|
Az Apafi-palotában csupa bánatos arcokkal, kisírt szemekkel
találkozott Buzáth Gáspár.
„Nini, itt már tudják, hogy oda van Sárvár!” - gondolta
magában.
Csak azon nem gyõzött csodálkozni, hogy mért nem fogják hát
le a darabontok, mihelyst belépett. Mert érezte, hogy ugyan rászolgált a
büntetésre.
- Hol van a fejedelem õnagysága? - kérdezte valami
kéztördelõ asszonycselédtõl. Az szólni se tudott, csak a fejével biccentett egy
sarokszoba felé.
- Ott ni! A duzzogóban!
A duzzogó az a szobája volt a fejedelemnek, ahová olyankor
szokott bezárkózni, ha nagyon bántotta valami. Buzáth uram megnyomta a
kilincset: az ajtó kinyílt. Valamin nagyon haragudhatott a fejedelem, ha még az
ajtót is elfelejtette bezárni!
Nem látszott pedig rajta, hogy haragszik. Inkább szomorú
volt sápadt, színehagyott orcája, és vörösre sírva neki is a szeme. Buzáth uram
kétszer is meghajolt elõtte köszöntésképpen, de a fejedelem nem akarta
meglátni, pedig ránézett. Buzáth uramnak egyre jobban izzadt az üstöke, s
nagyon csendesen szólalt meg:
- Baj van, nagyságos uram, baj van.
- Bizony baj, baj, Ebeczki uram.
„Nini - reménykedett Buzáth uram -, a fejedelem csúfolódik.
Duplán adja vissza a szót. Aztán még tréfálkozik is: Ebeczki uramnak szólít.
Hátha meg is lehetne engesztelni szépszerével.”
- Nagy baj ez, nagyságos uram!
- Bizony nagy, bizony nagy!
- Rá se gondoltunk, hogy így elveszhessen.
- Bizony nem, bizony nem.
- A mi legfõbb erõsségünk, legbiztosabb menedékünk.
- Bizony az, bizony az.
- S még azt se tudjuk, ki vette el tõlünk. Német volt-e,
török volt-e?
- Német-e, török-e?
- Én egyiket se hiszem, nagyságos uram.
- Nem, ugye, Ebeczki uram? Hát mit hisz kegyelmed, Ebeczki
uram? Eltévedt valamerre az erdõben?
- Kirõl beszél, nagyságos uram - képedt el Buzáth -, hát nem
a sárvári várról?
- Hát kelmed, Ebeczki uram, nem az én elveszett fiamról?
- Nem én, nagyságos uram. Én azt jöttem megjelenteni, hogy
Sárvár elveszett. Nem is vagyok én Ebeczki uram, hanem vagyok Buzáth uram,
nagyságodnak szégyenkezõ szolgája.
- Bánom is én! - vont vállat a fejedelem, s Buzáth uram
életében elõször örült annak, hogy a fejedelem nem törõdik vele. - Hanem ha
kelmed nem az igazi Ebeczki uram, hát akkor jöjjön elõ az igazi Ebeczki uram.
Az is elõkerült hamarosan, s tán századszor mesélte már el a
fejedelemnek, hogyan veszett nyoma a kis hercegnek. Harmadnapja most, mikor
utoljára látták. A várkapuban beszélgetett egy vándorló formájú, harcsabajuszú
öregemberrel.
- Nem olyan hunyorgó szürke szeme volt annak az
öregembernek? - szólt közbe Buzáth uram, amire Ebeczki uram jócskán nyersen
adta vissza a szót:
- Van nekem egyéb dolgom is, mint hogy minden jöttmentnek a
szemébe nézegessek, olyan-e, mint a macskáé vagy mint a csókáé. Annyit azonban
tudok, hogy az öregembernek gyékénybocskor volt a lábán, a bajusza meg a
szájába lógott, mint a harcsának.
- Hiszen akkor azt a gyékénybocskoros öregembert én ismerem!
- csattant fel Buzáth uram. Meg is bánta mindjárt, mert a másik két úr
fölugrott, s ki a dolmányát, ki a nyakravalóját ráncigálta Buzáth uramnak.
- Felelj, ember, az Úristen áldjon meg: kicsoda az?
Buzáth uram
lehorgasztotta a fejét.
- Azt én se
tudom. Nem ismerem a nevét. De azt tudom, hogy hol lehet megtalálni.
- Hol, hol?
- Sárvár
várában.
A fejedelem
az ajtónak, Ebeczki uram az ablaknak ugrott, s telekiabálták a palotát:
- Fogjatok
gyorsan, nyergeljetek hamar! Gyerünk Sárvárra!
- Nagyságos
fejedelem... hm... hm... izé... alássan követem, bajos lesz oda bemenni -
köszörülte a torkát Buzáth uram. - Talán jobb volna, ha mi ketten Ebeczki
urammal elõremennénk szálláscsinálónak.
- Miért,
Buzáth uram? - nézett rá meglepõdve a fejedelem. - Miért vág kelmed olyan
keserves képet, mintha tormába harapott volna?
- Jaj,
nagyságos uram, ha csak torma lett volna! Nem torma volt az, hanem bolondgomba,
amibe én beleharaptam!
Elmondta
aztán szegrül végre, hogy játszotta el Sárvárt nagy oktalanul. Azt persze kifelejtette,
hogy hogy akart õ jó vásárt csapni. Jobbnak látta vele nem dicsekedni, ámbátor
abban az idõben nem volt ritkaság az ilyen dolog.
A fejedelem
kedvetlenül csóválta a fejét.
-
Megbocsátok kelmednek, Buzáth uram, ha visszaszerzi, amit elveszejtett. Meg
kell ostromolni Sárvárt. Segítsen benne Ebeczki uram is. Hanem arra vigyázzanak
kegyelmetek, hogy annak a gyékénybocskoros embernek hajszála se görbüljön. Hátha
õ meg tudja mondani, hová lett a fiam.
|