek a fejeddel, csak belül lehessek!

- Ide ugyan be nem kerülsz, uram - lóbálta Pipitér csendesen a fejét, amelyikkel Buzáth uram közelebbrõl szeretett volna beszélni. Hanem erre a furcsa kijelentésre egy kicsit meghökkent:

- Nem-e? Én parancsolnék tán ebben a várban, vagy mi a macska?

- Nem itt, uram. Itt Apafi Mihály parancsol.

- Nono - mondta zavarodottan Buzáth uram -, én is úgy értettem. Úgy értettem én is.

- No, én meg nem úgy értettem, ahogy te - felelte neki Pipitér, s azzal becsapta az ablakot. Kisvártatva azonban megint kinyitotta. - Igaz is, majd elfelejtek kegyelmednek szerencsét kívánni ahhoz, hogy ilyen jó vásárt csinált!

Többet aztán elõ nem jött, akárhogy dörömbölt Buzáth Gáspár az embereivel.